Kelet-Magyarország, 1986. szeptember (43. évfolyam, 205-230. szám)

1986-09-20 / 222. szám

(töprengések)-----------------------­BUDA 1686 Szépen emlékeztünk meg Buda visszavívásának há­romszázadik évfordulójáról. A történészek világos össze­függéseket tártak fel, a meg­jelent könyvek ismereteket bővítettek. Tág horizont nyí­lott mindenkinek, aki kíván­csi volt arra, valóban mi is történt 1686-ban, s az azt kö­vető időszakban. A kétség­telen történelmi fontosságú esemény tisztes ismertetést kapott a televízióban is. A különadás gondos volt, vál­tozatos, és ami szintén nem alábecsülendő: nemzetközi kitekintésre is módot kínált, igaz, vitát is provokált. De ez így volt jó, így volt teljes. Az esemény kapcsán kezd­tem töprengeni azon: vajon szükséges-e megvárni törté­nelmünk egy-egy eseményé­vel kapcsolatban az évfor­dulókat? Nem volna-e lehet­séges, hogy szisztematikusan, átgondoltan, a budavári ju­bileumhoz hasonlóan műsor­ra tűzzünk olyan történése­ket, melyek tisztáznák his­tóriánk egy-egy időszakát? Nemcsak a televízióra gon­dolok, bár az sem volna meg­vetendő, hogy hétfőnként, amikor úgyis próbálkoznak a műsorok becsempészésével, történelmi összeállítások se­gítenék a hiányzó nemzettu­dat és büszkeség alakítását. Aligha vitatja bárki is: hazánkban nemzedékek sora nem kapott az elmúlt évti­zedekben megfelelő történel­mi képzést. Színtelen, dena­turált, bizonytalankodó ok­tatásunk elégtelen volt ah­hoz, hogy a mai középkorú és fiatal nemzedék pontosan helyezze el hazánkat Euró­pában, s fnagamagát a ha­zában. Minden olyan eszköz tehát, amely hiányt pótol, érzelmi és értelmi ráhatással betölteni igyekszik az űrt, hasznos, mi több: nélkülöz­hetetlen. Milyen szükség volna arra, hogy a gyakorta eszmény­romboló irodalmi kísérletek helyett tiszta és világos vá­laszt adjunk ilyen kérdések­re mint: Mohács, Rákóczi, szatmári béke, Tanácsköztár­saság, végvári háborúk, Er­dély történelme, Fráter György, kiegyezés —- hogy csak találomra, s korántsem a teljesség igényével vessek fel néhány témát. A buda­vári műsorban láthattuk: a történész Szakály Ferenc tu­dott érdekes lenni, mondan­dója mindenki számára adott újat. Csodás volt a kor irodalmi eszközökkel történt felidézése. Kikapcsoló, de mégis lenyűgöző volt a Bu­davári Te Deum közvetítése. Jó volt, bár a tolmácsok mi­att kissé sete is, a nemzet­közi vita. Nem azt mondom, hogy ez legyen a modell. Le­het jobb is, más is. De le­gyen valami, ami időst és fi­atalt, történelemben járatost és csupán érdeklődőt megta­nítja arra, mit jelentett és mit jelent magyarnak lenni. Bonyolult jelenünkben szükség van a múlt kínálta példákra, tanulságokra. A máért lelkesedni, s tenni ér­te csak úgy lehet, ha tud­juk, értjük a históriát. Mi is egy láncszem vagyunk ab­ban. Illeszkedni nemzeti tör­ténelmünkhöz az eddigiek ismerete nélkül meddő pró­bálkozás. Gazdaságosan Egy tanácskozáson hang­zott el: az egészségügynek törekednie kell arra, hogy gazdaságossá váljék. Itt is lehet vállalkozni — mondta valaki — akár úgy, hogy a mosoda bérmunkát végez, vagy a konyha palacsintát, lángost süt a betegeknek, persze pénzért. Nem akarok rossz hangulatot * kelteni, de engem ez az egész bosszan- tott. Lehet, konzervatívnak tartanak, de én még ma is azt hiszem, hogy az egészség­ügy gyógyításra termett, sha valamire vállalkozik, akkor az csak a jobb munka, az eredményes megelőzés és gyógyítás lehet. Szó se róla. van valami derűs abban a gondolatban, hogy a főnővér kínálja a káposztás és túrós rétest vizit után, de igazán nevetni nem tudok ezen. Ezek ellenére magam is úgy vélem, hogy az egészség­ügy lehetne gazdaságosabb. Mondjuk úgy, hogy pénteken délben nem fejezi be a mun­kát, hogy aztán a hét első napján újrakezdje. Mert ma ez a gyakorlat. Akit lehet, haza is küldenek, így keve­sebb a gond annak a néhány orvosnak, nővérnek. aki­tartja a frontot. Hosszú évek óta beszélnek arról, hogy a hétvégi csend miatt gépek, berendezések állnak kihasz­nálatlanul. A beteg foglalja a kórházi ágyat, miközben nem történik vele semmi. így az- tán aligha csodálható, hogy Magyarországon a leghosz- szabbak a kórházi ápolásra szánt időszakok, egy-egy be- teg átlagban egy héttel tölt többet a kórházban, mint mondjuk a szomszédos Auszt­riában. Igaz, ott a biztosító révén az intézmény érdekelt ab­ban. hogy folyamatosan gyó­gyítson. A betegségnek ugyanis nincsen szabad szombatja és vasárnapja, azt a hét végén, netán az ünnep alatt is lehet gyógyítani. A pénteki slussz aztán azt ered­ményezi, hogy a milliós gép áll. a beteg fekszik, s így az egész folyamat természete­sen nem gazdaságos. Lángos helyett és bérmosás helyett talán mégis jobb lenne a szervezéssel kísérletezni. Biz­tos vihar lenne belőle. Mert nálunk mindig vihar van, ha az egyén vagy a csoport ér­deke látszólagos nyirbálásá- ról van szó. A gondolkodás ugyanis csak addig terjed: nekem jó-e vagy sem. Pedig mennyivel több lenne hirte­len a kórházi ágy, ha a gyó­gyítás folyamatos lenne! Mennyivel kevésbé kellene ,,hálásnak” lenni, hogy vala­ki bekerüljön egy intézmény­be! Mennyivel hamarabb válna egészségessé és újra hasznossá a ma beteg ember! Készül az egészségügyi törvény módosítása. Sok min­denről lesz benne szó. Etiká­ról is. Remélhető, hogy alap­vető etikai kérdésként merül fel a nemzeti vagyont képe­ző értékes gépek, műszerek kihasználása. Hihető, hogy a legnagyobb erkölcsi kérdés lesz benne a mielőbbi, ered­ményes gyógyítás. Még azt is remélem, hogy a gyógyító in­tézmények eredményességét a kórházi ápolási napokkal is mérik majd. Mindez fon­tosabb lenne, mint a sokat, emlegetett paraszolvencia. Mert indokolatlan a hálál- kodás azért, amit. a törvény minden állampolgárnak biz­tosít. Mindennapi kultúra A művelődés egyik fino­muló, egyre jobbá váló ve­télkedő formája az Igaz ez a szép. Az idén a témák között szerepel egy, ami eddig nem volt. A címe: Mindennapok kultúrája. Hadd tegyem gyorsan hozzá, ez a megyei szervezők ötlete volt, ezzel is igyekezvén újítani, a szok­ványtól elmozdítani a rész­vevők megmérettetésének formáit. Volt is vita erről. Vajon politikus dolog ez? Vajon a zene, a történelem, a politika témakörei mellett szükség van erre? A válasz a vitában formálódott vég­legessé: igenis kell, hiszen a mindennapok kultúrájáról beszélni, ezzel kapcsolatos ismeretekről számot adni igenis politika, rnégpedig a javából. Valóban, aligha lehet fon­tosabb a jó és kellemes együttélés érdekében, mint tudni azt: mi illik és mi nem. Fontos, hogy környezetünk kialakításánál vegyük figye­lembe az érintkezés alapvető formáit, ne szégyelljük, hogy a racionalitások mellett ott vannak érzelmeink is. A szép tiszta, világos beszéd, a köl­csönös tisztelet, az emberi kapcsolatok olykor bonyolult rendszere, a családi meleg­ség megteremtése és megtar­tása. a kulturált, ízléses meg­jelenés, a munkahelyi kap­csolatok és viszonyok rende­zettsége nem formalitások sora. Mély, messzemenő tar­talmi vonzatai vannak. A vetélkedő írásbeli for­dulójára számos szocialista brigád küldte vissza vála­szait. Erkölcsi, magatartás­beli kérdésekre fogalmazták meg gondolataikat. Tisztán. Világosan, okos értékrend is­meretében. Azt bizonyítva: á tisztes és becsületes emberek számára aligha kétséges, hogy a mindennapoknak van kultúrája, mégpedig olyan, amely kötelező. Némelyik a hagyományokban gyökerezik. Másokat a kor hozott létre. Sok közülük kikezdhetetlen igazságokra épül, mások ép­pen toleranciánkra számíta­nak. Egy biztos: a válaszoló munkások keveset tévedtek, ítéletük pontos. Ebből máris levonható tanulság. A jóér- z-ísű, tisztességes ember szá­mára aligha vitatott az, hogy nyugodtan, békésen és szé­pen élni csak akkor lehet, hogy ha ember és ember közt a viszony rendezett, s a kölcsönös tiszteleten alapul. Ebből is kiderült talán, nem illemtanról van szó a mindennapok kultúrája so­rán. Nem paragrafusokat kérnek számon, nem bebif­lázható törvényeket. Sokkal inkább azt, hogy egy-egy kö­zösség — ez lehet^ a család de a brigád is — milyen ér­tékrendet tart kívánatosnak ma. Ma, amikor oly sok vita folyik arról, hogy meddig tart a trágárság és a művé­szet, hogy hol kezdődik a köz- és magánügy, hogy mi­lyen munkamegosztás igaz­gasson egy családot. Biztos, hogy a részvevők az Igaz ez a szép során sokat tanulnak" majd. De legalább ilyen fon­tos tanulságokra tesznek szert azok is, akik figyelem­mel kísérik a vetélkedőt. 1 Csak e kettősség segíthet I ugyanis abban, hogy a rriin- j dennapok kultúrája igaz ér- | tekeivei legyen jelenlévő tar- í sadalmunkban. giktuK)ezaesoi Bürget Lajos——V 1986. szeptember 20. Á Véső utca emlékére Volt színház, börtön és népi kollégium... HU HÉTVÉGI MELLÉKLET Most vegyük jól szemügy­re a nyíregyházi Dózsa György utca 13. sz. házat, amelyiknek kapuja a Véső utca 1. szám alatt nyílik, Ahogy a hajdani Véső utcá­ból is már csak ezt a házat látjuk, holnap-holnapután már ez is csak a múlté. Elké­szült a Széchenyi István Közgazdasági Szakközépisko­la új, szép kollégiuma, meg­kezdődött az átköltözés él így ez a régi, a város tört!- nelmének érdekes, de nagyon elavult „tanúja” hamarosan lebontásra kerül. Tekintélyes házcsoportoi találunk itt. A legrégibb ré­sze majdnem másfél évszá­zaddal ezelőtt épült: a Bod­nár családé volt. Városi tisztviselők már a szabad­ságharc előtt és után, majd az újabb generáció az ügy­védi pályán dolgozik. így B István is, aki a múlt század végén egyszersmind a róm kát. egyház ügyésze: az c gazdasági felügyeléte alat épült 1902—4 között a ma ií látható szép, új templom i Kossuth téren. A háznak a Szabadság tér felé néző része igénytelenebb külsejű, de ha az udvarról nézzük, az oszlopos' bejárai még ma is mutatja a régi „dicsőséget”, hogy egy tekin­télyes, vagyonos családnak adott egykor otthont. Elég nagy kert vette körül, kelet­re is, nyugatra is. A déli szomszédtól, a módos Karner család telkétől szépen nőtt hársfasor választotta el. Jó helyen is állt: a mai Szabad­ság téren a legrégibb idők­től nagy a piac. Eleinte csak szombaton, majd szerdán is minden héten. Innen a tér régi neve: eleinte Nádpiac, majd Zöldség tér. Valószínű­leg a megnövekedett forga­lom miatt költözött el innen a Bodnár család a Körte ut­cai házukba, a mai Vay Ádám körút „helyére”, ezt a házat pedig bérbe adták. A főépületet a kocsmáros bérelte; a mai, Dózsa György út felé eső, akkor kertvégi cselédlakásokat pedig szállo­dai szobákká építették át. Ez utóbbi rész évről évre nö­vekedett: így alakult ki e század elejére az a szabály­talan U alakja, amelyik máig megmaradt. Szép, gangos tor­nácát már a felszabadulás után, praktikus okokból fel­falazták, ablakokkal zárták melegebbé. A bérlő a kiegye­zés korától a szép fasorról vette a Hárs cégért: ez ma­radt évtizedeken át, legfel­jebb Krúdy emlegeti olykor hársfa néven a vendéglőt. Méltán ír róla gyakran: éppen Krúdy idejében vált igazán híressé. Ma is feltű­nik, hogy a Véső „utcai” front megszakad és csak bel­jebb ugorva folytatódik ke­rítéssel, aztáó következik a másik ház szegélye. Az itt kimaradt helyen állt ugyan­is á város nevezetes, fából készült színháza, arénája — mint annak idején emleget­ték. Nem az első: az az egy­kori Nagyvendéglő udvarán állt 1872—74 között a mai megyeháza előtt. 1875-ben merészebb vállalkozó tették ezl a körszín dél. Ez aztán k< ció pártjai egymással ver­sengve szerveztek diákottho­nokat a tanulástól addig anyagi okokból elzárt, tehet­séges fiatalok számára. Ezt az épületet is erre a célra igényelték ki a nemeá törek-' 'vés helyi szervezői. Á Ma-' gyár Kollégiumi Egyesület központi támogatásával, de főleg a helyi szervezők áldo­zatkész leleményessége kö­vetkeztében 1947 őszén meg­nyithatta kapuit a- Benczúr Gyuláról elnevezett népi kol­légium. Az akkori Szabolcsi Kalendáriumban Pirigyi Ist­ván nevelő tanár ismerteté­se szerint 33 kereskedelmis-^ ta. 18 tanítóképzős, 12 gim­nazista és 12 polgári iskolás (ált. iskolai) fiútanuló kap­hatott helyet a Murvay Mik­lós és Bársony Sándor ve­zette intézetben. Itt dolgo­zott kezdettől Füzesi Imre, aki aztán évtizedeken át igazgatója a később már ál­lami diákotthonnak. Történetét többen is meg­írták. A népi kollégista kor­szakot az egykori bennlakó diák, Németh Zoltán, a kor­szak iskolapolitikájának is­mertetésébe illesztve a tör­ténész Sallai József; és a Széchenyi Közgazdasági Szakközépiskola^ alkalmi, ju­bileumi évkönyveiben is he­lyet kapott a fontos nevelési intézmény életének színes, érdekes ismertetése. Az utób­bi négy évtizedben tehát 14— 18 éves ifjaknak adott ott­hont ez a ház; lakói arra kaptak lehetőséget) hogy gond nélkül élve minden idejüket a tanulásra, a mun­kára fordíthassák s készül­jenek arra, hogy megfelelje­nek majd a követelmények­nek. S a tanulók hosszú sere­ge bizonyítja, hogy jól hasz­nosították az- itt eltöltött időt. Az iskola érettségi ta­lálkozóin mindig „téma" a Véső utcai kollégiumban együtt töltött idők vidám emléksora. Ezek az emlékek általában élesebbek, erőseb­bek, mint a nem otthont, ha­nem „csak.” tanulási lehető­séget nyújtó iskola falai kö­zött szerzett benyomások. Most búcsúznunk kell az épülettől: utoljára nézhetjük — nézzük — meg, mert le­bontják. Néhány éve, amikor a szemben álló új művelődé­si házat avatták, még meg­szépítették az utcai falakat, de — hiába — az idő nem kegyelmez ennek a régi ház­nak sem. n gfíik/iei r 3 all, s nem egy híres társula­tot, neves művészt fogadott „falai” közé. Blaha Lujza és Jászai Mari éppúgy fellépett itt, mint Lata bárék társula­ta vagy a helyi műkedvelő színjátszó csoport, ahonnar egyébként olyan nevessé váll művészek nőttek ki, mini Eszéky Emma, akinek arc­vonásai szép domborműről tekintenek ránk megújult kő­színházunk emeleti közleke­dőjében. Ezt a faszínházat akkor bontották le, amikoi 1894-ben a kőszínházat meg­nyitották. Utána másfél év­tizeddel építtette a Bodnái család azt a kontyos tetejű bazárépületet (üzletházat) a Szabadság tér sarkára, ame­lyik már hosszabb ideje csak lakásként szolgál, de ma is áll. Ahogy 1895-ben a Korona­szálló kinyitott, a többi kis- hotel egymás után elsorvadt Ez történt a Hárs-szállóval is. A múlt század végén egy­mást váltják a bérlők, egyre hangzatosabb neveket írnak a cégtáblára: legtovább a Zrínyi elnevezés maradi fenn, míg aztán az első hábo­rú végén a város vette mef az épületet és a városházáról oda telepítette a rendőrséget 1927-re lett kész a rendőr­ség ma is álló székháza: ad­dig maradtak ebben az épü­letben. Ebből az időből való az épületegyüttesnek a bejá­rattal szemben álló, újabb része. Ez volt az éjszakai járőrök által bekísért vagy még vizsgálat alatt álló le­tartóztatottak börtöne. Ami­kor aztán átköltözött a rend­őrség a Lechner tervezte te­kintélyes új épületbe, a vá­ros felajánlotta a házat az akkor alakuló közigazgatási közismertebb nevén jegyző- tanfolyam céljaira. Nagy „megtiszteltetés” volt ^ez a megyére: megnyitásakor 1928-ban csak két ilyen tari- folyam működött az ország­ban Nyíregyházán kívül. TÍ2 év múlva lett készen az in­tézet önálló épülete a Sóstói út és az Erdősor sarkán, az akkori városmajor szomszéd­ságában:, ez a mai Oktatási Igazgatóság főépülete, 1938- ban tehát visszakapta a vá­ros a házat s a következő évtizedben mind snféle váro­si hivatal működött benne, a szomorú emlékezetű élelmi­szerjegyek elosztóirodái és más hasonlók, még a felsza­badulás után is. ': ” kezdeti országos si‘em a nép» kei-

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents