Kelet-Magyarország, 1986. október (43. évfolyam, 231-257. szám)

1986-10-21 / 248. szám

s Kelet-Magyarország 1986. október 21. 6. Porán rali Váczi Neve Váczi Béla, kora 23 éves, ismertetőjelei: di­vatos frizura, magyaros bajusz, kiismerhetetlen, ördöngös csel. Vasárnapi, játékával belopta magát a közönség szívébe. Kiemel­kedő csatárteljesítményt nyújtott, hasznosan ját­szott, két szép gólt szerzett csapatának. Második talá­lata élményszámba ment, valósággal megbolondítot­ta a védőket, szűkös he­lyen hat szolnoki játékost cselezett ki, s lőtt igen szép gólt a vendégek ka­pujába. Nem rajta múlott, hogy a mérkőzés végén már nem lehetett ünneplő társai között, egy össze­csapás során megsérült, ölben vitték az öltözőbe. Hétfőn délelőtt kedvező hírt kaptunk állapotáról, sérülése nem súlyos, két- három nap elmúltával folytathatja az edzéseket. Nyíregyházi csapatsiker A hét végén volt ralisa­ink utolsó hazai versenye, a 6. Porán rali. A Miskolcról rajtoló verseny útvonala Zemplén hegyei között veze­tett vissza a borsodi megye- székhelyre. Az I. osztályban 467 kilométert tettek meg az autósok, ebből közel 200 km volt gyorsasági" szakasz. A másodosztályúak távja rövi- debb volt (327 km), a tizen­négy gyorsasági szakasz 104 kilométert tett ki. A szombat reggeli rajtnál 73 első és 64 másodosztályú autó vágott neki az igen nehéz és gyors pályának. Volt néhány nagy bukás Is, sajnos az egyik tra­gédiával végződött. ,Az első osztályban már abszolút baj­nok Németh, Jójárt kettős Renaultjia kirepült a pályá­ról, előbb egy távírópóznát döntött ki, majd a nézők kö­zé vágódott, és egy kisgyer­mek halálát, valamint né­hány súlyos sérülést okozva. A versenyen- ott voltak a Nyíregyházi Volán-Dózsa autósai is. Végre csapatsiker — summázhatnánk a nyírsé­giek szereplését. Az I. osz­tályban négyen indultak. A közelmúltban a berlini BBK- találkozón a magyarok közül legjobb teljesítményt nyújtó Veszprémi házaspár nagyot bukott a miskolO viadalon. Az esélyesként rajtoló páros a Telkibányia—Bózsva kö­zötti gyorsaságün „padlógáz­zal” ment be az egyik ka­nyarba és borult. A VFTS Lada karosszériája totálká­ros lett, a navigátor Veszpré­mmé bokája eltörött. Termé­szetesen nem tudták folytat­ni a versenyt. Műszaki hiba miatt kényszerült feladásra az N 3-as géposztályban a Déri, Tábori kettős. A négy nyíregyházi autóból kettő ért célba. Nagyszerűen ment a László testvéreknek, akik Trabantjukkal elsők lettek az A 7-es géposztályban. A VFTS Ladávál indult Kulcs, Kertész kettős géposztályá­ban hetedikként ért célba. A csapatversenyben nem volt értékelhető a nyíregyházi klub. Nemúgy a II. osztályúak versenyében, ahol végre ösz- szeállt a csapat. Ennek meg is volt az eredménye, hiszen a csapatversenyt a Volán nyerte. A másodosztályúak idei bajnokai abszolútban és az A 9-es géposztályban a Túri testvérek, akik a Pora- non bajnokhoz méltóan nyer­tek géposztályukban. Kitű­nően autózott a „Nagymama lekvárjával” — az 1300-as Ladával a Vida, Kovács duó, és géposztályukban másod'i- kok lettek. Ugyanitt negye­dikként ért célba ,a Kocsi, Sashegyi páros. Dicséretes teljesítményt nyújtott az idén először rajthoz állt Görög, Bokor kettős, Trabantjukkal hatod lkok lettek kategóriá­jukban, Az Ubitz, Gyöngyö­si páros műszaki hiba miatt adta fel a küzdelmet, a Kecskeméti, Támár kettős viszont célba ért. Ezzel véget ért az idei baj­nokság. Az I. osztály abszo­lút bajnoka a Németh, Jójárt páros (Vác) Renault 5 turbó­val, a II, osztály abszolút bajnoka a Túri testvérpár (Nyh. Volán-Dózsa) Lada 2105-össel. A kategóriánkénti értéke­lést a közeljövőben készíti el a szövetség. Képünkön: a II. osztály idei abszolút bajnoka, a Túri testvérpár kocsija. Az olasz bajnokság vasárnapi fordulója után megnövekedett önbizalommal készül a Rába ETO labdarúgócsapata a szerdai To­rino elleni UEFA Kupa mérkő­zésre. A győriek ..kémei”, Szá- niel János, a klub ügyvezető el­nöke és Gellei Imre edző Torinó­ban megtekintették a győriek el­lenfelének bajnoki találkozóját, a Roma ellen. A fővárosiak 2:0 arányban győztek, annak ellené­re. hogy végig a Torino táma­dott. Amint Gellei Imre telefo­non újságolta, a Roma kiválóan Ű|abb 92 birkózó szőnyegen Hétfő reggel újabb 92 spor­toló mérlegelt, majd kevéssel később megismerte sorsolá­sát is a Budapest Sportcsar­nokban. Véglegessé vált, hogy a 24. szabadfogású birkózó világbajnokságon a magyar fővárosban 32 ország össze­sen 180 indulóját örökíthetik meg a sportág évkönyveiben. Ez a nemzetek és indulók számát tekintve is minden idők harmadik legnépesebb mezőnye. A Sportfogadási és Lottó Igaz­gatóság közlése szerint a totó 42. fogadási hetén 13 plusz l és 13 találatos szelvény nem volt. 12 találatos szelvény 24 darab, nye­reményük egyenként 385 917 fo­rint, 11 találatos szelvény 387 da­rab, nyereményük egyenként 9573 forint, *10 találatos szelvény 4930 darab, nyereményük egyen­ként 1379 forint. A magyarok a délelőtti órákban szép számmal „for­dultak meg” a Budapest Sportcsarnok szőnyegein. Az új súlycsoportok (52, 62, 74, 90, 130 kg) hazai indulói mel­lett folytathatta ágselejtezőit a vasárnap kezdett Bíró (48), (Németh (57) és Robotka (100) is. Az újonc Tihanics (52 kg) remekül tette le név­jegyét. Igaz, a mongol Cse- denszodnom elleni csatája utolsó percében szemmel lát­hatóan elfogyott a levegő kö­rülötte, de előnye olyan nagy volt, hogy sikerrel vészelte át a nehéz időszakot, és 9:7-re nyert. Tóth (90) idei EB- ezüstérmeshez méltó mó­don dinamikusan „hajtotta" a kanadai Coxot, és technikai tusgyőzelemmel mutatkozott be a VB-n. Hétfőn a szabadfogású bir­kózó világbajnokságon Bíró László a 48 kg-os súlycso­portban döntőbe került. Ked­den délután birkózik az aranyéremért. alkalmazta a gyors ellentámadá­sokat, s mivel a Rába ETO-nak is ez a játékelem az erőssége, a ,,kontrák” sikeres erőltetésével idegenben is tisztes eredményre számíthat. Hétfőn délelőtt gyors ritmusú, kemény edzést tartott Győrfi László pályaedző a Rábának s délután is foglalkozás szerepelt a programban. A csapat háza tá­ján jó a hangulat, a Siófok elle­ni szombati 2:l-es győzelem — ha nehéz körülmények között született is — növelte a győriek önbiza’mát. Szerdán, Torinóban Hajszái, várhatóan már helyet kap a kezdőcsapatban, s így akár n^gy gyors, gólképes Rá- ba-csatár is pályára léphet: Sza­bó, Szentes, Melis és Hajszán személyében. Persze, valószínű­leg nem egyszerre, hanem csak csereként, hiszen idegenben aligha fog négy csatárral támad­ni az ETO. Általános a vélemény: ha a minszki formát sikerül át­menteni Torinóra — a bjelorusz városban emlékezetes módon 4:2-re győzött a Rába —, akkor minimális arányú vereség vagy akár az oly annyira remélt dön­tetlen is megvalósulhat. S akkor a győri visszavágón minden le­hetséges ! A csapat kedden Budapestről a déíi órákban 17 játékossal re­pül Torinóba, a küldöttséget több tucat győri szurkoló is el­kíséri. A repülőtéren Szániel Já­nos és Gellei Imre várja majd a csapatot, s a szállodában közö­sen értékelik a vasárnapi ta­pasztalatokat. Péter és Csapé a válogatott hereiben Hétfőn Komora Imre, a labda­rúgó-válogatott szövetségi kapi­tánya kijelölte azt a keretet, amelynek tagjai szerdán a-Sturm Graz. illetve vasárnap-az NDK olimpiai válogatottja ellen ját­szanak felkészülési mérkőzést. Az ,.A’* és az olimpiai keret között sok az átfedés: heten mindkét együttesben helyet kap­tak. Az is figyelemre métó, hogy Komora jelöltjei között van a veterán, 34 éves Csapó és a Mundial után mellőzött gólerős hátvéd. Péter. Az ,.A” kieret: Szendrei, Hegedűs (kapusok) Sal- lai, Pintér, Garaba, Péter, Csapó, Varga, Fitos, Détári, Kovács K., Szekeres, Kardos, Boda. Dajka, Róth, Farkas (mezőnyjátékosok). A játékosok szerdán 11,30 órakor az MLSZ-ben taládkoznak. A Sturm Graz elleni mérkőzés 16 órakor lesz a Megyeri úti stadi­onban. Az olimpiai keret: Zsiborás, Ulbert (kapusok). Farkas, Cson­ka, Pintér, Torna, Kozma. Pre- szeller, Keller, Csapó. Varga, Vincze I.. Fitos, Mörtel, Szeke­res, Kékesi, Szeibert, Boda (me­zőnyjátékosok). A keret tagjai csütörtökön 11 órakor találkoznak az MLSZ- ben, utána edzőtáborba mennek. Vasárnap 14 órakor. Tapolcán szerepelnek az NDK olimpiai vá­logatottja ellen. Hétvége labdajátékokban Kóxllabdo Véget ért a pontvadászat a ké­zilabda-bajnokság harmadik vonalában. Felemásra sikeredett a szabolcsi csapatok búcsúja. Mindössze a szálkái együttesek­nek sikerült győzelemmel befe­jezni az idei bajnokságot. A nők közül a Nyh. Volán otthonában, Kisvárda a bajnok Kazincbarci­ka vendégeként veszített. Nyír­bátor férfigárdája pályaválasztó­ként, a Tiszavasvári idegenben kapott ki. NB II-ES NŐI MÉRKŐZÉSEK: Mátészalkai MTK—Sírok 24:21 (11:10). Gól: Laczkó 8, Papp 7, Rácz 5, Puskás és Czeglédi 2—2. Az ötletesen játszó szálkái lá­nyok akár nagyobb arányban is nyerhettek volna, ám négy bün­tetőt is elhibáztak. Nyh. Volán- Dózsa—Szolnoki Spartacus 12:13 (6:6). Gól: Győrffy 5. Búzási 4. Baloghné, Nagylaki, Markoszky l—l. A határtalan lelkesedésáel küzdő vendégek megérdemelten nyertek. Kazincbarcika—Kis- várdai SE 25:13 (11:7). Gól: He­gedűs .5, Dankóné 3, Simon 2, Gilányi, Tóth A. és Tóth I. l—1. A bajnok ellen gyenge napot fogott ki a vendég várdai csa­pat. NB II-ES FERFIMERKOZE- SEK: Mátészalkai MTK—Pestlő­rinc 31:23 (10:14). Gól: Tamás 8. Talabos E. 6, Hornyák, Fekete. Király 4—4, Talabos B., Tóth 2— 2, és Rózsa. Kapkodó első fél­idő után — hat kihagyott bün­tető — jó hajrával fordította maga javára a mérkőzést a ha­zai csapat. Nyírbátori BSC— Nádudvar 22:33 (7:16). Gól: Bo- dó 9, Szőke 5, Lőrinc 4, Németh 3 és Kovács. A bajnok biztosan nyert Bátorban is. Kosárlabda A szabolcsi másodosztályú csa­patok közül az „emgések” ha­zai pályán győztek, a fiúk a kállóiak ellen, míg a ^„tékások” idegenből hozták el az értékes két pontot. A Nyíregyházi Víz­ügy egri vendégszerepléséről ve­reséggel távozott. NB II-ES NŐI MÉRKŐZÉS: Nyíregyházi Mezőgazdasági— Olefin SC 97-75 (48-42). A jó vé­dekezés mellett, a támadásban is remekeltek a nyíregyházi lá­nyok, szép eredményük jó csa­patjátékuknak köszönhető. Ld.: Jeszenszki és Aczél 20—20, Só- nyák 19, Sápi 13, Ómajtényi 10. Jók: Aczél. Sönyák, Jeszenszki. Salgótarjáni KSE—Nyíregyházi Tanárképző 44-74 (14-42). Már az első félidőben eldőlt a mér­kőzés sorsa. A vendégek maga­biztosan játszottak, s ilyen arányban is megérdemelten nyertek. Ld.: Homoki 22, Szabó ' 21. FÉRFITALALKOZŐK: Nyír­egyházi Mezőgazdasági—Nagy- kállói SE 82-62 (42-34). Szerda­helyi nélkül, fegyelmezett játék­kal biztosan nyertek a hazaiak. Ld.r Jávorszki 29, Kiss 20, Új­helyi 18, Tisza 10, ill. Juhász 17, Bölcskei 16, Kovács 15. Jók: Jávorszki, Kiss, Újhelyi, ill. Ko­vács, Bölcskei. Salgótarjáni KSE —Nyíregyházi Tanárképző 67-73 (34-35). A nyíregyháziak végig vezettek a találkozó során, a második félidő elején már 12 ponttal is. A vendégek a ta­lálkozó végére felzárkóztak, de nem tudták megakadályozni a szabolcsiak győzelmét. Ld.: Mé­száros és Zomborszky 15—15, Máthé 14, Kovács 12. Jó: Mé­száros. Egri Tanárképző—Nyír- egyházi Vízügy 98-78 (59-41). Az első félidőben gyengén védekez- tek a vendégek. A második já­tékrészben kiegyenlített küzdel­met láthattak a nézők, de a víz­ügyeseknek nem sikerült hátrá­nyukat csökkenteni. Ld.: Páll 27, Hegedűs 21. Jók: Hegedűs, Páll. Labdarúgás Hét csapat nem szerzett gól', a labdarúgó megyei bajnokság II. osztályában. Hazai pályán pontot vesztett a listavezető Ko­csord, idegenben nyert a Domb- rád és a Baktalórántháza csa­pata. Továbbra is gyengélkedik a Hodász együttese. Eredmények: Balkány—Ke­mecse 1:1, Fényeslitke—Oombrád 0:2, Nyírkárász—Sényö 1:0, Nyír­tass—^Tarpa 3:0, Kocsord—Vaja 0:0, Encsencs—Hodász 4:0, Csen­ger—Baktalórántháza 1:3, Kótaj —Mándok 2:0. A BAJNOKSÁG ALLASA 1. Kocsord 10 8 1 1 21- 7 17 2. Kemecse 10 7 2 1 21- 9 16 3. Bl.-háza 10 6 2 2 24- 9 14 4. Vaja 10 5 3 2 20-10 13 5. Nyírkárász 10 5 3 2 15-12 1? 6. Mándok 10 5 2 3 16-12 ! 7. Kótaj 10 4 3 3 16-12 8. Balkány 10 4 2 4 19-14 ’ 9. Encsencs 10 5 — 5 12-11 10. Csenger 10 4 1 5 13-14 9 11. Dombrád 10 3 3 4 16-20 9 12. Nyírtass 10 4 — 6 18-21 8 13. Sényö 10 3 2 5 9-12 8 14. E.-litke 10 2 2 6 5-22 6 15. Tarpa 10 1 1 8 6-25 3 16. Hodász 10 — 1 9 7-28 1 Röplabda Nem sikerült a bravúr az NYVSSC férfi NB I-es röplab- dázóinak a hét végén, hiszen mindkétszer vereséget szenved­tek a Budapesti Honvédtől. Pénteken: NYVSSC—Bp. Hon­véd 0-3 (—8, —12, —14). Nyh. VSSC: Dorogi. Prékopa. Varga, Drotár, Kánya, Barbócz. Csere: Strezeneczky, Batai. Edző: Já- rosi János. Az első két játszmá­ban a rutinos Honvéd irányítot­ta a játékot, a hazaiak nem tud­ták átvenni a megfelelő rit­must. A harmadik játszmában változott a játék képe. Javult a nyíregyháziak csapatjátéka, s majdnem sikerült a játszmanye­rés. Vasárnap: Bp. Honvéd—Nyh. VSSC 3-0 (9, 6, 13). A hazai együttes helyenként igazán im­ponáló játékkal győzte le a nyír­egyháziakat, akik — mint azt a harmadik játszma aránya is mu­tatja — jobb összpontosítással többre is képesek lennének. Jók: Dorogi, Drotár. A férfi NB II keleti csoport­jának rangadóján a múlt évben NB I-tői búcsúzott Kazincbarci­ka győzött a Nyíregyházi Mező- gazdasági együttese ellen. A női megyei rangadón az NYVSSC nagy küzdelemben nyert. NB Il-es férfitalálkpzók: Ka­zincbarcika—Nyh. Mezőgazdasá­gi 3-1 (8, —9, 10, 8). A közepes színvonalú mérkőzésen a baj­nokaspiráns jobb nyitásfogadá­sával nyert a főiskolások ellen. Jó: Sipos. Hejőcsaba—Nyírbáto­ri BSC 3-0 (5, 8, 13). A jobb csa­pat nyert a hejőcsabai mérkőzé­sen, amelyen helytálltak a ven­dégek. Jók: Brancsik, Balogh. Női találkozók: NYVSSC— Nyírbátori BSC 3-1 (—6, 9, 17,11). A 111 perces mérkőzésen a fia­tal erőkből álló Nyíregyháza küzdőképességből jelesre vizs­gázott. A harmadik játszma iz­galmas küzdelemben dőlt el 19-17-re az NYVSSC javára. Me­zőkövesd—Jánkmajtis 3-0 (1, 7, 13). Nehezen lendült játékba a majtisi csapat, a végén — kis híján — meglepetést okozott... Tollaslabda Meglepetéssel kezdődött a tol- laslabdázók Tizek bajnoksága, hiszen a tavalyi győztes Vörös György, az első öt mérkőzésből csak egyet tudott nyerni. A nőknél is új bajnokot avattak, mert a címvédő Vígh Ildikó, csakúgy, mint a másik_ éremesé­lyes, Vargáné Cserni Éva, az NYVSSC tollaslabdázója, családi okok miatt nem indult. A nyír­egyháziak közül a Suparmadi testvérek szerepeltek a legjob­ban. Andita 4 győzelemmel ne­gyedik, míg Arsena ugyanannyi győzelemmel az ötödik helyen végzett. A nőknél Losonczki Gi­zella a nyolcadik helyen végzett. A győzelmet a nőknél Papp Andrea (SZOTE), míg a férfi­aknál Petrovits Gábor (BEAC) szerezte meg. A Hajdú Kupán, Debrecenben, az NYVSSC fiataljai álltak rajt­hoz. A leány egyest Harsági Andrea nyerte, párosban Hor­váth Lídiával oldalán bronzér­met szereztek. A vegyes páros­ban a Harsági Andrea és Szabó László duó aranyérmes lett, ugyanebben a számban Gyön­gyösi Attila és Horváth Lídia harmadik. Ugyancsak Debrecenben ren­dezték a Felszabadulási Kupát a hét végén. A női párosban Har­sági Andrea a Debreceni Kinizsi versenyzőjével*. Boros Andreá­val az oldalán nem talált le­győzőre. Vegyes párosban,csak­úgy. mint a Hajdú Kupán, a Szabó, Harsági duó nyert. Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács napilapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefonszámok: központ (42) 11-277. Főszerkesztő: 11-218. Sportrovat: 10-329. Esti ügyelet: 15-124. Telexszám: (73) 344. Posta­cím: Nyíregyháza, Pf. 47. 4401. Mátészalkai fiókszerkesztőség: Kölcsey u. 2.Telefon: 612. Telex: 73495. Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat, Nyíregyháza. Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefon hirdetésügyben: (42) 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003. Postacím: Nyíregyháza, Pf. 25. 4401. Felelős kiadó: dr. Kárpáti Imre. Terjeszti a Magyar Posta, előfizethető bármely hirlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest, V.. József nádor tér l. — 1900 —, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215—96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 43,— Ft, ne­gyedévre 129,- Ft, félévre 258,— Ft, egy évre 516,- Ft. Kérés nélkül küldött kézira­tokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Készül a Nyírségi Nyomdában, Nyír­egyháza, Árok u. 15. Felelős vez.: Jáger Zoltán. INDEXSZÁM: 25 059 HU ISSN 0133—2058. RP * 9 m 9 ■ ypin fői 9 Hoho a TnrmÁtnl IYGIIB itsi ü IMI 1368 «I II8IIIIUI181

Next

/
Thumbnails
Contents