Kelet-Magyarország, 1986. augusztus (43. évfolyam, 180-204. szám)
1986-08-02 / 181. szám
KM HÉTVÉGI MELLÉKLET 1986. augusztus 2. cwvw □ KM I VENDÉGE Á rockLaár pour Laár. Az ötletes szójáték, Laár András önálló estjének — az öncélú művészet jeligéjére kacsintó — címe, aztán a KFT együttes ironikus szövegei, sajátos zenei világa azt sugallták, hogy egy bohém művészlélekkel találkozom. Gondoltam, készítek egy, a felszínen komolynak tűnő interjúféleséget, amiben csak az érzékenyebbek fedezik fel a „csavart”. A gitáros-éne - kes-zeneszerző-szövegíró Laár azonban ezzel fogadott: — Nem biztos, hogy olyan vagyok, mint amilyennek hiszel. Igaza lett. A bemelegítő társalgás — miközben reggelizett (többek körött tibeti vajas-sós teát) — még az eredeti elképzeléseimet támasztotta aló. Igazán szellemesen, fanyar humorral, nagyokat nevetve idézte fel a Bornai— Laár-kettős a zsenge zenész korukat idéző történeteket. Aztán szép lassan komolyabb dolgokra terelődött a szó. Laár azt fejtegette, hogy nemcsak úgy vagyunk a világban, hanem mindennek megvan az oka, egy nagy kauzalitásban élünk. — Tudom, hogy hol vagyok és miért. Tökéletesen rendben lévőnek érzem a magam helyét, ezt a világot is rendként élem meg. Azt képzelem, hogy hihetetlen sötétség van a világban, óriási szakadékba zuhant az ember — és itt nem a praktikus okos-buta kategóriákról van szó. Megszűnt a világ jelenteni valamit. Az emberek szívják a világ vérét és egymásét, ráadásul a dolognak még csák élvezeti értéke sincsen. Nem az emberiségről, nem társadalmi rendszerekről beszélek, hanem az egyes emberről, aki a lét nek a fogyasztója, nem pedig az élvezője. Ez bizony elég sötét kép, nehéz is összeegyeztetni azzal a világgal, amit a KFT sajátjának véltem. Laár Andrásnak azonban erre is megvan a magyarázata: — Nekem ez így, közvetlenül nem fáj, nem vagyok az áldozata. Voltak válságos időszakaim (és nem pont a siker-sikertelenség függvényében), de sikerült megteremtenem a belső harmóniát. Hiszek benne, hogy az ember saját magát 'belülről megváltoztathatja. Ha tágítja látókörét, felszabadíthatja a szellemét. Ha magamat sikerült ennyire megváltoztatnom, akkor megpróbálhatok másokat is ebbe az irányba inspirálni. Ügy hiszem, hogy ez az én feladatom. Nekem is jött valaki, aki példa lett, hátha lehetek én is az. Nem kell, hogy olyan legyél, mint én, dehogy... Nem azt várom, hogy engem kövessenek, inkább azt, amit én követek. Laár András a buddhizmusban találta meg a belső békéjét. Nem úgy képzeli el, hogy most mindenki az ő hitét vallja, de szerinte az embernek — saját harmóniája megteremtéséhez — vezérlő elvre van szüksége. Hogy mit tehet ezért a művész a színpadról, arról így beszélt: % — Naívság lenne kiállni a közönség elé, elveket énekelni. A rockzenének mára elveszett a szimbolikus jelentése, ezt szeretnénk feltölteni valamivel. Űzhetnénk sötét mágiát is a színpadon — mint ahogy azt sokan teszik is —, de mi a pozitív erők áramlását akarjuk megélni. Ehhez médium a zene, amit játszunk, és érzem, a sikerünkben ez is benne van. így van-e, vagy sem, nehéz lenne megmondani, az viszont tény (bizonyság rá a forró hangulatú nyíregyházi koncert is), hogy az egyéni hangú KFT-nek egyre nagyobb tábora van, nem csak a fiatalok körében. A közönség úgymond azonnal veszi a lapot, élvezi a kitűnő zenét, a szellemes show-t — Ahhoz, hogy a közönségünk ránk tudjon hangolódni, előbb nekünk kell órájuk hangolódnunk. Amíg ez nem így volt, nem is szerettek bennünket igazán. A közönség nem bástya, amit el kell foglalni. Belülről nyíljanak meg, mert hiába mondanám, hogy „szeretlek benneteket”, ha a szememből az süt: én ennél sokkal többre vagyok képes, de ha nektek ez kell, itt van! Ügy érzem, mi pozitív erőket keltünk. Az ironikus felhang ugyanis a kívülállás felé billenthet el, egy tágabb látókört nyithat meg. Nem tagadást, nem keserűséget jelzünk vele, hanem egy jó közérzetet sugallunk. A gúnyos forma nem keserű mosolyt takar. Ott van mögötte a remény, hogy lehet jobban... A KFT természetesen korántsem egy buddhista sejt. A többiek, akik egyenrangú alkotótársak, más nézetet vallanak, mégis összetartoznak. Nincsenek sülve-főve együtt, mindenkinek megvan a maga „civil” baráti köre, de az sem jelent gondot, ha napokra összezárja őket egy lemezfelvétel, vagy koncertkörút. Laár András megfogalmazása szerint: — A világképünk hasonló, de az attitűd más. Korábban keserűbbek voltunk, de az utóbbi időben valahogy mindnyájan okosodtunk. Más-más módon, de harmóniába kerültünk a világgal. Azóta vagyunk sikeresek. Papp Dénes Rétközi anekdoták Büszkeség M-ék a rétközi falu módos gazdái közé számítottak. Hogy az összekuporga- tott birtok ne hulljon darabokra, a testvérek együtt maradtak, nem ment férjhez a két lány és nem nő-. sült meg a két fiú sem. A birtokosi remények beteljesülését a tsz szervezése meghiúsította. Ekkor, már ötven felé járva döbbentek rá egymásrautaltságukra, s arra, hogy mennyire hiányzik az öregkor támasza, a gyermek. Magukhoz vettek hát az árvaházból egy fiúcskát, Jánost, akit az egész falu rövidesen már a nink”-ként ismert. ,mi JaAkkoriban fuvarozással keresték a kenyeret, télen kosarat, szekérkast kötöttek, s hordták a nyíregyházi vásárra. A „mi Janink” lassan legénysorba cseperedett, s a négy testvér mindenfelé büszkén mesélte az ifjú kiváló tulajdonságait. Egy jól sikerült vásár után az Állami Áruházba mentek, hogy vásárfiával kedveskedjenek a házőrzőként otthon maradt fiúnak. Mihály, az idősebb férfitestvér ostorát a csizmaszárba dugta, megigazította a prémes nagykabátját, s a következőképpen kezdett a vásárláshoz: — Csókolom! A mi Janinkra kéne egy ujjas. Az eladónő rábámult, nem tudván, hogy a furcsa rendelést komolyan gondolja, vagy csak viccnek szánja a vevő. Amikor azonban már másodszor is hallotta, szelíden megkérdezte: — De hát bácsikám, milyen a maguk Janija? Mihály teljesen értetlenül, zavartan fordult testvérei felé. Almában sem gondolta, hogy itt nem ismerik az ő Janijukat! Adott hát némi magyarázatot. — Ó, csókolom, hát nagy már az, derék legény, olyan fara van, mint egy Iának! Az anyja ,istenit, a tanyán már megbabrált egy jányt! (Nagy Ferenc gyűjtése) Bo Widerberg Oidipusz- komplexusa A nyáron mutatták be a magyarországi mozik Bo Widerberg legutóbbi, 1984- ben készült filmjét, A mallorcai embert. Eddig világszerte nagy közönségsikert aratott, de több 'kritikus megbírálta a rendezőt: miért „adja el magát” most a szórakoztató kriminek, amikor eddig mindig társadalmi töltésű filmeket csinált? Jónéhá- nyat közülük — Elvira Ma- digan, Joe Hill balladája, Adalen 31, A babakocsi — Magyarországon is játszottak, a televízió néhány éve Wi- derberg-sorozatot sugárzott. — Minden filmem politikus — felelte kritikusainak a rendező , Joe Hill szakszervezeti agitátor volt, az Adalen 31 sztrájkokról és sztrájktörőkről beszélt, minden filmem lázadásról szól, és A mallorcai ember is csak látszólag, csupán a felszínén kalandfilm. Sosem szerette, filmjeiben nem is alkalmazta a jámbor idillt, a happy endet. Az 56 éves rendező első és meghatározó élménye a Hosszú út az éjszakába című O’Neill- drárna volt, azóta is a földi Az Akadémia Kiadó 1972- ben indította útjára a Kortársaink című könyvsorozatot azzal a céllal, hogy az 1945 utáni magyar irodalom jelentősebb képviselőit mutassa be kismonográfiákban. Eddig 33 kötet látott napvilágot, tehát évente átlag kettő. Ehhez .képest az idei négy kötet jelentős gyorsulást ígér. A sorozat jellegéből következik, hogy abban helyet kapnak olyanok is, akik 1945 előtt, esetleg még a századelőn indulták, de részesei voltak az 1945 utáni irodalmi életnek, s helyet kapnak azok is, akik 1945 után kezdték pályájukat. Természetes az is, hogy lezárt és nyitott életművek egyaránt szóba jöttek. A szóba jöhető írók száma elég nagy, de azért nyilvánvaló, hogy a Kortársaink sorozatnak is a legjelentősebb írókról készített kötetek a tartópillérei. S ha innen vizsgáljuk a sorozat címlistáját, sok a szembeötlő hiány. Nincs még monográfia Illyés Gyuláról, Néméth Lászlóról, Juhász Ferencről, Nagy Lászlóról, Kassák Lajosról, s még lehetne sorolni neveket. Ha a ma 50 feletti nemzedékek nyitott és lezárt életműveit sorra vesszük, még mintegy 50—60 kötet volna tervezhető, s ez felgyorsított ritmusban is az ezredfordulóig terjedő program. S addig bizonnyal még újabb életművek érnek meg a megmérettetésre. A sorozat új kötetei egy lezárt, s három ma is alakuló életművet vizsgálnak. Pomogáts Béla Jékely Zoltánról, Wéber Antal Kolozsvári Grandpierre Emilről, Kabdebó Lóránt Lakatos Istvánról, Görömbei András Sütő Andrásról írt. E monográfiák nemcsak az íróknak, hanem az irodalomtörténészeknek is különböző nemzedékeit vonultatják fel. pokol O’Neill-i ábrázolása az eszményképe. Nem úgy — Ingmar Bergman. Widerberg a 60-as évek elején, amikor még nem volt rendező, könyvet írt a svéd filmről, és elítélte azt. A valóság helyett metafizikusak, olyan filmeket készítenek, amelyeknek Isten léte vagy nemléte a fő problémája — hibáztatta filmes honfitársait Widerberg, s nem volt nehéz kitalálni, hogy elsősorban Bergmanra céloz. — Bergmannal való viszá- Wom már elmúlt — mondja most —, dehát annak idején nem tudtam kapcsolódni a filmjeihez, nemzedékemnek semmit nem mondott. Az is lehet, hogy Oidipusz-komp- lexusom volt, kivált, amikor magam is rendezni kezdtem: itt volt ez a nemzetközi nagyság, s úgy éreztem, meg kell ölnöm, ahogy Oidi- pusz megölte az apját. Minthogy már első filmje, A babakocsi nemzetközi sikert aratott, Widerberget hamarosan meghívták Hollywoodba, de „a hollywoodi filmgépezet nem tudott felfalni”, mondja, és végülis Az egyes kötetek példái a különböző jellegű életműmegközelítéseknek. E sorozat szerzőinek ugyanis komoly módszertani kérdésekkel kell szembenézniük. A készülő könyv általában az első összegzés az adott életműről. Nemegyszer csak néhány tucatnyi kritika, néhány írói vallomás, interjú áll rendelkezésre szakirodalomként. Tehát úttörő, adatfeltáró, elemző munkát kell végezni. A sorozatot egy tudományos könyvkiadó adja ki, ugyanakkor az egyes köteteknek a magas színvonalú ismeretterjesztés követelményeit is teljesíteniük kell. Ügy kell szakszerűnek lenniük, hogy közérthetők maradjanak. Jékely Zoltán (1913—1982) Erdélyben született, s Budapestre költözése után is kötődött e tájhoz és kultúrájához. A Nyugat harmadik nemzedékének egyik legkiválóbbja, de egyik leg- visszavonultabb. legmagányosabb tagja. Talán ez is szerepet játszott abban, hogy költészete a korai kibontakozás ellenére a félig ismertség homályában maradt szinte máig. A „költők költője” pedig megérdemli a közérdeklődést. Pomogáts Béla a sokmű- fajúságában (líra, epika, dráma, műfordítás, esszé) is egységes életművet kíséri végig, az időrendre és a műfajok elkülönítésére is ügyelve. Mindvégig nagy gondot fordít a kitekintésre: a kor, a környezet, az irodalmi helyzet bemutatására. Talán még jobban segíthette volna Jékely megszerettetéséit, ha két-három kiemelkedő versének részletesebb, összetettebb elemzését adja. De e költészet elégikus egyneműségét, s ezen az egyneműségen belüli változatosságát így is meggyőzően mutatja be. Kolozsvári Grandpierre Emil (1907—) szintén Erdély szülötte. Igazi epikus. Életműve mennyiségileg is igen gazdag, a bibliográfia tanúsága szerint 47 kötete nem jelent meg. Ebben a szerteágazó anyagban kalauzol bennünket nagy biznem forgatott semmit a kaliforniai filmvárosban. A rendező írónak indult, hat könyve megjelent már, amikor megnézte John Cassavetes 1959-es filmjét, az Árnyékokat és, úgymond az döbbentette rá, hogy lehet egészen másfajta filmeket is csinálni, mint amilyeneket Ingmar Bergman alkot. Könyveket nem ír már, de a forgatókönyveit még maga írja. Legújabb filmjét Törg- ny Lindgren regénye nyomán most fejezte be, Egy kígyó útja a sziklán a címe, a múlt század közepén játszódik, földbérlő farmerek között, és természetesen szomorú történet ez is. A filmgyártás egész folyamatában a forgatókönyvírórendező legjobban a vágást szereti. Erről szinte érzéki gyönyörűséggel beszél: — A vágás egyéniséged új oldalát hozza ki. Afféle paraszti munka ez: már elvetetted a magot (azaz: leforgattad a filmet), és most figyeled a növekedését. Türelmesnek kell lenned, egyik napról a másikra nem nő meg. Egy ideig feküdnie kell a talajban, a sárban... B. T. tcnsággal Wéber Antal. Ö is azt a megoldást választja, hogy a műfajok rendjében haladva alkalmazza az időrendet. Jó, s az elemzéssel igazolt gondolata, hogy elkülöníti a regényeket és az önéletrajzi esszé-regényeket. Az író racionális gondolatisága, ironikus hajlama sokszor keltett idegenkedést, de ugyanakkor népszerűségének is alapja lett. Egy ilyen terjedelmes életműben szükségképpen vannak egyenetlenségek. A bemutatás során a rnonog- ráfus általában nem hangsúlyozza értékítéletét, de az összefoglaló megjegyzésekben egyértelművé teszi, hogy az életmű lényegét az önéletrajzi munkák alkotják. Sütő András (1927—) nemcsak a romániai magyar irodalom legjelentősebb alkotója, hanem általában a hetvenes-nyolcvanas évek egyik Legnagyobb magyar írója. Népszerűségét igazán az Anyám köny- nyü álmot ígér (1970) című könyvével alapozta meg, s drámáival és esszéivel teljesítette ki. Fogadtatása — Nagy Lászlóéhoz hasonlóan — példázza, hogy a kimagasló esztétikai érték azon melegében is sikert érhet el. Görömbei András kétségtelenül nagy feladatot vállalt, amikor ezt az érdeklődés előterében lévő, s évről évre gazdagodó életművet tárgyalta. Ráadásul Sütő az első a határokon túli magyar irodalomból, akiről a Kortársaink monográfiát ad közre. Görömbei munkájában az időrendre épülő történeti szemlélet adja meg a szerkezetet, s a fejlődés bemutatásával világosan elkülöníti a pályaszakaszokat. Árnyalt és összetett műelemzéseket ad, mindenről szól, de a hangsúlyt a nagy művekre teszi. Komoly történeti és poétikai eszköztárat alkalmazva igazolja Sütő András művészetének, következésképpen a közösség? realizmusnak érvényességét és időszerűségét. Görömbei munkája a sorozat egyik legjobb kötete, méltó a bemutatott íróhoz. __________------------------------------------------------------------------------------------V Á Kortársaink sorozat új kötetei
