Kelet-Magyarország, 1986. október (43. évfolyam, 231-257. szám)
1986-10-20 / 247. szám
1986. október 20. Kelet-Magyarország 5 HÉTFŐI PORTRÉ Jancsó Adrienne Bár a közönségnek csalódást Okozott a hír. hogy a várt három előadóművész közül csak egy jött el, de mikor Jancsó Adrienne elkezdte műsorát, mindenkiből elillant a bosszúság — első mondataival megbabonázta a jelenlévőket. S ahogy mondta — vagy inkább dallam nélkül énekelte? — a szívfacsaró moldvai és székely népballadákat, mi, akik néztük, hallgattuk, egyik ámulatból a másikba estünk. Hol a szöveg szépségén, hogy az előadás erején. Vajon kit nem ríhatna meg a pénzsóvár katonák áldozatává lett lányka, vagy az urát megcsaló, majd azért bűnhődő asszony históriája? Mégsem szomorúan hagytuk el a nyíregyházi 4-es | számú általános iskola nagytermét, mert a Jászai- díjas művésznőnek volt néhány víg ballada is a tarsolyában, melyeken leginkább a fiatalok derültek. — Menyire van tekintettel a várható közönségre egy-egy műsor összeállításánál? — Figyelemmel kell lenni erre, kiváltképp a népballadáknál. hiszen vannak közöttük olyanok, amelyek nem gyermeki fülnek való részleteket is tartalmaznak. Ezeket csak felnőtt közönség előtt adom elő. A szempontok között persze a legfontosabb az, hogy mit kérnek tőlem. — Von érdeklődés a népballadák iránt?— Tíz-tizenöt évvel ezelőtt, mikor a népi kútára értékeit kezdték újra felfedezni, gyakran kértek balladát, ma már azonban inkább hangszeres népi együtteseket hívnak a műsorszervezők. — Ha már a zenénél tartunk: ön szerint milyen az emberek zenei műveltsége napjainkban? — Általánosságban nem jó. Engem például mindig megdöbbent, hogy milyen népszerűtlenek a Kodály- és Bartók-feldolgozások. — Mi ennek az oka? — Azt hiszem elsődlegesen a zeneoktatás elégtelensége. Az iskola nem tudja kellőképpen felkelteni a gyerekek érdeklődését a zene iránt, s ehhez jön, hogy a mai fiatalokat sok különböző zenei hatás éri, amelyek között nehéz eligazodni. — Kodály Zoltán egy Nyíregyházán tartott beszédében azt mondta, gyakran előfordul, hogy a vidékre „lehozatott” művészek „óvatosságból” alacsony iz''- léshez szabják műsoraikat. Mint gyakran turnézó művésznek, mi erről a véleménye? — Talán 20—30 évvel ezelőtt volt még különbség a budapesti és a vidéki közönség között, de ma már nincs. Előfordul, hogy különböző településekre másmás műsorral kell menni, de ez nem jelent alacsonyabb színvonalat. Jancsó Adrienne szavait sikere igazolta. A nyíregyházi közönség hosszas, szűnni nem akaró tapssal köszönte meg a színvonalas, igényes előadást. Cz. G. Teljes holdfogyatkozás volt pénteken este. A derült égbolton kitűnően lehetett látni, amint a Föld árnyéka lassan rávetődött a Holdra, azt eltakarta, maid ismét felragyogott Földünk útitársa. Ugyanis a holdfogyatkozáskor három égitest, a Nap, a Föld és a Hold egyvonalba került. A 21 óra 40 perckor készült felvételen az a pillanat látható, amikor a Föld árnyéka már nem takarta teljes egészében a Holdat és alig egy félórával később már újra a telihold volt látható. (Sipos Béla felvétele) KÉRDEZZEM — VÁLASZOLUNK A HÉTEN HÁZI ZSUZSA ÚJSÁGÍRÓTÓL KÉRDEZHETNEK AZ OLVASÓK Minden héten lapunk egy-egy munkatársa várja az olvasók kérdéseit azzal a szándékkal, hogy válaszol, illetve választ keres azokra az illetékeseknél. Elsősorban közérdekű, sok olvasót érdeklő és érintő kérdéseket várunk, melyek egy részére lapunk hétfői számában válaszolunk, míg a ma- gánjellegűekre levélben adunk feleletet. Ezen a héten Házi Zsuzsa, a belpolitikai rovat munkatársa várja a kérdéseket, amelyeket levélben vagy telefonon (11-277) kérjük eljuttatni a szerkesztőségbe csütörtök délig. Ma kezdődik Kisvárdán Kórházi tudományos ülés Hétfőn délután 23. alkalommal rendezik meg Kisvárdán a kórház tanácstermében a már hagyományos tudományos ülést. A kórház dolgozóinak évenkénti tudományos ülésein sajátságos területi témákat dolgoznak fel, s ismertetnek a kollégákkal, a körzeti orvosokkal s más egészségügyi intézmények dolgozóival. A mostani tudományos ülésen hét előadás hangzik el. Lesz itt szó a kéz ekcémáiról, a tbc területi helyzetéről, ritka gyermekkori sérülések kezeléséről, fogvisszaültetés- ről, tkerterhességről és ikerszülésről, a szemcseppek hasznosságáról, valamint a pajzsmirigybetegek gondozásának megszervezéséről. Felhívás a jósavárosiakhoz Adjunk vért! Bár véradás szervezésére nem vállalkozik lapunk, most mégis kivételt teszünk. Október 23-án, csütörtökön Nyíregyházán a Bánki Donát Ipari Szakközépiskolában szervez véradást a Vöröskereszt jósavárosi alapszervezete. Mivel nem üzemben, intézményben, hirdetik meg ezt az akciót, a lakótelepen élőkhöz nehezebben juthatnak el a véradószérvezők. Ezért ezúton hívjuk fel az érdeklődők és a humánus szolgálat iránt elkötelezettek figyelmét, hogy a lakóhelyükhöz közeli iskolában reggel 8 és déli 12 óra között bonyolítják le a térítés- mentes véradást. Autópiac a magasból. Jól látszik, kínálat van, kereslet az kevésbé. (Jávor László felvétele) Mennyi valutái (tölthetünk? A Magyar Nemzeti Bank Sza- bolcs-Szatmár megyei Igazgatósága 4,5 hónapja gyakorolja a devizahatósági jogköröket. Mik a tapasztalatok? — kérdeztük Juhász Margittól, az MNB osztályvezetőjétől. — A legtöbb munkánk az áruk vámkezelésének engedélyezésével van — hangzott a válasz. — A tapasztalataink kedvezőek, az utasok zöme megtartja a devizagazdálkodásról szóló rendeleteket. Szabálysértések elvétve fordulnak elő. Még most is sokan érdeklődnek a turistaellátmány felhasználhatóságáról. A turistaellátmányt csak rendeltetésszerűen szabad felhasználni. Az ellátmány a külföldön tartózkodás költségeinek fedezésére és kisebb áruvásárlásokra fordítható. Például, ha valaki 14 napra kért és kapott valutaellátmányt és pár nap múlva hazatér, akkor csak az időarányosan járó valutaellátmány feléért vehet árukat. Azonban ha valaki hosszabb ideig volt külföldön, akkor esetleg méltányosságból, a részére járó valutaellátmány felét valamelyest meghaladó áruvásárlás esetén a saját használatára behozott termék vámkezelését engedélyezhetjük. (cselényi) Krémsajt M egjelent, s amilyen gyorsan jött, úgy el is tűni a krémsajt. Lakótelepi boltjainkban volt, de amint mondják, nem szállítanak. Mit tehet ilyenkor az ember? Beletörődik. A tapasztalat ugyanis az, minden morgás felesleges, ha nincs, akkor nincs. Már el is feledkeztem volna kedvenc krémsajtom eltűnéséről, amikor pénteken délután, éhesen, bebuktam Tarpán a kisboltba. — Mit lehet enni? — kérdeztem, mire az eladónő közölte: van húskonzerv, májaskrém és ha kell, akkor krémsajt. — Micsoda? — kérdeztem vissza. — Krémsajt — mondta magától értetődő egyszerűséggel. Aztán a hűtőbe nyúlt, kivett négy-öt dobozzal. — Máskor is van? — kérdem. — Természetesen — hangzik a válasz. Beettem, vettem tartalékba is, ez van most itthon a hűtőben. Azóta is gondolkozom a nyíregyházi válaszon: nem szállítanak. Nem lenne jobb meg- |mondani őszintén: nem rendelünk! (bürget) A BORSODI SÖRGYÁR kisvárdai kirendeltségén óránként 6 ezer palackot töltenek meg sörrel. A kirendeltség 55 település közel 350 bolti és vendéglátóipari egységét látja el borsodi világos sörrel. Szusszan egyet, rágyújt, majd tovább járja az utcát (fol- toznivaló fazekakra várva) a bádogos. 04, 05, 07 jelenti Szerencsés kimenetelű baleset történt szombaton Gávavencsel- lő belterületén. Egy fiatalember ittasan vezette mikrobuszát, s egy kanyarban áttért az úttest menetirány szerinti bal oldalára, s ott felborult. A mentők nyílt lábtöréssel szállították kórházba egyik utasát. Ugyancsak könnyen tragikus eredményre vezethetett volna az az előzés, amelyet egy száguldó fiatalasszony produkált személygépkocsijával Jéke és Kisvárda között. Az ámokfutó hölgy 100 kilométeres sebességgel akart elhúzni egy másik jármű mellett, amikor elvesztette uralmát kocsiján. s egy fának ütközött. Ö a körülményekhez képest szerencsésen megúszta a kalandot — bár súlyos, csonttöréses sérüléseket szenvedett —, az autóban viszont 160 ezer forintnyi kár keletkezett — totálkáros lett. A hét vége krónikájához tartozik még néhány tűzeset is. Szombaton ófehértón a Novák kert 2. szám alatti ház tetőszerkezete és a melléképületek égtek le, minek során 85 ezer forint kár keletkezett. Még ugyanezen a napon Tisza- bercelre a Petőfi u. 30. számú házhoz kellett kivonulniuk a tűzoltóknak, ahol 45 mázsa bálázott szalma lett a lángok martaléka, 4 ezer forint értékben. KOMOLYZENEI BÉRLETI SOROZAT veszi kezdetét október 20-án — hétfőn a vá- sárosnaményi művelődési központban. Az Országos Filharmónia első estjén a Liszt Ferenc Zeneművészeti Főiskola debreceni tagozatának leány- és vegyes kara ad hangversenyt. A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése szerint a 42. játékhéten 5 találatos szelvény nem volt. A lottónyeremények — a nyereményilleték levonása után — a következők: 4 találatos szelvénye 97 fogadónak volt, nyereményük egyenként 128 463 forint. 3 találata 5913 fogadónak volt, nyereményük egyenként 1054 forint. A 2 találatos szelvények száma 157 775 darab, ezekre egyenként 39 forintot fizetnek. MINTEGY HETVEN KÉP tekinthető meg Kisvárdán a Rétközi Múzeumban, Horváth János festőművész önálló tárlatán. Az elmúlt öt év alkotásaiból került válogatásra az október 31-ig látható kiállítás anyaga. AZ ALKOHOLFOGYASZTÁS ÁRTALMAIRÓL nyitott kiállítást október 16-án a Móricz Zsigmond megyei könyvtár vöröskeresztes alapszervezete. A fotók, grafikonok bemutatásán keresztül ízelítőt kaphat a látogató az alkoholfogyasztók életéről, társadalmi veszélyességéről. A kiállítás október 27-ig tekinthető meg a könyvtár kiállítótermében. KÓRHAZUNK KOMPLEX SZÜLÖSZOLGÁLATA címmel tart előadást október 20- án — hétfőn — 14 órakor Nyíregyházán, a Jósa András Kórház és Rendélőintézetben az új sebészeti tömb előadótermében dr. Kemény Lajos főorvos. Az előadásra az intézeti művelődési bizottság szakmapolitikai sorozatában kerül sor. KRÓNIKA VENDEL NAPJA A Nap kél 6 óra 09 perckor — nyugszik 16 óra 49 perckor. A Hold kél 17 óra 45 perckor — nyugszik 9 óra 03 perckor. Száztizenöt éve született Dunaszentmiklóson Cser- I venka Miklós (1871—1920) szociáldemokrata vasesz- j tergályos, párt- és szak- szervezeti vezető. Várható időjárás az ország területén ma estig: délnyugat, nyugat felől átmenetileg megnövekszik a felhőzet és elsősorban a Dunántúlon várható eső. Az élénk délnyugati szél a hidegfront elvonulása után északnyugatira fordul és többfelé megerősödik. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 4 és 9 fok között várható, a legmagasabb nappali hőmérséklet hétfőn még a helyenkénti napsütés ellenére is csak 13 és 17 fok között valószínű. — Pincér, mi ez? A salátán ül egy légy és a , szemembe röhög. — Hát az biztos, hogy nehéz komolynak maradni, ha az ember önt enni látja! A — Es mit csinálsz, ha egy medve megtámad? — Lelövöm. — És ha nincs nálad puska? — Akkor leszúrom! — De tegyük fel, hogy kés sincs nálad, akkor mit csinálsz? — Mondd, tulajdonképpen kinek szurkolsz, nekem vagy a medvé: nek? Olvasószolgálat Hírek, információk közölhetők délelőtt a belpolitikai rovatnál Telefon: 11-277 A délutáni és esti hírügyeletes: FARKAS KÁLMÁN Esti ügyelet: 15-124 20., hétfő