Kelet-Magyarország, 1986. június (43. évfolyam, 128-152. szám)
1986-06-21 / 145. szám
KM HÉTVÉGI MELLÉKLET 1986. júniüs 21. r N em is olyan régen. Bánóczi Lajos bácsi, a gátőr, megmutatta, merre járnák halászni a gémek. Holtága ez a Tiszának, csendes, félreeső hely. Nem kért, de láttam rajta, a legszívesebben megtenné, hogy kérjen arra: ne áruljam el, merre van ez a hely. Nem is mondom, magam se örvendenék, ha bárki háborgatná e szép madarat. Nem sakkal ezután Oláh István főmatróz nyomta a kezembe Zeiss látcsövét, hogy már messziről észrevehessem .a folyó közepéről a parton álló szürke madarat. Hála az égnek, ma már van belőlük bőven. ■ Persze, ehhez az is hozzájárul: a víz menti emberek a madárral vállalnak cin-, kosságot, s nem igen árul-_ jak el a költőhelyet, de még a csendes halászgatásök félreeső színhelyeit sem. így van ez ia bakcsókkal, a kis kócsagokkal, s az állítólag újra megtelepülő vörösgémmel is. A gyurgyalagot aligha-kell viszont félteni, De sajnos, erre mód nincsen. a vizek, s főleg a Tisza mentén, az ember jobb, ha óvatos. Mert — s ezt látni hajóról, csónakból, a part menti töltésről — szinte megfékezhetetlenné válnak az emberék. A hajdani se isten, se ember helyett Barangolás * i * H úgy is mondhatnák: se ja, se madár nem szénit nekik. Világos tehát, hogy kicsit büszkén, kicsit pedig a kiváltságosok zavarával mondják a becsi vízkivóte- li műnél: náluk még minden szép, minden jó. Igaz, 'ehhez egy országhatár is szükséges, ami távoltartja a tömeges kirándulókat, aminek következtében itt A híd alatt csendben siklik a csónak. hiszen a szakadó partba vájt fészkéhez hozzáférni lehetetlen. Hogy miért e nagy titkolózás? Erre Fehérgyarmaton hívták fel a figyelmemet a természetvédelem hivatásos őrei, ‘akik tudnak arról: létezik a ío- jástolvaj, a védett madárra vadászó. A tojás zugexport- cikk, a trófea pedig ... Nos, ez a primitív előszobájának, vagy teraszának kétes dísze, mely nem a természet szere.tetéről, hanem egyféle újmódd kivagyiságról tanúskodik. Pedig — s ez Európában egyedülálló! — van a mi megyénkben olyan terület, ahol még csodásnak számít a madárvilág. Az ornitológusok gondos négyzetekre osztott -térképén van egy olyan szelvény, melyen <a ponttérkép arról tanúskodik: a hazánkban fészkelő 192 madárfaj közül 116 honos. Miután alaposan kitanultam utazásaim közben, még azt sem mondom meg, merrefelé van ez a vidék, legfeljebb annyit, a Tisza mentén. Miközben kopog az írógépem, szégyellem magam,...hogy ilyesféle titokzatossággal kell elleplezni azt a valóságot és értéket, amivel akár hivalkodhatnák is. még vígan él fácán és róka, őz és szalakóta. Ha most őszinte akarok lenni, pár kilométerrel lejjebb, Kóród alatt, a bukónál, már nem ezt láttam. Tejeszacs- kók között botorkáltam, konzerves dobozba léptem. Szúnyog viszont volt. Mondták is: addig jó, amíg szúnyog van. Mert ahol szúnyog, ott bóka, meg fecske. S ahol béka, ott tiszta a víz, ahol fecske, ott még élnek a rovarok. Miközben csapkodtam iá nyakam, karom és a képem, optimiszfci- kusan bólogattam, bár a szúnyogok iránti érzelmem — jótékony jelenlétük ellenére — nem sokat változott. Kentem magam diólevéllel, az állítólag riasztja 'a bolhát és a szúnyogot. Vagy a szúnyog nem tudott erről, v.agy a diólevél, nekem mindenesetre nem sokat használt. Itt a diósban azért mégis megálltam egy pillanatnyi emlékezésre. Eszembe jutott a nemrég elhunyt Makai Sándor bácsi. Csak úgy emlegették, ő a dió atyja. Amit ő erről a csodálatos fáról és terméséről nem tudott, azt nem is érdemes tudná. Panaszkodott nekem is, hogy mennyit kivágtak. Dicsekedett, mit próbál tenni érte, hogy újra sok legyen s bőpláne nem, mert a'fejszével nem csak a fát lehet kicsapni. Így aztán, bár tudom, itt -a fa maradt, s valamelyik ügyes pulya hozta a csókát, azt magyarázga- toim, hogy nem is szeretem annyira, hogy sajnálnám az elmaradt lakomét. így volt ezzel a nemrég megboldogult Unger professzor úr is — hallom a választ. — Addig-addig szabadkozott. míg a végin háromszor is evett. Professzor nem lévén, elviselem barátom csendes lenézését, s megígérem, majd legközelebb. Legközélebb. Milyen könnyű is mondani, és milyen nehéz egy jó kis barangolásra időt szakítani. Mert az kevés, ha az ember csak a víz mellett, a réten, meg az erdőn jár. Be kell térni az ismerőshöz, beszélgetni kell, hiszen csak így nyílik a világ. Ott motoszkál a fejemben: Bódi Lajos bácsi is meghívott Kölesébe, hogy megmutassa írásait, kincseit. Becsületbeli ügy, hogy előbb-utóbb e'línenjek hozzá. Már csak pemitenciaképpen is. Mert az öregnek miattam esett baja a faluban. Egyszer, jó pár éve, írtam a kocsi tsz- rő'l, nem valami dicsérőt. Annyit írtam csak alá: B. L. Nosza, neki estek .akkor Bódi Lajosnak, hogy mit irkái a faluról! Mert ki is írÉlet a vizen. Hallót .magam is láttam. Hunyadi pajzsán ül ahhoz hasonló. Van, .aki haragszik rá, de szerencsére Kónya Jóska, meg Nyilas Laci hivatalból vigyáz, s ugyancsak ügyel arra, hogy valaki bele ne puskázzon a fészekbe. Meg aztán a hollóval is úgy van a kocavadász: ‘trófeának jó, s ha már címere nincsen, egy címerállat a gangon ugyancsak jól mutat. Kitömve. Betérek jó barátomhoz, egy kis eszmecserére. Mondja: van jó halászlé, nyolcféle halból. Nosza! — feledek, s nemsokára szürcsölgetjük a csípős levét. Domolykó is van benne — tudom meg, ami ritka a Tiszában, de a Túrban is. Csak bólintok, s közben megvívom szokásos harcom a szálkákkal. De bánja a fene, ez hozzátartozik, s nem is igazi az olyan halászlé, amiben nincsen. Barátom mondja, hogy ha tegnap jövök, akkor csókapör- költet ehettem volna. Szép, fiatal, friss csókákból! Tudj' isten, nem lelkesedek fel a dolgon. Főleg .azóta, amióta egyszer Baly János elmondta, hogyan szedik a csókafióká't Jánddal szemben a cigányok. Fástul — mondta. Ami azt jelenti, hogy hatalmas fákat addig faragnak életlen és éles baltákkal, míg ki nem dől. Aztán szépen kiszedik, ami a fészekben van. Még az erdész se szívesen megy olyankor arra, .a gátőr meg ven teremjen. Sanyi bácsi meghalt. Diófáról esett, akkor sérült, s ez a baleset vitte el. Milyen igazságtalan is az élet, vagy inkább a halál? Pont az ölte meg. áztatott .tengerit szórt a hóra. s a jól becsiccsantott fácánokat úgy szedte össze, mint gereblye a füvet. így van ez. amikor az ember víz mellett barangol. madárraj hol lecsapott, hol felszállt, hogy cselezze a ravaszdit. Mert ha egymás szemét nem vájja a holló, azért a jó, s főleg fiatal nyulart, rókát nemigen kit amiért élt. Míg gonaoiKo- dom, mintegy itiszteletkört ír a dióliget fölött csóka és kálomista varjú. Vajon lesz-e még egyszer atyja a diónak e tájon? Elkalandozik a gondolat is, olyan dolgok jutnak az eszébe, melyek régen az emlékezet mély kútjátoan pihentek. Olyanok, mint amit Istvánéi mellett halmél'i. S miután a természetben nincsen se protekció, se kontraszelekció, a küzdelem gyakorta végződik a madár győzelmével, s a gyenge négylábú bukásával. Áradáskor kintmaradt vízben, holtágban, tocsogóban nézegetem a madarakat. Van gólya, meg vízi- csirke, szárcsa. Gyanakvók, de korántsem .annyira, minit máskor. Érzik a puska távoliétét, talán még a tilalmi naptárt is ismerik. Persze, volt egyszer egy fiatalember, ma már idős, emlékednek élő, aki minden évszakban túl tudott járni a vízimadarak eszén. Kiss Bálint. Azaz, hogy meg ne sértsem: nemes csicseri Kiss Bálint. Ö mesélte, hogy valamikor hajdanán, kötött két kévét nádból. Aztán kivájt egy nagy marhatököt. Ügy, hogy a fejére menjen. Rajta két lyúk volt, a szemének. A nádat a hátára kötötte, a tököt a fejébe húzta, s beült a vízbe. Ügy, hogy csak a tök látszott. Vadkacsa, vadliba hamar megszokta. A szemtelenje még a fejére is rászállt. A butábbja meg előtte úszkált. Ilyenkor .aztán usgyi!, elkapta a víz alatt a madár lábát, s a víz alatt zsákba húzta. Csendes dolog volt, s ha nem Is éppen szabályos, de mindenesetre elmés. Ennél keményebb csak az volt, amikor télen, egy éjszakán árt szilvapálinkáfoa loittam arról, mint kergette a rókát egy csapat dühös holló. A Rókáson, mert a név nem véletlen. A róka futott, mindent bevetett, hogy megmeneküljön. A Tiszaberceli kis. utca, amely a folyóhoz vezet. (A szerző felvételei) Adósságokkal zárul hát az út, amely madárjárta csendes vízmelléki helyekre vitt el. Örök lesz az adósság, hinni sem merem, hogy egyszer arra is jut .idő, hogy mindent megnézzek, s mindenkivel szót váltsak. Így hát egyszerre ennyit 'azokról az órákról, .amelyektől olyan szép lesz az élet. És még valami. Ha már nálam a szó, meg nekem jutott papír az újságban, hadd küldjem üdvözletemet azoknak, akiket kényszerűen elkerültem, őszinte az üzenet :~a viszon tlátásra. Bürget Lajos háttá volna más a dolgot, ő az, aki a faluban mindent tud. Ha most nem tudok betérni hozzá, közlöm hát or- szággal-világgal, a B. L. én voltam, Lajos bácsi ártatlan. Erre legközelebb egy jó pohár borral koccintunk is egyet. Szóval ez a legközelebb nem is olyan -köny- nyű dolog. Kell hozzá idő bőven, a hajnali nap fényétől az esiti szürkületig. Mert Beregben tartozom egy látogatással Palkó Gézának, a halásznak, meg Liba Ber- nátnak, aki éppen beteg. Drabbantéknál Lónyám voltam. Illés Jóskánál is Kis- arban. De az apjához nem Sikerült benézni, pedig örök háláival tartozom neki. Ki hinné, lassan hét esztendeje, hogy az ő jóvoltából került vissza az eltűnt csónakunk, amikor túrán voltunk a Tiszán. / V*
