Kelet-Magyarország, 1986. június (43. évfolyam, 128-152. szám)
1986-06-21 / 145. szám
HÉTVÉGI MELLÉKLET 1986. június 21. Könyvtár a város szélén LÁTOGATÓBAN Szellemi műhely a tanulás és kutatás szolgálatában Kevés szó esik róla, az oktatómunka hátterében húzódik meg. Nélküle mégis elképzelhetetlen lenne a tanulás, a kutatás, az általános és a szakmai műveltség gyarapítása. A tanárképző főiskola könyvtárát elsősorban a 3 ■ezer körüli nappali hallgatói és a négyszáz főnyi oktatói gárda keresi fel — reggeltől napestig. Szó szerint igaz a napestig, mert este 9-ig áll a könyvtár az olvasók rendelkezésére. Természetesen a késői vendégek zömét az 1100 kollégista alkotja, akiknek a legidáliisabb közelségben van a 180 ezer kötetes, évente 10 ezer kötet könyvvel gyarapodó, 3500 olvasót számon tartó könyvtár. Az információ sebessége A könyvtár felszereltsége, technikai, anyagi ellátottsága minden tekintetben jónak mondható — tájékoztattak a főiskolai könyvtár vezetői. A látogató maga is meggyőződhet erről, s ez inem csupán a könyvtár belső hangulatában, rendezettségében érezhető. A korszerűség egyik fokmérője, milyen gyorsan jutnak az információkhoz, a szükséges könyvekhez, dokumentumokhoz az olvasók. S ebben is az ország főiskolai könyvtárai közül az elsők között van a nyíregyházi. Szolgáltatásaik választéka, minősége, gyorsasága jól segíti a hallgatók tanulását, vizsgákra való felkészülését, szakdolgozataik megírását, valamint az oktatók kutatómunkáját. Ezekben a napokban, hetekben a vizsgák idején különösen népes a főiskolai könyvtár. A olvasótermekben iegy közepes város lakossága fordul meg egy óv alatt, az olvasótermi látogatók száma 32—33 ezer,,a kölosönzött kötetek száma 37 ezer körül mozog. Különösen népszerűek a nagy világnyelveken megjelenő folyóiratok, melyek a különböző tudományágak legfrissebb eredményeit közvetítik. Ezekből 60 féle nyugati országbeli kiadvány található a könyvtárban. Márpedig az idegen nyelvi könyvök, lexikonok, kézikönyvek igen drágák, a nélkülözhetetlen Grimm-féle német értelmező szótár például 46 ezer forint. Ebben a tanévben kezdődött meg a főiskolán a német és a francia nyelv oktatása, melyre a könyvtár is felkészült, beszerezte a legfontosabb könyveket. Elismerésre méltó, hogy a könyv és folyóiratárak emelkedése ellenére a főiskola vezetői folyamatosan gondoskodnak a könyv- állomány fejlesztéséhez szükséges pénzekről. A világ bármely könyvtárával Fontos szellemi műhely a könyvtár a tanulás és a kutatás szolgálatában. Állandó könyvtárközi kapcsolatban vannak a megye más könyvtáraival, az országos könyvtárközi együttműködés révén valamennyi főiskolai és egyetemi könyvtárral. A nemzetközi könyvtárközi kölcsönzés is hozzájárul az információcsere gyorsításához. Gyakorlatilag a világ bármely könyvtárából kapnak kölcsönzésre műveket, melyek megérkezési ideje általában két- három hónap. Ezzel a lehetőséggel főként a tudományos kutatómunkát végző tanárok élnek, akik ily módon is csökkenthetik földrajzilag hátrányos helyzetüket. „Kiskapu“ a városlakónak Megőrzik és hozzáférhetővé teszik a főiskolán végzett hallgatók szakdolgozatait, a tudományos diákköri dolgozatokat, pályamunkákat. Természetesen megtalálható itt valamennyi főiskolai könyv, segédanyag, kiadvány, jegyzet, a különböző megyékben megjelentetett pedagógiai témájú könyvek ,is. A speciális alapkönyvek, dokumentumok — kották, partitúrák, stb. — a szaktanszékek könyvtáraiban vannak. Amikor szóba kerül a tanárképző főiskola könyvtára, még mindig elhangzik a kifogás: az átlagolvasó, városlakó nem juthat be ide. S valóban, ez a könyvtár különbözik a megyei ás városi könyvtártól, mert elsődleges feladata a főiskolai hallgatók és főiskolai tanárók könyvtári ellátása, kiszolgálása, így korlátozottan nyilvános könyvtár. Indokolt esetben viszont a könyvtár vezetői engedélyezik, hogy helyben olvasásra igénybe vehesse kívülálló is a főiskolai könyvtár nélkülözhetetlen könyveit. Páll Géza Nélkülözhetetlen forrásmunka, szabolcsi szerzőtől Or. frisnyák Sándor: Történeti Ili Egy kevésbé ismert és művelt tudományról jelent meg a közelmúltban a Megyei Pedagógiai Intézet gondozásában dr. Frisnyák Sándornak Történeti földrajz c. tanulmánya. (A szerző a Bessenyei György Tanárképző Főiskola főigazgató-helyettese, a földrajztudományok kandidátusa, a földrajz tanszék vezetője. A könyv az „Adalékok a Szatmár-beregi síkság, a Rétköz, a Nyírség és a Zempléni-hegység történeti földrajzához (XVIII—XIX. század)” c. kandidátusi értekezése alapján készült. Hosszú, több évtizedes, szenvedélyes és hozzáértő — a tájakat részleteiben is kitűnően ismerő — szakember szorgalmas gyűjtőmunkával az ismeretlen és kevésbé ismert adatoknak, és tényéknek olyan sokaságát tette közzé, amely már önmagában is széles körű érdeklődésre tarthatna számot. A szerző élményt nyújtóan rajzolja meg a tájak XVIII —XIX. századi képét, idézi fel a mező- és mikrotá- jak egykori állapotát és hangulatát, tárja fel azokat a természeti (részben 'társadalmi) energiákat, me- lyök a népesség megélhetésének alapját adták és kapcsolták be — bár eltérő mértékben — a mind erőteljesebben kibontakozó hazai, nemzetközi földrajzi munkamegosztásba. A történeti földrajz határ- tudomány, művelőjének a geográfiai összefüggések mellett ismernie kell azokat a történelmi indítékokat (ösz- szefüggéseket) is, amelyek meghatározták, vagy éppen korlátozták a kor társadal- mánák főbb mozgását, a kor emberének á'természethez, a itájhQZ való .viszonyát. A szerző a íájb'an végbemenő változások feltárásánál, szak- tudománya keretein bátran túllépve, nagy gondossággal és hozzáértéssel támaszkodik a történelemtudomány és segédtudományai gazdag forrásanyagára, kutatása újabb eredményeire. Éppen ezért a Erisnyák Sándor által megrajzolt mikro- és mezotájak történeti képe és rajta folyó társadalmi és gazdasági tevékenységek rendkívül hiteles-~ nek, logikusnak és rekonst- ruálhatónak tűnik. Ez pedig nagyon fontos, mert a könyvet a szerző az oktatás, a művelődés szakemberei kezébe szánta, mindennapi munkáikhoz olyan kútfőt adott, mely nemcsak a földrajz és a történelem, hanem más tudományok oktatóinak és művelőinek is nélkülözhetetlen forrásanyagává válhat. A mű értékét tovább növeli sajátos korszakválasztása is. Témája ugyanis tájainak XVIII—XIX. sz.-i állapotának a rekonstruálása. A szerző által megrajzolt „ősföldrajzi” kép számunkra azért is izgalmas, mivel közvetlenül azt az időszakot dolgozza fel, amely a nagy ár- vízmenrtesítő, lecsapoló munkálatokat előzte meg. Nagy erénye a műnek, hogy éltérő genezisű, morfológiai arculatú, törfónetű tájakat együtt 'tárgyal, helyenként párhuzamosan dolgoz fel. A síksági, (alföldi) és a hegyvidéki (zempléni) tájak XVIII. századi állapota (gazdasági tevékenysége) éles ellentéteket mutat. Ez a kontraszt azonban nemcsak a 'tájrajzi különbségekből, hanem a termelés színvonalából is fakad. A Zemplénihegységben, főleg annak hegylábi peremterületein a természet átalakítása, az ember tájformáló ereje, a Nyírség és a Szatmár-beregi síkságét évszázadokkal meghaladta. Az itt virágzó szőlőkultúra, exportra orientált bortermelésével, sűrű mezővárosi hálózatával és kézműiparával, az ország egyilk legfejlettebb gazdasági körzetét alakítja ki. A két táj között a későbbiekben is megmutatkozó éles különbségeik, XVIII—XIX, sz.-i ellentétei (fejlettségbeli) teszik izgalmassá a könyv különböző fejezeteinek olvasását, kínálnak bőséges lehetőséget a természeti, a gazdasági földrajzi, a gazdaságtörténeti összefüggések feltárására, elemzésére, iskolai és iskolán kívüli bemutatására. Az első fejezetben a Szat- már-lberegi síkság, a Rétköz, a Nyírség és Zempléni-hegység XVIII. sz.-i természeti képét rajzolja meg, s egyben értékeli és bemutatja a korabeli társadalmi termelés földrajzi alapjait. A további fejezetekből különösen izgalmas a természetátalakító munkálatok ismertetése, a termelőerők XVLII—XIX. századi térbeli elhelyezkedése, a tájak gazdasági élete alapvető jellemvonásainak feltárása, a hazai és nemzetközi munkamegosztásba bekapcsolódó közlekedés alakulása, a vizsgált terület forgalmi helyzetének értékelése. A térképeket, a térképvázlatokat kedvelők számára maradandó szakmai élményt nyújt az a 94, jórészt a szerző által — korabeli térképek felhasználásával — készített illusztrációs anyag, amelyek a szövegrészek megértését, a 'korabeli állapotok felidézéseit is jelentősen könnyítik. A könyvet német nyelvű összefoglaló és — akár bibliográfiai értékűnek is minősíthető — térkép és szakirodalmi forrásanyag zárja. Kuknyó János A muzsika direktoránál Szabolcsi Miklós jelenlegi hivatali beosztása szerint az „Állami Zeneiskola Nyírbátor” elnevezésű intézmény igazgatója, ám működése korántsem szűkíthető le erre a tevékenységre. Zenetanár, iskolaigazgató, zenei rendezvények szervezője, karmester és újabban zeneszerző is. Jön-megy, intézkedik, vendégeket hív meg, egyezteti a próbák,. koncertek rendjét, közben maga is próbál, kórust vezényel, fellépésre készül, amellett tanít, ellátja az iskola vezetésével járó teendőket, és ha ideje engedi, elmélyed a zeneszerzésben. Hogy érzi magát napjaink zeneigazgatója egy vidéki kisvárosban, milyen sikerekre büszke, melyek azok a gátak, amelyek akadályozzák a képzelet szabad szárnyalását, és mik a tervei a jövőre? Ezekkel a kérdésekkel kopogtattunk be hozzá. Fecskefészak az eresz alatt, lombos fák adta hűvös árnyék a rekkenő hőségben — ide húzódtunk beszélgetni — és nem véletlenül ide, az iroda félhomályából. Ha jó az idő, akkor ugyanis ez a szélvédett hely a „koncertterem” — itt tartatták pár napja a legutóbbi évadzáró 'hangversenyt is. Bár Szabolcsi Miklósnak volna oka panaszkodni, elégedetlenkedni a mostoha körülmények miatt, mégsem hagyja cserben rokonszenves, derűs optimizmusa. Mert mindenki tudja: egy ilyen zenei élettel büszkélkedő városnak kijárnának a méltóbb zeneiskolai feltételek, de a siránkozás nem segít, mert akkor sem lesz több a pénz. Átmenetileg el kell fogadni „díszletnek” a fecskefészket. Bízzunk ábban, hogy lesz még jobb. Szabolcsi Miklós neve egy évtizede „került forgalomba” a megye zenei életében. Azután mind nagyobb körben, előbb országos, majd nemzetközi szinten is. Igen sok az ismerőse, ám valószínűleg sokan nem tudják róla: az út, amit megtett, ahonnan elindult és ahová elérkezett, kivételes pályaképet mutat Azt, hogy a tehetség minden körülmények között szót kér — és róla aztán végképp nem lehet elmondani, hogy bíborban- bárso-nyban született volna. Hétgyermekes nyírbátori család „Benjáminja”, a legfiatalabb testvér. Édesapja a hivatalos megnevezéssel útőr volt — köznapi elnevezés szerint útkaparó. A kisfiú kisiskolásként kezdett hegedülgetni, és mire elérkezett a továbbtanulás ideje, a legnagyobb reménye az volt, hogy bekerülhessen a konzervatóriumba. — Mi akarsz te lenni, kocsmai muzsikus? — kérdezték a családban. Megkezdte ugyan a tanulást a nyírbátori gimnáziumban, de egy év alatt ki is telt az esztendő, aztán mint mondja, „megszöktem". A debreceni zeneművészeti szakközépiskolában folytatta, igen hátrányos helyzetben. Olyan fiatalokkal került össze, akik a családból eleve vitték a magasabb műveltséget, a felkészültséget. Ott helytállni franciából, művészettörténetből... Meg aztán a pénz sem volt fenékig tejfel, nemcsak ő tanult tovább a családból. „Menjek el szenet pakolni tanítás után? — tette fel magának a kérdést. Viszont többet keresnék, ha valahol muzsikálhatnék.” Csakhogy a zenetanár kifejezetten megtiltotta, hagy a növendékek valami könnyűzenei játékkal pénzkeresetre vetemedjenek. Titokban kellett megtenni: előfordult, hogy 'kilopták a hangszereket az iskolából, és- imitt-amott zenélgetve gyűjtögették a forintokat. Később bejutott a debreceni színház zenekarába, ahol a szép emlékezetű Rubányi Vilmos már első kürtre osztotta be. Szülei számára megelégedés lett volna, ha a középiskola végeztével tagja lehetett volna valamelyik „frakkos zenekarnak”. Mégis megpróbálta a szinte lehetetlent és felvételét kérte a Zeneművészeti Főiskolára. Igen sók volt a jelentkező abban az évben, és mindössze két kürtöst vettek fel. Sikerült. És azzal elkezdődött Pesten ugyanaz, mint ami négy évvel azelőtt Debrecenben volt. Ismét a bizonyítás, a főleg zenei berkekből származó fiatalok között. Meg pénzt keresni a szabad időben. Sikerült bekerülnie a KISZ Központi Művészegyüttesébe — arról később lesz még egy történet — majd a Budapesti MÁV Szimfonikus Zenekarba. Érdekes ez a sztori is: ugyan meghirdették ezt az állást, de megtudta, hogy csak a szabályok miatt, mert „fal mellett” majdnem előre eldöntött volt, ki lesz a szerencsés jelölt. Ráadásul, hogy még nehezebb legyen a dolga, mindjárt Ferencsik János keze alá osztották be meghallgató próbára. És most az epizód a KlSZ-művészegyüí- tes történetéből, amiből kiderül: a házasságok olykor a hangverseny próbatermében köttetnek. Beethoven: IX. Szimfóniáját próbálták, és a kürtös háta mögött a kórusban énekelt egy lány. Akinek a családja Nyírbátorból származott. Ezeknek a próbáiknak házasság lett a vége. Feleségével, aki fogorvos, Felsőmindszenten kezdték a pályát. Ott születtek meg a fiúk. (Akik most 19 évesek, egyikük agrárpályára készül, a másik folytatja a zenei hivatást: hangszerkészítő lett.) Majd Szeged következett, ahová a tanárai szánták. Ott volt 68-tól 75-ig, többek között Vaszy Viktorral, a zenei világ egyik nagy egyéniségével is dolgozott együtt. Hazahívták őket — és 75-ben hazajöttek. Akkor már működött itt egy fiók zeneiskola, és megvolt a város vezetőiben az önállósítás szándéka. Énektanárként dolgozott egy ével a gimnáziumban, majd 76-ban megkapta a kinevezést a zeneiskola igazgatójává. Tíz éve. Tíz év Nyírbátorban. Vajon a Vidékiség, a vidéki .életmód, a provincializmus veszélye mennyire süllyesztheti el a magas szárnyalású terveket? Szabolcsi Miklós válasza a kérdésre azoknak a nagy neveknek a felsorolása, akik a zenei napok — amelyeket egyébként a művelődési ház dolgozói szerveznek — és a zenei tábor meghívására évről évre szívesen jönnek, vagy visszajönnek. Például, ha itt „A Kovács Dénes” tanít, annak a híre elmegy, és jönnek a külföldi hallgatók is. Vagy ha a Zeneakadémia elismeri, támogatja az itteni munkát és szakmai védnökséget vállal fölötte, ahhoz sem kell kommentár. Nem érezheti magát a „végeken” az a zenész, aki tudja, hogy a nyírbátori rendezvényeket felvették a magyarországi fesztiválok sorába, ami azt is jelenti: kitüntetett figyelmet kapnak, jogosultak a részvételre a nemzetközi kapcsolatokban és az információs rendszerek hálózatában. Látványos feladatok mellett van persze rendesen aprómunka is. A zeneiskola tanárai és növendékei egyre több teret kapnak nyilvános szereplésekre. Rendszeresek a múzeumi fellépések, a karácsonyi koncertek, a madrigálkórus hangversenyei. Mindezek igazolják, hogy kisvárosban is lehet élénk a zenei élet, ha a kisvárosnak van megfelelő szellemi élete. Szerencsére — és ezt Szabolcsi Miklóssal nem a „jólfésült szavak” mondatják: Olyan vezetői vannak a városnak, ákik fontosnak tartják a művelődést, és ebben helyet kap a zenei élet is. Jól sikerült munkahelyi, gyári hangversenyek bizonyítják, hogy 'igenis van közönsége a komoly zenének. A zenetanuló gyerekekből pedig felnő egy olyan generáció, amelynek szükségletei közé fog tartozni a komoly zene élvezete, megbecsülése. Ennek egyik jele, hogy többen is tanulnának zenét. A mai mostoha körülmények között átlagosan 300 növendék járhat a zeneiskolába. Mik foglalkoztatják jelenleg és jövőre nézve a főállásból adódó feladatok mellett? Egy megoldhatatlannak látszó probléma, egy szívügy és egy álom. A probléma: Mikor lesz annyi zenetanárunk, amennyi kellene? Külön megkért annak hangsúlyozására: Pi- riesén — és ez a községnév helyettesíthető sok kicsi faluéval — is ugyanolyan joga van a szülőnek a gyermekét zenére taníttatni, mint a fővárosban. De Piricse messze van — félő, hogy képzett zenetanár híján elsikkadhat a tehetség. Remélhetőleg a most induló művészeti szakközépiskolai képzés segít ezen a gondon. A szívügy — egyik a sok közül: az énekkar. Amelyet idekerülése óta vezet, amelynek karmestere és szervezője. Most már európai hírt szereztek, és ebben nagy része van a patronáló ÁFÉSZ-nek, valamint a lelkes tagoknak. És az álom: jó lenne tovább fejleszteni a zenei napokat és a tábort, esetleg valami újabb műfajjal gazdagítani a repertoárt. Mi legyen az, még nem tudja biztosan, de megfordult a fejében, hogy Lehetne talán hasznosítani a múzeum udvarát. Képzelete kis- színpadöt varázsol a kertbe, amelyen korhű kosztümbe öltöző művészek barokk kisoperákat adnának elő. Biztosan szeretnék azok, akik eddig „vevők voltak” az oratóriumokra, és talán újabb híveket is lehetne szerezni az egyéb zenei -műfajok kedvelői közül. Ki tudja? Talán nem marad álom. Ilyenkor, a tanév végén, amikor a- tanárember is kiéhezik a valkáció nyugalmára, Szabolcsi Miklós „kivonul” a zeneiskolából, sőt a városból is, és „beveszi magát” a Zemplén csöndjébe. Egy kis ház a feltöitő- dés szigete: az olvasás, a könyvrestanciák mellett előkerül a nagy „kaland”: komponál. Kisebb kamaraműveket ír. Lehet, hogy hamarosan zeneszerzőként is megismerhetjük? Baraksó Erzsébet KM