Kelet-Magyarország, 1986. október (43. évfolyam, 231-257. szám)
1986-10-24 / 251. szám
4 Kelet-Magyarország 1986. október 24. (Folytatás az 1. oldalról) nyűknek, hogy a házasság a házastársak magánügye, úgymond „magánszerződés", amelynek megszüntetése csakúgy elhatározásukon múlik, mint a megkötése. A bíróság csupán adminisztrációs szerepet tölthet be a bontás kimondásánál, éppúgy, mint az anyakönyvvezető a kötésnél; ne is avatkozzon tehát be ügyeikbe. E felfogásból egyenesen következik az a másik téves feltételezés, hogy az állam — a társadalom — érdektelen a házasélet alakulásával szemben. ezért nem támaszt a házastársak magatartásával és döntésével szemben követelményeket, amelyek megsértéséhez nem is kíván következményeket fűzni. A beterjesztett javaslat szabályai kifejezésre juttatják, hogy a házasság nem magánszerződés, hanem olyan jogintézmény, amelyet a bíróság közös nyilatkozat esetén is a végleges és helyrehozhatatlan • megromlás objektív tényének vizsgálata és a békítés megkísérlése után bonthat csak fel. Az állam nem érdektelen a házastársi magatartásokkal szemben, előírja a felelős házastársi és szülői magatartást, s arra hárítja, a családbomlás negatív jogkövetkezményeit, akinek ez a helyzet felróható. Törvényünknek — a közakaratot is kifejezve — a házasság szilárdságának és tartósságának követelményéből kell kiindulnia, ezt kell szabályaival elősegítenie. A házasságok sikerének, tartósságának alapvető feltétele a helyes párválasztás. Ebben azonban a jog nem befolyásolhatja a férfiakat és nőket. Csupán annyit tehet, hogy az éretlen házasságkötési elhatározások elé korlátot állít a házasságkötési korhatár javaslat szerinti 18 évre való felemelésével. A válásra vonatkozó jogi szabályok módosításánál is az a kiindulási pont: a válás feltételeinek bizonyos fokú megszigorításával, a keresetek gyakoribb elutasításával sem érhető el az, hogy a zátonyra futott kapcsolatból is házasság váljon a jogi kötelék fenntartásával. Végezetül a miniszter olyan résztémákról beszélt, amelyek a törvényjavaslat előkészítésének menetében a legtöbb vitát váltották ki. A házasságkötési korhatárnak a nők esetében is 18 évre felemeléséről egyebek között azt mondta: a javasolt új szabályozónak itt az a célja, hogy akadályozza meg az éretlen fejjel, jóformán gyermekkorban kötött házasságokat. A tartásdijról és a házastársi volt közös lakás használatáról szóló új szabályozással az elvált házasok — és gyermekeik — helyzetének méltányosabb rendezése a cél — hangsúlyozta Markója Imre. — A gyermektartásdíjról — folytatta — a gyermek tényleges szükségleteit, mindkét szülő kereseti-jövedelmi viszonyait figyelembe véve kell dönteni, s a körülményektől függően, az eddig mechanikusan alkalmazott, gyermekenként — a kötelezett keresetének 15—25 százaléka közötti skálán, az eddigieknél rugalmasabban kell meghatározni. Felhívta Markója Imre a figyelmet az apaság megállapítására vonatkozó szabályok korszerűsítésére. — A javaslat szerint — mondta — a származás bizonyosságáról minden perbe vitt esetben meg kell a bíróságnak győződnie, s részletes bizonyítás alapján kell dönteni abban az esetben is. ha az anya az apaként megjelölt férfivel huzamos ideig együtt élt, illetőleg huzamos időn át kapcsolatot tartott vele. Megszűnik az a — sok visszaélésre is lehetőséget adó — helyzet, hogy bármely férfi, aki az anyával a fogamzási időben érintkezett, tartásdíj fizetésére kötelezhető. Ha ugyanis a férfi apasága nem állapítható meg, tartásdíj fizetésére sem lesz kötelezhető. Befejezésül a miniszter kérte a törvényjavaslat elfogadását. (MTI) CseiiÉK Judit beszéde Csehák Judit, a Miniszter- tanács elnökhelyettese bevezetőben kiemelte: — A család társadalmunk alapegysége, amelynek léte és belső harmóniája nélkül a nagyobb közösség sem tevékenykedhet sikeresen. Elsősorban a család képes a megfelelő életvezetési minta közvetítésére, a szocialista társadalom által is becsült, a közösség számára is elfogadható életmód kialakítására és átadására, a káros magatartásformák felismerésére, elutasítására. Egyre inkább nyilvánvalóvá válik az is, hogy fogyasztási, és gazdasági egységként is tartós, és mással nem pótolható eleme társadalmunknak ez a kis közösség. őszintén és reálisan kell vizsgálnunk azt is, hogy a családok miként tudnak megfelelni a sokféle és egyre inkább bővülő igénynek. Ha nem csupán a bajba jutott, vagy a gondokkal küzdő családok helyzetét vizsgáljuk, akkor azt tapasztaljuk, hogy megváltozott társadalmi-gazdasági viszonyaink között a mai családok nem tudnak, vagy csak részben képesek a hagyományos és az újonnan jelentkező feladataiknak egyszerre megfelelni. A családoknak általában, egyes családoknak pedig külön is segítségre van szükségük. A társadalom egészének és a kormányzatnak együttesen kell a családok segítségére sietni, olyan intézményrendszert létrehozva, olyan intézkedéseket elhatározva, amelyeknek célja nem a családok feladatának átvállalása (vagy csak, kivételes esetben), hanem az, hogy támogassa, segítse őket sokirányú kötelezettségeik ellátásában, hogy megfelelő és ösztönző feltételeket teremtsen a családok hagyományos feladatainak megőrzéséhez és a társadalom fejlődéséből adódó új feladatok ellátásához. Éppen eddigi eredményeink és közös erőfeszítéseink talaján van esélyünk a józan számvetésre, a tennivalók nyílt és távlatos megfogalmazására. Természetesen az elmozdulás jeleit nem kívánjuk túlértékelni — mondotta a továbbiakban —, és egyáltalán nem számítunk arra, hogy a családpolitika elvei a jövőben majd automatikusan érvényesülnek, és nem lesz szükség időnkénti korrekciókra. Az elvek megvalósulásáért sok és következetes lépést kell tennünk. A fiatalok boldog családi életre vágynak. Meg kell hát teremtenünk annak a feltételét. hogy iskolát végzetten, biológiailag éretten, egészségesen, családi ismeretekben jártasán, megfontoltan válasszák meg társukat. Ugyanakkor nekünk is mindent meg kell tennük, hogy a családalapítás körülményei ne nehezedjenek. Érdemes elgondolkodnunk majd azon. feltétlen ;>zükség van-e munkaviszonyra a szülést megelőz» időben az anyasági támogatások folyósításához, és' milyen mértékben. Azon kell dolgoznunk — a kormány által tegnap elfogadott, a lakásellátás, -gazdálkodás társadalmi-gazdasági programja alapján —, hogy a ma még gyermektelen, ám a gyermek vállalását tudatosan tervező fiatal házasok mielőbb önálló otthonban kezdhessék meg családi életüket. Legalább ilyen fontos, hogy megoldást találjunk az első gyermek születésével járó terhek, az anyagi gondok, de még inkább az egyenlőtlen anyai-női megterhelés csökkentésére. Foglalkoznunk László Bála szabolcs-szatmári képviseli felszólalása A családjogi törvénytervezet vitájában szót kért László Béla, Szabolcs-Szatmár megye 14-es számú választókerületének képviselője. Felszólalását így kezdte: — Alakuló ülésünkön egyetértéssel hallgattam Ország- gyűlésünk elnökének minősítését, mely szerint a mi testületünk kormánypárti parlament. Csatlakozni tudtam a ciklusban elsőnek szót kapott képviselőtársunkhoz is. aki kormánypárti képviselőnek vallotta magát. Én — frissen választottként — a fentieken túl családpárti képviselőnek is vallom magam. Teszem ezt annak ellenére, hogy a Budapesttől legtávolabb lévő választókörzetemben a fogyó lakosság miatt az új családjogi törvényt, valószínű, kevesebb esetben kell alkalmazni, mint máshol. — Nálunk Szatmárban ugyanis egyre kevesebb a lakodalom, a keresztelő, a bölcső, mert a fiatalok nagy része elköltözik, vigasznak pedig nem elég, hogy a válás is kevesebb, mert az elmondottakon túl a ,.mit szól hozzá a falu''"-gondolkodás is része még az emberi viszonyoknak. Pedagógiai hivatásához híven a képviselő ezután a világnézeti, az erkölcsi, különösképpen pedig a munkára nevelés javításának fontosságáról szólt, hiszen e téren a meghatározó szerep mindig a családé volt, ma pedig lényegesen csökkent az erre vonatkozó hajlandóság és lehetőség.-— A család tanította, nevelte bele mindig a felnövekvő nemzedékekbe a legalapvetőbb erkölcsi elveket, köztük a ma oly sokszor hiányolt alkalmazkodóképességeket, a mindennapok fegyelmét, egymás tiszteletét és még sok olyan jegyét a személyiségnek, melynek hiányát egyre keservesebben kell tapasztalnunk. — Napjainkban panaszkodik. siránkozik a szülő, a munkahelyi vezető, egyre gyakrabban a pedagógus, hogy mennyire nem ér rá nevelni a gondjaira bízottakat. Eközben mintha elfeledkeznénk az alapigazságról: a nevelés nem elsősorban beszéd, beszélgetés, hanem példamutatás. A szülő, a hivatásos nevelő azzal nevel elsősorban, ahogy él, ahogy dolgozik, ahogy véleményt nyilvánít, s ez ugye. ngm idő kérdése. . — A társadalmi szintű példamutatás követelményét tehát mindenképpen oda kell tennünk jelképes használati utasításként, a törvény mellé. Ezt tartom legfontosabbnak, de hozzá hasonlóként meg kell fogalmazni néhány olyan kívánalmat, amit ugyan törvénybe foglalni nem lehet, de nagyon fontos. — Kapjanak nagyobb erkölcsi, fokozottabb emberi támogatást az anyák a munkahelyeken. Teremtsünk olyan légkört, hogy ne kelljen például félve bejelenteni a munkahelyi főnöknek a várható gyermekáldást. Ne nézzenek sehol rossz szemmel, alig, vagy egyáltalán nem titkolt hátsó gondolattal a beteg gyermekét táppénzen nevelő anyára, fogadjuk el végre a legszebb, legemberibb „társadalmi munkának" az anyaságot, a gyermeknevelést. A jövő mindenképpen az. hogy külön iskolai tantárgy, tantárgycsoport keretében is készítsük fel a gyerekeket a családi életre, megtanítva őket az ide vágó ismeretekkel, erősítve bennük az alkalmazkodóképességet, társtiszteletet, a társadalmi felelősséget, egyszóval a jelenlegi szintet jóval meghaladó mértékben alkalmassá tenni őket az anya-, az apaszerepre. Kérem képviselőtársaimat, legyen kollektív emlékezetünk része az elvárás, hogy a lehetőségek megteremtődé- se után önálló iskolai tantárgy keretében is készítsük a felnövekvő nemzedéket arra, hogy legyen képes elégedetté, boldoggá tenni saját létét a családban, legyen képes szerelmet, szeretetet adni és kiváltani, legyen kész és hajlandó olyan családi háttér kialakítására, ahová lehet hazavágyni, amelyik olyan kikötő,, ahol erősek a kötelek, masszív a horgony, ahol békességben, nyugalomban cseperednek a gyermekek, szüleik legnagyobb boldogságára és a nagyközösség javára. — A törvény, amelyet most elfogadunk, talán az ide vezető út kezdetét jelenti, mind- fvyájunk kötelessége dolgozni azért, hogy az általa biztosított lehetőségekkel élve. kedvező változások egész sora induljon meg a családban, szocialista társadalmunk egészében — fejezte be felszólalását dr. László Béla. kell azzal, miként lehelne megfelelő módon, társadalmilag hasznos tevékenységként elismerni a gyermeknevelést; leginkább a nyugdíj szempontjából oly fontos szolgálati idő számításánál figyelembe venni az otthon töltött éveket. A következő években fokozatosan át kell tekinteni a társadalombiztosítási jogszabályokat, s azokat a családok érdekére tekintettel kell módosítani. Ennek során lehet a betegápolásra, az idős családtag gondozására fordított idő társadalmi hasznosságának elismeréséről is dönteni. A preventív családpolitikának a már említettekkel egyenrangú kérdésnek tekintem, hogy a társadalmi szervezetek. a kisebb közösségek, a tanácsok, a lakóközösségek, a munkahelyek miként tanulnak meg családban is gondolkodni — a családért is tenni. A törvény igazán csak abban az esetben fogja betölteni a rendeltetését, ha valamennyien tisztában vagyunk azzal, hogy szülőként- nagvszülöként, idősekről gondoskodó felnőttként, szomszédként és munkatársként, vezetőként és társadalmi munkásként is sok-sok feladatunk van. amelyek ellátása alól senki sem mentesíthet bennünket, de amelyeknek az elvégzése közös boldogulá- sunk-boldogságunk alapját teremti meg — mondotta végezetül Csehák Judit. Markója Imre expozéja után felszólalások következtek. Délelőtt és délután tartott a módosításról szóló törvényjavaslat feletti vita. Az Országgyűlés a családjogi törvény módosításáról szóló törvényjavaslat vitájával ma folytatja munkáját. Az 1960-as évtized első felében a gazdaság tartósan és egyenletesen fejlődött, a lakosság minden osztályának és rétegének életkörülményei számbavehetően javultak. A második ötéves terv céljai valóra váltak, öt év alatt az ipari termelés 47 százalékkal, a mezőgazdaságé 10 százalékkal növekedett. A nemzeti jövedelem növekedésének mértéke 25 százalékos volt. 1965 körül azonban mindinkább megmutatkozott, hogy a fejlődés adott, úgynevezett extenzív forrásai kimerülőben vannak. A munkaerő létszámának növelése az addigi ütemben nem volt lehetséges, és nem is volt kívánatos, hiszen ettől még nem lehetett gazdaságos termelést várni. Az intenzív fejlesztés körülményei nyomultak előtérbe, azaz, hogy mindenekelőtt gyártás- és gyártmányfejlesztés korszerűsítése révén lényegesen növeljék a jó minőségű, exportképes termékek gyártását, a munka termelékenységét. Csak ilyen módon lehetett megakadályozni a gazdasági növekedés ütemének érzékelhető lassúbbodását, és lendületet adni az ipari és mezőgazdasági fejlődésnek. A népgazdaság intenzív fejlesztésének követelményei sürgetően előírták a gazdaságirányítás felülvizsgálatát és tökéletesítését. A gazdaságirányítási rendszer 1957 és 1958, tehát az országos pártértekezlet és a VIII. kongresszus óta — amikor is lényeges újításokat vezettek be — sok új elemmel gazdagodott. De ezek az újítások végül is csak az adott gazdasági irányítási rendszeren belül változtattak, javítottak, de nem érintették a bizony nemegyszer sok évtizedes — megváltoztathatatlannak, szigorú törvényszerűségnek hitt — alapelvekel. Az MSZMP sokoldalú kritikai elemzésekre támaszkodva — tudományos megközelítéssel és a szakemberek igen széles körének bevonásával végzett vizsgálatok alapján — kidolgozta a gazdaságirányítási rendszer átfogó reformját. Ez a Központi Bizottságnak 1966 májusi ülésén kapta meg formáját, majd a konkrét intézkedési tervek kidolgozása után 1968. január 1-vel került bevezetésre a népgazdaságban. Az új gazdasági mechanizmus bevezetése. az ellenforradalom leverése és a hatalom visszaállítása. majd a mezőgazdaság szocialista átszervezése mellett, a harmadik korszakalkotó tette a népi rendszer fejlődésének, erős pillére a szocialista társadalmi berendezkedésnek. A reform célja az volt, hogy az anyagi és emberi erőforrásokat jobban hasznosítani lehessen, a gazdálkodó kollektívák kezdeményezőkészsége erőteljesen növekedjen, meggyorsuljon a fejlődés üteme, és erőteljesebben javuljanak a lakosság életkörülményei. A reform azt is célozta, hogy a döntési jogköröket a minisztériumi hatáskörből vállalati, tanácsi hatáskörbe adják, és az állami vezető szervek a népgazdaság fő irányainak tudományosabb alakítására, a hosszú távú tervek kidolgozására fordítsák figyelmüket. Ennek érdekében azonban az irányítás elvein és módszerein lényegesen változtatni kellett. A régi mechanizmus, a marxista közgazdaságtudomány régebbi felfogása szerint, tervutasításos módszerrel irányította a vállalatokat, előírta a termelés mennyiségét, sőt a kibocsátott termékek fajtáit, és még számos más mutatót is. Ezzel szemben új és csak fokozatosan teret nyert felismerés volt az, hogy a népgazdasagot nem lehet egyetlen vállalatként irányítani, a tervgazdálkodás nem egyenlő a tervutasítással, hogy a szocialista gazdaságban, amely tudvalévőén árut termelő, nemcsak megtűrt, hanem döntő szerepet kell biztosítani az áru- és pénzviszonyoknak. A központi tervezés nem függetlenítheti magát az értéktörvénytől, hanem munkáját csak annak tudatos felismerésére és alkalmazására alapozhatja. A gazdasági irányításban már nem a közvetlen irányítási és elosztási módszerek, utasítások dominálnak, hanem a közvetett szabályozók, a gazdasági eszközök, a hitelpolitika stb. Már az új mechanizmus bevezetésekor és azóta — ha magasabb fokon is — a piac helye és szerepe a szocialista gazdaságban a legvitatottab téma. Ez annál is inkább így alakult, mivel a fogyasztó valóban a piacon érzékeli leginkább az áremelkedéseknek számára kedvezőtlen hatását. S ilyenkor nemcsak régimódi közgazdászok, hanem egyszerű fogyasztók is előszeretettel emlegetik érvként, hogy a tervutasításos mechanizmusban az árak szabályozottak és főleg stabilak voltak. Ez persze nem igaz, a termelési költségek növekedésével, a legalapvetőbb fogyasztási cikkeket kivéve, a termékek ára ha olykor burkoltan is, régebben is nőtt. De különben is a piaci mechanizmus és a központi tervezés nem ellentétes dolog: a kettő egységesen, egymásra hatva működik, együttesen szabályozzák a népgazdasági fő folyamatokat. Húsz év telt el az MSZMP Központi Bizottságának az új mechanizmus alapvető elveit elfogadó határozata, 18 annak gyakorlati bevezetése óta. Megvalósulása nyomán a gazdasági élet, a vállalatok tevékenysége, a termelők és a fogyasztók gondolkodása teljesen megváltozott. Sok mindenről kiderült ugyan, hogy nem az elképzeléseknek megfelelően alakult, hibák és tévedések is övezik azt az utat. amit azóta a magyar népgazdaság megtett. A nemzetközi környezet sem mindig a reményeink szerint befolyásolta eredményeinket. De egészében a gazdasági irányítási rendszer reformjának legfőbb elvei, törekvései, az egész változtatás módszertana, szelleme bevált. Túlzás nélkül állítható, hogy e reform nélkül nem tudtunk volna elindulni a korszerű szocialista gazdálkodás, és a fejlett szocialista társadalmi viszonyok létrehozásának göröngyös útján. Kádár János még az új mechanizmus beindulása előtt. 1967 májusában így jellemezte a reformot: „A gazdaság- irányítási rendszer reformjának alapjai jól kidolgozottak, a reform előre fog lendíteni bennünket, s ha jól felkészülünk teljes terjedelemben való bevezetésére, az/néhány év múlva mindenféle tekintetben éreztetni fogja jó hatását. A gazdaságvezetési reformnak az a célja, hogy erősítsük vele mindazt, ami a mi társadalmunkban a szocializmust jelenti. Tehát: erősítsük politikai rendszerünket, rendszerünk demokratikus vonásait, erősítsük a szocializmus termelőerőit, a termelési eszközök szocialista tulajdonát, a szocialista termelési viszonyokat. Legyen még erősebb igazság az. hogy a szocialista társadalom építésének együtt kell járnia a dolgozók életszínvonalának rendszeres emelkedésével." (Következik; Néhány tanulság) Nemes János A szocializmus megújulásának útja (17.) j Hz új mechanizmus
