Kelet-Magyarország, 1986. július (43. évfolyam, 153-179. szám)
1986-07-21 / 170. szám
1986. július 21. Kelet-Magyarország 5 A pedagógus —szervező Július utolsó két hetében Nyíregyháza kiemelkedő eseménye lesz a nyári egyetem programja. Csaknem kétszáz külföldi vendéget várnak erre az alkalomra, akik itt-tartózkodásuk alatt többek közt előadásokat hallgatnak, üzemlátogatásokon, kirándulásokon, beszélgetéseken vesznek részt. Mivel a nyári egyetem pár éve német nyelvű, ezért németül beszélő előadókra, idegenvezetőkre van szükség. Nem véletlenül kérték fel Barabás Lászlónét, a Krúdy gimnázium történelem—német szakos tanárnőjét, hogy kapcsolódjon be az egyetem munkájába. — Férjemmel együtt — aki a tanárképző főiskola történelem tanszékének tanára — évek óta részt veszünk a nyári egyetem rendezvényein. A nagyobb feladat a férjemé, öt évvel ezelőtt ugyanis a TIT választmányi ülésén őt bízták meg azzal, hogy az egyetem titkára legyen. —Ez a program egyébként kétszeresen is közel áll hozzám. Egyrészt azért, mert-témái alapvetően történelmi jellegűek. Az idén Buda visszafoglalásának 300. évfordulója alkalmából a török hódoltság koráról, a török kiűzéséről lesz szó. Foglalkoznak majd a hallgatók a magyarországi nemzetiségiekkel, hazánk gazdasági, politikai életével, illetve megyénk néprajzával, jelenével is. Másrészt azért örülök a feladatnak, mert érdekel az idegenvezetés. Mint évek óta mindig, ezúttal is Barabás Lászlóné lesz az egyik csoport idegenvezetője a nyíregyházi városnéző sétán, valamint azon a kiránduláson, melyen Szabolcs község és Tokaj nevezetességeivel ismerkednek meg a vendégek. — Tapasztalataim szerint rendkívül érdeklődő emberek jönnek az egyetemre, ezért alaposan föl kell készülni a város és a megye történetéből, építészetünkből. néprajzi hagyományainkból, de ismerni kell napjaink gazdasági, kulturális életét is. Nagyobb feladat a kirándulásra való felkészülés. Idén — első alkalommal — felkérték egy előadás megtartására is a fiatal- asszonyt. — Mivel rendkívül közel áll hozzám a történelem és a nyelvészet, ezért kezdtem j el foglalkozni a sváb nyelv- j járás kutatásával. Közelebbről: Mérkvállaj sváb nyelvjárásának hangtanát szeretném feldolgozni. Gyűjtőmunkám során óhatatla- ; nul közel jutottam a településtörténet és a nemzetiségi kutatás problémaköréhez. Mérket és Vállajt a török hódoltság után Károlyi Sándor, a szatmári területek földesura népesítette be sváb területekről. E két község népe azóta csaknem tö- j kéletesen beolvadt a magyarságba. A 70—80 évesek egymást közt még manapság is svábul beszélnek. A nyár a szabadság idő- [ szaka a pedagógusoknak. Hogyan tudja egyeztetni a családi programokkal a nyári egyetemen végzett munkáját egy kétgyermekes édesanya? — Mi már nyaraltunk r > tíz napot töltöttünk a Balatonnál szakszervezeti be- i utalóval. Szerencsére úgy tudjuk egyeztetni a programokat, hogy a két gyermek — a 9 éves Réka és az 5 éves Gergő — egyetlen napra sem kényszerül napkö- í zibe a vakációban. Ha befejeződik az egyetem, augusztusban két hétre Ger- : gelyiugornyára utazunk. H. Zs. Kérdezzen—válaszolunk A HÉTEN BALOGH JÓZSEF FÖMUNKATÁRS VÁLASZOL Minden hétfőn lapunk egy-egy munkatársa várja az olvasók kérdéseit azzal a szándékkal, hogy válaszol, illetve azokra megkeresi a választ az illetékeseknél. A legszerteágazóbb kérdéseket várjuk, s a több embert érintő válaszokat lapunkban közöljük, a magánjellegű- ekre levélben válaszolunk. Ezen a héten Balogh József főmunkatárs várja a kérdéseket. Munkája során város- és községpolitikai, közéleti, társadalompolitikai kérdésekkel foglalkozik, elsősorban ilyen jellegű kérdésekre ad, illetve keresi a választ. A kérdéseket levélben, vagy a 11-277-es telefonon kérjük csütörtök délig eljuttatni szerkesztőségünkhöz. Dinnyések a nyíregyházi piacon Dinnyeárusok állítottak sátrat a napokban a nyíregyházi Búza téri piacon, s megkezdték portékájuk értékesítését. Emiatt a piac dinnyeárus „részlege” naponta 20 óráig van nyitva. Egyébként csaknem mindennap, de főként a szerdai és a szombati napokon szinte valamennyi áruféleségből bőséges a felhozatal. ÉJSZAKA, SZÁZZAL Telefonoszlop állította meg a száguldó autóst ÚTTÖRŐK CSENGERBEN. Jelenleg kisvárdoi és környékbeli gyerekek, összesen 170-en tartózkodnak a csengeni úttörőtáborban; őrsvezetők, őrsvezető-helyettesek, túrafedélősölk, krónikások, játékmesterek. A táborban az úttörőiket félkészítik a következő évi feladataikra, többek között ,az aktuális évfordulók, méltó élményt nyújtó megünneplésére. Azon túl a gyerekek megismerkednek az úttörők és a KISZ-esek kapcsolatrendszerével is. De a tartalmas foglalkozások mellett bőven jut idejük a játszásra, sportolásra is. Súlyos baleset történt vasárnap éjjel l óra tájban Tiszalök és Ti- szadada között a kövesút és a vasút kereszteződésének közelében. Egy személygépkocsi-vezeto az eddigi adatok szerint 90—100 kilométeres sebességgel hajtotta autóját, s egy kanyarban nem tudta követni az út vonalvezetését. Atsodródott a bal oldalra, kitört egy telefonoszlopot, visszavágódott az úttestre és felborult. A baleset következtében a gépkocsivezető és egy utasa súlyos, de nem életveszélyes, három utas könnyű sérüléseket szenvedett. A gépkocsiban és az azzal okozott kár 30—35 ezer forint körül van. A sérülteket kórházba szállították, a telefonösszeköttetést helyreállították, a gépkocsi vezetőjének jogosítványát pedig a helyszínen bevonták. A vizsgálat tovább folytatódik. Kajakosok, kenusok, vízitúrázók egyre népesebb csoportja keresi fel a Tisza felső szakaszát. A hétvégén a meleg mérséklődött, de ez sem akadályozta a vizek szerelmeseit, hogy csónakba szánjanak. (Elek Emil felvétele) Művészeti alkotások—betonból A betonszobrászat hazai úttörőjeként tartják számon Marosits István szobrászművészt, akinek egy hete avatták Záhonyban a Kelet kapuja című emlékművét. Az 1943-ban Szombathelyen született művész Pátzay Pál tanítványa volt a Képzőművészeti Főiskolán. Munkássága elismeréseként Derkovits-dí- jat kapott. Bejárta Európa számos világvárosát, tanulmányutat tett Görögországban, Egyiptomban, két ízben A művész és alkotásai. (Császár Csaba felvétele) elnyerte a SZOT ösztöndíját. A köztéri alkotások mellett foglalkozik grafikával és költészettel is. Záhonyban, az állomás várótermében látható kamarakiállítása, melyen nagyméretű szoborterveit is bemutatta. Közülük augusztusban avatják Esztergomban az egyik szobrát. HIÁNYCIKK A FIRENZE Nyáron pihennek a kötőtűk? Pihennek a kötőtűk? Ugyanis a nyár folyamán igen gyenge fonalkeresletet tapasztal a Nyírfa Áruház rövidáruosztálya. Pedig a Firenze és a Ravenna fonalak kivételével sok színű és sokféle vastagságú fonallal rendelkeznek. A kereskedők véleménye szerint a vevők inkább télen vásároltak nagyobb mennyiségű fonalat. A közelmúltban a fonalakat árkedvezménnyel értékesítették. Az valamelyest megélénkítette a forgalmat. A közeljövőben a nyári vásáron is tervezik egyes fonalak árának mérséklését. SZÍNHÁZTÖRTÉNET A HÓ- DIKÖTBEN. Pénteken délután a Hódiköt fehérgyarmati üzemének 8 szocialista brigádja gyűlt össze. A költészet napján meghirdetett vetélkedő döntőjére bejutott lányok-asszonyok döntötték el, kik azok. akik az irodalom, a zene, a színház témakörökben a legtöbb ismerettel rendelkeznek. A játék lebonyolításához segítséget nyújtott a városi művelődési központ és a helyi könyvtár is. A véletlen úgy hozta, hogy a versenyt a Blaha Lujza nevét viselő hölgyek brigádja nyerte. Sikeres lábvisszaültetés Budapesten Már járni ,,tanul” az a 39 éves beteg, a'kimek ez év március 15-én balestet következtében megsérült jobb lábát siker esen visszaültették Budapesten. az Országos Traumatológiai Intézetben. Dr. Renner Antal, az intézet főigazgató-ih el yiettese, a miik r os ebészeti műn kacs oip őrt vezetője elmondta: a fiatalember combjára esett igen súlyos tárgy a comb középső harmadában teljesen levágta a lábát. A sérültet — az akikor fet- vételes ügyeleti szóligálatot ellátó — baleseti intézetbe szállították, aihol azonnal megkezdték a végtag visszavanrását. A műtétet dir. Renner Antal leggyakorlottabb munkatársaival végezte. Az operációt annak ismeretében kezdték meg, hogy számos szövődmény léphet fel. A 7,5 órás műtét után sajnos bekövetkezett amitől tartottak: szövődmények keletkeztek, a lágyrészek súlyos zúzódása miatt felszabaduló mérgező anyagok súlyos állapotot idéztek elő. Ezt az állapotot az intézet /különböző orvoscsoportjai áldozatos munkával — többek között méregtelenítéssel, mű vese- kezeléssel, a helyi szövődmények kiküszöbölésével — megszüntették, s megindult a gyógyulás folyamata. A közvélemény előtt ismert, hogy az intézményben már sikeresen visszaültettek: levágott kézujjakat. s más végtagokat. Lábreplanitációt azonban Magyar- országon még nem hajtottak végre. Ennek oka elsősorban az1, hogy á sérült végtag vissza ültetéséhez szükséges feltételek nem mindig adottak» A műtét akkor válik lehetségessé, ha időben kórházba szállítják a beteget, s az operációt az izomsejtek nagymérvű elhalása előtt megkezdik. Most különleges „szerencsié” volt, hogy az úgynevezett rep- lamtációs munkacsoport leggyakorlottabb tagjai bent tartózkodtak az intézetben. A főorvos elmondta, hasonló műtétet viszonylag ritkán hajítanak végre sikeresen, éppen a fellépő szövődmények miatt. Ezért sok függ attól, meri-e vállalni az orvos a beavatkozást. Az intézet személyi és műszeres feltételei jók., így — megfelelő körülmények esetén — a jövőben is vállalkoznak hasonló operációra. || Kelet1 Wagyarországl | KÉPEK | hétfő KRÓNIKA DÁNIEL NAPJA A nap kél 6 óra 8 perckor, nyugszik 20 óra 33 . perckor. A Hold kél 21 óra 15 percI kor, nyugszik 4 óra 21 perckor. Kilencven éve sziUeitett Salgótarjánban Schlatitner Jenő (1896—1975!) Kossuth- ' díjas gépészmérnök, a kémiai tudományok kandidá- .tusa. Várható időjárás ma estig: túlnyomóan erősen felhős lesz az é:g, Sokfélé várható zápor. zivatar. Az északnyugati szél élénk, zivatarok idején viharos széllökések is várhatók. A legmagasabb nappali hőmérséklet ma 23 és 27 fok között várható. A SZAVICSAV nyíregyházi üzemmérnöksége értesíti T. fogyasztóit, hogy a Nyíregyháza MAV-állomáson és környékén 1986. július 21-én 15,00 órától 19,00 óráig a vízszolgáltatás építési munkák miatt szünetel. Kérjük T. fogyasztóink szíves megértését. SZAVICSAV nyíregyházi üzemmérnöksége. (1464) Értesítés: „Az Ecsedi-láp—Kraszna balparti Vízgazdálkodási Társulat értesíti a lakosságot, hogy Mátészalka belterületén, az Eötvös és Kölcsey utca kereszteződésében 1986. július 22—23—24-én gázvezeték építési munkálatok miatt félpályás útlezárással út- bontási és munkaároknyitási munkát végez. Ez a közölt időszakban és helyen várhatóan közlekedési nehézségeket fog jelenteni, amiért előre is szíves elnézésüket kérjük. (1478) Megér egy mosolyt — Mióta megismerkedtél Maryvel, abbahagytad a dohányzást, leszoktál az ivásról. Az ő kedvéért tetted? — Igen. — Hát ha ennyire szereted, miért nem veszed feleségül? — Ugyan! Ilyen tulajdonságokkal már sokkal szebb nőt is kaphatok. ^ 11-277 Hírügyeletes: BALOGH JÖZSEF EMBERE I Időjárás Állami gondozottak üdülőben tek üdülési lehetőségeit. Augusztusban ikét turnusban szintéin a nevelőszülőknél lévő gyerekek töltenek a sóstói üdülőben 10—10 napot. Ugyamosiak augusztusban a cégénydányádi nevelőotthoni gyerekeik nyaralnak Sóstón. A S zabolcs -S z aitm á r megyei Gyermek és Ifjúságvédő Intézet sóstói üdülőjében jelenleg a megye minden részéből 67 gyermek pihen. Középhutáin pedig a nevelőszülőiknél elhelyezett gyerekek egy részének teremtet-