Kelet-Magyarország, 1986. április (43. évfolyam, 76-101. szám)
1986-04-04 / 79. szám
ÜNNEPI MELLÉKLET 1986. április 4, Kiss Attila rajza Sorsfordulók Ami a tankönyvekből kimaradt történelemkönyvekből szükségszerűen sok minden kimarad. A sorsfordító eseményekről egy-egy mondat tudósít csupán. Tombolt a háború, azután felszabadult hazánk, kiosztották a földet, ezzel eldőlt az ezeréves per, társadalmi átalakulást szorgalmazó pártok csatáztak a reakcióval, végül győzött a népi demokráciát igenlők tábora. Erről beszélnek a szófukar tankönyvek, melyeknek lapjain arcnélkülivé szegényedik a történelem. A szükségszerű tömörség elvágja az érzelmi szálakat, a jelenből múltba tekintők nehezen tudnak azonosulni elődeik tetteivel, cselekedeteivel. Mindenképpen üdvösnek tekinthető az az elhatározás, mely megoldotta az elillant évtizedek nyelvét, amely szóra nyíló közelségbe hozta a történeti dokumentumokat. Az MSZMP megyei bizottsága mellett működő munkásmozgalomtörténeti bizottság gondozásában korábban két dokumentumkötet jelent meg a szabolcsi, szatmári munkásság és parasztság életéről, mozgalmairól, és a közelmúltban napvilágot látott a sorozat harmadik darabja. Válogatott dokumentumok fűzérét veheti kézbe az olvasó. Sorsdöntő négy esztendő hétköznapjaiba pillanthat be az érdeklődő, átélheti a népi demokratikus forradalom kibontakozásának ma már történelmi mércével mérhető eseményeit. Közben fokozatosan értelmet kapnak á tankönyvízű mondatok felszabadító harcokról, nagyúri birtokok parcellázásáról, a közigazgatás átszervezéséről, választási küzdelmekről. Megelevenedik a történelem. Arcok tűnnek fel városban, faluhelyen. Elénk lépnek Nagykálló és Biri lakói, akiknek minden vagyonát tönkretette az 1944 őszén dúló csata, nem maradt egyetlen ház sem, mely rendesen lakható volna, jószágállományuk szintén elpusztult. A hivatalnokok elmenekültek, a településen maradók'maguk vették kézbe a közellátás, a romeltakarítás irányítását. Még 1944-ben újjászerveződtek a pártok. Rendezte sorait a szociáldemokrata párt, munkához láttak a kisgazdák, megalakították pártszervezeteiket a kommunisták, a nemzeti parasztpártiak. Tarpán például 1945. február 7-én tartották az alakuló ülést. Jenei Sándor ismertette a Magyar Kommunista Párt célkitűzéseit, Magyarország demokratikus újjáépítésének és felemelkedésének programját. Február elején még sajogtak a sebek, az elsodródott családtagok reménykedve keresték egymást, de a világháború túlélői egyre bizakodóbban tekintettek a jövőbe. Bár a tél uralta a határt, összeírták a mezőgazdasági munkálatokhoz rendelkezésre álló állatállományt. A megmaradt lovak jó része igavonásra alkalmatlan volt, munkaértékük nem érte el a háború előtti állomány negyedét. A harcok után 129 üzemképes traktor maradt Szabolcs megyében és két gőzeke. Kemény próbatétel várt a földművelőkre. A szenvedések, nélkülözések ellenére márciusban mégis óriási lendülettel fogtak szántáshoz, vetéshez. A tömör magyarázat a történelemkönyvekből ismerős: kiosztották a földet. Nincstelen, agyonkínzott emberek régi óhaja teljesült, a frissen kitűzött parcellákon végre a maguk urai lehettek. Az igényjogosultak számához viszonyítva azonban megyénkben kevés volt a juttatható terület. A boldogulás reményében családok tucatjai mondtak búcsút falujuknak. Kemecsei, nyírszőlősi, gégé- nyi, nyírlugosi családfők neveit őrzik a dokumentumok, akik gyerekeikkel együtt az ország más tájain kerestek új otthont, megélhetést. A szülőfalujukban maradók sem örülhettek sokáig zavartalanul földjüknek. 1945 őszén a re- formellenes reakciós erők támadása után Szatmár-Beregben a felosztott területek 18 százalékát visszaítélték régi tulajdonosaiknak, és Szabolcsban is a kiosztott földek felén vitáztak. A falvak népe nem adta fel a küzdelmet. 1946 márciusában háromszáz gé- gényi újgazda jött be Nyíregyházára a megyei földbirtokrendező tanácshoz, hogy tiltakozzon a földbirtokosok kihívó támadása ellen. „Arcukon az a kemény elhatározás. tükröződik, hogy minden eszközzel, ha kell életük árán is megvédik földjüket. A megyei tanács udvarán fegyelmezetten várja a 300 keménykötésű, kérges tenyerű földmunkás a megyei tanács válaszát, és lelkesen ünnepli Murczkó Károlyt, amikor határozottan kijelenti, hogy egy talpalatnyit sem engedünk a kiosztott földből visszavenni és ebben mindenkor támogatja a parasztságot a több mint félmilliós Kommunista Párt.” — olvashatjuk a Magyar Nép tudósításában. Élve a demokrácia adta lehetőséggel, az emberek felemelték szavukat a feketézők, árdrágítók, a közellátást megzavarok ellen. 1945 őszén például Kisvárdán két éhségtüntetést is szerveztek, mert kenyérgabonából és étkezési burgonyából szeszt főzettek a készletek tulajdonosai. Ionosén éles volt a politikai küzdelem a választások idején. A reakció erejét mutatta, hogy az 1945. november 4-i nemzetgyűlési választásokon a jobboldali pártok kapták a szavazatok többségét. A megyében a legbaloldalibb a dadai alsó járás volt, azaz a Tiszalök környéki települések. Ott a kisgazdák szavazati aránya ötven százalék alá szorult, ellenben a nagykállói járásban a Magyar Kommunista Párt a szavazatok alig négy százalékát szerezte meg. A kudarc okait elemezve a jövő feladataként azt fogalmazták meg a pártvezetőségek, hogy „meleg szeretettel kell kezelni a nép ügyét”, többet kell törődni a földkérdéssel, a mezőgazdaság problémáival. Mint láttuk, a földvédelem ügyét valóban következetesen magukra vállalták a kommunisták, szélesedett tömegbázisuk. Kiélezett politikai harcok árán jött létre 1946-ban Szaboles-Szatmárban is a baloldali blokk egysége. A forrásgyűjteményből nyomon követhető a szociális feszültségek enyhítéséért, az újjáépítésért, majd a hároméves terv előkészítéséért. vívott küzdelem. A sorsfordulók példatára az útkeresések, heves viták, kudarcok és sikerek egész sorát tárja elénk. A jobbítás őszinte szándékáról, a békés jövő igenléséről mesél a kötet lapjain jó ismerősünkké szelídülő történelem. Reszler Gábor KM Történelmi párbeszéd - anno ’86 Beszélgessünk — szólított meg a fiú. — Egyszer volt, hol nem csendben leült egy út men- kövön pihentette. Piros-fevolt, volt egy kiskatona, ti kőre. Pilotkáját homlo- hér-zöld. — Itt már vége a úgy hívták: Ivanuska. A kára tolta, arcát a nap felé háborúnak — gondolta... hirtelen jött nagy, süket fordította, szemét a határA máról, a jövőről beszélgessünk — nógat a fiú. — Pelyhedző állú kama- nőnk. Nem igaz, hogy tud- használtunk: hinni, akarni, szók voltunk. Körülöttünk tűk mit, de valamit meg- betemetni, felépíteni, újjámég a temetetlen halottak, éreztünk a világból így is. varázsolni, megszépíteni, a leomlott falak, háborútól Ezt misem mutatta jobban, gazdaggá tenni... sérült sejtek sajogtak ben- mint az igék, melyeket Ezek emlékek. Nekünk mondj valamit — intett le a fiú. — Félrehúzódók és ki- zetek forradalmában tanul- köztársaság. Tiszta mag robbanok között kerestük a tunk új szavakat: tulajdon, közül szemelgettünk ocsút, helyünket. Az agyak, a szí- ellenfél, ellenség, barát, miközben kenyerünk barna vek, az eszmék, a világné- szövetséges, demokrácia, volt, mint a föld. Mindent megszépít az idő. Ez nosztalgia. A máról, a jövőről! — sürgetett a fiú. — A társadalmi munkát megnyitó nem tartotta a den kell, amit a föld megközmunkának hívták, a ro- markát pénzért. A munkás ad. Az értelmiségi hárommot takarító, a bombatöl- tudta: rekordot kell termel- falú szobában tanította a csért betöltő, az iskolát ni. A paraszt érezte: min- köznek a művelődést, helyrepofozó, a kórházat Igen, ilyenek vannak a tankönyvben is. De arra felelj, amit kérdezek. — Kegyetlen nehéz volt a meztelen piros ember a címer. De meg kellett tamegtanulni, mint lehet ősz- nagy kalapáccsal. És fúr- nulni választani, dönteni, szefonni a nemzetiszín és a csa a kígyózó szalag végén értéket teremteni és megpiros szalagot. Furcsa volt a csillag, a korona nélküli őrizni. Gondolom, most jönnek a fényes szelek — mondja nem minden él nélkül a fiú. — Jöttek a viharok. Lé- helyünk? Ki kit győz le? Javaink miként oszthatók lekben dúlok arról; mit ér Azonos-e a megtévedt és a igazságosan? Miként dől el az ember, ha magyar? Egy bűnös? Tisztes rangunk, jó a föld ezeréves pőre? új világ új rendjében hol a hírünk lesz-e a világban? Erre már felelt az elmúlt negyven év — érvel a fiú. — Nevek kavarogtak a lin, Majakovszkij, Marosán, Béla, Rajk, Schiffer, Kádár, fejünkben. Zamercev, Rá- Nagy Ferenc, Schlachta, Pfeiffer, Barankovics, Farkosi, Vorosilov, Erdei, Ve- Gerő, Vass Zoltán, Malit kas Mihály, Dobi István, rés Péter, Szakasits, Sztá- novszkij, Mindszethy, Zsolt Ez névsor a múltból. Kérlek, hogy a máról és a jövőről beszélj. — Sértettünk, sérteget- vitába kényszerültünk. Tü- messzi, távoli ígéret, amitek. Megvertek, megver- relmetlenek voltunk, izgá- ért mindezt érdemes volt tünk. Kergettünk, szalad- gának mondtak. De minden elviselni. Hittünk, az autotunk. Leköptek, visszaköp- úgy volt jó, ahogy volt. dafék máglyára indulóinak tünk. Vitát provokáltunk, Mert ott volt a távlat. A indulatos hitével. Ez szép. De mit kaptatok érte? — kérdi a fiú. — Volt, aki belehalt. nek nemzünk. A csók sem dójának képzeltük magunVolt, aki tüdőbajt. Másnak volt keserű. Már tudtunk kát. Mi tudtuk, hogy a fakitüntetés jutott. De akik hinni a történelem törvé- natizmus nem egyenlő a megéltük: meggyógyultunk. nyének, amely igazságot hittel. És hittük, hogy 48 és Ügy kívántuk a lányt, hogy oszt. Az eszmében volt a 19 után. valóság lesz az tudtuk: gyermeket az élet- titok, s mi minden titok tu- álomból. Álmok, hit, történelmi igazságtétel. Nem gondolod, hogy mindez naiv dolog? — pöröl a fiú. — Ha nincsen álmod — mint a szükségszerű pontos a tanítómestered. Szegénynincs miért élned. Ha nincs felismerés. Ez nem kor kér- ségünk végtelen gazdagsáhozzá hited, nem szabad él- dése. A bőrödön érzett tör- ga, kincse volt: a cél. ned. A bölcsesség sose más, ténelem, ha sajgó is néha, Van valami ebben a barrikád-romantikában — gondolkodik a fiú. Sajnáljalak, vagy irigyeljelek érte? — Barrikád volt az esz- az épülő ház fala. Hadmű- malomba. Attakkal épült a terga. Ugar-agyak feltörő- veleti tanulmány a könyv. híd a folyó fölé. Ez nem je az iskola, egyetem. Cső- Életadó futóárkot vésett az romantika volt. Ezt úgy dabunker a szenet adó bá- eke a földbe. Hurrás lovas- hívják: munka. nya. Várfok, megvívandó, roham vitte az első búzát a De mi mégis úgy tanuljuk, hogy forradalmi volt a kor — replikázik a fiú. — Hatalmat megnyerni, s közért, melyben nem kell lanságod, a csalódásból megvédeni — mindig for- feltétlen vér ahhoz, hogy a éledni tudás, a fegyver isradalom. De a forradalmak küzdő bizonyítson. De kell merete, s a jövőből az, ami sem egyformák. A forrada- népedért és nemzetedért a belőle rád méretett. lom önként vállalt tett a tudásod, az erőd, a nyugtaié a máról s a jövőről beszélsz? — kérdi a fiú. — Hazád a föld. Múltad kor mi voltunk a lombko- sose tépd el, s ha ágak fegyökerével kapaszkodik be- róna. A földből mindig a lett készülsz ítélni, gondolj lé a jövő fája. A ma serdü- gyökéren indul el az élet, arra, az egyik talán én való fa alsó ágai mi vagyunk. virág és levél csak ilyen gyök. Lassan elszáradok, de egy- úton teremhet. A gyökeret Kérlek, mesélj a múltról! — szól a fiú. — Egyszer volt, hol nem csendben leült egy út men- tárkövön pihentette. Pirosvolt, volt egy kiskatona, ti kőre. Pilotkáját homlo- fehér-zöld. Itt már vége a úgy hívták: Ivanuska. A kára tolta, arcát a nap fe- háborúnak — gondolta... hirtelen jött nagy, süket lé fordította, szemét a haBurget Lajos v __________________________________________________y
