Kelet-Magyarország, 1986. szeptember (43. évfolyam, 205-230. szám)
1986-09-25 / 226. szám
Vízen, úton, vasúton (elek). Sorsolás A jó hír mindig örö- JA met okoz nekem. Gondolom más is így van vele, s hozzám hasonlóan sokan olvasták örömmel tegnap, hogy az MTK-VM—Tatabánya NB I-es labdarúgó-mérkőzésen vasárnap délelőtt likőr egy 126-os Polski Fiat gépkocsit sorsolnak ki, a helyszínen megváltott belépők tulajdonosai között. A nyertes a helyszínen átveheti az autót. Ugye milyen jó? Csak azon töprengek, vajon hogyan tudta az MTK-VM három évvel ezelőtt kiszámítani, mikor kell befizetni a kis Polskira, hogy épp most, a tatabányai meccs előtt kapja meg az örömhírt a Merkúrtól a kocsi érkezéséről? És honnan tudták tavaly, mikor kell Dáciáért beállni a sorba, hogy épp a hazai mérkőzésekre érkezzék meg? Mert arra gondolni sem merek, hogy az MTK-VM csak úgy soron kívül kapja a kocsikat közönségcsalogató gyanánt, míg mások éveket várnak rá. Mert ha soron kívül is lehet, a jövő héten egy Ladát sorsolnék ki itt magam között. (balogh) Elhunyt Kellér Dezső Életének 81. esztendejében elhunyt Kellér Dezső író, konferanszié, a Magyar Népköz- társaság kiváló művésze, a Vidám Színpad örökös tagja. Temetése szeptember 30-án, kedden 14 órakor lesz a Kozma utcai izraelita temetőben. Bérlet — gyerekeknek Három előadásra szóló bérletet bocsátott ki a nagykál- lói művelődési ház óvodások és általános iskolások részére. Az első előadásra szeptember 26-án — pénteken — kerül sor az Állami Bábszínház rendezésében — a János vitéz kerül színre. A második előadást a pécsi Bóbita együttes, a harmadikat a budapesti Mesélő Színház fogja előadni. Szüreti bál A KISZ nyíregyházi városi bizottsága szüreti bálra invitálja a jókedvű, szórakozni vágyókat szeptember 26-án 18 órától a Váci Mihály megyei Művelődési Központ elé. A szüreti bált a Nyírség táncegyüttes műsora nyitja meg, majd táncházra hívják az érdeklődőket. Este hét órakor kezdődik a Szabolcs-Vo- lán táncegyüttes fellépése, végül diszkót tartanak. A szüreti bált most először mustárusítással kötik össze. FOGADÓÓRA. A nyíregyházi rendőrkapitányság vezetője Szabó Imre rendőr alezredes tart fogadóórát hivatali helyiségében 1986. szeptember 26-án — pénteken — reggel 9 órától 11 óráig. Megváltozott a turistaellátmány A Magyar Nemzeti Bank a napokban leértékelte a forintot a konvertibilis valutákhoz képest. Ennek megfelelően szeptember 23-itól a konvertibilis elszámolású országokba magánúitlevéülel utazók a következők szerint vásárolhatnak külföldi fizetőeszközt. Azok az utazók, akik egyéni tuirisbakiutazási engedéllyel rendelkeznek, külföldi utazásukhoz, tartózkodási ■költségeik fedezésére — háromévenként egyszer — személyenként és napomként 1180 forintnak, összesen legfeljebb 16 500 forintnak megfelelő konvertibilis valutát vásárolhatnak. EGYETEMI <■ főiskolai felvé- teli előkészítőket indítunk levelező úton: magyar, történelem, matematika, fizika, biológia, kémia, földrajz, pszichológia, angol és német tárgyakból. Sok teszt és feladat! Kérjen tájékoztatót! Címünk: PALLAS Felvételi előkészítő munkaközösség. 1364 Budapest 4, PL: 126. (4418) Amatőr képzőművészeti kiáUítás Szeptember 25-én — csütörtökön — délután négy órakor nyitják meg a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár előadótermében azt az amatőr képzőművészeti kiállítást, amelyet a Közalkalmazottak Szakszervezete megyei titkársága, a HazafiÉRTÉKEK ÉS ÉRTÉKPROBLÉMÁK címmel Papp Zsolt kandidátus, a Társadalomtudományi Intézet tudományos főmunkatársa tart előadást szeptember 26-án — pénteken — 10 óra 30 perctől Nyíregyházán, az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottságának Oktatási Igazgatóságán. A bevezető előadást konzultáció követi. as Népfront Szabolcs-Szatmár megyei bizottsága, és a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár közösen szervezett. A tárlatot október 5-ig tekinthetik meg az érdeklődők a könyvtár nyitvatartási ideje alatt. ★ A fertőző májgyulladásról rendez kerekasztal-kon- ferenciát a Szabolcs-Szatmár megyei KÖJÁL és a Magyar Higiénikusok Társaságának északkelet-magyarországi tagozata szeptember 25-én — csütörtökön — Nyíregyháza- Sóstógyógyfürdőn a megyei tanács továbbképző intézetében. Tizennégy éven aluli gyermekek részére — amennyiben szerepelnek turista- kiutazási engedéllyel rendelkező szüleik útlevelében — külön valutatoiutalási engedély nélkül vásárolható valuta. A szülő kiutazási engedélye alapján — ia k/iimm tar tó zk od ás időtartamától függetlenül — gyermekenként 2600 forintnak megfelelő valutát lehet vásárolni. A látogató jellegű kiutazási engedéllyel utazók személyenként 2400 forintnak megfelelő konvertibilis valutát vásárolhatnak. Gyorslista Nyereményjegyzék az 1936. szeptember 23-án megtartott szeptemberi tv-lottó jutalomsorsolásról, melyen a tv-lottószel- vények és a szeptember havi előfizetéses szelvények vettek részt. A nyereményjegyzékben az alábbi rövidítéseket használtuk: A vásárlási utalv. (2000 Ft) ; — D szerencseutalv. (30 000 Ft) ; — E vásárlási utalv. (10 000 Ft) ; — F vásárlási utalv. (9000 Ft) ; — G vásárlási utalv. (7000 Ft) — H vásárlási utalv. (5000 Ft); — I vásárlási utalv. (4000 Ft); — J vásárlási utalv. (3000 Ft). 4 817 703 A 79 067 736 I 4 824 996 D 79 082 322 I 4 832 289 D 79 089 615 F 4 868 754 I 79 096 908 I 4 905 219 I 79 104 201 I 4 912 512 E 79 111 494 D 4 934 391 D 79 118 787 G 4 963 563 H 79 133 373 G 4 970 856 G 79 140 666 G 4 978 149 E 79 147 959 E 4 985 442 E 83 020 542 D 4 992 735 H 83 035 128 J 79 002 099 J 83 049 714 J 79 009 392 I 83 057 007 J 79 016 685 J 83 086 179 J 79 060 443 H 83 129 937 E A nyertes szelvényeket 1986. október 16-ig kell a totó-lottó kirendeltségek^ az OTP-fiókok, vagy posta útján a Sportfoga- ‘dási és Lottó Igazgatóság címére (1875 Budapest V., Mün- nich F. u. 15.) eljuttatni. * Kilencedik alkalommal rendezik szeptember 26—27—28-án a Szabolcs-Szatmár megyei nyílt barlangi napok rendezvénysorozatát. A Szabolcs-Szatmár megyei Természetbarát Szövetség, a Honvéd Bottyán János SE „Denevér” barlangkutató csoportja, valamint a Helektit, a Herman Ottó és a Marcel Lubenc barlangkutató csoportok közreműködésével megvalósuló esemény Miskolcon lesz, és programjai között szerepelnek majd barlangi túrák a Biikk-hegyégben és barlangász sziklamászó bemutatók is. TUDOMÁNYOS ÜLÉST rendez szeptember 26-án — pénteken — a Jósa András Kórház Rendelőintézetének tudományos bizottsága dr. Eisert Árpád születésének 75. évfordulója alkalmából. Az esemény délelőtt 10 órakor kezdődik. Hangos fényképek A zsebben is elfér az az újfajta nyugatnémet ké- szülék, amellyel 18 másodpercnyi hangfelvételt (magyarázó szöveget, zenét, esetleg éneket is) lehet rögzíteni a tíz centiméteres fotópapír hátlapjára felvitt mágnescsíkra. A készülék tulajdonképpen magnetofon: a nyílásba illesztett paplrképet a motor lassan végighúzza a mágnesfej előtt, és így rögzíti a beépített mikrofonba mondott kommentárt, zenét. Lejátszásra állítva, a készülék reprodukálja a hangot. Maga az ötlet egyébként nem új, de a nyugatnémet készülék az eddig legkisebb (14X12,5X5 centiméter méretű), és a legolcsóbb is. A Szabolcsi szimfonikus zenekar az NSZK-ban Két évvel ezelőtt lépett kapcsolatra az NSZK-beli Hameln városának zenei életét irányító 'szakemberekkel a Szabolcsi szimfonikus zenekar. Ekkor járt először hangversenykörúton a Német Szövetségi Köztársaságban a Szabolcsi szimfonikus zenekar, melyet a német muzsikusok is viszonoztak. Szeptember 24-én, e kapcsolatok folytatásaként Harhelnbe utazott a nyíregyházi zenekar, s várhatóan négy hangversenyt ad a városban és a környékbeli településeken. Hatvanhárom tagja van a szabolcsi zenei küldöttségnek. A Szabolcsi szimfonikus zenekart Gál Tamás, a pécsi szimfonikus zenekar karnagya vezényli és október 8-án térnek haza külföldi vendég- szereplésükről. A finn baráti kör találkozó ja A finn baráti kör idei első összejövetelét szeptember 26- án, pénteken délután 16,30- kor tartja a Hazafias Népfront megyei székházában. Az évi program megbeszélése miellett bemutatnak egy videofilmét is, amely Kajaaniban készült az 1985-ös Szóéi dalfesztivál idején. A filmen Kajaani táncszínházának előadásában a Kalevalái dalok földjén című műsort láthatják, amely a Kalevala 150. éves jubileumára készült a múlt évben. A műszaki és közgazdasági hónap rendezvényei Intenzív gazdálkodás címmel rendez ankétot a Szervezési és Vezetési Tudományos Társaság mátészalkai csoportja szeptember 25-én — csütörtökön — 9 órai kezdettel a Mátészalkai Városi Tanács dísztermében. Ugyanezen a napon 14 óra 30 perctől az Optikai—Akusztikai és Filmtechnikai Egyesület rendez videofórumot a Bessenyei György Tanárképző Főiskolán. Szeptember 26-án 9 órától az Országos Erdészeti Egyesület, Nyárfatermesztés Európában és az Egyesült Államokban címmel tart előadást a technika házában, 15 órától pedig a Textilipari Műszaki és Tudományos Egyesület ismerteti az érdeklődőkkel az 1987-es divatirányzatokat. Tassy Béla grafikusművész kiállítása nyílt meg szerdán a nyíregyházi művelődési ház galériájában. A művész 1967 és 79 között 17 alkalommal nyert díjat különböző pályázatokon és kiállításokon, több alkotása található hazai és külföldi múzeumokban. Képünk a nyíregyházi tárlaton készült: a kiállítás október 27-ig tekinthető meg. (Farkas Zoltán felvétele) Vonatok — eskütételre A MÁV a katonai eskütételre szeptember 26-án mentesítő gyorsvonatot közlekedtet Debrecen—Hajdúhadház Ű j f eh értó—N yíregyh áz®— G örögs z állás— Raka ma z— Tokaj—Szerencs—Miskolc —Budapest Ferencváros— Székesfehérvár—Tapolcán, Zalaegerszegen át Lentibe. A vonat Debrecenből 21,20-kor, Nyíregyházáról 22,02-kor indul, Miskolcra 23,30, Lentibe 9,00-kor érkezik. Miskolcról 0,05 perckor ugyancsak mentesítő gyorsvonat indull Budapest Ferencváros—Veszprém— Szombathelyen át Körmendre. A mentesítő gyorsvonatok visszaútb&m is közlekednek. Lentiből 16,35-kor, Körmendről 17,25-koir indul és Nyíregyházára 2 óra 32-kor érkezik. Átszállást tehetőség oda- és visszaútban is biztosított Miskolcon ,a Debrecenből Lentibe induló vonatról V eszprém—Szó mba thely— Körmend felé. A vonatokat az érvényben lévő díjszabási kedvezményekkel is igénybe lehet venni. Porrobbanás az Újpesti Bútorgyárban Szerdán a délelőtti órákban robbanás történt Budapesten a Bútoripari Vállalat IV. kerületi Lórántffy Zsuzsanna utcai I-es számú gyáregységében. A robbanás a ilakköntó üzemépület harmadik szintjén, az elszívó rendszer por- kamrájában következett be. Ennek falai a szomszédos kéziraktárra omlottak, s az ott tárolt tűzveszélyes folyadékok — hígítók, lakkok — meggyulladtak. A tűz a csiszológépekre lerakodott por útján a tetőszerkezetre is átterjedt; mintegy 80 négyzet- méter felületen kapott lángra a tető. A jelentős kárt okozó tűz során személyi sérülés nem történt. A tüzet feltehetőleg kipattanó szikra okozta; a keletkezés körülményeit a tűzoltóság és a rendőrség vizsgálja. 25., csütörtök KRÓNIKA EUFROZINA NAPJA A Nap kél 6 óra 34 perckor — nyugszik 18 óra 38 perckor. A Hold kél 22 órakor — nyugszik 14 óra 29 perckor. Nyolcvan éve született Dmitrij Sosztakovics (1906 —1975) szovjet-orosz zeneszerző, a Szovjetunió Állami-díjas, Nemzetközi Le- nin-békedíjas művésze. Várható időjárás az ország területére ma estig: időnként megnövekvő felhőzet mellett az ország nagy részén napos idő várható, eső nem valószínű. I Napközben megélénkül az északnyugati szél. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 5 és 10 fok, a legmagasabb nappali hő- I mérséklet 17 és 22 fok között alakul. Egy férfi a papagájával át akar kelni a határon. A vámtisztviselő kijelenti, hogy a madár után borsos vámot kell fizetnie. — Hogyhogy? — csodálkozik a madártulajdonos. — Én azt hittem, a papagájok vámmentesek. — Igen, de csak a kitömöttek! — válaszolja a vámtisztviselő. A férfi elgondolkodva nézi a madarat. Az meg- \ rázza bóbitás fejét és méltatlankodva rikácsol- ja: — Alois, nehogy valami ostobaságot csinálj! Gyerünk, fizesd ki azt a pénzt! Olvasószolgálat Hírek, információk közölhetők délelőtt a belpolitikai rovatnál Telefon: 11-277 A délutáni és esti hírügyeletes: CZINE GÁSPÁR Esti ügyelet: 15-124 ___________I