Kelet-Magyarország, 1986. szeptember (43. évfolyam, 205-230. szám)
1986-09-27 / 228. szám
MESTER ATTILA: Nyíregyháza Nagyvárosi szemmel tán aprók a házak És éjjel tán fénylőbb a párisi ég Az oszlopok máshol tán büszkébben állnak És mégis oly kedves e tarka vidék. Ha árnyas ölében halk dallama dobban S a pezsdülő, lendülő ritmusa hív A büszke falak közt sem bíztatja jobban Ha életre, munkára lüktet a szív. S ha hajnalra kelve, mint Amsterdam éppen Kibújva a ködből, s a napnak örül A csillogó házak, mint festve a képen És ringató réttel ölelve körül. Oly tiszta és kedves mint lepke kötője A szépszemű hallgatag lányainak És omlik a szirma mint szabolcsi földbe, A búza, ha költi a májusi nap. Mily ódon a csönd itt a házak tövében S a jázminos ablak, ki mérheti föl? S a foghíjas lépcső, mi megkopott régen öreg tirpákok nehéz lépteitől. S ha eljön az alkony, s csöndjén idehallik Egy távoli kút csikorog valahol Szunnyad a ház, és az udvar is alszik S a szalma közt Krúdy bús tücske dalol. Egy évvel ezelőtt halt meg munkatársunk, Mester Attila. Egy júkori, 1959-ben/írt versével emlékezünk rá. Kabay János lengyel kapcsolatai Észt grafikák Kiállítás a Jósa András Múzeumban lem eléggé ismeretes, hogy ighírű gyógyszerész kuta- k: Kabay János (1896-1936) iái ágon lengyel származású t. Ugyanis édesanyja, Deák oska a lengyel Sztárek Ele- >ra és Deák Péter jegyző asságából született. Sztá- Eleonóra apja: Dr. SztáRudolf (1801. szept. 21.— 9._ ápr. 10., Szentmihály) gyei orvos pedig az 1831. jus 26-i osztrolenkai csata- ztés után menekült Marországra és előbb a Des- rffy grófok uradalmi orvosait Szeinfcmihiályan. zintén lengyel származású ; Kabay keresztapjának, rács Ferenc (1847—1917) hí- bűdszentmihályi gyógyszernek a második felesége: .k Ilona (vagyis: Deák Pica testvére) is. legfontosabb kapcsolat *is Lengyelországban, a só melletti Kutno helység- „Motor-Alkaloida” rész- ytársaság és fióküzem lét- azása volt 1935. szeptem- 24-én. Ezt igazolja a Ka- -család (Ausztrália) birto- an megmaradt levél és sképtabló a „Varsói mor- ;yár”-ról. E 18 amatőr kémaga Kabay ragasztotta és látta el képaláírásokkal, említett levél 1935. szept. ;n kelt, s Kabay és Wiec- iski egyaránt 10—10 sort Kabay János szövege: es Jó Szívem! A jó Isten tségével ma megkezdhet- a kutnói üzemet. Ma, 1935. 24-én töltöttük az első kádat, holnap már préselni fogunk és ha továbbra is minden ilyen simán megy, átadhatom. Tudom, gondolatban itt vagy velem és együtt örülünk. Sokszor csókol a Te szerető Jánosod”. A közös levélpapíron a lengyel mérnök németül írt; szövegének magyar fordítása: „Igen tisztelt Nagyságos Asz- szony! Immár megszületett az új Kabay-gyerek Kutnóban. Mint bába Wieckowski mérnök úr segédkezett. A legjobb köszöntést és jókívánságokat teljes nagyrabecsüléssel küldi Wieckowski Szívből jövő csókok leikének és Jánoskának. Szíves üdvözletét küldi Wieckowski” Ismeretes, hogy Wieckowski lengyel mérnök még 1934-ben egy hónapot töltött tanulmányúton a bűdszentmihályi „Alkaloida” Gyárban. Kabay János barátilag kezelte lengyel tanítványát, s családtagnak tekintve a saját asztalánál látta vendégül egy hónapig. Az utolsó, vagyis ötödik lengyel vonatkozás Kabay életében, hogy 1935. decemberében éppen Varsóban záródott ki jobb oldali lágyéksérve. A lengyel orvosok reponálták a sérvet és* műtétet javasoltak, amelyet azonban Kabay csak Budapesten akart elvégeztetni. Bár ott nyomban megoperálták volna. így 1936. január 29-én a budapesti Vöröskereszt kórházban sérvműtét utáni kórházi fertőzésben meghalt. Dr. Fazekas Árpád Ritkán látható vonzó tárlatnak lehetünk szemlélői Nyíregyházán a múzeumban október végéig. A miskolci Herman Ottó Múzeum anyagából válogatott sokszorosított grafikák (70 db) rokonnépünknek az észteknek jelenkori képzőművészetéből adnak ízelítőt. A Jósa András Múzeum immár másodszor ad otthont észt grafikusok munkáinak, éppen ezért Herald Eelma biztos kézzel komponált folttömegekre épített linómetszetei (Vasárnap, Vargamae) vagy Jiiri Arrak látomásos világa ismerősnek tűnhet némely látogatónak. A Baltikum legészakibb Szovjet Köztársaságában, Esztóniában ugyanúgy, mint Litvániában és Lettországban is viszonylag későn alakult ki a nemzeti művészet. Megteremtésében C. Senff (1770— 1838) tartui festészeti iskolájának, majd a nemzeti mozgalomnak idején J. Köler- Viljandi (1826—99), O. Hoffmann (1851—1912) „az észt Rembrandt” E. Dukker (1841 —1916) népi életképeinek, tájkép- és portréfestészeté- nek, valamint Weizenberg (1837—1921) klasszicista szobrainak van jelentős szerepük. A fejlődésnek indult észt művészet két irányban keresett mintaképeket: az orosz és a német művészetben. A XIX. század észt festői, szobrászai túlnyomórészt Péter- várott és Düsseldorfban tanultak. A XX. század elején A. Laikmaa (1866—1942) festészete és A. Adamson (1855— 1929) szobrászata meghatározó, mindvégig megmarad a realista hagyományok vonulata. (A. Jansen, V. Mellik, H. Mugasto) 1908—10 között porondra lépett új művésznemzedék már mind műveszeti, mind politikai törekvéseiben tudatosabb. Az a céljuk, hogy megszabadítsák az észt képzőművészetet az orosz—német provincializmustól, s felzárkózzanak a modern európai irányzatokhoz. Példaképeik — nem véletlen — az északi országok legtehetségesebb és legeredetibb művészei: Gallen-Kalle- la, Munch és Vigeland. Csatlakoztak a néhány évvel korábban megalakult Ifjú Észtország nevű Irodalmi csoportosuláshoz, magukévá téve annak jelmondatát: „Legyünk észtek, de váljunk európaivá is”. (1905) Két legtehetségesebb, legkulturáltabb képviselői a festő Nikolai Trük és a szobrász Joan Ko- ort. Az észt grafika erőteljes fejlődésnek indult az 1920-as évektől, ezt a korszakot két nagy művész neve fémjelzi Eduard Viiralt (1898—1954) és Günther Reindorff (1889— 1974). Viiralt kísérletező művész volt. A realizmus mellett jelentős szerepet kapott nála az expresszionista allegória. Reindorff alkotásaiban a természetbúvár aprólékossága harmonikusan egyesül a művész érzelmi telítettségével. A szovjet hatalom éveiben monumentális festészeti alkotások, nagy emlékművek készültek, Tallinn felszabadítóinak, valamint a régi Tar- tű védelmezőinek emlékműJüri Arrak: Kalevipoeg illusztráció (litográfia) e. K. Raud (1860—1943) a ..emzeti mondák illusztrátorának munkássága máig példamutató a kortársgrafika számára. Az iparművészetnek különösen azok az ágazatai magas színvonalúak napjainkban, amelyek a hagyományos népi iparágakra épültek: bőr-, ötvös-, textil-, kerámiaművészet. A szovjet korszak legnevesebb művészei: A. Bach grafikus, E. Kits, R. Sagrits festő és M. Saks, L. Mikk szobrász. Sokoldalú nívós művészi tevékenységük hátterének ismeretében érthetőbbé válik a mai tárlatnéző számára a kortárs észt grafika magas technikai színvonala, s szellemi gyökere. Vive Tolli, Henno Arrak, Jüri Arrak, grafikusi munkásságához a mesék, balladák, legendák világa ad ösztönzést. (L. Kalevipoeg népi eposz, Föld és nép c. regény, Arrak fametszetei, J. Arrak litográfiái és Tolli rézkarcai) Jiiri Arrak litográfiáin a nagyerejű Kalevfi sziklát aprít csodakardjával, amott ördögökkel, boszorkányokkal vív ádáz küzdelmet. Olykor tréfál, máskor meg lova mellé heveredve jóízű hortyogás- sal elalszik: „Elég volt a munka mára, Dühödt vadak gyilkolása, Szántás-vetés és vadászat, A hős bizony holtfáradt”. Szóval ember is, hős is egyszemélyben; embérfe- letti erejében és bukásában, de emberi vétkeiben. A kiállító művészek linómetszetein, litográfiáin feltűnnek a haza: Észak-Észtor- szág sajátos, zord köves tájai, Dél-Esztország halmai és tavai, a jellegzetes falusi boronaházak, a hagyományos paraszti élet jelképei éppúgy, mint modern korunk színterei: a zsúfolt városok házrengetegei, de az emberekkel benépesített világűr látomása is. (Kalso Pöllu, Vaino Tönisson, Herald Eelma.) Olykor a téma azonos, de az egyéni felfogásmód, s kézjegy mindig izgalmassá varázsolja számunkra ezeket a lapokat, amelyek révén értékelni tudjuk az észt grafika fő tendenciáit, s az európai kultúrában elfoglalt helyét. S ahogyan a teremben szemlélődve újra s újra el- ámulunk, mennyi erőt, s tartást tudott meríteni a nép, a nemzet évszázadokon keresztül Kalevfia csodás történeteiből, s mennyire ihletet adó eleven forrása maradt ma is az észt képzőművészetnek — bennünk is mély nosztalgia ébred (Arany Jánosra emlékezve) egy magyar naiv hősi eposz felfedezése után ... talán segítene ... Muraközi Ágota űzlik a piától. Vagy te ■tsz? hűm — bólintott fülig a fiú, s úgy érezte, iben mázsás tehertől ilt meg, hiszen bevall- onit érez, anélkül, hogy esnek tűnő szavakkal, mondatokkal kellett lajlódnia. rkor jó. Akkor sokkal leszel, ha bunyóra kehétszentség, hogy most is piás. Lábbal dolgozz, ököllel nem bírod leteríteni. Az ágyékába rúgj, az a leggyengébb pontja a rohadéknak, s ha kétrét görnyedt, akkor a fejét . . . A fiú megborzongva hallgatta, a nadrágjába törölgetve izzadó tenyerét. Azután megpróbálta rendezni gondolatait, elképzelni az esetleges összecsapás mozdulatait, de valójában or, mint amilyen való- ragy. Most nem írtál Igaz, a múltkorit se ;ettem, de azért nagyon It, mert nekem írtad — i lány, s belekarolt a ca fiúba, keskeny vál- örgölve szőke fürtjeit, lsed van? . minek? ndjárt odaérünk. Gon- hogy puszta kézzel is : bánni vele? Akkor az :g, hogy gyors legyél, igyon erős, de lassú, és még remegő tagjainak sem tudott parancsolni, — Félsz? — súgta a lány, amikor már egész közel jártak. Nem válaszolt. Bevallani szégyellte volna, hazudni meg nem akart. — Várj, ettől bátrabb leszel! — Hirtelen megállt, magafelé fordította a fiú sovány, csontos arcát, s megcsókolta vadul, szinte harciasán. — Ott áll a kapu előtt. Látod? Ott, az akácfának támaszkodva. Csak arra ügyelj, hogy te legyél a gyorsabb! Az ágyékát célozd! Érted? Az ágyékát . . . — Ki ez a nyighaj? — mozdult meg egy jókora árnyék, amikor odaértek. — A vőlegényem! — sziszegte gyűlölködve a lány, mire Pepe egy darabig értetlenül „meredt hol rá, hol a vékonyka fiúra. Azután lomhán eléjük lépett. — No, szívódj fel gyorsan, kiskomám, te meg fogd be a pofád, szerelmem, ne dumálj marhaságokat! A fiú bénultan állt, szinte el sem jutottak a tudatáig a hústorony recsegő szavai. Nyelvével félénken megsimogatta ajkán az előbbi vad csók nyomait, s a vészesen feszülő csendben — ki tudja miért? — azon tűnődött, hogy talán nem is őrültség az éjt meg a -kéményseprőt egy hasonlattal összeházasítani . . . — Süket vagy, öcsi? — reccsent rá újra Pepe. — Az anyád paraszt istenit, hát nem érted! — Lapátnyi mancsával lassan előrenyúlt, s két ujja közé szorította a vékonyka fiú orrát. Könnybe borult a szeme, de némán tűrte. A félelem a fájdalomnál is nagyobb, erősebb tud lenni, villant át az agyán, mert hiába szeretett volna ordítani, a torkára csomósodó félelem nem engedett utat a hangnak. Azt mondta, az ágyékát célozzam — pislogott .nagyokat elkeseredetten. — Ha a térdemet felrántanám, pont ágyékon találnám, azután meg fejbe rúghatnám . . . De nem rúgott. Meglendítette vékony karját, s pofon vágta az orrát szorongató alakot. Gyönge, erőtlen ütés volt, mégis valahogy hatalmasnak tűnt a csattanás a csöndes éjszakában. Még akkor is visszhangzott a fülében, amikor lesújtott Pepe hatalmas ökle. A kerítés mellett, a nyirkos fűben tért magához. Derékig felgyűrt szoknya, meztelenül fehérlő combok, odaadó és rit- musos vonaglás, halk sikolyok és állatias hörgés. A lány most is vadul csókolt, harciasán . . . — Csak néhány pillantást vetett az akácfa mellett ölelkező párra, s visszahanyatlott, mintha újabb ökölcsapás érte volna. Pepe recsegő hangjára eszmélt fel ismét: — Rugdoss életet ebbe a kis nyikhajba, osztán hajtsd haza a francba, mert ha én rúgok bele . . . No, majd holnap beszélünk a hülyeségeidrül is, amiért efféle kis bunkókra ve- temedel újabban . . . — Hé! Mi van veled? — hajolt a fiú fölé a lány. — Hé! Kelj már fel! Nehezen tudott talpra állni, s közben kétszer is lerázta magáról a szőke szépség segítő kezét. — Megérdemelted! — sziszegte a lány, olyan gyűlölettel, mint amikor azt mondta: „A vőlegényem!” — Gyáva alak vagy. Érted? Gyáva! Köszönd meg nekem, hogy nem vert agyon! Tényleg gyáva vagyok, gondolta a fiú, vérző orrát, sáros nadrágját törölgetve. Az isten talán azért is teremtette az éjszakát, hogy a sötétség mögé rejthesse könnyeit a gyenge, szégyenét a gyáva, őszinteségét, aki szeret . . . Elrejteni és elfelejteni. Lehet, hogy csak ennyi az egész? — Nem — nyögte —, nem lesz ez mindig így . . . — Micsoda? — kérdezte a lány. — Hát ez . . . Mert ha majd az öreg vekker mutatója beleakad a sötétségbe és felhasítja, lecsordul ide is némi fény ... — motyogta, s bizonytalan léptekkel elindult a kietlen, külvárosi utcán. Mindössze két-három sápadt fényű lámpa hunyorgott az éjszakában. Értetlenül, ahogy a távolodó fiú után a lány. ÁCS NÉMETH ISTVÁN: Ahol először jársz Ahol először jársz minden lépted tétova hasonlítod a tájat és az embereket hozzád várod ismerős mosolyukat — hát ne légy idegen szólj hozzájuk: kérdezd éveiket s napjukat csodáld a kertet nézd meg ablakukat. SARANDI JÓZSEF: A babona lélektana Egyszerre szerencsésnek lenni: Kártyában Szerelemben — óhajtott babonánk. Hiszen ha csak ebben-abban koldusfillérként hullunk a gyűjtő Nagy Kalapba. 1986..szeptember 27. 0 Q Herald Eelma: Vargamae (1975) linómetszet
