Kelet-Magyarország, 1986. május (43. évfolyam, 102-127. szám)

1986-05-24 / 121. szám

7ónai József emlékezete it- dolgozott. Művészi becsvá- jll gya azonban csakhamar to­ss- vább vitte. A pezsgő kiállí- 3r tási életben megismerkedett , a korabeli francia festők tö­rekvéseivel. Maurice Denis, Bonnard Vuillard, Sérusier egy bretagne-i falucskában. Pont Avenban új, merészen kolorista mozgalmat hozott létre, mely a századvég fon­s. tos irányzataként a Próféták t- elnevezéssel vonult be a mű- é- vészettörténetbe. Rippl-Ró- ja nai és francia barátja, a ke­rt, sőbbi világhírű szobrász nt Maillol csatlakozott hozzá­juk. la A fiatal festők képeiken — le Gauguin ösztönzésére — a )- körvonalnak és a tiszta, ár- rt. nyalatlan színeknek juttat- )- ták a főszerepet. Az atmosz­ferikus hatásokat az impresz­1. szionistákkal ellentétben tel- í- jesen elhanyagolták. Műveik t, ezért sikszerűek, igen deko- ratívak. i- Munkácsy e törekvésekkel t- nem tudott egyetérteni, ezért A Rippl-Rónai a nélkülözése- n két vállalva indult új útjára, t, Első új stílusú képe, a Nő t. - fehérpettyes ruhában még 5, sötét színekkel festett, de a í, körvonal szerepét hangsú- i- lyozva egy síkba komponált, g A mellérendelési elvet alkál­it bácsi vörösbor mellett mazta minden képén, az arc, az alak, a háttér egyaránt fontos volt számára. Neuilly-be költözött, itt festette első főművét, a „fe­kete képek” sorozatát. Mint naplójában írta: „nem mint­ha feketének láttam volna a dolgokat, hanem, mert a fe­ketéből kiindulva akartam azokat megfesteni. A fekete és a szürke szín akkor na­gyon érdekelt”. A sorozat legismertebb da­rabjai az Ágyban fekvő nő (1891) és a Kalitkás nő (1892) . 1891-ben festett öreg­anyám című képe (ma a Ma­gyar Nemzeti Galéria kin­cse) még Gauguin ritkaság- számba menő elismerését is kivívta. Képein legtöbbször család­ját és baráti körének tagjait ábrázolta otthonában ..........az intim élet adta az inspiráci­ókat. A család, a rokonság, az ismerősök szokásait, éle­tét figyeltem meg. Kisvárosi alakok, típusok érdekeltek. Ezeket festettem a társada­lom minden rétegéből.” A XX. század első évtize­dében képeinek legjellem­zőbb témája az interieur. A kisvárosi életképeken látszó­lag nem történik semmi. A főtéma a századvégi kisvá­rosi élet nyugalma a végte­lenbe nyúló délutánokkal, az ünnepekkel, az emlékeiken merengő asszonyokkal, édes - anyjával, feleségével és né­hány közeli jó baráttal, pél­dául Piacsek bácsival. Sokat és gyorsan festett. „Én az egyszerre festés szépségében és erejében teljesen bí­zom ... az így készült kép festésmódja emlékeztet a vi­rágra, vagy a gyümölcsre, melyen még rajta 'van a hamva.” Párizsból hazatérte után kedélyvilága teljesen meg­változott, palettája kivilágo­sodott, a hazai táj színeivel telítődött. 1906-os kiállítása példátlan sikert hozott, a festészet fejedelmeként ün­nepelték. Ekkor vásárolta meg a Róma villát is. Siker- sorozata haláláig tartott, és ma is teljében van. Stílusa változott, színei áttüzesed- tek. Képei igen dekoratívak, stilizáltak, rafinált, korában nagy feltűnést keltő színak­kordokkal. Az alakokat mar­káns kontúr öleli körül. Az élénk, töretlen sárgákat, pi­rosakat, kékeket, zöldeket nagy, csaknem egy négyzet­centiméteres foltokban rakta egymás mellé. Ezáltal deko­ratív síkkompozíciókat ho­Piacsek bácsi babákkal Babits Mihály arcképe zott létre, melyek a magyar szecesszió főművei: Apám és Piacsek bácsi vörösbor mel­lett (1907), Párizsi interieur (1910), Interieur zöld karos­székkel (1910), Lazarine és Anella (1910), Petrovich Elek és Meller Simon (1910). A párizsi korszak tompí­tott hangját telt, hangos de­rű váltotta fel, melyre élénk visszahatás utolsó korszaká­nak finom pasztell színekkel festett sorozata. Általában nőket ábrázolt rajtuk, pi­káns élveteg arcokkal — mint naplójában írta: arcké­pek „érdekes életű és még érdekesebb kinézésű asszo­nyokról és lányokról”. Sokat szerepel rajtuk Bányai Zor- ka, a kis színésznő, utolsó múzsája is. Művész- és író- barátjairól, Móricz Zsig­mondról, Babits Mihályról és Szabó Lőrincről készített megrázó erejű arcképeit is ez időben festette. Hattyúdalai, késői ónarc­képei. a Pirossapkás önarc­kép (1924) és a víziószerü Utolsó önarckép (1924) a si­kerek és ünneplés ellenére is fáradt öregemberként mu­tatják, mélyen ülő szemében keserű élettapasztalattal. rarapilás, népszerűsítés íregyházi múzeumbaráti kör A most tízéves felnőtt ta- ;ozat meg-megújuló szaka- .zokat élt át. A kezdeti tö- neges érdeklődés után öt- ien-hatvan tagú törzsgárda naradt, s ez a létszám ideá- isr.ak tekinthető. Már az el- ő évtől programba kerültek íz egyesületet közösséggé for- náló kirándulások. 1979. és 981. között megyei műemlé- :i körutakat szerveztek ab- iól az elhatározásból eredő- n, hogy addig a baráti köri agok nem látogatnak más idékekre, míg Szabolcs- .zatmár kulturális, műem- áki értékeit kellően meg iem ismerik. Ezt követően ártak Széged környékén, Iszak-Dunántúlon, a Duna- anyarban. A kirándulások­oz autóbuszával a nyíregy- ázi Móricz Zsigmond Szín- áz nyújtott segítséget. Az évtized során a múze- imbaráti foglalkozásokon 74 örténeti, 38 művészeti, 35 léprajzi, 31 régészeti, 11 iro- lalmi, 6 egészségtörténeti és :ét kultúrpolitikai témájú lőadás hangzott el. A talál- :ozók gyakran kapcsolódtak vfordulókhoz. Méltatták Ciss Lajos múzeumigazgató nunkásságát, szóltak az elő­dók a százéves tiszaeszlári érvád perről, 1982-ben a úszéves megyei kezelésű túzeumi hálózat kialakuló­dról, eredményeiről, a sza- olcsi muzeológusok kutató" eldolgozó munkájáról, 1983­ban a 100 éve született Ma­dách Imréről és az 50 éve halott Krúdy Gyula élet­művéről. Az alapszabályban előírt követelmények teljesítését jelentette a történeti kiállí­tás életmódtörténeti tárgyai­nak összegyűjtése vagy a vásár osnaményi isrkolatörté- neti múzeum anyagának gaz­dagítása. A jelentős múzeu­mi kiállításokhoz kapcsolód­va a nyíregyházi múzeum vetélkedőket szervezett, mely­be a múzeumbaráti kör tag­jai is bekapcsolódtak. Évek óta anyagilag is támogatja a kört a Józsa András Múzeu­mon kívül a megyei kór­ház, a Minikönyv-klub, a Nyíregyházi Városi Tanács. Továbbra is megmarad a TIT Bessenyei György Szabad- egyetemének történeti tago­zatával kiépített kapcsolat, mely a késő őszi, kora tavaszi hónapokban közös, színvona­las előadássorozatot jelent. A Jósa András Múzeum Baráti Körével közösen működő Tá­jak—Korok—Múzeumok Klub a jövőben is jelentős szere­pet kíván betölteni a mú­zeumügy népszerűsítésében, a történeti ismeretek gyara­pításában, a hazafias tudat erősítésében. Dr. Papp Ágoston, a Jósa András Múzeum Baráti Körének titkára tt járt a megyében Váncsa Jenő me­zőgazdasági és élel­miszeripari mi­niszter. Feladata volt, hogy átadja a máriapócsiaknak jeles munkájukért a Miniszterta­nács Vörös Zászlaját. De ad­dig is, amíg a nap rangos eseményére sor került, történt egy s más. Szót váltott a ju­hászokkal, körülnézett a do­hánytermesztő asszonyok bi­rodalmában, járt a varrodá­ban és eközben repült az idő. Főként ezek miatt rövidebb lett a fő fogással az ebéd, s a fehér asztal melletti beszél­getés is. Mert három órakor már az ünnepi küldöttgyűlés emel­vényére várták a vendége­ket, a pirított burgonyával körített jóféle sültek a tála­lón maradtak, kávét sem szervírozhattak. Belefért vi­szont a röpke ebédidőbe né­hány anekdota. A miniszter mondta el, hogy egy alka­lommal zárszámadáson vett részt. Nem hivatalosan, csak baráti szóra ment, kérte is -- ~~nz elnököt, ne szerepeltesse a protokollban, fel nem szólal, a nevét se említse. — Kérhettem én a baráto­mat. Az volt az első, hogy be­jelentette, jelen vagyok és a kelleténél is jobban bemuta­tott. Amikor később szünetet tartottak, kint az udvaron mellém szegődött egy hitetlen magyar és megkérdezte: — Maga tényleg miniszter? — Tényleg az vagyok — mondtam — mire az én em­berem csodálkozások köze­pette csóválta a fejét: — Nahát, ez a mi elnökünk életében talán most mondott először igazat... Ezekután mégis csak szót kért a közgyűlésen a minisz­ter és ahogy illik, előbb be­szélt az ország, a mezőgaz­daság dolgairól, majd feltett szándéka szerint így folytat­ta: — Most pedig miután az elnök barátom kérésem elle­nére bemutatott, engedjék meg, hogy én is bemutassam őt... Ezen mindenki, de kivált­képp az elnök lepődött meg, de miután Váncsa Jenő elmondta az udvari be­szélgetést, percekig nevetett a közgyűlés. Eközben lángolt, égett az elnök arca ... Derű fogadta a miniszter elbeszélését, de ahogyan az már lenni szokott, anekdotára anekdota a válasz. íme: — Amikor Kádár János legutóbb a megyében és Szat- márban járt — mondta az eset tanúja — a szatmári tsz is megszervezte az üzemlátoga­tást. így jutottak el a legelő­re is, ahol a tsz szemre is szép csordája legelt. A pásztor egy idős ember, terebélyes diófa árnyékában hűsölve tekinte­tével őrizte a jószágot. Kádár elvtárs kezet fogott vele és megkérdezte: — Maga a pásztora ennek a csordának? — Nem én. A fiam a csor­dás. — És ahogy ezt kimond­ta, elkezdett nevetni az öreg, majd hogy látta, a vendég nem igen érti derűjét, meg­magyarázta: — A fiam az este erőnek erejével rábeszélt, vállaljam el a csordát, fizet is érte, mert ő látni, hallani akarja Kádár elvtársat. Ha én a fi­amnak elmondom, hogy Ká­dár elvtárs a helyembe jött, hogy kezet fogjon velem és beszélgettünk ... Ha én ezt elmondom és még fizetséget is kapok érte ... Ez fért bele, ennyi a vidám­ság az ünnepi ebédbe, de ami a történetek elindítója volt, az se maradjon ki. Egy idős asszony, ünneplőben, hajlott háttal, botjának segédletével igyekezett arra, ahol a hús­levest tálalták. A tsz-iroda egyik dolgozója észrevette és megkérdezte: — Hová megy Mari néni? — A miniszter urat szeret­ném látni. — Nem ér az most rá! A közjáték híre természe­tesen közvetítő útján a te­rembe is eljutott. Emberi do­log a kíváncsiság. Ki tudja, milyen érzés munkálkodik abban, aki egy közéleti, ne­ves személyiség közelébe akar jutni. Meglehet Mari néni — bár nagy időt meg­ért — közvetlen közelről so­ha nem látott még minisztert. Hitték egy páran: most sem fog. Mari néni viszont kitar­tott szándékában. Honnan- honnan nem került elő, ami­kor a miniszter. a várakozó autóbusz felé tartott, az idős asszony előtte termett. Kéz­fogás és rövid beszélgetés kö­vetkezett. Azt látni kellett, ami a néni arcára írva volt. Büszkeség és öröm sugárzott, mert sikerült a terve. Tekin­tete körbejárt: — Látjátok? Ez itt én va­gyok és a miniszter! Seres Ernő 1986. május 24. Q Q

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents