Kelet-Magyarország, 1986. május (43. évfolyam, 102-127. szám)
1986-05-24 / 121. szám
1986. május 24 Bárány Frigyes a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház tagja, vezető színész, nős, i960 óta főhivatású színművész, korábban Debrecenben, Budapesten, Győrött, Szolnokon, Pécsett játszott, öt éve, a Móricz Zsigmond Színház születésekor jött Nyíregyházára, a színház egyik alapító tagja. Magas művészi teljesítményét Jászai-díjjal ismerték el. A Kezdjük azzal, igaz-e, hogy majdnem pap lett... — Valóban, három évig teológiát tanultam. Nem volt haszontalan. Aztán másként alakult az életem. Grafikusként dolgoztam az egyik pesti cégnél, és a napi munka után eljártam a munkás színjátszókörbe, ötven- hétben léphettem először színre, a Rómeó és Júliá-ban kaptam szerepet. Baltazár voltam. De eleinte úgy jártarmkeltem a színpadon, mint Rómeó, délcegen... A rendező nem győzött inteni, hogy nem én vagyok a Rómeó, én Baltazár vagyok, az egyik szolga. Ennek megfelelően kell játszanom. Ezután egy kicsit lejjebb adtam... £ Hogyan lett főhivatású színész? — Szendrő József, a debreceni színház igazgatója szerzett tudomást rólam és szerződtetett a társulathoz. Ekkor jött a Csokonai Színházhoz Gerbar Tibor, Hoffi Géza is. így indult a színészi pályám 1960-ban. ^ Ebből az is kiderül, az ön életéből kimaradt a színművészeti főiskola... — Igen, kimaradt. De sok neves színészt ismerünk, akik főiskola nélkül is szép sikereket értek el. Nekem Debrecgi) és a későbbi városok, társulatok jó iskoláim voltak. Debrecen után a József Attila Színházhoz kerültem, sok ismert színésszel játszottam. Elég csak Gobbi Hildát, Bodrogi Gyulát, Káló Flóriánt említeni. Itt is sokat tanultam. A főváros után Győr következett, ahol egy évig voltam, majd két év Szolnokon és hét év Pécsett, ahonnan Nyíregyházára jöttem. .. £ Mennyiben volt véletlen, hogy Nyíregyházát választotta...? — Hét éve játszottam már akkor a Pécsi Nemzeti Színházban. Jól éreztem magam, jelentős szerepeket kaptam. Egyszer az történt. hogy egymás mellett öltöztünk Bozóky Istvánnal, aki megkérdezte, nem jönnék-e el Nyíregyházára, ahol most éppen társulatot szervez az alakuló színháznak. Legnagyobb meglepetésére azt válaszoltam, lehet róla szó, mennyit tud adni.. . Ez persze még ekkor is inkább humorosan hangzott. Eista azt mondta: a legmagasabb gázsit... £ Tudom, hogy nem ez volt a döntő, amiért Ön Nyíregyházára jött... — Természetesen nem ez volt. Ügy gondoltam, hét év talán elég volt egy társulatnál. egy helyen. Izgatott az örökös újrakezdés, egy vadonatúj társulat, s eljöttem. Nem bántam meg. Azóta öt év telt el... A S azóta, valószínű, Ön is tud róla, vannak, akik azon tűnődnek, hogy egy Bárány Frigyes miért és meddig marad Nyíregyházán? — Mondjam azt, megtaláltam a belső nyugalmam. Komoly leiadatokat kaptam minden évadban. Sok főszerepet, különösen az első években, szinte minden darabban játszottam. A most záruló évadban már kímélt bennünket Szigeti Andrással, Léner Péter igazgató. De azért akadt munka most is. Az ót év elég idő ahhoz, hogy az ember fel tudja mérni, merre halad a színház, a kollektíva. .. £) Merre halad a nyíregyházi színház? — Jó irányba, egyre jobb színházat csinálunk. Néhány erős évad van mögöttünk, ami önibizalmat ad a társulatnak. Jó összetételű. sok tehetséges színész, rendező tagja a társulatnak. Elfogultság nélkül mondhaHétvégi interjú Bárány Frigyes Jászai-díjas színművésszel a színház világáról tom, a vidéki városok színházai közül a Móricz Zsigmond Színház társulata az egyik legerősebb kollektíva... ^ Tehát azért tartott ki mint alapítótag és vezető színész Nyíregyháza mellett, mert jó a színházi légkör, a műsorpolitika, a megbecsülés és sok minden, ami igen fontos? — Az egyik legalapvetőbb valóban az, hogy jó színházat csinálunk. Ezt még akkor is igaznak érzem, ha tudom, az öt év alatt volt vagy voltak törések is. Akadt olyan mű is, amit talán nem volt szerencsés bemutatni, s ami a közönség egy részét valósággal sokkolta, talán azóta is távol tartja a színháztól. De úgy tapasztalom, ezen már túl vagyunk, a közönség is túljutott az egy-egy előadás, darab által okozott csalódáson. Maradásom másik oka: férjként is itt találtam igaz társra. — Minden színház egyik legnehezebb dolga olyan műsorkínálatot nyújtani, ami értékes, változatos, szórakoztató, s ezzel együtt kapcsolatban van mai valóságunkkal is. Sajnos kevés a jó mai magyar darab, de kötelességünk kutatni azokat. Ezért vannak a dramaturgok, irodalmi szakértők, akik állandó búvárkodással igyekeznek a hazai és a világirodalom kincsestárából újra és újra felfedezni a színpadra kívánkozó műveket £ Igaz-e, hogy a színész annyira belebújik a színpadi alak bőrébe, annyira átveszi annak jellemvonásait, hangulatát, hogy otthoni környezetében sem tud kikapcsolni...? — Ez valóban így van. Az ember mindig megküzd a figurával. Ha az éppen tüskés, mogorva, magábaforduló, azon kapja magái, hogy otthon is úgy jár-kél, beszél, ahogyan a színpadi énje diktálja. Ez a színészmesterség egyik nyűge, amit persze a szőkébb környezet megértéssel fogad, előbb-utóbb rájön, a másféle tónus, viselkedés nem nekik szól... A Volt-e olyan szerepe, amelyet nem szívesen játszott el? — Igen. Éppen a legutóbbi évadban volt egy ilyen, ez pedig a Bancbanus, amelynek a főszerepét kaptam meg. Sehogyan sem tudtam azonosulni a Grillparzel által megírt Bánk bán-ital, végig nem tudtam megbéküi- ni a figurával, de azért el kellett játszom. Sőt, előadjuk a fővárosban is, kíváncsi vagyok mit szól hozzá a pesti közönség. . . A Jó, hogy ez is szóba került. Vajon a fővárosi közönségnek másként kell játszani, másként viselkedik a nézőtéren, mint az itthoni...? A Van-e lehetősége egy vezető színésznek befolyásolni, alakítani a színház műsorainak arculatát, karakterét, vagy adott, illetve kapott szerepek között választhat? — Tulajdonképpen van beleszólása a színésznek az éves színházi műsorterv összeállításába, javaslataira kíváncsiak a színház vezetői. Legutóbb is megkért bennünket az igazgató, gondolkozzunk és adjunk javaslatokat a színházi műsortervhez. Hozzá is láttunk, nem egy-két napos munka volt. Legalább hatvan mű címét írtuk össze, amiből a válogatást gondoltuk volna. Tudom, hogy sok minden közrejátszik abban — milyen darabok alkotják majd a jóváhagyott éves műsort. Vannak műfaji, tematikai és egyéb szempontok, amire figyelemmel kell lenni. Nem mellékes az sem, a tervezett darab szerepeire van-e a társulatban megfelelő színész, vagy nincs. És még sorolhatnám, mennyi tényező alakítja a végleges műsortervet. .. A Egy közbevetés, a hatvan javasolt műből akkor hány került a végleges repertoárba? — Sajnos, ebben az esetben egy sem került és ezen elcsodálkoztunk. így inkább azt válaszolhatom, a színész azzal képes befolyásolni, alakítani a színház műsorainak karakterét, arculatát, ahogyan játszik, amilyen teljesítményt nyújt. Jó néhány igen kedves szerepem volt az öt év alatt, többek között a Két Bolyai-ban, a Nem félünk a farkastól című darabban, vagy a legutóbbi évadban a Gaíííei-ben. — Az utóbbi években rendszeresen van vendégjátékunk a fővárosban is, ami nagyon jó. Színházunkat jegyzik, figyelnek a produkcióinkra. A fővárosi vendégjáték egyben a megméretésre is lehetőséget ad. Egyébként a pesti közönség előtt is ugyan - úgy kell játszanunk, mint itthon, de egy kis külön izgalom mégis van bennünk, s ez természetes is. A fővárosi közönség — talán mert az évek, évtizedek alatt jobban hozzászokott a színházhoz — kötetlenebbül reagál, beletapsol egy-egy jelenetbe, míg a szabolcsi, nyíregyházi közönség nem meri eny- nyire nyíltan, gyorsan kifejezni érzéseit, mert italán úgy gondolja, illendőbb a jelenet, vagy a felvonás végén tapsolni... Sok ismerője, tisztelője van a fővárosban. Nem azért kérdezem, hogy nosztalgiát ébresszek, csupán a tárgyilagosság kedvéért: nem érzi a vidéki élet hátrányát? — Én — ahogyan erről már szó volt — éltem Pesten, játszottam fővárosi színháznál, tudom milyen előnyei és hátrányai vannak, ha az ember Pesten színész. A hírnév talán, sőt biztos hogy nagyobb. De az ember, a színész hamarabb elkopik. Nem akarok nevet mondani, van egy ismert fővárosi színész, két évvel idősebb nálam, de majdnem az apám lehetne... A hajsza, melyet a színház mellett a tévé, a rádió, a szinkronizálás és még sok minden diktál, felőröli a színészt, az embert. Ezt nem akarom. Megállapodottnak érzem a helyzetem, talán azért is. mert már nem vagyok húsz- vagy harmincéves, nehezebben mozgok, ámikor hívnak is. .. £ Volt néhány emlékezetes filmszerepe, de az ország talán inkább a hangját ismeri, mert alig akadt olyan mozi- vagy tévéfilm, amiben ne lett volna ott Bárány Frigyes szinkronhangja. Ez sem hiányzik? — Bevallom, én a szinkronmunkát nem tartottam igazában művészetnek, de nagyon szerettem. Egy időben már azt mondták a barátaim, ha a vízcsapot kinyitják, onnan is az én szinkronhangom hallható. Hihetetlenül nehéz, nagy türelmet igénylő munka a szinkronizálás, de ilyen távolságról szinte lehetetlen összeegyeztetni az időpontokat. — Mást mondok, nemrég láthattuk a tévében Bródy Sándor Tanítónő című művének tévéváltozatát, melyet Léner Péter, a Móricz Zsigmond Színház igazgatója rendezett. Ö hívott meg a tévéfilm egyik főszerepére. Mindenki akarta, természetesen én is, mégsem sikerült az időpontokat úgy egyeztetni, hogy jó legyen. Annyi darabban játszottam, hogy nem tudtam feljutni a fővárosba, így a Tanítónő egyik főszerepét nem én játszottam. .. A Kívülről, a néző szemével is látszik, a ™ a Móricz Zsigmond Színház társulata — vezetése — kemény tempót diktál önmagának. Mintha a társulat fizikai teljesítőképességének határát súrolná a feszes játékrend, ritmus. Nem csökkenti ez az előadások színvonalát? Van elég idő a felkészülésre, feltöltődésre? — Színházon belül is beszédtéma ez, különösen az új darabok bemutatója előtt, amikor mindenki nagyon izgul. Talán a nagy igyekezet is hozzájárult, főként az első években, hogy számszerűleg is sok volt egy- egy évadban a bemutatott művek száma. Valószínű, más tényezők is befolyásolják ezt, amiről én nem tudok. De én is úgy találom, a havonta sorra kerülő egy-egy bemutató — amihez még hozzájönnek a stúdió-előadások — feszes tempót diktálnak valamennyiünknek, még ha ahogyan említettem, én ebben az évadban kevesebbet játszottam is. Általában nem mindig jut elegendő idő a felkészülésre, a kiérlelésre, a feltöltődésre, a színvonalasabb munkára. Ezen úgy tudom, igyekszik valamelyest változtatni a jövőben a színház vezetése... Ez a dolog egyik, a színpad felőli oldala. Van köztudottan egy másik is, a nézőtér, amely olykor foghíjas, esetenként fél- vagy negyedház előtt kell játszani, ami nem túl lelkesítő a művészeknek. Kaphat-e a kevesebb néző csökkentett értékű előadást? — Természetesen nem kaphat, sőt a kevesebb néző előtt talán még jobban igyekszik játszani az ember. Nem büntethetjük őket azért, mert mások nem jöttek el. Az más kérdés, hogy a színésznek sohasem lelkesítő a fél-, vagy negyedház, ami nem nyíregyházi jelenség. Eredendő oka a színházi bérlete- zési rendben keresendő. Az lenne a jó, ha a bérleteseink többsége egyénileg, saját pénzéből vásárolná meg a bérletet. Akkor biztos, vagy valószínű, hogy el is jönne az előadásokra. . . Persze sok ember nem jár színházba, inkább megnézi a tévében a színházi közvetítéseket, tévéváltozatokat, különböző műveket. Ön szerint a színházak ludasak abban, hogy egyáltalán nem a közönség egy — Ügy vélem, ebben a színházait vétlenek. Ezzel nem azt állítom, hogy nem lehetne tovább finomítani, javítani a műsor választékát, s több izgalmat vinni a színház világába... Köszönöm az interjút. Páll Géza inkább az az oka, hagymásokkal szemben előnyben részesítik magukat, mert ki ha nem én. Aztán az is lehet, hogy valóban nem ismerik a közlekedés szabályait. Ugyan vizsgát tettek belőle, még be is „biflázták” az anyagot, viszont a tudatukig nem jutott el. Sokat nem is törődnek vele, mondván ők is megszerzik a szükséges rutint. Am amíg odáig eljutnak, nagyon sok kellemetlen helyzetet teremthetnek maguknak és a közlekedés többi résztvevőjének. Most másfél millió magán gépkocsi rója az utakat hazánkban. Relatív: sok, vagy kevés ez a szám ? Sok, mert néhány évvel ezelőtt még csak a fele volt, de kevés, mert a nálunk fejlettebb országokban arányaiban több autó van. A jövőkutatók szerint hazánkban az ezredfordulón legkevesebb kétmillió autó lesz, de feltételezik a két és fél milliót is. Ez pedig azt jelenti, hogy minden negyedik embernek, vagyis minden családban lesz egy autó. Ugye ez már nem is olyan kevés? Aztán valahol megáll ez a szám. hiszen a végletekig nem nőhet, hiszen a csecsemők meg az aggastyánok még, illetve már nem akarnak négykerekűt maguknak. Jogosítvánnyal az ország lakosságának harmada, több mint hárommillió ember rendelkezik. Ha ezt összevetjük az autók számával, elképzelhető, sokaknak csak engedélyük van, de a kötelező harminc órán túl egyetlen kilométert sem, vezettek. Ök az abszolút mazsolák, ahogyan a közben rosszabbak a vasárnapi vezetőknél, de ne kanyarodjunk el az eredeti t&TtlCLtOL. Szóval baj van a közlekedési kultúrával. Az, hogy elálljuk egymás útját a parkolókban, vagy a másik elé vágunk párhuzamos közlekedésben, netán hirtelen fékezünk, s még a féklámpák sem világítanak, sajnos mindennaposak, pontosabban mindenpercesek. Talán ez utóbbi is oka lehet annak, hogy ha összehasonlítjuk a nálunk történt balesetek számát mondjuk az osztrák utakon történtekkel, akkor kitűnik, hazánkban kétszer annyian halnak meg az ütközések során. Nem vettük, nem vesszük még komolyan a figyelmeztetéseket, ami már nem csak erkölcsi kérdés. mint nap. hogy Nyíregyházán a Kossuth téri. vagy a Nyírfa Áruház előtti rokkantparkolók Ladákkal, Skodákkal, meg nyugati csodákkal vannak tele? Trabant Hycomatot csak elvétve látni, mert már nem férnek be. Jó, tudom, kevés a parkolóhely, magam is sokszor három-négy kört megyek, amíg beférek valahová. Talán változtatni kellene a mai szokásokon, feloldani néhány tilalmi táblát, mint azt teszik a fővárosban, vagy uram bocsa' talán a rend őrei is lehetnének elnézőbbek, ám ez nem menthet fel senkit sem a szabályok betartása alól. Baj van a közlekedési morállal. . Fújom a magamét, mint a pereces? Egyáltalán nem. Még csak nem is zsörtölődöm, ez tény. S rajta. Márpedig a feltételezett két és fél millió gépkocsi előbb-utóbb kikényszeríti a változtatást. S ha ni, az soha nem szül jót. Ellenben ha az autósok lényéből fakad a változtatás. az sokkal könnyebben be- i leolvad a közbe, nem tűnik kényszernek, és ezt egyha- I mar elfogadják az utak vándorai. A változást elsősorban a I magatartási szokásokon ér- I tem. Kiabálás helyett töb- I bet ér egy udvarias kéz- I mozdulat — parancsoljon —, erőszakos furakodás he- ■ I lyett a szabályok tisztelet- i ben tartása. Ne okozzunk I kellemetlen perceket sen- I kinek sem, s próbáljunk ebben is előbbre lépni. Ezt ■ I kívánja a CD 79—89 for- | galmi rendszámú gépkocsi 1 tulajdonosa, vagyis KM hétvégi melléklet . . .gond van a közlekedési morálunkkal. Gyorsan hozzáteszem, ezt nem én találtam ki, még csak nem is most kerül először papírra, tőlem sokkal tekintélyesebb emberek mondták • es mondják. Ezek után világos, osztom a véleményüket, sajnos bőven van alapúi, nézzünk csak szét a házunk táján. Nap mint nap találkozunk autós kollégákkal, akik fittyet hánynak a báluokra is. Keresztülhajnál nem állnak meg, s ezt nem lehet a sietség okának felróni. Szerintem ennek