Kelet-Magyarország, 1986. május (43. évfolyam, 102-127. szám)

1986-05-17 / 115. szám

1986. május 17.

Ízes szóejtése rögvest elárulta, hogy Szatmáriról gyökerezett. Hajdú Péter nyugdíjas operaénekes nem született szerencsés csillagzat alatt. Fülesden egy paticsfalú paraszt- házban látta meg a napvilágot 1915. szeptember 29-én. Büszke származására, szatmá- riságára. Bárhol fordul meg a világban, szívesen említi.

— A fülesdi parasztháznak a Kende bárónál szolgált nagyapám rakta falait villával, úgy 130 évvel ezelőtt. Azóta is áll a ház. Amolyan műemlékjellegű-féle, mert különben miért is adtak volna néhány évvel ezelőtt pénzt befedésére — említi a debreceni, Simonyi utca 40. szám alatti villa egyik szobájában, ahol feleségével lakik. — Sajnos, most már be kellene fedni a házat — folytatja. — Zsúpszalma kellene hozzá. Pedig, ha nem gondolnak rá, összeomlik, elenyészik — fűzi hozzá sajnálkozva.

Hajdú Péternek innen ágazott el az útja a művészet világába, az operák birodalmába, a világot megváltani szándékozó színpadi deszkákig. Paticsfalú házból indult, s nagy vargabetűkkel, szegénykenyéren és kétkezi munkával, könnyelmű életet habzsolva, földdel keményen birkózva, ekhós szekéren, s hol mennyekig emelkedve, hol meg a csóró színész életét élve, sikerekkel és az élet által kirótt kudarcokkal, végül is nyugdíjba vonult. De nem nyugalomba! Nem, mert nemcsak ő tudja, hogy torka még manapság, hetvenévesen is aranyat rejt.

Nagyívű életpályát futott be a fülesdi parasztfiú. Ízes szatmári ejtéssel sikerrel énekelte Lehár Mosolyországában a Szucsont, Toscában Cavaradossi szerepét, á János vitézben 270-szer a János vitézt, s a Bagót 70- szer Sárdi Jánossal, a Háry Jánost, a klasz- szikus operák tucatját a Cigánybárótól a Denevérig, a Dohányonvett kapitányt, Verdi álarcos Richardját az ország sok-sok operájában.

Hogyan került e fülesdi fiú az opera színpadára? Ki fedezte fel a manapság is szép, öblös, tiszta csengésű tenorját?

— Villanyszerelő inas voltam Mátészalkán. Az iparoskörben javítottam a villanyt, ahol akkor éppen egy nyomorenyhítő előadást szerveztek. Ezt így nevezték akkoriban, 1931- ben. Ott énekelgettem a magam kedvtelésére a Vágyom egy nő után című dalt. Erre figyelt fel a bank cégvezetője, az énekesek nagy barátja. Ő fedezett fel, ő küldött Budapestre egy írással, amit Sebestyén Gézának, a Budai Színkör igazgatójának küldött. Felvettek — meséli a karrier kezdetét.

Csakhogy az akkori szatmári parasztfiú még nem ízlelte meg a sikert. S bár szerződtették volna, ő mégis a szülőföldet választotta. Maradt inasnak, felszabadult és segédlevéllel került Debrecenbe, a vasúthoz. Itt kezdett megismerkedni tudományosan is a skálák, a harmónia, az összhangzattan, a kották, operák csodás világával és varázsával. Hortemisz Erzsébet, a Debreceni Zeneiskola akkori becsült énektanára művelte- csiszolta ezt az őstehetséget. Hajdú Péter közben a vagongyárban dolgozott. Tenorja gyorsan szárnyakra kelt városszerte.

— Négy esztendeig tanultam. Elvégeztem a zeneakadémiát, s első alkalommal a vagongyárban léptem fel Gencsy Sárival. Ö volt a partnerem, együtt kezdtük a pályát. Itt kezdődött a karrierem, ha annak lehet nevezni — emlékezik.

Harmincegy esztendeig énekelt az ország operaszínpadain. Harmincegy évig élvezhette a közönség ezt a szép, csengő, tiszta tenort, amelyről kritikák sora jelent meg a korabeli sajtó hasábjain. Tisztelői, operabarátok ösztökélésére jelentkezett próbaéneklésre Pesten az egykori királyi operába, a vérzivataros 1944-es esztendőben. Siker kísérte. Szerződtették. Sárdyval, Barabás Sárival mutatkozott be. Befogadták, szívükbe

Tenorista Fisdril

zárták. S valóban igaz lehet az ő esetében: a háborúban hallgatnak a múzsák. Mert Hajdú Péter hiába készült oly nagy szorgalommal a Tosca egyik szerepére, a bombák hangja elnyomta a harmóniák világát.

— Elorozta tőlem a lehetőséget a háború. Az operaház társulatának egy része elutazott, én meg hazajöttem Debrecenbe.

őrzi ma is a plakátot, amely hirdeti, hogy 1945. február 16-án a Csokonai Színházban a Csárdáskirálynőben Gencsy Sári, Szabó Samu, Rajz János társaságában fellép Hajdú Péter is.

— Emlékszem, a felszabadulás első évében két részre osztották a társulatot. Egyik fele Debrecenben, a másik Nyíregyházán lépett fel. Beesett a hó a Móricz Zsigmond Színházba, amikor a Rigó Jancsit, meg a Csárdáskirálynőt játszottuk 1945 márciusában. Fizetség nem volt, a lelkesedés hajtott bennünket. Ott szerepek velem Solti Bertalan, Oláh György, Szalma Lajos, Novák István. Sokszor természetben, tojással, krumplival fizettek. A Korona Szállóban laktunk, az akkori városi vezetés fizette.

Operaénekesként akkoriban nem lehetett megélni. Paraszt származását nem hazudtolva földet bérelt. Szántott-vetett. Előfordult, hogy ott keresték fel.

— A kondorosi határban leltek rám. Jöjjek, mondták, mert a Tosca főszerepét kell énekelnem. Elképedtem. Reggel 7 órától estig próbáltam Gulyás László korrepetitorral, mégis le akartam mondani. Féltem a szereptől. Végül is úgy „löktek be” az utolsó pillanatban a színpadra. Olyan sikerünk volt, hogy Lukács Miklós, a híres karmester gratulált. A Levél-áriát négyszer kellett elismételnem.

Tapsoltak Hajdú Péternek Szegeden, ünnepelték Pécsett, szerződtették Kaposvárra. Végül is Debrecenbe került vissza.

— Valójában akkor szakadt félbe ez a karrier, amikor a weimari színház ajánlatát nem fogadtam el. Tenoristának szerződtettek volna. Kéznyúj.tásnyira volt tőlem a szerencse, én mégis visszahúztam a kezemet — mondja kissé rezignált keserűséggel.

Olykor most is szívesen hívják az immár 18 éve nyugdíjas -tenoristát, az operaházak egyik, Somlai Artur által is legprofinensebb Háry Jánosát. Tavaly még fellépett Pesten. Ügy hírlik, hogy a fülesdi énekes iránt érdeklődik a rádió. Meglehet, ismét halljuk szép tenorját?!

Aranyozza siker alkonyát.

Farkas Kálmán

Szépen magyarul — szépen emberül

Á játékos átigazol

Az eredetileg tárgyas I igéknek tárgytalanná válá- I sára nagyon sok példát em- I üthetünk azok közül, ame- § lyek mellől szervesen oda- 1 illő, úgynevezett lappaiigó | tárgy marad el. Ezek már | megszokottak, de nem is | kifogásolhatók.

Í Közismert a keres ige, amely a pénzkeresetre vonatkozik. Sok közöttük az úgynevezett háztartási és mezőgazdasági ige: bevet

(ágyat), megfőz (ételt), varr, vasa' (ruhát), mosogat, tö\

______________________

rülget (edényt), felsúrol

(padlót), megterít (asztalt), elvet, arat (ggbonát), nyit, takar (szőlőt)^,

Üjabb keletűek: kinyit, becsuk, bezár '(üzfétet>. helyesel (amit hallott), koszo- rúz (emlékművet). A -közlekedés és a sport sem maradhat ki: tolat (a mozdony kocsikat), vezet (autót),

előz (egy másik kocsit). A sportoló (be) melegít, edz (testet, izmokat), bizonyít (hogy a válogatottba kerüljön).--------------------------------------------------.

Vannak olyan szaKnyelvi igék, amelyeket nyelvérzékünk nehezen fogad be. így a tárol igét tárgyasán elfogadjuk (az árut a raktárban tárolják), de tárgyatlan használatát nem (az áru még a kikötőben tárol). Űjábban a sportolók valamelyik másik csapathoz igazolnak. Helyesen így mondjuk: az ETO igazolta, az ETO-hoz igazolták. Az átigazol igének is az a jelentése: egy csapat a saját létszámába átvesz, átír valakit.

K. J.

_____________

Oscar-díj és videoveszély

Márciusban,

• : mint minden

! Ti lm évben, a holly* woodi Film- ^ művészeti Akadémia tagjai titkos szavazással eldöntik, hogy kinek juttatják az Oscar-díjakat.

Azelőtt már a puszta jelölés is sokat jelentett. S ha a jelölt végül mégsem kapta meg az Oscart, magával a jelöléssel is felértékelődött „árfolyama” a filmtőzsdén. Nemcsak az Oscar-díjban valóságosan részesülők, de a csak jelölt színészek, rendezők s más művészek is automatikusan jóval magasabb összegű ajánlatokat kaptak, mint azt megelőzően. És természetesen az Oscar-díj, vagy csak az arra jelölés is „feldobta” a filmeket, ha addig esetleg nem, attól kezdve kiváló pénztári jelentéseket biztosított számukra a mozikban.

Mint a New York Times most megírta: ezúttal nem

így állnak a dolgok. Az idei Oscar-díj első számú jelöltje például a veterán John Huston rendezte Prizzi becsülete, és Woody Allen legújabb műve, a Kairó bíbor rózsája. De a jelölés nyilvánosságra hozatala óta nem növekedtek meg a jegyvásárló sorok ama mozik pénztára előtt, ahol e filmeket játsz- szák, és a díjkiosztás után sem valószínű, hogy sor kerül rá. (Pedig azelőtt mindig — írja a New York-i lap —

10—25 millió dolláros kasszabevételi növekedést hozott egy egy filmnek a bronzszobrocska.)

Mi a változás oka? A válasz egyértelmű: a videokon- kurrencia... A potenciális Oscar-győztes filmek már megjelentek videokazetta formájában (azelőtt ez nem történt meg ilyen gyorsan), és ezzel elvesztették mozipénztári vonzerejük jelentős részét.

Az egyik legnagyobb hollywoodi gyártó és forgalmazó vállalat, a 20th Century Fox elnöke, Tom Sherak így nyilatkozott: „A mozitulajdonosok elhatározták, hogy a kazetták piacra dobása után nem játsszák a kazettán is kapható filmeket, mert nem éri meg nekik. S alig lehet hibáztatni őket ezért, ha meggondoljuk, hogy az Egyesült Államokban egy jó mozijegy ára öt és fél dollár, videokazettára vett filmet viszont 99 centért lehet kölcsönözni!” Az egyik legnagyobb filmszínház lánc, a General Cinema nevű mozihálózat elnöke, Paul Del Rossi megerősítette a fenti véleményt. És a General Cinema-nak az USA 37 államában 1163 filmszin- háza van.

A kérdésről nyilatkozott az Oscar-díj jelölt Prizzi becsülete című film producere, John Formán is: „Furcsa,

hogy miután az ember megtanulja a szakma minden szabályát, egyszerre kiderül, hogy a szabályok közben az orrod előtt változnak meg. Vannak kollégiumban lakó középiskolás srácaim, ott most az a divat, hogy beszerzik néhány film kazettáját, hozzá ételt-italt, s kollégiumi szobáikban, kényelmesen elterpeszkedve, közben ételt rágcsálva, italt szopogatva, videokazettán nézik a kölcsönzött filmeket. Nincs gondjuk a mozipénztár előtti sorbanállásra, az aütópar- kolásra, arra, hogy pontos időben, filmkezdésre érkezzenek a moziba!”

Siker Miskolcon

•A miskolci tévéfesztiválon alkalom nyílt arra, hogy a nyíregyházi városi televízió is bemutatkozzék. Egyedüli VTV volt, amely három anyaggal lépett a közönség és a szakértők elé. Olyan riportok voltak ezek, amelyeket a megyeszékhelyen jól ismernek azok, akik nézőként élvezhetik a kábeltelevízió kéthetenkénti adásait. Az egyik bemutatott film az volt, amely a Jósaváros egy lakóházának csatornadu- gulásával foglalkozott, keményen, hatásosan, megoldást eredményezően. A másik azt a nénit mutatta be, aki régi erdész lévén facsemetéket nevel és ajándékba ad, illetve a riport második részeként azt a fejleményt, amikor egy nyíregyházi óvodában már ültetik is a fákat.

A riportok operatőre Ké- ry Péter és Márföldi István volt, a riporterek: Horváth Péter illetve Kovács Marianna. A szakértők úgy vélekedtek, hogy az ilyen jellegű, a helyi politikát segítő, a lakosság véleményét tükröző anyagok azok, amelyekért érdemes a városi televíziókat működtetni. Igaz örömünkre szolgál, hogy az alig több, mint egyesztendős tömegtájékoztatási eszközünk ilyen sikert ért meg. A miskolci fesztivál, melynek egyik fő szakértője Sándor György, a televízió egykori műsor- igazgatója, mértékadó fórum, amely ítél, de egyben kötelez is. Remélhetően a jövő még sok hasonló elismerést tartogat tévéseinknek.

(b.)

Jókai Anna:

Jöjjön Lilliputba!

Jókai Anna művei az őt ismerők számára mindig élményt jelentenek. Legújabb könyve, melynek címe: „Jöjjön Lilliputba!” — azt jelzi: az írónő továbbra is közvetlenebb kapcsolatban él napjainkkal. Élet- és társadalom- vizsgáló kedve és tehetsége nem lankad, sőt. Űj kötetében, — a „Jákob lajtorjája” című regénye után, — joggal írja a kötetismertető „fülszöveg” szerzője:

„mindazt megtaláljuk, amiért írásművészetét 1968 óta kíséri izgalommal a szokatlanul egybehangzó olvasói és kritikai érdeklődés. Az író éles társadalombírálata, hőseinek életteljes ábrázolása és a fordulatos cselekmény párosul műveiben a hiteles lélektani tudással, s oly erős bölcseleti képességgel, amely nem elégszik meg a világ, a bennünket gyötrő konfliktusok felmutatásával, hanem azok elrendezésének irányába tör..

E meghatározó jegyek új novelláskötetének írásaira is jellemzőek. Társadalomkritikai jobbító, figyelmeztető ábrázoló művészete egyaránt jelen van a kötet bevezető, nagyobb lélegzetű írásában, amely egy mai karriertörténet természetrajzát tárja elénk, mint a sajátos „Jókai Annás” novellákban, a kötet második részében.

A Stendhal-ihletésű „Vörös és vörös" (Krónikatöredék az 1980-as évekből) című kisregény jellegű írás, a kötet legterjedelmesebb műve. A karriertörténet főszereplője, Szomjas Juli, egy mai magyar Julien Soréi női változata, aki egyszerre bűnös és áldozat. Jókai Anna talán az ihletet adó Stendhal-re- gény hatására, kissé túlrajzolja a főhős jellemét, olyan tehetséggel, sokoldalú képességekkel ruházza fel, amely már-már az abszurditás felé tolja a cselekményt. Kiválóak viszont azok a mozzanatok, amelyekkel a helyi társadalmi, politikai élet egyes figuráit ábrázolja.

Jókai Anna regényei, az 1968-ban megjelent: „4447”, valamint az azt követő Tartozik és követel, Napok, Mindhalálig, A feladat, Jákob lajtorjája, csakúgy, mint no- velláskötetei: Kötél nélkül, A labda, Szeretteink, szerelmeink, A. reimsi angyal, A panasz leírása, s az említett új kötete is, az úgynevezett kemény realizmusból táplálkozik.

Kendőzetlen ábrázolása emberi-társadalmi értékeink devalválódásának, emberi és társadalmi feszültségeink rugóinak. A „Jöjjön LUliput- ba!” című új kötetében ezt az írói karaktert, szándékot elsősorban a második részben található elbeszélések jelenítik meg magas művészi fokon. A Tiszta vizet a pohárba, az Ember tervez és a Doktorvilág külön is kiemelkedő darabja a kötetnek, még ha ezek közül egyet-kettőt már folyóiratban olvastunk is. Mindig is úgy volt, hogy az igazában izgalmas, a mindennapok színterén játszódó történetek nem várják meg a könyvek megjelenésének nem éppen rövid „lefutási” idejét, hanem a folyóiratok hasábjain kérnek és kapnak helyet maguknak. Jókai Anna esetében ez még inkább igaz, hisz a Debrecenben megjelenő „Alföld” adott helyet első jelentős művének, s ezzel kezdődött írói pályafutása.

Jókai Anna magasra állította önmaga mércéjét, s ugyanilyen igényességre orientálja olvasóit is. Ez azonban azzal is jár, hogy akárcsak jómaga írásaiban, kíméletlenül és őszintén ábrázolja mindennapjaink általa — és tegyük hozzá általunk is — fontos társadalmi és emberi jelenségeit, ugyanígy forgassuk, olvassuk, mérlegeljük újabb és újabb könyveit.

Ez utóbbi, a „Jöjjön Lilliputba !” — meghökkentően új felfedezéseket ugyan nem vonultat fel, de a kötetben szereplő és azt markánssá tevő három-négy novella miatt is megérte megjelentetni. Szokványos dolog azzal zárni e néhány soros fejtegetést, hogy várjuk a további, a következő, az ezeknél még jobb műveket. Várjuk, de nem sürgetjük, mert jól tudjuk, nagy alkotások nem születnek minden évben és gyakran. Jókai Anna érzékenyen együtt él és véleményt mond életünkről, viszonyainkról, valóságunkról, ez a legfontosabb. Tolla, úgy tűnik ezután sem fog pihenni ...

Páll Géza

Bkin^endIgfI

KM HÉTVÉGI melléklet