Kelet-Magyarország, 1986. június (43. évfolyam, 128-152. szám)

1986-06-21 / 145. szám

HÉTVÉGI MELLÉKLET 1986. június 21. Könyvtár a város szélén LÁTOGATÓBAN Szellemi műhely a tanulás és kutatás szolgálatában Kevés szó esik róla, az ok­tatómunka hátterében húzó­dik meg. Nélküle mégis el­képzelhetetlen lenne a tanu­lás, a kutatás, az általános és a szakmai műveltség gyara­pítása. A tanárképző főiskola könyvtárát elsősorban a 3 ■ezer körüli nappali hallgatói és a négyszáz főnyi oktatói gárda keresi fel — reggeltől napestig. Szó szerint igaz a napestig, mert este 9-ig áll a könyvtár az olvasók ren­delkezésére. Természetesen a késői vendégek zömét az 1100 kollégista alkotja, akiknek a legidáliisabb közelségben van a 180 ezer kötetes, évente 10 ezer kötet könyvvel gyara­podó, 3500 olvasót számon tartó könyvtár. Az információ sebessége A könyvtár felszereltsége, technikai, anyagi ellátottsága minden tekintetben jónak mondható — tájékoztat­tak a főiskolai könyvtár ve­zetői. A látogató maga is meggyőződhet erről, s ez inem csupán a könyvtár bel­ső hangulatában, rende­zettségében érezhető. A kor­szerűség egyik fokmérője, milyen gyorsan jutnak az in­formációkhoz, a szükséges könyvekhez, dokumentumok­hoz az olvasók. S ebben is az ország főiskolai könyvtárai közül az elsők között van a nyíregyházi. Szolgáltatásaik választéka, minősége, gyor­sasága jól segíti a hallgatók tanulását, vizsgákra való fel­készülését, szakdolgozataik megírását, valamint az okta­tók kutatómunkáját. Ezekben a napokban, he­tekben a vizsgák idején kü­lönösen népes a főiskolai könyvtár. A olvasótermekben iegy közepes város lakossága fordul meg egy óv alatt, az olvasótermi látogatók száma 32—33 ezer,,a kölosönzött kö­tetek száma 37 ezer körül mozog. Különösen népszerű­ek a nagy világnyelveken megjelenő folyóiratok, me­lyek a különböző tudomány­ágak legfrissebb eredményeit közvetítik. Ezekből 60 féle nyugati országbeli kiadvány található a könyvtárban. Márpedig az idegen nyelvi könyvök, lexikonok, kézi­könyvek igen drágák, a nél­külözhetetlen Grimm-féle né­met értelmező szótár például 46 ezer forint. Ebben a tanévben kezdő­dött meg a főiskolán a német és a francia nyelv oktatása, melyre a könyvtár is felké­szült, beszerezte a legfonto­sabb könyveket. Elismerésre méltó, hogy a könyv és folyó­iratárak emelkedése ellenére a főiskola vezetői folyamato­san gondoskodnak a könyv- állomány fejlesztéséhez szük­séges pénzekről. A világ bármely könyvtárával Fontos szellemi műhely a könyvtár a tanulás és a ku­tatás szolgálatában. Állandó könyvtárközi kapcsolatban vannak a megye más könyv­táraival, az országos könyv­tárközi együttműködés révén valamennyi főiskolai és egye­temi könyvtárral. A nemzet­közi könyvtárközi kölcsönzés is hozzájárul az információ­csere gyorsításához. Gyakor­latilag a világ bármely könyv­tárából kapnak kölcsön­zésre műveket, melyek meg­érkezési ideje általában két- három hónap. Ezzel a lehető­séggel főként a tudományos kutatómunkát végző tanárok élnek, akik ily módon is csök­kenthetik földrajzilag hátrá­nyos helyzetüket. „Kiskapu“ a városlakónak Megőrzik és hozzáférhetővé teszik a főiskolán végzett hallgatók szakdolgozatait, a tudományos diákköri dolgo­zatokat, pályamunkákat. Ter­mészetesen megtalálható itt valamennyi főiskolai könyv, segédanyag, kiadvány, jegy­zet, a különböző megyékben megjelentetett pedagógiai té­májú könyvek ,is. A speciális alapkönyvek, dokumentumok — kották, partitúrák, stb. — a szaktanszékek könyvtárai­ban vannak. Amikor szóba kerül a ta­nárképző főiskola könyvtára, még mindig elhangzik a ki­fogás: az átlagolvasó, vá­roslakó nem juthat be ide. S valóban, ez a könyvtár kü­lönbözik a megyei ás városi könyvtártól, mert elsődleges feladata a főiskolai hallgatók és főiskolai tanárók könyv­tári ellátása, kiszolgálása, így korlátozottan nyilvános könyvtár. Indokolt esetben viszont a könyvtár vezetői engedélyezik, hogy helyben olvasásra igénybe vehesse kí­vülálló is a főiskolai könyv­tár nélkülözhetetlen könyveit. Páll Géza Nélkülözhetetlen forrásmunka, szabolcsi szerzőtől Or. frisnyák Sándor: Történeti Ili Egy kevésbé ismert és mű­velt tudományról jelent meg a közelmúltban a Megyei Pedagógiai Intézet gondozá­sában dr. Frisnyák Sándornak Történeti földrajz c. tanul­mánya. (A szerző a Bessenyei György Tanárképző Főiskola főigazgató-helyettese, a föld­rajztudományok kandidátusa, a földrajz tanszék vezetője. A könyv az „Adalékok a Szatmár-beregi síkság, a Rétköz, a Nyírség és a Zemp­léni-hegység történeti föld­rajzához (XVIII—XIX. szá­zad)” c. kandidátusi érteke­zése alapján készült. Hosszú, több évtizedes, szenvedélyes és hozzáértő — a tájakat részleteiben is kitűnően is­merő — szakember szorgal­mas gyűjtőmunkával az is­meretlen és kevésbé ismert adatoknak, és tényéknek olyan sokaságát tette közzé, amely már önmagában is széles körű érdeklődésre tart­hatna számot. A szerző élményt nyújtóan rajzolja meg a tájak XVIII —XIX. századi képét, idé­zi fel a mező- és mikrotá- jak egykori állapotát és hangulatát, tárja fel azo­kat a természeti (részben 'társadalmi) energiákat, me- lyök a népesség megélheté­sének alapját adták és kap­csolták be — bár eltérő mér­tékben — a mind erőteljeseb­ben kibontakozó hazai, nem­zetközi földrajzi munkameg­osztásba. A történeti földrajz határ- tudomány, művelőjének a ge­ográfiai összefüggések mel­lett ismernie kell azokat a történelmi indítékokat (ösz- szefüggéseket) is, amelyek meghatározták, vagy éppen korlátozták a kor társadal- mánák főbb mozgását, a kor emberének á'természethez, a itájhQZ való .viszonyát. A szerző a íájb'an végbemenő változások feltárásánál, szak- tudománya keretein bátran túllépve, nagy gondossággal és hozzáértéssel támaszkodik a történelemtudomány és se­gédtudományai gazdag for­rásanyagára, kutatása újabb eredményeire. Éppen ezért a Erisnyák Sándor által meg­rajzolt mikro- és mezotájak történeti képe és rajta folyó társadalmi és gazdasági tevé­kenységek rendkívül hiteles-~ nek, logikusnak és rekonst- ruálhatónak tűnik. Ez pe­dig nagyon fontos, mert a könyvet a szerző az oktatás, a művelődés szakemberei ke­zébe szánta, mindennapi munkáikhoz olyan kútfőt adott, mely nemcsak a föld­rajz és a történelem, hanem más tudományok oktatóinak és művelőinek is nélkülözhe­tetlen forrásanyagává válhat. A mű értékét tovább nö­veli sajátos korszakválasztá­sa is. Témája ugyanis tájai­nak XVIII—XIX. sz.-i álla­potának a rekonstruálása. A szerző által megrajzolt „ős­földrajzi” kép számunkra azért is izgalmas, mivel köz­vetlenül azt az időszakot dol­gozza fel, amely a nagy ár- vízmenrtesítő, lecsapoló mun­kálatokat előzte meg. Nagy erénye a műnek, hogy éltérő genezisű, morfo­lógiai arculatú, törfónetű tá­jakat együtt 'tárgyal, helyen­ként párhuzamosan dolgoz fel. A síksági, (alföldi) és a hegyvidéki (zempléni) tájak XVIII. századi állapota (gaz­dasági tevékenysége) éles el­lentéteket mutat. Ez a kont­raszt azonban nemcsak a 'tájrajzi különbségekből, ha­nem a termelés színvonalá­ból is fakad. A Zempléni­hegységben, főleg annak hegylábi peremterületein a természet átalakítása, az em­ber tájformáló ereje, a Nyír­ség és a Szatmár-beregi sík­ságét évszázadokkal megha­ladta. Az itt virágzó szőlőkul­túra, exportra orientált bor­termelésével, sűrű mezőváro­si hálózatával és kézműipa­rával, az ország egyilk leg­fejlettebb gazdasági kör­zetét alakítja ki. A két táj között a későbbiekben is megmutatkozó éles különb­ségeik, XVIII—XIX, sz.-i el­lentétei (fejlettségbeli) teszik izgalmassá a könyv különbö­ző fejezeteinek olvasását, kí­nálnak bőséges lehetőséget a természeti, a gazdasági föld­rajzi, a gazdaságtörténeti összefüggések feltárására, elemzésére, iskolai és iskolán kívüli bemutatására. Az első fejezetben a Szat- már-lberegi síkság, a Rétköz, a Nyírség és Zempléni-hegy­ség XVIII. sz.-i természeti képét rajzolja meg, s egyben értékeli és bemutatja a kora­beli társadalmi termelés föld­rajzi alapjait. A további fe­jezetekből különösen izgal­mas a természetátalakító munkálatok ismertetése, a termelőerők XVLII—XIX. századi térbeli elhelyezkedé­se, a tájak gazdasági élete alapvető jellemvonásainak feltárása, a hazai és nemzet­közi munkamegosztásba be­kapcsolódó közlekedés alaku­lása, a vizsgált terület for­galmi helyzetének értékelése. A térképeket, a térképváz­latokat kedvelők számára maradandó szakmai élményt nyújt az a 94, jórészt a szer­ző által — korabeli térképek felhasználásával — készített illusztrációs anyag, amelyek a szövegrészek megértését, a 'korabeli állapotok felidézé­seit is jelentősen könnyítik. A könyvet német nyelvű összefoglaló és — akár bibli­ográfiai értékűnek is minő­síthető — térkép és szakiro­dalmi forrásanyag zárja. Kuknyó János A muzsika direktoránál Szabolcsi Miklós jelenlegi hivatali beosz­tása szerint az „Állami Zeneiskola Nyírbá­tor” elnevezésű intézmény igazgatója, ám működése korántsem szűkíthető le erre a tevékenységre. Zenetanár, iskolaigazgató, ze­nei rendezvények szervezője, karmester és újabban zeneszerző is. Jön-megy, intézkedik, vendégeket hív meg, egyezteti a próbák,. koncertek rendjét, köz­ben maga is próbál, kórust vezényel, fellé­pésre készül, amellett tanít, ellátja az iskola vezetésével járó teendőket, és ha ideje en­gedi, elmélyed a zeneszerzésben. Hogy érzi magát napjaink zeneigazgatója egy vidéki kisvárosban, milyen sikerekre büszke, melyek azok a gátak, amelyek aka­dályozzák a képzelet szabad szárnyalását, és mik a tervei a jövőre? Ezekkel a kérdések­kel kopogtattunk be hozzá. Fecskefészak az eresz alatt, lombos fák adta hűvös árnyék a rekkenő hőségben — ide húzódtunk beszélgetni — és nem véletle­nül ide, az iroda félhomályából. Ha jó az idő, akkor ugyanis ez a szélvédett hely a „koncertterem” — itt tartatták pár napja a legutóbbi évadzáró 'hangversenyt is. Bár Szabolcsi Miklósnak volna oka panaszkodni, elégedetlenkedni a mostoha körülmények miatt, mégsem hagyja cserben rokonszenves, derűs optimizmusa. Mert mindenki tudja: egy ilyen zenei élettel büszkélkedő város­nak kijárnának a méltóbb zeneiskolai felté­telek, de a siránkozás nem segít, mert akkor sem lesz több a pénz. Átmenetileg el kell fogadni „díszletnek” a fecskefészket. Bíz­zunk ábban, hogy lesz még jobb. Szabolcsi Miklós neve egy évtizede „került forgalomba” a megye zenei életében. Azután mind nagyobb körben, előbb országos, majd nemzetközi szinten is. Igen sok az ismerőse, ám valószínűleg sokan nem tudják róla: az út, amit megtett, ahonnan elindult és ahová elérkezett, kivételes pályaképet mu­tat Azt, hogy a tehetség minden körülmé­nyek között szót kér — és róla aztán vég­képp nem lehet elmondani, hogy bíborban- bárso-nyban született volna. Hétgyermekes nyírbátori család „Benjá­minja”, a legfiatalabb testvér. Édesapja a hivatalos megnevezéssel útőr volt — köznapi elnevezés szerint útkaparó. A kisfiú kisisko­lásként kezdett hegedülgetni, és mire elérke­zett a továbbtanulás ideje, a legnagyobb re­ménye az volt, hogy bekerülhessen a kon­zervatóriumba. — Mi akarsz te lenni, kocs­mai muzsikus? — kérdezték a családban. Megkezdte ugyan a tanulást a nyírbátori gimnáziumban, de egy év alatt ki is telt az esztendő, aztán mint mondja, „megszöktem". A debreceni zeneművészeti szakközépiskolá­ban folytatta, igen hátrányos helyzetben. Olyan fiatalokkal került össze, akik a csa­ládból eleve vitték a magasabb műveltsé­get, a felkészültséget. Ott helytállni fran­ciából, művészettörténetből... Meg aztán a pénz sem volt fenékig tejfel, nemcsak ő ta­nult tovább a családból. „Menjek el szenet pakolni tanítás után? — tette fel magának a kérdést. Viszont töb­bet keresnék, ha valahol muzsikálhatnék.” Csakhogy a zenetanár kifejezetten megtil­totta, hagy a növendékek valami könnyű­zenei játékkal pénzkeresetre vetemedjenek. Titokban kellett megtenni: előfordult, hogy 'kilopták a hangszereket az iskolából, és- imitt-amott zenélgetve gyűjtögették a forin­tokat. Később bejutott a debreceni színház zenekarába, ahol a szép emlékezetű Rubányi Vilmos már első kürtre osztotta be. Szülei számára megelégedés lett volna, ha a középiskola végeztével tagja lehetett volna valamelyik „frakkos zenekarnak”. Mégis megpróbálta a szinte lehetetlent és felvéte­lét kérte a Zeneművészeti Főiskolára. Igen sók volt a jelentkező abban az évben, és mindössze két kürtöst vettek fel. Sikerült. És azzal elkezdődött Pesten ugyanaz, mint ami négy évvel azelőtt Deb­recenben volt. Ismét a bizonyítás, a főleg zenei berkekből származó fiatalok között. Meg pénzt keresni a szabad időben. Sikerült bekerülnie a KISZ Központi Művészegyütte­sébe — arról később lesz még egy történet — majd a Budapesti MÁV Szimfonikus Ze­nekarba. Érdekes ez a sztori is: ugyan meg­hirdették ezt az állást, de megtudta, hogy csak a szabályok miatt, mert „fal mellett” majdnem előre eldöntött volt, ki lesz a sze­rencsés jelölt. Ráadásul, hogy még nehezebb legyen a dolga, mindjárt Ferencsik János keze alá osztották be meghallgató próbára. És most az epizód a KlSZ-művészegyüí- tes történetéből, amiből kiderül: a házassá­gok olykor a hangverseny próbatermében köttetnek. Beethoven: IX. Szimfóniáját pró­bálták, és a kürtös háta mögött a kórusban énekelt egy lány. Akinek a családja Nyír­bátorból származott. Ezeknek a próbáiknak házasság lett a vége. Feleségével, aki fogor­vos, Felsőmindszenten kezdték a pályát. Ott születtek meg a fiúk. (Akik most 19 évesek, egyikük agrárpályára készül, a másik foly­tatja a zenei hivatást: hangszerkészítő lett.) Majd Szeged következett, ahová a tanárai szánták. Ott volt 68-tól 75-ig, többek között Vaszy Viktorral, a zenei világ egyik nagy egyéniségével is dolgozott együtt. Hazahívták őket — és 75-ben hazajöttek. Akkor már működött itt egy fiók zeneiskola, és megvolt a város vezetőiben az önállósítás szándéka. Énektanárként dolgozott egy ével a gimnáziumban, majd 76-ban megkapta a kinevezést a zeneiskola igazgatójává. Tíz éve. Tíz év Nyírbátorban. Vajon a Vidékiség, a vidéki .életmód, a provincializmus veszé­lye mennyire süllyesztheti el a magas szárnyalású terveket? Szabolcsi Miklós vála­sza a kérdésre azoknak a nagy neveknek a felsorolása, akik a zenei napok — amelyeket egyébként a művelődési ház dolgozói szer­veznek — és a zenei tábor meghívására év­ről évre szívesen jönnek, vagy visszajönnek. Például, ha itt „A Kovács Dénes” tanít, annak a híre elmegy, és jönnek a külföldi hallga­tók is. Vagy ha a Zeneakadémia elismeri, tá­mogatja az itteni munkát és szakmai véd­nökséget vállal fölötte, ahhoz sem kell kom­mentár. Nem érezheti magát a „végeken” az a zenész, aki tudja, hogy a nyírbátori ren­dezvényeket felvették a magyarországi fesztiválok sorába, ami azt is jelenti: kitün­tetett figyelmet kapnak, jogosultak a rész­vételre a nemzetközi kapcsolatokban és az információs rendszerek hálózatában. Látványos feladatok mellett van persze rendesen aprómunka is. A zeneiskola tanárai és növendékei egyre több teret kapnak nyil­vános szereplésekre. Rendszeresek a múze­umi fellépések, a karácsonyi koncertek, a madrigálkórus hangversenyei. Mindezek igazolják, hogy kisvárosban is lehet élénk a zenei élet, ha a kisvárosnak van megfelelő szellemi élete. Szerencsére — és ezt Szabol­csi Miklóssal nem a „jólfésült szavak” mon­datják: Olyan vezetői vannak a városnak, ákik fontosnak tartják a művelődést, és eb­ben helyet kap a zenei élet is. Jól sikerült munkahelyi, gyári hangversenyek bizonyít­ják, hogy 'igenis van közönsége a komoly zenének. A zenetanuló gyerekekből pedig felnő egy olyan generáció, amelynek szük­ségletei közé fog tartozni a komoly zene él­vezete, megbecsülése. Ennek egyik jele, hogy többen is tanulnának zenét. A mai mostoha körülmények között átlagosan 300 növendék járhat a zeneiskolába. Mik foglalkoztatják jelenleg és jövőre nézve a főállásból adódó feladatok mellett? Egy megoldhatatlannak látszó probléma, egy szívügy és egy álom. A probléma: Mikor lesz annyi zenetanárunk, amennyi kellene? Külön megkért annak hangsúlyozására: Pi- riesén — és ez a községnév helyettesíthető sok kicsi faluéval — is ugyanolyan joga van a szülőnek a gyermekét zenére taníttatni, mint a fővárosban. De Piricse messze van — félő, hogy képzett zenetanár híján elsikkad­hat a tehetség. Remélhetőleg a most induló művészeti szakközépiskolai képzés segít ezen a gondon. A szívügy — egyik a sok közül: az ének­kar. Amelyet idekerülése óta vezet, amely­nek karmestere és szervezője. Most már eu­rópai hírt szereztek, és ebben nagy része van a patronáló ÁFÉSZ-nek, valamint a lelkes tagoknak. És az álom: jó lenne tovább fejleszteni a zenei napokat és a tábort, esetleg valami újabb műfajjal gazdagítani a repertoárt. Mi legyen az, még nem tudja biztosan, de meg­fordult a fejében, hogy Lehetne talán hasz­nosítani a múzeum udvarát. Képzelete kis- színpadöt varázsol a kertbe, amelyen korhű kosztümbe öltöző művészek barokk kisope­rákat adnának elő. Biztosan szeretnék azok, akik eddig „vevők voltak” az oratóriumokra, és talán újabb híveket is lehetne szerezni az egyéb zenei -műfajok kedvelői közül. Ki tudja? Talán nem marad álom. Ilyenkor, a tanév végén, amikor a- tanár­ember is kiéhezik a valkáció nyugalmára, Szabolcsi Miklós „kivonul” a zeneiskolából, sőt a városból is, és „beveszi magát” a Zemplén csöndjébe. Egy kis ház a feltöitő- dés szigete: az olvasás, a könyvrestanciák mellett előkerül a nagy „kaland”: komponál. Kisebb kamaraműveket ír. Lehet, hogy ha­marosan zeneszerzőként is megismerhetjük? Baraksó Erzsébet KM

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents