Kelet-Magyarország, 1986. augusztus (43. évfolyam, 180-204. szám)
1986-08-05 / 183. szám
8 Kelét-Magywonxáf 1986. augusztus 5. Tisztelgünk A sír szélén állunk... Az eget kémleljük, ahol három repülőgép tiszteleg egykori gazdájuknak, Huszár Tibor repülőgépvezető oktatónak, aki napokkal ezelőtt hivatása teljesítése közben vesztette életét. Egy tehetséges sportrepülő távozott közülünk, egy olyan bátor ember, aki abban látta élete értelmét, hogy fiatal pilótákat képzett, sólymokat nevelt! A kegyetlen sors — sajnos — végzett vele, fiatal korában rabolta el a halál. Három gép tiszteleg. Motorjaik halkan duruzsolnak. A sír bezárul, a gépek elszállnak, csak az emlék marad. Fájdalom szorítja az ember szívót, ■miért, miért? Ezen a napon — egy órával korábban — Dad községben a tanítványt, Ruzsás Pétert helyezték örök nyugalomra. A telefont az első csörrenés után felvette Kovács Rita, az NYVSSC úszónője, aki -a XXX. vidék úszóbajnokság legeredményesebb női versenyzőjeként nyolc arany- és egy ezüstérmet szerzett. — Gratulálunk a győzelmekhez! — Köszönöm! — A vasárnapi döntők után, amikor találkoztunk, már alig éltél. — Nagyon el voltam fáradva. Most is úgy érzem, hogy jár- tányi erőm sincs — összesen hányszor álltái rajtkőre? — 10 számban indultam, az előfutamokkal együtt hússzor. — Ez méterben mennyit jelent? — Egy átlagos edzésmennyiségnél kevesebbet, viszont szinte egymás után következtek a döntők, amelyekben teljes erőbedobással kellett küzdenem. — Nyolcszor nyertél, de 100 m pillangón Is csak H századdal kaptál ki. — Dühös voltam a szám után, mert ez a minimális különbség pár centiméter volt. — Számítottál ennyi aranyéremre? — Nem! A 200 , 400 és 800 gyorson, valamint a 200 pillangón szerettem volna győzni. — A számok közül melyikre tartalékoltál? — A 200 és a 400 vegyesre. Ezért kezdtem olyan gyengén a szombati első döntőben, 200 m gyorsan. — Eddig végigversenyezted a nyarat. Jut-e időd üdülésre? — Augusztus 9-én indulunk a családdal az NSZK-ba. — Ott fogsz úszni? — Nem, de fürdőruhát azért viszek. — Szüleid és bátyád versenybíróként vettek részt a hét végi viadalon. Hogyan fogadták sikeredet? — Természetesen ők is nagyon örültek, nem számítottak ennyi győzelemre. — Mikor kezded a felkészülést a következő idényre? — Szeptember elsején. Előbb lazább edzésekkel, majd fokozatosan nő a terhelés. — Jövő év? — Európa-bajnokság lesz. Egyelőre nem tudom, mennyit kellene úszni, hogy kijussak az EB-re. Máthé Csaba Nyolc győzelmével az úszó vidékbajnokság legeredményesebb női versenyzője lett Kovács Rita. Felmentések — kinevezések A Minisztertanács dr. Maróti Jánost és Páder Jánost, az Országos Testnevelési és Sporthivatal elnökhelyetteseit érdemeik elismerése mellett. nyugállományba vonulásukra tekintettel, dr. Aján Tamást és Schmitt Pált az Országos Testnevelési és Sporthivatal elnökhelyetteseit érdemeik elismerése mellett tisztségük alól felmentette. A Minisztertanács egyidejűleg dr. Pongrácz Antalt az Állami Ifjúsági és Sporthivatal általános elnökhelyettesévé, dr. Aján Tamást, Tibor Tamást és dr. Varga-Sabján Lászlót az Állami Ifjúsági és Sporthivatal elnök- helyettesévé kinevezte. Az Elnöki Tanács dr. Maróti Jánost és Páder Jánost a testnevelés és a sport fejlesztése érdekében kifejtett eredményes munkásságáért Április negyediké Érdemrenddel tüntette ki. A kitüntetést Czinege Lajos, a Minisztertanács elnökhelyettese hétfőn adta át. Mai műsor Kézilabda: Kisvárdai SE-DmV- SC előkészületi mérkőzés (női), Kisvárdán 16 órától. Labdarúgás: NYVSSC—Nyh. Volán, előkészületi találkozó, a Tiszavasvári úti sporttelepen. 17 óra. A Sportfogadási és Lottó Igaz gatóság közlése szerint a 31. heti totónyeremények az illeték levő nása után a következők: 13 plusz egy találatos szelvény 3 darab van, nyereményük egyenként 2 060 972 forint, 13 találatos szel vény nem volt, 12 találatos szel vénye 60 fogadónak van, 51524 forint, 11 találatos szelvény 1078 darab van, nyereményük egyenként 2868 forint. 10 találatos szelvény 9543 darab van, nyereményük egyenként 486 forint. A közölt adatok nem véglegesek. Rádiósport Orosi győzelme Békéscsabán összesen 13 megye részvételével rendezték a körzeti minősítő rádióiránymérő versenyt, amely az augusztus 18— 24. között Nyíregyházán sorra kerülő OB jegyében zajlott. A viadalon jól szerepeltek az MHSZ nyíregyházi rádióklub sportolói, akik szép győzelmek mellett, értékes helyezéseket is szereztek. Különösen a VB-re készülő Orosi János győzelme örömteli, valamennyi versenyszámban első lett, így nyert összetett bajnokságot. Eredmények. Nők, RH kategória: 2. Venczel- né Bartha Ildikó, URH: 3. Ven- czelné, összetett: 2. Venczelné. Férfiak, serdülő összetett: 1. Üjvári Ferenc, csapat: 1. MHSZ Nyíregyháza (Üjvári, Lukács). Ifjúsági, (RH): 1. Rudi Péter, összetettben harmadik helyezés. Felnőtt, RH: 1. Orosi János . . . 3. Jáger Péter. URH: 1. Orosi. . . 6. Jáger. összetettben 1. Orosi János ... 3. Jáger Péter. Csapatban : 1. MHSZ Nyíregyháza (Orosi, Jáger). A Forma-“! történetéből 1983. Ha nem is az atomkorszak, de a turbókorszak éve, s a Forma—1 történetének legújabbkori fejezete. A turbófeltöltővel a motorok teljesítménye és ára a duplájára nőtt, és eleve kilátástalan küzdelemre késztette azokat, akiknek nem tellett erre a legújabb F—l-es bölcsek kövére. Brazíliában rajtolt a mezőny, Rio de Janei- róban, Nelson Piquet, a helyi hős nyert. Brabham— BMW-je utolérhetetlen volt. Aztán átkelt a nagy vízen a Forma—1 vándorcirkusza, hogy Franciaországban folytassa. Le Castellett volt a színhely, Prost és a Renault megkezdte szédületes versenyfutását Piquet-vel. A belgiumi Spaban Prost nyert. Piquet negyedik volt. Angliában a villámgyors sil- verstone-i körön Prost nyert Piquet előtt. A borzalmas hőségben több motor és néző gutaütést kapott. Az NSZK-ban, Hockenheimben rendezték a következő futamot, és Arnoux végzett az élen, Prost negyedik lett. Piquet a második helyen állt, amikor a 43. körben — a verseny 45 körös volt — a benzinszűrőjéből a kipufogóra spriccelő üzemanyag kigyulladt. A versenyző kiugrott a kocsiból és sértetlen maradt. Ausztriában Prost nyert, Piquet harmadik volt. Még nem dőlt el semmi! Folytatódott a csata. Prostnak 57, Pi- quet-nek 55 pontja volt. S már csak egy futam volt hátSikerek és csalóiások ra, a dél-afrikai. Prost autója a 35. körben felmondta a szolgálatot, ettől kezdve brazil riválisa csak arra vigyázott, nehogy ugyanúgy járjon. Végül kényelmesen be- autózott a harmadik — a világbajnoki címet jelentő — helyre. 1984. A Porsche cég által kifejlesztett TAG típusú motorokkal olyan fölényben volt a Marlboro színű csapat, mint még soha egyetlen másik gárda sem. A brazíliai idénynyitón bizonyított új csapatában Prost, és Rosberg (Williams) előtt megnyerte a futamot. Dél-AJrikában Lauda a 21. körben átvette a vezetést volt Brabhames társától, Piquet-től így kettős győzelmet aratott a McLaren. Monte Carlóban megint Prost volt a soros első. Kanadában Piquet elorozta a sikert Laudától, aki másodikként futott a célba. Detroit- ban is Piquet nyert. Európába visszatérve Lauda helyreállította az erősorrendet, megnyerte a Bransd Hatch-i Angol Nagydíjat. 1985. Ott folytatódott, ahol abbahagyták. Az Angol Nagydíj edzésén Rosberg világrekordot állított fel, 1 perc 05,591 másodperc alatt tette meg a 4719 métert — eny- nyi egy kör Silverstone-ban — és ez 255,446 kilométeres óránkénti átlagsebességnek felel meg! Ausztriában Prost kezdett jobban, de a huszonhatodik körben már Lauda száguldott az élen, ám a negyvenedikben meghibásodott a turbófeltöltője, kiállt, és Prost kényelmesen beautózott a célba. Ám még hátra volt néhány futam. Az Európa Nagydíj például Angliában, Brands Hatch-ben. Prostnak csak két ponttal ■több kellett volna a világ- bajnokság megnyeréséhez, ám elég volt egy elrontott rajt, és csak negyediknek sikerült beérkeznie. Aztán gyorsan szerzett még egy első helyet, mégpedig Dél-Af- rikában. Az utolsó felvonásra a Forma—1 számára vadonatúj földrészen került sor, Ausztráliában. Százezer néző figyelte a nyolcvankét körös küzdelmet és Ayrton Sennát, amint az első kanyarban felöklelte a szegény naiv Nigei Mansellt. Prost, a világbajnok a 27. körben kiállt. Laudának ezúttal a váltója mondta fel a szolgálatot. Prost pedig világbajnok lett, a Forma—1 történetének Roóz Péter Vége Egy mondat... _ Az FC Magdeburg • nyerte az Egerben rendezett Marlboro ’86 labdarúgókupát, miután a döntőben 2:0-ra legyőzte a Ferencvárost. A A szófiai vívó-világbajnokságon a szovjet sportolók szerepeltek a legjobban. 3 arany, 1 ezüst és 1 bronzérmet szereztek, míg a magyar csapatnak csupán 1 ezüst (Bujdosó) jutott! . A Hivatásos világbajnoki ökölvívó-mérkőzésen, Detroitban két amerikai nehézsúlyú küzdelméből Se- korsky került ki győztesen, aki a 6. percben k. o.-val verte Spinks-t. flb Az olaszországi Monte- catiniben szerdán kezdődik a férfi, női és junior öttusa-világbajnokság. A A Malmöben rendezett V. Veterán Európa- bajnokságon 10 ezer méteren Kiss József, az NYVSSC atlétája 48 induló között negyedikként ért célba! dk John McEnroe, a 27 esztendős amerikai teniszsztár feleségül vette Tatum O’Nealt, akitől ez év májusában fia született. A Az 5. egyetemi és főiskolai tájfutó VB-n a magyar férfiváltó — Norvégia mögött — második lett! A A labdarúgó 'olimpiai w selejtező műsoregyeztetésére Párizsba utazott Páncsics Miklós, az MLSZ főtitkára, Komora Imre szövetségi kapitány és Huszár István, a szövetség nemzetközi referense. Atlétikai siker Molnár Tamás IBV-ezüstérmes A riplabdázók is elkezdték Nagyszerű atlétikai sikerről kaptunk hírt az NDK-beli Neubran- denburgből az Ifjúsági Barátság Versenyről. Molnár Tamás a Nyíregyházi VSSC fiatal atlétája a 400 méteres síkfutásban remek időeredménnyel (46,65$ ezüstérmes lett. s csak a kubai Gonzalez tudta megelőzni. A nyíregyházi atléta, — aki Molnár István az országosan Ismert atlétikai szakember fia — már a közelmúltban rendezett ifjúsági világbajnokságon is jő eredménnyel tűnt ki. bár akkor egyéni csúcsot futott, nem került a döntőbe. Ezúttal tovább javított teljesítményén, értékes tizedeket faragott le. Képünkön: Molnár Tamás (balról) és édesapja, egyben edzője: Molnár István. A kép az elindulás előtti utolsó hazai edzésen készült! Feljebblépést terveztek az NYVSSC férfi röplábdázói a következő idényben. Az 1—6. közé kerülés, a csapat játékosanyagát figyelembe véve, reális lett volna. Lett volna... A nyári átigazolási időszakban ugyanis három játékos távozott az egyesületből. A válogatott Pál László fegyelmi ügyében egyelőre nem döntött az MRSZ, de az már biztos, hogy a játékos nem kíván az NYVSSC-ben játszani. Nagy László családi okok miatt a Szolnoki Vegyiművekhez igazolt. A legnagyobb meglepetést azonban Kovács Tibor átigazolása okozta, hiszen az egy éve a BKV Előrétől Nyíregyházára került sportoló a klub tudta nélkül a Tanárképző Főiskoláról átkérte magát Budapestre, ahol a Malév SC-faen folytatja pályafutását. Minthogy 1985-ben kedvezményesen igazolt Nyíregyházára, így a klub kénytelen volt elengedni a csapat irányítóját. Ráadásul Batai János térdét augusztus végén ráütik a Sportkórházban, s őrá sem számíthat Balázs István vezető edző az őszszel. A meglepetések sorát folytatva: a szakvezető szerződése augusztus 15-én lejár a klubnál, s eddig az egyesülettől még senki nem kereste, meg újabb szerződéskötéssel kapcsolatban. Egyébként Balázs István augusztus 16-től újra régi munkahelyén, a Vasvári Pál Gimnáziumban fog tanítani, így ha továbbra is vállalja a csapat irányítását, akkor ezt másodállásban fogja végezni. örömteli hír viszont, hogy a Szeol-Délép SE-től Nyíregyházára igazolt Barbócz Tamás, aki a tanárképző főiskolán szeptembertől kezdi meg tanulmányait. Előielvé- telisként egy évig volt katona Strezeneczki Gyula, ő augusztus közepén szerel le, és kapcsolódik be a közös munkába. A többiek — Dorogi, Pré- kopa, Szikszai, Várga, Dro- tár, Kánya, Barbócz, Bar- nuez, Rá ez. Lóczi — hétfőn kezdték meg a felkészülést az .idényre. Az első héten ráhangoló edzések szerepelnek a programban, majd a csapat augusztus 11-től 23-ig Nyíregyházán edzőtáborozik. 25- től egy hétig a lengyelországi Mlelecben már technikai jellegű edzésekkel folytatja a felkészülést és több edzőmérkőzést játszik a vendéglátókkal. Szeptember 5—6—7-én pedig négy csapat részvételével rendezik meg a megye- székhelyen a hagyományos Csapó Kupát. Képünkön: Barbócz Tamás Szegedről érkezett áz NYVSSC-hez. Átigazolás A Nyíregyházi Vasutas Spartacus SC labdarúgó- szakosztályától kapott értesítés szerint, pont került a kiszemelt labdarúgók átigazolásának végére. A hét végén megegyeztek az érdekelt klubok, az MLSZ pedig „szentesítette” az elhatározást. így a következő játékosok már az NYVSSC labdarúgói : Boda AMihály (Szarvasról jött), Cséke György (Rakamaz), Honti Gyula (DUSE), Kovács István (Balmazújváros), Vdczi Béla (Szarvas). || KeletMagyarország Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács napilapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefonszámok: központ (42) 11-277. Főszerkesztő: 11-218. Sportrovat: 10-329. Esti ügyelet: 15-124. Telexszám: (73) 344. Postacím: Nyíregyháza, Pf. 47. 4401. Mátészalkai fiókszerkesztőség: Kölcsey u. 2. Telefon: 612. Telex: 73495. Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat, Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefon hirdetésügyben: (42) 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003. Postacím: Nyíregyháza, Pf. 25. 4401. Felelős kiadó: dr. Kárpáti Imre. Terjeszti a Magyar Posta, előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesítőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest, V.. József nádor tér 1. — 1900 —, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215—96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 43,— Ft, negyedévre 129,— Ft, félévre 258,— Ft, egy évre 516,— Ft. Kérés nélkül küldött kéziratokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Készül a Nyírségi Nyomdában, Nyíregyháza, Árok u. 15. Felelős vez.: Jáger Zoltán. INDEXSZÁM: 25 059 HU ISSN 0133—2058. f %ß B %ß