Kelet-Magyarország, 1986. június (43. évfolyam, 128-152. szám)

1986-06-07 / 133. szám

HÉTVÉGI MELLÉKLET 1986. június 7. □ KM VENDÉGE 6K4MW>5J»«««Í«*:«5SW A vezérigazgató Magazinok kora Tikkasztó nyárelő. A Zempléni hegyek fölött remegni látszik a levegő, a völgyekben már-már elviselhe­tetlen a hőség. Furulyázik a kukoricalevél, csak a nyílegyenes szőlősorok masíroznak büszkén neki a hegyoldalaknak. Lubickol­nak a fényben. Hosszú idők után jókedvűnek tűnik a kör­nyék első „borosgazdája", Mitró László is Sátoraljaújhelyen. A Tokaj hegyaljai Állami Gazdasági Borkombinát vezérigazgatója sze­rint is gyönyörű a szőlő végig a Bodrog men-< tén. Csak el ne kiabáljuk. Mert a napokban is hatalmas jégeső verte végig a tájat, szeren' cséré a szőlő állta az ostromot. De hol van még az ősz, a párát lehelő október...?! A vezérigazgató a negyvenes éveinek de­rekán járó, lendületes férfi, a nyírségi ho­mokbuckákról keveredett a zempléni tájra. De hogyan? Miképpen? Még meg is érte­né az ember, ha egy almatermelő gazdaság élén állna. Ám hogy a Nyírből, a „rettene­tes" borok hazájából került ki az ország leg­nevesebb toorkombinátjának első számú irá­nyítója. ..!? Furcsa mindenesetre. — Csak ne bántsuk a nyírségi szőlősgaz­dákat — mosolyog jóindulatúan a vezér- igazgató. — Ittam én ott egészen kiváló bo­rokat is. S ott, azon a hitványnak mondott homokon termelték. Ki gondolná, hogy azt az embert, aki jó harminc éve sodródott el e tájról, ma is éió szálak fűzik a szülőföldhöz. — Jaj... hát mi esodálnivaló van ezen!? Testvéreim közül hárman ma is ott élnek, a nagyobbik lányom a nyíregyházi tanár­képzőn tanul... Meg különben is: ép eszü ember holtáig ragaszkodik a felnevelő táj­hoz. Mitró Lászlóék nyolcán voltak testvérek Nyírbogdányban éltek, apjuk kemény, dol­gos parasztember volt. Valami nyolc holdon gazdálkodott, nem is akárhogy. Hogyan tu­dott volna felnevelni másképp nyolc gyer­meket. hogyan tudott volna közülük négy másképp diplomát szerezni!? — Mi otthon azt tanultuk, hogy a tehető­sebb segítse a gyengét. A családban én vol­tam a legkisebb gyermek, s mikor nyolcadi­kos lettem, elköltöztünk Borsodba, egy Kis- győr nevű községbe. A bátyám ott volt ta­nácstitkár, ő vette pártfogásba a családot Eljött a tizenötödik év, Mitró Lászlónak pályát kellett választani. Közel volt Miskolc, esztergályosnak készült hát. Ám lekésett a jelentkezéssel. Megpályázott erre egy kato­nai középiskolát. Máig sem érti, miért uta­sították el. Maradt tehát a családi segítség. Nővére akkor már a sátoraljaújhelyi mezőgazdasági technikumban tanított, ide jött így ő is. Azt elvégezvén két évig a Tokajhegyaljai Állami Gazdaságban gyakornokoskodott, majd kö vetkezett a Kertészeti és Szőlészeti Főiskola. S mérnökként visszatért. Volt kerületvezető kertész, volt termelési igazgató, kereskedel­mi vezérigazgató-helyettes, három éve pe­dig ő a kombinát első számú irányítója. Nyílegyenes pálya. — Nyolcvanháromban neveztek ki, hogy mondjam...? Azért volt bennem egy kis félsz, hiszen olyan nagy tekintélyű vezetőt váltottam fel, mint az egyébként szintén szabolcsi Kapás Pált. Aztán mikor egy ev múltán a vállalati tanács egyhangúlag ismét engem választott meg, megnyugodtam. Egyébként remek szakember-garnitúrát örö­költem, öröm velük dolgozni. S ami külön öröm, nagyon sok szabolcsi, szatmári ember a munkatársam. Akkor magarol a gazdaságról. A másfél évtizede alakult kombinát 2700 dolgozót fog­lalkoztat, évente mintegy 1,7 milliárd forint termelési értéket produkál, s 130—150 mil­liós nyereségre képes. Legfontosabb felada­tuk a bor érlelése, palackozása, értékesítése. Évente 170—210 ezer hektolitert forgalmaz­nak, s munkájuk során több mint tizenöt­ezer hegyaljai kistermelővel állnak kapcso­latban. A borok jórésze természetesen kül­földön talál gazdára, vagy ötven országba jut el a sárga minden színében pompázó tokaji. Borivó nemzetből sört. pálinkát vedelő nemzetté váltunk. Hogyan látja a tokaji jö­vőjét Mitró László? — Talán ismeri a mondást: a bor a ket­tesben eltöltött órák itala. S ha van még a világon bor, mely az ünnepi alkalmakkor kívánkozik az asztalra, a tokaji mindenkép­pen az. Ezért nem féltem én a tokajit. Mert tudom, hogy az embernek szüksége van az ünnepekre... , A vezérigazgató asztalán nagy halom le­vél, kettő külön félretéve. Az egyik a nyír- bogdányi általános iskolából érkezett, a má­sikat oda címezték. Az úttörőmozgalom negyvenéves évfordulója alkalmából baráti ünnepségre invitálja az egykori Iskola. A válaszlevélből idézek: „Bátran kijelenthe­tem, hogy a bogdányi iskola és az ott en­gem tanító tanárok nevelőmunkája egész életutamat meghatározta. Ma is jóleső ér­zéssel gondolok vissza azokra az évekre, amikor nagy lelkesedéssel a háború utáni szegénységben valami újat próbáltunk ten­ni. . — Ó, azok az idők! A bogdányi tanítók. Kozma Sándor, Halka István, Vincze Sán­dor, Nagy István, Veress igazgató úr...! Mitró László tekintete a falra, egy réz domborműre siklik. Magyar vitéz Tokajival tele kupát emel a magasba. Vajon a vezér- igazgató most kinek az egészségére emelné poharát? — Egykori tanítómesteremre, Bartus Ala­dárra. Meg a nyírségi emberekre... apámra, anyámra. Balogh Géza /---------------------------------------------------------------------------— Szépen magyarul — szépen emberül Eszméletlen Debrecen felé a reggeli gyor­son a kerekek egyhangúan is­métlődő zakatolása elringatott könyvem fölött, s azt hittem, csak a monoton ismétlődés okozta érzéki csalódás játszik velem, hogy mindig ugyanazt a szót vélem hallani: Eszmélet­len — eszméletlen — eszmélet­len — zakatolt egyre fülembe. De aztán föleszméltem, meg­dörzsöltem a szememet, s lát­tam, hogy nem álmodom: irat­táskás jogászféle ült velem szemben. valami tárgyalásra utazhattak, s folyt tovább az álombéli szöveg: — Eszmélet­len, mennyien voltak az áru­házban. — Majd: Eszméletlen, mit összelopkodnak az építke­zésen. — Ezek után aztán azon már nem is lepődtem meg, hogy a „szomszédos bőrgyár­ból eszméletlen szagok árad­tak". S hogy nehogy azt higgyem, valami egyéni nyelvhasználat­ról van szó, a vonat folyosó­ján fiatalasszony mesélte úti­társnőjének: „Eszméletlen ám, ahogy el van hanyagolva a környék: a fákat a gyerekek mind kicincálják, aztán ha az ember rájuk szól, elmondják mindennek.” Néhány nap múlva egy mér­nök családnál találkoztam a bűvös szóval, a félelmetes s az az nem igaz kifejezések mel­lett. Amiből nem volt nehéz megállapítanom, hogy újabb mindenre jó töltelékszó bur­jánzott föl anyanyelvűnk ber­keiben. azzal a különbséggel, hogy a többi túlzó értelmű mindent pótló Jolly Joker szó­val szemben ennek értelme sincs, legalábbis abban a vo­natkozásban, ahogyan manap­ság használják. Mert az. hogy „Félelmetes, mennyi az autó csúcsidőben a főutakon" — lo­gikus és értelmes, legföljebb akkor kezd a szó nevetségessé válni, ha unos-untalan min­denre ezt használják, arra is. ami csodálatos, nagyszerű, el­képesztő : „Félelmetes, micso­da technikával dolgoznak már a sztereomozik”, „Félelmete­sen szép Botticelli Vénusza”. De az elképesztő helyére tett eszméletlen teljesen értelmet­len : „Eszméletlen, micsoda technikával dolgoznak". Leg­följebb „észbontó”-t, „észvesz­tő"^ lehetne itt mondani — vajon nem ebből született meg az eszméletlen? Föl is vetettem ezt: a házi­gazda mosolygott, mintha félig igazat is adott volna, de aztán zavartalanul folytatta útiélmc­nyeit: „A vásárcsarnokokban gyümölcsök, dinnye, gránátal­ma, eszméletlen mennyiség­ben. . . S a halpiac . . .eszmé­letlen bűz!" Vártam, hogy esz­méletlen rogyott le tőle a vá­sárcsarnok kövére. De nem. . Velem indult meg a szoba: s ha jön még egy eszméletlen, bizonyos, hogy eszméletlen te­rülök el a parketten. . . Szerencsére erre már nem került sor. mert az idő elsza­ladt. megittuk a János-áldást. vettem a kabátom, elköszön­tünk. Otthon aztán, üdülésül bekapcsoltam a rádiót. Ilyen­kor késő este nincsenek nyelv­művelő adások, nem is azt vártam. Jeles pantominszínhá- zunk vezetőjével folyt a párbe­széd a kulturális rovatban, mi­kor fölkaptam a fejem: „esz­méletlen, heroikus küzdelmet kellett folytatni a közönsé­gért. . — nyilatkozta a kér­dezett. Megszédültem, s attól tartottam, hogy elveszítem az eszméletem. De szerencsére zene vágott közbe. Aztán vala­ki a híres külföldi táncdaléne- kesről beszélt, akinek itt be nem mutatott műveiből „esz­méletlen, tömény szexualitás árad". A többit nem hallottam. Mikor eszméletlenségemből magamhoz tértem, csörgött a telefon. — Mi van veled? Esz­méletlen, hogy már mióta csöngetlek! — Elnézést, eszmé­letlen voltam — dadogtam. — Eszméletlen?! De mitől? — Ép­pen attól! — Sz. F. V_________________________________________________ J A TY „boszorkánykonyhájában" Kérem a tisztelt olvasót, tegyen próbát: hány televí­ziós magazinműsor jut eszé­be fejből? A HÉT, Stúdió '86, Delta, Ablak, Reflektor, Objektív, Kockázat, Panoráma, Unoká­ink is látni fogják, Unokáink se fogják látni. Parabola, Pulzus, Zenebutik, Zene, ze­ne. .., Pénteki randevú, Tele- ráma, Idesüss, Kék-fény, Hírháttér, háromféle körzeti adás. Ezenkívül természete­sen az iparnak, a mezőgaz­daságnak is van magazinmű­sora. de hirtelen nem jut eszembe a címe, pedig azt is tudom, hogy új magazin in­dult az emberi kapcsolatok zavarainak elemzésére is. Valószínűleg nem soroltam fel valamennyit, pedig én be­le is lapozhattam a súgópél­dányba, a heti műsorújság­ba. Nem sok ez egy kicsit? — kérdezhetik, kérdezhetjük némi joggal. Szeretnék azon­ban tisztességes választ adni, és elkerülni a közvélemény egy részének fölényes gőgjét: tudniillik sokan mindent rossznak, hogy ne mondjam, az ördögtől valónak tartanak, ami a képernyőn megjelenik. Ennél jobban csak akkor há­borodnak fel, ha nincs adás, mint a tavalyi energiasze­gény téli vasárnap délelőtt- jeín. Szóval sok, nagyon sok ez a magazin, de hát hosszú ideig azt kértük, követeltük, hogy a sok konzervműsor, előre — esetleg évekkel ko­rábban — felvett programok helyett az élet, a hétköznapi valóság is gyakrabban legyen látható a képernyőn. Nem egy olyan magazin van, ami már egyenesen na­pi szolgáltatásokkal áll a né­zők rendelkezésére. Gondol­junk csak az Ablakra, a Fel­kínálómra, vagy a Kalendá­riumra. Jónéhány műsor pe­dig már-már összeforrt né­hány riporter, műsorvezető személyiségével, nem is úgy fogadjuk, mint egy magazint, hanem mint egy tévészemé­lyiség programját. Hajdú Já­nos meghajlással záródó Hét- je; Baló György mindig tár­gyilagos, de szakértő és iz­galmas kérdéseivel — akár a Panorámában, akár a Stú­dióban; és persze Vitrai, aki más műsoraiban is nemcsak rámát, keretet ad, mint mos­tanában a Telerámának, ha­nem a tartalom garanciáját is. A műsort meghatározó, íz­lésével, műveltségével, jelen­létével annak profilt, karak­tert adó személyiség nélkül bizony a legjobban kitalált magazin is csak információk vegyes csokra, amire vagy érdemes odafigyelni, vagy nem. Ám még a jó informá­ciók sem élednek meg min­dig. ha hiányzik az egyéni­ség, akitől az egész program „fazont" kap. Aki járatos a tévé műsor- szerkesztés, -gyártás nehezen áttekinthető boszorkány- konyhájában, az tudja, hogy a sok-sok magazint egy ki­csit a kényszer szüli. Ekkora apparátust szervezni és irá­nyítani, a meglévő pénzeket elosztani csak akkor lehet, ha alapos és hosszútávú a ter­vezés. Nincs is hiány ilyen tervekben; akár ma is meg tudják mondani a televízió­ban, hogy idén karácsony és újév között — abban a né­hány napban — hány film lesz majd műsoron, melyik szerkesztőség, főosztály, mi­lyen műsoridővel rendelke­zik, s ezekhez milyen gyár­tási, előállítási, szállítási, su­gárzási feltételeket kell biz1 tosítani. Adva van hát előre 30 perc, 50 perc, amit majd ki kell tölteni. Éppen belefér egy magazin. Hogy azon belül mi legyen, azt majd adás előtt két-három héttel, egy hónap­pal el lehet dönteni. így le­het tervezni is, és az élet se szorul ki a képernyőről. Az egyetlen járható útnak tet­szik ez az előretervezés és az élet jelenlétének biztosítását óhajtó kívánalmak között. A magazinnak megvannak a szigorú törvényszerűségei; ha félórás, akkor legalább öt. ha egy egész órás, akkor leg­alább hét-kilenc különféle epizódnak kell szerepelnie benne. Néhány átfedéses műsor megszüntetése használna a tévé egész programjának. Már csak azért is, hogy leg­alább minden másodikra jus­son egy-egy valódi műsorve­zető személyiség. Aztán jóval több műsortípust kellene kö­zösen kihasználni a televízió­ban. Ami ma csak 3 percet kap a Híradóban, az kaphas­son 10-et egy magazinban, és ha oda sem fér bele, akkor szülessen belőle önálló pro­dukció. Ha igaz, s erről a jószerint kívülálló kritikus csak kevés információval rendelkezik, akkor a tévé mostanában er­refelé szeretne nyitni, bár a most végrehajtott belső cent­ralizáció éppen annyiban ad lehetőséget erre, mint az el­lenkezőjére is. Mit mondha­tunk hát mi, akik meglehető­sen sokat ülünk a képernyő előtt? Majd meglátjuk. KÖPECZI BÉLA: A francia felvilágosodás (Gondolat, Budapest, 1986. 47 7 p.) Ha volt az európai szel­lemtörténetnek nagyszerű korszaka, úgy a francia fel­világosodás mindenképpen a csúcsot jelenti. Jelen időben, hiszen hatása, tanulsága ma is tettenérhető. E kor Engels szerint így fest: „Azok a nagy férfiak, akik Franciaország­ban az elméletet az eljöven­dő forradalom számára meg­világosították, maguk is fe­lette forradalmian léptek fel. Nem ismerték el a külső te­kintélyt, bármiféle legyen is az. Vallást, természetszemlé­letet, társadalmat, államren­det, mindent a legkíméletle­nebb bírálatnak vetettek alá: mindennek igazolnia kellett létezését az ész bírói ítélö- széke előtt, vagy lemondani létezéséről” (Marx—Engels: Vál. műv. II. 102). De a kor nagyszerűségét hirdette He­gel is, aki „gyönyörű napfel­keltéről" beszél, amikor „ a szellem lelkesültsége borzon­gatta meg a világot.” Könyvtárnyi a munka, amely a felvilágosodást bon­colgatja, korszakait elemzi, nagyságait mérlegre teszi, hatását vizsgálja. Köpeczi Béla most, a könyvnapra megjelent műve számunkra mégis olyan nóvum, mely mellett szótlan elmenni hiba lenne. Mindenekelőtt hadd lelkesedjek azért, hogy olyan könyvet írt, amely módszeré­ben, stílusával minden ér­deklődő számára élmény. Tankönyvíró és történetet ok­tató egyaránt tanulhat abból, miként lehet egy bonyolult időszak szellemét és szemlé­letét közvetíteni. A hatalmas tabló, mely minden részleté­ben hiteles, egészét tekintve sokkal többé válik, mint a részek összessége. Sugallja a felvilágosodás „napfelkelté­jét”, és a folytonosság és sza­kítás dialektikájának segít­ségével egy folyamat egészét tárja az olvasó elé. Az is ke­veseknek adatik meg. hogy tudós létükre úgy tudjanak írni, hogy az ne csak a vájt- fülűeknek szóljon. Egy jottá­nyit sem engedve a tudo­mányból (odaáll az ész bírói ítélőszéke elé), olvasmányt ad a kézbe. A könyv szigorú rendet kö­vet. Kiindul a külső körül­ményekből, elénk tárja a fel­világosodás korszakait, kü­lön részt szentel a vallás kö­rüli vitáknak, megrajzolja a természettudományos világ­képet, a zseniális Montes­quieu személyén keresztül a politikai gondolkodás máig tanulságokat hordozó témá­ját elemzi, majd a történet­felfogás, a gazdasági elmélet és gyakorlat, az erkölcs és nevelés, az irodalom és más művészetek kapnak bő teret könyvében, hogy majd a fel­világosodás és forradalom kapcsolatát vizsgálja. Termé­szetes, hogy Köpeczi Béla nem marad adós o magyar felvilágosodás bemutatásával sem. Hogy ez az egység, ami a módszert jellemzi milyen véresen komoly, azt mutatja az is, hogy Sági Marianne szerkesztésében kiváló kro­nológia fogja össze a felso­rolt területek egyidejűségét. Nem vagyok híve annak, hogy minden, a régi időket vizsgáló és elemző műben, mindenáron azt keressem, mennyire aktuális ez ma. A francia felvilágosodást olvas­ván azonban szükségtelen a művi belemagyarázás. Érez­hető, hogy a szerző maga sem véletlenül nyúlt e korhoz. Azon kívül, hogy Európa- szerte ismert tudósa e témá­nak. mindenképpen szerepet játszott könyve megírásában az, hogy a 200—250 eszten­dővel ezelőtt végbement „szellemi lelkesültséget" ne­künk is közvetítse. Azt neve­zetesen, hogy az értelmiség — akkor nem nevezték an­nak — szerepe mindig felér­tékelődik akkor, amikor alap­vető változások mennek vég­be a világon. Az utak és tév- utak, nyugtalanságok és tar­tózkodások, a túlzások és ra­cionális visszafogottságok megemelik a szellemi ember jelentőségét, már korában, de később is. Az eszmék csa­tája társadalmi struktúrák változását katalizálta, s új­szerű gondolkodásra késztet­te a természettudóst éppúgy, mint a filozófia művelőjét. A francia felvilágosodás, Köpeczi Béla műve ilyetén­képpen nincsen tanulságom nélkül. Alakítja történelem- és irodalomszemléletünket. Megtanít összefüggésekben gondolkodni. Hadat üzen minden olyan módszernek, mely dátumok börtönrácsai közé zárja a históriát. Úgy hoz elénk egy korszakot, hogy az akkor éltek megele­venednek, ruhájuk van, sze­retnek, dolgoznak, gondol­kodnak. Vagyis élnek. És így máris embertársainkká vál­nak, akikkel hajlandók va­gyunk vitatkozni, akiktől hajlandók vagyunk tanulni is. Tudományos műről ennél többet mondani talán nem is lehet. De nem is szabad. Ol­vasni kell. Bürget Lajos KM' ffil

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents