Kelet-Magyarország, 1986. május (43. évfolyam, 102-127. szám)

1986-05-10 / 109. szám

1986. május 10. Stop a fantomcsoportoknak! LÁTOGAJÓBAN Köznűvetődés — tógazdaság a főmérnöknél Megsokasodtak mostaná­ban a művelődés gazdasági feltételeit vizsgáló írások — rendszerint negatív kicsen­géssel! Én sem állítom, hogy jó a művelődés helyzete, de nem is annyira rossz, mint amilyennek az első pillanat­ban látszik. A közelmúltban a Kelet- Magyarországban több új­ságcikk is foglalkozott a köz- művelődés és a gazdaság kapcsolatával. Azzal, hogy a művelődési ház igazgatóinak •lassan át kell képezniük ma­gukat közgazdásszá. A mű­velődési intézmények vezetői nemcsak módszertani, hanem gazdasági vezetők is egysze- mélyben, hiszen mindazok­kal a jogkörökkel és kötele­zettségekkel rendelkeznek, ami ehhez szükségeltetik. A művelődési intézmények is gazdálkodó szervezetek! Egy gazdasági vezetőnek pedig rendelkeznie kell közgazda- sági ismeretekkel, akármi­lyen intézmény élén áll is! Az más kérdés, hogy erre a feladatra felkészítik-e? Egy gazdasági rendszerben pedig van kiadás és van bevétel, ha az egyenlőség hiányzik, a rendszer felborul. Éveken át gyakorlatilag ingyen „osztottuk” a műve­lődési, szórakozási alkalma­kat. Ha kellett, ha nem! A népművelő leült az íróasz­talhoz és kitalált egy klubot, vagy tanfolyamot és keresték hozzá a jelentkezőket. A je­lentődben pedig már műkö­dő csoportként szerepelt, ha csak egy-két foglalkozást tar­tottak, akkor is. Kellő számú ilyen „fantom”-csoport ese­tén pedig tekintélyes támoga­tást lehetett bezsebelni. Mit számított egy ráfizetéses ren­dezvény! Hiszen először a munkaterv készült el, azután a költségvetés. Érdemes len­ne utánanézni a különböző bizottságokban, hogy az el­múlt 10 évben hány csoport­nak, klubnak adtak támoga­tást és abból jelenleg hány él. A megváltozott helyzet­ben ez a módszer már nem valósítható meg, elapadtak a források. Jelenleg csak mun­kával lehet bevételhez jutni, ebbe pedig beletartozik a szolgáltatások árának részle­ges térítése is. Ezzel elérkeztünk a jelen­legi művelődési helyzet leg­neuralgikusabb pontjához. Ida valaki színházba megy, vagy moziba, esetleg könyvet vásárol, a kifizetett ellenér­ték voltaképpen a létrejött produktum rezsiköltségének csak egy része, a másik ré­sze az állami költségvetésből származik, mint támogatás. A művelődési házak is meg­kapják a rezsiköltség egy ré­szét, a másik részt azonban azoknak kell megtéríteniük, akik az intézmény szolgálta­tásait igénybe veszik, illetve sajátos igényekkel jelentkez­nek — klubot, színjátszó cso­portot akarnak. A szakkép­zett népművelő pedig azért van, hogy eldöntse, melyik csoportot, igényt részesítse előnyben. , Demokratikusabb ez a helyzet, mint a sok kitalált vezetőség, bizottság — amely­be döntésképes, potenciális vezető ritkán kerül. Egy év alatt kiderült, mely művelő­dési intézmény mennyire tu­dott beépülni egy adott tele­pülés életébe, van-e rá szük­ség a jelenlegi formában és az új helyzethez kell az in­tézményeknek alkalmazkod­ni. Minél előbb, annál jobb! Bajor Tibor a Vasutasok Szakszervezete záhonyi művelődési házának igazgatója Helytörténeti források A Kossuth Gimnázium évkönyvei A Móricz Zsigmond Me­gyei és Városi Könyvtár Módszertani Levelek (10) so­rozatában jelent meg dr. Lá- czay Magdolna „Az oktatás­ban hasznosítható helytörté­neti művek megyénkben” cí­mű tanulmánya. A széles kö­rű anyagismerettel, nagy szakmai jártassággal és gör­dülékeny stílusban írt mun­ka nemcsak Szabolcs-Szat- márban, hanem országosan is hasznosítható ismereteket nyújt a sikeres helytörténeti kutatásokhoz. A helytörténe­ti kutatás kevésbé használt, de hasznos forrásai tehát az iskolai, elsősorban a közép­iskolai évkönyvek. Példáimat a nyíregyházi Kossuth Lajos Gimnázium mintegy száz megjelent év­könyvéből veszem. Csaknem negyvenévi munkám során magam is folytatója lehettem nagyszerű tanárelődeim ta­nulmányíró munkájának eb­ben a gimnáziumban. A gimnázium humán jelle­géből következően az év­könyvek jelentős részében irodalmi vagy történelmi munkák jelentek meg, de már az 1869. évi évkönyvben azt is olvashatjuk, hogy a gimnázium „a reáliákra kü­lönös súlyt fektet”. Így az ilyen témák, mint „Bessenyei és a nemzeti ébredés”, Pető­fi Svédországban” vagy „A szimbolista költészet” és a „Klasszikusok és modernek” mellett olvashatunk „A ma­gyar Alföld természetrajzú”- ról, „A növények érzékeny- ségé”-ről, „A katódsugarak”- ról, a matematikai ismerete­ket bővíti a „Számolási rövi­dítések és műveletek korlá­tolt pontossággal”. A gimná­zium természettudományos képzésének eredményességét mérhettem fel akkor, amikor az iskolai rendezvények mű­szaki diákbrigádjának tucat­nyi itagjával az utóbbi évek­ben mint egyetemi tanárral vagy magas képesítésű tudo­mányos kutatóval akadtam össze. Napjaink állandó, izgató kérdése az'iskolai oktatás, az ifjúság nevelése. Ez foglal­koztatta az elmúlt századok­ban is a társadalmat, a Kos­suth Gimnázium tanárait az iskola fennállása óta. íme 1868-ból „Pár szó a nevelés­ről és a fegyelemről”: „A gyermek a szabadságra csak neveltetik, de nem helyezte­tik a szabadság birtokába, amely az egyednek csak azon mértékben engedélyeztetik, amennyiben . szellemileg és erkölcsileg érett és önneve­lésre képes." Száz év előtt is fontos volt a család és iskola' kapcsolata, vagy a „Mikor kezdjük meg az idegen nyel­vek tanítását?” kérdése. Minden bizonnyal ezeknek a tanulmányoknak ‘nem csak a megjelenésük idejében volt hasznos mondanivalójuk, kü­lönösen a főiskolás hallga­tóknak lenne hasznos forga­tásuk, feldolgozásuk ma is. S ha ez így van: Jam debuisset pridem! (Megtehettük volna már jóval ezelőtt!) Horváth Sándor Kabay-eiulékNű Ausztráliában it, 1986. január 29-én Ipper Pál, a Magyar Népköztársaság ideig­lenes ügyvivője leplezte le Ka- bay János halálának 50. évfor­dulóján. Kabay János fedezte fel és fejlesztette ki azt a módszert, amellyel a mák szárából közvet­lenül lehet morfiumot előállíta­ni. A tasmániai mákipar ezen a felfedezésen alapul. A leleple­zésnél jelen volt Kabay János és Oltványi Ilona, Kabay János gyermekei.” Ide kívánkozik még néhány sor Oltványiné Kabay Ilona le­veléből: „Az, hogy szüleim éle­tét Ilyen részletesen ismerik Tas- mánlában, az Édesanyánk NAP- LÖ-jának köszönhető. 1978-ban sajtó alá összeállítottam és Ma­gyarországon ki Is nyomtatták. Tavaly bátyám ezt lefordította angolra és elküldte Tasmániába. A tudományos körökben mindig tudták, hogy Kabay módszerét használják, de nem ismerték a kutató küzdelmes életét.” Dr. Fazekas Árpád Néhány hete ked­ves levelet kaptam Ausztráliából Oltvá­nyiné Kabay Honá­tól, aki soraihoz a „The Advocate” cí­mű tasmániai lap 1986. január 30-1 szá­mának egyik cikkét is mellékelte. A „Ke­gyelettel adóztak a vegyésznek” c. tudó­sításból kiderült, hogy Tasmánia szi­getének Devonport városában, a mák­ipar központjában a kormányzat Kabay János gyógyszerész­feltaláló tiszteletére emléktáblát állított, amelyet előző napon leplezett le Ipper Pál canberral követsé­günk ideiglenes ügy­vivője. Nyomban Írtam diplomatánknak, aki készséggel bocsátot­ta rendelkezésre az itt látható fényképet és az emléktábla szövegének magyar fordítását. Az emlékmű felirata tehát: „Kabay János. Ezt az em­lékművet, amelyet a Tasman Kabay-emléktábla avatási ünnepség a tas­mániai Devonport városában. A résztvevők (balról): Frank Potts, az ausztráliai Mák­tanács és Ellenőrző Bizottság elnöke, Roger Groom, Tasmánia szövetségi állam rendör- és közlekedési minisztere, ifj. Kabay János, Oltványiné Kabay Ilona és Ipper Pál. kormány emelt, hogy elismerje Kabay János magyar gyógyszer­vegyész tudományos eredménye­A szobát puritán egyszerűséggel rendez­ték be. Nincs sem Kolóniái, sem másfajta szekrénysor, nincs faburkolaitú bárszekrény, de van tervezőasztal, író- és tárgyalóasztal. A fal mellett ismeretlen alapanyagú mozai­kok, az asztal előtt szokatlan formájú és színű építőanyagok, olyanok, amelyek töb­bek között itt érlelődtek azzá. Ez az itt pe- dig'Hostisóczky Mihály szobájában, az AG- ROBER főmérnöki irodájában van. A kezdet több mint három évtizedre nyú­lik vissza. Egészen odáig, míg Nyírbogdány- ban az egyik tanár rábeszélte az ásványolaj- finomító kazánfűtőjét: taníttassa tovább jó fejű gyermekét. Nem volt ilyen szándék a családban, hiszen ahol hat gyereknek kell kenyér, ott fontosabb az, hogy az idősebbek mihamarabb keresők legyenek, ám a Hosti­sóczky családban másként történt. Misinek megadatott a lehetőség, aztán nyomban jót: is a csalódás. A Í4 éves fiú gépipari techni­kumba jelentkezett, aztán megkapta a pa­pírt, hogy felvették — építőipari technikum­ba. — Nem bántam meg — mondja — lehet, hogy valami rossz mérnök lett volna belő­lem, így meg azt hiszem, elfogadnak a szak­mában. Kitérőkben igen gazdag volt az 1954-ben érettségizett fiatalember sorsa. A Dunántúl­ra keveredett, majd 1957-ben fért vissza, ám itt nem kellett sehová. Diósgyőrben kubi- kolt, majd protekcióval a nyíregyházi do­hánygyár segédmunkása lett technikusi ok­levelével. Két év múlva egyenesedett ki a sok kanyar, amikor megalakult Nyíregyhá­zán a tsz-beruházási. iroda, s Hostisóczky Mihály műszaki ellenőr lett. — Azóta tulajdonképpen ugyanazt csiná­lom: a mezőgazdaságot szolgálom. Igaz, volt egy rövid. időszak, amikor az irodát ketté­választották, megalakult belőle a beruházá­si vállalat, másik része pedig telepítéster­vező társasággá vált, de hamar rájöttek, hogy szüksége van a mezőgazdaságnak egy beruházási szervezetre. Ekkor alakult meg a MEZÖBER, ahol főmérnök lettem. Azóta itt vagyok, csak a nevünk lett AGROBER. Persze nem ilyen egyszerű történet volt mindez, hiszen Hostisóczky Mihály közben elvégezte a műszaki egyetemet, építészmér­nöki diplomát szerzett. — Nincs könnyű dolgunk ma sem, de nem volt kezdetben sem. A magyar mezőgazda­ság a semmiből jött létre. Tulajdonképpen nem tudtuk, mit kell tennünk. Küszköd­tünk, izzadtunk, megszenvedtünk, hogy a mezőgazdaság műszaki létesítményei olya­nok legyenek, amelyek nem csak szolgálják a termelést, ösztönzik is a többre, a jobbra, a magasabb színvonalra. Volt -időszak, ami­kor lebecsültek minket, azokat az építésze­ket, akik a mezőgazdaságot választották, mert ezt nem tekintették műszaki munká­nak. Ma már nincsenek ilyen rangkülönbségek. Elég csak feleleveníteni korszerű állattartó telepeket, hűtőházakat, a léüzemeket, vagy a Világbank által finanszírozott malmokat. — Nem szeretném, ha dicsekvésnek tűnne, ma olyan kollektíva alkot nálunk, amelyik­re. minden magas színvonalú munka rábíz­ható. Példának éppen jók a malmok, hiszen a Világbank nem finanszíroz csak világszín­vonalú produkciót. Szóval elérkeztünk oda, hogy aki nem tud rendszeresen újat adni. vagy nem keresni azt, az előbb-utóbb kép­telen lesz megélni. Az AGROBER kollektívája évekkel ezelőtt rájött erre és más vállalatokkal közösen el­kezdett kísérleteik rendre jó eredményeket hoztak, összedugták a fejüket a vásárosna- ményi forgácslapgyár, a tiszapolgári építő­ipari vállalat szakembereivel, és olyan dol­gok születtek, mint a mezőpanel, a durizol, a termopanel, a FA-lak, a polgárváz. — Ügy gondolkodtunk — mondja a fő­mérnök —, hogy ha van korszerű építő­anyag, abból korszerű épületet lehet létre­hozni, s ha egy szerkezet korszerű, az sok mindenre — például lakásépítésre is — al­kalmas. Termopanelből épült a Korányi Fri­gyes utcán 5 lakás, Szombathelyen a faalap­anyagra alapozott Fa-lak aratott sikert, a polgáriakkal az acél és a fa kombinációjá­ból hoztuk létre a nagy terek lefedésére al­kalmas polgárvázat. És most újabb anyagokon, eljárásokon tö­rik a fejüket. Hogy miért? — A kutatásnak, a műszaki fejlesztésnek két oka van. Egyik, hogy a piaci igényeket minél jobban és pontosabban ki lehessen elégíteni. Tehát ha nem kell a házgyári la­kás, akkor azt tudomásul kell venni és olyan anyagot létrehozni, ami pótolni tudja, ugyanakkor nem lassítja a kivitelezést. A másik ok a pénz. Szerintem minden műsza­ki produktum annyit ér, amennyi hasznot termel. Ha én öncélúan fejlesztek valamit, az csak az én hobbimat elégíti ki, annak a társadalom szempontjából semmi értelme. Amikor a pénzügyi dolgokra terelődik a szó, Hostisóczky Mihály szavai alapos szakmai felkészültségről árulkodnak. Oka elég egy­szerű: egyszer egy főkönyvelő méregbe gu­rította, mindig bizonygatta, mit miért nem lehet pénzügyileg megoldani, ő pedig elvé­gezte a műegyetem közgazdasági' fakultását is. Természetesen visszakanyarodunk a mű­szaki dolgokhoz, hiszen mégiscsak az a fő­mérnök dolga, munkája és hobbija. Mond­ja: ha valaki kellő tapasztalatokat szerez, azt nem szabad szunnyadni hagyni, azt ka­matoztatni kell és persze úgy lesz igazán eredményes, ha nem egyedül, hanem mun­katársaival együtt teszi. Az AGROBER-nél erre minden lehetőség adott. A 135 tagú kol­lektíva nagy része egyetemet végzett, még a szerkesztőknek is főiskolai képesítésük van. — Mi azt valljuk: a diplomák devalválód­nak. Az idő halad, mindenkinek tanulnia kell. A műegyetemről hallatlanul jól felké­szült fiatalok jönnek ki, de vigyázni kell rájuk, hogy ha bele is dobjuk őket a mély­vízbe, nehogy belefulladjanak, önálló szel­lemi alkotásokat végeznek és az idősebbeket sem engedjük valahol megrekedni. Saját , példámon tudom fontosságát legélethűbben ezt érzékeltetni. Amikor én egyetemista vol­tam, a téglakötést tanultuk. Hol van ma tégla? Ha azon a színvonalon maradok, hogy nézek a fiatalok szemébe? Egy másik példa. Amikor elkezdődött az új technikai áramlat, elsők között vettünk számítógépet. Kitettük a klubba, s azt mondtuk: egy évig minden­ki gyakorolhat. Aztán kiderült, ki képes al­kotó módon foglalkozni vele, s ma már a Commodore nem elég, már 720-as PC-t kel­lett venni. És a gép termel, önálló szellemi alkotások születnek azok fejében, akiknek már volt egy kis műszaki gyakorlatuk. Szé­gyen, én nem tudom a gépet kezelni. De tu­dom, hogy kell vele termeltetni. Közben a családra terelődik a szó. A fele­ségre, aki a növényvédőknél végzett mun­kája mellett négy férfit lát el, mert a Hos­tisóczky családban három fiú van. Igaz, most a legidősebb katona, a középső harma­dikos középiskolás, a kicsi pedig 9 éves. Ná­luk is a feleség az állandóság, a férjé a jö­vés-menés, mert munkáján kívül magánter­vező is. — Sok házat terveztem, de még mindig merek találkozni azokkal, akik engem bíz­tak meg. Persze azért nem vagyok én min­dennel elégedett. Ott van például a saját házam, amit szintén én terveztem. Sajnos hagyományos házban élek, amely az építés idejének színvonalát képviseli. Ma már ter­mészetesen durizolból építeném. — Akkor én a saját házamon végeztéméi egy csomó kísérletet. Volt ami rosszul sike­rült, de a saját pénzével játszhat csak az ember, a máséval nem. Persze ennek külön története van. Megalakult egy társaság, hat család, hogy építünk egy társasházat. Volt tanár, főiskolai intézetvezető, katonatiszt, szóval külön-külön mindenki más-más egyé­niség. Körülbelül száz variációt készítettem, aztán mindenki egyetértett, én azt mond­tam: akkor most azt tervezzük meg, hogyan fogunk benne és hogyan fogunk az udvaron együtt élni. Ott nem lesz házmester, valaki­nek mégis el kell takarítani a járdát,_ vala­kinek ki kell mosni a kukát. Néztek rám. És most büszkén mondhatom: tíz év után is együtt sütjük az udvaron a szalonnát, még a feleségek sem vesztek össze, még senki nem költözött el onnan. Szerintem nem azért szeret valaki valahol lakni, mert egye­nesek vagy görbék a falak, hanem mert ott együtt tudunk élni. Azt szeretném, ha azok is így gondolnák, akik velem terveztetik meg házukat. A magánéletből a főmérnök szobájában lévő építőanyagok térítenek vissza a kuta­tásba, a közös létesítményéket tervező mun­kába. És abba, hogy fontos tárgyalások előtt állnak, mert az NSZK egyik cégének na­gyon megtetszett a szombathelyi FA-lak. most zsűri vizsgálja, s ha a minőségével is elégedettek lesznek, létrejön az üzlet, ami jó lesz az AGROBER-nek és a naményi for­gácslapgyárnak is, hiszen közös produkció­ról van szó. Elköszönünk egymástól, s míg a szerkesz­tőségbe érek, azon töprengek: vajon miért nem ismerjük a durizolból épült házat, mi­ért Szombathelyen épült FA-lak, miért is­merik jobban az AGROBER szellemi termé­keit, terveit az ország távoli tájain is, mint Szabolcs-Szatmárban? Tényleg, miért? Igaz volna, hogy senki nem lehet próféta a saját hazájában? Kerül, amibe kerül. Balogh József KM HÉTVÉGI melléklet

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents