Kelet-Magyarország, 1986. április (43. évfolyam, 76-101. szám)

1986-04-01 / 76. szám

1986. április 1 Kelet-Magyarország 7 Egy kerék egy gól! , Nem tudom, mit akart az a szegény Trabant-kerék, amely húsv étvasár nap reggelén, a Sta­dion utcában önállósította ma­gát — azaz elvált a test a lélek­től — a sporttelep vaskerítését is átugorva, az edzőpálya kapu­jának hálójában kötött ki. Az igaz, hogy húsvét van — s ki tudja — talán játékos kedve támadt a makrancos első ke­réknek, hogy azt a helyet vá­lassza, ahová előző nap dél- tánján 22 labdarúgó, a legna­gyobb erőfeszítések árán sem tudott betalálni. Szemeim előtt látom a 20. század újabb csodá­ját, azt a sportágat, amelynek bajnokságain az 50 kilométeres sebességgel érkező autók meg­célozzák a futballkaput, majd kerekeiket eleresztve — talál­nak ! Ha egy futballbíró látta volna az esetet, bizisten, nyom­ban gólt ítélt volna, a „talá­lat” olyan pontos és kivédhe­tetlen volt. A KG 94- . . . gazdá­ja — jobb híján — kihozta az elszabadult kereket a stadionból, helyére szerelte, s a kis jószág hipp-hopp, úgy elrobogott a helyszínről, akárcsak Forma—l lett volna. Néhányan — akik láttuk az esetet — sárga lappal jutalmaztuk a produkciót! (K. Gy.) w M [SPORT| Sport, tanulás, gyermekneve­lés. Nehéz megfelelően egyez­tetni mindhárom egész embert kívánó feladatot. Egy fiatal anya számára a sorrendiség magától érthető. Bódi Istvánné Eördögh Ágota egydanos kara- téka számára most nyolchóna­pos kislányuk, Sandra a leg­fontosabb, különösen hogy a pici a Járás és a beszéd első tétova próbálkozásainál tant. Bódiék örökösföldi 'akásának ajtaja melletti japán felirat jel­zi, itt a karate szerelmesei lak­nak. A csengetésre könyvivel a kezében nyitott ajtót Ágota. En elnézést kértem az előzetes bejelentés nélküli látogatásért, ő szabadkozott. A pici Sandra a járókába' tágra nyílott szem­mel bámul az idegenre. Már nyolcadik esztendeje ka­ra tézom — kezdi bemutatkozá­sát vendéglátóm. Korábban tor­náztam. atletizáltam. Istvánnal már együtt jártunk, mikor ka­tonaideje alatt Szolnokon meg­ismerkedett a karatéval. Elein- ® te a tornához képest durvának véltem a még ismeretlen spor­tot. Később megváltozott a vé­leményem. és én is alapító tag­ja lettem Nyíregyházán a kyo­kushinkai szakágnak. Az Idő haladtával sikerrel vette az akadályokat, és egyre magasabb minősítést jelentő övfokozatokat szerzett. Aztán 1984-ben eljött a nagy nap, és sensei Collins előtt megszerezte a már mesteri övfokozatot je­lentő első dánt. Beszélgetés közben a szobá­ban látható serlegeket, érme­ket, a férj Japánból hozott em­léktárgyait nézegetem. — Nekem mindössze egyetlen érmem van. a tölbbi az Istváné — mutatja az országos bajnok­ságon szerzett ezüstmedált. Az­tán előkerül egy diploma, rajta angol és japán szöveg bizonyít­ja: tulajdonosát nyiivántartják a kyokushinkai szakág atyja, Oyama tizdanos mester Horn- bujáiban, mégpedig a 2« 815-ös sorszámmal. Miközben Tokióból hozott japán kardot nézege­tünk, Sandra hangosan hozza tudomásul, unja már a járókát, így aztán mamája segítségével kísérletezik a járás alapjaival. A munkát és a karatét nem sikerült összehangolnia Ágotá­nak, ezért is hagyta ott fény­képész szakmáját. Később a SZÉSE-nél főállású edző lett, majd két esztendeje a férje áll­tai vezetett gmk tagja. A szü­lést követően csak rövid időt hagyott ki, jelenleg már heten­te négy nap vezet edzéseket, és természetesen edzi önmagát is. — Az edzői munkát jobban kedvelem a versenyzésnél — vallja. Küzdeni nagyon szere­V. Oyama Honbujában \ Az eiyianos élesanya Sandra is előszeretettel forgatja a jegyzeteket a mama ölében. tek az edzéseken, de a női ver­senyzés még nagyon gyerekci­pőben jár, és a nők nehezeb­ben viselik el egy-egy vereség kudarcát. A segédedzői képesítést imár korábban megszerezte, most a középfokú képesítésért tanul. A kétéves kurzus befejező esz­tendejében jár. Nem kis fel­adat egy ilyen eleven, nyolc- hónapos baba mellett, aki már szintén érdeklődve forgatja és gyürögeti az edzéselmélet jegy­zetet. Szigorú beosztással élnek Bó­diék. Délelőtt és este Ágota van a picivel, délután a papa pesztrál. Ágotának ekkor jut ideje tanítványai és önmaga ed­zésére. A hétvégeken férje ver­senyeken, bemutatókon, edzé­seken vesz részt, melyekre gyakran elkíséri felesége is. Ilyenkor segítenek be a nagy­szülők, ők vigyáznak a gyer­mekre. Az edizői tanfolyam elvégzé­se eggyel kevesebb terhet je­lent majd számára. Aztán Sandra is böicsibe kerül. — Majd ha kimondta az el­ső szavakat, mert azt én sze­retném először hallani — érvel az anyai ösztönnel. Aztán már könnyebib lesz, és én is komo­lyan készülhetek a második dán megszerzésére. A Forma—1 történetéből (5.) Fangio ötödször és Hawthorn Kezdődik a kajak-kenu Idény Barangolás a Tiszán Beszélgetés Kökény Zoltán főtitkárral Tengerre magyar! A felszólítást az óceán helyett értsük me­gyénk vizei közül a Tiszára és a császárszállási tóra, ahova márci­us közepén rajzottak ki a szabolcsi kajakosok és kenusok. A sportág 136 nyírségi versenyzője a vízre szállás előtt, március 15- én, a megyei szövetség által rendezett fizikai felmérő verseny kö­vetelményeit — futás (Cooper-teszt), húzózkodás a nyújtón, láb­emelés a bordásfalon — teljesítette. A legfiatalobbak ezen kívül — 200 méter leúszása ellenében — megszerezhették a vízijártasságit 1957. Fangio nyerte tehát az 1956-os világbajnokságot, hála ferraris munaktársa, Peter Collins önzet­lenségének. Am az argentin nem volt szentimentális, s ’57-re át­szerződött az örök vetélytárshoz, a Maseratihoz. Stirling Moss, akivel így istállótársak lettek, az élről rajtolhatott az idénynyitón, és a végén hét kör és hét hely volt közöttük Fangio javára, ugyanis a 47 éves helyi hős nyert, Moss pedig csak nyolcadik lett. Juan Manuel nyert Monte Car- lóban is, ahol a hatodik helyre egy Jack Brabham nevű fiatal­ember érkezett Cooper-Climaxá- ban. A Francia Nagydíj is a vi­lágbajnok sikerét hozta. Angliában az Antree-i pályán futották a versenyt és — a For­ma—1 történetében először — an­gol versenyző nyert angol autó­ban. Stirling Moss, aki időköz­ben csapatot cserélt, a Vanwall- hoz szerződött. Diadalát Brooks gépében érte el, mert a sajátja meghibásodott. Még ekkor is en­gedélyezték az autócserét ver­seny közben. Brabham a 75. körben állt ki. Következett az NSZK, Nürn- burgring. Fangio máig legendás versenyzéssel nyert és ezzel ötöd­ször is elhódította a világbajnoki címet. Ez azóta sem sikerült sen­kinek sem! Hawthorn második helyre hozta Ferrarijét, Moss ötö­dik volt. Ebben az évben, először és utoljára rendeztek egy Pescara Grand Prix nevű versenyt. A 18 körös, 289 mérföldes futamon is Fangio volt az esélyes, ő indult az első rajtkockából, mellette Moss és Musso, azaz egy Mase­rati, egy Vanwall és egy Ferra­ri. A célba azonban a Vanwall futott be elsőként, második a Ma­serati lett. Musso Ferrarija már a kilencedik körben felmondta a szolgálatot. Brabham hetedik lett. Monzában is Moss nyert, Fan­gio előtt. Igaz, ő már az előző versenyen is világbajnokként rótta a köröket, de idegen lett volna természetétől, ha nem pró­bál meg győzni. Ám Moss reme­kül versenyzett és kocsija kitűnő volt. A világbajnokság végered­ménye: 1. Fangio, 2. Moss, 3. IMusso. 4. Hawthorn. 1958. Oj szabályokat hoztak, hogy sportszerűbbé tegyék a versenye­ket. Megszüntették a vezetőcse­rét, S azonos üzemanyaggal kel­lett versenyeznie mindenkinek. A versenyek távja 300 kilométerre, vagy 2 órára csökkent, az eddi­gi ötszázról, illetve három óráról. Üjra Argentínában rajtolt a mezőny. A dél-amerikai nyárban Moss nyert Cooper-Climax-szal két ferraris, Muss és Hawthorn előtt. Fangiónak be kellett érnie a negyedik hellyel. Monte Carlóban is második lett Musso, Trintignant nyert Coo- per-Climax-szal, márkatársa, Brabham negyedik volt. Moss a 38., Hawthorn a 46. körben esett ki. Egy Graham Hill nevű fiatal­ember Lotus-Climax gépével a 69. körig jutott el, akkor váltóhi­ba miatt kiállt. Márkatársa, Cliff Allison viszont befutott a hato­dik helyre. Az autó konstruktőre Colin Chapman, az egykori repü­lőgéptervező volt. S ettől kezdve mindig odafi­gyelt az autósvilág, ha Colin Chapman valamit csinált. Nem volt olyan újítás vagy negyed év­századon keresztül, amit nem ő vezetett be, vagy ne próbált yol- na ki a Forma—l-ben. A Holland Nagydíjat Moss nyerte Vanwallban, s Allison me­gint hatodik volt. Csak eggyel végzett előtte Hawthorn, akinek Ferrarija másodikként érkezett Spában célba. Itt Brooks nyert Vanwall-lal. Reimsben viszont már első volt a ferraris fiú és övé volt a leg­gyorsabb kör is. Akkor még dí­jazták ezt is, s a szezonvégi el­számolásnál ezzel az egy ponttal — s ezzel az egy győzelemmel — nyerte meg a világbajnokságot. Silverstone-ban 130 ezer ember várta, hogy angol versenyző győzzön brit kocsiban. Végül Fer- rari-siker született, de brit piló­tával, Peter Collins-szal. Márka­társa, Hawthorn bedübörgött a második helyre. Az NSZK-ban. debütált egy az­óta mindennapossá vált újítás, a tárcsafék. Tony Brooks Vanwall- jába építették be és többeket megzavart, akik hasonló féktá- vokat szerettek volna venni, ö győzött, Moss a negyedik, Hawt­horn a tizenkettedik körben állt ki. Portugália, Olaszország és Ma­rokkó következett. Moss, Brooks •és ismét Moss győzött. Hawthorn mindannyiszor második lett. A világbajnoki címért folytatott versen, gésber viszont első lett — egyetlen ponttal — Moss előtt, aki négyszer volt második sorozatban, de világbajnok egy­szer sem lett! „Pest megyei Hírlap nyomán” is. Ezután következhetett a vízre szállás, a főleg megyei céltámo­gatásból vásárolt kajakokon, ke­nukon. Kökény Zoltánnal, a me­gyei szövetség főtitkárával mi egy képzeletbeli hajóba szálltunk és Vásárosnaménytól eveztünk lefele Rakamazig, útba ejtve a tiszai vízibázisokat. Első állomásunk a Vásárosna- ményi Vörös Meteor kajak-kenu szakosztálya, amely az országos ranglistán a 39. helyen áll. A legjobbakat — Csobolya Attila, Szelestei Eszter, Tóth Attila — Lakatos Péter edzi, míg az után­pótlást Sánta Enikő irányítja. A megye egyetlen ifjúsági arany­jelvényes versenyzője, Csobolya, egyébként a felkészülést ebben a hónapban a válogatott dunavar- sányi edzőtáborban folytatja. Kérdés, hogy a tehetséges ver­senyző az érettségi után marad-e anyaegyesületében, vagy ered­ményeit ezután más klub köny­velheti el. A következő vízibázis, ahol le­horgonyoztunk, Tiszaszalka. A község általános iskolájában sa­ját erőből alakult meg a vízi úttörőcsapat, akiknek munkáját a szövetség kajakokkal, lapátok­kal segítette. Reméljük még hal­lunk róluk. Tiszamogyoróson is áll a vízibázis, de ők mintha a sportág homályába merülnének. Hét minikajak, két indián ke­nu és egy motorcsónak a hajó­park összetétele Tuzséron, vi­szont a beülő legénység kevés, hiszen Tóth Árpádné testnevelő csak 7 gyereket hozott el a fizi­kai felmérőre. Lefelé csorogva a Tiszán Dombrád a soros, ahol a megye egyetlen főfoglalkozású edzője, Bige László edzi a fiatalokat. A 40 fős versenyző gárdából Jáger Attila és Kovács László a leg­eredményesebb, mindketten ifjú­sági bronzjelvényes sportolók. Egy házzal odébb, a csengeri ví­zitúrázó úttörőcsapat hasonló ha­jóban evez mint a tiszaszalkaiak. Ök is bővíthették eszközeiket és tőlük is várjuk az eredményes folytatást. Egy arany, egy ezüst és két bronzérem a mérlege a Tiszado- bi Petőfi Sándor úttörőcsapat­nak az országos úttörő-olimpián. A gyermekváros Miskolcról „im­portált” szakedzőt Maros Éva személyében, aki a Start SE ke­retében az ottani gyerekekkel kezdte meg március közepétől az edzéseket. Tiszadobbal kap­csolatos, hogy augusztusban ott rendezik meg az ország vala­mennyi gyermekvárosának vízi ügyességi kajak-kenu versenyét. Ezzel elérkeztünk tiszai kőrútunk végállomására, bár R^kamazt is említettük, de ott nemcsak hogy versenyzők nincsenek, hanem még a vízibázist is felszámolták. A Tiszától szárazföldön foly­tatjuk útunkat a császárszállási tóig, amely a Nyíregyházi Víz­ügyi SE kajakosainak és kenu­sainak otthona. A 60 főt szám­láló szakosztályban a múlt évben Kökény Gabriella. Cson­tos Róbert — úttörő-olimpiai bajnokok —, Bihari Mihály, Vass György — felnőtt másodosztá- lyúak —i, és Makó Pál — ifjú­sági ezüstjelvényes — vitték a prímet. A nyíregyháziak, akik­nek munkáját három edző irá­nyítja, a közeljövőben a vízügyi igazgatóság támogatásával a nagyréti víztározónál fogják kialakítani végleges vízibázi­sukat. Ekkor lehet majd igazi kajak—kenu sportról beszélni Nyíregyházán és ekkor lesz a vi­dékről bekerülő tehetségek to­vábbi fejlődését biztosító bá­zis a megyeszékhelyi klub. Addig öszvér megoldásként egyrészt importedzőkből, más­részt olyan sportolókból pró­bálja megoldani a szövetség az edzőutánpótláist, akik vagy verse­nyeztek, vagy még most is ver­senyeznek. Utóbbira legjobb példa a nagykállói, ahol a haran- godi víztárolón Veress Isván irányításával 32 gyerek kezdi meg a sportág alapjainak el­sajátítását. — Minden évben egyre nő a vi­ziturazok tábora — mondta útunk végén Kökény Zoltán. — A nemzetközi Tisza túra, az olim­piai ötpróba is egyre több ér­deklődőt vonz. Utóbbiak — saj­nos felelőtlenül indulnak út­ra. Nem tudják irányítani, meg­ülni hajóikat. Ezzel nem aka­rom elriasztani a túrázókat, hi­szen továbbra is várjuk a je­lentkezéseiket de ne egy nap­pal a vízre szállás előtt. Jöj­jenek, várjuk őket, de gon­doljanak arra, hogy a császári tó nem ugyanaz, mint a Tisza. Máthé Csaba Airport 75 után — egy igaz történet Miskolcról A makrancos karabiner Nyolc óra tíz perc, kezdődik a film ... Airport »75. Amerikai alkotás ... „Megsérül egy Jum­bo Jet a levegőben, a másodpiló­ta meghal, a főpilóta eszmélet­len. Nincs senki a fedélzeten, aki le tudna szállni a géppel, amelynek rohamosan csökken az üzemanyagkészlete . . trjabb izgalom: mentő helikopter érke­zik, egy pilóta kötélen ereszke­dik, menteni akar... Hiába! Újabb kísérlet... egy másik ember lóg a hosszú kötél végén.* Még néhány méter ... három ... kettő ... egy ... közelít. Célba ér! A család csendben figyel. Mi­után változik a kép, a gyerek szólal meg először a tévé előtt: fantasztikus! Lehetséges ez? Em­ber odafent egy kötél végén? Izgalmas csend telepszik kö­zénk. Elgondolkozom ... Emlé­keim a magasban járnak. Egy húsz évvel korábban előfordult történet. A kötél!... Az én igaz történetem. Az esemény egy AN—2-es re­pülőgépről, egy makrancos ka­rabinerről!, tizenöt izgalmas perc­ről, s egy kalandos ugrásról szól, valamint egy 17 esztendős fiúról és parancsnokáról. Ho­gyan történt? Az AN—2-es szállítógép csillo­gott a napsütésben, a motor iz­gatottan duruzsolt. „Ejtősöknek, az ejtősnek sej csodajó...!” — énekelt a nyolcfőnyi társaság, ezzel mintegy oldotta magában a feszültséget ... CSAK KI KELLETT LÉPNI... Ma sem tudom, hányadik al­kalommal indultam aznap a ma­gasba, hogy fiatal, kezdő ejtő­ernyősök ugrásánál legyek je­len. Arra viszont jól emlékszem, hogy amikor a 800 méteren húzó AN—2-es gép nyitott ajtaján le­néztem, Miskolc város panorá­máját láttam feltűnni, a felhő­foszlányok alatt.- Amint a kije­lölt terület fölé' értünk, jelt ad­tam a következő négy ugrónak. „Felkészülni!” Egyszerű feladatuk volt, csak ki kellett lépniük a gépből, az ejtőernyő nyitását elvégezte a több méter hosszú kötél, amely­nek másik vége karabinerrel kapcsolódott a repülőgép belse­jéhez. Hárman már ég és föld között lebegtek, amikor kienged­tem a negyediket is. Erősen markoltam az ajtót, néztem az ugrót, hogyan nyílik hátán az ernyő. A gépet hirtelen erős rántás érte, kis híján majd kirepültem az ajtón. Az ejtőernyős meg­akadt, ott függött a kioldó köté­len 5—6 méterre a gép hasa alatt. Az áramló levegő 45 fokos szög­ben elfordította, s föntről csak annyit láttam, hogy az ugró szin­te mozdulatlan. Bizonyára esz­méletét vesztette. Közben az ernyő külső tokjából kihúzódó heveder rácsavarodott a nyitást elősegítő kioldóra, így a kupola nem lobbanhatott ki. Azonnal a pilótafülkéhez ro­hantam: „A gép alatt egy ugró lóg a kötélen. Repüljetek a legkisebb sebességgel!” — kiál­tottam a nagy motorzajban, s indultam vissza az ajtóhoz. Rajtam kívül már nem volt ejtőernyős a gépben. Tudtam, villámgyorsan kell cselekednem. Próbálkoztam, fogtam, markol­tam a kioldókötelet, hátha sike­rül a művelet, esetleg vissza tu­dom húzni a gépbe a fennakadt ejtőernyőst. A hideg légcsavar­szél erősen csapkodta arcomat a nyitott ajtóban, miközben érez­tem, forró verejtékcseppek je­lennek meg a homlokomon. Hiá­bavalónak tűnt minden ügyeske­dés, a kísérlet nem sikerült. A kötél végén lógó, s a sebesség által ide-oda csapódó test éled­ni látszott. Félig kívül voltam a gépajtón, láttam a fiú arcát, amint kétségbesetten néz felém. Ismét a behúzással próbálkoz­tam — sikertelenül. A 140 kilo­méterrel köröző gép alatt az áramló levegő hatalmas erővel kapaszkodott az emberbe, az ernyőbe. éles szerszámot. El kell vágni a kötelet! — döntöttem. Elöl, a két pilóta kétségbe­esetten nézte próbálkozásaimat, nem segíthettek, egyikük sem jöhetett a nyitott ajtóhoz, mi­vel nekik nem volt ejtőernyőjük. „Elvágni a kötelet!" Már nem tudom, mennyi Idő telhetett el a fennakadás óta, de amikor új­ra kihajoltam a gép ajtaján, láttam, eszméleténél van, sőt, kezével hasernyője kioldóját ke­resgélte a fiú. El kell vágni mert...! Ha fennakadt állapotban meghúzza a hasemyőkioldót, beláthatatlan következményei lehetnek. Késsel a kezemben néztem az ember tusáját, döntenem kellett. Ugyan­akkor felelősséget vállalnom mindenért, ami a következő má­sodpercben bekövetkezhet. A döntéshez bátorság kellett. Nagyobb bátorság, mint az ug­ráshoz. Egy ember sorsát kelleti odafent 800 méter magasban a vállamra vennem, emberi élet mentése vagy elvesztése forgott kockán. A pilótákat jól ismer­tem, sokszor repültünk már együtt. Bennük is bíztan, csak­úgy, mint abban a kezdő ejtő­ernyősben, aki a gép hasa alatt lógott. De mi lesz, ha levágom, ő pedig nem húzza meg a kiol- dót...? Rettenetes! Hogy ki adhatott tanácsot abban a pilla­natban? Senki! Ezt sem az idő, sem pedig a körülmények nem tették lehetővé. Tudhattam: szü­lei, testvérei vannak — vár­ják . . . Iszonyatos! Néztem őt, s éreztem ő is fi­gyel engem. Keze továbbra is hasernyője kioldóján volt. Ne! Ne! Még ne húzd meg . . .! Kiál­tásom talán a torkomra fagyott. „Most!!” Majd ugyanebben a pillanatban elvágtam a köte­let! Akár a nehéz kő. megindult a test a föld felé. A gép már könnyebben fordult, s mintegy megszabadulva terhétől S00 mé­ter magasságban. Erősen kiha­joltam, figyeltem a zuhanó em­ber útját, automatikusan szá­moltam a másodperceket. Tud­tam, hogy a szabadon eső test ilyen magasságból mennyi idő alatt érhet talajt. Egy . . . ket­tő .. . három . . . „NYITNI...!” „Nyiss! Nyissál!” Kiáltottam utána önkéntelenül, több száz méter magasból, bár tudtam, úgysem hallhatja meg. Kilenc. . . tíz . . . tizenegy . . . Üristen!... tizenkettő .. . A következő pillanatban bekö­vetkezett, amit annyira vártam: kinyílt az ernyő, s a fehér kupo­la sértetlenül levezette gazdáját a földre! Később derült ki, az ejtőernyő hajtogatásánál történt figyel­metlenség. Egy ember mégis majdnem az életével fizetett ér­ié. Kovács György MEGOLDÁS TÖRKÉSSEL Hetvenöt kilót még kényelmes helyzetben, a földön sem köny- nyű felemelni. Hogyan tudnám én egyedül visszahúzni az ugrót, a levegőáramlás hatalmas erejét is leküzdve. Lehetetlen! Vissza­léptem az ajtótól, elővettem a tőrkésemet, jól megnéztem az Várad! ezüstérmes Az Inter Kupa nem­zetközi ökölvívóversenyen Karlsruhéban három ma­gyar versenyző jutott el a döntőig, de ott valameny- nyien vereséget szenved­tek, így ezüstérmesek let­tek. Váradi, Hranek és Szikora is három—három győztes mérkőzés után szenvedett vereséget, s ez jelzi, hogy másfél hó­nappal a renói VB előtt, formájuk olyan, amilyen­nek a kemény — öthetes — edzőtábor előtt lennie kell. Mert teljeséggel fö­lösleges lenne már most csúcsformát hozni. Ered­mények, 51 kg: Can (tö­rök)—Váradi p. gy., 71 kg: Franek (csehszlovák)— Hranek p. gy. +91 kg: Sa- lihu (jugoszláv)—Szikora P- gy.

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents