Kelet-Magyarország, 1986. szeptember (43. évfolyam, 205-230. szám)

1986-09-19 / 221. szám

1986. szeptember 19. Kelet-Magyarország 3 Elsi osztályú munka-olcsóbban — Beszélgetés a vgm-ekről — Sok vita kísérte a vállalati gazdasági munkaközössége­ket, bár esztendők teltével csitulnak a kedélyek, s ma már egykori ellenzői is elismerik, hogy szükség van a munka- közösségre. És persze nemcsak azért, hogy a munkás töb­bet, jobban keressen. A vállalatnak, a magyar gazdaságnak legalább oly fontos, hogy a tervek teljesüljenek, s ebben bizton számíthatnak a vgm-ek közreműködésére. Az eddigi vitákban hiány­zott egy átfogó felmérés e munkaközösségekről. Erre vállalkozott a Pénzügyminisz­térium, mikor reprezentatív vizsgálatot végzett 500 válla­latnál. — Az már a vizsgálatunk előtt köztudomású volt, hogy a vállalati gazdasági mun­kaközösségek többsége az eredeti szándékkal szemben nem a lakossági szolgáltatá­sokat gazdagította, hanem saját vállalatánál, szövetke­zeténél vállalt munkát — mondja dr. Szebellédi Ist­ván, a Pénzügyminisztérium Ellenőrzési Főigazgatóságá­nak osztályvezetője. — Nem véletlen, hogy a vgm-ek meg­alakítását többnyire maga a vállalat kezdeményezte, mert így bővíthette a kapacitását. A Bajai Lakberendező Építő- és Vasipari Szövetkezetnél például 22 vgm alakult, mert már képtelenek voltak több bútort gyártani, pedig azok fölöttébb kapósak. A Borso­di Vegyi Kombinát 102 gmk- ja is vállalatának dolgozik, pedig például az ottani könyvkötők vagy autójavítók tudnának külső megbízáso­kat szerezni. Ám a kombinát elzárkózik a külső munka- vállalási engedély kiadásá­tól, mert például a társadal­mi tulajdon védelme miatt sem tartaná szerencsésnek. És valahogy így vannak ez­zel a többiek is. Nem érde­kük, hogy a vgm gyárkapu­kon kívül dolgozzon, tehát nem is támogatják. Persze ta­láltunk olyan szövetkezetét és vállalatot, ahol munka híján a vgm kilépett a gyárkapun, az anyacég sem akadályozta. — A vállalatok többsége a többlet kapacitáson túl is es­küszik a vgm-re, hiszen ru­galmasan, gyorsan és viszony­lag olcsón dolgoznak. — Kétségtelen, hogy a vál­lalatokat gyakran kisegítik a vgm-ek, így például, ha meg­gondoljuk, hogy a Dunai Vas­műben egy óra karbantartás miatti termeléskiesés 70, míg a technológiai hiba miatti egy órai állás 105 ezer forint veszteséget okoz, akkor be kell látnunk, milyen fontos a gyors munka. Vagy említ­hetném a Szerencsi Állami Gazdaságot, ahol a túlórákat kívánják helyettesíteni, és a külső vállalatok helyett bíz­zák meg a vgm-et. Egyébként is jóval előnyö­sebb házon belül vállalko­zót keresni. Nem kell ugyan­is sorba állni egy külső cég­nél, nem kell hosszas és ki­merítő tárgyalásokat folytat­ni a műszaki paraméterek­ről, technológiáról, és meg­spórolják a szállítási költsé­geket is. Legalább ilyen fon­tos, hogy a vállalati emberek — jól ismervén a saját ter­mékeket — a minőségre is jobban ügyelnek. És, amit először magunk sem akar­tunk hinni: sokkal, de sokkal olcsóbban dolgoznak. Néhány cég ezelőtt a háromszorosát, négyszeresét fizette ugyan­azért az alkatrészért. Sokan állítják, hogy a vgm olykor csodákra ké­pes. Azt is megoldják, amit munkaidőben talán soha. Te­hát még mások munkáját is elvégzik, szerszámot ké­szítenek, csavarok után sza­ladgálnak, hogy haladjon a munka, mert csak azután kapnak pénzt. Csodák a vgm-ben sincse­nek, de az biztos, hogy nem várnak másokra. A vgm- munkás inkább hazulról be­viszi a gyárba a csavarhúzót, és nem vár három napot, míg a raktáros kiutalja azt. Maga javítja a gépét is, mert ha nincs munkadarab, akkor nincs pénz sem. A szabadide­jét pedig nem azért áldozza fel, hogy ácsorogjon. Az Ika­rus szegedi leányvállalatánál például 13 gmk működik, hogy az egyedi alkatrészeket gyorsan elkészítsék, és ak­kor se akadjon el a gyár, ha hirtelen sok alkatrész kell. Érdekes, hogy a tavalyi rend­kívüli tél idején, amikor energiakorlátozás miatt nem fűtötték a gyár helyiségeit, az alkalmazottak nem dol­goztak, a vgm viszont igen. És amikor rossz minőségű anyagot, alkatrészt kaptak, akkor a vgm maga készített szerszámot, hogy azokat ki­javítsa. Sajnos effélét fő- munkaidőben egyelőre rit­kán lehet tapasztalni, bár az is kétségtelen, hogy nem ez a végleges megoldás, ha­nem a hibátlan alkatrész, és egyáltalán a főmunkaidőben jó bérért végzett lelkiisme­retes munka. — A vgm olcsóbban dolgo­zik, mint egy külső cég, tehát a vállalat anyagilag is' sokkal jobban jár, takarékoskodhat a költségekkel. — A vállalatnak már az is nagy haszon, hogy időben elkészül egy munkával, tehát mentesül a kötbér, a többlet- költség kifizetésétől. És a vgm általában első osztályú munkát végez, ugyanakkor átlagosan 25 százalékkal ol­csóbban. A Tiszai Vegyi Kom­binátnál tapasztaltuk, hogy még versenyeztetik is a vgm-t a külső cégekkel. És a vgm az árajánlat és a határidő alapján többnyire elnyeri a megbízást. Ám az is igaz, hogy a vgm a gyengébb vál­lalatokat is támogatja, tehát hozzájárul a cégek fennma­radásához. D. L. vett, dolgozószobájába pe- I dig nagy fényerejű lámpá- \ kát szereltetett. I Telt-múlt az idő. Filozó- ( fus barátai rendszeresen \ összejöttek, értekezéseket, ) vitákat rendeztek a filozófia I kérdéseiről. Diogenész azon- V ban nem értekezett semmi- J ről és nem vitatkozott sen- I kivel — nem volt rá ideje. I Viszont egyre gyakrabban ] gondolt vissza a hordójára. I Bár az szűk és üres volt, I olyan jól tudott dolgozni \ benne! J És egyre gyakrabban tért I be a szomszédos csapszék- \ be. , I Vágyott a hordó után. I Ford. Antal Miklós I A Kövér fürtű „Erdei“ Korai szüret Mérken Lesz vagy három hektó bo- Szüretel a legkisebb, a legnagyobb. rocska. Vége a szüretnek, s a tehenek jódolgának. (Balogh Géza felv.) Jól látom, itt Márk alatt valóban szüretelnek? Jól bi­zony. Fent a domboldalban népes társaság sürgölődik, s nem is a hitvány Ferit, vagy a többi korán érő, aprószemű szőlőt szedik. Hanem a testes Erdeit. Min­den bizonnyal van annak más neve is, de itt a Kraszna nyu­gati partjának dombjain már csak Erdei a neve e kövér fürtű, kövér levelű szőlőnek. Nagyapám is így nevezte, s annak szerette, legjobban a borát. — Nem is csoda, nálunk is annak van a legnagyobb ke­letje — néz fel a tőkék közül a gazda, Csongrádi József. — Könnyű zöldessárga, sa- vanykás a bora, oltja az em­ber szomját. — Gyakran szomjaznak a mérki gazdák? — Amíg az egészség en­gedte ... Amikor összeverőd­tek a cimborák . . . végül már nem számoltuk, hányadszor fordultunk a pincében. Amúgy nem nagy ez a szőlő, legfeljebb százötven öles. De lesz rajta vagy há­rom hektó borocska. Üjig is kitart talán, de húsvétig bi­zonyosan. Csongrádi József, a gazda hatvan körül járhat, komái se fiatalabbak, de egyikük se emlékszik még ilyen korai szüretre. A Ferit, meg a De- lavárit leszedték még augusz­tusban, ami nagyjából még rendben is van. De, hogy már az Erdeit, meg lassan az Otel­lót, az Izabellát is lehet szed ni... ? Hát már a szőlőnek se lehet hinni? No majd a bornak. Mert azt mondják, abban az igaz­ság. Váratlan helyzet A véletlen hozta úgy, hogy épp akkor jártam egy orvo­si rendelőben, amikor egy 25—30 év körüli fiatalember hároméves kislányát az or­voshoz vitte. A vizsgálat megtörtént, a kislányt az or­vos betegnek találta, s míg a gyógyszert a receptre ír­ta, érdekes beszélgetés zaj­lott le közöttük. Kiderült, hogy azért nem a mama vit­te a gyereket orvoshoz, mert öthónapos terhes, s mivel veszélyeztetett terhes, kór­házban van, a papa pedig nem tud munkába menni, mert nincs aki a hároméves kislányra vigyázzon. A beszélgetés nem sokáig tartott, hiszen a váróban sok beteg gyerek volt, ám az még kiderült, hogy sem az orvos, sem a kislány édesapja nem tudják mi lesz egy hét múl­va. Ha a gyerek továbbra is beteg marad, akkor — bár­milyen profánnak is hat — minden rendben van, akkor ugyanis újra táppénzre ír­hatja a gyerek édesapját, de nagy baj lesz, ha a gyerek meggyógyul, mert akkor megállt a tudomány. Egész­séges gyerek szülei nem ve­hetők táppénzre, az egészsé­ges szülőt a felnőttek körze­ti orvosa sem írhatja ki, a mama pedig még — ha ren­des időben szül — négy hó­napig nyomhatja a kórházi ágyat. Nagyjából ennyit tudtam meg a rövid beszélgetésből a rendelőben, de azóta sem hagy nyugton a dolog, mert hihetetlennek tartom, hogy ilyen esetekre ne lehessen találni valamilyen megnyug­tató jogi megoldást. Nyilvánvaló, hogy amikor valamilyen jogszabály, ren­delet, szabályozás születik, nem gondolhatnak minden­re azok, akik ezeket készítik. Ám annak is nyilvánvalónak kellene lenni, hogy ha az élet váratlan, nem szokvá­nyos, esetleg csak ritkán elő­forduló helyzeteket produkál, akkor azokra is meg kell ta­lálni a megoldást. Balogh József H a nem az kötötte vol­na le minden erő­met, hogy egy tere­bélyes asszonyságtól leg­alább annyi tért hódítsak, amelyen a másik lábamra állhatok, talán felkaoagtam volna, amikor egy bamba ábráaatú siheder fiú kezé­ben felbömbölt böhöm magnója: „Florida expressz száguld a síneken ...” Nem tudom, a kocsi részben egy­máshoz préselődő többi úti­társamat is hasonló pozíció­harcok kötötték-e le, vagy csak egyszerűen elfásította őket a MÁV Mátészalka— Nyíregyháza járatának va­sárnap délutáni tömegnyo­mora, mert senki nem nyugtázta egy halovány mosollyal sem a Dolly Roll- sláger felcsendülése és a valóság összevetéséből adó­dó komikumot. Gyanítha­tóan az utóbbi volt a hely­zet, mert afelett is arcrán­dulás nélkül tért napirend­re mindenki, hogy egy; szemlátomást nem idén le­barnult társaság dohány­füstöt kezdett eregetni az orrunk alá. Néhányan ugyan levegő után kapkod­tak, de velük nem törődött senki. Amit meg is értek, hiszen ha az embernek per­cenként meg kell kérni va­lakit, hogy ugyan már pró­báljon meg a saját lábán állni az övé helyett, vagy hogy vegye ki a könyökét a veséjéből, érthetően je­lentéktelen problémává tör- pül az oxigénhiány. Én is valóságos diadalnak éreztem, mikor sikerült te­hermentesíteni görcs kör­nyékezte jobb lábamat, melyre akkor már fél órá­ja nehezedett. testem egész súlya. Igaz, bizonyos vonat­kozásban rosszabb helyzet­be kerültem, mert közelebb jutottam ahhoz a négy fia­talemberhez, akik ordenáré vicceket mesélve múlatták az örökkévalóságnak tűnő perceket — így kénytelen­kelletlen végighallgatni kényszerültem jó néhány altesti funkciókra utaló po­ént —, de legalább meg­szabadultam a fizikai kí­noktól. S bár tudtam, vi­szonylagosan jó közérzetem múlandó, nemsokára újabb fészkelődésbe kell kezdjek,' lehetővé vált, hogy gondo­lataimat kissé szabadjára engedjem. Aligha van a MÁV-nak még egy olyan járata, ame­lyet nagyobb haszonnal közlekedtet, mint ezt — morfondíroztam. — Hiszen mióta az eszemet tudom, mindig ilyen körülmények között utaztam péntek dél­után Nyíregyházáról Máté­szalka felé, és vasárnap dél­után vissza — ha ugyan utazásnak lehet nevezni azt, amikor egy vonatra sok­szorta annyi ember zsúfo­lódik fel, mint amennyi a józan ész szerint felférne rá. Meg kell szakítani az el­mélkedést, mert a termetes nő, akitől korábban sikerült megszereznem egy talp­alatnyi területet, rám dőlt, mint egy zsák. Bocsánatot kért: őt is meglökték. Én meg kényszeredetten vigyo­rogtam: ugyan már, semmi haj! Ami majdnem igaz is volt. Ha nem estem volna neki egy négyéves forma gyereknek, akinek éppen azelőtt nyomott kezébe egy hatalmas csirkecombot az anyja. Így azonban: jókora zsírfolt a nadrágomon — ez lett a malőr eredménye. Csak ennél nagyobb baj nélkül megússzam — szállt a fohászom. Megvártam, amíg a kállósemjéniek ki­sebb közelharcok árán fel­tolakodtak a vonatra, el­csendesültek a káromkodá­sok és az ingerült megjegy­zések, aztán újra elmélyed­tem gondolataimban. Van persze haszna is en­nek a járatnak — ébredt fel humorgó hajlamom. — Közelebb kerülnek egymás­hoz az emberek. Szó sze­rint. Na, és persze kiváló­an lehet tanulmányozni a fiatalok idősebbek iránt va­ló viselkedését is. A neve­lés diadala, amint az ülése­ken elfekvő tejfelesszájú (majd azt találtam monda­ni: taknyos) kölykök elné­zik, miként toporognak nagyanyjuk korú öregasszo­nyok vagy csecsemőt ringa­tó kismamák. És az a leg­döbbenetesebb az egészben, hogy senki sem szól. Nem úgy, mint a Nyír­egyháza—Mátészalka közöt­ti utazási állapotok kap­csán. Mert azt már — tud­tommal — sokan és sok­szor szóvá tették — mind­hiába: az illetékesek nem tesznek, de még csak nem is mondanak semmit. Pedig bizony isten, már annak is örülnénk, ha valaki a szánkba rágná, hogy miért nem lehet változtatni eze­ken az állapotokon. Talán megértenénk. Kocsihiány, mozdonyhiány, masiniszta- hiány vagy mit tudom én, mi még....De senki nem mond semmit. Sokszor az az érzésünk, hogy az illetéke­sek nem is tudnak rólunk — utasokról, akiknek men­ni kell dolgozni, tanulni. H a találkoznánk, egy­szer, szívesen befi­zetnénk nekik egy utazásra Nyíregyháza és Mátészalka között pén­tek délután oda, vasárnap délután vissza. Czine Gáspár \ Feliksz Krivin Diogenész \ hordója \ r\ iogenész új lakást ka­I Iß Pott. I — No, most aztán V végre kedvedre dolgozhatsz! I — mondták neki filozófus f barátai. — Három szoba l összkomfort — ez már va- J lami! I És Diogenész nekilátott a l munkának. Berendezte a 1 lakást, süppedő szőnyege- I két, pompás függönyöket

Next

/
Thumbnails
Contents