Kelet-Magyarország, 1986. április (43. évfolyam, 76-101. szám)

1986-04-26 / 98. szám

1986. április 26. KM HÉTVÉGI MELLÉKLET Kalocsáról indult, s hosszú bolyongás után Nyíregyházán ért célba. Karcagon középis­kolás, Szabadszálláson katona, aztán főisko­lás Nyíregyházán, első munkahelye Kalocsa, majd onnan — immár feleséggel — vissza Nyíregyházára. A BEAG Universilhez kerül, ahol gépész üzemmérnöki diplomáját tudja hasznosítani. Vérbeli közéleti ember, kiszes, végez szakszervezeti munkát, tagja a vállala­ti tanácsnak. A korábbi aktív kosárlabdázó ma játékvezető, felesége is éveken át első osztályú sportoló volt. Első gyermeküket augusztusra várják. A mai nap fontos az életében, küldött a KISZ megyei értekezle- tén. Farkasinszki Gyula 26 éves. A Szóval 26 éves vagy, éppen az elmenő, a leköszönő korosztály képviselője. — Miért lennék leköszönő? Miért lennék elmenő? Ilyen és hasonló kérdést nemcsak most teszek fel válaszul, ilyenek fogalma­zódtak meg nemegy KISZ-fórumon az el­múlt időben. Mondhatnám azt is. kissé sér­tő az, amikor úgy tűnik, hogy ki akarnak tuszkolni az ifjúsági mozgalomból. Lényegé­ben az életben eddig nem volt öt összefüggő esztendő, amit egy helyen tölthettem, s ki­. próbálhattam volna, hogy mire vagyok ké­pes. Szakközép: négy év. Főiskola: három év, katonaság: másfél. Kalocsán is töltöttem rövid időt. Aki nem azonnal az iskola után kerül munkába, hanem tanul, mind így van vele, általában 23—24 évesen telepszik le stabil munkahelyén. Miért kellene korhoz kötni, hogy meddig fiatul valaki? Meggyőző­désem, hogy egy ember addig dolgozzék a KISZ-ben, amíg úgy érzi, tud adni valamit a mozgalomnak, amíg van lelkesedése, amíg úgy konstatálja, tart a lendülete, frissessége. amíg egy hullámhosszon van a tizen- és a huszonévesekkel. Azzal egyetértek: 26 éves korában ne jelentkezzék valaki az ifjúsági szervezetbe, hogy vélt vagy valódi előnyöket — mondjuk KISZ-lakásépítést — szerezzen. Aki nem tudta eldönteni 14 éves kora óta, hogy a mozgalomhoz akar tartozni, hogy ott a helye a kommunista fiatalok között, az ne éppen 26 évesen jöjjön rá a nagy felisme­résre. Egyszóval: nem vagyok leköszönő, se elbúcsúzó, kiszes vagyak és maradok, mert úgy érzem, hogy a mostani megújulási sza­kaszban tudok tenni én is valamit. A Kimondtad a varázsszót, a megújulást. w Mit értesz ez alatt, mit értenek azok, akik féltő felelősséggel vonták le a kö­vetkeztetéseket? — Mondjuk ki bátran: azt, hogy azokat a következtetéseket, amelyek a KISZ válságát tükrözik. Mert ebből kell kiindulni. Alit is csinált rosszul a szövetség, mi is volt az a sok ok, ami oda vezetett, hogy bizalmi vál­ság alakuljon ki tagság és mozgalom között? Vegyük először azt, hogy az ifjúsági szövet­ség túl általános, a realitásokat figyelembe nem vevő programokra akart mozgósítani. Túl sok dologhoz adta a nevét, a szükséges­nél több védnökséget vállalt. Kialakult egy megkövesedett munkamódszer, sok bürok­ráciával. A meghirdetett programokban a fiatalok igen sokszor nem találták meg sa­ját érdekeltségüket — s itt nem elsősorban az anyagiakra gondolok. De sorolhatnám a gyenge kádernevelést, a kevés kritikát, a ré­tegpolitikai munka késői felismerését. Ha mindezt sorba vesszük, akkor az is kiderül, hogy mit jelent a megújulás. Lényegében mindent el kell hagyni, ami rossz, sok uj ötlet kell. és lényegesen szigorúbb kiválasz­tás. A Őszinte, tisztességes számvetés, de kis­sé ez is általános. Boncoljuk fel az ál­talad mondottakat. Kezdjük a végével: mit jelent az. hogy szigorúbb kiválasz­tás? — Eddig volt olyan mérőszámunk, ami úgy szólt: hány százalékos a szervezettség. Ha ez 50 volt, vagy ennél több, azért már- már kitüntetés járt. Hogy aztán a KISZ tag­Hétvégi interjú Farkasinszki Gyula művezetővel KISZ-ről, ifjúságról, jövőről jai közül ki dolgozott, ki nem, a kézfeltar­tással elfogadott általános munkaprogramot teljesítették-e vagy sem. az nem volt döntő. A Kommunista Ifjúsági Szövetségnek vál­lalnia kell azt, hogy nem mindenkit szorít a keblére. Azok kellenek elsősorban, akik ké­szek dolgozni, akik vállalják a feladatokat, s elvárják azt is, hogy mérlegre kerüljön az, amit végeztek. Lehet, hogy sokkal keveseb­ben leszünk, de aki lesz, aki marad és aki jön, az olyan fiatal legyen, aki elfogadja a mozgalom politikai jellegét, feladatot kér. vállal és teljesít. hogy olyan általános program szülessen, amely mindenkinek jó. amely megfelel a helyi sajátosságoknak, adottságoknak? El­képzelhető, hogy egy üzemi és egy iskolai, vagy egy. szövetkezetbeli és egy lakóterületi alapszervezet azonos célokat tűzzön k,i? Ez egyszerűen abszurd. Az, hogy van egy főcél: az ifjúság részvállalása a politikai, társa­dalmi és gazdasági célok megvalósításából, az rendben is van. De hogy hogyan? Milyen eszközökkel? Mikor? Nos, ez az alapszerve­zetekben fog eldőlni. Ha ott lesz jó, lelkes tagság, megfelelő vezetés, akkor hiszek a sikerben. És ki garantálja, hogy ők olyan felada­tot, programot kapnak, amiért érdemes lelkesedni? És miért hangsúlyoztad a politikai jelleget? — Igen, a politikai jelleg. Ez így kimond­va nem hangzik túl lelkesítőnek, sokan fáz­nak is tőle. A kifejezés is egyike azoknak a szóhasználatoknak, melyek nem kaptak ma­gyarázatot, s amolyan zsargonnak hatnak. S miután zsargon a KISZ nyelvébe is szorult bőven, így tiszta, érthető fogalmakkal kell a jövőben kommunikálni. A politikai jelleg alapja: dolgozni kell, hiszen a munka a leg­szebb politikai tett. Jobban mint eddig, több tudással, nagyobb felelősséggel. A diáknak tanulni kell, a munkásfiatalnak az üzemben, a tsz-ben dolgozónak ott kell maximális tel­jesítményt nyújtani. Tehát nem szavak, ha­nem tettek kellenek, ezekkel tudunk a leg­jobban politizálni. De folytatom a sort a kér­dés első felére adandó válasszal. Ki garan­tálja, hogy jobb lesz a program, a feladat? Nos, az ifjúsági szervezet, s mi, mindazok, akik tagjai vagyunk. Mert a programot ne­künk kell megfogalmazni. Ha úgy tetszik: egyénre szabva. A dolgokhoz nincs egy nagy általános kulcs. Sok-sok kis kulcs van, ami az embereket külön-külön nyitogatja. Ha egy alapszervezet tagsága elmondja, mit akar, ha tudja, mit várnak tőle, ha a prog­ram e keltő szintézise, akkor már jók a fel­adatok, akkor lesz munka, lelkesedés. Min­denki megtalálja magát az elképzelésekben, s testére szabott a terv. Nem csodaszerekről van tehát szó, hanem átgondolt, a realitáso­kat figyelembe vevő munkáról. A Bizonyára nem véletlen, hogy az alap- szervezeteket említetted. Miután te is voltál titkár, mégpedig egy jól dolgozó alapszervezetben, feltehetően ez moti­válta a hangsúlyt. — Bizonyára, hiszen az alapszervezeti munkában szereztem gyakorlatot. És ezért is hiszek abban, hogy a jövő az alulról épít­kezésé. Az élet az alapszervezetekben zajlik. Ott dől el minden, az az első vonal. Ha ott van terv, elképzelés, munka, koncepció, ak­kor mindent megnyertünk. Nézzük Nyíregy­házat. Van 21 ezer KISZ-tag. Elképzelhető. ^ Feltételes módban beszéltél: ha lesz. Most nincs? — Őszintén meg kell mondani, hogy a KISZ-ben a vezetők kiválasztása nem min­dig volt jó, s az úgynevezett káderpolitika sem volt erősségünk. Több esetben az lett a KISZ-titkár, aki vállalta. Volt. aki szerzett jogai alapján leparkolt egy funkcióban, és senki nem vette észre, hogy alul már ott feszengenék a még jobbak, a fiatalok, a frissek. Okos, jó cserék, átgondolt nemze­dékváltások kellenek. Abból kell kiindulni, hogy a KISZ-titkár is vezető. Márpedig aki vezetésre vállalkozik, annak a tervezéstől a végrehajtáson át az ellenőrzésig végig kell kísérni, menedzselni az egész folyamatot. De még ezzel sincsen vége. A fiatal joggal kí­váncsi, mi volt munkája értelme, haszna. Tehát kell a visszainformálás is. El tudom képzelni, hogy lesznek olyan termelési ta­nácskozások, ünnepségek, amikor a gazda­sági vezetés akár név szerint is megmondja, ki mit tett, s elismeri a kiszesek munkáját. Ez lelkesítő, a presztízst növelő, néha még az anyagiaknál is többet ér. A Eddig mindig azokról a fiatalokról be­^ széltünk, akik tagjai a szövetségnek. Ha csökken a KISZ-tagok száma, nő a KISZ-en kívülieké. Velük mi lesz? Így is elég sok csellengő, magát és a vilá­got kereső fiatal él köztünk. — Igen nagy hiba lenne, ha kikiáltanánk magunkat valamiféle elitnek, akik zártan, magunknak, magunkban csinálunk jó dolgo­kat. Az csak súlyosbítaná a helyzetet, ha nem mondanánk el országnak-világnak, ha valami jó, ha valami sikerül. Ügy gondolom. részt kell vállalnunk a kiszen kívüliek éle­téből is. Elsősorban példánkkal kell hatni. A magatartással, viselkedéssel, munkával, a programunkban való lelkes részvétellel. Ez elgondolkodtathat, sokakat hozhat közénk is. Nekünk is hozzá kell járulnunk ahhoz, hogy a társadalmi valóságot feltárjuk, hiszen egy meghatározott világban élünk, ebben nő fel az ifjúság. Ha ezl a világot megismerjük a maga szépségével és ellentmondásávaL gondjával és örömével, valamennyi problé­májával együtt, akkor amit programként. teendőként meghirdetünk, nemcsak a kisze­sek haszna lesz. A mozgalomnak tekinté­lyével kell agitálni, hatást elérni. De foly­tathatnám azzal, hogy a szakszervezet is lét­rehozza az ifjúsági tagozatokat. Lehet jó szándékú vetélkedés is velük, de fontosabb, hagy együtt dolgozzunk. A szakszervezet ugyanis sok olyan fiatalt is tagjai közt tud­hat, akik nem kiszesek. Ez is csatorna. Fon­tos. hogy a mozgalomban a rétegek érdekei nagyobb hangsúlyt kapnak, hiszen így azok. akik általában a KISZ-t nem értették, a konkrét, sajátos területen végzett munka ré­vén közelebb kerülnek hozzánk. Persze min­dez elképzelés, terv, s igazán nem tudnám megfogalmazni, hogyan alakul a jövő. Én remélem, hogy a megújulás gyorsabb lesz, mint gondolják sokan, de attól mindenkit óvnék, hogy gyors sikert várjon. ^ Óvatos, politikus fogalmazás. Ez azt je­lenti, hogy nem bízol a fiatalokban? — Ügy érzem, témánál vagyunk. Annál ugyanis, amit így fogalmaznak: ilyenek a mai fiatalok, ilyenek a kiszesek. Mert csak az nem bízik, aki ennek az általánosításnak bedől. Mert milyenek is a mai fiatalok? Olyanok, mint amilyenné neveltek minket. Persze az iskola is, az élet is, az utca is, a felnőttek példái is. És a család is. Tehát nem lenne jó, ha egyértelműen rásütnénk a bé­lyeget egy nemzedékre, hogy ilyen vagy olyan. Ilyen is, olyan is. Mindenesetre nincs híjával a jónak. Jó es konkrét célért lelke­sedni is tud. Persze kritikus. És ez jó. Baj is lenne, ha egyszerűen elfogadna mindent olyannak, amilyen. Én mindenesetre hiszek abban, hogy a fiatalok megértik törekvése­inket, hiszen ezek nem egyszerűen a mi szándékaink, hanem az övék. Abból a ke­mény bírálatból születtek, amit ők mond­tak el, vagy éppen félreállásukkal fejeztek ki. Nekünk, KISZ-vezetőknek. ebből kellett levonni a konklúziókat, s ezek alapján újra­értékelni a munkát, a módszert, s felrajzol­ni a jövő képét. Ez talán a legnehezebb. • Távlatvesztés? — Nem, arról szó nincsen. De azt el kell ismerni, hogy a fiatalok sok dilemma előtt állnak. Pályakezdés, bérek, lakásszerzés, túl­munka, szakmai presztízsek — hadd ne so­roljam tovább. Ezekre nem könnyű a vá­lasz. A világ változó, a gond újakat szül, a gazdasági helyzet sem egyszerű. A KISZ kongresszusi levele azt fogalmazta meg, hogy az ifjúság céljaihoz kiegyensúlyozott politi­kai légkör kell, akkor érvényesülnek jobban érdekeink, akkor jutunk könnyebben előre. Most tehát, úgy gondolom, azt kell kutatni, hogy mi az, ami ennek megteremtésében ránk vár. De ugyanakkor arra is felelni kell, mi­ért ilyen a világ. Ügy érzem, nem kell kü­lön beszélni arról, hogy ez milyen konfliktu­sokat szül. Aztán ugyanebben a korban szá­mon kérik sokan a forradalmiságunkat. A régi értelemben vett forradalmiság — illú­zió. Nekünk a munkában kell jobbat, többet nyújtani, ez a mai forradalmiság. Kétségte­len, korántsem olyan látványos, mint a barikádharc. Nem arról van tehát szó, hogy mi nem hiszünk abban, hogy a jövő jobb lesz, sőt, még azt is elképzeljük, hogy 10— 15—20 év múlva milyennek kell lennie. De a sok napi probléma beleszól az álmodozás­ba, ami pedig szintén kellene. Ma, ami rea­litás, az, hogy el kell lesnünk a jó gazdálko­dóktól, miként állnak két lábon a piac szo­rításában. Nekünk is meg kell ezt tanulni, hiszen a jövö azé a fiatalé lesz, aki tud vál­tani, megújulni, gyorsan reagálni a világra. Ennek az ifjúságnak viszont olyan mozga­lomra van szüksége, amely meg tud felelni a kor e követelményének. 0 Köszönöm a beszélgetést. Bürget Lajos azok ott nem ezt tennék, bi­zony nem itt tartanánk a gazdaságban... Egymásra illetve mások­. . .egy óriási kört alko­tunk, s mindannyian a mel­lettünk, vagy még inkább a kettővel, hárommal odébb állóra mutogatunk. Ezt a nagy társasjátékot akkor játsszuk, amikor megvitat­juk a munkaidő kihaszná­latlanságát, a lógást, a mun­kahelyi lazítást. Ezt úgy játsszuk, hogy a körben mellettünk állóval teljes egyetértésben szót váltunk a távolabb állókról: azok­ról, akik lógnak, akik fosz­togatják a munkaidőalapot. Mert ugye azok ott, azon és azon a munkahelyen bi­zony csak 30 meg 40 meg 50 százalékosan használják ki munkaidejüket, s ha ra mutogatunk, s elmond­juk, hogy ők töltik meg munkaidőben a tanácsok folyosóit, a takarékpénztár ügyfélforgalmi termét, no meg az áruházak mozgó­lépcsőin is ők — annak a bizonyos üzemnek, hivatal­nak a dolgozói — járkálnak le s fel munkaidejükben. Ugyanakkor mi (már tud­niillik beszélgető partne­rünkkel együtt mi ketten) bezzeg mi a szívünket-lel­künket kitesszük hétfőtől péntek délutánig, napi nyolc órában meg abban a kis töredékben is... „No jó, akad a mi munkahelyün­kön is egy-két lógós figura, de az nem én vagyok és nem te vagy..— mondo­gatjuk teljes egyetértésben, s minél tovább beszélge­tünk, annál hevesebben ítéljük el azokat, akik a gazdaságot, bennünket ká­rosítanak meg, akik miatt nem jutunk ötről a hatra, sőt olykor inkább az ötről a négyre kell miattuk vissza­lépnünk. De kik miatt? Kik azok az ők? A mások?.Kik azok az anonim, ködbe burkolt arcú emberek, akikről ilyen jogos felháborodással be­szélünk? Talán valóban nem lenne nevük, nincs személyi számuk? Még az is felmerül az emberben, hogy egyáltalán nincs is olyan ember nálunk, aki lóg... De akkor mégis kik alkotják a szezonvégi leér­tékeléskor a boltok délelőt­ti tömegét? Kik azok, akik ügyes-bajos dolgaikkal sa­ját munkaidejükben kere­sik fel a hivatalokat, szol­gáltatócégeket? Természetesen ők és nem én! — Természetesen azon a másik munkahelyen s nem nálunk! — Hallom a reflexszerü választ, ahány­szor csak ez iránt tudakoló- dom. Márpedig ha ez való­ban igaz is lenne, akkor el kellene hinni azt is, hogy manapság minden polgár­társunk évi rendes szabad­sága idején intézi el összes dolgát a hivatalokkal. És soha máskor! Mert bizony az OTP, a tanács és más hivatalok előadói a meg­mondhatói, hogy a munka­időn túlra (késő délutánok­ra, szombat délelöttökre) megnyújtoti ügyfélfogadá­sokon még véletlenül is csak pár ember téved be hozzájuk. Ha tehát ezt elfogadjuk, akkor abba is hagyhatjuk a körbenállós-mutogatós tár­sasjátékot, mert ezek sze­rint nincs e széles hazában, megyében, városban, mun­kahelyen olyan ember, aki munkaidőben maszekol. így az egész társasjáték értel­mét veszti, hiszen sem a mellettünk álló, sem az utá­na következő második, har­madik. .. nem vesz részt a munkaidőalap csökkentésé­ben. Valaki erre azt mondhat­ja „kajánul”: a munkaidő- alap mégis csökken. . . Erre az állításra elölről kezdhet­jük a mutogatás társasjá­tékot, de a kört ki kell tá­gítanunk, s mondjuk első menetként azt állíthatjuk, hogy nem a mi városunk, nem a mi megyénk üzemei­re, hivatalaira jellemző a munkaidő csorbítása, ha­nem a szomszéd városra, megyére, vagy még inkább a kettővel, hárommal távo­labb lévőkre... Ha így is döntetlen lesz a játék ki­menetele, akkor még a Ti­szántúl mutogathat a Kis­alföldre, vagy Nyíregyháza Zalaegerszegre is... (mond­juk Győrre az utóbbi idő­ben egyre nehezebb lesz mutogatni!) Nem jó ez a társasjáték! Szerintem ezt a mutogatást érdemes lelkünk csendessé­gében, magunkba szállva elvégezni. Az ilyen önvizs­gálatra — egy pszichológiai szakíró tanácsa szerint — kiváló alkalmat nyújt fér­fiaknak a borotválkozás, nőknek a kozmetika: ilyen­kor ugyanis tükörbe né­zünk. ..

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents