Kelet-Magyarország, 1986. május (43. évfolyam, 102-127. szám)
1986-05-01 / 102. szám
S zemük színe kékeszöld, copfba font hajuk szőke, magasságuk 160 centiméter. Hetedik osztályosok.. Hamarosan 14 évesek lesznek. Mindketten szemüveget viselnek. Különös ismertető jelük: hajszálra egyformák. Lényegében ugyanazon emberek. ikrek. Örökletes anyaguk teljesen azonos. Tóth Marica egy negyedórával idősebb testvérénél, a mo- solygósabb Tóth Anikónál. Beszélgetésünket csak némi nevetgélés után tudjuk elkezdeni, mert ha kérdezek tőlük valamit, egyszerre szólalnak meg és szó szerint ugyanazt mondják. Ilyenkor egymásra néznek, elnevetik magukat, aztán mint jó társaságbeli hölgyek, a szájuk elé teszik a kezüket, hogy viháncoló jó kedvüket leleplezzék. Lassan mégis mederbe kerül a sekély folyású beszélgetés, mivel felváltva kérdezem őket. — Észrevettétek-e, hogy gondolataitok .sok mindenben egyformák? Marica: — Ö hogyne! Mulatságos, amikor egyszerre szólalunk meg, vagy ugyanaz! mondjuk. Anikó: — Gyakran előfordul, hogy valamit közölni akarok Maricával, és nem is kell végigmondani, máris mondja, hogy: „tudom ' Teljesen össze vagyunk hangolódva másképpen is. A múltkor a tornaórán egy másik lánnyal voltam párban, és sehogysem tudtam úgy dobni a labdái, hogy neki az jó legyen. — Egy szobában alusztok, egy szobában tanultok, egy osztályba jártok. Nagyon keveset lehettek távol egymástól. M.: — Talán csak a zeneórán vagyunk külön. De jobb lenne, ha együtt tanulnánk a zenét is. A zenetanárok megértőbbek lehetnének. Ha együtt vagyunk, valahogy nem hiányzik a mások társasága. A.: — Sajnos felváltva vagyunk betegek is. Valahogy sosem jön össze egyszerre. Vagy én kapom el Maricától a betegséget, vagy ő tőlem. Ilyenkor nagyon rossz egyedül az iskolában. Rossz volna, ha nem lenne ikertestvérem. (Maricát és Anikót bár távolról, de régóta ismerem. Többször is megfigyeltem őket. Fél szavakból is megértik egymást. Valami különös atmoszféra van körülöttük, érezni, hogy szeretik egymást. Ezért röstellkedve kérdezem, hogy szöktak-e veszekedni. Kedvesen egymásra néznek, erről nem szívesen beszélnek. De aztán kiderül, hogy mint mindenütt, ahol gyerek van és mint ahogy ez a legjobb házban is előfordul, olykor náluk is. A konyhai feladatok valahogy nem kapósak... Némi rosszallást is érzek a válaszukban, hogyan is hozakodhatok elő ilyen csipri-csupri ügyekkel. Ezért aztán nem is időzünk el sokáig a témánál.) — Egyformák vagytok, de azért csak különböztök valamiben ? Anikó: — Marica sokkal figyelmesebb, rendesebb. Türelmesebb is. Előfordul, hogy jobban felel, mint én. M.: — Ö sokkal vidámabb, mosolygó- sabb. Közvetlenebb, nem mindig olyan komoly, mint én. Hamarabb barátkozik, könnyebben tud kapcsolatot teremteni. — Szerintetek az ikerségnek van hátránya is? A.: — Hátha csak egy kell valakiből, akkor bizony sokan vagyunk ketten. (Látja. hogy nemigen értem.) Például a múltkor egy országos zongora hangversenyen úgy gondoltuk, egyformán szerepeltünk, mégis csak egy nyíregyházi kislány kapott különdíjat. Marica volt az. M.: — Mindketten állatorvosok szeretnénk lenni, és felvételin nem biztos, hogy jó, ha ketten vagyunk. Az édesanyjuk mondja: — Nemcsak külsejük, de személyiségük is sokban hasonló. Néha teljesen zavarba hoznak. Mikor kicsik voltak, a rokonság csak egy aprócska jelből tudta megkülönböztetni őket. Néha még most is megtévesztenek engem is. Ha például úgy válaszolnak, hogy nem látom őket, nem mindig tudom eldönteni, melyikük is szólt, mert a hangszínük is annyira egyforma. Mindketten mélyérzésűek, és bár nemigen beszélnek róla, számtalan jel árulkodik arról, hogy nagyon szeretik egymást. Bodnár István Mesterségeim — Sose felejtem el . .. Talán az egész életemre hatott? A vizsgabiztos felszólított: 'lépjen ki! Elsötétült a szemem, nem láttam én semmit. Csak azt hallottam: — „ha lenne jobb jegy, magának azt kellett volna adni". Mi tagadás, a messzi emléktől is megpárásodik a szem, és Nagy Józsefné megilletődik. Ezzel az „út- ravalóval" indult el jó pár évtizede a négy polgári után — és ma is elevenen hat. Mindig azt érezte, hogy az az „eggyel jobb jegy'’ valami többlet, amit másokkal meg kell osztania. És bár papírt, diplomát nem szerzett arról, hogy emberek nevelésével foglalkozhat, rátermettsége, képességei, intuíciói mindig jól eligazították. Arról pedig, amit az utóbbi tíz esztendőben a Hódi- köt fehérgyarmati üzemében elért, tankönyvet írhatna — hivatásos népművelőknek. Ügy kezdte, mint minden munkásnő. a gép mellett, darabbérben. Hamar észrevették a felettesei, de ö nem szívesen mozdult. Végre győzött a rábeszélés, és „kiemeltélc". Különféle beosztások után szakszervezeti' titkár lelt. megoszlott munkakörben. Háromszor választották újra. Ebben a munkakörében az egyik legfontosabb feladatának a fiatalok nevelését tekinti. „Kétszer fogok meghalni...” Ilus néni neveltjei — Ahol csak lehet, mindenütt a „rideg falak” leépítésén dolgozom. Embertől — emberig. Ez a célom. Nagy boldogság, hogy az emberek többsége valóban úgy érzi itt magát, mint egy meghitt családban. Szívesen jönnek dolgozni, és örömmel töltik együtt hasznosan a többi időt is. A munkahelyi vezetőknek pedig fontos, hogy az emberek szemléletét a különféle művelődési alkalmak segítségével formáljuk. A könyvtárral kezdődött, tíz éve. Akkor az is szép eredmény volt, ha a több. mint negyven faluból bejáró kislányokat, fiatalasz- szonyokat a könyvek közelébe vihették. Most ott tartanak, hogy legutóbb Móricz Virág igen elégedetten távozott az üzemi író-olvasó találkozóról, mert nem a kíváncsiság, hanem az olvasmányélmények miatt voltak szép számmal az érdeklődők, Eleinte olyan programokat szervezett „mindenki Ilus nénije” a munkásnőknek, ami testközeli : hogyan lakunk, táplálkozunk — lakáskultúráról, egészségről voltak előadások. És most már arról beszélgetnek: hogyan élünk? A közelmúlt egyik emlékezetes rendezvényén Szilvást Csaba helyi irodalomtanár a műveltség tartalmáról, a viselkedés kultúrájáról, az életmódról ébresztett olyan gondolatokat, melyekről üzemi környezetben ritkán esik szó. Mit ragadjunk még ki? A közös kirándulásokat? Amelyeken Ilus néninek mindig van gondja arra, hogy a dolgozók erezzék: velük most valami nagyon szép. ünnepélyes dolog történik. Személyesen ügye! például a vendéglői abroszok tisztaságára. Vagy a vetélkedőket? Amelyeket ma már senki sem érez tehernek. sőt. kialakult egy nemes versenyszellem. Most „A világ nagy asszonyaidból készülnek. A ntunkás- nok beveszik magukat a könyvtárba és halhatatlan asszonyokról Madame Cu- rie-röl, Tyereskováról olvasnak. Vagy említsük meg azt, hogy azok a kislányok, akik életükben még nem láttak teniszlabdát, most tenisztanfolyamra járhatnak a gyár saját pályáján? Vagy a napi kétszeri tornáról szóljunk, a közöttük dolgozó Apáti Anna és Lakatos Erika előtornászok gyakorlatairól, hogy megmozgassák a gép fölött görnyedő hát izmait? Nagyne személyes emléket idéz. — A brigádok azt a feladatot kapták, hogy névadójukról írjanak pályázatot. Szerencse, hogy otthon olvastam a dolgozató kaimért nem álltam, hogy meg ne könnyezzem őket. Ami azokban állt, azt nem a darabbéres gép mellett írták. Akkor láttam: egyre szélesebb az út. amit én kezdtem építeni... Amit az egyetemen öt évig tanítanak a népművelőknek. arra Ilus néni ráérzett, mert sugárzik az emberekből: az a siker titka, hogy egy nyelvel beszéljenek! Erre különösen ügyel a programok előkészítésénél. Például mindig meggyőződik arról, hogy a meghívandó előadó nem valami akadémiai magasságból kíván-e leereszkedni. A jónak aztán gyorsan híre megy, így nő a rendezvények látogatottsága. Hatásosabb minden propagandánál. És milyen nagy öröm, ha Ilus néni neveltjei „visz- szaigazolják’' az ő munkáját. Büszkén említi, hogy a vállalati tanács szavazására egy-két kivétellel minden gyesen lévő kismama megjelent — élni kívántak jogaikkal. Az is szép eredmény, hogy virágok nyílnak a nagy üzemcsarnok ablakaiban ~ mennyire más így dolgozni, és milyen jó a vendégeket itt körülvezetni. Amíg beszélgettünk, testületi ülést tartottak — most már nélküle is lehet, nem keli mindenütt ott lennie, mert időközben arra is.gondja volt, hogy az utánpótlást kinevelje. Ez persze előrevetíti a jövendőt — hamarosan gondolni keil a búcsúra. — Még nem döntöttem el, hogy mikor. De ha szóba kerül, azt szoktam mondani’ kétszer fogok meghalni. Először akkor, amikor nyugdíjba megyek ... Baraksú Erzsébet írom az ünnepi lapb szánt cikket. Szeretne őszinte lenni, szeretnék vb Iáim nagyon jót csináln mert hiszen újságíróként a a szakmám. Az ünnep mé odább van. Ma dolgozom éi te. hogy holnapután bennei is teljesen egyértelműé: embernek tartó módon lg legyen. Bariba Gáb KM ÜNNEPI MEUÉKkET 1986. május 1. Q M akacsok ám az ünnepek. Nem egyet a pogányságtól vett át a keresztyén világ. Átírta, átfogalmazta, de megtartotta mégis, mert az ünnepet nem rendelet írjá, hanem az az emíbe- rekben él. Május 1. A tavasz örök. Az ifjúság, de még a megifjoso- dás is gyönyörűség. Május 1.: a munka a Föld minden táján megengedetten, vagy a hatalmak ellen titokban megtartott ünnepe. Kétszem- közt magammal, ebben a bizalmas együttlétben nincs helye a frázisoknak. Mi a munka? Mit értek nekem a mesterségeim, amik megtartottak, élni segítettek? Mitől ünnep nekem az ünnep? Munka? Valamikor az ötvenes években, budai diákként egy termelőszövetkezetbe vezényeltek minket. Társadalmi munka. Utaztunk vagy háromszázan. Polgár- diban vártak minket teherautókkal. Kivittek egy iskolába, ahol a termeket derék- magasságig feltöltöttek szalmával. Kél terem, meg egy kis szoba jutott nekünk, de a szobába csak a tanárok mehettek. Másnap elvittek minket egy óriási répatáblára, ahol, ma már tudom, nem is igazán volt répa. Derékig ért viszont a repce. Egyeltünk. A reggeli elmaradt, délben levest hoztak, de olyant, hogy homok maradt a tányér alján. Bántuk is a répatáblát. Elcsavarogtunk a szomszéd gyümölcsösbe, és másnap, amikor híre jött, hogy a rendőrök visszaküldik azokat, akiket a vasútnál elkapnak, ugyanis akkor már sokan megszöktek volna a trágyával piszkok szalmás hálótermekből. Mi néhányan menetoszloppá rendeződtünk. indulókat enekelve mentünk et a rendőrség előtt, és elgyalogoltunk Székesfehérvárig. így jöttünk haza. Ez lenne hát a munka? No netn! Ugyanazok a gyerekek, akik a répaföldről elszöktek, a Budai vár romjait bontották, hordták a köveket, és eszükbe se jutott, hogy lazsáljanak. A munka valójában az öröm forrása, mindaddig, amíg értelmét és hasznát látjuk. A munka azt hiszem minőség. Embert minősítő hatalom. Segédmunkásként. még mint diák dolgoztam üzemben. A brigád nem fogadott be. Azt hittem ők a hibásak. Aztán, amikor egy nagyobb szállítmány vaslemez érkezett, a rakodásnál a legnehezebb helyre állított a brigádvezető. Tűrtem. Azt hittem sokáig, de még mielőtt jártányi erőm se maradt volna, a legkönnyebb helyre parancsolt. Este pedig kezet fogtak velem az emberek, és akkortól otthon voltam ottan Nem egyenér tékü, de már egyenrangú ember. Hogyan is volt a régi drapériákon? A munka becsület és dicsőség dolga! A munka emberség dolga, az együttdolgozás tudománya. Sietett velem a világ. Egy nyáron át pincér voltam hajón, egy negyedéven át autóbusz jegykezelő. Egy kiránduló hajón, hosszú és nagy volt a placc, úgy negyven méterről ötször küldte velem vissza a feketekávét egv jól öltözött idegen. Hol hideg volt, hol meleg, hol ez volt a baj, hol az. Megalázó volt. de tűrtem. Az ötödik kávét elfogadta végre. És akkor ez a nekem öregember elmondla. hogy pincéreskedés mellett végzett egyetemet. A borravalót nem fogadtam el. de este a zsebemben találtam egy százast. Mit tagadjam örültem neki, dehát a munka tűrés dolga is. Különös világ a lóversenypálya. Dolgoztam ott is. Nem sokéig, de vagy értettünk hozzá, ismervén mindenkit ott, vagy úgy volt igaz, hogy mindig kaptunk valamilyen „fülest”. Különben diák voltam, pénzért adtuk hát ezeket a híreket. Volt viszont a harmadik helyen egy reszkető kezű öreg nénike, ak mindig tíz forinttal jött k játszani, és akiről kiderült hogy hajtő volt valamikor í férje. Nem volt szabályos, dt egy versenynap után rájöt tünk, hogy hárman is segít gettük ingyen tanáccsal CsaLtam, de sose szégyellem A munka tudás is, ismeret És mindez arra való, hogj önmagának és másoknak ; tisztesség határain belül jó tehessen az ember. Későbi: a néniről megtudtuk ugyan hogy hazugság volt a kis tíz forintos szegénysége, deha ez a csalódás egynapi rossz kedv lehetett. Több vol benne az öröm, amíg hinn tudtunk e furcsán értelmezett tisztességben. Később, ezzel kezdtem a. írást, rédiakezelö voltán Nyírbátorban. Marhalevele két írtam. Máig is emlék szem az ott kapott első bor ravalóra. Egy tízest szorítot tak a beadott papírhoz, é akkor nekem megmagyaráz ták a többiek, hogy a tízes i miénk, de azonnal meg kel csinálni az átírást. Nem bor ravaló volt ez, a csúszópen zek palántája inkább. Mégi ez a mesterség is adott örö met. A pénzes levelek köze a sürgősek közé mindig be kevertünk néhány többit is A mankósnak, az öregnek, ; felénknek, a nagyon halk szavúaknak. Hosszú sorol álltak az ablakaink előtt, né zelődni se volt időnk, az em bér csuklója görcsöt kapott ; rabszolga írástól, de lehetet bármilyen fáradt az embei egy-egy szolgálatért ott de rengett benne az öröm Mesterségeim hosszú üsté ját nehéz lenne felsorolni Majd húsz év után egy gye rek, mit gyerek, nagyszen fiatalasszony csókolt meg : vonaton, engem a régi tani tóját. Nyírbátorban egy szá momra már vadidegen, im már idős ember kezelt ve lem, es kínált hosszúlépés sei, mert valamikor község gazdaként én gépeltem i élete első lakáskiutalása: Csak gépeltem, nem ér/ ír tam alá, de a találkozó mégis jólesett. Különös ha tatom a munka. Az emlékei mindig utolérik az emberi és az öröm forrása az n amit tegnap vagy tegnap előtt tettünk. Könyvtáros lettem. Álltán a pultnál, aztán ültem a irodában, mint könyvtárve zető. Elkezdtem úgy, hog; egyszobányi volt a könyvtál Most ámulva állok Nyírbá torban, de méginkább a má tészalkai csodálatos könyv tárban. Valamikor az volt ; nagy álom, hogy mindéi emberre jusson egy könyt Ma már ez egy pusztuló ki faluban is nevetségesen ala csony színvonalú ellátást je lentene. Megnőtt a világ kő rülöttünk. és ha erre gondc az ember, akkor egyszerr nagyon széppé lesz. hogy va lantikor kerékpáron és gya log jártuk a búvó falvaka! Kezünkben a tíz-tizenöt, ki lós csomagokkal hordtuk ; könyveket. A munka a mó göttünk és körülöttünk fel épült világ. Mindaz am jobb, ami több, ami szebb És mert szebb, jobb és több valamennyiünknek része vai Hibban.
