Kelet-Magyarország, 1986. április (43. évfolyam, 76-101. szám)
1986-04-26 / 98. szám
1986. április 26. Kelet-Magyarország 3 Á „puha pénzt" sem észlelik... Amennyire eredményesek a környezetvédelmi munkák, annyira eredményesek az eladásaink — mondta Nagy Sándor, a nyírteleki AGROGÉP Igazgatója, amikor a veszélyes hulladék tárolására alkalmas termékeik piaci jelenlétéről faggattam. Tavaly az egész országban mindössze százhúsz speciális tartályt értékesít tett a gyár. Ez kevés. De mi ennek az oka? ségként — vagyis igen kedvező módon — számolható el a kiadott összeg, amely önmagában sem summa egy valamirevaló cégnél. Ennek ellenére sokan ezt a puha pénzt sem észlelik, nem fedezik fel. Könnyű rávágni: nem érdekeltek a vállalatok a vásárlásban. De ha tüzetesebben megvizsgáljuk a kérdést, rájövünk: inkább másról van szó. Gazdátlanság, nemtörődömség, hanyagság — az „érdek” helyett inkább ezek lehetnek a kulcsszavaink az oknyomozásban. A rendelet foganatja Az alaphelyzetet Németh Zoltán főkönyvelő vázolta: — Képesek vagyunk elvileg korlátlan mennyiségben ' gyártani VHSZ, valamint VHF jelű veszélyes és haszonhulladék tárolására, illetve szállítására alkalmas tartályokat. Termékeink megfelelnek a legszigorúbb szakmai követelményeknek. Ugyanakkor országos gond, hogy a termelőegységek, intézmények nem tárolják, nem szállítják, és nem ártalmatlanítják megfelelőképpen a mérgező, fertőző szemetüket. Annak ellenére, hogy a fenti munkák maradéktalan elvégzésére minisztertanácsi rendelet kötelezi őket. Az 1981-ben kelt rendeletnek nincs elég foganatja, hiszen a vállalatok jó részénél nem tudta kikényszeríteni a benne előírtak elvégzését. Mi több, sok helyen ahhoz is kevésnek bizonyult, hogy a környezetóvó munkákra leg- - alább az igényt felkeltse az illetékesekben. Nyüstölés után, hallomásból — Tapasztalataink szerint mesélte az igazgató — az egyes cégeknél csak akkor merül fel igény a termékeink iránt, amikor már a környezetvédők bírságolják, nyüstölik őket. Akkor is szinte véletlenül, sokszor hallomásból értesülnek róla, hogy van Nyírteleken egy gyár, amelyik foglalkozik valami olyasmivel, ami nekik nagyon kellene. Pedig, akiket eleve érdekelt volna a saját környezetvédelmük dolga, azok ismernének bennünket. Ott voltunk a múlt évben mind a két BNV-n. Újságoknak fizettünk a rek,,Sokszor hallomásból értesülnek.” (Nagy Sándor) Iámért. Ezenkívül a lehetséges partnereknek tájékoztatókat, ismertetőket küldtünk. Meg aztán, tudomásom szerint Magyarországon máshol nem csinálnak másfél— hat köbméteres acéltartályokat erre a célra. Aki keres, talál? Az igazsághoz tartozik, hogy a piacra való bevezetést maga a gyár, nem pedig egy profi nagykereskedő vállalat végezte. Nem azért, mert a nyírteleki üzem így akarta volna, épp ellenkezőleg: az AGROGÉP egyszerűen nem talált olyan kereskedő céget, amelyik a fenti, környezet- védelemhez szánt terméket menedzselte volna, illetve forgalmi hasznot remélő gazdája kívánt volna lenni. Ha valamelyik forgalmazó vállalat a kezdet kezdetén kezébe veszi az ügyet, különleges szaktudása segítségével „megdolgozza’' a lehetséges felhasználókat, feltehetőleg több tartály fogyott volna el. A kényszerű gazdátlanság a gyár számára elmaradt hasznot hozott. Még döcögve halad az üzletmenet, de már vannak biztató jelek. A rendelések, még ha nem is az elképzelt ■nagyságúak, de a tavalyinál sokkal jobbak. Nem spekuláltak rosszul az AGROGÉP- nél, amikor kifejlesztették a VHSZ. VHF tartályokat. majd a kapacitásuk egy részét lekötötték vele. Abból indultak ki: emberi számítás szerint a regionális veszélyes hulladék-táró ló, illetve megsemmisítőhelyek hálózatának kiépítése még hosszp éveket vesz igénybe. Addig ä tárolást minden gazdálkodónak magának kell megoldania. Előbb-utóbb feltámad az igény nagyobb mennvisé,,Elvileg korlátlan mennyiségben." (Németh Zoltán) gű, biztonságos tárolóedények után. Persze az volna az igazi, ha ezt az igényt nem a hivatásos környezet- védők bírságai ébresztgetnék. Sztanes János Szervezés, átszervezés Csak a modellért? HASZNOS ÖTLET VOLT, amikor pár éve néhány kisvárosban kísérletezni kezdtek: vajon miképp tudnának olyan tanácsi szervezetet kialakítani. amelyik kevesebb bürokráciával, gyorsabban végzi a munkáját, mintha egy nagyvárosi tanács apparátusának mintájára 8—9 osztályra osztanák szét a dolgozókat A kísérletezők — Gyöngyös, Siófok, Balaton- füred — között voltak tanácsok, ahol négy. másutt öt osztályt hoztak létre, mert azt találták saját apparátusukhoz és településükhöz legmegfelelőbbnek, aztán amikor úgy ítélték meg, hogy gördülékenyen megy már minden, megindultak hozzájuk tapasztalatcserére az ország kisvárosaiból, hogy otthon ők is hasonlóképp szervezkedjenek. Szabolcs-Szatmárból Kis- várda volt a legfrissebb, ők az átszervezést kényszerből összekötötték a belvíztől megroggyant helyett épített új tanácsházba költözéssel, s mivel ők az ötosztályos mintát választották, a többi kisváros is őket követte. Az átállás többnyire sikeres volt. a feladatok jól igazodtak az átszervezett osztályok szervezeti felépítéséhez, ám első perctől kiderült, hogy vannak olyan szakigazgatási feladatok, amelyek a korábbi szervezetben egyszerűbbek voltak, vagyis olyanok, amelyeknek hátrányt jelentett az átszervezés. Csakhogy — ez már magyar betegség — erről mindenki mélyen hallgatott. Ügy gondolták, ha valamit „fönt” kitaláltak, az csakis jó lehet, s az eredetileg útkeresésnek szánt új modellt nem változtatták meg, hanem mindenki számára modellé vált, s mindenki belesétált az új szervezettel együtt kialakult nem kívánatos zsákutcába is. Konkrétan többek között a műszaki dolgozók „kettévá- gásáról” van szó. Korábban minden ilyen ügyet a műszaki osztály intézett, az új felállásban azonban ketté vált a feladat, s ezzel ketté vált az osztály is. Az üzemeltetési feladatokat a városgazdálkodási osztály latja el, a hatósági munkát pedig természetesen a hatóságiak, így történik azóta az a fura eset, hogy ha például egy szennyvízcsatorna épül, arra engedélyt a hatósági osztály ad. de átvenni már a városgazdálkodásiak veszik, s közben természetesen leveleznek egymással, mert két osztály között már nem olyan egyszerű a kapcsolattartás. Ugyanez a helyzet természetesen egy útépítéskor, a vízvezetékek építésénél, vagy egv tanácsi intézménynél is, de felemás a helyzet a köz- tisztaság és a temetők esetében is, hiszen ezek a városgazdálkodási osztály területei. miközben a tevékenység a hatósági osztály munkájával is szoros kapcsolatban áll. EGY KISVÁROSBAN nemigen dolgozott több három-négy műszakinál, így amikor az átszervezés volt, kettő az egyik, kettő a másik osztályhoz került. Azóta már előfordult, hogy az egyik osztály egyik műszakija katona lett, a másik gyesre ment és időbe telt míg megoldást találtak munkájuk elvégzésére. Ha korábban ilyen eset előfordult, akkor az osztálynak csak a fele hiányzott. a másik- felével — ha nehezen is — de elvégezték a munkát. Most azonban ha egyik osztályról mindkét műszaki hiányzik, nagyon nehéz helyzetbe kerülnek. MOST TISZAVASVARI IS VAROS LETT, áttérnek tehát a kisvárosi modellre, és bár tudják a mások tapasztalatai alapján, hogy ez nem lesz jó, mégis ezt követelik tőlük. A helyi tanács azt szeretné, ha ők már változtathatnának ezen, ám van egy irányelv', amit mindenki sérthetetlennek tart és minden bizonnyal ez érvényesül majd függetlenül attól, hogy a helyi tanács mit akar. Senki nem vitatja: hasznos dolog, hogy irányelvek születnek, amelyek útmutatást adnak az adott területen járatlanoknak, vagy kevés ismerettel rendelkezőknek. Ám ha ezeket az irányelveket nem igazolta az élet, ha végrehajtásuk után több a kár, mint a haszon, akkor nem a végrehajtásukért, hanem megváltoztatásukért érdemes tenni valamit. S minél hamarabb. annál kevesebb bosszúságot okoz azoknak, akikkel végrehajtatták azt, s azoknak is, akiknek az ügye a tanácson aktává válik, s jár értelmetlenül egyik osztályról a másikra. Balogh József Ham pénzkérdés! A környezetvédelmet sok vállalatnál szeretik úgy emlegetni, mintha az a termelést zavaró és szemlesütve elhanyagolható körülménye volna. „Beszélnek a nagyokosok — mondják —, de, hogy miből szerezzünk rá forintot, azt már ők se tudják." Ismerve ezeket a vélekedéseiket, esetünkre nézve annál jobban feltűnik a nemtörődömség és a hanyagság, miképp a lényegtelennek ítélt dolgok szükségszerű velejárója. Ha ugyanis egy-egy cég illetékese vette volna a fáradtságot, hogy odafigyel a nyírteleki gyártmányokra, akkor tudnák: azok beszerzése nem pénzkérdés. — Minden egyes terméktípusunk darabonkénti ára alatta marad az ötvenezer forintnak — közli a főkönyvelő. — Megvásárlásuk tehát nem minősül beruházásnak. Nem kell a legértékesebb forintokhoz nyúlni, mert költA ragadvány név úgy ragad a tulajdonosara, mint a nátha. Nem tudni, mikor szerzi be az ember. Elég egy sanda pillantás, vagy egy megátalkodott szomszéd, egy meggondolatlan mondat, és máris ott a baj. A csúfnév és a nátha között azonban mégis óriási a különbség. A náthától egy jó kis kalapkúrával kigyógyulhat az ember, a ra- gadvány névből azonban soha. Sőt, akár a szenteket a glória, olykor még a halála után is elkíséri az embert. A ragadvány névnek többnyire pejorativ, lefokozó kicsengése van; ilyen például a hadarva beszélő Balogh Mihály bátyámnak a Hadri elő- név vagy a borsótermelö Nagy Gáspárnak a hétfalu határában híressé vált kertészete után a dallamos Csicse- ri név. Van azonban olyan ragadvány név is, amire éppenséggel büszke is lehetne az ember. Az egyik tsz agronómusát például a nők Szép-Kovácsnak hivját. Bizonyára nem is véletlenül, mivel állítólag öt helyre fizet tartásdíjat. Nem tudom, hogy történetünk szereplője, aki az ominózus eset óta csak Tanult- sógornak neveznek büszke-e az új nevére? Az is lehet hogy, igen. Az emberek bogos gondolatai olykor kifürkész- hetetlenek. De. hogy a történet elején maradjunk, hősünk becsületes neve Cza- gány Péter volt. Legalábbis addig, amíg rá nem szolgált az új nevére. Ami azt illeti többféle egyéb csúfneve is lehetett volna, mivel 28 éves szerelem útjai, mint tudjuk kiszámíthatatlanok. Péter a nagy Ö-vel való találkozás után néhány hónappal már nősülni is akart. A menyecskének, aki egyébként ápolónő volt, szintén tetszett a fiú. Csupán a leendő anyóséle akadékoskodtak. Kötötték az atinHUHHl* kora ellenére bizony a bukdácsolva elvégzett nyolc osztályon kívül semmiféle más iskolája, végzettsége, szakmája nem volt. Sőt. még állandó munkahellyel sem rendelkezett. Péter nem volt éppenséggel lusta ember, csak valahogy nem találta a helyét. Ha úgy hozta a sors. megfogta a kapa végét, vagy akár a malteroskanalat. Egyszóval alkalmi munkából élt. így is többet keresett, mint egy tanító. Ám hősünket, mint minden halandót egyszercsak utolérte a végzet, a mindent elsöprő szerelem. Esténként egyre tovább maradt el a szülői háztól, sőt ami még gyanusabbá tette, mind gyakrabban mosakodott. A ebet a karóhoz, tanuljon valami szakmát a fiú, vagy legalábbis legyen állandó munkahelye. A családalapításhoz biztos kereset kell. Húsz év után Péternek tehát újból feladták a leckét. Érdeklődött, apróhirdetésekéi, olvasott, hol talál adottságainak megfelelő állást. Hosz- szas keresgélés után meghallotta, hogy segédmunkásokat keres a vasút. Fel is vették oda minden teketória nélkül. A munkát azonban nem lehel csak úgy ukk-mukk-fukk elkezdeni, ki kell azonban tanulni a szakmát. Egy idősebb szaki annak rendje, módja szerint, az első nap el is magyarázta, mit is kell csinálni. Hol és mikor kell sepre- getni, hogyan kell a sínre tenni a bakot, és más hasonló gyakorlati tudnivalókról tájékoztatta délelőtt a fiút. Délután a baleseti oktatás következett, bizony veszélyes szakma a vasút, ha egy mód van rá, ne ugráljunk a sínek között. Péter estefelé büszkén ment haza. Egyelőre még a szülői házba. Ügy érezte, kitanulta a szakmát. A munkában megfáradt ember öntudatával ült a terített asztalhoz, ahol már együtt ült az egész család, és az összegyűlt rokonság várva a beszámolót. A szűkszavú, de annál magabiztosabb tájékoztató után végül az édesanyja szokás szerint odaszólt Péternek: — Péterkém, a vendégek bizonyára friss vizet szeretnének, hozz már egy vödör vizet a kútból. Péter kezében megállt a kanál. Elvörösödött, majd felháborodottan kifakadt: — Még, hogy én hozzak vizet?! — mit gondol édesanyám, hát azért tanultam én? Bizony sokan vannak olyanok, akik. ha elvégzik az ilyen, olyan iskolát, mar nem tetszik nekik az otthoni munka. Csak úgy ne járjanak. mint Czagány Péter. Mert őt azóta titulálják Tanultsógornak. Bodnár István
