Kelet-Magyarország, 1986. július (43. évfolyam, 153-179. szám)

1986-07-12 / 163. szám

1986. július 12. £ Hozzászólás cikkeinkhez Az alkohol és a jog Az alkoholisták növekvő száma, az alkoholfogyasztás riasztó mennyiségét tükröző adatok, a káros társadalmi hatások ismerete-széles körű társadalmi összefogást és ha­tékony állami intézkedéseket sürgetnek az alkoholfogyasz­tás és az alkoholizmus visz- szaszorítása érdekében. Az állami döntések első­sorban jogi formában jelen­nek meg. Jogrendszerünk számos előírást tartalmaz egyrészt az alkoholizmus megelőzésével, másrészt az alkoholisták gyógyításával kapcsolatban. A megelőzést szolgáló szabályok köréből kiemelést érdemelnek a fo­gyasztást korlátozó intézke­dések. Az alkoholizmus nem ala­kulhat ki szeszes ital fogyasz­tása, mégpedig jelentős mennyiségű szeszes ital tar­tás és rendszeres fogyasztása nélkül. A nemzetközi tapasz­talatok szerint minél több alkohol fogy egy adott társa­dalomban, annál magasabb e társadalomban az alkoholis­ták száma. Éppen ezért a jo­gi intézkedésekkel a szeszes italokhoz való hozzáférés le­hetőségeit kell szűkíteni, a kínálat korlátozására kell tö­rekedni. Ezzel a módszerrel elérhetjük, hogy az állam­polgárok ne mindig, minde­nütt, korlátlanul juthassa­nak hozzá alkoholhoz, ha­nem csak meghatározott fel­tételek mellett. A hatályos jogi rendelke­zések egyértelműen megálla­pítják azokat az üzletkörö­ket, ahol szeszes ital értéke­sítése engedélyezhető, és meghatározzák az üzlettípu­sokban forgalmazható szeszes italok körét is. A jogszabály­ban meg nem jelölt üzletek­ben tilos alkoholt árusítani, így pl. rendelet tiltja ki a szeszes italokat a húsboltok­ból, a zöldség- és gyümölcs- boltokból, továbbá a kenyér és pékáruk szaküzletéből stb. Néhány üzletben csak bizo­nyos fajta szeszes italok ér­tékesíthetők. Vitatkozni lehet azon, hogy a rendeletben fel­sorolt valamennyi elárusító­hely-típusban indokolt-e az alkoholforgalmazás enge­délyezése, s azon is, hogy az engedélyezhető szeszes italok köre az egyes üzletekben nem túlságosan széles-e. Szerin­tem mindkét irányban szűkí­tés lenne célszerű. Ismeretesek adott napokra, napszakokra vonatkozó érté­kesítési korlátozások is. 1978. január 1-e óta jogszabály tiltja szeszes ital értékesíté­sét vendéglátó üzletben mun­kanapokon, a napi üzletnyi­tástól reggel 9 óráig. Helyes volt, eredményesnek bizo­nyult ez a rendelkezés, amely elsősorban a munkakezdés előtti italozás megakadályo­zását célozta. Az általáno­sabbá, hatékonyabbá tétele érdekében elképzelhetőnek tartom a tilalom kiterjeszté­sét a vendéglátóüzleteken kí­vül a kereskedelmi egysé­gekre is. Ezzel a megoldással elér­hetnénk, hogy a dolgozók a munkakezdés előtt törvényes úton ne juthassanak a sze­szes italhoz. A gyakorlati ki­vitelezés sem okoz különö­sebb nehézséget, hiszen a boltokban egyszerűen meg­valósítható az italospolcok részleges elkülönítése az áru­sítás megkezdéséig. Ki lehet­ne terjeszteni az értékesítési tilalom óráit is, mondjuk 9 óra helyett 12 órát jelölhet­nénk meg. E tilalmak bőví­tésével egyidejűleg elenged­hetetlen az illegális alkohol­árusító helyek felszámolásá­ra irányuló tevékenység fo­kozása. A megvásárolható alkohol mennyiségével kapcsolatos korlátozások körébe tartozik az a — megszületése idején komoly vívmánynak számító — előírás, hogy hazánkban 1978. július 1-től 0,05 és 0,1 literes palackozásban szeszes ital nem értékesíthető. A tapasztalatok szerint ma az állampolgárok jelentős ré­sze, főként a reggeli bevá­sárlások időszakában a 0,2 literes kiszerelésű palacko­zott italokat keresi és vásá­rolja. Ezt a mennyiséget meg tudja fizetni, de könnyű be­vinni a munkahelyre is, mert kis helyen elfér. Kül­földön egyes országokban égetett szeszes italt két liter­nél kisebb mennyiségben nem szabad eladni. Jelentős szerepet játszhat­nak a munkakezdés előtti és munkavégzés közbeni italo­zás megakadályozásában a szeszes italt árusító helyek létesítésével kapcsolatos kor­látozások. Már hosszabb idő óta rendelet tiltja a száznál több dolgozót foglalkoztató üzem, egyéb munkahelyek, egészségügyi intézmény, is­kola környékén — a bejára­toktól számított 200 méteres körzeten belül — italbolt, bo­rozó, kocsma, poharazó és termelői borkimérés létesíté­sét. A kétségtelenül szigorú szabályozás megkerülésére ad lehetőséget és kiskaput nyit az ügyeskedők részére ugyan­akkor az üzletkörök felsoro­lása, hiszen így a jogszabály csak a kifejezetten megjelölt öt üzletkörű vendéglátóhely létesítése elé gördít akadályt. Minden további nélkül, akár a gyárkapu közvetlen közelé­ben lehet azonban vendéglőt, sörözőt, bisztrót, büfét stb. nyitni. Akkor lenne igazán következetes és eredményes a tiltás, ha 200 méteres körze­ten belül minden szeszes italt értékesítő vendéglátóhely lé­tesítését meggátolná. Az előbbiekhez hasonlóan belkereskedelmi miniszteri rendelet tiltja szeszes ita­loknak az általános áruhá­zakban, ABC-áruházakban, valamint az élelmiszerüzle­tekben történő elfogyasztá­sát, helyben fogyasztását. Ugyanakkor jogrendszerünk­ben nincs olyan, a központi állami szervek által alkotott szabály, amely a közterüle­ten való italozást tilalmazná. Ennek következtében egyes településeken a boltok előtt, a parkokban utcai kocsmák alakulnak ki. Országos sza­bályozás hiányában a helyi tanácsok egy része tanács- rendeletben tiltja meg a köz­területi alkoholfogyasztást, a tilalom megszegését szabály- sértéssé nyilvánítja. A gond az, hogy ezek a tanácsrende­letek nem elég széles körben ismertek, alkalmazásuk ne­hézkes. El kellene gondol­kodni azon, vajon nem jött-e még el az ideje egy központi jogszabály alkotásának. Jogrendszerünk a kifejtet­teken túlmenően is tartal­maz alkoholfogyasztással kap­csolatos tilalmakat és korlá­tozásokat. Mindezen tilal­mak betartásának kulcskér­dése az ellenőrzés és a szi­gor, valamint az illegális csa­tornák eltorlaszolása. Dr. Barabás Bertalan ügyész, a Kisvárdai Alkoholizmus Ellenes Városi Bizottság tagja BUDAHÁZI ISTVÁN: Nagyanyám Gyökerek menyasszonya lettél, töretlen álomban, fehérben, feketében, porladsz az idő csőrében. Kakasaid nem kiáltanak már hajnalban piros feltámadásra. Fölötted csak a gerlék szólnak, s egy némult torkú énékesmadár. „...nem valók vagyunk mink úri családba!" Fogyatkozó előítéletek Beszélgetés a negyei tanács szociálpolitikai referenséve Napokon át keresem, hiába. Ma még nem is hallottam a hangját — szegi kedvemet a telefonközpontos; épp most ment el, de va­lahol itt kell lennie az épületben — sajnál­kozik legközelebb egyik kollégája; vidéken van — mondja a másik, amikor ismét je­lentkezem. Már-már feladom. Azért még egyszer megpróbálom, most személyesen. Ez­úttal szerencsém van, hivatali szobájában találom Miklovich Györgyöt, a Szabolcs- Szatmár megyei Tanács szociálpolitikai re­ferensét. — Mindig ennyire elfoglalt? — Többnyire. Ez egy ilyen munka. — Voltaképpen mit csinál egy referens? — Mint bizonyára tudja, öt referens tar­tozik a megyei tanács elnökéhez. Egyikük a környezetvédelemmel foglalkozik, egy másik kolléga a fiatalok problémáival, és így to­vább. Az én területem a szociálpolitika, ami rendkívül szerteágazó munkát jelent. Az egyik legnagyobb feladatom például a csa­ládsegítő központok tevékenységének össze­hangolása. Jelenleg négy ilyen intézmény működik a megyében, Nyíregyházán, Nyír­bátorban, Ibrányban és Szatmárcsekén. Sze­rintem nagyon sikeres kísérletről van szó. Érdemes lenne más településeken is létre­hozni ilyen központokat, hiszen abban segí­tenek, ami társadalmunk egyik legnagyobb feladata: a családgondozásban, -védelemben. — Gyermekkorában az ember keresi a fel­adatot, pilóta akar lenni, orvos vagy kara­tebajnok. A felnőttek világában gyakran a feladathoz kell megtalálni a megfelelő em­bert. Valahogy így kapta jelenlegi megbíza­tását Miklovich György is, aki tanult hiva­tása szerint pedagógus volna. — Mielőtt a megyei tanácsra kerültem, Ti- szakerecsenyben tanítottam. A faluban ma­gas volt a cigánylakosság aránya. Nagyon rendes családok voltak, eljártak dolgozni, semmi gond nem volt velük. Az iskolában a gyerekek egyharmada cigány volt. Gondo­lom, részben emiatt esett rám a választás, ugyanis mostani munkám legnagyobb részét Hány diáktragédiát jegyeztek fel az idők során, lehetetlen meg­állapítani. Hogy a tanulmányi ku­darcok, bukások olykor fiatal éle­teket is követeltek, sajnos nem­csak az irodalmi művekből, fil­mekből és más művészi alkotá­sokból ismertek. Gyenge idegze­tű, személyiségi zavarokkal küsz­ködő, önmagukban bízni nem tu­dó, vagy családi, baráti környe­zetük hatására az öngyilkosságig eljutó fiatalokról esetenként még mindig hallunk. Szomorú, figyel­meztető példák ezek, amelyek szü­lőt, tanárt, barátot egyaránt ta­pintatra intenek. S főleg a tra­gédiák megelőzésére kell, hogy sarkalljanak, a mentőkötél ott van valamennyiünk kezében. De odavetjük-e, vagy csak későn? Ez jutott eszembe, amikor az egyik apróhirdetést olvasgattam: „bukott tanulók felkészítését vál­lalom.” Másutt, az egyik műve­lődési ház hirdet pótvizsgára fel­készítő tanfolyamot „kiváló szak­tanárok” irányításával. S itt már hajlamos az ember eltöprengeni a bukásokat megelőző állapotokon, majd pedig a bukások lélektanán. Bukások—laiulsáiBkkal Gyakran szóba kerülnek mos­tanában az iskolák tanítási, ne­velési rendjében bekövetkezett jó irányú változások. Megbízhatóbb, jobb módszereket igyekeznek mindenütt „kitalálni” a tanulók teljesítményének mérésére. A tan­év során azonban jócskán akad­nak aránytalan terhelések is; az év végén megsokasodnak a fel­mérések, beszámoltatások. S ugyancsak elgondolkoztató, ha az egész tanévben egyenletes, jó osztályzatokat elérő diák a vizs­gán nyújtott teljesítménye alap­ján megbukik. Márpedig talál­kozhatunk ilyen diákokkal, nap­pali és levelező tagozaton egy­aránt. A vizsgasokk nem minden­kit egyormán sújt, vannak ki­mondottan vizsgalázzal küzdők, akik tudásukról képtelenek vizs­gaszerű körülmények között hi­teles képet felmutatni. Vajon az esetenként „könnyen” buktató ta­nár lelkiismerete nyugodt-e egy a cigány lakosság ügyes-bajos dolgainak in tézése adja. Járom a megyét, kivizsgálom; bejelentéseket, panaszokat. Amolyan koor dinatív szerepet töltök be a tanács osztá lyai között, hiszen egy-egy ügyben hol ; művelődési, hol az egészségügyi, az építés vagy munkaügyi osztály segíthet. De az i: előfordul, hogy szinte mindegyiket megkere sem egy-egy ember vagy család érdekében — Vannak-e tipikus ügyek? — Ahány ember, annyi gond. A legtöb ben a lakásépítéssel kapcsolatos nehézsé gek, panaszok miatt fordulnak a megyei ta­nácshoz, néha sajnos akkor is, amikor ot helyben el lehetne intézni az egészet — d( hát ez nemcsak a cigány lakosságra jellem ző. Beszélgetésünk során a későbbiekben i: gyakran elhangzik ez a szó: „helyben” Ugyanis — éppúgy, mint más területeken — a cigány lakosság gondjainak megoldásáér is a helybeliek tehetik a legtöbbet. „Pénzt paripát, fegyvert” egyesíthetnek, mozgósít hatnak azért, hogy eltűnjenek az utolsó put rik is. Az utóbbi egy évtizedben több min ötezer lakás került cigány családok birtoká­ba; zömük tanácsi közreműködéssel épült mások vásárolták vagy önerőből építették ú. otthonukat. — A gondok azért nem fogytak el. Mos egy kicsit még nehezebb is, részben mer az építtető családoknak nem könnyű kivite lezőt találni. Másrészt jószerivel azok ma radtak hátra, akik a legkevésbé hajlandói önmaguk is tenni valamit saját boldogulásu kért, például nincsen munkaviszonyuk, emiatt nem kaphatnak OTP-kölcsönt. Var továbbá egy olyan csoport is, a sokgyereke: családoké, akik helyzetüknél fogva egyszerű en képtelenek élni a lehetőségekkel. Gon dolja el, 6—8 gyerek mellett ugyan hogy le hét összegyűjteni az építkezés összegénei minimálisan előírt tíz százalékát? Pedif most már 10 terv közül lehet választani, ; akár négyszobás, fürdőszobás lakások i: építhetők. — A lakáskörülmények szembetűnő válto­zását már említette. Milyen egyéb elörelé pést tapasztalt ez alatt a majdnem tíz éi alatt, mióta itt dolgozik? — Rendkívül megnőtt a munkavállalói aránya. Ma már a férfiak több mint 80 szá zalékának, a nők egyharmadának van mun kaviszonya. Óriási dolog! Vagy itt vannal a gyerekek. Megháromszorozódott az óvoda sok száma, s gyakorlatilag minden gyere! iskolába kerül. Közülük körülbelül minder második végzi el a nyolc osztályt. Ez ön magában kevésnek látszik ugyan, de tíz é\ alatt csaknem húsz-százalékos az emelke dós, és jócskán előtte vagyunk az országo átlagnak is. A cigány szülők közelebb ke rültek az iskolához, gyerekeik közül többer tanulnak tovább. Ebben a tanévben csak it a megyében 425-en járnak középiskoláb; vagy szakmunkásképzőbe. Pár évvel ezelőt harmadennyien voltak ... — Vannak persze számokban kifejezhe teilen, kevésbé mérhető, de kitapintható vál tozások is. — Például a cigány lakosságnál is megfi­gyelhető az erős differenciálódás, bár a fo lyamat náluk lassúbb. A szülők arra tőre kednek, hogy többre vigye a gyerekük, ni a szak- és betanított munkások aránya. Vi szont részben ennek következtében csökker a családok összetartó ereje is. Ma már né melyik cigány anya is otthagyja gyermeké a kórházban, s az állami gondozottak nag; része is a cigány családokból kerül ki. Vágj más: akinek sikerül vinni valamire, általá ban nem szívesen néz vissza. Ami emberi leg érthető, s mintha a „hátramaradottak is tudomásul vennék ezt. Elmesélek egy ér dekes esetet. Még Kerecsenyben tanítottam amikor az egyik ottani cigány család lányá elvette egy pesti főmérnök. A családból sen ki nem ment el az esküvőre. Mikor kérdez tem a családfőt, miért nem, azt mondja ne kém: „Á, igazgató úr, nem valók vagyunl mink úri családba!” Azóta persze már zsu gorodott valamit ez a távolság, de ma i. gyakran találkozom hasonlóval. A megtartó közösség utáni vágy azonbai azokban is megmarad, akik igen messzin szakadtak egykori környezetüktől. Valószí nűleg ezért is igyekeznek ezek a fiatalol katonatiszti vagy pedagógusi pályára, aho segítő-befogadó közösséget remélnek, é: többnyire találnak is. Annál is inkább, mer a mai fiatalokban már kevésbé élnek az elő­ítéletek, mint szüléikben. — Nyári programja? — Minden nyáron van egy tíznapos tábo­runk Tiszadobon, oda készülök. Vagy har­minc cigánygyereket viszünk, s lehetőséi szerint a mindennapi életre, értelmes idő­töltésre tanítjuk őket. Hiszek a nevelés ere­jében, s hogy nem hiába, tanúsítják ezek í gyerekek is, akiket ilyenkor már otthon sen: lehetne tartani... Gönczi Mária KU HÉTVÉGI MELLÉKLET tényleg rosszul sikerült vizsga alapján? Válaszoljon ki-ki saját belső etikája szerint. Szó sincs arról, hogy fel kí­vánnánk menteni a lezser, lusta, nem rendszeresen tanuló diákot. Helyettük sem a tanár, sem a szülő nem tud „átevickélni” a tanéven, a vizsgán. Nem eredmé­nyes azonban bármilyen megbé­lyegzés, lelki tortúra, mindenna­pos szemrehányás: „lám, megbuk­tál” ... Sok diáknál nem is a felké­szüléssel, a tanulási morállal van baj, hanem a tanulási módszer­rel. Ha van adóssága iskolának, szülői háznak, az éppen a jó, az egyénre szabott tanulási módsze­rek „titkainak” megismertetése. Ez még a főiskolai, egyetemi hall­gatókat is sújtja. Jó lenne, ha a pótvizsgára felkészítő tanfolya­mon közreműködő tanárok vala­mi módon átadhatnák tapaszta­lataikat az iskolákban tanító kol­légáiknak. De meglehet, olykora tanár ugyanaz, csak a tanítási órán más szellemben, olykor a kényszerítő ütem miatt nem tud megfelelően foglalkozni a diák­kal. A nyári szünetben tartott tanfolyamon viszont kedvére vál­toztathatja módszereit, eszközeit. Egy a fontos: kapaszkodóhoz jut­tatni a diákot, átlendíteni a pót­vizsgán. Nem minden áron és nem tudás nélkül. S ha az elején azt mondtuk, jó dolog, hogy ma már egyre ke­vesebben keserednek el a bukás miatt, kevesebb az életét is el­dobni akaró fiatal. De az már nem egészen van rendjén, hogy közülük soknak a szeme se reb­ben az egy vagy két elégtelen vizsgajegy láttán. Ez még akkor sincs rendjén, ha jól tudjuk: o felnőtt társadalom munka- és tel­jesítmény etikáján is jócskán ta­lálunk szépiákét. Ezek a szeplők az idők során nagyra nőhet­nek ... Kár lenne megvárni, míg így lesz ... Páll Géza ________________________________J

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents