Kelet-Magyarország, 1986. augusztus (43. évfolyam, 180-204. szám)

1986-08-15 / 192. szám

Nai an: az aratási munkák értékelése — flz elektro­nika alkalmazásának terjesztése — Hz oktatási intézmények vezetőinek kiválasztása ülést tartott a Minisztertanács A kormány Tájékoztatási Hivatala közli: A Minisztertanács csütörtö­ki ülésén tájékoztatót hall­gatott meg a kalászos gabo­na betakarításáról. Elismeré­sét és köszönetét fejezte ki a mezőgazdasági nagyüze­mek, az aratásban részt ve­vő, illetve közreműködő el­látó és felvásárló vállalatok, valamint az irányító szervek vezetőinek és dolgozóinak a betakarítás gondos előkészí­téséért, összehangolt, magas színvonalú végrehajtásáért. A kormány felhívta az illeté­kesek figyelmét, hogy a ter­vezettől elmaradó termés mi­att takarékos anyag- és ener­giagazdálkodással, a mellék- termékek hasznosításával, a veszteségek csökkentésével és további fegyelmezett munká­val tegyenek meg mindent a kiesések pótlása érdekében. A Minisztertanács jóváha­gyólag tudomásul vette az Állami Tervbizottság intéz­kedéseit, amelyeket az elekt­ronika társadalmi, gazdasági alkalmazásának elterjesztése, az elektronikai alkatrész- gyártás, valamint a gyógy­szer-, növényvédőszer- és .intermediergyártás központi gazdasági fejlesztési prog­ramjainak végrehajtásával kapcsolatban hozott. A kormány — az oktatási törvénnyel összhangban — módosította a tanácstörvény végrehajtására hozott ren­deletét. Ennek keretében nö­velte a nevelőtestületek sze­repét az oktatási intézmé­nyek vezetőinek kiválasztá­sában, és rendelkezéseket ho­zott a tanácsok intézmény­fenntartási feladatairól. A Minisztertanács szabá­lyozta az iskolai szövetkeze­tek, az iskolai szövetkezeti csoportok és a jogi-oktatói munkaközösségek tagjainak társadalombiztosítási jogo­sultságát. (MTI) Alkotmány napi megemlékezések megyeszerte Idén is nagygyűlésekkel, kulturális sportrendezvé­nyekkel ünnepli meg me­gyénk lakossága alkotmá­nyunk születésnapját. A • központi ünnepség augusztus 20-án 10 órakor kezdődik a vásárosnaményi Tisza-parton — rossz idő esetén a helyi művelődési otthoniban —, melynek szó­A legtöbb helyen már megszépült, felújított tanter­mek várják leendő lakóikat — tapasztaltuk városaink­ban, ahol a tanévkezdés előt­ti teendőkről érdeklődtünk. Vásárosnaményban az 1-es számú általános iskola ala­posan megváltozik a nyári hetekben. Az eddigi, gazda­ságtalan olajfűtésről a lénye­gesen olcsóbb gázfűtésre tér­nek át. A költségek egy ré­noka Pozsgay Imre, a Haza­fias Népfront Országos Ta­nácsának titkára lesz. A nagygyűlést egész napos szí­nes program követi: fellép az Ifjú Gárda-zenekar, a Szabolcs-Volán táncegyüttes, lesz fotókiállítás, népművé­szeti vásár, hőlégballon- és repülőgépmodellező-bemu- tató. Ezenkívül sárkányre­ges berendezésekre iskolán­ként 250 ezer forintot költöt­tek. Encsencsen már e hó- nt'apban, jóval a határidő előtt átadták az új tornater­met, Nyírbogától! többéves huzavona után végre megol­dódik a tetőszigetelés és fel­újítás évek óta tartó gondja. Tiszavasváriban már a legtöbb helyen befejezéséhez közeledik a tantermek festé­se, karbantartása. A Pethe pülőfcben és ejtőernyősökben is gyönyörködhetnek, este pedig divatbemutatón és für­dőbálon szórakozhatnak az érdeklődők. Nyíregyházán az immár hagyományos „jóöavárosi napok” keretében kerül sor az ünneplésre. A program nyolc óra negyvenöt perckor kezdődik az X. sz. Gyakorló Általános Iskola melletti té­ren. Szabolcs-Szatmár négy vá­rosának öregifjai mérik ösz- sze futbalitehetségüket au­gusztus 19-én a nyírbátori városi sporttelepen. Vásáros- namény, Fehérgyarmat, Má­tészalka és a házigazdák Lab­darúgótornája izgalmas ki­egészítő eseménye lesz az al- kotmányn'api ünnepségnek, mely fél kettőkor kezdődik. Itt kerül sor ia Hazafias Nép­front városi bizottsága által odaítélt „Társadalmi Mun­káért” kitüntető plakett át­adására. Baktalórántházán az idei programot nemcsak a hagyo­mányos munkás-paraszt ta­lálkozó és más népünnepély jellegű rendezvények teszik majd emlékezetessé a részt­vevők számára, hanem az is, hogy az augusztus 19-= népségén adíá'r < ~~> Tévélánc és cserépkélrha Az ország minden részéből kap megrendelést a vásárosnaményi Medikor mechanikai gyár, amely röntgenberendezésekhez készít alkatrészeket. Képünkön: Szabó Veronika F3-as monitorállványhoz esztergál alkatrészt. (Farkas Zoltán felv.) Hétfőtől: almaszüret Közepes termés — jó minőség Témát váltott a szervezési bizottság. Az aratás sikeres volt, de ez már a múlté. Következik az őszi csúcs, ebben is a döntő jelentőségű feladat az alma betakarítása, expor­tálása és tárolása. A megyei főkertész az idei télialma-ter- mést mennyiségben közepesnek minősítette, a minőséget az átlagosnál jobbnak. Szabolcs-Szatmárban ezen az őszön 500 ezer tonna téli almára számí­tanak, ennek több mint a fele a termelőszövetkeze­tek kertjeiben termett, 185 ezer tonna a kistermelői rész. A korábbiaktól jobb minőség a gondosan végzett növényvédelemnek köszön­hető. Nincs perzselés, a jég­verés az elmúlt évek átlagát nem haladta meg. Az alma a csapadéksze­gény, meleg időjárás miatt most korábban érik. A gyü­mölcs szedése augusztus 18- án elkezdődik. A szüretre va­ló felkészülés rendben tör­tént. Személyi és tárgyi felté­telek hiányáról a megyei tanácshoz nem érkezett észrevétel, vagy panasz. A mezőgazdasági üze­meknek idén is rendelke­zésükre áll a külső segít­ség. Hét diáktábor lesz, ezekben főiskolásokat és egyetemistá­kat helyeznek el. A megyei — tanintézetek 49 ezer diákot adnak az almaszedéshez. Nincs gond a göngyölegel­látással. Szürethez a szüksé­ges szedő- és tartályládákból elegendő van az üzemekben. Exportszállításhoz 16 millió Szatmár ládára lesz szükség, ebből 14 millió már rendel­kezésre áll, a továbbiak gyártása folyamatos. Más esz­közökből, csomagolóanyagok­ból hiányt, a fagyapot kivé­telével nem jeleztek-. A fa- gyapotellátás rövid úton megoldható. A téli alma exportja au­gusztus 18-án megkezdődhet. Ehhez a feltételek már adot­tak, erre az átrakóállomáso­kon felkészültek. A Szovjetunióba irányu­ló almaexport — hang­zott el a Hungarofruct tájékoztatójában — 312 ezer tonna lesz, ebből Szabolcs-Szatmár 252 ezer tonnával részesül. Az exportlehetőségekről és exportkövetelményekről a megyében a külkereskedelmi szerv két helyen tartott tá­-----------------------------------\ jékoztató értekezletet a ter­melőknek. Alapvetően fontos az al­ma minőségének megtartása. Arra kell ügyelni, hogy a csomagolt gyümölcs a szab­ványméreteknek megfeleljen, kiállja a szigorú növény­egészségügyi minősítést. Nem kevésbé fontos, hogy az al­ma rakodás és szállítás köz­ben ne sérüljön. A korábbi , szállításoknál előfordult, hogy esztétikailag kifogásol­ható, törött, sérült ládákba csomagoltak, rosszul ragasz­tották fel a címkéket. Gon­dos munkával, nagyobb fi­gyelemmel ezek a hibák könnyen megszüntethetők- és elkerülhetők a kellemetlen helyzetek. Az exporttal kap­csolatban hangzott el az is, hogy az almautakat mindenkor veszélyeztetik a burgo­nyabogarak és az ameri­kai szövőlepkék. Az utak menti fák permete­zése tanácsi feladat, de a mentesítés üzemi érdek is. Hasznos tehát, ha a. perme­tezést az említett útvonala­kon a tanács és az üzemek együttműködve végzik el. A szervezési bizottság ülé­sén a Zöldért, a TSZKER, a MÉSZÖV képviselői a várha­tó termésről és a e'” ' lésről a VB-ÜLÉS KISVÁRDAN M ÓH—' XLIII, évfolyam, 192, szám ARA: 1,80 FORINT 1986. augusztus 15., péntek

Next

/
Thumbnails
Contents