Kelet-Magyarország, 1986. augusztus (43. évfolyam, 180-204. szám)
1986-08-29 / 203. szám
1986. augusztus 29. Kelet-Migyarország S A Nyíregyházi Építő- és Szerelőipari Vállalatnál korszerű NSZK-beii gépekkel felszerelt üzemben gyártják az új hőtechnikai szabványnak megfelelő ablakokat, bejárati és erkélyajtókat. (Elek Emil felvétele) Biztató szemléletváltozás Film a „kincsről” Pereg a film. Szemünk előtt elevenedik meg, hogyan osztályozzák és továbbítják 3 MÉH-hez bekerülő hulladékokat. Aztán a filmkockák azt mutatják, hogy a Nyíregyházi Vas- és Fémipari Szövetkezetnél miképpen válik szakszerű műveletek nyomán a hulladékvasból export- termék. A Tisza menti Regionális Vízműnél az alkotók — a SZAVICSAV videostúdiójának tagjai — megörökítették a működő hőszivattyút, amely a drágább olajtüzelésű kazánt váltotta fel. A Szabolcs-Szatmár megyei Tejipari Vállalatnál az energiamegtakarítást eredményező újításokat filmezték, a Nyírség Konzervipari Vállalatnál filmre vették az importanyagok kiváltásának folyamatát, a timári Béke Tsz-nél és a Nyíregyházi Taurus Gumiipari Vállalatnál arról készültek filmkockák, hogy a nagyvállalat és a szövetkezet közösen mit tesznek a gumik, e drága anyagok újrahasznosítása érdekében. megtartását érdekeltségi rendszerrel igyekeznek elősegíteni. Ezt a vállalatok több mint 60 százaléka rendszeresen ellenőrzi. A dolgozók anyagi ösztönzését ai üzemek 70 százaléka premizálással, 5 százaléka teljesítménybérbe építve, 5 százaléka pedig a jövedelemérdekeltségi rendszeren keresztül biztosítja. A húsz vállalatnál tavaly csaknem 90 ezer tonna hulladék keletkezett. Ebből 40 százalékot értékesítettek, 25 százalékot újrahasznosítással Amíg ezen a filmen elmélkedtem, kis módosítással a régi mondás jutott eszembe: „Gyújtsd a vasat és a fémet, ezzel is a békét véded” — azaz ma: a népgazdaság érdekeit szolgálod. Gazdasági érdek Pénz az idő, az energiá kincs. A vízzel, hővel, villannyal, gázzal, fémmel való múzeum egy utcával feljebb van!” A család — mert időközben a férj is megérkezett az udvar végéből — szótlanul néz, de a szemükben mintha már csillogna valami. Komolyan magyarázzák, hogy hol is van a múzeum, kiterelem a gyerekeket a vécéből, sűrűn köszöngetem a szíves útbaigazítást, és botladozva hátrálunk kifelé, enyhe pírral orcánkon. A z utcán aztán kirobban belőlünk a fal- rengetö röhögés (nevetésnek ez már nem nevezhető). Fuldokolva botorkálunk a múzeum felé, hirtelenjében felvázolom a helyzetet, hogy milyen sajátos meglepetést jelentene, ha odahaza szó nélkül bejönne a lakásunkba egy népes bolgár turistacsoport, szemügyre venné mellékhelyiségeinket, ellátogatna a szobánkba, és jegyet akarna venni. Lassan csitul a fergeteges, felszabadult vidámság, a levegőt kapkodva lépkedünk tovább. A hátunk mögül, a műemlék táblával jelölt házból mintha visszhangot hallanánk — valakik egymás hátát csapkodva hahotáznak... (tárná völgyi) takarékosság és a másodlagos hulladékanyagok újrahasznosítása népgazdasági érdek. Nem véletlen, hogy a nyíregyházi városi pártbizottság gondot fordít e fontos közügyre. A közelmúltban a Nyíregyháza és a vonzáskörzetébe ‘tartozó 20 jelentős üzemnél, vállalatnál, intézménynél vizsgáltatta meg: hol tartanak e fontos pártós kormányhatározat megvalósításában. Lehetetlen lenne elemezni e szerteágazó, sokrétű, való,- ban szakszerű felmérés minden tanulságát. Csupán egyes tendenciákra, jelenségekre utalva bizonyítjuk: bizonyos szemléletváltozás történt az elmúlt három évben, s ez biztató. Mit vizsgáltak az elemzés készítői? Azt, hogy vajon ismert-e ezekben az üzemekben a kormányprogram? Készítettek-e intézkedési tervet a belőle adódó helyi feladatok végrehajtására? Megvalósításához milyen eszköz- rendszert alkalmaznak? Milyen eredményeket értek el végrehajtása során? Takarékossági programok A vizsgált vállalatok között olyanok szerepeltek, mint a Taurus nyíregyházi vállalata, a HAFE, a Szabolcs Cipőgyár, a Nyíregyházi Mezőgép Vállalat, a DI- RtJVÁLL, a SZAÉV, a Szabolcs-Szatmár megyei Állat- forgalmi és Húsipari Vállalat, a Nyíregyházi Papírgyár, továbbá ipari és mezőgazda- sági szövetkezetek. E vizsgálat bizonyította: a vállalatok egy része a párt- és a kormányhatározat nyomán anyag- és energiamegtakarítási programot dolgozott ki. Normákat adtak ki, melyek feldolgoztak. A hulladékok és a másodlagos nyersanyagok hasznosításából elért eredmény 1985-ben megközelítette a 66 milliót. Ez a kép azonban nem teljesen „tiszta”, hiszen az anyagveszteség tavaly e vállalatok esetében megközelítette a 176 millió forintot. Figyelmet érdemel: ezeknek a vállalatoknak 15 százaléka dolgoz fel máshol keletkezett hulladékot, különösen az élelmiszeripari üzemben tapasztalható a tőkés importanyagok kiváltására való törekvés. A hulladékok újrafelhasználását a vállalatok kétharmada tervezi. Újitásakkal Részben az anyaggal és energiával való takarékosságra, részben a hulladék- anyagok másodlagos újrahasznosítására való törekvést bizonyítják az újítások. Két éve 176, tavaly 160 ilyen jellegű újítást nyújtottak be a dolgozók a vállalatoknál. A kifizetett újítási díjak ösz- szege megközelítette az 1 millió forintot. Az újítások 65 százaléka az anyag-, csaknem 30 százaléka energiamegtakarítást eredményezett. S ezek ismét bizonyítják: sok még a tartalék, amelyet hasznosítani lehet. A víz visszaforgatással történt energia-újrahasznosításának eredménye 1985-ben több, mint 1 millió 740 ezer köbméter víz voltjjíem mellékes az sem, hogJPa vállalatok 30 százaléka használ hulladékot energiatermelésre. E felmérés, elemzés tapasztalatai is tanúsítják: a takarékos szemléletmód kezd beépülni gazdálkodásunkba. Lassan életjogot nyer és a gondolkodó, előrelátó, a jövedelmezőséggel is számoló gazdasági vezetés elemévé válik. F. K, E nnél kedvesebb, hangulatosabb falucska talán nincs is Kelet- Európában — ezt már akkor megállapítottuk, amikor néhány évvel ezelőtt a Bulgáriáról írott útikalauz segítségével elmentünk Bo- zsencibe. A Ve- liko Tarnovó- tól az ősi bolgár fővárostól délre vezető útról kell letérni, s nyolc kilométert autózni a szelíd dombok között (már ez az út megéri). A falucska szélén parkoló és tábla, mely jelzi, hogy ide gépjármű nem hajthat be — őrizendő a csendet, a nyugalmat. Apró tér, dús lombú fákkal, közepén kerekes kút, körben padok — ez lehetett a falusiak hagyományos találkozó-beszélgetőhelye. Utca kanyarog fölfelé — kihalt, napsugarak perzselik a macskaköveket. „Erre lehet valahol a múzeum — idézgetem az évekkel előbbi emléket —, ott rendezték be a régi török kereskedőházat, kere- vetek, párnák, emlékek sokaságával. Ott is van!” Réztábla cirillbetüs szöveggel, a kilincs mozdul, nyitva az ajtó. Fiatal lány áll az előtérben, kissé meglepve köszön vissza, gondolom, kevés a látogató. A gyerekek nyomban betérnek balra a mellékhelyiségbe, melyet tábla jelez, jómagam pedig céltudatosán indulok tovább, föl az emeletre vezető lépcsőn. A bolgár kislány továbbra is néma döbbenettel nézi otthonos megmozdulásainkat. Zavarában letörölgeti az udvaron álló asztalt. A fölfelé vezető lépcsőn egy középkorú asszonnyal ütközöm össze, ő a lányához hasonló bámulattal figyeli behatolásomat. A lépcső tetején valami gyanússá válik. Sehol egy vízipipa, sehol a kerevet, a díszes párnák. Közönséges lakószoba rádióval és tévével, székekkel és asztallal. Az asszony mögöttem áll és továbbra is némán figyel. Valami halováiyy érzés kezd motoszkálni bennem: te jó ég, itt átrendezték a múzeumot? Vagy netán ... A biztonság kedvéért megkérdezem az asszonytól, mennyibe kerül a belépőjegy. Tömören válaszolja: nincs jegy. Szemébe riadt- ság költözött, óvatosan hátrál a lakását felmérő tébo- lyodott idegen elől. „Ez nem a múzeum? Nem, a Kis lépések S okáig megszoktuk, s nehezen mondunk le róla, hogy fejleszteni csak új üzemcsarnokkal, vadonatúj gépcsodákkal lehet. Pedig gazdaságunk már régebben abban a szorító kényszerhelyzetben van, hogy a termelésbővítő extenzív fejlesztésről át kell térnie a kevésbé látványos, de a hatékonyságot fokozó, a versenyképességet megtartó intenzív pályára. S ebbe a feladatkörbe nemcsak a belső tartalékok feltárása: az anyag- és energiamegtakarítás, az importhelyettesítés, a szervezettség fokozása, valamint a minőségjavítás unalomig hallott, ám kevésbé gyakorolt kérdései tartoznak bele, hanem a nálunk sajnos, csak most kezdődő fejlesztési módszer, az úgynevezett „kis lépések stratégiája" is. Szükségből kovácsolnak erényt azoknál a vállalatoknál, ahol elöregedett gépparkjuk, elavult technológiájuk, és régi gyártmányszerkezetük megújítására törekednek. Itt sem időről időre előkerülő kampányfeladatról van szó, hanem következetesen végrehajtott korszerűsítésről, nem tűzoltómunkáról, a szűk keresztmetszet feloldásáról, sokkal inkább tervszerű folyamatról. Mert ez a tevékenység a valóban folyamatos, megelőző karbantartással kezdődik, és igencsak beletartozik a menet közben végrehajtott modernizálás, egy-egy hatékony műszaki megoldás beépítése is. A gépek rekonstrukciója ugyanis nem választható el a gyártmányfejlesztéstől, a nagy sorozatú termelés alaposabb előkészítésétől, a termelési eljárások ésszerűsítésétől, egyszóval a termelékenység fokozásától. Nem sok értelme van ugyanis a berendezések felújításának — bár önmagában is költségcsökkentő és minőségjavító hatása lehet — ha utána továbbra is elavult módon, romló versenyképességű termékeket gyártanak velük. Fejlesztési eszközeink szűkös volta, a dráguló hitelek mellett nagy jelentősége van a „kis lépések stratégiájának”. Ezekre a kisebb beruházásokra, felújításokra a legszegényebb vállalatoknál is csurran-cseppen saját pénz, és ezeket a módosításokat, rekonstrukciókat nem egyszerre, huzamos gyári leállással, hanem apránként és fokozatosan, de annál inkább átgondoltan célszerű végrehajtani. Ahogyan ezt a beruházási szélcsendben egyre ügyesebben „lavírozó" építőipari vállalatok, és a kisebb értékű, de folyamatos gépcseréket végző könnyűipari üzemek teszik. A nagyüzemek pedig a nagyértékű berendezéseik korszerűsítő rekonstrukciójának gyakorlatát követik. S ahol jól csinálják, ott ezeket a kisléptékű felújításokat egységes innovációs folyamatként kezelik: összekapcsolva a szükséges munkaszervezési, gyártmányfejlesztési intézkedésekkel (beleértve a formatervezést is) és egyre inkább a körültekintő piackutatás, a külső és belső értékesítési lehetőségek motiválják, hajtják ezeket a kicsi, ám gyors lépéseket. A parancsoló szükségszerűség és a szűkösebb lehetőségek összeegyeztetésének jó példái azonban csak akkor lendíthetik előre az egész gazdaságot, ha ez a vállalati magatartás, fejlesztési gyakorlat általánossá válik. Zs. Cs. Cipőipari Siővatkaaat Kedvelt mokasszinok Tetszést arattak a közelmúltban Miskolcon megtartott ipari kiállításon és vásáron a Nyíregyházi Cipőipari Szövetkezet termékei. Ott a megyeszékhelyi kollektíva összesen 36 oipőmodellt mutatott be, köztük három csizmá/t. Azonban a kiállított cipők többsége a „Nyír”-, illetve „Nándi” formatalpas férfi mokasszin volt. A vásárlóknak a világos színű, úgynevezett osztrák fejbevar- rásos mokasszinok tetszettek a legjobban, melyek a korábbiaknál sokkal szebbek, csíkosabbak. A Nyíregyházi Cipőipari Szövetkezet /készül az őszi budapesti nemzetközi vásárra, ahol körülbelül 30 ci- pőmodellt mutat be. A kollektíva nem régen Düsseldorfban is kiállította termékeit, aminek nyomán jelentős NSZK-beli és osztrák megrendeléshez jutottak. Dombród Ügyintézés — munka után A munkaidőalap védelme érdekében Dombrádon az OTP-fiók június 1-től hétfőn reggel nyolctól nem 15 óráig tart pénztári órát, hanem 18 óráig, egyéb ügyekben azonban még 19 óráig folyik az ügyintézés. Az állami és gazdasági vezetőket írásban értesítették erről a változásról, a tanács hangoshíradója pedig egy héten át hirdette. Ennek ellenére a hétfői meghosszabbított munkaidőben 8—10 tételnél több ügyet még soha nem intéztek. Van viszont, olyan tapasztalatuk, hogy még mindig mennek munkaidőben olyanok, akiknek egyébként dolgozniuk kellene. Ha az OTP dolgozói áldozatot hoznak, akikor talán más munkahelyen ezt ki kellene használni, és nem a drága munkaidőt pazarolni még mindig — ha nem muszáj —, hallottuk Györkös Erzsébettől, az OTP dombrá- di fiókvezetőjétől. (sz. e.)
