Kelet-Magyarország, 1986. április (43. évfolyam, 76-101. szám)
1986-04-04 / 79. szám
M *»!••aovarorszaa felszabadulásunk I ^^^^^^évfolyam, 79. szám ABA: 2,20 FORINT ÜNNEP ÉS MUNKA írta: SzabíPfstváii, az MSZMP KB Politikai Bizottságának tagja, a TOT elnöke A magyar nép történelmének jeles napjai 1945 tavaszának eseményei. Ü nnepi érzéseink elválaszthatatlan része a barátság és hála, amelyet felszabadítónk, a Szovjetunió és népe iránt érzünk. Ettől a naptól érzünk itt mindent a magunkénak: a nemzet haladó hagyományait, értékeit, a társadalom gyarapítását szolgáló szellemi és anyagi javakat, közös munkánk erényeit, eredményeit, de tévedéseit, hibáit is. 1945. április 4-től számítjuk történelmünk népünk számára legszínesebb fejezetét. A magyar nép felemelkedésének kezdete, a társadalom, a gazdaság forradal-- mi megújítása, az ember emberként kezelése vált kézzelfogható valósággá e tavaszi naptól. Feltételeit a szovjet nép és Vörös Hadseregének hős honvédő háborúja, nagyszerű katonai és politikai győzelmei teremtették meg számunkra is. A felszabadulás sorsforduló, mellyel történelmi esély nyílott meg népünk és állama előtt az elmaradottság felszámolására, a fejlett népekhez és országokhoz való felzárkózásra, a világ haladó erőivel való együttműködésre. Hogyan váltottuk valóra esélyeinket? A munkásosztály és pártja vezetésével begyógyítottuk a háború okozta sebeket. Rövid idő alatt százados mulasztásokat pótoltunk, kielégítettük a néptömegek elnyomott és elfojtott igényeit. Valóra váltottuk a társadalmi igazságosság legfontosabb elveit. A kezdet gyors sikerei, a hatalom birtoklása sajnos illúziókat is okozott: azt hittük, az előttünk álló út simább, az előrehaladás gyorsabb lesz. Nem számoltunk, történelmi tapasztalatok híján talán nem is számolhattunk a gazdaság és a társadalom törvényeinek szigorú, a tudomány és technika forradalmának hatásaival, a gyorsan kibontakozó globális problémákkal — s mindezek hatására a környező világ bonyolult helyzetével. Mai valóságunk a munkás- osztály és pártja, a vele szövetséges parasztság — a magyar nép, a társadalom nagy kollektív műve. Gondjaival együtt is olyan történelmi produktum és érték, amelyet szégyenkezés nélkül vállalhattunk, amit meg kell védenünk és tovább kell fejlesztenünk. Bízvást vállalhatjuk, hogy hazánkban ezekben az alapkérdésekben olyan nemzeti egyetértés :— ahogy mondani szoktuk —, közmegegyezés alakult ki az utóbbi három évtizedben, mint történelmünk során csak nagyon ritkán. A pártunk XIII. kongresz- szusán elfogadott határozat valójában ennek a helytállási és bizonyítási szükségességnek a mi viszonyainkra alkalmazott programja. Ennek jegyében kell javítani minőségi teljesítményünket és teljesítőképességünket, elsősorban a tudás, a szellemi kapacitás fejlesztése, a szervezési és munkakultúra radikális javítása útján. E feladat szolgálatába kell állítanunk s javítanunk az anyagi érdekeltség rendszerét, fejlesztenünk a társadalom demokratikus intézményeit, az irányítás rendszerét és gyakorlatát. E célokat kell szolgálnia a 'szocialista vállalkozások legkülönbözőbb formáinak, a nagy állami trösztöktől a vállalatokon és szövetkezeteket át, a kis kollektívák és egyének vállalkozásáig. Erőfeszítéseink sikerességéhez elengedhetetlen az is, hogy folyamatosan megteremtsük a napi cselekvés és a hosszabb távú programok összhangját, megszüntessük a jó elvi követelmények és a mindennapi döntések ellentmondásait. A múlt évi feladatokét mezőgazdaságunk és élelmiszer- iparunk nem tudta teljesíteni. Idén a mezőgazdasági termelés 3—3,5 százalékos emelését, ezen belül 16 millió tonna gabona, 700 ezer tonna körüli napraforgó, 1,8 millió tonna zöldség, 1,3 millió tonna vágósertés, több mint 500 ezer tonna baromfi megtermelését várja az ország, hogy csak a legfontosabbakat említsem. Tudjuk: a VI. ötéves tervidőszak feltételrendszere nagymértékben igénybe vette mezőgazdaságunk eszközeit, irányítóit, szakembereit és dolgozóit, kimerítette tartalékait. A feltételrendszer egyes pontokon javításra, az eszközbázis pótlásra szorul. Néhány fontos döntést már meghoztunk. Javítottuk a baromfi- és sertéstartás, a kukoricatermesztés közgazdasági feltételeit, erőfeszítéseket tettünk a háztáji gazdaságok néhány területén visz- szaesett termelési kedvének fokozására. Egy sor intézkedést még ezután kell megtennünk ahhoz, hogy mezőgazdaságunk és élelmiszeriparunk érdekeltségét ágazatonként is megvalósítsuk. Az idei feladatok nagyok, de megoldhatók. Az agrártermelés vállalkozói szervezetei — a termelőszövetkezetek, állami gazdaságok, élelmi- szeripari vállalatok, háztáji gazdaságok, a termelési rendszerek és az integrátorok — életképesek és szilárdak. Képesek magasabb követelmények teljesítésére is. A tervezett terméseredményekhez szükséges anyagok és eszközök rendelkezésre állnak. Érdekeltségi rendszerünk az agrártermelésben összességében elfogadható. A siker azon múlik, hogy napról napra szakszerűen, késedelem és tétovázás nélkül megtegyük mindazt, amit a technológiai követelmények diktálnak. Az adott helyzetben különösen nagy jelentősége van annak, hogy gazdaságaink most a lehető legnagyobb, a tavalyinál is nagyobb területen, a legalkalmasabb időben vessenek kukoricát. Mezőgazdaságunk nagyívű pályát futott be. Kivívta társadalmunk elismerését és ro- konszenvét, ami fejlődésének lendítőerejévé is vált. Az elért sikereket és színvonalat azonban átértékeli az idő, de főként a közelebbi és távolabbi környezet fejlődésének új tényei és igényei. A múlt sikereiből tehát nem lehet megélni! Lehetetlen észre nem vennünk agrártermékeink versenyképességi problémait, a viszonylag magas önköltséget, esetenként a piac által kifogásolt minőséget is. Nem vehetjük tudomásul néhány fontos termelési mutató krónikus stagnálását, a takarmányok, az energiahordozók és a melléktermékek pazarló kezelését, a megtermelt értékek veszteségeit, a túlzott állatelhullást, a termények tárolási, feldolgozási veszteségeit, vagy az olyan ésszerűtlen takarékosságot, amit a műtrágya, az öntözővíz, az elit vetőanyagok használatának mellőzése jelent. Mindez munkánk gyengeségeit, vagyis az emberi tényezőket minősíti elsősorban, de felveti az anyagi, pénzügyi feltételek javításának szükségességét is. Mezőgazdaságunk és élelmiszeriparunk eszköz-utánpótlása sem fogható vissza tovább. Szelektív, takarékos, átgondolt, magas műszaki színvonalú fejlesztésre — de csak erre — van szükség. El kell hárítani a beruházások, az innováció elé állított pénzügyi akadályokat. Kormányzatunknak politikai és gazdasági eszközökkel segíteni kell ágazatunk felvevőpiacainak megteremtését, bővítését is. Mezőgazdaságunk és élelmiszeriparunk meglévő termelőerői — elsősorban a szakemberek sok tízezres, a dolgozók milliós tömege, ezek képességei és vállalkozó kedve, hazánk termékeny földje — csak így kerülnek ismét egyensúlyba az eszközökkel. Április 4. ünnep. Ezen az ünnepen — itt és ma — Magyarországon főleg a munka dolgai juthatnak eszünkbe, tehát a múltra emlékezve a jövőre gondolunk. Díszünnepséget rendeztek Nyíregyházán hazánk felszabadulásának 41. évfordulóján. (Tudósításunk a 4. oldalon.) (Jávor László felvétele)
