Kelet-Magyarország, 1986. június (43. évfolyam, 128-152. szám)

1986-06-07 / 133. szám

HÉTVÉGI MELLÉKLET

1986. június 7.

□

f----------GONDOLKODÁS ----------------------------------------\

Állampolgári jogon

Egy igényes külföldi munkára dolgozókat kerestek. Volt jelentkező, mégpedig 169 fő. Miután a munka jellege, helye teljes értékű embereket kíván, szigorú orvosi ellenőrzésnek vetettek alá minden vállalkozót. Az eredmény lesújtó. Csak nyolcvanról mondhatták el. hogy alkalmas. A többinél, más bajokkal kombinálva, italozásból eredő májkárosodást mutattak ki a vizsgálatok.

Ez a rövid, már-már la- konikus közlés indította el a gondolkodást. Beleszámítva azt: a vizsgálat ' lehet, hogy tágabb körben jobb adatokat ad, a jelzés kétségbeejtő. Mutatója annak, hogy a rekordokat döntögető magyar alkoholizmus ..eredményei” immár a hétköznapok számos csúnya jelén kívül egy mélyebb, vagy mondhatjuk tágabb összefüggést is elénk vetítenek. A lappangó betegségek felszínre bukkanása, a következményként jelentkező nem teljes értékű utódok, a munkaképesség csökkenése, a társadalmi türelmetlenséget eredményező

intolerancia, a fokozatos szellemi leépülés már a legjobb szándék szerint sem tartható a magánügyek szférájában. Még az sem túlzás, ha kijelentem, késésben vagyunk, lényegében a 24. óra után kezdünk a cselekvéshez.

Ehhez járul azonban valami, ami erkölcsi érzékünket mélyen sérti. Az nevezetesen, hogy ez az állapot állampolgári jogon alakult ki. Mert — s tudom, hogy a gondolatmenet némileg rabulisztikus — ha elfogadom, hogy az alkoholizmus következménye betegség, aminek gyógyítása állam- polgári jogon mindenkinek ingyen jár, akkor az alkoholizmus felé vezető út is állampolgári jog, hiszen következményeit a közösség jogilag kodifikáltan ingyenesen vállalja.

Nem értem. Illetve értem, de nem akarom érteni. Miért adatik meg valakinek, hogy élete egy részében nyakló nélkül vedeljen, abban a nyugodt hitben, hogy az állam majd gyógyítja? A munkából kiesett idő, a gyógyszer, az

orvosi költség, a kórházi ágy, az idő előtti rokkantság, a milliárdos táppénz mindebből következően jár, holott a betegségnek fő oka nyilván nem az alkohol, hanem az, aki issza. Talán logikus lenne egyén és család, közösség és társadalom érdekében eldönteni végre, hogy az önként előidézett betegség költségei kit terheljenek? Miért kell a nem ivóknak fedezni mások „betegségét”?

Humanista lévén nem kívánok semmi rosszat azoknak, akik különböző ok miatt váltak iszákossá. Emberek, megilleti őket a segítség. De semmiképpen nem jár nekik a felelősség alóli feloldozás. Legyen ez érezhető akár anyagiakban is. Nyúljon a köz, mely az értéket létrehozza, akár a család érdekében az egyén jogaihoz, s ne osszon a jogokból egyenlően az önhibájából ibeteg alkoholistának és az önhibáján kívül valóban beteg, esetleg rokkant embernek. Meggyőződésem, hogy az állampolgárok zöme egy ilyen jogrendezéssel egyet is értene.

Kitüntetés

Teljesen világos: a kitüntetés elvben annak jár, aki valamiben kitűnik, társainál többet tesz valaminek az érdekében, kimagaslóan szolgálja a közt. Ez jutott eszembe tegnap is, amikor egy olyan ünnepségen voltam, ahol elismeréseket adtak át. A megtisztelő érmeket, jelvényeket és okleveleket kizárólag felnőttek kapták. Hangsúlyozom, jogosan. De nem volt a jutal- mazottak között egyetlen iskoláskorú, fiatal, netán gyermek. Pedig az alkalom olyan volt, hogy az érdemosztásnál ez a korosztály is fel tudta vonultatni érdemes tagjait. A környezetvédelmi világnap eseményeire gondolok, ahol ha nem túl nagy létszámban, de elismerést kaptak a jók.

Gondolkodóba estem. A fiatalok, a gyermekek teszik talán a legtöbbet, ök azok, akik mindenfelé erdőt és falut, játszóteret és iskolakörnyéket takarítanak. Szakköreik nevelik a

ma és a holnap ornitológusait. Százával vannak, akik társai gúnyolódását is vállalva harcba szállnak mindenért, ami él. Szabad időt áldoznak a fészkek megmentéséért, a ritka növényfajok megvédéséért.

Elnézést, hogy éppen a környezetvédelem jutott az eszembe, de ez a friss élmény. A példát hozhatnám bárhonnan, ahol felnőtteket tüntetnek ki. Mindig az idősebbek állnak a kézfogáshoz, nyújtván a jobb kezüket a kézfogáshoz, s a balt a jutalomért. Jó, vetheti ellen valaki, az iskolás kapja meg az elismerést az évzárón, az iskolai ünnepségen, az úttörőknél, a KISZ-nél. De miért? Ha egy leány vagy legény a felnőtt világban viselkedik felnőttet is túlszárnyalóan, miért ne állhatna egy felnőttek részére szervezett ünnepség fókuszában?

A fiatal környezetvédő igen kapja az elismerést a központi ünnepségen. Az ifjú vöröskeresztes a világnapi ünnepségen. A legjobb társadalmi munkás gyermek vagy fiatal a tanácsülésen. A legjobb városvédő a népfront központi eseményein. Mert ha már társadalmi megbecsülésről szólunk, erkölcsi jutalomról, ne feledjük: az érték

azzal is növelhető, hogy milyen nyilvánosság előtt adjuk meg a köz tiszteletét. Tisztességgel bevallom, a formaságoknak nem vagyok túlzott és főleg nem lelkes híve. De annak mindenképpen hirdetője vagyok: a jók, a legjobbak, a közösségért önzetlenül tenni tudók és akarók kapják meg a legnagyobb elismerést, a legmagasabb szinten, a legszélesebb nyilvánosság előtt. Az esetleges protokolláris nehézségek miatt senkinek ne fájjon a feje. Nem degradáló, ha az idős éppen unokájával együtt van jelen. Vagy az igazgató tanítványával. A póló alatt dobogó szív is ér annyit, mint a zakó alá rejtett.

Eufória

Működik a világméretű narkó. A Mundial. Ez már így van, így is marad, nem is haragszom miatta, s azt is előre 'bocsátom: magam is hódítom magam, éjszakába nyúlón. A drukkerek eufórikus állapotban tippelnek győztesre, helyezettre, s néhány jó lábú legény a világsajtó címlapjain, vezető híreiben kap publicitást. Nem berzenkedem a dolgok ellen, hiába is tenném, legfeljebb annyit érnék el, mint amikor Soltész Rezsőt bírálva az ablakból egy srác lehülyézett. Engem a Mundiállai (kapcsolatban egészen más tart izgalomban. A tanulság.

Nem a focis tanulság, ahhoz nem értek. Pontosabban annyit csupán, mint minden halandó a földön. Ami viszont grandiózus, az az előkészítés, a beharangozás, a hangulat fokozása, a transz felé vezető út. Tisztában vagyok azzal, hogy olyan közegben, ahol minden szintű, rendű és rangú érdeklődő van, ez sokoldalú erőfeszítést igényel. A tanulság tehát nem adaptálható úgy ahogy van, mondjuk a kultúra területére. Legfeljebb annak egy ága, a pop és rock számíthat ilyen átfogó sikerre. De — s ez izgat — miért nem próbálkozik senki azzal, hogy az igazi kultúrának, a nemesnek, a jónak, a szépnek legalább megközelítő felhajtást csináljon?

Pedig az emberek hajlamosak arra, hogy a jóért lelkesedjenek. így volt ez az Afrikáért rendezett rockhangversennyel, futással is. De szűkítsük a kört. Már a nagy magyar kezdeményezés a sakkozás vezéregyéniségei részéről korántsem kap ilyen publicitást. Meggyőződésem, hogy nem tudott élni a ^televízió a karmesterverseny lehetőségével sem. De ha megyénkben vagy városunkban maradunk: hány és hány jó

hangverseny, tárlat, színházi előadás zajlik úgy, hogy szinte az illegalitás homálya veszi körül.

Valahogy túl szemérmesen, gátlásosán, mi több: a népszerűsítéstől prűdén fé- lőn látunk hozzá ahhoz, hogy lázba hozzuk a közvéleményt. Mintha a nagy és jó hírverés az értéket csökkentené. Mintha elhinnénk a hihetetlent, hogy a jó bornak nem kell cégér. Pedig egy olyan világban, ahol az információ, a reklám, az elektronikus sajtó, a képi közlés megannyi formája bombázza az embert a Fa- bulontól a bontott csirkéig, ott a művészet, a kultúra se maradhat arisztokratikus.

Boldog tennék, ha egyszer csak a mostani Mundial- láz töredékét tapasztalnám egy művészi fesztivál kapcsán. Vagy legalább megközelítő vitát arról, hogyan készül egy nagy magyar zenekar külföldi, világhódító turnéjára. (Ilyen is van!) Szép lenne egyszer megélni, hogy arról is tudósítanak, hogy sokszorosan kitüntetett művészünk miért nem lép fel, mint ahogy ezt minden ínhúzódásos focistáról tudja a világ. Tudom, más és más dolgokról van szó. De miért ne álmodozhassak arról, hogy egyszer, talán, majd, holnapután ha nem is mindenkit, de sokakat hoznak lázba egy kulturális Mundiállai, egy küzdelem helyett gyönyört ígérő eseménnyel.

V

Bürget Lajos

............——................................... ■ ...................................■ ■ 1 1 - ""l

LÁTOGATÓBAN

A szülész-nőgyógyász főorvosnál

Két napja nem látta a családját. Egy fárasztó ügyelet és egy nehéz nap után éppen hazafelé igyekezett, amikor a folyosón feltűnt a kismama. Első kisbabáját várta és csak benne bízott. Az orvos mosolyogva fogadta, mondott pár nyugtató szót, átöltözött, s újra bement a szülőszobába. Fél óra sem telt, s egészséges kislányt segített a világra.

Ma már, 24 év után sokan vannak, akik ilyen képet őriznek dr. Orosz-Tóth Miklósról, a nyíregyházi Jósa András Kórház szülészet-nőgyógyászati osztályának vezető főorvosáról.

Az egyetem után klinikai álláshoz jutni a medikusok nagy álma, amelyet valóra váltani csak a legjobbak tudnak. Orosz-Tóth doktor 17 évet töltött el a debreceni női klinikán. Kollégái, betegei kedvelték. Előbbiek tudásáért, utóbbiak mert látták: a tisztességes bánásmód mellett mindenkihez van megnyugtató szava, a legnehezebb pillanatokban is van ereje egy biztató mosolyra. Miért jött el mégis a klinikáról?

— Nem volt gondom senkiivel és semmivel. Egy idő után viszont úgy éreztem, képes vagyok irányítani egy csapatot, aztán arra is volt példa, azon kaptam magam: önállóan ezt vagy azt másképp csinálnám. Abban is döntenem kellett, a tudományos munkát, vagy a betegellátást választom. Hoízám mindig a gyakorlati munka, a gyógyítás állt közelebb. Döntöttem. Már tudtam, hogy eljövök a klinikáról, cSak azt nem, hová. Majd dr. Magyar János, Szabolcs-Szatmár megye akkori főorvosa hívott. Két hónap helyettesítést vállaltam, ennek éppen 7 esztendeje.

A klinikán kötelező a tudományos munka. Kandidátusi disszertációját az izotóp reno- gráfia nőgyógyászati alkalmazásáról írta. Nem túlságosan gyakori téma.

Külön öröm volt számára, hogy a nőgyógyászati urológiai problémák tudományos elemzésére szekció alakult, amelyben a szakma tekintélyes képviselőinek társaságában felkért előadóként szerepelt.

Az izotópos vizsgálatokra a nyíregyházi kórházban ideális lehetőség kínálkozik. így a kandidátusi címet jelentő elmélethez mindennapi gyakorlat kapcsolódik.

A tudományos munkát nem egyedül végzi a főorvos. Munkatársait arra ösztönzi, hogy a napi munka mellett az elmélettel is foglalkozzanak. Elvárja és támogatja a különböző szakmai konferenciákon való részvételt. A Magyar Nőorvos Társaság három- évenkénti ülésein nem csak hallgatóként, gyakori előadóként is részt vesznek a nyíregyházi nőgyógyászok, akik rendszeres látogatói a hazai nemzetközi rendezvényeknek is. Legutóbb Szegeden a Nőorvostársaság nagygyűlésén hét nyíregyházi szakember tartott előadást. Szaklapokban szintén gyakran publikálnak.

— A szakma eredményeit naprakészen ismernünk kell — fogalmaz Orosz-Tóth doktor. — Tudni azt, milyen eredményeket ért el, hol tart a nőorvoslás. Tudományos programunkat úgy választjuk meg, hogy annak a mindennapi gyakorlatban mielőbb hasznát vehessük. Az osztály „hobbija” az ultrahangvizsgálatok kiterjesztése. Ne vegye dicsekvésnek, de eddigi eredményeinkkel országosan az élen vagyunk. 1984. január 1-től a megyében minden terhesnél elvégezzük az ultrahangszűrést, valamint az úgynevezett AFP vizsgálatot. Utóbbi arra szolgál, hogy már a terhesség korai stádiumában megállapíthassuk az esetleges fejlődési rendellenességet, egyéb kóros állapotot. Ehhez adottak a lehetőségek. A kórházaink rendelkeznek ultrahangkészülékkel. Sikerünk, hogy a terhes nők több mint 90 százaléka megjelent a vizsgálatokon. Nem volt hiábavaló a felvilágosításba fektetett energia. A szűrés tudományos értékelését elvégezzük, eredményeinket a debreceni női klinikával közösen dolgozzuk fel.

Beszélgetésünk körülményei közel sem nevezhetők nyugodtnak. Hol egy aláírásra kérik, hol a szövettani eredményekkel kopogtatnak, de bőven akadnak más halaszthatatlan intéznivalók is. Az osztályon nem sok idő marad a pihenésre. Mégis, szívesen végzi a dolgát. Csakúgy, mint a keze alatt dolgozó 31 orvos — közöttük 24 szakorvos —, a nővérek és a technikai alkalmazottak. Vezetőjük szakmai, emberi összetartásra is neveli kollégáit, beosztottjait.

— Elértem, hogy mára olyan csapat van együtt, akik miatt nyugodtak a hétvégeim. Akkor is mindenki lelkiismeretesen, hozzáértéssel végzi a dolgát, ha nem vagyok bent az osztályon.

Tudják róla^ bárhol jár, az osztály munkája mindig foglalkoztatja. Ha hosszú útról érkezik haza, elsőként a kórházba siet. Ilyenkor mindegy számára, hogy éjfél van, vagy este 10 óra.

— Ez is olyan szakma, mint bármi más — mondja őszinte tömörséggel, majd elgondolkodva hozzáteszi: — Csak éppen itt a legfontosabbról, az emberek egészségéről, éle téről van szó.

A beteg valóban türelemre, megnyugtató szóra vágyik. Sokszor bármiféle gyógyszernél többet ér ez.

Nem készült egészségügyi pályára. Gimnazistaként földrajz-tör.ténelem szakos tanár szeretett volna lenni. Abban az évben nem indult ez a párosítás. Kollégiumi igazgatója biztatta, jelentkezzen orvosira. Szigorlóként sok minden vonzotta. Belgyógyász, gyermek- gyógyász is szívesen lett volna, de a népszerű területet teljesen betöltötte az előző évfolyam. Egy dolgot tudott pontosan: bármely szakágat választja, tisztességgel dolgozik majd. A nőgyógyászat orvosainak sok egyéb mellett korunk nagy egészségügyi problémáival, a rákszűréssel, a koraszülés, csecsemőhalandóság gondjaival, vizsgálatával is foglalkozniuk kell.

— Konkrét tények bizonyítják: a koraszülésnek nem elsősorban egészségügyi okai vannak. Sokkal inkább okozzák különféle életviteli hiányosságok, a nagyfokú dohányzás, a sajnálatosan növekvő alkoholfogyasztás, a rendezetlen családi körülmények. A koraszülések 70 százaléka a fenti okok miatt következik be — mondja, majd hozzáteszi: a megelőzés ezért mindennél fontosabb és eredményesebb.

— A probléma sajnos eléggé szerteágazó. A nők együttműködése nélkül nem sokra mehetünk. Legfőbb gondunk az, hogy megyénkben az országos átlagnál jóval magasabb azoknak a száma, akik úgy gondolják, egészségükkel pusztán nekünk, orvosoknak kötelességünk’ törődni. Ez is oka annak, hogy a halvaszületések, illetve az első hét napban meghaltak statisztikája alapján a legrosszabbak között csak mostanra jutottunk a középmezőnybe. Pedig milyen sokan vannak, akik mindent megtennének, csakhogy gyermekük szülessen! Nem felejtem soha annak az anyának boldogságát, aki nyolc sikertelen terhesség után szült egészséges gyermeket.

A beszélgetés végén a családra terelődik a szó.

— A feleség sokat segíthet vagy árthat egy orvosnak — mondja töprengve. — Nem mindegy, milyen légkör fogadja otthon az embert egy nehéz nap után, milyen hangulatban indul reggelente munkába.

Az Orosz-Tóth család évekig tartó keresgélés után jutott megfelelő debreceni lakáshoz. Nem csoda hát, ha a feleség, aki a legtöbbet járta az ügyintézés rögös útját — nehezen állt rá a lakóhely-változtatásra. Mégis követte férjét, s a MÁV üzemorvosaként mostanra ő is igazi nyíregyházi lett. A gyerekek első perctől feltalálták magukat az új környezetben. Barátokra leltek, s megköny- nyítették édesapjuk számára az új munkahely adta kezdeti gondokat.

— Hogy mi a hobbim? — ismétli meg a kérdést. — Semmi. Számomra a munka a hobbi.

Aztán mégis kiderül. A szolgálati lakásból nemrég költöztek sajátba. A tágas, csendes otthonhoz apró kert is tartozik, amelyben időnként szívesen kapálgat, dolgozgat.

— Nem jött idegen helyre annak idején. A Jósa András Kórház orvosai között sok régi ismerőst, egykori tanítványt fedezett fel. Új barátságokra már nemigen jut idő. A családja körében talál igazi pihenésre, ki- kapcsolódásra.

Munkáját megbecsülik. 1984-ben az elsők között kapta meg a Cerlei Ferenc-emlékpla- kettet, az elmúlt évben pedig a címzetes egyetemi docensi cím birtokosa lett.

Kovács Éva

KM