Kelet-Magyarország, 1986. június (43. évfolyam, 128-152. szám)

1986-06-24 / 147. szám

1986. június 24. Itelet-Magyarország 7 TUDOMÁNY]^ Az állattenyésztés közgazdasági kérdései FONTOS AZ EMBER Hozzászólás az országos elméleti tanácskozáson A közelmúltban Székesfehérváron országos elméleti ta­nácskozást tartottak Műszaki fejlesztés — társadalmi hala­dás címmel. Az emberi tényezőkkel foglalkozó szekcióban hangzott el Gyuricsku Kálmánnak, a megyei pártbizottság titkárának korreferátuma, amely a káderpolitika feladatával foglalkozott. Az alábbiakban részleteket közlünk beszédé­ből. Társadalmi és gazdasági céljaink megvalósításának fontos feltétele a megfelelő, a végrehajtani és megvalósíta­ni tudó, újat akaró vezetők megtalálása és aktivizálása. Teljes mértékben egyetértek azokkal, akik azt vallják, hogy a műszaki fejlődést irá­nyító, annak feltételeit szer­vező vezetői munka a társa­dalom termelőerőinek fontos, dinamikus eleme. Hogy ilyen káderek rendelkezésre állja­nak — ez nemcsak vállalati feladat. Négyezres szellemi deficit Talán meglepő, hogy a káderpolitika műszaki hala­dást elősegítő feladatairól egy olyan megyéből szólnak, amely éppen ebből a szem­pontból hátrányos pozícióban van és a megváltoztatást cél­zó tevékenysége sem eredmé- nyes, bár a minisztériumok kinyilvánított szándéka a változtatás és saját megyei eszközeinket is ennek szolgá­latába állítjuk. így jelentős letelepedési támogatással se­gítjük a szakembereket. Gon­dunk megnyilvánul abban is, hogy megyénk iparában a nem fizikaiak aránya az or­szágos átlag kétharmada. (További 4 ezer szellemi dol­gozóra lenne szükségünk az országos átlag eléréséhez.) Különösen alacsony a fej­lesztési, szervezési területen dolgozók száma. Nagyon ala­csony a mérnökök száma (emellett nem mindegyiket foglalkoztatjuk felkészültsé­gének megfelelően). Rendkí­vül alacsony a közgazdászok, üzemgazdászok száma (hatá­sai cáfolhatatlanul megjelen­nek a költséggazdálkodás­ban). Külön kiemelném, hogy alacsony nálunk a számító- gépes kultúra, a számítás- technikával foglalkozó szak­emberünk kevés és felké­szültségükkel is vannak gon­dok. Problémát okoz, hogy a budapesti, vagy más megyei székhellyel működő nagyvál­lalatok nem decentralizáltak, azaz a műszaki fejlesztés többnyire hiányzik, a gyárak, gyáregj'ségek hatásköréből, feladatai közül. Ipari kutató- fejlesztő bázissal csak egy­két vállalatunk rendelkezik. A politikai társadalmi te­vékenységben nagy figyelmet érdemel, hogy nemcsak a tő­kehiány gond, hanem az új technika alkalmazásának fel­tétele is, beleértve ebbe az infrastruktúrát és az embe­rek fogadókészségét. A mi tájunkon külön feszültséget teremt, hogy nálunk a né­pesség 9,6 százaléka dolgo­zik az iparban (szemben az országos vidéki 13,5 száza­lékkal), s évek óta kevesebb bérért, mint az eljárók, vagy más vidékeken élők, azaz a foglalkoztatásban hosszabb ideje keresletkorlátos állapot van. A műszaki színvonal emelése általában munka­erő-megtakarítással jár együtt. A gazdaság intenzív fej­lesztésével összefüggő megyei párthatározatunk fontos fel­adatként tűzi ki, hogy legyen példaszerű az a mikroklíma, amely a termelőszférában dolgozó értelmiséget körülve­szi. A feltételek megteremté­sében, a megvalósításukhoz szükséges eszközrendszer lét­rehozásában minden eddigi­nél jobban számítunk a tu­dományos szervezetek kezde­ményezésére, javaslataira. Arra ösztönözzük őket, hogy az adott gyakorlatot bátrab­ban bírálják, és adják közre pozitív javaslataikat. A műszaki fejlesztéssel foglalkozó szakemberek gon­dolkodásmódja jelentősen különbözik egymástól, mun­kájuk jellegétől függően. Pl. az alapkutatást végzők bi­zonyos mértékben érzéketle­nek az iránt, hogyan reali­zálódnak majd új termékek­ben, új technológiákban az általuk feltárt összefüggé­sek, gondolatok. Ezzel szem­ben álló szélsőséges beállí­tottság a rövidlátó prakticiz- mus, amely azonnali gya­korlati eredményeket köve­tel az alapkutatást végző szakemberektől is. Á kutatás rangja Csak a differenciált sze­mélyzeti és kádermunka, a munka jellegének megfelelő követelménytámasztás a jár­ható út, amely eredményes­ségre vezet. Fontos figyel­meztetés a káderpolitikát megvalósítók számára az az elterjedt kutatói vélemény, hogy a káderkiválasztás módszerei kezdetlegesek, a „kinevezett” kutatók egy ré­sze alkalmatlan elvi termé­szetű kutatásra. Van olyan vélemény, hogy a kutató- és káderkiválasz­tás módszere a gyakorlati vállalati életben úgy jelent­kezik, hogy aki valamilyen szintű vezetésre nem alkal­mas, abból lesz kutató, fej­lesztő, amely a hierarchiában elfoglalt helye miatt alacso- rfyabb megbecsülést és jöve­delmet jelent. Ebből követ­kezik, hogy a kutatásban nem a legjobban rátermette­ket foglalkoztatjuk. Lényeges gát ma az, hogy nincs lehetőség vezetők, be­osztottak azonos szintű moz­gatására, mert az esetek dön­tő részében fellép a „bukott vezető-szindróma”. Megjegyzem, hogy van olyan tapasztalat is, mely szerint a műszaki munka le­értékelődésének egyik oka, hogy a műszaki fejlesztésben dolgozók között az összetar­tás sajnos nem kielégítő mér­tékű, sokszor nem adják meg egymásnak a tévedés lehető­ségét, egymás segítése he­lyett inkább egymás munká­jának lebecsülése jelenik meg. A vezetők általánosan is­mert, sokat bírált negatív tu­lajdonságai a műszaki fejlő­déssel összefüggésben éle­sebben vetődnek fel. Az in­novatív tulajdonságokkal rendelkező személy hatvá­nyozottan összeférhetetlen, alkalmazkodni nem képes, „nehéz embernek” minősül, ha összevetjük a műszakiak nagy tömegében élő olyan tulajdonságokkal, mint: a minimális ellenállás irányá­ba való haladás, a felsőbb intézkedések túlzott tisztele­te, a langyos változatlanság elfogadása, a bejáratott — kockázatmentes — eljárások­hoz való erős ragaszkodás, konfliktust tűrő és vállaló képességük alacsony szintje, vagy idegenkedés minden fajta változás iránt. Alkotó műszakiak és a megbecsülés Joggal fogalmazódik meg a fejlesztő kollektívákban, hogy a vezető kiváló kar­mester (Marx szavai) és ne a legjobb zenész legyen. Egé­szében mégis ő értsen a leg­jobban a zenéhez. Ugyanak­kor feltétlenül legyen képes rávenni munkatársait arra, hogy kövessék őt. Fontos út­mutatás ez a pártszervek ká­dermunkája szempontjából is. Nem az a fontos, hogy a vezető maga termelje ki az ötleteket, hanem a szakem­bergárdája és a külvilág ál­tal javasolt alternatívákból, variánsokból válassza ki (időben és határozottan) a legjobb megoldásokat. A szakemberek jelentős számban a műszaki fejlesz­tés egyik közgazdasági alap- problémájának tekintik, hogy a? innovációs nyereségérde­keltség intenzitása alacsony. Ennek egyik megnyilvánulá­sa, hogy az extranyereség- mechanizmus hiánya miatt az ipar nem gyakorol szívó­hatást a KJrF szférára. Vallom: a mai szigorú ke­resetszabályozási feltételek mellett is meg lehet találni a módját a vállalati szférá­ban, hogy kiemelt megbecsü­lést kapjanak az alkotásra képes műszakiak. A műszaki fejlesztési fo­lyamat másik csomópontja, a folyamat „értelmes” vége, a termékek bevezetése és új piaci feltárása. Kédermun- kánk ezzel összefüggésben két feladatot is tartalmaz. Ki kell képezni — és alkal­mazni is egyre több vállalat­nál — reklámszakembereket, akik műszaki ismeretekkel is rendelkeznek. A vállalatok értékesítő (külkereskedelmi) részlegei termékeik színvonalának megfelelő műszaki gárdával együtt vitessék piacra ter­mékeiket. Magas műszaki színvonalú termékek eladá­sában : a vevőkkel mély szak­mai megalapozottsággal tár­gyalni tudó szakemberek közreműködését kell biztosí­tani. A vállalatok évek óta igye­keznek kiemelten megbecsül­ni a kezdő szakembereket. Elemi erővel tör fel a köve­telés: rendszeressé tenni a külföldi tapasztalatszerzést (munkavállalás, konferencia, kereskedelmi tárgyalás, ku­tatók szervezett cseréje stb. keretben). Emellett hangsú­lyoznánk a külföldi képzés bővítését, valamint azt a gya­korlatot, hogy az menjen külföldre tárgyalni, aki a téma szakértője és nem az, aki a hierarchiában követ­kezik. Hangsúlyváltás a politikai munkában A pártszervek műszaki fejlesztéssel összefüggő ká­derpolitikai és egyéb felada­tait a következőkben fogla­lom össze: l. Az emberi tényező sok­oldalú felértékelődése köze­pette a műszaki-közgazdasá­gi értelmiség munkája, an­nak tartalmi elemei kibővül­nek és új dimenziókat kap­nak. Ennek megfelelően kell fejleszteni a velük való fog­lalkozást is. 2. A műszaki fejlődéssel összefüggésben a politikai munka egészében hang súly- változást kell elérni. A tár­sadalom szervezeteinek íté­letében is értékelődjön fel: a magasan képzett szakmunka, az innovációra vezető kuta­tó-fejlesztő tevékenység, e szükségleteket is közvetítő, az értékesítést szervező szak­ember. 3. Együttműködve az ille­tékesekkel, biztosítanunk kell: a műszakiak változato­sabb informálását a megyei általános politikai követések­ről, gazdaságpolitikai célok­ról. a nagyobb propagandát a sajtóban és rádióban az ér­telmes. vállalkozó, kockázta­tó, eredményes műszaki ha­ladást szolgáló tevékenység­nek, a kedvező tapasztalatok gyorsabb elterjedését. 4. Fontos, hogy a káder- munkában a vezető kreativi­tását úgy értelmezzük, hogy egyrészt ő maga is fogékony és képes legyen az alkotó­munkára, de főképpen úgy, hogy teremtse meg a válla­latoknál dolgozó kreatív szakemberek tevékenysége kibontakozásának a feltéte­leit. 5. A pártszervek támogas­sák az „egyensúlyi viszonyo­kat” folyton megbontó, újat akaró, folyton kételkedő ve­zetőket. (Ä társadalom igény­li, de nehezen viseli az ilyen vezetőket.) 6. A vállalatok szintjén is a káderpolitika egyik ki­emelt jelentőségű feladata, a fejlesztéssel foglalkozó mű­szaki értelmiség célirányos továbbképzése. 7. Óriási horderejű tenni­való; hogy a vállalati és irá­nyító pártszervek lássák és láttassák a különbséget a tervteljesítés és a piackom- form-magatartás között. 8. A dolgozók és vezetők képzését úgy kell irányítani, hogy az üzemgazdasági is­meretek megalapozása, fej­lesztése kapjon nagy hang­súlyt. (Az országos helyzet­ben a vállalati tanács tagjai jobban eligazodnak, mint a vállalati feladatrendszer­ben.) 9. A kis- és középvállala­tok „káderszegénységük” mi­att külső forrásokat is ve­gyenek igénybe a műszaki fejlesztési feladataik kijelö­lésénél. 10. Érvényt kell szerezni annak a káderpolitikai elv­nek, hogy a vezetés megíté­lésének egyik kritériuma a vállalati (műszaki fejlesztési) eredményesség. 11. A műszaki fejlesztéssel összefüggő politikai felada­tok igényük a pártszervezet gondozását is. Ki kell hang­súlyozni, hogy a jelentkező tennivalók közül mernünk és .tudnunk kell kiválasztani a döntő kérdéseket. 12. A párt támogatja: a kezdeményező, az újat fel­karoló, a rendet, a fegyel­mezett munkát megkövetelő vezetőket. Indokolt, hogy az aktívabb kádermunka (fia­talítás) az eddiginél termé­szetesebb jelenségként a té­vedést, a tévedés lehetőségét is tartalmazza. 13. Tudatosítanunk kell. hogy a műszaki fejlődés az akarat, a tudás, az elkötele­zett magatartás és az értel­mes érdek egységbe fogása az előrehaladás kulcsa. A Magyar Közgazdasági Társa­ság elméleti és módszertani szak­osztálya és a Magyar Agrártu­dományi Egyesület agrárgazda­sági szakosztálya közös szerve­zésében igen érdekes előadást tartott Nyíregyházán a Techni­ka Házában dr. Balogh Ádám, az Agrárgazdasági Kutató Intézet tudományos osztályvezetője. Részletes áttekintést adott az állattenyésztés közgazdasági fel­tételeinek alakulásáról, válto­zásairól, a közgazdasági szabá­lyozók változtatásának szük­ségességéről. A állattenyésztésben az utóbbi időben komoly eredmények szü­lettek: nőttek a hozamok, javult a tenyésztői munka színvona­la. stabilizálódott az állategész­ségügyi helyzet, elterjedt az okszerű takarmánygazdálkodás, rugalmasabb szervezés, kor­szerűbb szervezetek jöttek lét­re. Az állattenyésztési ágazatok jelentősen hozzájárultak az ex­portbevételek fokozásához és biztosították a lakosság ellátá­sát, az ipar nyersanyag-szükség­leteit. Az állatállomány utóbbi évek­ben tapasztalt növekedése saj­nos a múlt évben megállt, sőt csökkent, így az állattenyésztés­ben a termelés, a hozamok visz- szaesése tapasztalható. E kedve­zőtlen jelenségek hátterében alapvetően jövedelmezőségi problémák húzódnak meg. Sszakemberek körében is vita tárgya a gabonatermesztés, vagy az állattenyésztés bővíté­se. A kérdés megközelítésénél figyelembe kell venni, hogy az üzemek érdeke a nyereség tö­megéhez fűződik. A gabona jö- veda’mezöségi rátája (2p száza­lék körüli) ugyan jóval megha­ladja az állati termékekét (pl. tej 14 százalék, vágómarha 13 százalék, sertés 12 százalék, ba­romfi 7 százalék), de területe korlátlanul nem bővíthető. Ter­mészetesen a fenti adatok a je­lenleg érvényben levő számvi­teli rend keretei között érvé­nyesek. Am ha például a takar­mányfelhasználást szűkített ön­költség helyett tényleges áron terheljük az ágazatokra, lénye­gesen csökken a jövedelmező­ség. azonban az árképzésnél az előbbi módszer szerint számított jövedelmezőségből indulnak ki, Az állattenyésztési ágazatok közül legnagyobb gondol a szarvasmarha-állomány (ezen belül a tehén) csökkenése okoz. Ilyen kicsi állomány a háborús veszteségek kiheverése óta még nem volt az országban. Az ága­zat eszközigénye igen magas, a megtérülési idő a tejtermelés­ben 2,6 év, a vágómarha-terme­lésben 3,1 év. Az abrakfogyasz­tó állatfajoktól eltérően a szarvasmarha (és a juh) képes humán célra közvetlenül nem alkalmas takarmányokból, anyagokból értékes termékeket előállítani, a másra nem alkal­mas, mezőgazdasági területeket hasznosítani (ezeknek különö­sen a gazdaságilag elmaradott agrártérségekben van igen nagy jelentősége, ahol az ágazat ha­gyományokkal is rendelkezik.) Igen magas — még korszerű technológiák mellett is — az ágazat munkaigénye (az előbbi térségekben, így még foglalkoz­tatási gondokat is enyhít). Más a helyzet a sertés- és a baromfitartásnál, amelyik a ta­karmánytermelő területtől el­szakítható, sőt a baromfi kis­termelőknél nagy darabszám­ban is jövedelmezően tartható. Az állati termékek értékesí­tési lehetőségei a külpiacokon is általában jók, komoly bevételt jelentenek az országnak. A drá­ga termelés fő oka a jelenlegi árrendszerből adódik (a támo­gatásnak csak egy részét kapják a termelők). A mezőgazdaság ezen alapvető ágazatát a fej­lett nyugati országokban a ná­lunk tapasztalhatónál jóval nagyobb mértékben támogatják. Az állatállomány utóbbi évben tapasztalt csökkenését csak az anyagi érdekeltség növelésén keresztül lehet megállítani. A kedvezőtlen jelenségek alaku­lásában, illetve változásában az állattartó gazdaságoknak, válla­latoknak is van tennivalója. Szükségszerű, hogy nagyobb hangsúlyt kapjon az ésszerű költ­séggazdálkodás, mert az üze­mek messze nem használták még ki a házuk táján kínálkozó le­hetőségeket. A szabályozási munkát nehezíti az is, hogy nagy­mértékben differenciálódott vál­lalati mezőnyt kell szabályozni (pl. a tejtermelés fajlagos ho­zama 1900—6700 liter között szó­ródik). A támogatási rendszerben fon­tos szem előtt tartani, hogy a környezeti hatások miatt hátrá­nyos helyzetben lévő gazda­ságok különleges elbírálásban, méltányosabb feltételekben ré­szesüljenek. A kutató által felvetett prob­lémákat a gyakorlatban dolgo­zó szakemberek hozzászólásai tették még hitelesebbé, és egyetértésük alapján fogalma­zódott meg az állattenyésztési ágazatok közgazdasági feltétel- rendszerek változtatásának szükségessége. Hajdúné—Galló Egy kis földtörténet (5.) „Sárkánygyíkok“ kora Őshüllők, „sárkánygyíkok", gyakran halijuk ezeket a ki­fejezéseket, és talán nincs is még egy olyan állatcsoport, melyen annyit vitatkoztak volna biológusok és földrajz­tudósok, klimatológusok és még sok más tudományterü­let művelői, mint ezeken az ősi hüllőkön. Főként arány­lag gyors kihalásuk okai mozgatja meg az emberek fantáziáját. Ezek az állatok a triász­ban jelentek meg, és a kréta időszak végén jórészt ki is haltak. Mint nevük is utal rá, hüllők, azaz olyan élőlények voltak, melyek testhőmér­séklete nem volt állandó, ha­nem mindig a környezet hő­mérsékletéhez alkalmazko­dott. A szárazföldiek közül a dinoszauruszok a legismer­tebbek. Minden idők legna­gyobb hüllőit találjuk meg A krétában élt tyrannoszau- rusz és a jura korból való brachioszaurusz. gerincvelő mennyisége meg­lehetősen túlhaladta ezt a méretet, s ez segítette az ál­lat tevékenységének koordi­nálását. Növényevőket és ra­gadozókat egyaránt találunk az őshüllők között. A legfélelmetesebb ragado­zó a zsarnokgyík volt, mely 10 méter hosszúságával, 5 méter magasságával és fé­lelmetes állkapcsában ülő 20 cm-es fogaival igazán kiérde­melte ezt a címet. Egyes di­noszauruszok elérték az 50 méteres hosszúságot, és sú­lyuk a ma is élő kékbálna súlyával egyezett, azaz akár 100 tonna is lehetett. Óriási méretük ellenére igen jó .fu­tók voltak. közöttük. Találunk itt két lábon, de négy lábon járó fajokat is. Némelyik két lábon járó óriás akár ötmétereseket is tudott lépni. Természetesen voltak egészen apró termetű fajok is. Az egyik forma óriásira nőtt, hosszú nyak­kal, melyen apró fej ült. Még a legnagyobb termetűek agya is rendkívül kicsiny volt, csak diónyi, igaz viszont, hogy a A sárkánygyíkok kihalásá­nak okairól rengeteg elmélet kelekezett, de biztosat még nem tudunk. A legvalószí­nűbb az, hogy kihalásuk több tényező együttes hatá­sának a következménye, me­lyek között éppúgy megtalál­juk a klímaváltozásokat, mint a belső hormonális za­varokat. (Petrilla) VÉGE

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents