Kelet-Magyarország, 1986. szeptember (43. évfolyam, 205-230. szám)
1986-09-25 / 226. szám
8 Kelet-Magyarország 1986. szeptember 25. Következik a második „menet" ÖKÖL VÍVÁS A hét végén rendeztek az ökölvívó ifjúsági vidékbajnokság első körét. A nyíregyházi stadion játékcsarnokában felállított szorítóban végül 33 egyesület 105 ökölvívója lépett a kötelek közé. A legnépesebb mezőny a kis- váltósúlyúaknál (63,5 kg) jött össze, itt tizenöten küzdöttek. A +91 és a 81 kilogrammban viszont csak három- három versenyző állt ringbe. Szombaton késő este ért véget az elsőnapi küzdelem, és vasárnap reggel folytatódott. A súlycsoportonkénti legjobb négy ökölvívó ezen a hét végén újra NyíregyházáMagyar-szovjet együttműködési egyezmény 2000-ig Az összehangolt sportéletért — Szerdán délelőtt az ÁISH-ban Deák Gábor, az Állami Ifjúsági és Sporthivatal, valamint a MOB elnöke és Marat Gramov, a Szovjetunió Testnevelési és Sportbizottságának, valamint olimpiai bizottságának elnöke hosszú lejáratú magyar- szovjet együttműködési egyezményt írt alá. Az egyezményben foglaltak szerint mindkét országban fejleszteni fogják a válogatottak és a legjobb klubcsapatok cseréjét a legkiválóbb sportolók részvételével. összehangolják a legfontosabb sportrendezvények lebonyolításának időpontjait. Közös edzőtáborozásokat szerveznék, felváltva használják majd egymás edzőtáborait. Széles körű együttműködési és tapasztalatcsere-programot valósítanak meg a testnevelési főiskolák között is. Előmozdítják a korszerű oktatási módszerek bevezetéséit. Tanárokat cserélnek előadások, konzultációk megtartása céljából. Magyarországon és a Szovjetunióban is támogatni fogják a kölcsönös kapcsolatok fejlődését, a testnevelés tömegszervezetei és a sportszövetségek, területek, megyék — különösen a határ mentiek — között. A szerződő felek elősegítik majd a sajtószervek, a rádió és a televízió ellátását a szükséges sportinformációkkal. Elő fogják mozdítani a sportújságírók, mozi- és tv-fiknek, kiállítások, sportirodalom cseréjét abból a célból, hogy országaik közvéleményét teljesebben és pontosabban tájékoztassák egymást, a sportélet és testnevelés területén elért eredményeiről. Az egyezményben foglaltak szerint a felek kicserélik tapasztalataikat a testnevelés és sport terén. Kölcsönös konzultációkat folytatnak a nemzetközi sportélet és az olimpiai mozgalom legfontosabb kérdései kapcsán. Az egyezmény teljesítése érdekében a szerződő felek elhatározták: állandó vegyes bizottságot hoznak létre, élén az elnökhelyettesekkel. A vegyes bizottság üléseit évente bonyolítják le — hol Magyarországon, hol a Szovjetunióban. Évente aláírják a testnevelési és sportegyüttműködésről, a delegációcseréről szóló jegyzőkönyvet, A szerdán aláírt magyar— szovjet hosszú lejáratú sportegyüttműködési egyezmény 2000. december 31-ig hatályos. * Nagyecsod _ Máríapác* Tarcsa Bálint: 5 gól Nagyhalász a legjobb 4 kftzött a Szabadföld kupában Szerdán, két tétmérkőzést játszottak Szabolcs-Szatmár megyében. A labdarúgó megyei I. osztály vasárnapról előrehozott találkozóján a Nagyecsed fél tucat gólt lőtt a Máriapócs hálójába, ebből Tarcsa Bálint egymaga ötöt (!) szerzett. A Szabad Füld Kupában a legjobb 4 közé jutásért mérkőztek a csapatok Nagyhalászban. Az első összecsapás Hernádnémetiben 2:0-ás hazai győzelmet hozott, a visszavágót a halászi csapat 3:0- ra nyerte, így az elődöntőbe került! Nagyecsed—Máriapócs 6:0 (3:0). Nagyecsed, 500 néző, v.: Maró- thy. Nagyecsed: Kiss — Tarcsa G., Szabó, Fácska, Veres A. (Nagy L., Csáki), Lingh, Rostás, Veres Cs., Tarcsa B., Fehér, Veres Z. Edző: Kokas Miklós. Máriapócs: Hajdú — Magyar I., Baracsi, Veres, Magyar II., Nagy, Herczku, Simon, Vári, Rézműves, Ivancsik (Nyisztor). Edző: Szécsi Sándor. A minden csapatrészben jobb hazai csapat ilyen különbséggel is megérdemelten győzött a széteső Mária- pőcs ellen. Különösen az ecse- di támadósor játszott kitűnően, a középcsatár Tarcsa Bálint, 5 góljával a mezőny legjobbjának bizonyult! Gól: Tarcsa B. (5), Szabó. Nagyhalász—Hernádnémeti 3:0 (1:0). Nagyhalász, 300 néző, v.: Ozsváth. Nagyhalász: Kiss — Nagy II. (Csorna), Szabó I., Tátrai, Szoboszlai, Kelemen T., Hegyes, Szabó II., Kelemen Z., Kormány, Nagy I. (Bor). Edző: Nagy Béla. Jelentős tudáskülönbség mutatkozott a két együttes között. A lendülettel játszó Nagyhalász akár nagyobb különbséggel is nyerhetett volna. Gól: Kelemen Z. (3, egyet 11- esből.) Tenisz NB I NYVSSC — DUSE 7:2 Szerdán Debrecenben lépett pályára' az NYVSSC NB I-es férfi tenisziosapata. A bajnoki találkozót a Nyíregyháza fölényesen nyerte, ezzel három fordulóval a befejezés előtt, őrzi veretlenségét, első számú esélyese a bajnoki címnek! Eredmények: Sárréti—Üjhidi 6:3, 7:6, Pázmándy—Nagy L. 6:4. 6:1, Koczka T.—Léka 6:3, 6:4, Erős— Lampé 6:1, 6:3, Koczka J.—Nyit- ray M. 6:2, 6:2, Bérezés—Pete 0:6, 4:6. Párosok. Pázmándy, Koczka T.—Üjhidi, Léka 6:4, 5:7, 6:3, Koczka' J., Machán—Nagy L., Nyitray. 7:6, 6:3, Ku'lifai, Bérezés —Lányi, Pete 6:4, 1:6, 2:6. (Elöl a 'nyíregyháziak.) ra utazik, hogy megmérkőzzön a vidékbajnokság érmeiért. A két „háromemberes’’ súlycsoportban eldőlt a végső sorrend. A 81 kg-ban 1. Kovács (Kecskemét), 2. Mi- lotai (Székesfehérvár), 3. Bogdány (Tatabánya). A +91 kg-ban: 1. Holp (Szolnok), 2. Ádám (NYVSSC), 3. Werb (Pécs). Ami a szabolcsiakat illeti, a szupernehézsúlyban második helyezett Ádám József mellett csak két kisvár- dai versenyző, Aranyosi és Zsigó indult, ők azonban nem jutottak túl a selejtezőn. Szombaton tehát újra folytatódik a küzdelem a nyíregyházi stadion játékcsarnokában. Képünkön: Alul és fe- lülnézetben... (F. Z. felv.) Négyesfogathajtó OB Egy nappal a rajt előtt — Máriapócson Már érkeznek a résztvevők a Máriapócson pénteken kezdődő négyesfogathajtó OB-re, amely nem mindennapi vetélkedést, látványos csatát ígér. A rendezők felkészültek a nagyszámú vendégsereg fogadására, kijelölték a pályákat, a maratoni verseny útvonala nagyjából megegyezik a tavalyival. A nevezések alapján a bajnoki kategóriában 12—15 induló várható. A rajtlistából ítélve, az idei versenyek legjobbjai csaknem valamennyien rajthoz állnak. A pénteki viadal egésznapos látványt ígér az érdeklődőknek. Ekkor lesz a bemutatás és a dijhajtás a nyílt illetve a bajnoki kategóriában. Kezdési idő 10 óra. Délután 17 óra 30 perctől kezdődően kerül sor a bajnokság ünnepélyes megnyitójára, amely Máriapócs központjában, a templom előtti téren lesz. Hol várható a legérdekesebb küzdelem? Hol érdemes a nézőknek elhelyezkedni? Nos, a pénteki versenyesemények a Rákóczi Mg.. Tsz központi telepén lévő lovaspályán zajlanak, a színhelyet útbaigazító táblák jelzik a bajnokságra érkezőknek. Bárdos, Bozsik, Krizsán, Juhász, Muity ... és több neves fogathajtó, világ- és Európa-bajnokok ülnek bakra pénteken Máriapócson, hogy megküzdjenek a győztesnek járó dicsőségért, felkészültségüket már a díjhajtás során igyekeznek bizonyítani. A figyelmes házigazdák gondoskodnak a Máriapócsra érkező vendégek szórakozásáról. A három nap során, számos érdekes bemutató lesz. Csikósok, díjugratók ügyességében, parasztfogatok, lovasok bemutatójában gyönyörködhetnek a nézők. A tombolasorsolás után, akár saját lova hátán ügethet haza a szerencsés nyertes. (k. gy.) Atlétika Bajnoki címet nem sikerült elérni, „csak” helyezésekkel dicsekedhetnek a szabolcsi (atléták, akik a bét végén Budapesten a 13—14 évesek országos, egyéni atlétikai bajnokságán indultak. Eredmények, 14 éves leányok. Diszkoszvetés: 4. Lengyel Henriette 29,34, ... 8. Szép sikerrel szerepeltek a Nyíregyházi EVLK sportlövői az országos bajnokságon. Egy bajnoki cím, két ezüst- és egy bronzérem mellett számos helyezést értek el a nyíregyházi sportolók. Képünkön a serdülő leányok légpisztolyos csapatbajnokságán bronzérmet szerzett trió (balról): László Mariann, Oláh Éva és Tornai Anita, (mán) Győrfi Ágnes 27,12. Távolíug- rás: 7. Molnár Erika 501 (mindhárman Nyírbátor). 14 éves fiúk. 100 m: 4. Illés Attila (Kisvárba) 12,0. 200 m: 4. Nagy György 24,5. 400 m: 6. Nagy György 54,7. 800 m: 8. Tek.se Zsolt 2:09,9. Diszkoszvetés: 4. Spiinyhér.t Zsolt 47,10. Távolugrás: 6. Hetei Péter 590 (valamennyi NYVSSC). 13 éves fiúk. 200 m: 4. Széles Imre 25,2. 400 m: 3. Széles Imre 56,2. Magasugrás: 2. Czirják Csaba 166 (valamennyien NYVSSC). Távolugrás: 7. Tölgyes Tamás (Nyírbátor) 496. (Soványkára sikeredett a Nyíregyházi VSSC fiatal atlétáinak idei OB-szereplése. Nemcsak azt hiányoljuk, hogy a megszerezhető 50 aranyérem közül egyetlen egyet sem sikerült elnyerni, hanem a helyezésekben is olyan kis egyesületek előzték meg, a nyíregyháziakat, mint például Kiskunhalas, Cegléd, vagy Berettyóújfalu, ahol mostohább körülmények mellett és főfoglalkozású edzők nélkül készülnek a fiatalok. Nyíregyházán ugyanis az utánpótlással 3 fő-, és 8 mellékállású edző foglalkozik.) II Diáksport Tanács alakuló Ülése A Szabolcs-Szatmár Megyei Diáksport Tanács ma délután 14 órától tartja aktivaülését Nyíregyházán, a Kossuth Lajos Gimnázium könyvtárában. Az ülésen értékelik az 1985/86. tanévi diáksportot, és meghatározzák az idei tanév feladatait. Befejezésül a diáksport terén jó munkát végzett aktivisták jutalmazására kerül sor. Labdarúgóbajnokságok Ifjúságiak, megyei I. osztály: Máriapócs—Nyírbátor 2:3, Tyúkod—'Tiszavasvári 2:0, Ibrány— Nagykálló 2:2, Tuzsér—Varsány- gyüre 4:3, Ajak—Kisvárda 1:1, Levelek—Záhony 5:0, Tlszalök— Nagyhalász 2:1, Fehérgyarmat— Nagyecsed 1:3. Az élcsoport állása: 1. Nagyecsed 11, 2. Nagyhalász 10, 3. Kisvárda, 4. Záhony, 5. Nagykálló, 6. Tiszalök 8—8 ponttal. II. osztály: Balkány—Sényő 7:5, Dombrád—Tarpa 2:1, Ke- mecse—Vaja 3:2, Fényeslitke— Hodász 3:3, Nyírkárász—Bakta- lórántháza 4:3, Nyírtass—Mándok 0:4, Kocsord—Kótaj 3 :0. (Az En- csencs—Csenger találkozó eredményét nem kaptuk meg.) Felnőtt, Kisvárda, városkörzeti I. osztály: Zsurk—Eperjeske 0:0, Pap—Pátroha 2:1, Petneháza— Tiszaszentmárton 2:2, Tiszaka- nyár—Szabolcsveresmart 1:2, Gé- gény—Gyulaháza 0:1, Tiszabez- déd—Dögé 1:1, Kékese—Anarcs 5:3. A bajnokság állása 1. Dögé 7 4 3 — 14- 4 11 2. Kékese 7 3 3 1 21-15 9 3. Gyulaháza 6 4 1 1 12- 6 9 4. Anarcs 7 3 3 2 22-17 8 5. Petneháza 7 2 3 2 22-17 7 6. Pátroha 7 3 13 17-16 7 7. Zsurk 7 2 3 2 7-10 7 8. Eperjeske 7 3 1 3 6- 9 7 9. Gégény 7 2 2 3 17-14 6 10. Sz.-mart 7 2 2 3 8-11 6 11. T.-bezdéd 7 1 4 2 7-13 6 12. T.-márton 7 2 14 13-18 5 13. Pap 7 2 1 4 7-12 5 14. T.-kanyár 6 114 9-16 3 II. osztály: Új dombrád—Lövő- petri 6:0, Jéke—Újkenéz 0:1, Laskod—Tiszamogyorós 0:1, Komoró—Tornyospálca 1:1, Benk— Mezőladány 0:1. Az állás: 1. Me- zőladány 7, 2. Tiszamogyorós 6, 3. Üjkenéz 6 ponttal. Nyíregyháza, városkörzeti I. osztály: Gávavencsellő—Bird 0:1, Nyírpazony—Apagy 3:0, Nyírtelek—'Tiszadob 8:0, Oros—Napkor 6:1, Tiszabercel—Újfehértó 1:1, Kálmánháza—Búj 4:2, Bashalom —Demecser 1:2, Mg. Főiskola— Tiszatelek 3:0. A bajnokság állása 1. Nyírpazony 6 4 11 16- 6 9 2. K.-háza 6 3 3 - 15- 6 9 3. Demecser 6 4 1 1 12- 6 9 4. Nyírtelek 6 4 2 — 21- 9 8 5. Oros 6 4 — 2 16- 6 8 6. Napkor 6 2 2 1 19-11 8 7. Biri 6 3 12 10-11 7 8. Tiszatelek 6 2 2 2 9-11 6 9. Gávavencs. 6 2 1 3 4- 9 5 10. Apagy 6 2 1 3 5-11 5 11. Búj 6 2—4 12-11 4 12. üjfehértó 5 1 2 2 6- 6 4 13. Mg. Főisk. 4 112 6-73 14. Tiszabercel 6 114 8-16 3 15. Bashalom 6 1—5 6-19 2 16. Tiszadob 5 1 - 4 5-23 2 II. osztály: Nyíribrony—Tisza- nagyfalu 4:2, Nyírtét—Érpatak 4:1, Bököny—Timár 3:0, Nagy- cserkesz—Nyírtura 3 :0, Ramocsa- háza—Nyírjákó 4:1, Vasmegyer —Nyírkércs 1:2, Tiszadada—Ti- szaeszlár 4:2, Geszteréd—Székely 1:1. Az állás: 1. Nagycserkesz 11, 2. Nyírtura 10, 3. Székely, Nyírtét 8—8 ponttal. Felhívás Művészi torna tanfolyam indul a kis- és nagylányok részére a Nyíregyházi 6-os sz. Általános Iskola tornatermében (Báthori út 30.) heti két alkalommal, hétfőn és pénteken. Jelentkezni lehet szeptember 29-én és október 3-án 15-től 17 óráig a helyszínen, Balázsiné Batta Klára szakedzőnél. Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megye; Bizottsága és a megyei tanács napilapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefonszámok: központ (42) 11-277. Főszerkesztő: 11-218. Sportrovat: 10-329. Esti ügyelet: 15-124. Telexszám: (73) 344. Postacím: Nyíregyháza, Pf. 47. 4401. Mátészalkai fiókszerkesztőség: Kölcsey u. 2. Telefon: 612. Telex: 73495. Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat, Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefon hirdetésügyben: (42) 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003. Postacím: Nyíregyháza, Pf. 25. 4401. Felelős kiadó: dr. Kárpáti Imre. Terjeszti a Magyar Posta, előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a - posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest, V., József nádor tér 1. — 1900—, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215—96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 43,— Ft, negyedévre 129,— Ft, félévre 258,— Ft, egy évre 516,— Ft. Kérés nélkül küldött kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Készül a Nyírségi Nyomdában. Nyíregyháza, Árok u. 15. Felelős vez.: Jáger Zoltán. INDEXSZÁM: 25 059 HU ISSN 0133—2058.