Kelet-Magyarország, 1986. augusztus (43. évfolyam, 180-204. szám)
1986-08-14 / 191. szám
4 Kelet-Magyarország 1986. augusztus 14. Kommentár 'Ördögi körben T error és ellenterror. Halálos fenyegeté- i- seket tartalmazó közlemény és tüntetés, letartóztatások és ijesztő rutinnal ismétlődő összecsapások. A jelek szerint nem sok változás tapasztalható az észak-írországi politikai krízis mindennapjaiban. Sőt,, az eümiúlt napokban a feszültség még tovább is nőtt annak nyomán, hogy — nem egyszer középkori történelmi eseményekre emlékezve — augusztus dereka táján hagyományos felvonulásokat rendeznek Belfastban, Londonderryben és számos más nagyvárosban. A legutóbbi megmozdulások viszonylag békésen fejeződtek be. „Csupán” köveket és benzinpalackokat hajigáltak, „csak” rövid tűzharc bontakozott ki ismeretlen fegyveresek és a rendfenntartó egységek között, de az incidensek ezúttal nem követeltek emberéletet. A hosszú évtizedek óta parázsló, a felszínen katolikus—protestáns ellentétek formájában megjelenő, valójában mélyebb társadalmi és gazdasági ellentmondásokat is takaró válság összes áldozata azonban csak ezrekben mérhető. Némi — úgy tűnik, átmeneti — reményt szült az elmúlt hónapokban a brit és az ír kormány között létrejött emlékezetes hills- borough-i egyezmény, amely első ízben biztosított hivatalos formában jogot Dub- linnak az ulsteri katolikus kisebbség érdekeinek védelmére. A Nagy-Britanniához való tartozást foggal-körömmel védelmező protestáns szervezetek viszont azonnal csatasorba álltak a szerződés ellen, Észak-íror- szág „kiárusításának” bélyegezve a Thatcher asszony által aláírt okmányt. Beígért általános sztrájkjukra ugyan végül nem került sor, de a mostani tüntetések, a protestáns „vadak” egyre radikálisabb akciói azt jelzik, hogy London nemigen bízhat a kedélyek lecsillapodásában. S őt, egyes szakértők szerint az unionisták fiatalabb nemzedékei között teret hódítanak a még szélsőségesebb nézetek is. Amire a felelet persze az IRA újabb halállistái és merényletei képében jelentkezik — vagyis továbbra sem látszik kiút abból az ördögi körből, amelyben Észak-Írország oly régóta tévelyeg. Pedig e ki- j bogozhatatlan válsággóc egyik legnagyobb veszélye éppen az, hogy egy idő után már követhetetlen, melyik megtorlás volt az ok, vagy az ürügy a válaszakcióra. Ami vegytisztán marad, az csupán az újabb erőszakot gerjesztő erőszak. Washingtonban folytatódnak a szovjet—amerikai szakértői tárgyalások Első lépés a japán űrprogramban TELEX BOLGÁR—IRAKI TÁRGYALÁSOK Todor Zsivkov, a Bolgár Kommunista Párt Központi Bizottságának főtitkára, az államtanács elnöke Várnában fogadta Aziz Muhammedet, az Iraki Kommunista Párt KB első titkárát. A találkozón a kétoldalú kapcsolatok és a nemzetközi politika, ezen belül a közel-keleti helyzet egyes kérdéseit vitatták meg. KOMPSZERENCSÉTLENSÉG INDIÁBAN Felborult egy hindu zarándokokat szállító komp vasárnap Indiában a Gangesz folyón. Eddig 24 holtestet találtak meg, az eltűntek száma legkevesebb 75. A balesetet a komp túlterhelése Okozta. Az indiai kormány közölte, hogy az áldozatok hozzátartozói 500 rúpia kártérítést kapnak. Tíz napon belül egyébként ez volt a harmadik rendkívül súlyos közlekedési baleset Bihar államban. IHATNAK A NORVÉGOK Országszerte pohárcsengés és palackdugók pukkanása jelezte, hogy ismét ihatnak a norvégok: kedden véget ért az italboltok elárusítóinak öthetes sztrájkja. Az állami monopóliumnak számító szeszkereskedelem alkalmazottjai 10,4 százalékos béremelést hacoltak ki. A szomjas norvégok üdvözlik a győzelmet. Szerdán szakértői szintű szovjet—amerikai tárgyalások kezdődtek a washingtoni külügyminisztériumban a kétoldalú kapcsolatok időszerű kérdéseiről. A megbeszéléseken a szovjet küldöttség vezetője Vitalij Mikolcsak, a külügyminisztérium Egyesült Államokkal foglalkozó osztályának vezetőhelyettese, amerikai partnere Thomas Simons, aki a Szovjetunióval és Kelét-Európával foglalkozó főosztályt vezeti. Washingtoni közlés szerint a megbeszélések összefüggenek a -két ország külügyminiszterének szeptember máGandhi az USA politikájáról Radzsiv Gandhi indiai kormányfő szerdán bírálta azt a módot, ahogy az Egyesült Államok a leszerelés kérdéseit megközelíti. Sajnálatosnak nevezte, hogy az Egyesült Államok folytatja az előkészületeket az űrfegyVerkezési technológia kidolgozására. sodik felében esedékes találkozójával, végső soron pedig az esetleges idei csúcstalálkozó előkészítésével. 1961. augusztus 13-án, a Nyugat-Berlin felé addig nyitott határ ellenőrzés alá vételével a munkás-paraszt hatalom, a Varsói Szerződés tagállamainak egyetértésével, történelmi tettet hajtott végre: a szocialista NDK további felvirágzásának alapkövét rakta le — hangsúlyozta az NDK vezetője. Erich Honecker emlékeztetett arra, hogy az imperializmus, Nyugat-Berlint „frontvárossá” téve, a szocializmus visszaszorítására törekedett, a berlini nyitott határt kihasználva, gazdaságilag tönkre akarta tenrti az NDK-t. Az NDK az azóta kialakult európai szerződési rendszer Japánban szerdán hordozó- rakétával föld körüli pályára állítottak két műholdat. Egy ilyen hír önmagában ma már nem is nagyon érdekes, hiszen annyi műhold ikering bolygónk felett. Ám a felkelő nap országa a II. világháború után annyi technikai újdonsággal jelentkezett, hogy ma már odafigyel a világ mindarra, ami Japánban történik. A H—1 jelzésű kétlépcsős hordozórakéta teljesen önálmegszilárdítása és további kiépítése mellett foglal állást — jelentette ki az NSZEP KB főtitkára, majd a szocialista német állam társadalmi és gazdasági fejlődésében az eltelt negyedszázadban elért eredményeket vette számba. A beszéd után a 25 évvel ezelőtti intézkedések végrehajtásában döntő szerepet játszó munkásőrség gyalogos, motorozált és páncélos alakulatai vonultak el a dísztribün előtt. A berlini határ lezárásának 25. évfordulóján szerdán Nyugat-Berlinben az egykori Reichstag épületében tartottak gyűlést. Magasba emelkedik a rakéta. lóan kifejlesztett hajtóművel emelkedett a világűrbe. A folyékony oxigénnel és hidrogénnel működő LE—5 típusú „motor” tervezését 1980- ban határozták el és eddig 286 millió dollárba került. A japán hordozórakéták harmadik nemzedékét képviselő H—1-est az amerikai Delta típusból fejlesztették ki. Annak ellenére, hogy Nyu- gat-Berlinről szóló négyoldalú egyezmény szerint a város nem része az NSZK-nak és nem kormányozható onnan, a gyűlésen beszédet mondott Helmut Kohl, az NSZK kancellárja. A kereszténydemokrata politikus hidegháborús hangnemben, szovjet- és NDK-el- lenes kijelentésekben bővelkedő beszédben idézte fel a negyedszázaddal ezelőtti eseményeket. Azt hangoztatta, hogy „Berlin a német kérdés nyitottságának jelképe”. Beszédének befejező részében, a jelenlegi helyzetről szólva azt mondta, hogy „az NSZK az eltérő álláspontok és célkitűzések ellenére is kész együttműködni az NDK-val az emberek javára”. Hozzátette azonban, hogy a vitatott kérdésekben, például az NDK állampolgárság elismerésének elutasítását illetőén, Bonn továbbra sem hajlándó változtatni álláspontján.-----------------------------------------------s Egymásra utaltak H ány éve is? Negyvenegy. Sokunk számára történelem — lenne. Ha a halál mellett volna jelentése az időnek. De nincs. Az évek múlása csak az élet számára értelmezhető — pusztulást képtelen felfogni az emberi elme. Kiváltképp ha öt is fenyegeti. Mindegy, hogy a modernkori történelem melyik lapján látható két porig rombolt japán város. Mióta a „Kis fiú” és a „Kövér ember” megrázta fölöttük gyilkos üstökét, védtelenek és egymásra utaltak vagyunk. 1945. augusztus óta az emberi história nem zárható dátumokba, adatokba, visszaemlékezésekbe. Mert immár minden esemény rólunk szól — életünkről vagy halálunkról. Üj meg új, alattomosabbnál alattomosabb gyil- kokról hallva elég ha magunkba nézünk, s láthatjuk hogyan éreznek az emberek Kanadában, Brazíliában, vagy éppen Japánban. A világ összezsugorodott, akarva akaratlanul közös ügyeink lettek — 5 milliárdunknak. Nincs már ügy ezen a bolygón, ami ne tartozna mindenkire, mert minden mindannyiunkért, vagy mindannyiunk ellen történik — emberi értékeket teremt, véd, vagy azokat támadja. Értetlenül meredünk tévékészülékünk képernyőjére, amint esténként új háborúkról tudósít. Napfényre ébredünk, s a rádió hangszórójából ömle- nek ránk a távol tomboló erőszak hírei. Fürkész- szük az újságokat: tudósítások egyre tökéletesebb fegyverekről, de leszerelési javaslatokról és békeindítványokról is. Majd társadalmi munkát vállalunk: transzparenseket festünk, jelszavakat fogalmazunk a béke érdekében. De miközben buzgón helyeseljük a jelszót, „Olvasszák be a fegyvereket!”, hajlamosak vagyunk fegyverben tartani a lelkünket, élni a naponta nyert sanda előnyökkel, amelyeket érvényesülésért, jólétért és ki tudja mi egyébként folytatunk. Számon kell tartanunk a világot, mert ő is számon tart minket: félelmeinket, gyávaságunkat a reménynek, az emberségnek, a tetteknek kell felváltania. (czine) Nagygyűlés a berlini határ 25. évfordulóján Erich Honecfor beszéde Nagygyűléssel és a munkásőrség díszszemléjével emlékeztek meg'szerdán az NDK fővárosában a berlini határ lezárásának 25. évfordulójáról. A Kari Marx sugárúton felsorakozott 10 ezer munkásőr és több tíz ezer berlini előtt Erich Honecker, az NSZEP KB főtitkára, az NDK államtanácsának elnöke mondott beszédet. KOSSUTH RADIO 8,20: Nélkülözhetetlen emberek?! Jegyzet. — 8,30: Zenei fejtörő. — 9,20: Két fúvó&nyi- táiny. — 9,34: Világablak. — 10,05 : Két keréken ... — 10,35: Évszázadok mesterművei. — 11,30: Bárdos—Móra: Hajnali dal. — 11,39: Kedves Michele. Regény. — 12,45: Német utakon. — 13,00: Ronaldo di Capua: A oigánylámy. — 13,41: Hild-érmes Nagykanizsai. — 14,10: A magyar széppróza. — 14,26: Népdalcsokor. — 15,00: Világirodalmi könyvszemle. — 15,30: Zenei Tükör. — 16,05: Csokonai Csurgón, Petőfi Pápán. — 16,30: A csudálatos Mary. Regény. — 16,53: Muzsikáló természet. — 17,00: A domáldi üstökös. Rádiójáték. — 17,47: Nóták. — 19,15: Molnár Ferenc: A Testőr. — 21,43: Batthyány Lajos mindszterelniökKége. — 22,30: Edwin Fischer zongorázik. — 23,43: Szitármuzsika. PETŐFI RADIO 8,05: Tárogaitómuzsika. — 8,20: A Szabó családi — 12,10: Fúvószenekari koncert. — 12,30: Mezők, falvak éneke. — 13,05: Noszrtalgiahulilám. — 14,00: Ka- ravánszeráj. — 15,10: Operaslá- gerek. — 15,45: Törvénykönyv. — 16,00: Magnóról magnóira. — 116,40: Dzsesszíesztivál. — 17,30: Tanakodó. — 18,30: Slágerlista. — 19,06: Operettkedvelőknek. — 20,03: A Poptartsznya dalai. — 21,05: Nóták. — 21,50: Kabarévadászat, — 23,20: Könnyűzene. 3. MŰSOR 9,08: Magyarán szólva. — 9,23: Gluck: Orfeuszt — 10,21: Három népdalkantáta. — 10,47: Csak fiataloknak. — 11,42: Három kvartett. — 13,05: Harminc perc alatt a Föld körül. — 13,35: Megtervezett véletlenek. — 13,53: Bach-kantáta. — 14,20: A régi zene világában. —15,00: Fophullám. — 16,00: Kórusmu- asika. — 16,18: Remekművek. — 17,04: Zenekart muzsika. — 18,00: Szerelmi kettősök. — 18,30 : In Hunba matema, 19,05: Barokk szerzők művei. — 18,35: RádióJianigversenyékről. 20,05: Mozart-hangverseny. — 20,45: Modem írók portréi. — 22,10: Etena. Potenska hárfázdlk. — 22,30: Napjaink zenéje. NYÍREGYHÁZI rádió 17,00: Hírek. — 17,05: A Gibb fivérek szerzeményeiből. — 17,20: Hangraforgó. A tartalomból: Bánszky István könyvkritikája. — A világtalálkozó után (Bálint István) — Elég meleg? (Antal István) — Karnevál ’86 (Kolláth Adrienne). — 18,00—18,30: Észak-tiszántúli krónika. Lapszemle. Műsorelőzetes. (A nap szerkesztője: Samu András) MAGYAR TV 8,25: Tévétoma. — 8,30: Szünidei matiné. — 10,15: Jackson út. 2. rész. Francia tévéfilmsorozat. — 17,05: Kesztyűbe dudálná. Szovjet film. — 18,15: Tévébörze. — 18,30: Telesport. — 18,10: Tévétoma. — 19,15: Esti mese. — 19,30: Híradó. — 20,05: Oppenheimer. 6. rész. Angol tévéfilmsorozat. — 21,10: Hírháttér. — 22,00: A hét műtárgya. Három márványszobor a KykládokróL — 22,05: Híradó 3. — 22,15: Himnusz. 2. MŰSOR 18,30: A nősülés viszontagságai. Lengyel filmsorozat. 1. rész. — 19,40: Vizálabdá VB. Spanyolország—Olaszország. — 21,00: Híradó 2. — 21,20: A nősülés viszontagságai. Lengyel filmsorozat. 2. rész. MOZIMŰSOR Krúdy mozi: HATSÖ ABLAK. Kert mozi: SZÉP LÁNY AJÁNDÉKBA. Előadás kezdete: 20i,30 óra. Béke mozi: de.: KINCS, AMI NINCS. Du.: KINCS, AMI NINCS. Móricz mozi: BOMBANÖ. Sóstói Kultúrpark: 15-én 21,00 érát ól a DOLLY ROLL együttes müsoira. (1574) FELHÍVÁS! Értesítjük Tisztelt Közületi és Lakossági Megrendelőinket, hogy a TIGÁZ Debreceni Üzemigazgatóság Szabolcs-Szatmár megyei Kirendeltsége a külső és belső gázszerelési tevékenységét 1986. 08. 01-től megszüntette. A fenti időponttól ezen munkákat az ÉPSZER Lakás- Kommunális Kivitelezést Befejező és Szolgáltató Leányvállalat átvette. A TIGÁZ-hoz eddig benyújtott megrendeléseket átvállalva továbbiakban a Leányvállalat végzi. Várjuk újább megrendeléseiket személyesen vagy. levélben az alábbi címre: ÉPSZER — NYIRSZAKSZER Leányvállalat Nemeskéri László üzemvezető Nyíregyháza, Káli ói út 4. sz. III. em. Tel.: 10-822/11. mell. (1637) HALLGASSUNK^ NÉZZÜNK MEG 1986. augusztus 14., csütörtök