Kelet-Magyarország, 1986. április (43. évfolyam, 76-101. szám)
1986-04-29 / 100. szám
[986. április 29. Kelet-Magyarország 3 A művészeti életről szakszervezeti szemmel Az alkotóműhely felelőssége A napokban Nyíregyházán járt Simon László a Művészeti Szakszervezetek Szövetsége központi vezetőségének titkára. Ebből az alkalomból kértünk tájékoztatót a művészeti élet időszerű szakszervezeti kérdéseiről. Kérem, mutassa be röviden a Művészeti Szakszervezet Szövetsége tevékenységét. — A szakszervezetek között a mienk egyedülálló rendszerben tevékenykedik, hiszen hét ágazat szakszervezeti tagjai tartoznak hozzánk: az artisták, a filmesek, a képzőművészek, a zenészek, a színművészek és színházi dolgozók, valamint a Magyar Rádió és Magyar Televízió dolgozói. Kis szakszervezet vagyunk, és igaz, hogy nem termelünk nemzeti jövedelmet, de tagságunk jelentős mértékben hozzájárul a nemzeti érték létrehozásához. — Igen sokoldalú tevékenységünk közül egyet szeretnék kiemelni: az érdekvédelmet. Az a vélemény, hogy a szakszervezetnek minden olyan gondot, problémát meg kell ismernie, ami a tagságot foglalkoztatja, legyen az bér, munkakörülmény, társadalombiztosítás, vagy egyéni gondok. Az az álláspont, hogy minden jogos igénnyel foglalkozni kell, rangsorolva. Különösen ügyelnünk kell arra, melyek azok, amelyek a mai gazdasági körülmények között is orvosolható és nem mindig pénzforrást igényelnek, hanem nagyobb odafigyelést, a belső tartalékok jobb kihasználását. Az ön által is említett nehéz gazdasági körülmények között, amikor a kultúrára kevés jut, milyen segítséget várhat a művészeti élet a szakszervezettől? — Amikor kevesebb pénz jut a kultúrára, nagyon fontos, hogy mit támogassunk. A színház területéről véve a példát, most a vállalkozások korában vadhajtások is vannak. Mintha a „piac” nagyobb szerepet kapna, növekedne a kommersz. Nagyon fontos, hogy legyen megfelelő kontroll. — A művelődési intézmények jelenleg esetenként működési gondokkal küzdenek, ugyanakkor mi azt szeretnénk, ha a figyelem újra a művészeti produktumra irányulna és nem arra, hogyan menjen fel a függöny. Művészetpolitikai és gazdasági célokat kell egyeztetni, s ehhez jön még az, milyenek a művészeti dolgozók életkörülményei. Az utóbbi években a kulturális területen is megjelentek a korszerűsítési törekvések a gazdálkodás irányításában, például nőtt az érdekeltség, ugyanakkor nagyobb az önállóság. Mi nagyobb „mozgásteret” szeretnénk, és növelni az alkotóműhelyek nagyobb felelősségét. Először jár Nyíregyházán ebben a minőségben. Milyennek ismerte meg a megye művészeti életét? — Ma egy fejlődő, kiegyensúlyozott művészeti élet van a megyében, egyre erősebben megteremtődő közönségigényekkel. Ügy tapasztaltam, a színházban jó az alkotó légkör, és a neves vezető művészek mellett a sok fiatal színész jelenléte is jelez valamit. Zenében már „ki is nőtte” a város az igényeit, a zeneiskola a jelentkezőknek csak egy részét fogadhatja, gondot jelent a megyei városokban a zeneoktatás nagyobb arányú fejlesztése. Mégis, olyan kiváló zenei műhelyt ismerhetünk, mint Nyírbátor, vagy említhetném, hogy Nyíregyháza rendezi folyamatosan a zeneiskolások országos zongoraversenyét. A képzőművészeti életből a sóstói éremművészeti alkotótábor hívta fel magára a figyelmet — nemzetközi szinten is. Elég szép lista, de azért bizonyára gondokkal is találkozott. Melyek a legsürgetőbbek? — Szóvá tették a moziüzemi dolgozók alacsony bérét. Van egy másik: a színházi „műszak” problémája — bér és munkaidő — nekik továbbra sem ötnapos munkaidőből áll a hét. Két komoly gond a zenei életben: a zenepedagógusok óraadása a kisebb településeken, illetve a kategóriavizsgával rendelkező zenészek vendéglátóipari foglalkoztatása. Ismerjük ezeket a problémákat, de nem ígérhetem, hogy minden gyorsan megoldódik . . . Végül két kérdést egybekapcsolnék: Hogyan javítható a művészek menedzselése? (Ne kelljen nekik „kilincselni”, hogy produkciójuk a közönséghez eljusson) és: alkalmas-e már itt a művészeti élet egy nyíregyházi „Fészek Klub” létrehozásához? — Állandó jellegű művészklub kialakítása talán még nem időszerű, viszont helyesnek tartanám, ha időnként klubszerű alkalmak lennének a különféle területek művészeinek találkozására. Ennek a házigazdája a Művész presszóban lehetne a helyi városi és megyei művelődési ház. De ha már találkozóról van szó, akkor a közművelődés dolgozói is ott lehetnének egy-egy produkció, alkotás megszületésekor. Ha így informálódnának egy- egy irodalmi műsor, kép, koncert stb. létrejöttéről, akkor nem volna szükség valami menedzselő, egyeztető irodára, ami előbb- utóbb úgyis hivatallá válna. — Hadd mondjam el még azt, hogy miután személyesen találkozhattam itt a helyi párt-, állami és szak- szervezeti vezetőkkel, megismertem az ő állásfoglalásaikat, erőfeszítéseiket, meggyőződhettem arról: valamennyien sokat fáradoznak a művészeti élet fejlesztéséért. B. E. Festés előtt A Mezőgép Vállalat tí- szavasvári gyára részére készítenek Super mix 7 H-típusú takarmányki- hordókocsi tartályokat a baktalórántházi Vertikal Ipari Szövetkezet vasipari Szemében. Képűnkön: festéshez szállítják a kész tartályt, (cs.) Vállalták a kockázatot Dió és diszkóiig A korábbi, gondatlan vezetés ítélte halálra a félszáz hektáros dióst Milotán, melynek országos híre is volt. Akkor a szanáló bizottságnak már csak a szomorú tény megállapítása maradt: csökötté vált az állomány, meg kell szüntetni. Az űj tsz-vezetés Berki József elnök irányításával úgy határozott: új dióst telepít. — Aki diófát ültet, bízik a jövőben — vallja a megújulást hirdetett elnök. Egy esztendeje sincs, hogy vállalta a kockázatot. Élére állt a milo- tai Üj Élet Tsz-nek. „Elmozdultunk..." Azóta „csodát” művelt a csikóvezetés Milotán, mondják Szatmárban. Sikerült ki- húzniok a közösség szekerét a kátyúból. A két éve válságba jutott szövetkezet a tavalyi esztendőt már eredménnyel zárta. Bár nem sokkal, 1 millió 600 ezer forint nyereséget értek el. Szerényen hozzáfűzi ehhez Berki József: — Kezdeti eredmény. Any- nyit talán mégis bizonyít, hogy elmozdultunk a holtpontról. Ebben egyik sikerforrás a varrodájuk. Ide igyekszünk most. Csepereg az eső. Gondosan vetett búzatáblák mellett haladunk. „Tanító-tag” jegyzi meg a főkönyvelő. Innen már kőhajításnyira a raktárból átalakított kis csinos , üzem. Félszáznyi lány és asszony munkahelye. Kurjantásnyira a Tisza védőgátja. Ha nem látnám, nem hinném, hogy itt, a „világ végén” modern gépekkel felszerelt üzem működik. Tavaly már nyereséget termelt. — Igaz, csak 400 ezer forintot, de már ez is valami — jegyzi meg a hallgatag főkönyvelő, Kelemen Kornél — Április elsejétől ötven fölé duzzadt a létszám. Olyan nők kaptak itt munkát, akik tegnap még kapáltak vagy ládákat szegeztek. A busimegállóban állnak. Legalább tucatnyi szempár figyeli őket. Van amelyik nyiltan, van amelyik lopva. Apát s lányát szemernyit sem zavarja a megany- nyi csodálkozó pillantás. Fogják egymás kezét, s beszélgetnek. Cigányok. A férfin kopott, megviselt zakó, kitérdelt szövetnad- rág, arcán koravén törő- döttség és fáradtság, amit csak egész napos kemény munka képes belevésni a ráncok árkaiba. A kislányon makulátlan tiszta ékszín- kék szoknya, fehér blúz, megejtő gyermeki szépségtől sugárzó lényét különlegessé várázsolja vállára Meglepetés omló, ápolt, ébenfekete ha-- ja. A buszon melléjük keveredek. — És mi volt ma az iskolában? — kérdezi az apa végtelen gyengédséggel a hangjában. — Kaptam egy ötöst olvasásból — kezdi beszámolóját a meglepően értelmes szavú és szemű kisiskolás —, és megdicsért tanár néni a fogalmazásért, amit házi feladatra Írtam. — Anyu örülni fog — simogatja meg gyönyörködve csemetéje fejét a férfi. — Kár, hogy nincs otthon — komorult el a lányka. — Pedig éri szeretném neki elmondani. Az apa eltűnődik, majd kisvártatva megszólal: — Na, jó. Ha jól fogsz viselkedni, megvárhatod. Tizenegyre biztos otthon lesz. A jövő héten meg délelőttös, akkor hozd az ötösöket, ha jókedvet akarsz szerezni neki. Amint leszállnak, összemosolyognak. Sok-sok tekintet kíséri őket. (czine) — Némelyikük, különösen az új belépők még zohorál- nak, keveslik a pénzt. De bízunk benne, lesz több is — jegyzi meg az elnök. — Most az a legfontosabb, hogy munkát adjunk, javuljon a morál, megszűnjön a semmittevés. Korábban ez rontotta a fegyelmet, a légkört — magyarázza. Hobbiból kereset Modern kis varroda. Központi fűtéssel, neonvilágítással, nagy, világos ablakokkal. Frissen festett falak, tisztaság mindenütt. A bejárat előtt gondozott virágoskert és kerékpármegőrző. Megérkezésünkkor toppan elénk Tóth Jánosné, a Szatmárvi- déki Népi Iparművészeti és Háziipari Szövetkezet technikusa. Ök adták a gépeket, részükre dolgoznak. — Éppen hazafelé indulok. Kijöttem ellenőrizni a munkák minőségét — mondja. — Elégedett vagyok. Sok terméket gyártunk Milotán — fűzi hozzá. — Diszkóingeket az NSZK részére, belföldre női blúzokat, gyermekholmikat. Szállítunk Budapestre, Nyíregyházára a Centrum Áruháznak, Egerbe, Miskolcra. A tsz-varroda vezetője Albert Jánosné: — Otthon hobbiból varrtam. Itt tanultam meg a szakmát igazán. Mátészalkáról jöttek betanítani bennünket. Már 53-an vagyunk, köztük hat a szakmunkás. Főleg a fiatalok. Olyan, mint Tóth Bálintné, aki Fehérgyarmaton végezte a szakmunkás- képzőt. Kerékpárral jönnek a környező falvakból. — Én Tiszacsécséről járok át. Közel van, nem fárasztó — mondja az alig húszesztendős fiatalasszony, Török- né Medvés Ágnes. Egyik gép mögött fekete szemű, sötétbarna arcú asz- szony, Kanalas Ferencné. — Két hete még ládákat szegeztem. Annuska, a szalagvezető (Nagy Endréné) mutatta meg, hogyan kellene ezen a gépen dolgozni. Az életemben még nem láttam ilyet. Azt sem tudtam, hogyan működik. Ideges vagyok, ha megszólal, ha dolgozni kell rajta. Nyolcadik napja varrók csak. Nagyon szeretnék megtanulni szépen varrni — vallja őszinte izgalommal. Cserepes Sándorné, a szomszédja viszont már biztosan illeszti a gép alá az anyagot. — Én is a ládaüzemből jöttem, szegeztem, de nekem otthon is van varrógépem. Igaz nem villanyhajtós, de jó, új — mondja. Még órabérben Az új dolgozók még órabéresek. — Két hónap a betanulási idő. Aztán majd meglátjuk, mire jutunk — vélekedik Cserepesné. A sarokban szabászasztal. Rajta frissen vágott, kinyílott aranyesőcsokor befőttes- üvegben. Az ablakon túl hatalmas, hosszan elnyúló zöldellő búzamező. Odébb a Tisza védőgátja, s még távolabb az országhatár. Készül a diszkóing Milotán, a dió hazájában tőkés exportra. Farkas Kálmán ŰJ ISKOLA- SZÖVETKEZET ízelfti kereskedelemM Mi szem-szájnak ingere: például édesség, üdítő, cukrásztészta, iskolatej, péksütemény kapható a demecseri iskola büféjében. A helyi fogyasztási szövetkezet és a felső tagozatosok együttműködésével márciusban alakult meg az iskolaszövetkezet az általános iskolában. Az aprócska üzlet áruellátásáról az Áfész gondoskodik, a hetedikes és nyolcadikos tanulók pedig az árusítást vállalták. Demecserben már hagyománya van az ilyen együttműködésnek, hiszen a gimnáziumban lassan egy évtizede működik iskolaszövetkezet. Akárcsak a tizenéves nagyok, a kicsik is örülnek, mivel a büfében nap mint nap friss élelmiszereket kínálnak tízóraira, uzsonnára. Jól járnak a kis boltosok, akik munka közben ízelítőt kapnak a kereskedelemből: a gyakorlatban ismerkedhetnek meg az eladók munkájával. Sőt részesülnek az árbevételből is. Az összeg négy százaléka az övék, amit majd kirándulásra, túrázásra fordítanak. Megtetszett a holland, kacérkodik a svéddel Szenvedélye a nyelv Mindig úton van, vagy éppen útra készül. Pedig a foglalkozása búvárkodásra, csöndes, elmélyült munkára predesztinálná. Bay József ugyanis a Szabolcs megyei Állami Építőipari Vállalat nyíregyházi műszaki könyvtárának vezetője. Képzettsége szerint betontechnológus, de legalább ennyire tolmács, szakfordító, sőt, tanár is. — Tudniillik építőipari mérnökiskolát végeztem az NDK-ban, s még odakinn felsőfokú német nyelvvizsgát tettem. Innen a műszaki nyelvtudásom, amit itthon főleg a 80-as évektől van alkalmam hasznosítani. Vállalatunkhoz számos német nyelvű folyóirat, prospektus, szabvány érkezik, ezeket természetesen lefordítjuk, hiszen óriási szellemi tőke rejlik bennük. — Pár évvel ezelőtt a Szabolcs-Szatmár megyei MTESZ felvette a kapcsolatot a Magdeburg megyei Testvérszervezet (Kammer der Technik, azaz KdT) elnökségével, s azóta a hozzánk érkező, illetve innen kiutazó delegációknak is rendszeresen tolmácsolok. Mellesleg német nyelvtanfolyamot vezetek, és lefordítok évente úgy ezer oldalt... Ezzel aztán nemcsak hogy karbantartja nyelvtudását, hanem állandóan és tudatosan bővíti is, hiszen a sertéstenyésztéstől kezdve a gabonafeldolgozáson át a gyógyászatig számos szakterületen kell eligazodnia. Ugyanakkor arra is törekszik, hogy az irodalmi nyelv fordulatai se halványuljanak el emlékezetében — tanítványait Goethe, Heine seaiiséijével igyekszik megnyerni, s megtartani a nyelvtanulásnak, ami neki valóságos szenvedélye. — Munkám során gyakran találkozom nyugatnémet, dán, svájci és holland vendégekkel is, akikkel szintén németül beszélünk. Azaz most már hollandul is, ugyanis egy alkalommal kiderült, hogy az egyik nyugatnémet partnerünk alvállalkozója holland — gondoltam, a nyelvük eléggé hasonlít a németre, talán nem lesz nehéz megtanulni — letettem a középfokú holland nyelvvizsgát. Most pedig a svéddel kacérkodom, nagyon érdekel ez az ország, a nép, hogy olyan zord körülmények között is milyen sokat produkálnak mind a gazdaságban, mind pedig más területeken, például az irodalomban is. Saját bevallása szerint nem érzi magát „túlterhelt- nek” vagy fáradtnak. Érdekli minden új feladat, s azt is kötelességének érzi (de inkább szórakozásnak), hogy „magánemberként” is közelebb hozza egymáshoz a különféle nemzetiségű embereket. G. M.
