Kelet-Magyarország, 1986. június (43. évfolyam, 128-152. szám)
1986-06-05 / 131. szám
1986. június 5. Kelet-Magyarország 3 Hám kérdés a veidégkarocsterhez A szép igénye Pár napot töltött Nyíregyházán Harcsár József, az Ungvári területi filharmónia vezető karnagya, aki a Szovjetunió Kárpátontúli területe és a megyénk közötti kulturális kapcsolatok jegyében adott koncertet a megye- székhelyen, a Szabolcsi szimfonikus zenekarnál. Ebből az alkalomból kértük egy rövid beszélgetésre. — Mutassa be, kérem, pár szóval az ungvári zenei élet vezető együtteseit, beszéljen a munkájáról. — A filharmóniában egy hivatásos kamarazenekar a zenei élet „magja”, ennek vagyok a vezetője. A maximális létszám 22 lehet, a zenekar tagjai főhivatású muzsikusok. Ez a létszám egészül ki olyan amatőr zenészekkel, akik főállásban zenetanárként dolgoznak, de szabad idejükben is szívesen játszanak — így áll össze az ungvári városi szimfonikus zenekar. Repertoárunk igen széles skálájú, a magyar mesterek munkái közül jelenleg Erkel: Hunyadi-nyitánya és Kodály: Háry-szvitje van a műsorunkon, de most tervezzük, hogy a kamarazene- karral belevágunk Bartók: Divertimentójá-ba, a nagyze- nekarral pedig a Liszt-év jegyében két mű bemutatására készülünk. Ez lesz a Les preludes és egy zongoraverseny. Havi 12 koncertet adunk a területen, iskolákban, üdülőkben, gyárakban, „saját otthonunkban” nem többet évi 2—3-nál. Testvér- kapcsolataink vannak önökkel, illetve Észak-Oszétiával. — Két próbát tartott koncert előtt a nyíregyházi zenekarral. Mennyiben jelentett a megszokottól eltérő feladatot ennek az együttesnek az irányítása? — Valóban csak két próbát tartottam; de sajnos többet nem lehetett az idő rövidsége miatt. Két próba egyébként elég ahhoz, hogy ennek a koncertnek az anyagát átvegyük — egyébként az utóbbi, nagyon kimerítő, ötórás próba volt. Bizonyára arra kíváncsi, mi a véleményem a zenekarról? Nos, hallottam már őket korábban, és nem használnék most nagy szuperlativuszokat, de mindenképpen nagyon jó benyomást keltettek. Az együttes jól szervezett, nagy rutinnal játszanak. Különösen feltűnő a fegyelmezettség, ahogy a karmester kéréseinek készséggel vetik magukat alá — többek között ez is az, ami egy hivatásos szintű együttest jellemez. Hangsúlyoznám, hogy nálunk nagyon jó a vonós csoport, itt viszont egész magas színvonalúak a fúvósok. A megszokottól eltérő még, hogy bár Kodályt játszunk otthon, de a Galántai táncokat még nem vezényeltem. Itt ez az én premierem ... — A komoly zene megszerettetése, illetve a zenebarátok megtartása a koncerttermekben az utóbbi idők egyik jelentős művészeti problémája. Mi erről a véleménye? — Nálunk ugyanilyen gond, hogy száz-, kétszázezres városokban nem olyan élénk a zenei élet, mint amilyen lehetne. Az okokat keresik, vizsgálják, mi volt rossz, ha nincs telt ház, talán a közönségszervezés, a propaganda? Egy dolog van, amit biztosan állíthatok: az nem létezik, hogy nincs annyi ember, akinek ilyen rendezvényre igénye volna. Valakinek el kellene jutni hozzá ... — Sokszor vetik a szemünkre, hogy csak az intelligenciáért vagyunk — ezt is megcáfolom. A legszebb tapasztalatokat és élményeket azokon a koncerteken szereztük, amelyeket üzemekben játszottunk, gyári munkásoknak, népszerű művekből. Mi is sokféle módon közeledünk a közönséghez, a különböző kamaraegyüttesek szöveggel kísért zeneismertető előadásokat tartanak egészen nagy szériában — ők bizonyos sikerekről számolnak be. Van egy sorozat: Ki mit tud — ki mit nyer? — az is a zenét népszerűsíti. — Ebben a kérdésben a legfontosabbnak azt tartom, hogy ügyelnünk kell gyermekeinkre, gazdagítsuk gyermekeink érzésvilágát. A gyermek a legfogékonyabb korában találkozzék a különféle művészetek embergazdagító élményével. Az a feladatunk, hogy megtanítsuk gyermekeinket: értékeljék és igényeljék a szépet, legyen az egy vers, egy kép, vagy egy zene — minden formájában. Barakső Erzsébet „Részeges" felhők A széljárás függvényeként Sóstógyógyfürdő ezer meg ezer lakója, üdülői, fürdőzői, s az idelátogató turisták, különösen a nyári napokon szippanthatnak és élvezhetik a szeszgőzzel telített, olykor szinte már-már „másnapos” felhőkből a pálinkaszaggal telített levegőt. Nem kell csapszékbe térni egy kis szeszért. Megkapják az emberek ingyen, ellenszolgáltatás nélkül, a levegőből! „Idegeneknek belépni tilos!” A tiltást jelző tábla tengelyében — amely a sóstói erdészet erdő felőli részén is olvasható! — az erdő szélén, a gyümölcsös közvetlen szomszédságában egy jelentős kiterjedésű mesterséges, már-már fekete tavat képez az idefuvarozott cefremaradvány. Forróbb napokon fertel- mes bűzfelhő terjeng környezetében, az üdülőövezetben. Ki engedhette meg — ha megengedte! —, hogy Sóstó erdeje mellé hordják a pálinkafőzés maradványait? Sokan gyanítják, melyik vállalat, szeszfőzde a vétkes. Bizonyára csak a tettenérés segíthet. Addig sajnos valóban a széljárástól függ, hogy az üdülőövezet mely részében lakók, üdülők szippanthatják az áporo- dott levegőt. (farkas) Vadpulykalesen Szatmárban PÉNZT HOZÓ VADAK Czine Lajos. A Spanyolországból érkezett űr idegesen rágja cigarettáját, heves kézmozdulatokkal magyaráz. Nem érti, egyszerűen nem érti, hogyan hibázhatta el azt a gyönyörű bakot. Pedig biztosan érmes lett volna. Papp István fővadász próbálja megnyugtatni. Majd holnap hajnalban. Nyírcsa- holy alatt biztosan sikerül... A mátészalkai Szamos menti Állami Tangazdaság hét éve kapta feladatként, hogy szervezze meg vadgazdálkodási ágazatát, mely mintaként szolgálhat majd a környék vadásztársaságainak is. A Krasznától nyugatra, a homoki részeken tizenhárom- ezer hektár állt rendelkezésükre. A megkapott területeken bizony szerény volt a vadállomány.- A nyiladékokban deszkából ácsolt leshelyek. Egy-egy hajtáskor itt várják a vadászok a disznókat. Az első vadászatot a múlt évben rendezték: tizenkilenc kant lőttek ki, öt érmes volt belőlük. Tisztes pénzt hoztak azok is a gazdaságnak. Mint ahogy a fácánok, a vadkacsák is. Fácánból évente négy-ötezret bocsátanak ki, kacsából pedig ötezret nevelnek fel évente. S azok zöme puskavégre kerül. — Az első években csak selejtezés és dúvadirtás folyt, s hozzákezdtünk a vadállomány vérfrissítéséhez — eleveníti fel a kezdeti időket a gazdaság igazgatóhelyettese, Körte András. — Mit tagadjuk: nyelte a pénzt az ágazat. Ma viszont már nyereséget produkálnak az ott dolgozók. Tavaly például az ötmilliós árbevételük mellett másfél millió forint tiszta hasznot teremtettek elő. Az igazgatóhelyettes karA vadpulykát csak távolról lehet nézni. — Másképp nem is érdemes a tenyésztéssel foglalkozni — magyarázza az ágazatvezető. — Különben kidobott pénz az ablakon. Csemegéző vaddisznók. (A szerző felv.) darabos törzsállománnyal rendelkezünk. Megjelent a területen, igaz csak váltóvadként a gímszarvas is, megpróbáljuk letelepíteni őket. A vaddisznókkal viszont már rég túl vannak a kísérzött, a park vezetője, Czine Lajos egy nagy pótkocsi tengerit visz gyámolítottjainak. Az etetőknél már nagy csapat disznó várja a csemegét. Csendben, szelíden. Aztán hogy repülni kezdenek a kukoricaszemek! Nem hiába vaddisznók...! Ezért figyelmeztettek hát, hogy le ne másszak a pótkocsiról! csú füzetecskét mutat: az ország állami gazdaságainak tavalyi, vadgazdálkodási eredményeit tartalmazza. A szalkaiak majd mindegyik mutatójukkal az élbolyban szerepelnek! létezés korszakán, több mint kétszáz darabot számláltak meg nemrég a kétszázhatvan hektáros, bekerített parkjukban. öreg Zetor pöfög a fák köA gazdaság régi központjában, árnyas platánok alatt kőművesek szorgoskodnak. A pazarul berendezett vadászszálló mellé szaunát építenek. Vigye el a külföldi vadász a szatmáriak hírét. S jövőre térjen vissza többed- magával...! Balogh Géza A vadászati ágazat vezetője, Papp István már ott volt az alapok lerakásánál is. Botorság azt kérdezni egy szülőtől, melyik a kedvenc gyermeke. ö meg különösen nehéz helyzetben van, hiszen felsorolni is nehéz lenne, hányféle vad él területükön. Azon a területen, mely leír- hatatlanul gyönyörű. Meredek homokdombok, százados tölgyerdők, virágzó akácosok, magányos juharok, kőrisfák ... Míg a poros utakon ka- nyargunk, megismerkedem a számokkal is. Több mint nyolcszázötven őz legelészik a környező réteken, vadföldeken. Tavaly hatvannyolc bakot lövettek ki, tizenhárom érmes volt belőlük. Az idei, május elsején kezdődött szezonban harminchárom bak volt a zsákmány, az üzekedés idején újabb öt érmes agancsot várnak. Az idei szenzáció — mely persze csak a laikusnak igazán szenzáció — egy 535 grammos őzagancs. Száznegyvenezer forintot fizetett érte egy belga vadász. Valahol Nyírkáta és Terem alatt bolyongunk, mikor egy kis völgyhajlatban feltűnik egy ház, egy széles bekerített udvar. A vadpulykatelep. — Már a kezdetekben elhatároztuk, hogy a terítéket színezzük, meghonosítunk néhány olyan vadfajt, mely eddig ismeretlen volt ezen a tájon. Így esett a választásunk az amerikai pulykára, mely kiválóan repül, igazi vadászcsemege. Korábban a dámvad sem élt itt, most százoooooooooooooooooooooooooooooooooo Megyék mezsgyéjén A z újságírók szövetsége egy szűkebb kollektívának kétnapos tanulmányutat szervezett Hajdú- Bihar megyébe. E sorok írója a szomszédolás közben gyakran hazagondolt, kereste az összefüggéseket, a hasonlóságokat a két megye között. Itt döbbentem rá, hogy mennyire elmosódtak a megyehatárok, s az alföldi embereket ezernyi szállal köti össze a sorsuk. A Hajdúsági Iparművek vezérigazgatója azzal kezdte sajtótájékoztatóját, hogy az üzemükben dolgozók 45 százaléka szabolcsi. A tájékoztató után az üzemlátogatáson a hadháztéglási pártbizottság munkatársnője is kalauzolt bennünket, részben azért, mert pár éve még az üzemben dolgozott. Amikor megtudta, hogy szabolcsi vagyok, mindjárt azzal „dicsekedett”, hogy ő meg balká- nyi. Gondolom, a férje hadháztéglási — firtattam. Mint mondta, férje is balkányi, az iparművekben fizikai dolgozó, itt telepedtek le, befogadták őket a hajdúságiak. Lapozgattam az üzemi újság, a Hajdúsági Munkás régebbi példányait, arra voltam kíváncsi: a lap arányosan, kellően foglalkozik-e a szabolcsiakkal. Egy feleim szembetűnő volt: „Tóth Istvánnál Biriben”. Meghatóan szép cikk íródott a Biriben élő munkásról, nyugdíjba vonulása alkalmából. Idézet Tóth István nyilatkozatából: „Hajnali háromkor már dudált a gőzgép, jött az ispán, felvert bennünket a kazal tövében. Nem sokkal később Kálióból kijött két csendőr”. A cikkből kiderül, hogy a földbirtokos nem tartotta meg az ígéretét, nem adott szalonnát az aratóknak, cséplőknek. Néhányon munkabeszüntetéssel fenyegetőztek, Tóth István pofont is kapott a csendőröktől. A sokat próbált szabolcsi-hajdúsági munkás életútja 1945- ben a kommunista pártba vezetett — közli még az üzemi lap. (Fiaim lehurrogtak, amikor olvasott élményeimet mesélve elmondtam, hogy 1945 előtt a cséplőknek a kazal töve volt a szállás, virradatkor kezdték a munkát, kenyér és szalonna volt az ebédjük, s ha kinyitották a szájukat, csattant a csendőr- pofon.) Debrecenben a megyei pártbizottság gazdaságpolitikai titkára átfogó tájékoztatót adott a Hajdúságról. Kitért arra is, hogy jó a kapcsolat a szomszéd megyékkel, különösen Szabolccsal. Röviden megemlítette, hogy Hajdú és Szabolcs megye a „mezsgyén” közösen épített vízműhálózatot. Az egészség- ügyi kapcsolat is jó a két megye között. Szó szerint idézzük a titkár következő mondatait: „Az egészségügyi kapcsolatot hangsúlyozom, mert pár éve még a Szolnok megyeiekkel furcsa volt az együttműködésünk. A Szolnok megyéhez tartozó tanyákról a mentő felvette a beteget, de nem hozta csak a megyehatárig. A megyehatártól a beteg debreceni mentővel jött tovább a klinikára.” Az újságíró-szövetség bérelt busza a híres nádudvari tsz-be vitt bennünket. Egyebek közt megtudtam, hogy Nádudvaron most is vannak mezőgazdasági beruházások. A SZÁÉV egyik építésvezetője és művezetője mindössze két hete járt itt tapasztalat- cserén. Debrecenből vonat hozott haza. Amikor leszálltam a nyíregyházi pályaudvaron, a KEMÉV egyik dolgozója akkor szállt fel a Debrecenbe tartó gyorsra. 0 onnan jár át naponta... Nábrádi Lajos
