Kelet-Magyarország, 1986. június (43. évfolyam, 128-152. szám)
1986-06-28 / 151. szám
HÉTVÉGI MELLÉKLET 28. ül □ »«feÄöW&SwixWWeWíWSSíKK KM VENDEGE e*eec$»e696ee<m5im8aMS5 Egy meghitt beszélgetés alkalmával említette Kodálynak: „Tanár úr! Ahhoz, hogy megteremtsük az éneklő Magyarországot, egy éneklő rendet kellene teremtenünk.” E rendnek első számú reprezentánsa Béres, akinek neve elválaszthatatlanul összeforrott a magyar népdallal, amelyet immár negyven esztendeje tolmácsol a világot megváltó deszkákról e honban és a külországokban olyan magas színvonalon, sajátosan szép kiejtéssel és varázzsal. Béres Ferenc napjaink egyedüli Liszt-díjas népdalosa. Érdemes és Kiváló művész. 1922. december 3-án született az abaúji Cserehát egy piciny falujában Gagybátorban. A keleti palócság tája ez a vidék. Szépen beszélő emberektől tanulta a magyar nyelvet. Ha Móricznak Túristvándi, Béresnek Sárospatak volt jellemformáló kohója. E pataki szellemben él ma is, ez kísérte végig élete útján, mint embert, s mint művészt. Ez adott neki tartást, kiállást, s erre joggal büszke most is. S Béres „hiába’’ végezte el a pataki főgimnáziumot, s szerzett diplomát a bölcsészettudományi egyetemen néprajzból és művészettörténetből, és főiskolai szinten „hiába" kutatta a fém- és a faipar rejtelmeit. — Elrabolt a muzsika — vallja. — 1946. március 4. óta vallom ezt a szerelmet. Kerek 40 esztendeje vagyok a pályán. Nagy és szép, tartalmas, tiszta ívű pályán futott csillaga, s örök rabságában maradt meg szerelmével: népdalnak élve. Ősei egyik ágon falusi kovácsok voltak, a másikon parasztok. Édesapja is gépészkovács volt, de szántott, vetétt, állatokat tartott. Élte a falusi iparosok kettős életét. — Én teljesen falusi gyerek, mezítlábas paraszt suttyó voltam. A táj, amelyben cseperedtem, zárt etnikai egységet alkotott. Elsősorban édesapámnak köszönhettem a népdal, az éneklés iránti elkötelezettségem. Ö egy hangcsoda volt... Béres Ferenc — Aludj baba aludjál, feljött már a csillag — édesanyámmal együtt dúdoltam, bár beszélni még nem tudtam. A legtöbb dalt később a falu dalos közösségétől, a jeles napokon, búcsúkon a bandácskába verődött dalosoktól tanultam, festem el. Én, amikor már Patakra kerültem „megfertőzve" érkeztem, de valójában Sárospatak jelentette életem nyiladozását, a világ kitágulását, az útbaigazítást, az iránytűt egy életre. A Patakon töltött esztendők rendkívül gazdagok voltak a számomra — vallja Béres Ferenc. Élete, sikerei, küzdelmei egy kicsit a népdal elismerése, elismertetése is. — Az ország és a világ volt a pódiumom. Állandó pódiumom soha nem volt. A negyven év alatt kétmillió kilométert utaztam hazámban. Erről pontos kimutatást vezetek. Á'llandó készenlétben van, permanenciá- ban él. Tudományos megalapozottsággal készül minden fellépésére. Az éneklést olyan hírességektől tanulta, mint Aqwila-Adler Adelina operaénekes, Kerényi Miklós György, Farkas Ilonka és mint arról elismeréssel szól, a partnereitől, akiktől sokat kapott is és adott is. Béres Ferenc a népdal nagykövete. Bejárta a földet. Ajkáról szárnyaltak a legszebb dalok Kínában, Japánban, Amerikában, Üj Zélandban, Kanadában, a Szovjetunióban stb. Dél-Amerikát kivéve 36 ország színpadjain tapsoltak neki. Vallja, hogy a muzsika nemzetközi, s hatni lehet és kell a dallal, mert a zene, átsegíti a befogadót és a szöveg minden nehézségét legyűri. — Sokszor megtörtént, hogy velem együtt dúdolták a magyar dalt, mert valójában megsejtették értelmét, mondandóját, s már mellékes volt a szöveg — említi. Béres Ferenc, az egyik első VIT-díjasunk. a Párizsi Nemzetközi Nagydíj tulajdonosa. Amikor azt kérdezem tőle, hány népdalt ismer, így válaszol: — Elképesztően keveset ahhoz, amennyi van, de a többszörösét annak, amennyit egy átlagénekes képes befogadni... Ügy két és fél ezer lehet az a népdal, amelyet rögtön el is tudok énekelni. — Születik-e népdal mostanság? — Mindig terem új népdal, még akkor is, ha ezek a csörgő források elapadóban vannak. — Kedvence? — Mindig az, amelyiket éppen éneklem. Virágénekek, régi ősmagyar dallamok, de különösen az erdélyi dalok, melyek most legbelsőségesebben az erdélyi magyarságból „buzognak". Példaképe a költőénekes Balassi, énekelt költészete rabul ejtette. mert Ügy látszik, hatott az átöröklés. Hatan vannak testvérek, de mindannyian tudnák énekelni, játszanak valamilyen hangszeren. Testvére. Béres János híres furulyaművészünk. — De már én is furulyáztam 8 éves koromban. Bodzafából faragtam a hangszert. A táguló világra nagyapám nyitotta a szemem. Ő a falu egyik bölcs embere volt. Tőle tanultam rózsát oltani, szőlőt kapálni, megismerni és megszeretni az erdők, mezók virágait, madarait. Ö volt nekem az atyuska. így. becéztük — emlékezik a kedves gyerekkorra. S mégis, mint minden újszülött, az első dalt Béres Ferenc is az édestől hallotta. tanulta. — Melyek a magyar népdal népszerűsítésének akadályai? — Oka elsősorban eltorzult oktatási rendszerünkben keresendő. A magyar népdalt akkor kell beplántálni a kis emberbe, amikor még fogékony a lelke a szépre, az énekre, a zenére. Béres Ferenc január elsejétől az Országos Filharmónia nyugdíjasa. — Nyugdíjba mentem, de mindaddig szeretnék énekelni, amíg elfogadhatóvá tudom tenni magamat. S amit nagyon fontosnak tartok: több alkalmat teremtenék az embereknek az énekléshez. Talán életem legnagyobb eredménye, hogy ezért nem keveset tettem. Levelek sokaságát őrzöm arról, ho gyan is hatottak dalaim az emberekre. És ezért vallom: nemzedékek szívében élek. — Boldog, sikeres embernek és művésznek tartja magát? — Én mindig többet szeréttem volna, mint amennyit elértem. Farkas Kálmán Tisztelet Hisszárik Zoltánnak Kiállítás a Petőfi Irodalmi Múzeumban Nevezték filmpoétának. képirónak, a vizuális beszéd megújítójának, a szuverén filmnyelv megteremtőjének. Munkáit illették szürrealista, reneszánsz: impresszionista és barokk jelzőkkel. Öt magát reneszánsz, kísérletező embernek — aki költő, képzőművész, díszlettervező és filmrendező volt. Aki negyven évesen rendezte első játékfilmjét, s aki ötvenévesen úgy halt meg, hogy tovább él filmtekercseken, amelyek nélkül már nem lehet többé filmtörténetet írni, sem idehaza, sem másutt. Az alkotó ember, a sokoldalú művész előtt tiszteleg most halála után öt évvel a Petőfi Irodalmi Múzeum a Hommage á Huszárik Zoltán című kiállítás, mely Huszárik nyolcszáz grafikájából válogatott kétszáz alkotásával meggyőz arról, hogy a számos díjjal, fesztiválsikerrel elismert filmrendező képzőművésznek is kiváló. Sché- ner Mihály, aki az aszódi gimnázium rajztanáraként felismerte, támogatta a tehetséges Huszárik Zoltán képzőművészeti törekvéseit, kiállítási megnyitójában úgy vélekedett: „Huszárik, miként a reneszánsz ember, az önkifejezés minden lehetőségét megragadta. Grafikáit úgy értelmezhetjük, mint filmrendezői tevékenységének sajátos útijegyzeteit, érdekes emberekről, távoli tájakról különös karakterekről, ám e rajzok, mint szuverén alkotások is, megállják helyüket", Huszárik sok interjúban elmondta, eredetileg képzőművésznek készült, véletlenül vették fel a Színház- és Filmművészeti Főiskolára (egy felvételiző barátját kísérte el, amikor a vizsgabizottság beszólította az ott tébláboló fiatalembert.) Pályája azonban nem volt zavartalan. Harmadévesen elbocsátották a főiskoláról. Nyolc rövidfilm (egyebek közt a tíz hazai és nemzetközi díjat nyert Elégia, az ugyancsak több hivatalos elismerést szerzett Amerigo Tot, a Tisztelet az öregasz- szonyoknak az A Piacere) és két nagy játékfilm (Szindbád 1971, Csontváry 1980) maradt utána. Vonzotta a színház is. Debrecenben megrendezte Örkény István MacskajátékHuszárik rendez Sok mindennel próbálkozott. volt olajbányász, vasúti pályamunkás, biztosítási ügynök, szobafestő, részt vett a Vajdahunyad vára restaurálásában, otthon, Domonyban földet művelt. Aztán a filmgyár szerződtette ügyelőnek, másodasszisztensnek. Később Várkonyi Zoltán támogatásával folytathatta főiskolai tanulmányait. át (a díszleteket is maga készítette). S azt tervezte, a Csontváry-film befejezése után néhány évig színházban dolgozik. írásai is fennmaradtak. Legutolsó munkájának forgatókönyvvázlatát az Élet és' Irodalom közölte. A kiállítás szeptember 14- ig tart nyitva. Vári Attila: Volt egyszer egy varas Sajtótörténet ^ SZqIIcOI Már felszabadult az ország, de még tartott a háború, amikor a szatmári megyerészen megjelent az első, valóban demokratikus hírlap, a mátészalkai IGAZ SZŐ. Akkor önálló megye volt a szatmár-beregi vidék. A háborús megpróbáltatások, testi-lelki válságok után a megyeszékhely, Mátészalka, de a vidék társadalma is igényelte egy újság születését, mely hivatott lett volna információt adni a na- gyobb-kisebb világ életéről. Ez akkpr teljes mértékben nem valósulhatott meg, idő és anyagi eszköz sem volt rá. Az Igaz Szó csupán 3 számot és egy kü- lönszámot ért meg. Az első 1945. május 1-én, a harmadik május 30-án jelent meg a szálkái' Szatmár és Bereg nyomdában. Az induláskor Dobos Zoltán jegyezte a lapot, a második és harmadik számnak Erdős Jenő volt a szerkesztője. Felelős kiadó Széles Elemér szociáldemokrata nyomdász volt. A lap a Magyar Nemzeti Függetlenségi Front orgánuma volt, erőteljesen kommunista beállítottságú. Cikkanyagát elsősorban Balogh István főispán és munkatársai írták, központi anyagot is kaptak. Külön figyelmet érdemel a Baj- csy-Zsilinszky Endre temetésével kapcsolatos tuIgaz Szó dósítás, valamint a július 28-án (!) kiadott különkiadásban közölt nyilatkozat, melyet a Moszkvában összejött magyar és román szellemi kiválóságok tettek a Román—Magyar barátság egyesülete alapítására vonatkozóan. (Az előzetes nyilatkozatot aláírták D. Gusti, a román akadémia elnöke, M. Sadoveanu író, Szent-Györgyi Albert, Szek- fü Gyula is.) A május 22-i, második számban közölték Kis Ferenc egykori mátészalkai nyomdásztanonc, későbbi proletárköltő Május című versét. Nyéki Károly Vári Attila magyar próza- 'írónak fiatalember. 40 éves, Erdélyben született, ahogy írja, végzettségére nézve filmrendező, és ez a hetedik kötete. Novellák, versek és ezelőtt egy regény. Ez az életmű. E könyvnek az első része a bukaresti Kriterion- nál jelent meg 1980-ban. Következésképpen az a város, amiről e regényben szó van, egy erdélyi város. Hogy melyik? Azt írja a könyv előszavában: „... ilyen 'város nincs. Ez a várós az összes erdélyi városok jellemzőinek összegezéséből született." És noha a könyv első személy* ben íródott, az előszó hangsúlyozza, nem életrajzi mű. „Nincsenek benne tehát önéletrajzi adatok, csak önéletrajzi hangulatok.’’ A hős idősebb ember, mint a szerző, bár nem sokkal, de néha úgy tűnik, tapasztaltabb is, mint a szerző, ami, mint a nyájas olvasó tudja: nonszensz! Hiszen nyilvánvaló, egy regényhős nem hordozhat többet, csak annyit, amennyit az író tud. Ha az írott művészeti alkotás csak a logika körülményeinek engedelmeskedne, ez megcáfolhatatlan igazság, mi több, axióma lenne. A művészet azonban attól az, ami, hogy képes olyat teremteni, ami meghökkentő, szokatlan, de legalábbis nem logikus. Igenis, előfordul elég gyakran, hogy egy irodalmi alkotás hőse összetettebb, bonyolultabb, és többet tud, mint a szerzője. Még akkor is, ha ez az állítás képtelenség. Az olvasó ebből már tudja, hogy Vári Attila erdélyi városokról alkotott kodalmi emlékműve művészi alkotás. Hogy félrevezető ne legyen ez a mondat, módosítsuk. Tehát nem műemlék, élő, lüktető sorsábrázolások, izgalmas színpada a mű, vagyis egyszerűen jó regény. A szerkezet lényegében egy vallomás. A főhős szabályos rendőrségi kihallgatás során elmondja életét őszintén, hitelesen, mélyen átélve. Olyannyira mélyen, hogy időnként úgy tűnik, már-már nem is vallomás, hanem gyónás, őszinte, analitikus mélységű, tisztító erejű gyónás, amely nem is a kihallgató ezredesnek, sokkal inkább a vallomást tevő egojának szól. Ez persze az olvasónak, ki hiteles környezetbe ágyazva szembesülhet azokkal az indulatokkal, amelyek a mai erdélyi embert, románt és magyart örökölt történeti ir- ritációkkal és újonnan kreált, de nagyon éles és sebeket ejtő élethelyzetekkel motiválják. Ez az irodalmias- kodó fogalmazás azt jelenti, hogy mindkét népből ostoba emberek rossz indulatai sebzik a mindkét népből tisztességes, együttélésre és összefonódásra vágyó európait. Kemény és szörnyű emlékeket idéz a könyv, nehéz és tragikus sorsok bomlanak ki lapjain, sokszor olyan tényekre is emlékeztetve, melyeket Vári Attila előtt még nemigen rögzítettek szépirodalmi szinten. Ami nem jelenti azt, hogy az erdélyi sors élői és annak figyelői ne tudnának ezekről. Vári Attila áttelepült Magyarországra, itt él, tde hogy valaha is el tud-e szakadni mitológiájának világától, attól a volt egyszer egy világtól, az bizony kétséges. Vagy talán nem is kétséges. Természetesen ez nem baj! Ha valakiben oly mélyen rögződött a gyérmekkor, £ serdülőkor, az ifjúság, hogj az meghatározó eleme alkotókészségének, akkor ettől a; élménytől kell várni alkotó ereje kibontakozását. A mű az Erdélyről szók művészi híradások talán leg érdekesebbike. De elég nehé; olvasmány. A szerző stílusá az álmatlanságban töltőt „hosszúra nyúlt vallatások’ mondatritmusához akarj* igazítani, „mikor összefolynak a kimondott és csak végig gondolt mondatok” Ahogy írja: „Ezekben a töbt oldalon át kanyargó mondatokban bennük van a levegc utáni kapkodás, az állítmányok is csak lebegnek.” ígj a szerkesztetlen mondatóriá sok nehezen követhetők, pe dig mind a bennük rejlő asz szociáció, mind az állandó an 'késleltetett cselekmény szövés igényli a gondos ol vasást. Ezt még bonyolítja a a barokkos képalkotás, méh a felidézett helyzet megérté sét is nehezíti képi túlzsu foltságával, már-már túlírt ságával. Sokszor az egysze rűbb jobban fejezné ki a bo nyolultat is. Ha azonban a: olvasó egy bizonyos idő utár hozzászokik a mondatfolyondárok dzsungeljéhez, e szt őserdő mélyén igazi értéke talál, egy számunkra ölj fontos világ hiteles képét (Szépirodalmi Könyvkiadó 1986.)
