Kelet-Magyarország, 1986. augusztus (43. évfolyam, 180-204. szám)

1986-08-18 / 194. szám

1986. augusztus 18. Kelet-Magyarország 7 Egy mondatban ^ A csehszlovák Ivan Lendl vezeti a férfi te­niszezők Nabisco Grand Prix pontversenyét. A Vági István, a Buda­pesti Honvéd labdarú­gócsapatának új szakvezető­je, ebben a bajnokságban is aranyérmet remél csapatától. Mai műsor Rádiósport. Rádióirány­mérő OB megnyitója, Nyír­egyháza-Sóstógyógyfürdő, KISZ-iskola 18 óra. A nézőknek sok kellemes per­cet szerzett. A nyíregyházi sta­dion kézilabdapályájának kis- padjáról régen ismerem. A nya­kában szíjra akasztott stopper­órával izgult csapatáért. Sallai Ernőt, a tanárképző főiskola testnevelés tanszékének adjunk­tusát először a gyerekkoráról kérdeztem. — A Bujtoson születtem, ne­velkedtem — vallja a kitűnő sportszakember. — Minden sza­bad időmet ott töltöttem. — Akkor még a tavak szépek, egy­mástól elválasztottak voltak. A MADISZ-egyesületben futbal­loztam. De nekem és a baráta­imnak a legkedevesebb hely a pálya közötti rét volt. A mécs­esek, illetve az edzések után ott találkoztunk, kergettük tovább a labdát. Ezt a tóban való fürdés­sel kötöttük össze. A közössé­günket viccesen BÖCSE-nek ne­veztük (Bujtosi Ossz Csavargók Egyesülete.) A Bujtoson az egé­szen kicsik és 10—15 évesek együtt rúgták a labdát. Nem számított, ki hány éves, kinek mennyire gazdagok a szülei, ki­nek mennyi pénze van. Tekin­télyt csak egy dolog adhatott; ki mennyire ügyes, ki hogyan tud fucizni? Nagyon jó társaság volt. Megértettük egymást, so­sem verekedtünk. Néha a ka­száló tulajdonosával adódott egy kis nézeteltérés, de azt is sike­rült elsimítani. Amint a réten — 6-an-nyolcan összegyűltünk, rögtön két csapatra oszlottunk és hajrá a labda után. A Buj­toson sok kitűnő labdarúgó ne­velkedett. Sallai Ernő 1950-ben elvégezte a középfokú tanítóképzőt, majd az egri pedagógiai főiskolára került. A felvételinél nagy hasz­nára volt a bujtosi tóban meg­szerzett úszótudás. Az egri fő­iskola elvégzése után Ózdon ok­tatta a testnevelést. Az iskolában a sors rendkívül sok tehetséges gyerekkel hozta össze. Sallai Ernő ózdon maga is futballoz- gatott, de később úgy látta, a labdarúgó-nevelésben jobban kamatoztathatja tudását, tapasz­talait. Irányításával a gyerekek 1954-ben megnyerték az orszá­gos úttörőbajnokságot. Ezek kö­zül a srácok közül később leg­alább nyolc NB I-es játékos lett. Sallai Ernő 1955-ben tért visz- sza Nyíregyházára. Hét évig a 4. számú általános iskolában ta­nított. Később: 1962-ben a Nyír­egyházán megalakuló főiskolán vállalt testnevelő tanári felada­tokat. Az intézménynek akkori­ban mindössze vagy 120 hallga­tója volt, a tanárok létszáma nem érte el a húszat. De Sallai Ernő keze alatt a 120 hallgató között is sok jó sportoló bon­togatta szárnyait. Később a fő­iskola egyre bővült. A testneve­lési tanszék 1967-ben jött létre, ekkor kezdődött meg a testneve­lőképzés is. Kosi, a sziklakemény „Rozoga“ a kocsmáros Egy futballista a régi Vasutasból A felszabadulás utáni évek Vasút—MADISZ rangadói­nak egyik főszereplője volt Koskovics József. Hiába sze­repelt jobban a bajnokságban a MADISZ, a Vasút nyerte az egymás elleni meccseket, néha pedig döntetlen volt a találkozó végeredménye. „Ko­si”, a sziklakemény, jól fe­jelő hátvéd, az elbeszélések szerint egy egész csatársort tudott semlegesíteni jó he­lyezkedésével. Ha pedig őraj­ta is átjutottak, Dékány, a kapus biztosan őrizte hálóját. Amikor bekerült a Vasút felnőtt csapatába, 16 évével ő volt a „kölyök”. -Már az első meccsen, hátvédként, há­rom góllal mutatkozott be, s később is, főleg fejeseitől ret­tegtek az ellenfél kapusai. A felszabadulást követően a bázissz'ervnél, a Vasútnál vo­natkísérőként dolgozott, majd később Debrecenből ő hord­ta kollégáinak a fizetést. — Jól ment a foci, meg is ittam a magamét — mondta Jóska bácsi —, de csütörtök­től már egy kortyot sem it­tam, készültem a vasárnapi mérkőzésre. A másodosztályban a Ha- vacs, Dékány, Dénes, Kosko­vics fémjelezte Vasút 4. he­A Nyíregyházi Vasutas labda­rúgócsapata 1949-ben. Alinak balról jobbra: Kun László tarta­lék, Bodnár Ferenc, Koskovics József, Szilágyi István. Szatke Sándor. Demeter László. Humics- kó Győző. Guggolnak: Pethő Ká­roly, Ilcsik András, Dékány Ist­ván (kapus), Dékány II László, Havacs III. János. lyezést ért el. Az akkori la­pok a centerhalf Koskovicsot dicsérték, aki újra csak jó he­lyezkedéseivel hatástalaní­totta az ellenfelek támadá­sait. Az oldalról beívelt lab­dáknál pedig a ruganyos hát­véd korlátlan úr volt a le­vegőben. — A4, hely után szétszed­ték a csapatot — emlékezett vissza szomorúan. — Tíz já­tékosunkat elvittek más csa­pathoz, csak Dékány és én maradtunk. Nem csoda, ha az NB II-ből kiestünk. Hiába nyertük meg égy osztállyal lejjebb á bajnokságot, az osz­tályodon elbuktunk, nem si­került újra feljebb lépni. Ezután a kitűnő hátvéd a Nyíregyházi Dózsához került, ahol Imrivel, Demeterrel, Lendvaival és Pokrovenszki- vel játszott egy csapatban. Az együttes biztosan vette az első tíz akadályt, addig min­den meccsét megnyerte. Az­után — sajnos — kitudódott, hogy egyesek külön pénzeket kapnak, s ez sértette a többi játékos önérzetét, így leáll­tak, s az együttes majdnem kiesett. Abban az időben, amikor nem volt felszerelés, mindenki kedvtelésből, játék- szeretetből focizott, s az ide­genbeli meccseken jó, ha egy vacsorát kapott, a különjut­tatások negatív hatást váltot­tak ki. Koskovics József ab­ba is hagyta a játékot, majd hosszas rábeszélés után a Vasút színeiben vállalt még egy fél évet. A fél évből csak négy mérkőzés lett, ugyanis súlyos lábtörést szenvedett. — Egy évig még Vaján ed- zősködtem — folytatta —, a megyei II-ből feljutottunk az I-be, de abbahagytam. Az­után 10 évig még meccsre sem jártam ki. Egyszer volt játékostársam, Dékány csa­patának meccsére mentem ki. A félidőben az ellenfél veze­tett 1:0-ra. A szünetben mondtam neki, hogy forgas­sa meg a csapatot, s változ­tasson két poszton. Mindjárt meg lett az eredménye, 2 li­re fordították. Hat éve nyugdíjas, napjait sóstói kiskertjében tölti, vagy a stadionban beszélget, sak­kozik régi barátaival. — A Debreceni Kinizsi el­len láttam utoljára az NYVSSC-t, azóta nem voltam NB Il-es meccsen — fejezte be a besztSgetést. — Most vi­szont ki fogok menni. Ugyan­is azt mondják, hogy jól fog játszani a csapat. Kíváncsi vagyok a változásra. Máthé Csaba Nem kell hozzá különöseb­ben jó szimat, hogy az ember megérezze, van valami Nyír­egyháza levegőjében, amikor beindulnak a gépek a régi diákpálya helyén. Az utcán mindenhol fel lehet csípni egy-egy elejtett szót az alkot­mányünnepi versenyről, s ez a salakmotoros viadal elő­Sallai tanár úr — Nagyon boldog voltam — emlékezik Sallai Ernő. — Töb­bek között tanítottam labdarú­gást, kézi-, kosár- és röplab­dát, testnevelési játékokat és egyebeket. Nőtt a hallgatók és a tanárok létszáma. Munkameg­osztást is megvalósíthattunk, már nem kellett mindent taní­tanom. Javultak a sportegyesü­letek eredményei is. Tőrös Ká­rolyt tekintettem példaképem­nek, aki engem Egerben taní­tott. Sajnos tavaly meghalt. Ö nagyon közvetlenül, embersége­sen és nagy szeretettel bánt a hallgatókkal. A munkámban a tőle tanultakat igyekeztem meg­valósítani. Sallai Ernő elmondta, hogy Szabolcs-Szatmár megyében a kézilabdázás 1955-ben kezdett el­terjedni. Ekkor már városi és megyei bajnokságokat is ren­deztek. 1957-ben NB Il-es férfi- és női csapattal rendelkeztünk. A kézilabda sportág megyénkbe- li térhódításában nagy szerepe volt idős Marik Sándornak, aki rendkívül sokat tett e sport nép­szerűsítéséért. — A kézilabdával rengeteget foglalkoztam — említi. — Tizen­öt évig a férficsapatokat irányí­tottam, 1969-ben pedig a női gárda edzője lettem. Több női csapattal összesen 16 évig dol­goztam. Pillanatnyilag az Nyh.- VSSC berkeiben a 10—11 éves tehetségek felkutatásával fog­lalkozom. Azon kívül a főiskola férfi kézilabdacsapatánál edzős- ködöm. Az idén egyetemi és főiskolai bajnokok lettünk, meg­előzve a testnevelési főiskolát, ami nagy szó. A tanárképzőn fő­ként elméleti tárgyakat, egyete­mes és magyar testnevelés és sporttörténetet, sportpszicholó­giát és sportpedagógiát tanítok. E két utóbbit elsősorban edzők­nek. — A kézilabdaedzések terén van-e speciális Sallai-módszer? — Nincs. — Talán annyi, hogy az edzéseken az erőfejlesztő gya­korlatok helyett a játék techni­kai és taktikai elemeinek begya­korlásában, másoknál több fan­táziát látok. Szeretek sok edzést tartani. De én a játékosokat nem futtatom, nem erőltetem túlzot­tan. A gondolkozási és helyzet- felismerő készségük fejlesztésé­re fordítok nagy hangsúlyt. Arra törekszem, hogy a kézilabda mind a nézőknek mind a csa­pattagoknak örömet adjon. A hallgatók a mérkőzések által válnak igazán sportolókká. Örü­lök, ha győz a csapat, rossz a kedvem ha vesztünk. De a játé­kosoknak igyekszem jó tanácso­kat adni. Nem szeretem a kiabá­ló edzőket, akik a kispadot ösz- szetévesztik a színpaddal, és a csapat helyett ők igyekeznek főszereplők lenni. Az edző egy kicsit kiszolgáltatott. Ha nem ment a játék, a hibát elsősorban magamban keresem. Ügy látom, láttam, hogy ön a csapatnak nemcsak edzője, hanem egy kicsit apja is ... — Az emberekkel törődni kell. Csak akkor kívánhatok tőlük maximális teljesítményt, ha fi­gyelembe veszem: mindenki ke­rülhet nehéz helyzetbe. Aki nem tud szeretetet adni, az ne is várjon, örülök a győzelemnek, de a számomra a sport ember­es egyéniségformáló szerepe a legfontosabb. Célom: minden edzésen élményt adni. Ha ez sikerül, akkor senkit sem kell agitálni, hogy járjon rendszere­sen. Például az idei nyáron kis gyerekekkel foglalkozom. Egyik se hiányzik az edzésekről. — Pályafutása során mi volt a legnagyobb élménye? — Sokat mondhatnék, de íze­lítőül csak egyet. Egyszer dip­lomaosztás után egy fiú odajött és köszönetét mondott nekem. — Miért? Én téged nem taní­tottalak, te nálam nem vizsgáz­tál .. . A fiatalember erre azt mondta, hogy amikor elsős volt, nehéz helyzetbe került, ott akar­ta hagyni a főiskolát, és én ak­kor elbeszélgettem vele. Maradt, végzett, s most diplomával a kezében boldog. örülök, ha látom, hallom: az egykori tanítványaim szép ered­ményeket produkálnak. A har­mincötödik tanévet kezdem és ilyenkor már az ember lassan zárja a kasszát, gondolkodni kezd azon: mit csináltam, ér­demes volt-e? Ügy érzem, meg­találtam a nekem legjobban illő foglalkozást. Nem építettem ka­csalábon forgó várat, autóm sincs. Van egy lakásom, egy egyetemista fiam, akire büszke vagyok, egy gazdag könyvtá­ram és rengeteg tervem, célom, főként a tehetségkutatást illető­en. Mindent összevetve: elége­dett vagyok. Cselényi György szele. Nyíregyházán szeretik a motort, a motorsportot. Egyszerűen csak erről van szó. A sportág vidéki spe­cialitás lett, bázisa Debrecen­be, Miskolcra, a Nyírségbe került. Amikor Nyíregyházán 1982- ben rendeztek junior VB- futamot, Charles Mistarz, a FIM svájci megbízottja, elé­gedetten jelentette ki, hogy a pálya minden tekintetben megfelel a követelmények­nek. Azóta valamennyi „mo­toros város” bekapcsolódott a nemzetközi vérkeringésbe. BŐRRUHÁBAN JÖNNEK-Szombaton délután szinte kánikulai a meleg. Az embe­rek csapatostul érkeznek a Zalka Máté utcai pálya felé és buzgón latolgatják az esé­lyeket. A kérdés az, ki nyeri a versenyt, sikerül-e a mieinknek felülkerekedniük a nem akármilyen motoroso­kat felvonultató együttesek ellen. A nyíregyházi együttes: Balogh és Petrikovics, mel­lettük a nagy ellenfelek, a csehszlovákok, a lengyelek, az osztrákok, az NSZK-be- liek. Több csapat párharca lesz ez a verseny ... FELBÖGNEK A MOTOROK „Dirigál” a startmarsai!, nehéz cipők kaparnak mélye­dést a salakban, hogy ka­paszkodjon a gumi, könnyebb legyen a rajt. Vezényszavak. Az arcok eltűnnek a sisakok és szemüvegek mögött. Min­denki feszülten figyel. Mi, akik a magasban ülünk, érez­zük, hogy nem így az igazi, Valaki meg is -jegyzi: „mo­torversenyt nem lehet ülve nézni...” Már ott van az első négy versenyző. Felbőgnek a mo­torok, recsegés, ropogás, csat­togás, pokolbeli lárma, alig hallatszik az emberek hang­ja, akik az elsőnek rajtoló Baloghot biztatják. Aztán a négy gép kilő a rajtvonalról. — Hogy érezted a játékot? — Jól esett játszani. Nem idegeskedtem, nyugodt vol­tam, s rúgtam két gólt — mondta Vágó Zoltán, aki szerdán bemutatkozott új csapatában, a Nagykállói KSE labdarúgó együttesében. Rozoga, ahogy játékostár­sai és a szurkolók becézik, jókora vargabetű (NYVSSC, Békéscsaba, NYVSSC, Békés­csaba) után visszatért anya­egyesületébe. A ballábas, szemfüles, gólerős csatár va­sárnap már pályára lép a megyei első osztályú találko­zón. — Az NB I után miért a kállóiakat választottad? — Amikor a „Spariból” el­jöttem, már akkor hívtak. A családom is szeretett volna visszatérni a megyébe, így engedtem a csábításuknak. — Békéscsabától hogy vál­tál meg? — Közös megegyezéssel szerződést bontottunk. — Első osztályú klubhoz nem akartál igazolni? — Elég volt az NB I-ből, s főleg a sok sérülésből, ame­lyek végigkísérték eddigi pá­lyafutásomat. — A hírek szerint elkalló­dott az MLSZ-ben az átiga­zolási lapod . . . — Emiatt utaztak fel a hét elején a fővárosba a ve­zetők, de most már rendben van minden. Az MLSZ hoz­zájárult, hogy alsóbb osztály­ban folytassam. — Végleg maradsz Nagy- kállóban? — Igen. Szeretnék még 3 évet focizni. Remélem, eny- nyi idő elegendő Tész, hogy a csapat feljusson a területi­be. — Két villanás, két gól a mai edzőmeccsen a mérle­ged. — Sokkal könnyebb ezen a szinten gólt rúgni. Gyorsabb vagyok még a védőknél. — Mennyire maradsz ed­zésben? — Heti háromszor trénin­gezek, de természetesen egy kicsit lejjebb veszem a mér­cét. — Munkahelyed hol van? — Én lettem a helyi Arany­torok vendéglő vezetője. — Képzettséged van hoz­zá? — Üzletvezetői vizsgát tet­tem. — Terveid a vendéglővel? — Egyelőre az ÁFÉSZ-é, de szeretném kivenni ma­szekba. Azután kifesteni, kipofozni, s egy zenés szóra­kozóhellyé átalakítani. — Anyagilag megérte a klubcsere? — Nem jártam rosszul, hogy Kálión játszom tovább. — Hogyan fogadtak? — Szeretettel. A nagyköz­ség apraja-nagyja barátsá­gosan üdvözölt, ahogy el­mondták, örülnek, hogy vis­szatértem. (m. cs.) Csehszlovák győzelem Vaspapucsban - salakesőben Egyénileg Balogh 16 pont Megkezdődött! Az enyhe szellő, a salakmotorversenyek semmi máshoz nem hasonlít­ható elegyét, port és benzin­szagot sodor az arcunkba. A közel állóik valóságos salak- esőben fűrödnek, a verseny­zőket pedig már csalk rajt­számukról lehet megkülön­böztetni. CSAK BALOGH Hol az öröm, hol a csaló­dás moraja zúg fel a sorok­ból, szerencsére az előbbi van túlsúlyban, S mint ké­sőbb kiderül, egyénileg a kis Balogh szerepelt a legjobban (16 pont), a nap során 4 fu­tamgyőzelmet szerzett. A nyíregyháziak az NSZK- beliek ellen kezdenek, Ba­logh végig az élen marad, Petrikovics viszont erőtlenül versenyez — az összecsapás eredménye: 3:3. A jó képes­ségű csehszlovákok következ­nek. Bizonytalan rajt miatt Balogh második, „Józsi” megint utolsó, így 4:2-es ve­reség kerül a jegyzőkönyvbe. A végén a 19. futam dönti el az első hely sorsát, a német —csehszlovák párharc ko­moly csemegét ígér. A kö­zönség zúgolódása ellenére a 3-as számú Reisset kizárja Korokraai versenyvezető, a • futamot azonban ismételni ‘ kell (bukás történt), ezt az 1984. évi junior világbajnok, Baker nyeri, a csehszlovákok „sétagaloppban” bemotoroz­nak, nekik már így is elég, övék a végső győzelem. A befejező futamokban nyíregyházi félsiker születik, előbb Seres majd Kovács A. ér elsőként célba, a vegyes csapat tagjaként. A tömeg tapsol, a győztes boldogan in­teget vissza. Igaza van an­nak, aki azt mondja, az ilyen versenyt csak állva le­het nézni. Végeredmény: 1. Csehszlo­vákia (Lúbos 12, Scheider- vind 15) 27 pont, 2. NSZK (Reiss 14, Baker 12) 26, 3. Nyíregyházi Volán (Petriko­vics 8, Balogh 16) 24, 4. Ve­gyes csapat I. (Kovács A, 11,) Schützenhoffer (osztrák, 2) 13, 5. Borsodi Építők-Volán (Sziráczki J. 9, Juhász 4) 13, 6. Lengyelország (Ciupak 5, Brunhauser 7) 12,7. Vegyes csapat II. (Seres J. Ny.-háza 11, Sárkány (Szolnok 0) 11. Kovács György

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents