Kelet-Magyarország, 1986. május (43. évfolyam, 102-127. szám)

1986-05-29 / 125. szám

1986. május 29. Kelet-Magyarország 5 és Az öreg a galambok n eggeli ragyogásban, K amint átsétáltam Nyíregyházán az üde Tanácsköztársaság téren, megpillantottam egy rö­vid vászonnadrágos öreg­urat. Szatyor volt a kezé­ben, s nekem úgy tűnt, hogy az „OTP-s" galam­bok, melyek a Takarék- palota zegzugaiban ta­nyáznak, azonnal felis­merték, mert úgy röpköd­ték körül, mint anyjukat a fiókái. Valóban felismerték! Az idős ember a szatyorba nyúlt, belemarkolt tartal­mába, és szórta-szórta az ocsút, a finom eledelt a köréje sereglett galam­boknak. Amióta Picasso galambja a béke jelképe lett a Földön, azóta mint­ha az emberek jobban szeretnék ezeket az élőlé­nyeket. Turbékoltak, röpködtek az öreg körül, aki beszélt hozzájuk. S amikor már elég búzaszemet szórt ki nekik, továbbment. Más parkokba. Etetni a ga­lambokat, mert még jócs­kán maradt eleség a kis szatyorjában. (fk.) Jubiláló önkéntesek Megalakulásának 10. év­fordulója alkalmából jubileu­mi ünnepséget rendezett má­jus 23-án a lónyai, mátyusi, és a tiszakerecsenyi önkéntes határőr csoport, a lónyai nagyerdőben. Jelentéstétel után Heizer György kerület­parancsnok értékelte az ön­kéntes határőr csoport mun­káját, s kiemelte, hogy az ön­kéntesek zöme fiatal, s a cso­portok szervezetileg megerő­södtek, létszámuk stabilizá-' lódott. Elmondta, hogy Ke- csei László és Liba Bertalan önkéntes határőrök közös szolgálatellátás közben ha­társértőt fogtak el. Az ün­nepség végén a legkiemelke­dőbb tevékenységet végző önkéntes határőröket elisme­résben és jutalomban része­sítették. Idegen nyelri honismereti tábor FOGADÓÓRA. Szabó Imre, rendőr alezredes, a Nyíregyházi Rendőrkapitányság vezetője má­jus 30-án — pénteken — reggel 9 órától 11 óráig tart fogadóórát hivatali helyiségében. BÉKENAPOT rendeznek május 30-án — pénteken — a hodászi általános iskolában. Az egész napos programban a természetjárás, főzés és sportprogramokon kívül szö­vetkezetpolitikai vetélkedőt is rendeznek az iskolaszövet­kezetek részére. Néptáncbemutató Megyei néptánc szakági bemutatót rendeztek május 25-én Nyíregyházán, a Váci Mihály Megyei és Városi Mű­velődési Központban. A talál­kozón a hagyományőrző ka­tegóriába tartozó és az arany minősítéssel nem rendelkező II. kategóriás együttesek mu­tatkoztak be. A legsikereseb­ben a milotai cigány együttes és a Feketeszemek tánc- együttes szerepelt. Második helyezést a tanárképző főis­kola és a K1SZÖV közös fenntartású Bessenyei tánc- együttese érte el, míg a har­madik helyen az ököritófül- pösi Fergeteges láncegyüttes végzett a részt vevő 12 cso­portból. A szólisták közül a legsikeresebbnek a Bistei At­tila és Porkoláb Margit pá­ros bizonyult, majd a rang­sorban Demarcsek György és Tóth Béla következett. Az el­ső kategóriájú együttesek be­mutatója októberben lesz az északkelet-magyarországi táncfesztiválon. A hét végéig még jelent­kezhetnek az érdeklődők a Váci Mihály Megyei és Vá­rosi Művelődési Központ ide­gen nyelvi és honismereti tá­borára. Az előbbit augusztus 1.1. és 20. között rendezik meg alsó és felső tagozatos általá­nos iskolásoknak, valamint középiskolásoknak angol, né­met és orosz nyelvből. A tá­borba olyanokat várnak, akik már tanulják a nyelveket, tu­dásukat szeretnék elmélyíte­ni. A tábornak a Bessenyei György Tanárképző Főiskola ad otthont. A KULTÚRA ÉS A GAZDASÁG összefüggése napjainkban cím­mel dr. Véghelyi József a Mű­velődési Minisztérium főosztály­vezetője tart előadást május 29- én — pénteken — este hét órá­tól a vásárosnaményi művelődé­si házban. HÜSZÉVES találkozójukat tartják május 31-én — szom­baton — a Nyírség Konzerv­ipari Vállalat első ízben 1966- ban végzett konzervgyártó szakmunkásai. REPREZENTATÍV összeírást végez 1986. június 1. és 15. között a háztáji és kisegítő gazdaságok­ban a Központi Statisztikai Hi­vatal megyei igazgatósága. A megfigyelés a megye 159 telepü­lésén mintegy hétezer gazdaság­ra terjed ki. Az összeírást végző számlálóbiztosok megkérdezik egyebek között a kijelölt gaz­daság használatában lévő föld­területet. annak növényfélesé- genikénti hasznosítását, az állat­tartást szolgáló épületeket, s a termelést segítő kisgépeket. Az adatok titkosak, csak összesítve kerülnek felhasználásra, így adózás alapját nem képezik. Kérik a lakosság megértését és az összeírok munkáján'ak se­gítését. Dajka Margit- filmsorozat „Dajka Margitra em­lékezünk” címmel május 29. és június 4. között Bu­dapesten a Honvéd mozi­ban esténként 20 órai kez­dettel azokból a filmekből rendez vetítéseket a FŐ­MŰ, amelyekben a szí­nésznő emlékezetes ala­kításokat nyújtott. Május 29- én a Liliomfi látható, 30- án Gyarmathy Lívia filmje, az „Ismeri a szan- di-inandit?”, 31-én Huszá- rik Zoltán Szindbádja, jú­nius 1-én a Macskajáték, Makk Károly filmje, utá­na másodikán a Sándor Pál rendezte „Herkules- fürdői emlék". Június 3- án a Legato, és negyedi­kén a Kedves szomszéd című filmeket vetítik a - IfQftvJid moziban Dajka Mßjgfft emlékére. TiTT"---------, . , 1 Sikeres műsor Régen látott jó hangulatú koncert volt szombat este Nyíregyházán, a Kert moziban. A zenesznobok valószínűleg el­húzták volna szájukat, hiszen ..csak” szórakoztatott, felvidí­tott. elandalított zenéjével a gyuLati fiatalok alakította Név­telen Nulla együttes. Jókedvű­en, szellemesen, ötlettelien cs — egyáltalán nem mellékes — kitűnően muzsikálva. Hevesi Tamás mindent tud a hangjá­val. s emellett gitárosnak, sőt táncos-komikusnak sem utolsó. A többiek — Hevesi Imre (basszus), Fábián Tamás (dob). Urmössy László (billentyűs). Köles István (szakszofon) — is legjobb formájukat hozták, pe­dig a nézőtéren jócskán ma­radtak üres székek. Különösen méltányolandó a -teljes erőbedobás azért, mert már a kezdetkor tudták : nem­hogy keresnének, még rá is fi­zetnek erre a fellépésre. A hangosítást vállaló gmk ugyan­is az utolsó pillanatban vissza­lépett, a Névtelen Nulla azon­ban tisztességesebbnek érezte, ha nem csapja be a közönsé­get, s gyorsan szerzett felsze­relést — dupla díjért! A szervezők, a Honvéd utcai művelődési ház népművelői mindent megtettek a sikerért, mégis ráfizettek anyagilag, mert jóval kevesebben jöttek el a vártnál. Vállalták a koc­kázatot, hogy egy kevéssé is­mert (bár már slágerlistái dalt előadó), de nagy jövő előtt álló zenekart bemutassanak a nyír­egyháziaknak. A közönségsikert látva, leg­közelebb talán már bevételük is lesz. Megérdemelnék. (—PP) NEGYEDIK ALKALOMMAL rendezik meg a Nyíregyházi 13. számú Általános Iskolában a „Csali-suli” elnevezésű rendez­vénysorozat. melynek fő cél­ja a család és az iskola kapcso­latának erősítése. Idén ez kibő­vül az úttörőmozgalom 40. év­fordulója tiszteletére tartott programokkal. Május 28. és jú­nius 2. között számos érdekes esemény színhelye a guszevi is­kola: baráti találkozó régi úttö­rővezetők és mai diákok között, képzőművészeti kiállítás, színi előadás, fórum a város vezetői­vel, sportesemények, filmvetí­tés, úttörő-találkozó, előadások fordított nap, amikor a diákok „átveszik a hatalmat”. A kereskedelmi és vendég­látóipari szakmunkásképző­ben szállásolják el a honis­mereti diáktábor tagjait. Jú­nius 23-tól 28-ig általános és középiskolások az úttörőmoz­galom és az ifjúsági szerve­zetek Szabolcs-Szatmár me­gyei történetét kutathatják. Mindkét táborra a jelentke­zési lapokat május 31-ig küld­hetik el az érdeklődők a me­gyei művelődési központ cí­mére: Nyíregyháza, Szabad­ság tér 9. Üttörötörténeti vetélkedőt ren­deznek május 29-én, csütörtökön 14 órától az országos jubileumi úttörőhél és a könyvtári napok keretében Nyíregyházán, a Mó­ricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtárban. Ekkor lesz a Küzdő korunknak új nemzedé­ke című olvasónapló-pályázat eredményhirdetése is. Színvonalas műsorral mutatkozott be a 15. sz. Jósa András Általános Iskola az úttörőmozgalom 40. évfordulója alkal­mából. Felvételünk a nyíregyházi MVMK hangversenyter­mében készült a műsorról. (Farkas Zoltán felv.) VB-TV-ÜGYELET Napokon belül kezdetét ve­szi a mexikói labdarúgó-vi­lágbajnokság, melynek mér­kőzéseit a televízió közvetíti. A futballrajongók már jó elő­re felkészültek egy-egy mér­kőzés izgalmaira, s ezt csak az fokozhatja, ha a nagy „pillanatban” elromlik a tv- készülék. A felesleges izgal­mak elkerülése végett a HIREX a világbajnokság egész ideje alatt ügyeletet tart Nyíregyházán, és az ek­kor meghibásodott tv-készü- lékeket soron kívül kijavít­ják, szükség esetén házhoz is mennek. Az ügyelet május 3í-én — szombaton — kez­dődik, hétfőtől péntekig reg­gel fél nyolctól este nyolc óráig, szombaton reggel fél nyolctól déli egy óráig, dél­után négytől este 8 óráig, és vasárnap délután négy őrá- ■ tói este 8 óráig áll a lakos­ság rendelkezésére. Megtalálták Esztergom ezeréves városkapuját , , j ... - - ■ Trópusi hangulatot árasztó növények Mátészalka bel­városában. (Elek Emil felvétele) npfnüser' Nem mindennapi régészeti le­letre bukkantak Esztergomban. A város központjában út- és csatornaépítés közben megtalál­ták az egykori királyi város északi kapuját és a várfal ma­radványait. A nevezetes kapu már Szent István uralkodása kezdetén állhatott, s valószínű, erre szegezték fel 998-ban az Ist­ván elleni lázadó, legyőzött és felnégyelt Koppány vezér testé­nek egy részét. A városkaput, amelyet az Árpád-házi királyok udvarnokainak közeli plébánia- templomáról, a Szent Lőrinc templomról Lőrinc-kapunak ne­veztek el, 1202-ben, Imre király oklevelében említik először. A kaputorony falmaradványaival együtt előkerültek a kőtömbök­be ágyazott vasperselyek is, eze­ken forogtak a súlyos kapuszái- ■nyak. A régészek eddig csak közép­kori oklevelek, törökkori ábrá­zolások és a XVIII. századi fel­mérések adatai alapján megkö­zelítően tudták, hogy hol állha­tott a városfalra épített kaputo­rony. Most csak arra futotta, hogy a kaputorony és a városfal ma­radványait dokumentálják, s ha­marosan visszatemetik a becses emlékeket, az úttest burkolatán azonban jelzik majd, hogy mit rejt a föld mélye, s az egyik épület falán emléktáblát is el­helyeznek. A SZAVICSAV fehérgyarmati üzemmérnöksége is egyre több feladat elvégzésére alkalmazza a Commodore 64 szá­mítógépet. Ivóvízbekötési kölségvetés, számlakészítés; a számlák havi és negyedévi összesítése összegben és a be­épített anyag mennyiségben, településenként; üzemmérnök­ségi terv készítés és negyedévenkénti kiértékelés a mai fel­használási terület. HÍREK ÍJ Kelet Magyarország KÉPEK EGÉSZSÉGNEVELÉSI NAPOT rendeztek május 26-án Nyírvas­váriban. A korszerű táplálkozás­ról, az egészséges életmódról tartott előadás mellett nagy si­kerű tej-, tejtermék-bemutatóra is sor került. Az egészségnevelé­si hónap előadásait javarészt kórházi orvosok tartották. de kivették részüket a körzeti or­vosok, üzemorvosok Is. MÁJUS 29., csütörtök KRÓNIKA MAGDOLNA NAPJA A Nap kél 4 óra 53 perc­kor, nyugszik 20 óra 30 perckor. A Hold kél 1 óra 22 perc­kor. nyugszik 10 óra 41 perckor. Kilencven éve született Háner József (1896—1975) vasesztergályos, a magyar munkásmozgalom harcosa, 1914—töl a Magyarországi Szociáldemokrata Párt, 1945-től pedig a Magyar Kommunista Párt tagja. Várható időjárás ma es­tig: nyugat felöl egyre hosszabb időszakokra bo­rul be az ég. Eleinte a Du­nántúlon, majd később az ország más részein is ki­alakulnak záporok, zivata­rok, egy-egy körzetben fel­hőszakadás. jégeső. A nyu­gati országrészben már fő­leg csendes eső várható. A déli, később a Dunántúlon északnyugatira forduló szél megerősödik, zivatarok Ide­jén viharossá fokozódik. A legmagasabb nappali hő­mérséklet nyugaton 16 és 21 fok, keleten még 22 és 27 fok között várható. Tájékoztatjuk tisztelt fogyasz­tóinkat, hogy 1986. július 1-tSI vállalatunk megváltoztatja a gaz­di jszámlázás eddigi rendszerét: átalánydíjas (tüzhelyes) fogyasz­tóink esetében kéthavi számlá­zásról áttérünk a háromhavi (ne­gyedéves) számlázásra. A gáz­mérővel rendelkező fogyasztók­nál a kéthavi számlázási ciklus továbbra is megmarad, a leolva­sási időpontok változnak meg. A konkrét változásról valamennyi fogyasztó értesítést kap körzeti díjbeszedőink által. Eredményei munkánk érdekében kérjük fa­gyasztóink közreműködését. TI- GAZ debreceni igazgatósága. (1040) Megér egy mosolyt — Miért nevettél a cir­kuszban akkorát azon a bohócon, amikor nem is volt annyira jó? — Nem, annyira jó nem volt, de nagyon hasonlított rád! ^ 11-277 Hirfifjrelet«: KERTÉSZ SÁNDOR ANTIK ROLLS ROYS ÁR­VERÉSEN. Egy 1910-ben ké­szített Rolls Roys, amely va­lamikor a sziámi király tu­lajdona volt, 2,83 millió fran­cia frankért kelt el a Sotheby, s cég árverésén vasárnap. A monte-carlói aukción csak régi autók kerültek kalapács alá. JÖL SIKERÜLT véradónapot' tartott a Szabolcs-Szatmár me­gyei Gyógyszertári Központ. A részt vevő 76 önkéntes véradó 45,5 liter vért adott a rászoru­lóknak. A KAROS szenvedélyek ELLENI KÜZDELEM hónap al­kalmából pályázatot hirdetett az 1985 86-os tanévben a megyei alkoholellenes bizottság, és a Magyar Vöröskereszt Szabolcs- Szatmár megyei vezetősége ál­talános iskolai vöröskeresztes csoportok részére. A beérkezett pályázati lapok alapján a zsűri kiválónak minősítette a rétköz- berencsi, mátészalkai, ajaki, mándoki, kékesei és a Vajai Általános Iskola vöröskeresztes isoportjait, akiket 1000—1000 fo­rintos vásárlási utalvánnyal ju- :almaztak. 600 forint értékű utalványt nyertek a kántorjáno- >i, encsencsi, nyirparasznyai, <éki, vásárosnaményi, túristván- 3i, buji, mátészalkai és a Nagy- talászi Általános Iskola vöröske- ■esztes csoportjai, míg 500 forint Irtékü utalványban a tiszalöki, »pagyi, nyírkarászi, nyirbogdá- tyi és a nyíregyházi Benczúr 3yula, valamint az l-es számú gyakorló Általános Iskola vörös- leresztes csoportjai részesültek. Értesítjük tisztelt fogyasztóin- íat, hogy 1986. június l-től :ázdíjbefizető-helv nyitvatartása íz alábbiak szerint módosul: létfön: 7,15 órától 15,35 óráig; redden, szerdán, pénteken 7,15 irától 18,00 óráig; csütörtökön ,15 órától 20,00 óráig; szomba- on 7,15 órától 13,00 óráig. Haté- :ony munkaidő-kihasználás érde­lében kérjük új szolgáltatásunk génybevételét. TIGÁZ debreceni izemígazgatósága. (1041) Ittasan — lopott gépkocsira! A rendőrség eljárást indí­tott P. J. 17 éves lakatos, nyíregyházi lakos ellen, aki május 28-án — szerdán — a hajnali órákban egy lopott személygépkocsival, vezetői engedély nélkül, alkoholtól befolyásolt állapotban a meg­engedett sebességet jelentősen túllépve közlekedett Nyíregy­házán, a Kun Béla utcán. Ittasság, gyakorlatlan veze­tés és gyorshajtás következ­tében az útpadkára hajtott, majd egy vaslámpa oszlop­nak ütközött. A baleset kö­vetkeztében a személygépko­csi vezetője és két utasa sú­lyos, életveszélyes sérüléseket szenvedett, a gépkocsiban je­lentős anyagi kár keletke­zett. A rendőrség a vizsgála­tot szakértők bevonásával folytatja.

Next

/
Thumbnails
Contents