Kelet-Magyarország, 1986. október (43. évfolyam, 231-257. szám)
1986-10-25 / 252. szám
1986. október 25. Kelet-Magyarország 3 A Parlament vitájához A családról —szenvedélyesen ELŐ LEHET-E TÖRVÉNYBEN ÍRNI, hogy szeressük egymást gyerekek? Nem, de lehet olyan törvényt alkotni, amely előnyben részesíti azokat, akik szeretik egymást. Korántsem sűríthető egy ilyen mondatba az új családjogi törvény lényege, de arra talán elegendő, hogy jelezze: olyan napirendje volt ezúttal az Országgyűlésnek, amely nemcsak munkánkkal, társadalmi életünkkel és létünkkel, hanem magánéletünkkel, legbensőbb érzéseinkkel is behatóan foglalkozott. Sajnos, nem véletlenül. Évente 100 ezer ember — feleség, férj, gyermek, idős szülő — kerül olyan helyzetbe, hogy bírósághoz, gyámhatósághoz, gyermek- védelmi intézethez kell fordulni, mert megromlott a házassága, mert kérdésessé vált ki gondoskodjék a gyerekről, vagy az idős szülőről. Talán ez okozta, hogy nemigen volt az utóbbi években ennyi szenvedélyes hangú felszólalás, ennyi — a teremben elhangzott témához kapcsolódó — folyosói beszélgetés. És mivel mindenki másként tapasztalta, élte meg a családi élet napfényes, vagy árnyékos oldalát, soha nem hangzottak el egymásnak ennyire ellentmondó vélekedések. Volt aki emelni, volt aki csökkenteni akarta a házasságkötés idejének alsó határát, a gyerekről lemondást, ezzel együtt az örök- befogadás idejét, volt aki felelőtlennek nevezte az elvált szülőt, s volt elvált szülő, aki kikérte magának, mert felelősséget érez azóta is gyermekei iránt. EGY KÖZÖS azonban valamennyi véleményben volt: mindenki azt szerette volna mondandójával alátámasztani, hogy olyan törvényre van szükség, amely nagyobb segítséget nyújt a családoknak a boldoguláshoz. A szabolcsiaknak is volt véleményük. László Béla felszólalása jó fogadtatásra talált, de aki hallotta, egyetértett Moravsz- ki Györggyel is, ő sajátos szemszögből közelítette meg a családok segítésének módját. — Ha jobb lenne a köz- biztonság, akkor a kedvezőtlen jelenségek is ritkábban fordulnának elő. Ha nem fogadnánk el, ha nem engednénk meg, hogy a családapák, a családanyák, a fiatalok olyan szabadosán viselkedjenek, ha nem volna egyenlő a mérce az ilyen szülők és családok, s az egymásért küzdő, dolgozó családok között, talán nagyobb volna a felelősségérzetük is. Szeretném, ha az új törvény életbe lépése után jobban elszámoltatnának bennünket azzal, hogyan vigyáztunk az ifjúságra, mit tettünk azért, hogy tartásuk legyen, s tudtuk-e ezt megfélemlítésük nélkül tenni. Jó volna módot találni arra is, hogy valamilyen korlátot állítsunk azok elé, akik felrúgják a társadalmi együttélés szabályait, akik azt hiszik, hogy csak a társadalomnak van kötelessége velük szemben, s ők nem tartoznak ezért semmivel. Van választókerületemben olyan asszony — szándékosan nem mondom, hogy anya —, aki majdnem húsz gyereket szült, s valamennyi állami gondozásba került. Nem hiszem, hogy ne lehetne egy törvénynek olyan paragrafusát is alkotni, amelyik nem engedi ezt meg, hiszen a társadalom védelme is megér egy bekezdést. Dr. Pregun István ekképp vélekedett: — A családjogi törvény módosításának kettős jelentőségét, fontosságát érzem. Az egyik: tudatosítja a mai magyar társadalom előtt a házassággal, a családokkal, a gyermekekkel, az idős korúakkal kapcsolatos helyzetet és a ránk váró feladatokat. A másik: az új családjogi törvény megjelöl egy utat — megfelelő védőkorlátokkal együtt — amelyen járnunk kell az elkövetkezőkben. Ahhoz, azonban hogy a törvény elérje célját, a társadalom minden rétegének összefogása szükséges. KÜLÖNÖS NYOMATÉKKAL emelném iki azoknak a felelősségét, akik neveléssel foglalkoznak — mondta — azokét, akik a nyilvánosság előtt szólnak, de minden magyar állampolgárét, hiszen — ahogy többször is elhangzott a Parlamentben — a nevelés legfontosabb eszköze a példaadás. Különös hangsúllyal emelném ki azt a reményt, amit a Minisztertanács későbbi rendelkezései már megelőlegeztek, amelyek az új családjogi törvény végrehajtásának gyakorlati megvalósítását célozzák. — A Hazafias Népfront Országos Tanácsának családvédelmi tanácsában és a Parlament szociális és egészségügyi bizottságában többször hangsúlyoztam az etikai nevelés fontosságát. Sajnálatos tény, hogy oktatási intézményeinkben túlnyomórészt csak tanítás, szakmai ismeretek elsajátítása folyik, ehhez nem párosul megfelelő etikai oktatás. Véleményem szerint az általános iskolától a középiskolán át az egyetemekig nagy szükség lenne a legalapvetőbb erkölcsi tudnivalók megismertetésére, ézek fontosságának, súlyának kiemelésére. Egy ilyen jövőbeni oktatási rendszer hatékony eszköze lehetne a boldogabb, kiegyensúlyozottabb magyar családok megalapozásának. Técsy László a nőkre, az anyákra háruló terhek csökkentését várná el a törvénytől, Soltészné Pádár Ilona azt tette szóvá, ha joga van az államnak ÄB- bizottság útján beleszólni: legyen vagy ne legyen gyerek, ha joga van az alkoholista házaspárnak állami gondozásra ítélt, sokszor beteg gyermekeket szülni, miért nincs joga a magzatnak ahhoz, hogy egészségesen jöjjön a világra? Mezei Károly a helyes életmódra nevelést hiányolta, volt aki az anyagi hátrányokat emelte ki, hiszen egy új házasságkötéssel az özvegyi jog elvesztése, a szerzési korlátozás nem kedvez az újrakezdésnek. VÉGÜL IS AZÉRT VOLT KÖZÖS NEVEZŐ IS, hiszen az új törvény a jól működő családok tiszteletét akarja erősíteni, a zátonyra futott házasságok esetén a gyerekek láthatását megkönnyíteni, az új családalapítást elősegíteni, az örök- befogadási eljárást megkönnyíteni. Mindezekhez azonban nem biztos, hogy elegendő új családjogi törvényt alkotni, mert hogy a szándék valósággá váljon, ahhoz egy sor szociálpolitikai intézkedés — például a lakáskérdés megoldása — is szükséges. Balogh József Nem csak a név változott Kiköszörülik a kanál csorbáját Fehérgyarmaton kicserélték a táblát egy ipari üzem falán. Korábban volt a MEKOFÉM, helyette lett a FETEFÉM. Egyik név sem mond túlságosan sokat a kívülállónak, így aztán nem csoda, ha még a gyarmatiak jó része sem tudja, nem csak az ipari üzem neve változott. Az ország eme tája eléggé szűkölködik munkalehetőségekben, így aztán a gyarmatiak örömmel kaptak az alkalmon, hogy a pesti Mechanikai Kés- és Ollógyártó Ipari Szövetkezet üzemet telepítene ide. A kis gyár (megyei támogatással) fel is épült, s elkezdték ontani a késeket, villákat, kanalakat. Sikeresebben Az országban csak egyedül itt gyártottak evőeszközt, de hogy, hogynem, a portéka egy része a nyakukon maradt, veszteségesen termeltek itt és a központban is, így végül a szövetkezetei felszámolták. Két kisszövetkezet alakult meg a romjain, így született meg a nyár derekán a Fehérgyarmati Tálaló- és Evőeszközöket Gyártó Kisszövetkezet, mely — remélhetőleg senki sem iszik előre a medve bőrére — fennállásának néhány hónapja alatt több sikert ért el a piacon, mint elődje évekig. Óvatosan fogalmaz a szövetkezet elnöke, Virágh Ferenc is: — Induláskor három alapvető célt tűztünk magunk elé. A választék bővítését, a nyereség fokozását, s az export feltételeinek megteremtését. — Melyik volt a legköny- nyebb ? — Az első. Az elődünk elkövette azt a hibát, hogy csak két termékcsaládot erőltetett. Azt hitték, ők diktálhatnak a piacnak. Tudni kell, hogy az ország évente mintegy háromszázhúszmillió forint értékű rozsdamentes evőeszközt importál, több mint a felét nyugatról. Dollárínség van, azt hitték tehát a hazai gyártók, hogy itthon a bóvlit is el lehet adni. Nem lehetett. Ráadásul a marketingtevékenységük is sok kívánnivalót hagyott maga után — igaz, ez nem a gyarmatiak bűne volt, mindent a központban intéztek — a kereskedők egyszerűen nem ismerték az itteni termékeket. Különben is, ők sokkal szívesebben utaztak mondjuk Münchenbe új evőeszközök után, mint Gyarmatra ... Éppen ezt látva fejlesztettünk ki a meglévők mellett három új termékcsaládot, úgy látjuk, felkeltette a hazai kereskedők érdeklődését is. Az utóbbi félmondat már sejteti, nemcsak a hazaiakét. Amire korábban gondolni sem igen mertek, komoly exportmennyiségre nyílt lehetőségük a napokban. Egy épülettel odébb modern, nyugatról behozott gépeken készülnek a tetszetősnél tetszetősebb evőeszközök, nagyon igyekeznie kell annak, aki selejtet akar gyártani. Ezt tudva fordult meg az irányítók fejében az eretneknek tűnő gondolat: a korszerű berendezések adottak, kiváló alap- és segédanyagok állnak rendelkezésre, tehát csak a technológiai utasítások betartását és a munkafegyelmet kell szigorítani, hogy márkás termékek készüljenek. Evőeszközt — Solingenbe Miközben az elnök és a termelési osztály vezetője, Tóth Béla az egyik berendezés működési elvét magyarázza, kiderül, hogyan nyílt mód az exportra. Az egyik alapanyagot szállító, nyugatnémet cég képviselője említette meg az ittenieknek, nem volna-e kedvük pár ezer darab salátáskészlet elkészítésére. Szó szót követett, végül megérkezett a mintadarab: ha egy szűk hónapon belül igen a válasz, és megfelelő a nullszéria, megköttetik az üzlet. Amikor a vevő elé tették a mintadarabot és a Gyarmaton készített villákat, kanalakat, csak a gyarmatiak tudták, melyik az eredeti. — Tízezer készletre érkezett végül megrendelés, de sokkal nagyobb tétel exportálásra van lehetőségünk, a dolgok állása szerint. Csak el ne kiabáljuk — teszik hozzá — bár nagyon biztató tárgyalásokat folytatunk velük. Az említett vevő egyébként ott él, ahol a világhírű német evőeszközök készülnek: Solingenben. S ide exportálnak — meglepően jó áron! — kanalat, villát a gyarmatiKorszerű berendezések ontják az evőeszközöket. ak. Némi túlzással: mintha £ Szaharába a Nyírségből vinnének homokot. — Én nem nagyon tudom, hogy a vezetők most mit csinálnak másképp, csak azt látom, hogy sokkal szervezettebb, fegyelmezettebb lett a munka — mondja az egyik csiszológép kezelője, Dohos Lászlóné, miközben szaporán rakosgatja a berendezés parányi szállítószalagjára a fé- nyesítésre váró mokkáskanalakat. — Több lett a fizetség is? — Lehetne több is, de hát három hónap alatt nem lehet felforgatni a világot. Én egyébként havonta úgy négyezer forintot megkeresek, de persze számítok a bent maradt jövedelem egy részére is, mely úgy hírlik, nem aprópénz lesz. Példáért ' — helybe Az elnöki szoba asztalán nagy halom régi evőeszköz, szebbnél szebb kivitelben mindegyik. Az alig százötven fős kollektíva kis házimúzeumot próbál létrehozni dédanyáink konyhai felszereléséből, azzal a nem titkolt céllal is, hogy egy-egy érdekesebb vonalvezetést ellessenek a régi mesterektől. Hogy a kereskedőknek ne kelljen Stuttgartig vagy Rio de Ja- neiróig menniük szép, elegáns evőeszközökért... A gyarmati késsel, villával is lehet kultúráltan enni. Balogh Géza — Kapcsolat „Szállítójárműveink sorra karamboloztak. Hiába vittük ki a gázolajat, nem volt aki átvegye. A titkárnő meg a telefonközpontos rendeli meg a szárítónak a tüzelőolajat.” Egy sor nehézség amire az Afor képviselője hivatkozik az akadozó ellátás miatt. Kivétel nélkül hihető és csokorba kötve már-már majdnem sajnálkozásra késztető. Igen ám, de az agronómust sem kell félteni. Ha a mi Rábánk lerobban, nekünk se jön senki segíteni. Megoldjuk. A teV lefonnál nem ülhetek ott én naphosszat, mert az én dolgomat senki nem végzi el helyettem. Meg egyébként is: az Áfor szolgáltat! Keresse meg a módját, hogy a megrendelt tüzelő- és üzemanyag idejében ott legyen. Alaposan megfizetjük az árát. Indulat süt minden szóból. A kedvező időben gyorsan ment a betakarítás, több fogyott a vitatott folyadékból. Az indulat tüzére legkevésbé olaj szükséges. Mégis: „és akkor azt mondja az Áfor- nál az ügyintéző: a főnöknél rendelte a gázolajat? Ügy kell magának! Ha nekem szól, már rég megkapta volna.” É. S. TAPS T aps. Szólóban, de azért nyíltszíni. A kezdő bizonytalanság úgy ment át fergetegesbe, aztán ütemesbe, hogy az előadó kénytelen volt szünetet tartani. Ebben a szünetben egy pillanatig a meghökkenés dominált, aztán túltengett a hála, majd amikor az előadó rádöbbent szövege jelentőségére, és önmaga nagyságára, szerényen meghajolt. Felemelte a hangját. Létrejött a kontaktus. Sto- hanek — aki különben Úgy esett ebbe a szituációba, mint légy a levesbe — élvezte a dolgot. Neki beszéltek. Nem akárki. Jelentős elvtárs. Megyei elvtárs. Nemkülönben mint felkért előadó. Akkor Stohanek szinte elájult a megtiszteléstől, de immár józanul értékelve a történteket, hihetetlen dolgokat fecseg: — Ügy is mint polgár, de úgy is, mint egy négygyermekes családapa, bementem leoltani a lámpát. Nagyterem, sok lámpa, öntudat és energia. Kiskoromtól bennem van az ilyen. Ne pocsékoljuk. Szóval beléptem, és rámreccsent egy hang. Na végre. Megjött a hallgatóság. Ügy is, mint közönség, üdvözöljük és megnyitjuk. Akkor még mocorgott bennem az izé. Hogy ne túlozzunk. Még hogy én közönség. Megtisztelve és üdvözölve. Hát hol vannak azok, akiknek lenniük kellene. Vezérek, alvezé- rek. Mind az a derékhad akiket okít és irányít az intézmény. Lejáratás, lebecsülés. Ki rendezte, ki szervezte ezt a nemzetközit. Ez járt az eszemben, amikor az előadó azt mondta halkan: „Elvtársak, ne becsüljük túl az esemény jelentőségét, de számunkra igen fontos, hogy ide jöttek, megmutatják és minden.” — Ezt én megtapsoltam. Szívemből szólt, aki beszélt. Tényleg nem becsülik túl az esemény jelentőségét. Annyira nem, hogy el se jöttek. Hogy kinek kellett volna eljönni, nem tudom. Én csak a villanyt akartam ... Viszont, ha már rámszóltak, kusso- lok ... És milyen jó, hogy beszél hozzám az elvtárs. Régen nem beszélt már így hozzám senki. Valaki. Mondtam is magamnak: „Ne légy smu- cig Stohanek, még egy tapsot neki.” Hát így történt. Jól megvoltunk ott egymással, az előadó meg én. ö beszélt és én tapsoltam. És most tessék. Esz a penész. A sajtó meg agyonhallgatott. — Na ne! — De igen! Dühöng Stohanek. — Azt írja a sajtó, hogy megnyitották. Stimmel. Azt írja a sajtó, hogy az elnökségben helyet foglalt Y, X és Z. Stimmel. Az élvezetes előadást a közismert elvtárs tartotta. Nagy volt a taps, az elismerés. Stimmel. — De kinek tartották az előadást? Stohaneknek! Ki tapsolt? Stohanek! Erről mindenki hallgat. Se a napi, se a heti sajtóban semmi. A rádióban, a tévében úgyszintén. Bosszút állok. — Perre viszi a dolgot Sto- hanekkém? — Egy frászt. Nem oltok villanyt soha, sehol többé. Mit bánom én az energiát. Legyen közönség ezután az, akinek fizetett tapsoló volt a nagyanyja a kisszínházban. Minden premieren. Seres Ernő
