Kelet-Magyarország, 1986. szeptember (43. évfolyam, 205-230. szám)

1986-09-06 / 210. szám

A középkori várak nagy magaslata, épü­letek fal- és bástj arendszerrel, vagy mo­csárral és folyóvízzel voltak védhetőek. A budai Vár tervezőinek és építőinek mun­káját megkönnyítették a Várhegy földrajzi és geológiai adottságai. IV. Béla, feljegyzé­seiben olvasható: Amikor napjainkban végigsétálunk a fővá­rosi Fortuna utcán, szabadjára kell enged­nünk képzelőerőnket, hogy fogalmunk legyen, milyen ádáz küzdelem tombolt itt és a budai Vár többi részén. Idézzük csak fel a törté­neti előzményeket. Ahol ma Budapest van, ott már a kelták idején település ala­kult ki. Miért éppen ezen a helyen? A Du­nán a legkönnyebben a Gellérthegynél le­hetett átkelni, ezért már évszázadokkal ez­előtt felismerték a ma Budának nevezett te­rület fontosságát. Valaha itt keresztezte a Duna vonalát a borostyánkő út, amely az Adriai-tenger felől a Keleti hengerhez ve­zetett. Később is a Várhegy szinte kínálta a lehetőséget, hogy középkori várat építse­nek rajta. Kő, mész és a téglagyártáshoz alkalmas agyag is található a környéken. Már a régi rómaiak is rájöttek, hogy a mai Buda fekvése katonai szempontból mi­lyen kedvező. Kevesen gondolják, ha nap­jainkban a Bem téren vagy éppen a Csalo­gány utcában járnak, hogy valaha római lovas csapat állomásozott itt. Gyakrabban inkább Aquincum légiós táborát emleget­jük, mert erre a feltárt épületmaradványok jobban emlékeztetnek. Sok nép próbálta megvetni lábát rövi- debb-hosszabb ideig a Duna partján. Tábo­roztak itt a hunok, a keleti gólok és az ava­rok. Azután megjelentek a honfoglaló magya­rok, a mai Buda helyén talán már Árpád idején megerősített tábor állt. A vár a kö­zépkorban épült, és aránylag kis részét vet­ték körül a falvak. 1241-ben és 1242-ben szörnyű pusztítást végeztek az országban a tatárok. Amikor A Fortuna utca az egyik legrégibb budai utca „ ... A haza védelmére alkalmas több vá­ron felül a pesti hegyen is építtettem erős, tornyokkal körülvett várat, melynek számos lakása van.” Az uralkodó még a tatártámadások meg­ismétlődésétől félt, Zsigmond király már a törököktől tartott, ezért megerősíttette a Bu­da várának falait és földbástyákat emelte­tett. Az akkori fegyverek ellen mindez vé­delmet adott a tizenötödik században, ami­kor még Európában a védők és az ostromlók nyíllal és lándzsával harcoltak. Bár Mátyás király szívesen tartózkodott Visegrádon, de uralkodása idején Buda is szépen fejlődött. 1476. nevezetes esztendő. A király ekkor kötött házasságot Beatrix király­néval a budai Friss palota Római termében. Mátyás szobrászművészeket hívott udvará­ba, és alkotásaikkal szépítette palotáját. Nyáron vizet sugároztak a szökőkutak, az oszlopsorok között díszes ruhába öltözött főurak sétáltak. Mindig tartózkodtak a ki­rály udvarában külföldi vendégek is, akik főleg Itáliából érkeztek. Bartolomeo de Maraseli püspök, a pápai énekkar, karmestere így vélekedett: A FÉLHOLD ÁRNYÉKÁBAN „A hely magas volt, s felkúszni anélkül, hogy kezeinkkel ne kapaszkodjunk, nem lehetett. A kövek, a bombák, amelyeket a törökök ránk dobáltak, akik olyan közel voltak hozzánk, szerfelett kényelmetlen helyzetbe hoztak bennün­ket. Végre felértünk a falra, de a török már úgy várt ránk, ahogy a nyálra szo­kás a lesből várni.” — így jellemezte a budai harcok jellegét az ostromló se­reg egyik kapitánya. Batu kán seregei elvonultak, IV. Béla ki­rály elhatározta, hogy újjáépíti az elpusztult országot. Az uralkodó leszűrte a tatárjárás katonai tapasztalatait, és felismerte a várak jelentőségét. 1244-ben a király felújította és kibővítette Pest kiváltságlevelét. Épül és növekedik Buda, új lakosok tele­pülnek a Várhegyre. Fokozatosan kialakul a Duna jobb partján a három részből ösz- szetevődő . település. A Várhegyen épül a Vár, míg a Várhegynek a folyó felőli olda­lán keletkezik a Víziváros, benépesül a Vár­hegy túlsó oldala is. amely a Tabán nevet kapja. Budának a várfalakon kívüli részében halászok laktak. Ilyen volt a Tabán. A Vízi­városban viszont az iparosok építették ma­guknak a házaikat, műhellyel együtt. A védelmet mindenkinek a vár nyújtotta, a falak rajza ellipszis alakú, a legjobban abban az irányban építették ki, ahol a Vár­hegy nem emelkedett elég meredeken, ahonnan az ellenség támadására számítani lehetett. Időzzünk el egy kicsit a vár fogalmánál... A vár megerősített, falakkal, sáncokkal, ár­kokkal és egyéb elzáró akadályokkal kö­rülvett hely, amelynek rendeltetése több­féle. Gyakran csak azért építették, hogy há­ború esetén a lakosok a falai mögött oltal­mat találjanak, és a várat az ellenség rajta­ütésszerű rohamaival vagy hosszabb ostro­maival szemben is megvédelmezhessék. A bástyarendszer lehetővé tette, hogy az aránylag kis létszámú őrség felvehesse a küzdelmet a többszörös túlerő ellen. Az ókorban, de főleg a középkorban csaknem valamennyi nagyobb települést falakkal és őrtornyokkal vették körül. A magyar város szó is ezt jelzi. — Mátyás király, magyar király udvará­ban olyan muzsikusok és énekesek vannak, akiknél a pápa művészei sem különbek. Buda fénykorát élte Mátyás uralkodása idején. Más jelek is mutatják ezt, ebben az időben hozta létre Hess András könyvnyom­tató műhelyét, és működött már a vízvezeték is. amely a közeli hegyek forrásvizét hozta el a budai Várba. A nagy király és udvara aligha ^hihette, hogy a pompa, a ragyogás megszűnik, elhallgat a magyar ének és mu­zsika, a Várra a török félhold veti rá az ár­nyékát. világot ildetése zemélyesen akartam »rni a Szovjetuniót és *yan élnek az embe- Szovjetunióban 127 ebből nekem húszat, ;at sikerült megis- Megfigyeltem az éle- kultúrájukat, hagyo- kat. ogyan került kapcso- i fotózással? .zalatt a hat év alatt, ándoroltam, nem fény­em. Verseket, újság­ét írtam. Amikor visz- ;em Litvániába — ahol ;en jó fotóklub műkö- - az egyik barátom egy régi fényképezőgé- azt mondta, próbáljak fényképezni. Fél év már önálló kiállítá- lyílt Vilniuszban. Melyek a leggyakoribb 9 ^egfőbb témám a litván etnikuma, néprajza, éti problémái és a finn­népek élete, múltja és . Emellett nagyon sok szeti képet is késztet­és foglalkoztat a teme- i halál témája is. Milyen módszerrel dol­Egyedül szeretek dol- naponta 10—14 órán ívképezek, s ezalatt leg- száz képet csinálok, n nagyon sokat gyalo- Például amikor vol­tam a Kurilli szigeteken, na­ponta sok kilométert tettem meg. Pedig itt még út sincs, csak a bambuszdzsungelben vezet ösvény. Nehéz volt, de azért gyönyörű. Képeimet soha nem rendezem meg. A való életet akarom fényké­pezni. Ezért nem használok labortrükköket sem. Ha pél­dául néprajzi témát csinálok — finnugor témát —, ott nem szabad fotótrükköt csi­nálni. Ha valaki száz év múlva, kétszáz év múlva lát­ná ezeket' a képeket, nem tudná eldönteni, mi igaz és mi nem. — Miért foglalkoztatják ennyire a finnugor népek? — Amikor legutóbb az osztjákoknál jártam, már csak nyolcezren éltek. Lehet, hogy például húsz év múlva már csak pár százan lesz­nek. Meg akarom menteni az ő kultúrájukat, hagyomá­nyaikat. Ezzel a témával a fotósok nem foglalkoznak. Nincsen egyetlen igazi fotó­album sem. A tudósok leír­ják a nyelveket, megfigyel­nek mindent, de vizuális anyag nem készül. Ezért dolgozom ezen a témán. „Ha hazánk fia lenne, ak­kor is tisztelet és megbecsü­lés járna a buzgalomért, amellyel a litván fiatalember — a saját pénzét és idejét nem sajnálva — lencsevégre veszi rokonnépeink minden­napjait. Mert ez a terve: megörökíteni a Szovjetunió­ban élő nyelvrokonaink mai és múltba hajló életét” — mondta róla Ratkó József költő. Pilling János Találkozások a parton w. Hitei Zoltán várostörténésszel A Művészeti Alap gergelyi- ugornyai alkotóházának tera­szán ünnepelte hatvanadik szü­letésnapját W. Vityi Zoltán, nyugdíjas főtanácsos, várostör­ténész. Ilyenkor gratulálni il­lik. talán poharat emelni is, de... — Pihenni jöttem egy napra. Győrffy Ernő orvos jó barátom­hoz. Mindenkinek kell néhány olyan ember, olyan alkalom, amikor kibeszélgetheti magát. Most készül egy könyvem, Má­tészalka történetéről szól a XVII. század végéig. Rengeteg munka, kutatás és töprengés van benne, illetve mögötte. Én mindig jól éreztem maga­mat egy-egy könyvtárban, még inkább egy-egy levéltár­ban. Életem egyik nagy ‘örö­me, amikor az ember talál va­lamit, és beleborzong a felfe­dezés örömébe. Ez itt most más. — A Tisza? — Gehet, hogy különös, de azt mondom, hogy a Tisza, a tiszai táj is egy óriási könyv­tár, levéltár, tele titkokkal, sejtésekkel. A történelmünk része. Ha tudhatnám mindazt, amit ez a — itt még most is — gyönyörű folyó látott, meg­élt, akkor mérhetetlenül gaz­dagabb lennék. Persze ez a nap a pihenésé, de az ember soha­sem pihen egészen. Ha nem gondol rá, akkor is hordja ma­gával amit csinál. Lehet, hogy beszélget is róla, de így is pi­hen. — Bereg? Azt is mondhat­nám, hogy nyírségi vagyok a gyerekkor jogán, aztán tanul­tam, dolgoztam sokfelé. Éle­tem legszebb, inkább legter­mékenyebb időszakát töltöttem el Mátészalkán. Mondhatnánk, hogy ez Szatmár, de amikor a beregi falvak távlati fejleszté­si koncepcióját kidolgozták, abban nekem is részem volt. Itthon vagyok itt is. Az em­ber ugyanis csak emberek között lehet otthon. Olyanok­kal, akikkel kapcsolata van. Akiket valamiért becsül, aki­ket szeret. — Hogy egy kicsit regény lenne az életem? Nem feltét­lenül ér meg egy Tisza-parti délutánt, hogy azt mondjam el. Gyerekkor? Rengeteg emlék, Nyírség. Az én korosztályom a legszebb fiatal korában élte meg a háborút. Fogság. Jó dolgom volt. Szobrász akartam lenni, kint is csináltam szobro­kat. Szerették. Aztán mégse lettem szobrász, de belekóstol­tam a népi kollégisták életébe. Sok hatás ért. Dolgoztam olyan helyen, ahol nap mint nap fordultak meg diplomaták, él­tem Pesten, Nyíregyházán, on­nan kerültem — már így mon­dom — haza Mátészalkára. Ahogyan a fogság után egy megújuló, önmagát megújíta­ni tudó világba érkeztem, úgy volt ez kényért adó otthonom­ban, Mátészalkán is. Akkor lett város, akkor született rengeteg új. Tulajdonképpen az életforma változott, de hi­hetetlen iramban. A városfej­lesztés, és ehhez volt közöm, a jövő tudománya, de úgy éreztem, és tartom azóta is, hogy megtanulhatatlan, elkép­zelhetetlen a múlt értése nél­kül. Ez bonyolult dolog, ugyanis nemcsak annak kell valamit tudnia a múltból, aki holnapot tervez, hanem annak is, akinek ezt a holnapot ter­vezzük. — Nem ezzel kezdtem írni, dolgoztam korábban is. A csa­ládunknak sok köze van a történelemhez, írtam tanul­mányokat, de közben egyre közelebb kerültem Mátészal­kához. Tizennégy évvel ezelőtt a város IV. ötéves tervéről, három évvel később a helyi településfejlesztésről jelent meg egy-egy könyvecske, fü­zet, amikben dolgoztam. írtam, szerkesztettem, tettem amit éppen kellett. A „Mátészalka Képekben” című kiadvány 1979-ben jelent meg, ezt Kö- vendy Lajossal és Farkas Jó­zseffel szerkesztettük. Aztán nyílt ott várostörténeti kiállí­tás, a városban rendeztük az Urbanisztikai Társaság „Élet­mód és várospolitika” című vitáját. Mindez olyan dolog volt, amihez kutatná kellett, és én egyre inkább élveztem ezt, mert, illik ide ez a hasonlat, a terített asztalhoz olyan a tudás, akár a jó bor. Az első pohár még megborzongta^ a máso­dik nagyon jólesik, a harma­diktól észre sem veszi, meg- mámorosodik az ember. Mér­téktelenül a tudás sem fo­gyasztható, de minden hason­lat sántít. így, és a mindenna­pos tanácsi munka gyakorla­tának ismeretével jutottam el oda, hogy a város komplex fejlesztési koncepcióját, ami 1990-ig érvényes, már én ké­szítettem, ezt 78-ban, és én írhattam a pályázatot a Hild- éremént. — Hogy mire marad időm? Az idő arra való. hogy gaz­dálkodni tudjon vele az ember. Előadásokat tartottam, írtam, de közben egyre nagyobb szen­vedéllyel gyűjtöttem is. Tele­püléstörténeti és hosszú távú városfejlesztési tanulmányom jelent meg angolul Hágában, 1984-ben. Az egri főegyházme­gye felkérésére megírtam a má­tészalkai katolikus egyház tör­ténetét, kéziratban van egy kis könyvem az Ecsedi vár törté­netéről, és a mátészalkai Fel­legvár históriájáról. Szakértő­je és forgatókönyvírója vol­tam a városról készült doku­mentumfilmnek. Könyvem je­lent meg Mátészalka telepü- történetének irodalmáról, most is készül egy írásom „Máté­szalka középkori történetéről”. Nem tudom mit hagytam ki, de nagyjából ez az életem. — Boldogság? Nem hiszem, hogy külön tudomány lenne. Csinálni kell, amit felvállal valaki. Én itthon vagyok Be- regben, elheverek a Tisza- parton, utazom Szatmárban, ott otthon vagyok, hazalátoga­tok Nyírbe. És mindenütt van néhány jó barátom. Ennél többet mit kívánjon ember? Bartha Gábor 1986. szeptember 6. 0 0 I tt • v T| n r . Királyok vara €/ A Mária Magdolna templom

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents