Kelet-Magyarország, 1986. szeptember (43. évfolyam, 205-230. szám)
1986-09-20 / 222. szám
1986. szeptember 20. Kelet-Magyarország 3 Tudati, életviteli reform Ep testbe—ép lelket EUHÖPA SOK ORSZÄGABAN már a század elején megkezdődött az az egészségügyi reform, amelynek a célja ép testű, ép lelkű emberek nevelése. Intézmények hálózatát építették ki, de ezzel együtt megjelentek az utcákon a re- form-élelmiszerüzletek, ahol korpáskenyértől zsírszegény eledelig minden kapható. Nálunk mindez — néhány vegetáriánus mozgalomtól eltekintve — elmaradt. Sőt! Hazánkban a társadalmi fel- emelkedés, az anyagi jólét növekedésének jelképe lett a zsíros ételek mértéktelen evése, a fehér kenyér „nemzeti ügy”, s az egy lakosra jutó alkoholfogyasztásban világelsők lettünk. Az utóbbi rekord azért is szomorú, mert azt az égetett szeszek minden képzeletet felülmúló fogyasztásával vívtuk ki. Ünnepre készülődve a sajtó vezető hírei közt szerepel, hogy hány ezer liter sör és hány mázsa sonka várja a vásárlókat... Sajnálatos tény az, hogy amikor az idegennyelvű lapok tudósításokat közölnek Budapestről vagy Magyarországról, a képeken nemcsak a Parlament épülete, a budai Vár, hanem az elhízott magyarok Is láthatók. Szomorú — mert igaz. Tragikus — mert emberek ezrei fiatalon meghalnak infarktusban, keringési rendellenességben, rákban. Volt idő, amikor a társadalom magára vállalta azt, hogy javít a helyzeten. Intézményeivel, okos felvilágosító propagandával igyekezett elejét venni a gátszakadásnak. Nem sikerült. Volt idő, amikor az iskolára osztották ezt a feladatot. A túlterhelt pedagógus pedig ugyanúgy nem tudott tenni semmit, mint a szintén túlterhelt körzeti orvos sem. Ezután jött a „nagy felfedezés”, az, hogy mivel a szocialista társadalom alappillére a család, talán ott kellene kezdeni a propagandát. Nehéz felismerés volt. Egy sereg előítéleten túl kellett tennünk magunkat: a család szemben az iskolával; a család szemben az egészségügygyei. És még valami. Rájöttünk arra, hogyha lenne is rá pénzünk, akkor se létezhetne olyan intézményrendszer, amely a családot pótolná. A felismerés azután egy sereg gondot szült, rá kellett jönnünk arra, hogy az az anyaszerep, amit megálmodtunk, nem az édesanyáknak való. Az apa sem a családi sor utolsója, hiszen a társadalmi beilleszkedést tőle tanulják a gyermekek. Meg arra is, hogy a háníü-'.ási gépek, akármennyire fontosak, nem pótolják az embert S a gyermek személyisége fejlődéséhez testvér, sőt f testi; k kellenek. M NDENKEPPEN AZ EGÉSZSÉGÜGYI FELVILÁGOSÍTÁS REFORMJÁRA van szükség ahhoz, hogy előrelépjünk. Valami megfoghatatlannak látszó ok miatt az egészségügyi plakátok — még ha sikerültek is — hatástalanok, az egészségügyi felvilágosító filmek a televízióban gyermekdedek. Vajon nemzeti sorscsapás-e az egészség- ügyi felvilágosítás hatástalansága vagy valami rosszul csinálunk? Tekintve, hogy inkább az utóbbi az ok, el kell gondolkodni rajta, mit kellene másként csinálni. Mindenképpen be kell látnunk, hogy életünk megreformálása nem tár halasztást. Szükséges, mert deformálódtunk — s ez nemcsak felesleges kilóinkat jelenti, hanem gondolkodásunkat, akaratunkat is. Emberi formánk visz- szanyeréséről beszélek, mert például évről évre nő a neurotikus betegségek (lelki eredetű komoly nyavalya!) és a csak „korlátozott katonai szolgálatra alkalmas” fiúk száma. A lányoknál ezt senki nem vizsgálja, pedig ők sincsenek sokkal jobb kondícióban, mint a fiúk. Aggasztóan nő a csökkent szellemi képességű gyerekek száma, s most szándékosan nem beszélek a kocsmák rozzant népéről — tizenévestől az aggastyánig. De hogyan reformálható meg az élet? Elsősorban gazdaságunknak kell olyannak lennie, hogy elérje ezt a mély talajt is. Vagyis, hogy legyen egészségesebb táplálék — netán még olcsóbb is, mint a kalóriadús; legyen olcsó üdítőital, ha más nem, hát ásványvíz: e téren — természeti adottságainknak köszönhetően — világhatalom lehetnénk. A sportpályák végre legyenek újra — sportpályák, s ne „élsportolót előállító állami vállalatok"... A dohányzás elleni propaganda nemdohányosokat szüljön, s ne harsány kacajokat. Mert míg „odaát”, Kanadában egy magyar származású, rák miatt csonkolt lábú fiú tizenhárommillió dollárt fut össze, addig „ideát” a Hungaroringen iniiliárdokat keres a Marlboro cigarettagyár. TERMÉSZETESEN AZ ÉLET nem fekete-fehér, igennem. Tény az, hogy hiányzik az okos és eredményes egészségügyi felvilágosítás. Kinyilatkoztatásokkal és ijesztgetésekkel nem megyünk semmire. R. L. aszály Perzik a határ „Ez a mostani vetőmag nem a legsikeresebb”. Somogyi István, Gyetvai Miklós és Király Géza a magtartály tartalmát vizsgálja. Porfelhőben Megyénk északi-északkeleti szeglete üdezölden jelzi, hogy oda nem ért el az aszály az idén. Alig hihető, hogy az aszály sújtotta területtel ép- pencsak egy vonalnyi a határa, mintha két ország feküdne egymás mellett. Nyírkárásztól légvonalban alig több mint egy tucat kilométer a bőséges terméssel kecsegtető beregi térség, itt mégis kisültek a legelők, a vetőmagot alig adja vissza a főid. A szeptemberi kánikulában forrón reszket a levegő a dombok között. Alig hinni, hogy ősz van. Mérleg, veszélyben — A gyulaházi földjeinket leszámítva, mindenütt óriási károkat okozott az aszály — mondja Király Géza, a tsz növénytermesztési főágazat- vezetője, akinek Moszkvicsával keltünk útra határszemle céljából. — A 100 hektár keserű csiliagfürtünk hat mázsát adott a tervezett és várt 16 helyett, a lóbab hármat, pedig 19-et vártunk. Lóbabból például 313 kilót vetettünk hektáronként.. . De ugyanez a helyzet a búzával, a rozzsal és más növényekkel is. A juhoknak telepített homoki gyepiek pedig annyit sem teremtek, hogy az egyébként nem túl nagy igényű állatot egyszer jóllakassák. A legnagyobb érvágás azonban a burgonya hektáronkénti 100 mázsás kiesése. A mérleg így aztán veszélyben van, illetve talán nem lesz, ha megkapják azt a kétmillió forintot, amely azoknak a gazdaságoknak jár, „akiket” a mezőgazdasági kormányzat ezzel segít • az aszálykár enyhítése céljából. A határ képe tehát siralmas, de ezekben a napokban nem a siránkozáson van a soir, hanem a következő esztendő megalapozásán. Nyírkárászon is vetnek, a gépekhez igyekeztünk és meg is érkeztünk a vadregényes dombok között egy háromtagú munkacsapathoz. Éppen töltik a magtartályt és szusz- szánnak egyet az emberek. Letörlik a vastag port az arcukról. Molnár Sándor, a piros MTZ vezetője a szomszédos emelkedőre mutat: — Oda bizony csak a T— 150-essel ketten bírjuk felhúzni a vetőgépet. Pedig ez a Lajta nem is a legnagyobbak közül való. Sajnos folyik a homok, egy csepp víz nincs benne, így elsüllyed a kerék, alig tudunk haladni. Nézze meg: a csoroszlyának nincs nyoma. Nem hoz fel nedves hantot. Azt nem, csak néhány féltéglát, mert itt valaha tanyasi iskola volt. A régi emberi lakra egy házi tücsök emlékeztet. Bársonyfekete mentéje mocskos a portól, céltalanul tévelyeg a végtelen homoksivatagban . Somogyi István és Gyetvai Miklós képezi a segédszemélyzetet, ők a gépfarosok, ahogy ezt szaknyelven hívják. Magyarul: állnak a vetőgép hátulján lévő deszkapallón, és ha egy csoroszlya eltörnöd ik valami miatt, akkor egy pálcával menet közben ki piszkálják. Ha nem figyelnek, akkor ez a vetőelem kihagy, és sorhiány lesz. Ha gyakran előfordul — és a kikelő vetésen természetesen lelepleződik az ilyesmi —, akkor ugrik a prémium. Tele a magláda — Ez a mostani vetőmag nem a legsikeresebb — mondják egybehangzóan. — Ahogy a tenyerükön átpörgetik, még kalászmaradvány is van benne. A törött szemektől pedig tarka a magládába öntött anyag felszíne. — Ide, ezekbe a gyenge dombokba nem a legjobb minőséget vetjük — győződik meg Király Géza maga is az emberek igazáról. — De ez tényleg nagyon rossz, majd utánanézek, miért van benne ennyi szemét. Nincs idő a további „értekezésre”, megtelt a magláda, indul a gép. Az MTZ nagy fekete füstöt eregetve, kínlódva lendül neki. Alig halad harminc métert, eltűnik a porfelhőben. A növénytermelési főágazat-vezetővel a vetőmag kérdését fejtegetjük tovább. — No, nem ez a jellemző — próbál meggyőzni a látottak cLlenkezőjéről Király Géza. — Egyáltalán nem sajnáljuk a pénzt a jó vetőmagra. Ebben az esztendőben is vettünk 200 mázsa rozs, és 700 mázsa búzavetőmagot fémzárolt, első és másodfokú minőségben. Tudjuk, hogy a magas szaporulati fok önmagában 4—5 mázsa termés- többletet jelent. A vásárolt- nak a szaporulatát aratás után azonnal megmintázzuk, és beküldjük minősíteni a vetőmag-felügyelőségre. Csak így érhetjük el, hogy terméseinkkel a megyei átlag fölött legyünk. Búzából mi 40 —45 mázsához, rozsból pjedig 23—24-hez vagyunk szokva. Igaz, ez az aszályos év most a vetőgép nagyon visszavetette, de ha a megszokottra fordul ismét az eső járása, ugyanott, vagy még előrébb szeretnénk folytatni. Mozog mindenki Üres a nyírkarászi határ. Az előbb már említett vetőket leszámítva senkivel sem találkoztunk, pedig elég hosz- szú utat tettünk meg. Csak a CB-rádión szóló üzenetek tanúsítják, hogy azért mozog mindenki. Az almában. Azon, meg a dohányon még igen sok i>énzt foghatnak, ezért nagy figyelmet fordítanak rá. Ezzel és az aszályra adott támogatással nyereséges lesz az év. Ha a vetések is jól sikerülnek, akkor minden bizonnyal a következő is. Esik Sándor A királyfi három bánata Óvónő gyémántdiplomával f ppen hatvanesztendős a diploma, amelyet Szitha Miklósné a történelem minden vihara dacára sértetlenül megőrzött. Azt tanúsítja, hogy tulajdonosa, akkor még Nagy Márta 1926. június 28-án Hódmezővásárhelyen megkapta kisdedóvói képesítését. Oktatástörténeti dokumentum a papír, és ma már érdekes csemege végigböngészni az akkori tantárgyakat. Hit- és erkölcstan, kisdednevelés és módszertan, ének és hegedű, alaki munkák — ez többnyire hímzést, varrást jelentett —, testgyakorlás. A régi oklevél mellé a napokban újabbat vehetett át Márta néni: a gyémántdiplomát. Lövőpetriben, lelkészcsaládban 13. gyereknek született. Kilencen nőttek fel, a fiúgyermekek mind Patakon tanultak, iskoláztatták a lányokat is. Az óvónőképző befejezése után néhány évig még nem állhatott munkába, mert mindig volt valahol, valamelyik rokoncsaládban kisgyerek, aki mellé pesztonka kellett. Az első kinevezése Nyírpa- zonyba szólt, ott kezdett óvodát szervezni 1933-ban, Liptai Jenő földbirtokos szándéka szerint. Jöttek szépen a gyerekek, a falu egyre jobban megkedvelte az óvókisasszonyt, aki valóságos paradicsomot varázsolt az óvodához tartozó négyszáz öles kertben. Volt abban málnától az ibolyáig minden. Márta néni ízes szavai nyomán felelevenednek a több évtizedes történetek, és olyan precízen sorol mindent, mintha csak tegnap lett volna. A családlátogatásokra emlékszik, amire semmiféle törvény nem kötelezte, rájött magától, hogy szükséges. Szakácsék nagy karéj kenyerére, Málikné habos tejére a rocskában, másutt ágyból, párnák közül kivett 'krumplilángosra — amivel kínálták. Nagyevő kisfiúkra, akikről az anyjuk nem hitte el, hogy a hatodik töltött káposztát és a hetedik mákoskürtöst is eltüntetik — az óvodai kosztot pedig be kellett osztani. A sok szép anyák napi ünnepségre, évzárókra, kedves növendékeire, akiket ma is szinte egytől egyig meg tud nevezni. Mit is mondott Tóth Piroska a bőséges sárgadinnyetermésre? „Ne féljen óvó néni, megesszük mi magának!" Nyírpazony az első és az igazi óvodája volt — de hát menni kellett: elhelyezték a férjét. Hányatott sorsuk volt a háború alatt, hónapokig laktak vagonokban valahol a tiroli hegyek között. Három gyerekük született, miattuk egy ideig ismét otthon maradt, és 1950-től dolgozott újra. Levelekre nevezték ki, ahol azelőtt apácák kezén volt az óvoda. így nevelési elveit nehezen tudta érvényesíteni, nem is szokta meg soha azt a helyet. Közben már felfelszólalt a megyei óvónői értekezleteken, felfigyeltek rá, és 55-ben a nyíregyházi Kálvin téri óvodába helyezték át, vezetőnek. Szép szakmai sikereket ért el hamarosan. Bemutató foglalkozásairól a Kossuth rádióban is közvetítettek módszertani műsort. Pedagógiai alapelve, amelyre a hozzá beosztott óvónőket is igyekezett rászoktatni: nem szabad szürkének lenni. Az óvónő az átlagnál lejjebb nem lehet, hanem mindig egy fejjel afölött. Ez pluszmunkát kíván, és egyéniséget, ami a gyermek személyiségének formálódásában tükröződni fog. Magánemberként is mindig a gyermekek érdekeit tekintette elsődlegesnek. Saját három gyerekén kívül még további tizenkettő nevelését vállalta el egy-egy időre, az unokákét, rokongyerekekét. Akinek az élete gyerekek között telt el, nem véletlenül vesz részt szívesen most is óvodai ünnepségeken — 18 évvel a nyugdíjazás után. A nyíregyházi Krúdy utcai óvoda vezetőjével, Harcsa Tibor- néval tartja a kapcsolatot, és alkalmasint részt vesz egy-egy rendezvényükön. Tevékeny életmódot folytat nyugdíjasként is, például a pedagógus nyugdíjasok klubjának foglalkozásain szívesen szerepel. M ég mindig emlegetik a Krúdy utcai óvodában, hogyan köny- nyezték meg az egyik verset, amit Márta néni elmondott. A királyfi három bánatáról, arról, hogy szomorú, amiért nem adhatja vissza édesanyjának, amit tőle kapott. Márta néni úgy érzi, neki a saját és mások gyerekei is mindig igyekeztek viszonozni a törődést: figyelmességgel, szeretettel. És aki ezt elmondhatja magáról — az boldog ember. Baraksó Erzsébet Évente 44N képkeret készül Kisvárdán az Elektroakusztikai Gyár faipari részletében, a Képcsarnok Vállalat megrendelésére. Képünkön: Molnár Károlyné szállításra készíti elő a kereteket. (Farkas Zoltán felvétele)
