Kelet-Magyarország, 1986. július (43. évfolyam, 153-179. szám)

1986-07-01 / 153. szám

1986. július 1. Kelet-Magyarország 3 Divattáskák exportra A Gávavencsel- lői Vegyesipari Szövetkezetben 170 ezer női divattás­kát gyártanak eb­ben az évben szov­jet megrendelésre. Képünk a zsugor­fólia-csomagolás­ról készült, (elek) Műtét—vágás nélkül Új műszerek az urológián Szabolcs-Szatmár egész­ségügyével kapcsolatban sok­szor hallható: az utóbbi évek fejlődése csak önmagunkhoz képest jelentős. Eredménye­ink, szakmai mutatóink bi­zony még sok esetben az or­szágos rangsor végére állíta­nak minket. Ezért is öröm az újságíró számára, ha olyasmiről adhat hírt, ami­vel az elsők között szerepe­lünk. A Nyíregyházi Jósa And­rás Kórház műszerparkja je­lentős darabbal gazdagodott a közelmúltban. Az ország­ban az első öt között olyan berendezéshez jutott, amely­nek segítségével a vesekő el­távolításában akár forradal­minak is nevezhető változás következett be. Az egyik legkínzóbb fáj­dalmat okozó vesekövet ed­dig nyílt, nagy vágást (ezál­tal több hetes gyógyulási időt, táppénzes állományt) igénylő műtéttel távolítottak el. A speciális műszer segít­ségévek operált betegek mind­ezektől mentesülnek. A me­gyei tanács által egymillió forintért vásárolt, az NSZK- ban készült műszer segítsé­gével a felsorolt kellemetlen­ségek kiküszöbölhetők. Al­kalmazásával ugyanis a bő­rön keresztül, vágás nélkül távolítható el a vesekő. Az április óta bevezetett eljárás után 3—4 nappal már ottho­nába térhet, egy hét múlva pedig munkába állhat a pá­ciens. Az új műsier alkalmazásá­ra már megérkezése előtt felkészültek a szakorvosok. A műtétre várakozók közül jó előre kiszűrték azokat, akik­nek állapota nem igényelt azonnali beavatkozást, így várhattak a humánusabb, praktikusabb megoldást je­lentő műszerre. A műtéti be­sorolás a kórház rendelőinté­zetében történik, a megfele­lő módszer alkalmazásáról pedig a kórház urológus szak­orvosai döntenek, (k. é.) Jövőre kezdődik a munka Átépítik a mátészalkai állomást Jegyzet Önállóbban ALAPOS ELEMZÉS és élénk vita jellemezte azt a városi párt vb-ülést, amely az alapszervezeti munka helyzetét, fejlesztésének te­endőit boncolgatta Vásáros- naményban. A testület elsősorban azok­kal a pártszervezetekkel fog­lalkozott, amelyekben rész­ben adottsági, részben veze­tésbeli gondok miatt nem kielégítő a pártmunka szín­vonala, ahol pang a párt­élet, nincs meghatározó sze­repe a taggyűlésnek, ahol mindez a vezetés felkészület­lenségéből ered. Czakó Já­nos a kis létszámú pártszer­vezetekre hívta fel a figyel­met, ahol sok a beteges, idős, nyugdíjas párttag. Az össze­tartás erősítésének fontossá­gáról szólt a pártszervezetek­ben. Szűcs Gyula szóvá tet­te: kevés a 30 éven aluli fia­tal. Nem mellékes — mond­ta — kap-e megfelelő báto­rítást a fiatal, hogy egyik­másik kérdésben hallassa vé­leményét. Mert esetenként előfordul, a fiatalt „fésület­len” gondolataiért helyreiga­zítják. Fazekas Tibor sürget­te: bátorítani kell a külön­böző vélemények kifejtését, mert nincs veszélyesebb a közömbösségnél, ez a meleg­ágya az érdektelenségnek. Illés Elemér szerint fontos, hogy a vezetőség mennyiben mer szembenézni saját hibá­jával. A vásárosnaményi pártbi­zottság területén 82 alapszer­vezet működik, ebből 33 köz­vetlenül a városi, 49 közsé­gi irányítás mellett. S bár túlnyomó többségében — mint azt a vb megállapította — javult a tervező-, a szer­vezőmunka, a párttagság fe­gyelme, politikai felkészültsé­ge és aktivitása, erősödött önállóságuk és kezdeménye­zőkészségük, de csaknem ötödrész azoknak a pártszer­vezeteknek a száma, ame­lyekről ez nem mondható el. különösen 8—10 alapszerve­zetben van sürgős változásra szükség. Ezek között emlí­tették a MÁV, a költségveté­si üzem, a Beregi Vízgazdál­kodási Társulás, az Érdért 21- es telepe, továbbá az olcs- vai, az ilki és a kisvarsányi községi alapszervezeteket. ITT ELSŐSORBAN A VE­ZETÉS SZAKMAI ÉS POLI­TIKAI FELKÉSZÜLTSÉGÉT szükséges javítani, hogy él­jenek megfelelően az önálló­sággal, legyen nagyobb a kez­deményezőkészség, a megúju­lásra való hajlam és törek­vés. Farkas Kálmán Naponta 8—10 ezer ember fordul meg a mátészalkai vasútállomáson, hétvégeken ennél is nagyobb a forga­lom. Az elavult állomásépü­let, az előtte kiépítetlen au­tóbuszállomás évek óta gond­ja a szatmári központnak. A legutóbbi megyei egyezteté­sen ismét szóba került az átépítés szükségessége, s a Közlekedési Minisztérium vállalta az egyeztetést az ér­dekeltek között. A napokban született a végleges döntés a munkála­tok megkezdéséről. Eszerint a MÁV szociális létesítménye mellé egy új felvételi épüle­tet emelnek. Ebben helyet kap a 2. számú postahivatal is. A mintegy 400 millió fo­rintos beruházást a MÁV hangolja össze, jelentős ben­ne a tanácsi részvétel is, ugyanis az autóbuszállomás­hoz szükséges úthálózatot ta­nácsi pénzekből biztosítják. Részt vesz még a beruházás­ban az Utasellátó Vállalat és a Volán is. A minél gyorsabb megva­lósítás érdekében már au­gusztus végére el kell készí­teni a beruházási programot, amelyet szeptemberben hagy­nak jóvá. Idei feladat a ki­viteli tervek elkészítése, a pénzügyi ütemezés, míg a ki­vitelezés már 1987 tavaszán megkezdődik. ■ / r rr Lazmero H ogyan lett a lázmérőből hiánycikk, mi az oka, hogy hetek őta hiába keressük a higannyal töltött üvegcsövet? Talán a fo­gyasztói kultúra emelkedésével szökött ilyen magasra ennek a gyógyászati segédeszköznek a forgalma? A kérdések azóta nem hagynak nyugodni, mióta a tv-hiradóban megszólaltatták az illetékest. Mint az ilyenkor elkerülhetetlen, szállítói fe­gyelmezetlenségre, a nem tel­jesített megrendelésekre hivat­koztak a gyógyászati központ­ban. Ezres, tízezres, sőt százez­res tételekről hallhattunk, me­lyek mind egy szálig vevőre találtak. Az okokon töprengve jutott eszembe a következő eset. Ja­vában dühöngött az influenza- járvány, üresen ásító polcok előtt tolongtak a gyógyszertár­ban a receptet szorongató be­tegek. A szomszédos rendelő­ből benyitó orvos ekkor meg­kérdezte, milyen gyógyszert ír­hat fel a kitartóan támadó, ez­reket ágynak döntő vírusok el­len. Nem tanácsért jött be, csu­pán a betegeket akarta megkí­mélni a felesleges sorban ál­lástól. A „nincs” ugyanis gyak­ran elhagyta azokban a hetek­ben a gyógyszerészek száját. Elképzelhető, hogy végül az egyik elgyötört beteg rákérde­zett: s lázmérő van? Volt. Adtak neki, ha már an­tibiotikummal, C-vitaminnal nem szolgálhatnak. Felfigyelve erre, az élelmesebbek rögtön öt-tiz lázmérőt kértek. Ez a rossz beidegződés, vagy ahogy a szakemberek nevezik, a hi­ánypszichózis ebben az esetben teljességgel érthetetlen. Hiszen még a legmodernebb lázmerő- kön sem olvasható az utasítás: használat után eldobandó! (r) y annak még furcsa dol­gok — mondta az öregasszony — mi­közben a fekete macskával letörölte a konyhaasztalt. Jobb nem jutott eszembe, ez sem eredeti, ezt is olvastam, vagy hallottam valahol. El­lenben amit láttam az sem kutya: Esett az eső. Sűrű magyar eső. Áztatta a házikót, az ud­vart, udvaron a fákat és a nénikét. De mit csinált a kedves anyóka az égszaka­dásban? Százat találhat bár­ki, akkor sem jön rá. A 89 éves asszony a vizet seperte. Történt pedig a dolog úgy, hogy valami égi hang zeng­te: csapó négyes, vagy nyol­cas, kamera indul, ezután a rendezői utasítás: gyerünk mamóka! Mamóka ment, il­letve jött. Légiesen törékeny alak, lelkében a kétség, ar­cán a riadalom. De jött. Megjelent az ajtóban, óvato­san tekintett a zuhéra, aztán bátorságot vett félelmén, be­Vízseprő le az eső közepébe, megra­gadta a konyhaseprőt és se­perte a vizet... Ennyi! — kiálthatta a rendező és talán még azt is mondta: — Gyerekek, biz­tos ami biztos, megismétel­jük. És újfent csapó, kamera indul és mamóka jön és sep­rés. A felvétel sikerült, és mit számított az, hogy a stáb és főként a mamóka ronggyá ázott. Mindent a cél érdekében. Na és mi volt a cél? Bebizonyítani, hogy nyolcvankilenc év ide, nyolc­vankilenc év oda, dolgozgat az ember. Frissen, fiatalosan. Ki tehet arról, hogy a fel­vétel idején nem hó esett, nem a falevél hullott. Havat, fale'- let seperni, ha van, nem kunszt, annak lenne ér­telme. De vizet seperni? Esetleg vizet gereblyézni, vagy kapálni. Ez az igazi. Elég egy rossz mozdulat ÉGET A VAS — Vigyázzon! — markolja meg váltam, s ránt köze­lebb magához Jerkus Ferenc. Néhány lépésnyire tőlünk izzó vaspatak zúdul a homokba ágyazott formákba. Mintha csak csillagszórót gyújtottak volna, pattog, sistereg a folyé­kony fémzuhatag. Mindennapos kép a kisvárdai Vulkán egyes számú öntödéjében. Gyönyörű, s egyben félel­metes az itteni munka. Gyö­nyörű, mert tanúja az ember a csodának, ahogy mézszerű péppé válik a fém, s félel­metes, mert elég egy pillanat, hogy összeégesse magát az ember. A múlt évben sajnos elég sokszor bebizonyosodott, hogy a vállalat a veszélyesebb üze­mek közé tartozik, negyven- nyolcról nyolcvanhétre emel­kedett az üzemi balesetek száma, s ennek arányában nőtt a termelésből kiesett munkanap mennyisége is, meghaladta a kétezer-kétszá­zat. Hideg homok — Természetesen bennün­ket se hagyott nyugodni a romló helyzet, különösen az év elején volt az kritikus, keresni kezdtük az okát — magyarázza Jerkus Ferenc, a vállalat szakszervezeti bizott­ságának titkára. — Nem is kellett túlságosan sokáig ku­tatnunk. Biztosan emlékszik arra a kegyetlen hideg tava­lyi télre, amikor sorozatban mérték a mínusz húsz foko­Különben is kár a szót vesz­tegetni a dologra, mert a hó­seprés, hóhányás csak annyi­ban különbözik a vízseprés­től és vízhányástól, hogy más a csapadék halmazállapota. Valahol a hó, a jég is víz. Hát akkor nem mindegy, hogy milyen formájában sep- rik?! Most pedig, hol történt a csoda? Egy tévéműsorban. A legek birodalmában. Be­mutatták az ország leg-idő- sebb ikerpárját, akik közül az egyik leg-ottan vizet se­pert. Rábeszélték. De ezzel az erővel érdekesebb dolgokat is kitalálhattak volna. Festhet­te volna a nénike az eget, hordhatott volna homokot a hegyre, meg hasonló jókat. Ámbár meglehet, hogy ilyen az élet. Olyan, amilyennek mutatják. Sokan imitálják vizsepréssel és vízgereblyé- zéssel a munkát: Mi haszna? Nem számít, az a fő, hogy mozgásban legyenek. Seres Ernő kát. Ilyen fagyban szinte le* hetetlen volt biztosítani a formázó homok optimális hő­mérsékletét. Amikor a jéghi­deg forma találkozott a fo­lyékony fémmel, szabályos kis robbanás következett be, az izzó fém kicsapódott, s bekövetkezett a baj. A vállalatnál az üzemi bal­esetek több mint felét az égési sérülések tették ki, abból is a legtöbb a szóban forgó egyes számú öntödében történt. Nem véletlenül. Ez a legrégibb üzemük, a másik kettőben jóval korszerűbb technológiák alapján dolgoz­nak, s itt a legnehezebb a munka. Ennek megfelelően itt a legnagyobb a fluktuá­ció, s szinte törvényszerű, hogy a tapasztalatlan mun­kás égeti meg magát a leg­gyakrabban. Törzsgárdában — Ezeregyszáz ember dol­gozik vállalatunknál, közü­lük több mint nyolcszáz törzsgárdatag — folytatja Jerkus Ferenc. — A nehéz és veszélyes munkakörben dolgozók viszont gyorsan cse­rélődnek, a múlt évben is több mint háromszázan hagy­tak itt bennünket, s majdnem ugyanannyian jöttek. Sajnos, közülük sokan nehezen értik meg, hogy itt jelentősége van minden mozdulatnak. Pedig a munkavédelmi oktatások szervezetten folynak, elvileg mindenki tisztában van a veszélyforrásokkal, ám úgy tűnik, ez tavaly mind kevés volt. Kint az udvaron is van vagy harminc fok, de itt a ko­mor, sötétszürke falak között alig elviselhető a hőség. Az emberek lábán bakancs, előttük hosszú, hőálló kötény, szakad róluk a verejték. Egy vállas, zömök férfi farönkök­kel megpakolt talicskát tol. Most kezd a kétórás műszak­kal, az egyik kemencét ké­szül begyújtani. Rutkai Béla a neve, a szomszédos Ajak­ról jár be a gyárba. — Értik most már, hogy miért keresnek itt az embe­rek hét-nyolcezer forintot? — áll meg egy kis időre. — Ilyen munkára, s ilyen kö­rülmények között. .. szóval nem mindenki vállalkozik. Tudok-e arról, hogy tavaly sok volt a baleset? Hogyne tudnék. Sajnos, ez a munka ezzel jár. És azzal is tisztá­ban van majd mindenki, hogy mondjuk nem a csirke­gyárban dolgozik. Itt sokkal több a veszélyforrás. Rutkai Béla kis híján há­rom évtizede dolgozik a Vul­kánban, a harminc év alatt egyetlen egy balesete volt. Valami vasdarab megnyom­ta a hüvelykujját. Technológia és egészség — A technológiai utasítá­sok pontos betartása az egyik legfontosabb biztosíték, hogy elkerülhető legyen az üzemi baleset — mondja Kertész Mária művezető, a délutáni műszak egyik irányító szak­embere. — A múlt évhez ké­pest egyébként jelentősen csökkent a balesetek száma nálunk, ám korántsem lehe­tünk elégedettek. Annál is inkább, mert ha itt valaki megsérül, szinte bizonyos, hogy az égést jelent. Az pe­dig igen nehezen gyógyul. Ez magyarázza azt is, hogy ná­lunk egy üzemi baleset miatt több mint huszonöt nap esik ki a termelésből. Könnyen ki lehet számítani, hány forint veszteséget okoz ez a válla­latnak, nem beszélve termé­szetesen arról, hogy sajnálja az ember a dolgozókat, hi­szen mégiscsak ők viszik a bőrüket a vásárra. Bár néha amilyen könnyelmű embere­ket látni ...!? Félszázról felére csökkent A múlt esztendő első felé­ben csaknem félszáz üzemi balesetet voltak kénytelenek regisztrálni a Vulkán szak­emberei. ez az idén a felére csökkent. Megszigorították a munkavédelmi ellenőrzések rendjét, felülvizsgálták a technológiai utasításokat, s mindenkor arra törekednek, hogy a szabványokban rög­zített előírások minél köze­lebb kerüljenek a valós élet­hez. Mert nemcsak a terme­lés a fontos, 'de az emberek egészsége is. Balogh Géza

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents