Kelet-Magyarország, 1986. október (43. évfolyam, 231-257. szám)

1986-10-22 / 249. szám

1986. október 22. Kelet-Magyarország 5 HELYTÖRTÉNET, VÁROSPOLITIKA, TALÁLKOZÓK válaszol a hozzá érkező kér­désekre. A legkedveltebb üzemi ren­dezvények közé tartoznak a művész—közönség, illetve az író—olvasó találkozók. A kö­vetkező napokban Jókai An­na írónő a KEMÉV vállalat­nál találkozik olvasóival, a Móricz Zsigmond Színház művészei közül pedig Bárány Frigyes és Schlanger András vesz részt művész—közönség találkozón. Két kiállítás ván­dorol üzemről üzemre: Ber- náth Sándor amatőr festő és Normantas Paulius nálunk élő litván fotóművész mun­káiból. Több munkahelyről szerveznek csoportos látoga- fást Huszár István festőmű- -vész műtermébe. Tarpára kerüli az „Aranyalma r Hagyományosan Fehérgyarmaton gyűltek össze megyénk ifjúsági klubjainak legjobbjai, hogy játékos ügyességi verse­nyeken, klubéletüket bemutató rögtönzött játékkal, klub­naplójukkal adjanak számot munkájukról. Színes, ötletes bemutató, több közös program, táncház és diszkó volt. A megyei klubtanács vezetői ismét a tarpai klubnak ítélték oda a Fehérváry József népi fafaragó készítette Aranyal- ma-vándordíjat. A legjobbak további jutalmakat kaptak. A győztes tarpai ifjúsági klub egy évig őrizheti a trófeát. Nyíregyházi söraszíalok az NSZK-ha Huszonöt szabolcs-szatmá- ri üzemben befejezéséhez kö­zeledik a munkásművelődési hetek rendezvénysorozata. A hátralévő Időben még több helyen lesznek különféle té­májú előadások, találkozók és kiállítások. Nagy érdeklő­dés előzi meg dr. Szabó Pé­ter főorvos előadásait , ko­runk egyik réméről, az AIDS-ről. Helytörténeti ku­riózumokat elevenít fel elő­adásaiban Margócsy József irodalomtörténész Utcák, te­rek, emléktáblák címmel. Katona Béla és Bánszky Ist­ván főiskolai tanárok az iro­dalmat, illetve az olvasást népszerűsítő előadásokat tar­tanak. Csabai Lászlóné, a vá­rosi tanács elnöke várospoli­tikai fórumon vesz részt és Pályázati felhívás A KILLIÁN GYÖRGY REPÜLŐ MŰSZAKI FŐISKOLÁRA Különösen a külföldiek köré­ben arailott nagy sikert a BNV'-n a nyíregyházi Bútoripari Szö­vetkezet új terméke a sörasztal. Elsősorban a németek kedvelik e praktikus ivóalkaLmatosságot. Ezt bizonyítandó az egyik NSZK- beli cég megrendelésére 1 millió forint értékben megkezdték a ELŐADÁS A TAKAR- MÄNYGAZDALKODÄS- RÓL. Október 22-én délelőtt fél 11-kor a Magyar Agrártu­dományi Egyesület szervezé­sében Kovács Ferenc, az Ál­latorvostudományi Egyetem rektora a Takarmánygazdál­kodás szerepe az állati ere­detű élelmiszer-alapanyagok előállításában címmel ‘irt előadást Nyíregyházán, a Tudomány ,és Technika Há­zában. sörbútor-garnitúrák gyártását és szállí' ását. A közeli napokban 400-at indí­tottak útba. Idén összesen azon­ban 1230 söraszta’.t gyártanak megrendelésükre. A cég elége­dettségét bizonyítja: jövőre már nyolcezer söraszlal-garnitúra gyártását és szállítását pendelte meg az NSZK-beli vállalat. ZENEISMERTETÖ ELLADAS. Gebri József főiskolai tanár tart előadást október 23-án, csütörtö­kön este 18 órakor a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár előadótermében Bee­thoven, Hidas és Kodály műve­iről. A NYÍREGYHÁZI ..SAGVARI” MG. TERMELŐSZÖVETKEZET húszfős építészeti csoportjának vezetésére megfelelő szakképzett­séggel rendelkező fiatal szakem­bert alkalmaz, november 1-től. Felvilágosítás, jelentkezés a mű­szaki főágazat-vezetőnél, Simái út 40. A SZABOLCS MEGYEI VETŐMAGTERMELTETÖ és Ellátó Vállalat nyíregyházi központjában üzembe helyez­ték azt a svéd gyártmányú fűmagtisztító gépsort, ame­lyet számítógéppel vezérel­nek. A számítógépes progra­mozás lehetőséget biztosít ahhoz, hogy ellenőrizze és visszajelezze a vetőmag tisz­taságát. így végzik a válla­latnál az igen apró fűmagok tisztítását, amelyet tőkés ex­portra, elsősorban az NSZK- ba, Olaszországba és Hollan­diába szállítanak. Eddig kö­zel 20 tonna fűmagot tisztí­tottak. BEKÖTŐ ÜT SZAKOLY- BAN. Az Egyetértés tsz ré­szére két kilométer hosszú bekötő út épült, mely a telep és a központ között teszi job­bá a közlekedést. A tsz-be- kötő utat október végén ad­ják át. HŰTŐPULTOKKAL SE­GÍTI négy település boltjai­nak ellátását az állatforgal­mi és húsipari vállalat. Mi­nimális bérleti díj ellenében nagy teljesítményű fridzsi- dereket kapott egy-egy üzlet Berkeszen, Gyulaházán és Baktalórántházán. ÉPÍTÉSI BEMUTATÓ SZA- BOLCSVERESMARTON. A Mű­szaki és Közgazdasági Hónap randezvényei keretében az MTESZ Kisvárdai Intéző Bi­zottsága október 20-án érdekes bemutatóra invitálta az érdeklő­dőket Szabolcsveresmartra. A rendezvény programjában szere­pelt a település víztározójának a terve, s a kivitelezést a hely­színen is megtekintették. Egy előadás keretében ismerkedtek a magyaroknak a világ műszaki (építészeti) és természettudomá­nyom haladásában betöltött sze­repével is. SÁR NÉLKÜL ÖRÖKÖS­FÖLDÖN. Tavaly ősszel és tavasszal sokat bosszankod­tak a Nyíregyháza-Örökös- föld városnegyed lakói a sár miatt. Különösén a kisma­mák panaszkodtak sokat a járhatatlan járdák miatt. A Közúti Építő Vállalat az örö­kösföldön megépített lakóhá­zakat összekötő utakat, jár­dákat október végéig aszfalt­borítással látja el. Remélhe­tő, hogy az esős időszak már szilárd burkolatú utakat ta­lál e városnegyedben. Hitelbe hegedülök A reklám nemcsak tájé­koztat, de ha jó: nevel is. Van pár példa ar­ra, hogy az okos hírverés íz­lést, magatartást is sugall. Éppen ezért döbbentem meg akkor, amikor végignéztem egy olyan reklámfilmet a te­levízióban, amely sugallt, de nem jót, szemléletet formált, de rossz irányba. A történet röviden a következő. Adva van egy hangya. A szorgalom jelképe. A kis hangyácska, amolyan jó han­gyaszokás szerint gyűjtöget. Gondosan, szépen, szorgal­masan. Ügy, ahogy az egy tisztességes hangyához illik Mondhatnám: nagyon jóra serkent. Majdnem olyan, mint egy OTP-s vagy taka­rék szövetkezetes buzdítás. Eddig szép. Ekkor a képbe beúszik a tücsök. Természe­tesen hegedül. Ül a tüskön, és húzza, húzza. A hangya dolgozik, a tücsök zenél. És most jön a reklám tanulsá­ga: a tücsök lenézően a han­gyához: mit töröd magad. Én elmegyek a VASÉRT-hez, és vásárolok hitelbe. A mondandó világos. Az is bolond. * i gyűjt, aki taka­rékos. Hurrá, vegyünk hitel­be, majd csak lesz valahogy. Jobb tehát az édes semmitte­vés, mint a szorgos munka. Ez a fajta ,,tücsökizmus” nem éppen rokonszenves. Igaz, van aki hitelbe hege­dül. Én mégis hangyapártC maradok. (bürget) Autósorszámok Trabant Lim. Hyc. (Bp.) 913 Trabant Hyc. Combi (Bp.)- 256 Trabant Lim. (Debr.) 4252 Trabant Combi (Debr.) 354 Wartburg Standard (Debr.) 385 Wartburg Sp. (Debr.) 728 Wartburg Sp. tolót. (Bp.) 6939 Wartburg Tourist (Debr.) . 622 .Skoda 105 S (Debr.) 8563 Skoda 120 L (Debr.) 12128 Skoda 120 GLS (Bp.) 1468 Lada 1200 (Debr.) 31117 Lada 1300 S (Debr.) 14264 Lada ]500 (Debr.) 11099 Lada Combi (Debr.) 4636 Moszkvics (Bp.) 14363 Polski Fiat 126 P (Bp.) 31704 FSO (Polski Fiat) 1500 (Bp.) 5767 Dácia Lim. (Debr.) 609 Dácia Combi (Debr.) 506 Zastava (Bp.) 13780 A Magyar Népköztársaság Honvédelmi Minisztériuma azok­nak a fiatal férfia'knalk a jelent­kezését várja, akik kedvet, te­hetséget éreznek a katonai pá­lya iránt, és a Magyar Néphad­sereg hivatásos tisztjeként repü­lőgép-, vagy helikoptervezetők 'kívánnak lenni. A főiskolai tanulmányi idő három év. A harmadik év vé­gén, sikeres államvizsga után hadnagyi, a kiválóan végzettek főhadnagyi rendfokozatban néphadseregünk hivatásos tiszt­jeként kezdik meg szolgálatukat. A katonai főiskolákon szerzett képesítés egyenértékű a polgári főiskolákon szerezhető képesí­téssel. A főiskolai hallgatók teljes és ingyenes ellátást kapnak: kolié- giumi elhelyezés, étkezés, ruhá­zat, tanszer, sportfelszerelés. Év­folyamonként növekvő hallgatói illetmény, s a tanulmány eredmé­nyétől függően tanulmányi pót­lék jár. A hallgatók hivatásos gépjárművezetői jogosítványt sze­A Hungária Biztosító no­vember 1-től díjkedvezményt nyújt azoknak a”CASCO-sok- nak, akik vállalják, hogy évi díjukát előre egy összegben fizetik, feltéve, hogy a szer- ződést a legutóbbi, az 1980- ban bevezetett gépjárműbiz­Vihar vonult át keddre virra­dó éjszaka Sopron térségén. A széllökések kisebb károkat okoz­tak. épületek tetőzetét rongál­ták meg, telcvizióantennákat szaggattak le. Kisebb áramza­varok is keletkeztek, elsősorban a k'. »feszültségű hálózaton, ame­lyek kijavítását azonnal meg­kezdték. Különösen heves volt a vihar a Fertö-tón. ahol a széllökések Október 21-én délelőtt 10 óra tájban a nagykállói Korányi Fri­gyes út 5. szám alá, a Textilru­házati Szövetkezet üzemében ke­letkezett tűzhöz riasztották a mentőket, akik a helyszínről négy könnyű füstmérgeziii sze­Lapunk október 21-i, keddi számában a rendőrség cserben­hagyó gázoló kézrekerítéséhez kérte a lakosság segítségét. Mint megtudtuk, a rendőrség bravú­ros gyorsasággal, 24 óra alatt elfogta az áldozatát cserbenha­gyó gépkocsivezetőt, aki október 20-án Nyíregyházán a Kert és a Szántó Kovács János utca ke­reszteződésében balesetet oko­zott, és a helyszínről megállás rezhetnek térítésmentesen; in­gyenes, illetve kedvezményes utazási lehetőséget kapnak. A tisztté avatás után: szolgá­lati lakás, jelentős összegű, ka­matmentes pályakezdési. illetve családiailapítási előleg; évente egyhavi illetménynek megfelelő teljesítményelismerés; ruházati illetmény illeti meg a fiatal szak- embert. A jelentkezés feltételei: hiva­tásos katonai szolgálatra való egészségi alkalmasság és katonai rátermettség; középiskolád érett­ségi; általában 23 évnél nenn magasabb életkor. A pályázók további felvilágo­sítást és jelentkezési lapot a megyei hadkiegészítési és terü­letvédelmi parancsnokságtól (a középiskolai tanulók iskolájuk igazgatójától) kaphatnak. A pályázók egyidejűleg más felsőoktatási intézményekbe is jelentkezhetnek. Pályázati határidő: november 15. tosításra kötötték. Ök nem 12, hanem 11 havi díj ellené­ben részesülnek a Biztosító szolgáltatásaiban. Az autó­soknak bármikor — év köz­ben is — módjukban áll a haviról az éves díjfizetésre áttérni. sebessége elérte az óránkénti 100 kilométert is. A fertőrákos! öbölben lévő üdülőtelep mólói­nál másfél-két méteresek voltak a hullám-ok. A vihar a tó vizét fenékig felkavarta. Átmenetileg jelentősen megemelkedett a vízszint, mert a szél ereje az osztrák szakaszról nagy tömegű vizet nyomott át a .magyar ol­dalra. Jelentős. helyenként 20—25 milliméter csapadék is hullott. mélyt szállítottak a nyíregyhá­zi kórházba. Ugyancsak ezen a napon dél­után 4 órakor Üjfehértóra egy gyógyszermérgezetthez hívták ki a mentőket, akik egy 18 éves lányt a nyíregyházi kórházba szállítottak. nc>kül továbbhajtott. A rendőr­ség szakértők bevonásával to­vább folytatja a vizsgálatot. Az elmúlt 24 órában az esős időjárás következtében hat csú­szásból eredő kisebb sérüléssel és koccanással járó baleset kö­vetkezett be, mely arra figyel­mezteti a gépjárművezetőket, hogy az időjárás változásaival jobban számoljanak. Névadó ünnepség volt a napokban az Üjpesti Gyapjú­szövőgyár Ujfehértói Gyárában. A 8 gyermek névadó ünnepségét a gyár szakszervezeti bizottsága szervezé­sében a helyi iskolások közreműködésével bonyolítot­ták le. A kis ünnepeiteknek a műsor végén a vállalat ajándékokkal kedveskedett, majd vendégül látta őket. (sisa) CASCO-kedvezmén vek HOSSZÚ ŐSZ? I vilik a 'ésliliom Sásliliom (Liliaceae) fő­leg Kelet-Ázsiából szárma­zik. Évelő növény. Levelei szálasak, keskenyek. Liliom alakú virágai tölcsér alakú­ak, gyakran illatosak, fajok, változatok szerint a vilá­gossárgától a narancsvörö­sig terjedő színűek. Fő vi- rágzási időszakuk a késő tavasz és a nyár. A virágzó sásliliomok szép díszei a kertnek, s jú- liusban-augusztusban a vi­rágok már éjjel kinyílnak, majd a déli órákban becsu­kódnak, A kellemes, napsü­tésben gazdag október is­mét kicsalogatta a sáslilio­mok virágait, s ebből arra lehet következtetni, hogy hosszú őszünk lesz. Az első litván hét eseménysorozatainak keretében kedden délután kiállítást nyitottak a nyíregyházi Bessenyei György Tanárképző Főiskola kerengejében. Litván alkotók fotóit és kisplasztikáit, festményekről készült reprodukciókat nézhet­nek meg az érdeklődök. Ké’ ünk: részlet a kiállításból, mely október 31-ig látható, (jávor) Vihar Sopron térségében Tűz Nagykállóhan A SÉRÜLTEKET KÓRHÁZBA SZÁLLÍTOTTÁK Elfogták a cserbenhagyó gázolőt KRÓNIKA ELŐD NAPJA A Nap kél 6 óra 12 perc­kor — nyugszik 16 óra 46 perckor. A Hold kél 18 óra 53 perc­kor — nyugszik ll óra 18 perckor. Negyvenöt éve halt meg Róna Zsigmond (1860—1941) meteorológus, a magyar ég­hajlatkutatás egyik úttörő­je. az időjárási és éghajla­ti problémákkal foglalkozó tudományos szakirodalom hazaii (mestereintője. Egyetemi tanulmányait 1877-től a pesti Műegyete­men folytatta, majd 1883- ban matematika—fizika szakból szerzett tanári ok­levelet. 1888-ig a budapesti mintagimnáziumban taní­tott; ekkor kinevezték a Meteorológiai Intézethez asszisztensnek. Varható időjárás ma es­tig : változékony marad az idő. Éjszaká-tól jelentősen gyengül, majd délutántól délnyugat felől megélén­kül, megerősödik a szél. N*yugat felől újabb erős felhősödiés és egyre több­felé eső várható. A legailacsony ab b éjsza­kai hőmérséklet általában 0 és 5 fok között alakul, a szélvédett területeken gyen­ge fagy valószínű. A leg­magasabb nappali hőmér­séklet 14 és 19 fok között várható. — Estére a legénybú­csúra, szenzációs megle­petést készítettünk elő a számoi! ra. — Áruld el. mit? — Egy pornófilmet. — Mi olyan szenzá­ciós egy pornófilmben? — A menyasszonyod játssza a főszerepet. Olvasószolgálat Hírek, információk kö­zölhetők délelőtt a bel­politikai rovatnál Telefon: 11-277 A délutáni és esti hírügyeletes: FARKAS KÄLMÄN Esti ügyelet: 15-124 A.munkásművelődési hetek programjából 22., | szerda

Next

/
Thumbnails
Contents