Kelet-Magyarország, 1986. július (43. évfolyam, 153-179. szám)

1986-07-12 / 163. szám

1986. július 12. ® Géppel írni nagyon sokféle módon lehet. Például egy, vagy két ujjal pötyögtetve, amatőr módra — de lehet tíz ujjal, vakon, oldalakon keresztül gyorsan és hibátlanul is. így már lehetséges, hogy az egyik leg­egyszerűbbnek tűnő foglalkozást profi mó­don, mesteri szinten művelje valaki. Mint Jármy Péterné is, aki titkárnőként dolgozik Budapesten, a Magyar Nemzeti Bankban. Mivel időnként angol nyelvű le­veleket kell írnia, ezért most angol nyelv- tanfolyamra jár. Célja rövid időn belül leg­alább a középfokú nyelvvizsga megszerzése. Évekig tanult németül is, aminek szintén hasznát veszi a munkájában. „Mellesleg” pedig rendszeresen ott van a hazai és a nem­zetközi gépíróversenyeken, sőt a világbaj­nokságokon is. Hiszen kétévenként VB-n mérik össze ügyességüket a világ legjobb gép- és gyorsírói. — Ha valaki megtanul jól vakon gépelni, akkor esélye lehet rá, hogy eljusson, s szép eredménnyel szerepeljen ezeken a versenye­ken. Feltéve, hogy kellően higgadt, nyugodt és van elég szorgalma, kitartása, akarata. A bajnokságokon ugyanis csak at arathat si­kert, aki folyamatosan gyakorol. Mivel titkárnő vagyok, mindennap gépelek — de ez édeskevés a sikerhez. Munkaidő után rendszerint fáradt vagyok, ezért inkább reg­gelenként szeretek edzeni fél- vagy egy órát. Természetesen otthon, hétvégeken is szakí­tok időt erre. Már hagyomány, hogy a Magyar Gépírók és Gyorsírók Országos Szövetsége évente egyszer szakmai táborozást szervez az ér­deklődőknek. Az idén a szövetség nyíregy­házi helyi csoportja volt a rendezvény há­zigazdája, június 29 és július 5 között. Ez­úttal mintegy másfél százan jöttek el a sza­bolcsi megyeszékhelyre — köztük Jármy- né is. — Nagyon hasznosak ezek a táborozások, mert igen jó lehetőséget adnak a gyakorlás­ra. A programban szerepelt városnézés, is­merkedés a konzervgyárral, sőt lövészet is — ám a lényeg az edzés volt. Naponta négy, sőt esetenként nyolc órát kopogtunk az író­gépeken. Nekem szerencsém van, mert a munkahelyem minden segítséget megad ah­hoz, hogy eljussak az ilyen szakmai progra­mokra. Engem és még kilenc gépírót az or­szág különböző részeiből erre a táborozásra is a bank küldött el. Sajnos nem minden kolléganőmnek ilyen könnyű részt venni a rendezvényeken. Ez azért is gond, mert egy- egy táborozás, vagy verseny bizony nem ol­csó mulatság . .. Sokan még az anyagi terheket is vállalják azért, hogy tökéletesítsék az ügyességüket. Hiszen, a versenyeknek — főként a világ- bajnokságoknak — különös varázsa van. A szakmában nagy rang eljutni ezekre. Először is indulni kell a helyi versenye­ken. Innen a legjobbak jutnak el az orszá­gos versengésre, annak győztesei pedig a VB-re. — Számomra a gyors- és gépíróiskola az egyetlen lehetőség volt a nyolcadik osztály befejezése után. Vagyis azt nem mondhatom, hogy életem nagy álma vált valóra, mikor felvettek oda. Aztán ahogy megismertem a szakmát, annál inkább vonzani, érdekelni kezdett. Olyannyira, hogy már az iskolai évek alatt is rendszeresen versenyeztem. Egy időben még gyorsírásból is. Sajnos ab­ban nem értem el említésre méltó sikere­ket, mert fáradékony a kezem. A munkám­ban ez nem hátráltat, ugyanis ebben a ka­tegóriában percenként 200 szótagos fokon írok. Viszont a versenyzéshez ez a teljesít­mény kevés. Annál szebbek a fiatalasszony eredményei gépírásban. — Az elmúlt évek alatt nagyon sok világ- bajnokságra eljutottam már. A VB-k al­Egry József: önarckép 1932. A profi gépíró kalmával jártam Jugoszláviában, Ausztriá­ban, az NSZK-ban, az NDK-ban, Svájcban. A legjobb teljesítményt egy nemzetközi ver­senyen értem el ’80-ban Oberhofban. Száz híján 16 ezer leütést teljesítettem fél óra alatt. Sajnos két hibám volt, így 15 ezer 200 leütést ismertek el, amivel második helye­zett lettem. Ez a gyorsasági csúcsom. Egy alkalommal pedig Magyarország hibátlan­sági bajnoka lettem, tíz perc alatt 5 ezer fölötti leütéssel. Javítanivaló természetesen mindig akad. Jármy Péternének — ami a hibátlanságot illeti — a betűkihagyásokra fontos figyel­nie. A gyorsasági versenyekhez pedig azt kell gyakorolnia, hogy minél kevesebb időt igényeljen egy új lap befűzése. — Nem árt ügyelnem az ütemességre sem. Ennek korrigálásához a férjem adta a leg­jobb ötletet. Azt javasolta, hogy vegyem fel magnószalagra a gépelésemet, mert így el­lenőrizni tudom a munka ritmusát. S ami még nagyon fontos, erősítenem kell a kon­centrálóképességemet. írás közben egy leej­tett papírlap is kizökkenthet. Az egyik nagy versenyen történt, hogy filmeztek bennün­ket. Az ezzel járó jövés-menés bizony elvon­ta a figyelmünket a feladatokról. .Nagy előny, hogy még a világbajnokságo­kon is ki-ki a saját masinájával versenyez­het. Jármyné ma már egy elektromos, :gömb- fejes IBM géppel dolgozik, ami jó harminc­kilós. Volt rá példa, hogy a súlyos málhával többször is át kellett szállni utazás közben. De ha lehetőség nyílna rá, a titkárnő szí­vesen cipelné jövőre is az IBM-et a követ­kező világversenyre: Firenzébe. Igaz, hogy ott lesz-e, az elsősorban rajta, a teljesítmé­nyén múlik... Házi Zsuzsa '------------------------------------------------------\ MEZEY KATALIN: A legfőbb krimi Ha az ifjúság mosolyát nem vetted filmre — elveszett. Máris magadra oszthatod áz idősebb szerepeket. Lehetsz peckes és kackiás, az, aki sose vénül, lehetsz esendő, beteges, aki a múltba révül. Lehetsz bátor is, gyáva is, mindenképp egy a vége: ezt nem úszód meg élve. PÄKOLITZ ISTVÁN: Nyugalmazott A szikla végülis megúnta az örökös hercehurcát és úgy döntött hogy fönt marad a csúcson A nyugalmazott Sziszifusz ölbe tehetné kezét De inkább agyaggolyóbist gyárnál: hadd gurigázzék az unoka ^^ Motívumok vándorlása Bevallom, nem olvastam Nemere István nagy vihart kavaró művét, amely Titkok könyve címmel jelent meg, csak onnan tudok erről, hogy a tudomány szent ne­vében többen villámokat szórtak rá a sajtóban. Nem jutottam hozzá a Vallanak a betűk című kötethez sem, amelyen ugyancsak a tudo­mányosság képviselői verik el a port, illetéktelenséggel vádolva a grafológiát. Hogy e két eset miért jutott eszembe, azonnal kiderül. Legutóbbi film- és olvas­mányélményeim alapján olyasfajta motívumismétlő­désekkel találkoztam, ame­lyek nem hagyják nyugodni a fantáziámat. Legjobb tu­domásom szerint az iroda­lomtudomány csak a népme­se területén tárta fel a ván­dorló motívumokat, térké­pezte fel az ismétlődő cse­lekményelemeket, így hát észrevételeim aligha szem­besíthetek szakirodalmi előz­ményekkel. Lehet, hogy azok a cselekménybeli, de egyút­tal gondolkodásmódban je­lentkező azonosságok, ame­lyeknek példáit azonnal megemlítem, pusztán a vé­letlenszerű egybeesés játékai, s ezért további vizsgálódásra nem érdemesek, de az is le­het, hogy (további példákkal gyarapítva, ha egyáltalán lé­teznek ilyenek), következte­tések levonására is alkalmat adnak. A tudomány minden rendű és rangú harcosától pedig eleve felmentést ké­rek, ha kérdésfeltevésem hi­básnak minősíthető. Az a példa, amelyet előbb említek, közismertebb a má­siknál. Sánta Ferenc: Sokan voltunk című novellája 1954- ben jelent meg. A cselek­mény középpontjában egy erdélyi öreg parasztember áll, aki munkájával már nem tud segíteni a családján, ve­le viszont egy éhes szájjal több van otthon, ezért aztán önkéntes módon indul a ha­lálba. Elfogyasztja utolsó va­csoráját (s ennek leírása erő­A két háború között a Ge­nius adta ki, amit követett a világsiker. Aztán széles e ha­zában nem tudhattunk róla, mert kiadói politikánk sze­mérmességből (?) elzárkózott egy kispolgárinak kikiáltott író könyve újrakiadásától, némely kortárs író által el­indított és túladagolt, már- már rágalomnak is beillő pletykaözön pedig az új ol­vasótábort is zavarba hoz­hatta. De azt is tudni kell, hogy akik irigyelték a milli­ókat, amit a szerző olyan „könnyelműen” elkártyázott, ők is többnyire a zöld gyep és zöld asztal hősei közül regrutálódtak. Markovits Rodion Szibériai Garnizon című könyvéről, (Ifjúsági Lap- és Könyvki­adó, 1956.), a „kollektív ri- portregény”-ről van szó, amelyről az első háború utol­só fehér bölényei, a Szibéri­át megjárt egykori rab ma­gyarok máig is meghatóan nyilatkoznak, eskü alatt vall- ván, hogy annak minden so­ra igaz. Nagy szó ez, mert a hadifogoly-irodalmat ismer­ve, könnyen csapdába eshet a szerző. Adva van a „téma”, a valóságos élményanyag és már csak bizonyos írói véna kell hozzá, és kész a siker­könyv. De valóban így van I ez? teljes módon sugallja azt, hogy valamiféle népszokásról értesülünk), majd felmegy a havasra, hogy többet ne tér­jen vissza. (Az őt követő sorstárs szerepeltetése még inkább azt a gondolatot éb­reszti bennünk, hogy nép­szokásról van szó.) Bár Er­dély mindentudója, Orbán Balázs ilyen népszokást nagy munkájában nem említ, és Sánta maga is úgy tudja, hogy ez a jelenség nem volt általános azon a vidéken, de azért mégis csak létezett. Mi­ként létezett Japánban is, amelyről az első tudósítást Fukazavától kaptuk, az 1956- ban írt Tanulmány a Nara- jama-dalokról című novellá­jából. (Nálunk Zarándokének címmel jelent meg.) Hogy más népeknél az önkéntes halálba menetelnek ez a for­mája előfordult volna, nem tudok. E motívum megjelent ké­sőbb Kosa Ferenc Hószaka­dás (1974) című filmjében, de érdekes módon az inspiráló előzmény nem a Sánta-no­vella, hanem Fukazava mun­kája volt. Ez utóbbinak fil­mes feldolgozását, Imamura Sóhei Narajama balladája című munkáját (1983) né­hány hónapja nézhettük meg a moziban,. A japán filmben látható utolsó vacsora rituá­lis jellege jelentékeny erővel emlékeztet a Sánta-írás ha­sonló megoldására. A másik példa nem ennyi­re közismert, mert az irodal­mi alkotás kevésbé forog közkézen (bár megérdemel­né, hogy sokan olvassák), a filmmel pedig, amelyre hi­vatkozom, adós még a ma­gyar filmforgalmazás (de bízzunk benne, hogy előbb- utóbb látható lesz majd.) Ahogy az öregek önkéntes áldozatvállalásának az iro­dalomban és a filmben sok­féle, az említett példától el­térő megnyilatkozási formá­ja van, hasonlóképp a lelki- ismeretfurdalás megjelení­tése is változatos tematikai elemek segítségével jelent­Markovits Rodion szatmári ügyvéd, újságíró, a kolozs­vári Kele'ti Űjság szatmárvi- déki szerkesztője, a húszas évek közepén a lap hasábja­in felhívást tett közzé, kérve egykori szibériai hadifogoly­társait: írják meg élményei­ket, emlékeiket, amit ő re­génnyé formál. A különös kísérlet szenzációsan sikerült, százával érkeztek Szatmárra a levelek; ám az elkészült könyv akkor, ott Erdélyben — mondjuk ki! — érdekte­lenségbe fúlt. Aztán jött a pesti Genius és jöttek az iri­gyelt milliók. A húszas évek végére már kialakult a „történelmi táv­lat” és a nagy háború, a ha­difogság témáját meg lehe­tett írni becsületesen, való­san. Markovits Rodion jól választotta meg az időpontot, eltalálta az olvasóközönség igényét, és olyan könyvet produkált, mely dokumen­tumerejével messze felülmúl minden előtte és utána meg­írt hasonló tárgyú írói alko­tást. Időben még csak ezután jelentkeztek Barbusse, Renn, Remarque, ők is a polgár szemével láttatják a leírt vi­lágot és a polgári humaniz­must deklarálják alkotásaik­ban, ezért is nincs értelme most összehasonlítást próbál­gatni Markovits és a nagy nyugatiak között. Aztán a polgári szemléletű Markovits Rodion a szatmári, temesvári újságírás robotjában, majd a felszabadulást követő demok­kezik. De érdekes módon Szi­lágyi István regényében, a Kő hull apadó kútba című­ben ez az érzelem, lényegét illetően ugyanúgy jelenik meg, ugyanolyan cselekvés­sorozatban ölt testet, mint Japán jelenleg legdivato­sabb, legtöbbet emlegetett rendezőjének, Oshimának a Szenvedélyek birodalma cí­mű alkotásában. A Szilágyi-regény főhőse, Szendy Ilka egy kitalált ne­vű erdélyi kisvárosban meg­öli a szeretőjét, majd egy kútba dobja a tetemet. Csak jelezni lehet e pár sorban, hogy nem bűnügyi történet­ről van szó, hanem a pszi­chológiai regény formálási elvei szerint alakított cse­lekményről, amelyben a fő mozgató a rögeszmévé vált szabadulási vágy a bűntu­dattól. Szendy Ilka megszál­lott módon hordja a követ a kútba, inkább vezetéskép­pen, mintsem a bűnjel el­tüntetése céljából. Az Oshima-műben ugyan­ez a motívum jelentkezik. A bűntudat filmjének is ne­vezhetném, amelyben a köz­ponti cselekményelem egy férj meggyilkolása. Mind a feleség, mint a zserető vé­gigéli a lelkifurdalás folya­matát, s az utóbbi — mi­ként a Kő hull apadó kútba hősnője — köveket, lehullott faleveleket hordoz abba a gödörbe, ahová a halottat lökték. Japán és Erdély, két külön világ, két egészen különböző kultúrkör. Japánok és szé­kelyek történelme érintkezé­si pontokat nem tartalmaz, s mégis milyen sajátos össze- csengése az említett két pél­da az emberi viszonylatok­nak. Alapjában véve a feu­dális viszonyok által meg­határozott gondolkodásmód továbbélésének bizonyítékai­ként értelmezhetők, de hogy ennyire azonos formát öltse- nek, az mindenképp figyel­met érdemel. Hamar Péter ratikus átalakulás lázában eljut a kommunista pártig. Az egykori vörösgárdista komisszár, aki az antonescu- ánus korban nem vállalhatta 1919—21-és múltját, 1944 után a temesvári Szabad Szó hasábjain új életre támad. Még a Garnizon után megír­ta az Aranyvonatot, később -a Sánta farsang című köny­vét, melyet egyik méltatója, Méliusz József a két világ­háború közötti erdélyi ki­sebbségi irodalom legjobb fa­lu tárgyú regényei között emleget. A garnizonos, zajos- valutáris idők azonban el­múltak, 1939-ben, saját ki­adásban, előfizetői számára kiadta még a Reb Áncsli és más avasi zsidókról szóló széphistóriák című elbeszé­léskötetét. önálló könyvvel többé nem jelentkezett, a felszabadulás után csak új­ságírói publicisztikára futot­ta. Igaz, tervezett még köte­tet, de annak állítólagos 1945- ös megjelenése csak tévedé­sen alapuló legenda. (Szeker- nyés János gyűjtötte kötetbe — Páholyból címen — pub­licisztikai írásait, 1970-ben.) Most, hogy a könyv ünne­pére Magyarországon is ki­adták a Szibériai Garnizont, amolyan elégtétel a régen hallott szerzőnek és annak a néhány száz vöröskatonának, akik a fogság után még elkí­sérték a híres aranyvonatot Kazányba. Tizennégy nyel­ven jelent meg és olvassák a világban. Nyéki Károly Szibériai Garnizon KM HÉTVÉGI melléklet [a km vendége)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents