Kelet-Magyarország, 1986. május (43. évfolyam, 102-127. szám)
1986-05-22 / 119. szám
1986. május 22. Kelet-Magyarország 3 Elmondanák mindenkinek... Érdemes lesz-e megmutatni unokáinknak? Felelősség, fészekrakás, életmód Szabolcsi küldöttek a KISZ kongresszusa előtt Már csak néhány óra és összeül a KISZ XI. kongresszusa. Megyénk fiataljai is fokozott várakozással tekintenek a fontos esemény elé. A KISZ-tagokat képviselő küldöttek közül sokan arra készülnek, a plenáris üléseken vagy a szekciókban elmondják tapasztalataikat. A KISZ-ről, ifjúságpolitikáról, mozgalomról, megújulásról, életről, amely a fiatalok szemüvegén át nem egészen úgy tükröződik, mint az idősebbeknél ezt megszoktuk . .. Vállalni a felelősséget Az első kongresszusra készül Rajzinger Margit, a KI- SZÖV ágazati KlSZ-bizott- ságának titkára. A női szabó szakmát cserélte fel jelenlegi beosztásával', nemrégiben választották meg erre a posztra. — Ha szót kapnék a kongresszuson, mindenképpen az egyéni felelősség kérdését boncolgatnám. Hiszen azt látjuk magunk körül, hogy sokan igyekszenek valakinek az álarca mögé bújni. Vagy hivatalos intézménnyel takarózni, vagy a családra, vagy a közösségre hárítani a hibák létrejöttének okát. De miért tesszük ezt? Hiszen valahol valamennyien részesei vagyunk egy körnek, amely alól semmiképpen nem vonhatjuk ki magunkat. Ezt láttam korábbi munkahelyemen is, s most, hogy a szövetkezeti iparhoz tartozó üzemeket végigjárom, gyakran csalódás fog el. A tisztességtelen haszonszerzést nem minden közösség ítéli el olyan élesen, mint a korábbi években ez megtörtént. Én mindenképpen abban látom a KISZ felelősségét, hogy ébressze rá a fiatalokat és az éppen szülővé lett tagjait, hogy a gyermekek nevelése nem hárítható később a KISZ-re vagy a társadalomra vagy bárki másra. Ahhoz, hogy felelősséget érző. ügyünket vállaló, társadalmi rendszerünknek elkötelezett fiatalokat neveljünk, a mikroközösségben, a családban kell elkezdeni ezt a hatalmas feladatot. S a KISZ ebben legyen partnere a társadalom valamennyi érintett szervezetének ... Fenn és lenn Kónya Károly, a MEZŐGÉP Vállalat fehérgyarmati gyáregységének hegesztője hat éve a KISZ-bizottság titkára. Érthető, hogy az ifjúmunkások helyzetéről szólna szíve szerint. — Nem a legrózsásabb az ifjúmunkások élete — hangoztatta a fiatalember. — Országos és megyei átlaghoz viszonyítva is lemaradt a gyarmati térség. Elég, ha a fizetéseket nézzük. Megyénkben zömében gyáregységek találhatók és itt bizonyíthatóan több száz forintos bérhátrányban van a pesti anyagyárhoz képest még a képzett szakmunkás is. Hát még a fiatal! Neki még az alacsony pályakezdő fizetés hátrányát is el kell szenvednie. Nincs ez jól, tudják „fent" és erőteljesen hangoztatják „lent". Nehéz elvárni így a fiataltól a közösségi aktivitást, ha tudjuk, hogy a műszak után rohan maszekolni, hogy mielőbb összejöjjön a lakás beugrója. Faluhelyen a kalákás építkezés segít, de itt a városban, ez már nem jellemző az új otthonok megteremtésére. Érdemes lenne azt is vizsgálni, miért közömbösek, érdektelenek a fiatalok. Mert nem elég azt hangoztatni, hogy nincs vonzó program a KISZ-ben. el kellene már jutni odáig, hogy személyes ügyének érezze a KISZ-tag: változtasson a rossz gyakorlaton. Ha megújulásról van szó. én ebben látom az egyik fontos problémát. Hegelőzni — kevés Az értelmiségi fiatalokat és azon belül is az orvosokat képviseli dr. Berecz István, a megyei kórház radiológus szakorvosa. 1977-ben még az orvosegyetemen lépett be a pártba, a megyei kórházban volt alapszervezeti KISZ-tit- kár, a bizottság tagja, most pedig a KISZ KB mellett működő értelmiségi fiatalok tanácsában az orvosi munka- bizottságban tevékenykedik. — Az éjszaka ügyeltem és a holt időben rendezgettem gondolataimat. Ha szót kapok, akkor az egészség megőrzésére irányuló társadalmi programokról beszélnék. Elmondanám, hogy nem elég a betegséget megelőzni, hanem fizikai, szellemi jólétet is kell varázsolni az embereknek maguk köré. Hisz egy csomó betegség nem úgy alakul ki, mint a régi hagyományos kórok, hanem a környezeti hatások eredményeként csak jóval később tudatosul a páciensben. Annyit beszélünk a mozgás fontosságáról, az ésszerű táplálkozásról, a stressz elkerüléséről, mégsem elég hatásos a propagandánk. A KISZ a különböző tömegsportakciók révén elérheti, hogy a fiatalok megszeressék a rendszeres testmozgást és majd erre neveljék gyermekeiket is. Nagy társadalmi program ez. amelyben az orvosfiataloknak kötelességük a jelenleginél sokkal erőteljesebben latba vetni ismereteiket. A kényelmes turizmus helyett a vízi túrát, a kerékpározást javasoljuk. Hívjuk ide más megyék lakosait, hogy gyönyörködjenek a nálunk még egészségesebb környezetben! Emellett szólnék még az értelmiségi fiatalok sajátos gondjairól, az erőteljes fluktuációról. Megyénk küldöttei hamarosan az ország nyilvánossága elé tárhatják mondandójukat. Lehet, hogy nem jól fésült mondatok hangzanak majd az emelvényről, ám a szenvedélyesen fogalmazott gondolatok a jobbító szándékot tükrözik. Tóth Kornélia Ha ez így megy tovább, most született gyermekeinknek, unokáinknak már az ezredforduló táján sem tudjuk megmutatni: milyenek is voltak azok a házak, ahol mi születtünk, milyen is volt az az utca, ahol záporeső után olykor cipőben is belegázoltunk az árok meleg vizébe, hogyan tapasztották meszelés előtt szüléink az ól falát, milyen jó búvóhely volt a ház alatti pince, milyen hűvös volt nyáron is a kamra, milyen forróságot ontott a padlásra a pala. A városokban eltakarították az elmúlt korok jó, vagy rossz hagyományait őrző házakat, a falvakban pedig legtöbbször maga a tulajdonos, vagy gyermekei kezdték el szégyellni a múltat. A városiasodás ürügyén olyan házak épültek, amelyek távol állnak hagyományainktól, idegenek mai életünktől, de — legalábbis kifelé — megmutatja: milyen gazdagok vagyunk. A kocsi a város közvetlen közelében, Nyírteleken gurul. Vincze István megyei főépítésszel szép házat keresünk, aztán ahogy telik az idő, már egy elfogadhatóval is elégedettek volnánk. De még ilyen sincs. Már persze az újak között. A régiek között annál több. Például a tanácsháza utcájában, ahol a megmaradt álkontyos épületek megőrzésre méltó hagyományokról árulkodnak, ám az újak már „városiasak”. Az emeleten loggia, pedig a nagy kert, az udvar egyből elárulja: semmi szükség rá, ugyan ki megy fel ott a lépcsőn, hogy természetet lásson, ahol csak ki kell tenni a lábát a zöldséges-, vagy a virágoskertbe? Elvesz a lényeg A sportpályához vezető út két oldalán a háromszintes házak előtt olyan „színes” a kavalkád, hogy nézni sem érdemes sokáig, legfeljebb tervezőiket kellene érte „jutalmazni”. A lakótelep képe is lehetett volna szebb, ha egyáltalán indokolt, hogy falun, ráadásul egy szétszórt Nyírteleken lakótelep legyen. Nyilvánvalóan így olcsóbbak a közművek, de elvész a tág tér, az udvar, a kert, ami falura vonzaná a városi embert. Nyírpazonyban már láttunk majdnem egységes utcaképet is. Az utcára merőleges nyeregtetők felidéznek valamit az egykori faluból, sőt egy merészebb, vagy csak a hagyományokat jobban tisztelő építtető boltíves tornácot is terveztetett magának, ezzel nemcsak mássá, értékesebbé is tette készülő házát Az utcára merőleges gerincű nyeregtetős házak az egykori falusi lakóház-elrendezést követik, viszonylag egységes utcaképet eredményeznek. Hogy házaink ilyenné váltak, elsősorban azoknak „köszönhető", akik felépítették, hiszen ők a megrendelők, ők fizettek tervezőt és kivitelezőt, de azért befolyásolásukért jóval többet tehettek volna azok, akik kívánságra feladták terveiket, és terv helyett rajzolták, amit a gazda álmodott. Hibáztak természetesen a tanácsok is, hiszen az engedélyeket ott adták, pedig ott ismerték legjobban: hogyan változik, hogyan torzul el egy-egy utca képe egy oda nem illő ház felhúzásával. De hibásak azok a jogszabályok is, amelyek nem követelték meg, hogy a terveket elbíráló bizottság ne csak egy ház tervrajzát kapja kézhez, hanem azt is, milyen lesz az majd abban a környezetben, ahol felépül. Most körülbelül száz terv Oros is alig alkalmas már rá, hogy egy igazi falut mutató fénykép készülhessen. Egy-egy felújított ilyen házat sátortetők vesznek közre, a nemrég nyitott új utcákban már sok a nyeregtető, de egységes, vagy igazán jól mutató utcakép még elvétve sincs. Vajon mi is volna elfogadható egy nézelődő ember számára egységes utcaképnek? Talán a másfél évtizede divatossá vált Sz—8-as házak szebbek volnának? Vagy az volna az igazi, ha egy falu minden utcájában azonos formájú házak állnának, s minden falu hasonlítana egymásra? Nyilván nem. Azokat az SZ—H-asokat a kényszer hozta a megyébe, azok a házak akkor épültek, amikor ezrével dőltek össze a Sza- mosközben a régi, az ottani életformának legjobban megfelelő, azt legjobban tükröző házak. Akkor gyorsan kellett cselekedni, hugy a májusi árvíz után, még a tél beállta előtt mindenki fedél alatt legyen, nem készültek új tervek, csak adaptálták a sokszorosított, fénymásolt Az egykori boltíves, tornácos beépítést visszaidéző házat Nyírpazonyban kaptuk lencsevégre. terveket. Aztán az ilyen ház másutt is megtetszett, és — mivel nagyjából ebben az időben kezdték propagálni az ajánlott terveket —. megyeCélszerű legyen Nem illeszkedik a kialakult utcaképbe a tetőtér-beépítéses. kiemelt ház. kiderült, hogy változatosnak változatos ugyan, de semmivel nem szebb, sőt csúnyább a korábbiaknál. Csak jóval drágább is azoktól. Valamikor télen a falusi ember konyhában élte le fél életét, a szobába csak lefekvés előtt gyújtottak be, ma pedig tüzelőtárolóvá vált a kétszintes ház pincéje. Ha korábban elég volt 20—30 mázsa szén, most 100, meg 150 mázsa kell egy téli fűtésre, miközben a ma divatos nappali szobákat alig használják többet a ko: bbi, úgynevezett tisztaszol,ától. Ráadásul fölösleges energiát emésztenek a közlekedők, a gardróbok. Itatás B ódi Jóska meghajtja az istvándi csordát. Két kutya tereli a teheneket a gémes- kút felé. Az eső csendesen csöpörög, reménykednek is az itteniek, hisz’ ha „tőgyei a Birhó”, azaz nyugat felől jön a felhő, eső szokott lenni. Aztán a csöpörgés is abbamarad. A csordás húzza a vizet. Előbb megkínál a vedér- ből, aztán maga is iszik. Jó víz, mélyről jön. S ha nem lenne egy nagy kő az erén, még több lenne a kútban. De így is elég, mutatja is a kút ostorán, jó négyméter van lenn. Lassan jönnek a tehenek, a kép szemet gyönyörködtető, mint mindig a Rókáson. Nyílik a boglárka, a réti szegfű, s méregzöld gömb a vadkörte fája. Teljes lombban a mocsári tölgy, s az ösgyep ízes füve is magasra nőtt. — Kevesebb a jószág, mint tavaly — kesereg a csordás. Az öregek kihalnak, a fiatalnak meg nem kell. Százat se éri a számuk, pedig még tavaly is jóval több volt, nem is szólva a korábbi évekről. Pedig itt van legelő bőven, gazdagon, van jó víz, s ha fogyna, akkor ott az itató az Öreg-Túron, ahol mindig jó vizet talal a jószág. Kesereg a csordás, s megértem. Nem a járandósága miatt aggódik. Érzi ő jól, mit jelent, ha itt Szatmárban fogyni kezd a tehén. Mert az mindig volt, oka sok munkának, forrása gazdagságnak. Duzzadó tőgyű tehenek isznak a vályúból. Utolsó itatás ez ma, lassan indul a csorda hazafelé. Megcsappant a soruk, kevesebb ház előtt várják a megtérőt. Eláll az eső. A kutya kibújik a vályú alól Megrázza magát, s a vezényszóra munkába kezd. Bódi még kiloccsant a földre egy fél vedér vizet. Talán a Földanyának áldozott, köszönettel a napért. (bürget) Ki szerte épültek az ilyen, sátortetős házak. Helyükről pedig eltűntek az évszázadok során megérlelt, többnyire csak arra a településre jellemző házak. Mitől városias? Aztán telt az idő, elkezdődött a városiasodás. Ami alatt (sajnos) a legtöbb helyen nem azt értették, hogy bekerüljön a lakásba a fürdőszoba, hogy a tisztaszoba ne csak a vendégeké legyen, ne csak vasárnap nyíljon ki az ajtaja. Hanem azt, hogy a korábban hosszúra épített házak ne a kert felé, hanem az ég felé törjenek, hogy a garázs az udvarról, a szekérszín helyéről, az utcára, a ház alá kerüljön. És amikor városon a jobb helykihasználás miatt elkezdték beépíteni a tetőtereket, a falvakban is megjelent a manzárd, — a legtöbb helyen korántsem azért, hogy a több nemzedék együtt elférjen a házban, hanem, hogy „az enyém nagyobb legyen”. Elkezdett tehát változni az utcakép. A nyeregtetős ház mellé sátortetős, arrébb egy- gyel lapostetős épült, a földszintes családi ház szomszédja kétszintes házat emelt, s ha előtte bárki is azt hitte, hogy ez a vegyes építkezési mód változatos utcaképet mutat, akkor utólag van abban a katalógusban, amelyet az építtetőknek kínálnak. Ügy tűnik azonban, rövid időn belül eltűnik majd ez a katalógus, helyére olyan ajánlott tervek kerülnek, amelyek mindenütt a helyi hagyományokhoz igazodnak jobban. Talán még segíthetnek a ma már szakmai körökben is elismert egykori falu- és utcaképek hagyományának megőrzésében, visszaidézésében. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy másolni kell a régi házakat, hiszen lényeges változások történtek életünkben. Változtak az építőanyagok, változott életmódunk is. De az mindenképpen fontos, hogy a sok száz ezer forintért felépült lakások, amelyek nemzedékek otthonai lesznek, ne hivalkodóak, hanem praktikusak legyenek. Váljanak a családtagok együttes, egyben elkülönült tevékenységének színterévé is, hogy az ezredforduló után sem csak a sóstói vagy a Szentendrei Múzeumfaluban láthassuk, hanem szülőfaluinkban is felfedezhető legyen az is, amit őseink kitaláltak, ami az életüket széppé formálta, s ami egykor hagyományt teremtett. Balogh József Életünk tükre: a ház Aü vr. A/.77
