Kelet-Magyarország, 1986. április (43. évfolyam, 76-101. szám)
1986-04-10 / 84. szám
1986. április 10. Kelet-Magyarország 3 Elpazarolt órák (3.) Mindenki, aki megteheti... Délelőtt fél kilenc körül járhat az idő, a szemközt lévő vegyesboltból most lép ki két építőmunkás.- — Kaptál Borsodit? — kérdi az idősebb. — Kaptam. Hát maga, tejet? — Elég lesz reggelire az egész brigádnak. Sorozatunk legutóbbi riportjában azt ígértük, hogy bemutatunk egy-két konkrét helyszínt is. Többek között a SZÁÉV-nél is jártunk. Nem készültünk szíves fogadtatásra, hiszen már tudtuk, hogy a munkaidő kihasználásáról senki sem szívesen beszél, mert ez mindenütt nagy gondokat okoz. Ám a megyei építőipari vállalatnál meglepően őszinte volt a tájékoztatás. Szerencsés időpontban érkeztünk, akkor, amikor a vállalat vezetősége elhatározta, hogy megpróbálnak rendet teremteni ezen a fronton is. A téma egyik vezető felelőse, a munkaügyi osztály vezetője, Racskó Tibor. — Ha téglaszínű overall volt rajtuk, akkor a mi embereink lehettek — legyint rezignáltan, utalva az iménti beszélgetésre. — De tudja maga, hány helyszínen dolgozunk mi? Állítsunk minden ember mellé ellenőrt? A munkaügyi osztály vezetője halomnyi iratcsomót tesz az asztalára, ám bele sem néz, fejből sorolja a számokat. A múlt évben több mint ötmillió volt a teljesíthető órák száma, ám ebből csak négymillió 260 ezer telt el munkával. Pontosabban ennyi időt töltöttek a munkahelyen a vállalat fizikai dolgozói, de ez korántsem jelenti azt, hogy ennyit is dolgoztak. Ám erről majd később. Most nézzük inkább, mi okozta ezt a 15,5 százalékos kiesést. A munkaidőalapból elvitt 0,3 százalékot az állampolgári kötelezettségek teljesítése, 6,7 százalékot a fizetett szabadság, 0,1 százalékot a fizetés nélküli szabadság, szűk 0,2 százalékot az úgynevezett fizetett távoliét — ide tartoznak többek között a különféle tanfolyamok, továbbképzések, de ide számítják a sportolók rendkívüli szabadságát... szóval hosszú a lista — 5 százalékot elvitt a táppénz, három százalékot a rendkívüli fagyszabadság, 0,1 százalékot az igazolatlan hiányzás és 0,2 százalékot tesz ki a törtnapos kiesés aránya. — Tehát ha jól belegondolunk, a vállalat vezetőinek alig van lehetősége csökkenteni a munkaidőalap veszteségeit — folytatja Racskó Tibor. — Az állampolgári kötelezettségek teljesítését nem tagadhatjuk meg a dolgozóktól. A szabadság 'is jár, a betegségek alakulását sem befolyásolhatjuk lényegesen, de még az igazolatlanul hiányzókat sem büntethetjük úgy, ahogy mi szeretnénk, hiszen jó néhány területen munkaerőhiánnyal küzdünk. A vállalatnál azonban korántsem szemlélik tétlenül a munkaidő pazarlását. Itt az a szokás, hogy a különféle vállalati fórumokon eltöltött időt köteles ledolgozni mindenki, de a helyi továbbképzéseket is úgy szervezik, hogy annak egy része szombatra, azaz pihenőnapra essen. Ám a számok hallatán igazat kell adnunk a SZÁÉV osztályvezetőjének, amikor azt mondja, hogy nem elég csak a munkaidőalap védelméről gondoskodni, de legalább ilyen fontos feladat a műszakon belüli időveszteségek csökkentése. Mert hiába ül bent nyolc órát valaki a munkahelyén, ha nem dolgozik! A VOR nyíregyházi gyárát arról emlegetik, hogy ott dolgoznak. Persze, nem nyolc órát, mert az képtelenség, de legalább megközelítik. Jenei Sándor igazgató elhárítja a dicsérő szavakat. Mint mondja, nagyon egyszerű indoka van ennek: a kollektíva döntő többsége teljesítménybérben dolgozik. Tehát még azt is meggondolja a varrónő, hogy mikór gyújtson rá egy cigarettára. — Itt csak úgy van pénz, kérem, ha az ember a gép mellett ül — mondja Fazekas Andrásné, s még hozzáteszi: — S persze, ha dolgozik. Néhány asztallal távolabb számolni kezdünk Czenki Erzsébettel. Vajon mennyibe kerül az neki, ha most negyedórányit velünk beszélget? Naponta úgy durván kétszáz-kétszázötven forintot keres, tehát óránként úgy harmincat. Azaz, míg elszív egy cigarettát, az idő alatt megkeresi egy teljes doboz árát! — Szerencsére nálunk évek óta alig ismert fogalom az anyaghiány — teszi teljesebbé a képet az igazgató. Rengeteget jelent a teljesítmény szerinti bérezés, az időben végrehajtott termelésszervezés, de tagadhatatlanul az is, hogy mi kerítések között dolgozunk. Hogy tudunk a dolgozóink szinte minden lépéséről. Anélkül, hogy hajszálnyit is csorbítanánk a VOR és a hozzá hasonló feltételek közepette dolgozó üzemek érdemeit, nem árt, ha elmondjuk, hogy rengeteg vállalat egyszerűen képtelen ugyanilyen feltételek megteremtésére. Ez azonban korántsem jelenti azt, hogy ezen üzemek nem látják a gondokat. A SZÁÉV osztályvezetője szerint például, ha minden időveszteséget okozó tényezőt ki tudnának szűrni, húsz százalékkal nagyobb teljesítményre lenne képes az építőipari vállalatok többsége. Mert a SZÁÉV-hez hasonló gondokkal küzd majd mindegyik magyar építőipari vállalat. De mi okozhatja a nyolc órán belüli időveszteséget? Egyebek mellett: az építkezésen késik a panel, vagy a cement..., a kőműves elmegy a boltba, majd megreggelizik — meghosszabbítja az ebédidőt..., később kezdi a munkát, s hamarabb fejezi be ..., péntek délben már a szombati maszekolásra készül... És ez érvényes nemcsak a kőművesre. Ugyanezt csinálja a lakatos, a villanyszerelő, az utcaseprő, az adminisztrátor, a főkönyvelő, az ellenőr, a felvásárló, az ügyintéző ... Szóval mindenki, aki megteheti. Természetesen itt már nem a SZÁÉV-ről van szó. Ahol nemcsak a gondok felismeréséig jutottak el, de megtették már az első biztató lépéseket is, hogy a munkaidő munkával teljen. Sorozatunk végéhez értünk, s úgy illene, hogy valami végső megoldással búcsúzzunk. Nem tudunk ilyennel szolgálni. Ez csak diagnózis volt, az orvoslás a szakemberek dolga. Nincsenek könnyű helyzetben. Évtizedek óta berögződött szokásainkon kell változtatniuk. És sürgeti őket az idő ...! Balogh Géza (Vége) Mennyit is késik a tavasz az idén? A bodza hajtása már félarasznyi, a boglárkák pedig virágban pompáznak. A kökény ága azonban még koromfekete és rügyei nem nagyon pattannak. Az április eleji „látlelet” a csengeti határból való, ahol azt latolgattuk Végh Jánossal, a Lenin Termelőszövetkezet főmérnökével, mennyit is késik a tavasz az idén. A kérdésre azonban nem a szokványos választ kaptam, miszerint ennyi hét, vagy annyi nap, hanem a következőt: nem ezt kell számolgatni, hanem az adott helyzetet vizsgálni, és ahhoz alkalmazkodni. Jól telelt a búza Sürget az idő Tócsákat kerníget a vetőgép.— Almási Zsigmond, Lakatos Gábor és Gaál Ignác az elromlott alkatrészt vizsgálja. A helyzet pedig nem rossz. A tavalyi pocsolyás év után ■pedig majdnem hogy istenes —-értékeli a táblák állapotát vendéglátóm. A búzatáblák jól teleltek, kipusztulás alig látszik bennük. Az egyik Sza- mos-gát alatti területre máris elhangzik a termésbecslés: benne van az öt tonna. Az árpa már kevésbé szép, sőt egyik-másik mintha máris a tárcsa alá érett volna. Mondom is: nem lenne jobb inkább újra művelni és kukoricával bevetni? Hiszen ezt erősíti a népgazdaság igénye is. Még várni kell vele — mondja higgadtan Végh János. Kukoricát egy hónap múlva is lehet vetni. Addig még kinőheti magát. Egyébként pedig van mit csinálni. Napirenden a kora tavasziak vétése. A cukorrépának készül a talaj a nemrég melio- rált határrészen. A vizes foltot kikerülik a kombináto- rok. Nem lehet velük megvárni a teljes területet. Ha későn szárad, abba a foltba tengeri megy majd, rövid tenyészidejű. Ezzel is siettetni lehet a vetés elkezdését. Mármint a répáét, mert a lucernával már végeztek és a lóbabbal, a zabnak meg^ az utójával bajlódnak. Pontosabban nem is bajlódnának, de éppen akkor, amikor odaértünk, elromlott az egyik vetőgép hidraulikája. A másik kettő zavartalanul rója a köröket, nem sok van már hátra. Almási Zsigmond vető traktoros tanácstalanul forgatja a leszerelt munkahengert. Lakatos Gáborral, a szemszállító gép vezetőjével és Gaál Ignác gépfarossal addig is igyekeznek szétszedni, amíg a rádión kihívják a műhelykocsit. Meglehetősen bosszús az emberek hangja. „Egy kézre dolgozunk a többiekkel” — mutatnak a másik két gépre. Vagyis az ő állásuk a közös kassza rovására megy. De hát fordítva is bejöhet — vigasztalják magukat. A zabvetés ügye kerül ismét szóba és megnézzük a hatalmas tócsát, amely mellett ott marasztalta rossz sorsa a kis csapatot. Kikerüljük ezeket a mély részeket — mutatnak meg egy nagyon sáros keréknyomot. A szikkadó sár tetejére hullott néhány zabszem. Ahogy odalépek, majd térdig süppedek a sárba, amely éppen olyan állapotú, hogy vályogot lehetne belőle vetni, ha lenne benne egy kis pelyva. Vetőmagnak termelik Ezzel nemsokára befejezzük a kora tavasziakat — vigasztalja meg az embereket Végh János, igaz kevés sikerrel. Mi még maradunk a zabnál. Vetőmagnak termeljük — mondja a főmérnök. Több mint kétszáz hektár volt belőle tavaly is. Az önköltség alig haladja meg a 150 forintot mázsánként, fémzárolva pedig hétszázötvenért adják el. Igaz, hogy csak egyszer ázzon meg aratáskor, gyenge a csírája ha nem vigyáz rá az ember. És még azután is sok kényes pillanat adódik vele. Mint ahogy még ezen a tavaszon sokszor mással is. A kökényre nem nagyon várnak a csengeri Leninben. A hét végén fontolóra veszik a silókukorica vetését. Magasról tűz a nap, nagyon gyorsan melegedik a föld még Szabolcsi történetek A mokány, folyton úton lévő, nyüzsgőmozgó, nagy munkabírású nyíregyházi művezető egy megbeszélésre i nagával hoz egy kivágott és gondosan összehaj- ogatott sárguló újságcikket. Fürge mozdulattal az asztalra tett cikkre bök, és igy szól: „Tizennyolc évvel ezelőtt, kőműves brigádvezető koromban ezt ír- la rólam a Kelet-Magyar- j§§ ország”. A régi cikk dicséri 1 9 brigádveztő szorgalmát, szervező készségét, példaadó életét. Itt olvasható, hogy a brigádvezető vállalati és családi össze jöveteleken csak üdítőt iszik, és társainak soha nem engedi meg, hogy alkoholt hozzaS nak a munkahelyre. A művezető nem öntelten, inkább személyes sikert is elkönyvelve mondja: „Lám, végül is nekem lett igazam. Most hozták a központból a körlevelet, mi szerint 8 egy felsőbb rendelet értel- riében egyetlen munkahely- H re sem vihető be szeszes 1 ital”. ★ s ■ Körülbelül százezer szál Ip dohánypalánta cseperedik Nyírszőlős határában, egy hosszú fóliasátor alatt. A tulajdonos alacsony, mozgékony ember. Friss nyugdíjas, márciusban töltötte be a hatvanat. Kereken negyven esztendőt dolgozott a szabolcsi dohányiparban. Nyugdíjasán maszekként folytatja. Kitűnő az egészsége, s úgy érzi, a pár hét alatt fiatalodott. A friss levegő, meg a csend, teszi. Kora reggel lesétál a nyíregyházi emeletről, Dáciájával kihajt a telekre, és napestig tesz-vesz, dolgozik. A Dácia tetején most is szól a táskarádió. Modern zene tölti be a telket. A fólia alá is bejutnak a fülbemászó dallamok, így vígabban megy a gyomlálás. Idős férfi lép a sátorba. Köszön, körbejáratja a tekintetét és csodálkozva kérdezi: „Mivel szegte be a fólia széleit?” A válasz: „Meleg vasalóval.” Ilyen az emberi találékonyság. Az összeragadt, majd kihűlt műanyag széle jól mutat, nem rojtolódik, s a nyargaló tavaszi szél nem kap a kiálló szélekbe, nem szakad a fólia. ★ A nyíregyházi vasútállomásra megérkezik egy ősz hajú, falusi néni. Rokonlátogatásra jött. A két válla a derekáig hajlik, nehéz a sok hazai, finom ajándék. Kitipeg a kijárat elé, és elcsodálkozik, hogy 15-20 kocsi tetején is ott a taxi felirat. Jól van, mondja maga elé, legalább nem kell várni, mint évekkel ezelőtt. Csomagjait maga előtt tolva beül a szélső Skodába, és jó erősen becsukja maga után az ajtót. A Skoda nagyot pukkan, és egy pillanatra meg is dől egy kicsit. Tollas dzsekit viselő fiatalember ül a volánnál. Felszisszen, összeszorítja fogait, de nem szól semmit. Ám amikor túl van az első kanyaron, idős utasának a figyelmét felhívja a kesztyűtartó fölötti táblácskára, amelyen ez áll: „Az ajtót és a vezetőt becsapni tilos”. A néni mentegetőzik, hogy nem ért a kocsihoz, és keveset utazik. Aztán megkérdezi, hány perc alatt érnek a megadott címre. A kurta válasz: három. A fizetés után a néni ismét ránéz az órájára, és így hüm- mög: „Ez nem három, hanem hét perc volt. Mi lenne, ha legközelebb egy táblácskát tűznék a kabátomra ezzel a felirattal: „Az utast becsapni tilos” Nábrádi Lajos ezeken a hideg talajokon is. A Bábolnai Iparszerű Kukoricatermesztési Rendszer, amelynek gesztorsága alatt termesztik e fontos takarmánynövényt, technológiájában igen gyors műveleteket ír elő, többek között azért, hogy az időjárásnak minél kevesebb sanszot hagyjon a dolgokba való beleszólásra, így aztán szerencsés esetben alig több mint egy hét alatt elvetik majd a tengerit. Ehhez viszont nagyon ütőképes és drága gépsor szükségeltetik. Hja, a biztonságot meg kell fizetni. Megtermeli az árát Tavaly húszmillió forintot költöttek itt gépre, méghozzá a legdrágább konstrukcióban: a rendszer hitelének az ára a kamattal együtt 170 százalék. Sokan ezt megfizethetetlenül drágának tartják. Pedig megtermeli az árát, különben nem futná újabb és újabb beruházásra. A haszna a gyorsaság és a pontosság, amivel Csenger- ben nagyrészt ki tudják iktatni az időtényezőt. Nem mindent persze. Csak annyit, amennyi szakmailag elegendő a gyors alkalmazkodáshoz. A vetési időben egyik napról a másikra el lehet határozni egy táblacserét a szaporább haladáshoz. Ehhez azonban eleve rugalmasra kell hagyni a vetési sorrendet. Nem nehéz ostrom ez, csak meg kell találni az alkalmas réseket, amelyek mindig adódnak, ha keresik őket. Esik Sándor Dombrádi „milliomosok” Több mint 100 milliomos lehetne Dombrádon, mert a két bankban elhelyezett takarékbetét meghaladja a 100 milliót. Az egy lakosra jutó átlagos összeg több mint 20 ezer forint, beleszámítva a csecsemőket is. A tavalyi kedvezőtlen évben is több mint 9 millióval emelkedett a bankbetétek összege. A dombrádi „bankárok” ennek ellenére elégedetlenek, mert keveslik az átutalási betétszámlát. Pedig óriási könnyebbség lenne a dolgozók, de a nyugdíjasok részére is, ha átutalási betétszámlájuk lenne, s az OTP vagy a takarékszövetkezet gondoskodna megbízás alapján a különböző kifizetésekről, így a villany, a víz, az újság, a tv, a kölcsönök és egyéb adósságok törlesztéséről. (sz. e.)
