Kelet-Magyarország, 1986. július (43. évfolyam, 153-179. szám)

1986-07-19 / 169. szám

16 Kelet-Magyarország 1986. július 19. A A bajnoki rajtra készülő w NYVSSC NB I'B-s férfi kézilabda-együttese is részt vesz Fonyódon, a Balaton Kupa küzdelmein. A nemzet­közi találkozón eddig két mérkőzést játszottak a nyír­ségiek, eredmények: Ű. Dó­zsa—NYVSSC 21:21 (12:9), Nagyatád—NYVSSC 38:31 (22:16). n Pázmándy József, az NYVSSC újdonsült vi­dékbajnoka újabb éremmel gyarapította gyűjteményét. A- Sopron Kupa első osztályú férfi egyes küzdelmeiben a dobogó harmadik helyén vég­zett. A Az augusztus 14-én Bu­karestben sorra kerülő úszó IBV-re kijelölték a ma­gyar csapatot. Az utazók kö­zött helyet kapott Csabai Ju­dit, az NYVSSC sportolója. A fiatal tehetség öt számban (200, 400 és 800 m gyors, va­lamint 200 és 400 m vegyes) indul a versenyen. A A magyar úszó országos w bajnokság első napján a 400 m gyorsúszásban Kovács Rita (NYVSSC) 4:28,60 per­ces idővel az ötödik helyen végzett. A férfiak 4x200 mé­teres gyorsváltójának küzdel­meiben az NYVSSC négyese 8:45,27 perccel a hatodik he­lyen végzett. A Az Egresi Pál labdarúgó w JT-kupa döntőjében, En- csencsen, Vaja győzött l:0-ra a hazaiak ellen, így égy évig a vajaiak őrizhetik a kupát. A harmadik helyért: Levelek —Ibrány 4:1. A Ma kezdődik Pécsett az w első ülőröplabda-világ­bajnokság. A magyar váloga­tottat a „C” csoportba sorsol­ták. Legjobbjaink sorrend­ben Ausztria, Hollandia és Egyiptom ellen küzdenek. Minden csoportból az első két helyezett jut a hatos döntőbe. A válogatottba há­rom nyíregyházi — Laczkó Lajos, Szécsényi Lajos és Ke- kecs Miklós —, a Piremon SE játékosai is meghívást kap­tak. SZOMBAT Súlyemelés: felnőtt, junior és ifjúsági területi minősítő verseny, Nyíregyháza, Tisza- vasvári úti pálya, 10,30. Tömegsport: Falusi Dolgo­zók Spartakiádja, labdajáté­kok területi döntője, Nyír­egyháza, kezdési idő 14 óra. Férfi kispályás labdarúgás, kézi és röplabda a városi sta­dionban, lány kézilabda és röplabda a 9-es iskolában. VASÁRNAP Súlyemelés: serdülő és út­törő minősítő és kiválasztó verseny, Nyíregyháza, Tisza- vasvári úti pálya, 11. A cél: SOOO pont VIROSZT BEA (baloldali képünkön) ÉS TÉGLASI ELEONORA. Jackie Stewart harmadszor Egy „szakállas'’ csúcsot ja­vított meg idén Viroszt Beá­ta, az NYVSSC 17 éves ma­gasugrója. A 184 centiméteres eredmény egyben megyei fel­nőtt, utánpótlás és ifjúsági csúcs, amelyet Mikola Irén tartott 181 centiméterrel. De ha már a csúcsoknál tartunk, azt sem árt megemlíteni, hogy ezzel az eredménnyel Bea túlszárnyalta Mátay Andrea ifjúsági magyar csú­csát. (Igaz, a debreceni Kovács Judit idén már 186 centimé­tert ugrott, és ez két centivel jobb a nyíregyházi versenyző eredményénél.) — öt éve vezetem az ed­zéseit a tehetséges magas­ugrónak — mondta Kiss Ta­más, aki az NYVSSC atléti­kai szakosztályánál a női ma­gasugrók és hétpróbázók szakági vezetője. — Először távolugróként kezdte, de pél­dául 1985-ben a serdülő hétpróbabajnokságon negye­dik helyezést ért el, tehát nem csak egy számra specia­lizálódott. Hiszen a verse­nyekre is hétpróbás módsze­rekkel készülünk, amely ál­talános felkészítést jelent. Bea 14 éves korában 155 centimétert ugrott, egy év­re rá 13 centit, majd újabb 7 centit javult. Utóbbi 175 centit jelentett, s az IBV ki­küldetési szint 180 centimé­ter. Ezt az eredményt a nyír­egyházi atléta már az első versenyén, Kassán megugrot­tá. A szövetség vezetői azon­ban újabb hasonló eredmé­nyeket vártak a nyírségi atlé­tától. És ugye, ha egy bolt be­indul... Az NYVSSC ver­senyzője ugyanis korosztálya magyar bajnokságán 181-et, majd Prágában, élete első válogatott viadalán 184 cen­timétert ugrott, amely fel­nőtt első osztályú szint is. És máris az utazó keret tag­ja lett, amely részt vesz az augusztus elsején, az NDK- beli Neubrandenburgban kez­dődő atlétikai IBV-n. — Erős. ruganyos, kemé­nyen megdolgozik a sikerért, nem kell noszogatni — jelle­mezte tanítványát a szakve­zető. Az Ifjúsági Barátság Verse­nyen hazánkat a női magas­ugrásban Viroszt Bea és Ko­vács Judit képviseli. És ne feledkezzünk meg arról sem, a múlt évi IBV-n 184 centi­méterrel nyerni lehetett... A kis csoport másik „ásza” Téglási Eleonóra, aki idén már felnőtt korcsoportú, s tavasszal 5468 ponttal meg­nyerte a főiskolás bajnokság hétpróba számát. A viadal után közvetlenül, a válogatott tagjaként rajthoz állt a cseh—osztrák—skót—magyar négyes versenyen, de fárad­tan versenyezve 5295 ponttal hatodik lett. A múlt heti ma­gyar bajnokságon már job­ban ment Nórának, új egyé­ni csúccsal, 5547 ponttal bronzérmet szerzett. Gáton megjavította, magasban, súlylökésben és 800 méteren megközelítette egyéni leg­jobbját, s ez a jó teljesít­mény eredményezte számára a csúcsjavítást. — A technikai számokban stabil, jó eredményekre ké­pes — mondta róla Kiss Ta­más. — A futótechnikáján azonban javítani kell. Ugyanis alacsony térddel fut. A korrigálás egyébként nem­csak a futószámokban, ha­nem a távolugrásban is elő­relépést jelentene. Téglásinak tulajdonképpen a magyar bajnoksággal vé­get ért a versenyidőszak, de hogy ne kelljen leállni, elin­dul az augusztus közepén kezdődő magyar felnőttbaj­nokság magasugró számában. Eddigi legjobbja 176 centi­méter, ha azon legalább négy centit tudna javítani, a 6—8. helyen végezhetne. Szeptem­berben pedig megkezdi a felkészülést a következő idényre. A cél: a 6000 pont elérése. Az utánpótlás, a 14 évesek minicsoportja is kiváló ered­ményekkel büszkélkedhet. Borbély Andrea serdülőként magasban 174 centiméterrel teljesítette az ifjúsági arany­jelvényes szintet. Bácskai Éva 164 centiméterrel kor­csoportjának bajnokságán hetedik helyen végzett. Két tehetséges távolugró, Tatár Csilla (542 cm) és Hetei Pé­ter (614 cm) edzéseit is Kiss Tamás vezeti. S ahogy a szakvezető sorolta a csoport eredményeit, csak gratulál­hatunk teljesítményeikhez. Máthé Csaba 1973. A szezon előtt mindenki biztos volt abban, hogy az előző két év világbajnoka kö­zött dől el az idei cím sorsa. Nos, akik így okoskodtak, nem is csalódtak, mert min­den idők legfiatalabb Forma —1-es világbajnoka, a hu­szonöt esztendős Emerson Fittipaldi és a már öreg ró­kának számító Jackie Ste­wart közötti küzdelem jelle­mezte 1973-at. S ez a már­kák nyelvére lefordítva a Lotus és a Tyrrell csatáját jelentette. Az argentínai idénynyitón a dél-amerikai hős, a brazil Fittipaldi nyert. Stewart liarmadik lett, miután meg­előzte márkatársa, Cevert is. Ickx negyedik helyre hozta Ferrariját. A jó öreg Hulme volt az ötödik és a hatodik helyezettet is Fittipaldinak hívták, de Wilson a kereszt­neve, s a győztes öccse volt. A Brabhamnek versenyzett. Brazíliában nyert a helyi hős, de a „Repülő Skót” egy hellyel előrébb lépett, máso­dik lett, nem rontotta el a kétszázezer szurkoló örömét. Dél-Afrikában azonban már nem ismert pardont és egy harmadik, egy második hely után még előrébb vég­zett. Az élen. Igaz, addig még történt egy s más. A harmadik körben kigyulladt Regazzoni BRM-je egy ütkö­zés után, és ha nem ugrik oda hozzá Hailwood, aki ki­oldotta biztonsági övét, ta­lán ott fejezi be pályafutá­sát a svájci. Közben ki­gyulladt Hailwood ruhája is. Végül sikerült mindent el­oltani és folytatódott a ver­seny. Az oltás alatt sárga zászlót mutattak be körben a pálya szélén álló sportbí­rók, ez előzési tilalmat je­lent és Stewart nem tett ele­get ennek az utasításnak. Később megóvták győzel­mét, de ezt végül elutasítot­ták. Hiába, a versenyzők biz­tonságának élharcosa, Jackie Stewart, futott a VB-pontjai után. A svédországi Anderstorp- ban sokáig hazai sikerben reménykedett a nagyszámú nézősereg, ám az utolsó kör­ben az öreg Hulme megelőz­te a gumidefekttel kínlódó Petersont. Fittipaldi kiállt, mert elromlott a váltója. Stewart ötödik lett. Ami nem sikerült odaha­za, azt megtette Peterson Le Castellet-ben, a Francia Nagydíjon, élete 39. VB-fu- tamán megszerezte első győ­zelmét. Stewart negyedik, Fittipaldi nem futott be. Anglia a csúcsok hazája, a Rekordok könyvének termé­szetes táptalaja. A silversto- ne-i leg-et azonban bizonyá­ra elengedték volna. Az el­ső kör elején az összevissza csúszkáló Jody Scheckter hét autót kiütött, szerencsére azonban súlyos sérülés nél­kül megúszta mindenki. Csak a kocsik törtek ripityá- ra. Ez volt máig a legna­gyobb tömegkarambol a For­ma—1-ben. A megismételt rajt után az amerikai Peter Revson nyert, McLarenben. Peterson lett a második. Hollandiában aztán nem maradt el a borzalom, Ro­gers Williamson a szalagkor­látnak ütközött, gépe felbo­rult és kigyulladt. A ver­senyzőtársak közül csak Da­vid Purley állt meg segíte­ni, ám egyedül nem tudta visszafordítani a lángoló ko­csit. A rendőrök későn ér­keztek és az amerikai benn­égett. Mindez a televízióné­zők millióinak szeme láttára. Borzalmas volt, rettenetes. A Forma—1 történetének leg­sötétebb napja — ahogy Dá­vid Sándor írja. A Nürburgringen Stewart nyert, Ausztriában Peterson, a „Repülő Skót” előtt. Olasz­országban ugyanő, de Fitti­paldi érkezett utána. Ste­wart negyedik, Lauda a kor­látnak ütközve fejezte be a versenyt, BRM-ben. Kanadában Revson az el­ső, Fittipaldi a második, Ste­wart az ötödik lett. Az USA-ban Peterson nyert me­gint és Fittipaldi hatodik lett. Jackie Stewart nem in­dult, mert • csapattársa az ed­zésen életét vesztette, s Ken Tyrrell, Cevert halála mi­att, nem indított kocsit. Stewart pedig 99 futam­mal és 27 győzelemmel a há­ta mögött háromszoros vi­lágbajnokként visszavonult. 360 VB-pontot gyűjtött, 1893 körben volt az élen és 9077 kilométeren keresztül vezet­te a mezőnyt. Világbajnok 1973-ban: Ja­ckie Stewart 69 pont, 2. Fit­tipaldi 55, 3. Peterson 52. A konstruktőrök világbaj­nokságát a Lotus nyerte, tíz ponttal többet gyűjtve, mint a 82 pontos második, Tyr­rell. (Folytatjuk) Kézilabda-,,palánták“ Veterán Mtlóták „Nehéz a sportpályától bú­csút venni” — kissé furcsán hangzik a módosított szöve­gű slágerrészlet. De valójá­ban így van. Bizonyíték erre az is, hogy a kiöregedett sportolók egyre-másra ren­dezik a különböző sportágak világversenyeit. A svédorszá­gi Malmö a veterán atléták 3. Európa Bajnokságának ad otthont július 28. és augusz­tus 2. között. A találkozón több mint száz magyar ver­senyző is részt vesz, közöttük négy nyíregyházi sportoló. Hogy mennyire komolyan veszik az indulók ezeket a veteránversenyeket, arra pél­da a szabolcsiak felkészülé­se, akik már télen is EB-re edzettek. A rangidős Kiss Jó­zsefnek már a második vete­rán EB-je lesz a malmöi, ő a 10 000 méteren indul. A töb­biek a 40 év alattiak mező­nyében állnak rajthoz. Kiss Tibor 100 méteren, távolug­rásban és váltóban, Nagy Gá­bor szintén sprint távon, a 100 méteren, míg a negyedik utazó, Suba Ernő a maratoni viadalon indul. A résztvevők egyébként minden költséget (utazás, szállás, étkezés) maguk fe­deznek, így nem is olcsó mu­latság egy ilyen világver­seny. A nyíregyháziak hétfőn indulnak Svédországba. Az NYVSSC fiú kézilabda­palántái mindennap 9-től 11 óráig Sallai Ernő irányításá­val önszorgalomból edzenek a Tanárképző pályáján. Rö­vid erdei futással kezdik a tréningeket, majd bemelegí­tő gimnasztika után játsza­nak, s végül levezetésként jót hancúroznak az uszodá­ban. || Kelet­Magyarország Az MSZMP Szabolcs-Szatmár megyei Bizottsága és a megyei tanács napilapja Főszerkesztő: Kopka János Szerkesztőség: Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefonszámok: központ (42) 11-271. Főszeckesztő: 11-218. Sportrovat: 10-329. Esti ügyelet: 15-124. Telexszám: (73) 344. Posta­cím: Nyíregyháza, Pf. 47. 4401. Mátészalkai fiókszerkesztőség: Kölcsey u. 2. Telefon: 612. Telex: 73495. Kiadja a Szabolcs megyei Lapkiadó Vállalat, Nyíregyháza, Zrínyi Ilona u. 3—5. Telefon, hirdetésügyben: (42) 10-150. Igazgató, főkönyvelő: 10-003. Postacím: Nyíregyháza, Pf. 25. 4401. Felelős kiadó: dr. Kárpáti Imre. Terjeszti a Magyar Posta, előfizethető bármely hírlapkézbesítő postahivatalnál, a hírlapkézbesitőknél, a posta hírlapüzleteiben és a Hírlapelőfizetési és Lapellátási Irodánál (HELIR) Budapest, V., József nádor tér 1. — 1900 —, közvetlenül vagy postautalványon, valamint átutalással a HELIR 215—96162 pénzforgalmi jelzőszámra. Előfizetési díj egy hónapra 43,— Ft, ne­gyedévre 129,— Ft, félévre 258,— Ft, egy évre 516,— Ft. Kérés nélkül küldött kézira­tokat nem őrzünk meg és nem adunk vissza. Készül a Nyírségi Nyomdában, Nyír­egyháza, Árok u. 15. Felelős vez.: Jäger Zoltán. INDEXSZÁM: 25 059 HU ISSN 0133—2058.

Next

/
Thumbnails
Contents