Kelet-Magyarország, 1986. április (43. évfolyam, 76-101. szám)
1986-04-08 / 82. szám
1986. április 8. Kelet-Magyarorsxág 3 Elpazarolt órák (L) Banánért, rannkaidőben AZ ALAPTEVÉKENYSÉGEN KÍVÜL. Közel 2500 hektáron gazdálkodó nagyszekeresi Egyesült Erő Mgtsz évek óta nyereségesen zárja a gazdasági évet. Ebben nagy része van az alaptevékenységen kívüli munkának. Az ikladi Ipari Műszergyárral együttműködve kézi tekercsberakással, házi vízellátótartály-gyártással, villanymotorok impregná- lásával foglalkoztak. Eddig mintegy hetvenen dolgoztak az ipari melléküzemágban, most indul az erősáramú szerelvénygyártás; mely alumíniumöntésből, kikészítésből és csomagolásból áll. Ezzel újabb 25 helyi, kisszekeresi, zsarolyáni, illetve nemesborzovai lakos foglalkoztatására nyílik lehetőség, (m. k.) A színvonalasabb szolgáltatásért Legyen kevesebb a hiányszakma! Hogyan basznositják az adóalap-csökkentő kedvezményt? Három éve, 1983-ban jelent meg a Pénzügyminisztérium adókivetési irányelve, amely szerint a tanácsi végrehajtó bizottságok adóalap-csökkentő kedvezményt adhatnak a körzetben dolgozó kisiparosoknak és kiskereskedőknek. A kedvezményt azok kaphatják meg, akik kiemelkedő teljesítményt nyújtottak a kommunális és műemlékvédelmi feladatok megoldásában, illetve a helyi ipar vagy kereskedelem fejlesztésében. Ez év elejéig az adóköteles jövedelemből legfeljebb 50 ezer, januártól pedig 120 ezer forintot engedhetnek el ezen a címen. Párbeszéd az Országos Takarékpénztár nyíregyházi igazgatóságának ügyfélfogadó termében: — Te, várj meg, s be- ugrunk egyúttal a Csemegébe is! — A Csemegébe? Minek? — Azt mondják, banán jött a boltba. — Jó. Viszek a főnöknek is, legalább nem mondja, hogy sokáig lófráltam. A kis üvegkalickában ülő pénzbeszedő asszonykának a szeme se rebben, fültanúja ő ennél sokkal érdekesebb beszédfoszlányoknak is. Legfeljebb az fordulhat meg a fejében — ha egyáltalán van ideje odáig eljutni —, hogy mily jó dolga van e két asz- szonynak: munkaidőben szaladgálhatnak a banán után. Mert míg el nem felejtjük, az iménti jelenet időpontja délelőtt tizenegy óra. Vajon hányán tehetik ma meg ezt Magyarországon? Csak halkan merem kimondani: sokan. Nagyon sokan. Talán éppen ezért is bántunk csínján egészen a legutóbbi időkig a témával, a munkaidő kihasználásával. Mert ki szereti magára haragítani a sokaságot? Néhány héttel ezelőtt megjelent már egy riport lapunkban „Négynapos munkahét...?!” címmel e sorok írójától. Hogy mennyi szemrehányást kaptam érte! Ismerősök, ismeretlenek szidtak, mint a bokrot. Még Pestről is üzenr tek — haj, micsoda megtiszteltetés ! —, hogy maradjunk nyugton, mit akarjuk mi megváltani ott lent a végeken a világot!? Darázsfészekbe nyúltunk. Pedig hát mi volt abban a cikkecskében? Hogy az esztendő 365 napjából mindössze 250—260-at dolgozunk, különféle okok miatt annak is elvész majd húsz százaléka. Azaz, ami a legfejlettebb államok döntő többségében is csak álom még, az nálunk már valóság. Hetente nem öt, hanem négy napot dolgozunk. De egyáltalán, mire megy el ez a hiányzó egy nap? Jó tíz évvel ezelőtt végeztek egy átfogó vizsgálatot a szabolcsi megyeszékhelyen, melynek során arra voltak kíváncsiak a szakemberek, mennyit dolgozik egy munkás. Meglepő eredmények születtek. Mintegy tizennégyezer produktív dolgozó munkaidejét elemezték, s kiderült, hogy átlagosan nyolc- százán egész évben szabadságon vannak, az egész napos távoliét rubrikájába pedig 1250 személyt kellett bejegyezni, a törtnapos kiesők száma pedig meghaladta a kétszázhuszat. S mikor ösz- szeadtak mindent, megállapíthatták a szomorú valóságot, a tizennégyezerből tulajdonképpen még tízezren se dolgoztak. De hasonló tapasztalatokat szerezhettek a munkaidő kihasználásának tanulmányozásakor is, harmincszázalékos volt az idő- veszteség. A népi ellenőrök nemrég hasonló vizsgálatot végeztek a megyében, a munkaidőben történő távollétek mértékére és okaira voltak kíváncsiak. A vizsgálat összesen harmincnyolc vállalatot, intézményt érintett, az itt leszűrt tanulságok kisebb eltérésekkel, de minden bizonnyal híven tükrözik a megyei jelenségeket. Talán a legérdekesebb tapasztalat: a vizsgált ipari üzemeknél, legalábbis a fizikai dolgozók esetében mindenütt engedélyhez kötött a munkaidőben történő eltávozás. S a másik figyelemre méltó megállapítás: a hét utolsó munkanapján, pénteken lényegesen magasabb a munkahelytől távol lévők aránya, mint a hét bármelyik napján. A népi ellenőrök kiderítették, hogy a távollétet minden ipari üzemnél regisztrálják, ám az intézményeknél ezt csak részben tartják nyilván. A magánügyben történő távollétek időtartamát az üzemekben vagy levonják a munkabérből, vagy módot adnak ledolgozására, bár nem mindig veszik ezt szigorúan, hiszen a vezetők is tudják, nem minden esetben a dolgozó a hibás a távolmaradásért. Hát akkor ki, kérdezhetjük joggal. Reménytelenül hosszú lenne a lista felsorolása. Például a gázszerelő, aki fél kettőrej jelöli meg a bekötés időpontját, az autószerelő, aki fél ötkor bezárja a műhelyét, az áruház, ahol egy évben csak egyszer lehet kapni speciális gyermekcipőt, a laboratórium, mely csak napközben vállalkozik annak eldöntésére, hogy a házaspár melyik tagjának nem lehet gyermeke . . . Az egészben az a legfurcsább, hogy látszólag a fizikai dolgozók töltik el magánügyben a legtöbb időt idegen helyen. A vizsgálatok szerint sokkal többet, mint a műszaki, vagy adminisztratív dolgozók. Ez persze nem igaz. A torz kép oka egyértelmű: a kétkezi munkások távollétét sokkal szigorúbban ítélik meg, s azt a legtöbb helyen pontosan nyilván is tartják. De hát mondjuk egy bérelszámolót ki ellenőriz egy belvárosi munkahelyen . . .? Persze vannak kivételek, ahol szigorúan betartják a munkaidőt, megnézik, hogy harminc perc volt-e a félórás ebédidő. Az mindenesetre tény, hogy ma, aki nagyon akarja, mindenféle nehézség nélkül kisétálhat a munkahely kapuján, pláne, ha fehér köpenyes, pláne, ha nem termelőüzemben dolgozik. Balogh Géza Következik: Megoldás-e az időbank? Ez adu lehetne a tanácsok kezében. Hiszen a kedvezménnyel megjutalmazhatják a kiváló társadalmi munkát végző iparosokat, de elősegíthetik azt is, hogy hiányszakmákban váltsanak iparengedélyt. Annál is inkább, mert három éve megszűnt a kisiparosok adómentessége. Elgondolkoztató, hogy kevés helyen éltek ezzel a lehetőséggel. Tavaly megyénkben a 6300 kisiparos közül összesen 65-en kaptak kedvezményt. Nálunk senki sem kérte... Nem a bevételünket féltjük — hallottuk Estepán Bertalanná főelőadótól a nyír- madai községházán. — Tavaly 336 ezer forint adót vetettünk ki az iparosokra. Ez a pénz kevésre elég: szűkösen egy orvosi rendelő felújítására, 300 méter járda megépítésére, vagy három hónapig a közvilágításra. Igazán nem nagy veszteség, ha pár ezer forinttal csökken az adóbevételünk. — Nálunk senki sem kérte a kedvezményt — szól közbe Csonka Miklósné főelőadó. — Pontosabban: eddig nem volt indok rá, hogy adjunk — helyesbít Juha Bertalan pénzügyi csoportvezető. Pedig Nyírmadán és társközségében : Pusztadoboson is hiányzik néhány szakma. Kellene asztalos, cipész, üveges, műszerész, háztartásigépjavító. Ráadásul a 44 főállású és 17 munkaviszony mellett dolgozó kisiparosra a társadalmi munkában is lehet számítani. — Már szóba került, hogy néhány embernek csökkentjük az adóalapját — kapcsolódik a beszélgetésbe Erős Károlyné megbízott vb-titkár. — Van egy ácsunk, aki rengeteget segít a ravatalozó építésében, s a pusztadobosi iskola bővítésében. Számításba jöhetnek azok a szakemberek is, akik a „C” lakások munkáiba kapcsolódtak be. Ügy tervezzük, hogy az idén 3—4 embernek odaítéljük a kedvezményt. „Bőven van adósságunk“ Vaján az elsők közt reagáltak a Pénzügyminisztérium új irányelvére. — A nyolcvanas évek elején folyamatosan csökkenni kezdett a lélekszám nálunk és a társközségekben is — fogalmazott Tóth Géza tanácselnök. — Kétségbeesett lépéseket tettünk, hogy megállítsuk ezt a folyamatot. Belevágtunk a vízművesítésbe, még ’80-ban megépítettük a szolgáltatóházat, s elkezdtünk kilincselni, hogy új munkahelyek létesüljenek. Nagy segítséget jelentett Vaján a ■konzervüzem és a hűtőház, Rohodoö a cukrosítóüzem átadása. ’84 óta stagnál a lélekszám. Vigyázunk rá, hogy ez így is maradjon. A tanácselnök véleménye szerint rengeteg múlik a szolgáltatásokon. Magas színvonalú ellátásra törekszenek. Hiszen ha helyben minden elérhető, akkor miért vágyódnának városra az emberek? — Sajnos bőven van adósságunk — magyarázza Sna- kovszky Árpád főelőadó. — Nincs kályhás, kárpitos, műbútorasztalos, autóvillamossági szerelő és géplakatos is kellene. Most legfontosabb a cipész. Már megegyeztünk egy szálkái kisiparossal, aki hamarosan megnyitja műhelyét a szolgáltatóházban. Ö úgy jön, hogy tudja: adóalap-csökkentő kedvezményt kap. Jó hír az iparosoknak A tanács körzetében jelenleg öten örülhetnek ennek a „kiváltságnak” — köztük Kovács Károly kőműves is. — Gondolom, én azért kaptam meg, mert elég sokat dolgozom társadalmi munkában — kínált hellyel otthonában a kőműves. — Tavaly az őri óvodának tüzelőtárolót építettem, az iskolában pedig kicseréltem az ablakokat. Vaján kerítést építettem a községháza köré. Már megegyeztem a tanáccsal a vajai iskola kerítésének felújításáról. Valószínű, hogy társadalmi munka lesz ez is. Szívesen vállalom, mert idejárnak az én gyermekeim is. Ha mindent összeadunk, legalább 30 ezer forint értékű munkát végzett térítés nélkül a múlt évben a kisiparos. A kedvezmény jól jött Kovács Károly számára. Még tavaly rendezte esedékes köztartozásait: év végén 22 ezer forint adóelőleget fizetett be. így várhatóan túlfizetése van. Jó hír az iparosoknak, hogy idén januártól 50 ezerről 120 ezer forintra emelték azt az összeget, ami után elengedhetik az adó fizetését. Vaján örülnek ennek, hiszen a magasabb kedvezmény ösztönzőbb lehet. Elsősorban a hiányszakmákat szeretnék vonzóbbá tenni — különösen a társközségekben. Hamarosan újra összeül a végrehajtó bizottság, hogy határozzon arról: a már dolgozó iparosok közül kik érdemesek az emelt összegű adóalapcsökkentő kedvezményre. Erre főleg azok számíthatnak, akik rendszeresen és sokat tesznek lakóhelyük boldogulásáért. Házi Zsuzsa Á radozott az újítás nemzetközi sikeréről. Amikor a kísérlet eredményének tudatában végül is neki szegeztem a kérdést: mondja már, hogyan értékelte a szakma az alkotást, megsúgta: „félmillió forintot kaptunk érte”. De azonnal a lelkemre kötötte: „erről egy szót sem”. Szégyelli ? Falba ütköztem. Már nem az első alkalommal. Nos nem valamilyen betonfalról van szó. Rosszabbról! Begyepesedett, ósdi, gondolati panelekről, amelyek szilárdabbak és áthatolhatatlanabbak még a betonfalnál is. Ezek szinte csaknem lehetetlenné teszik a gondolkodás hitelét, elfogadását és főleg értékének társadalmi elismerését. Szégyellnie kell egy alkotó embernek, hogy mennyit kapott újításáért? Szinte olykor már-már titkolózásra kényszerülünk. Kénytelen vagyok magam is a névtelenséget választani. Nem magam miatt, hanem azért, hogy a szerény techni-. kust ne tegyék ki a heccelő- désnek, az irígykedésnek, holott alkotásukat a szakközvélemény elismeri, honorálja, s ötlete dollármegtakarítást eredményez. Akkor miért hallgatunk? Mert még sokszor nem a produktum alapján értékeli az embert a közvélemény. Egy újító asszonyka jelentősre értékelt és megvalósított újítása után a kapott pénzből vásárolt magának egy szép cizellált arany nyakláncot. Büszkén viseli ma is, mint alkotása sikerének emlékét. Egyes munkatársai viszont irigykednek rá. Egy fiatal tervezőmérnök a falujába új gépkocsiján érkezett. Akik tudták, hogy néhány év alatt alkotó munkájával sikerül befutnia, értékelték. örültek sikerének, s annak is, hogy az ilyeneket a társadalom is elismeri, honorálja. Vállalatánál viszont, főleg a gondolatimpotens kollégák azóta szinte kiközösítik. Természetesen azok, akik letudják a nyolc órát s egyáltalán nem törik a fejüket, hogyan tervezhetnének könnyebb, olcsóbb, korszerűbb, piacképesebb, világ- színvonalú gépet. Lehet, hogy képtelenek rá? Lehet, hogy a szürke agyállomány miatt van ez az irigység a tehetségesebb gondolkodókra? Példák. Gondolkodóba ejtő esetek. Vajon miért kényszerül elhallgatni még mindig az alkotó technikus, mennyi pénzt kaptak újításukért? Miért irigykednek a tervezőmérnökre, a nyakláncot viselő asszonykára? Bizonyára nem veti fel őket a pénz, s mégis! Baj van még mindig az értékteremtő munka elfogadásával, a köz által való elismerésével. Feltűnő. S hallgatni kénytelenek a pénzről a nyilvánosság előtt. P edig éppen, hogy a nyilvánosság adna és adhatna rangot annak, hogy társadalmunk igen is a munka társadalma, s magasra értékeli az alkotó, újító munkát, s ezt pénzben is kifejezi, ösztönzi. Agyunk szürke állományának elismerése a maradi gondolkodás paneléibe ütközik. Falakba, amelyek még állnak, s lebontásuk sok-sok ütközettel jár. Farkas Kálmán | (LEGENDA) A vándor békésen baktatott a sziklák közt kanyargó országúton. — Ugorj félre! — kiál- | tott rá hirtelen egy hang. Utasunk félreugrott, s jjj bizony jól tette, mert a következő pillanatban lelj zuhanó szikla odalapította jj volna. Megdöbbent vándorunk fi körülnézett, s hogy nem jj látott senkit, folytatta útit ját. Egy különösen éles Jf kanyarban azonban ismét || megszólalt a hang: — Lapulj a sziklához! Emberünk habozás néljj kül megfogadta a tanácsot, s bizony jól tette, mert a következő pillanatban őrült sebességgel £ zúgott el mellette egy autó. Ha nem hangzik el | idejében a figyelmeztetés, vándorunk hamarosan alulról szagolja az ibolyát. Mikor magához tért, újból körülnézett, s megint nem látott senkit. — Mondd meg nékem, jótét lélek, ki vagy te? — kérdezte a vándor. — Az őrangyalod! — hangzott a válasz. Ekkor vette észre a vándor a vállán lévő parányi emberkét. — Drága angyalkám, szállj le a vállamról, hadd nézzelek meg okával — mondta neki a vándor. Mikor a pöttöm emberke a tenyerére pattant^ emberünk megragadta s így förmedt rá: — Es amikor megnősültem, hol bitangoltál, semmirekellő! Antal Miklós fordítása Titkos forintok
