Kelet-Magyarország, 1986. április (43. évfolyam, 76-101. szám)
1986-04-18 / 91. szám
1986. április 18. Kelet-Magyarország 3 Nem mellékes a többlet Ú)ffehórtón A fonónő házat épít, s közben gmk-zik. A fonónö disznót hizlal, s közben gmk-zik, hogy ki tudják tatarozni a lakásukat. Ily nagy szükség van a kiegészítő jövedelem- forrásokra? Újfehértón, az Újpesti Gyapjúszövőgyár üzemében furcsán néznek arra az emberre a fonó- és szövőnők, aki ezt kérdezi. — Nem városon élünk — mondják. — Itt falun, ha az ember előbbre akar jutni, bizony szükség van a mellék- keresetekre is. Az újfehértói textilüzem majd nyolcszázötven embernek ad munkát, a dolgozók jó kétharmada nő. Tavaly 51 400 forintot kerestek átlagosan, mely a keleti országrészen közepesnek mondható. Az anyagyárban persze — sajnos, hogy „persze” — ennél jóval magasabb a bér- színvonal, de most nem ennek az okait kutatjuk, hanem arra voltunk kíváncsiak, hogyan él meg 51 ezer forintból egy könnyűipari üzem dolgozója és főleg arra, mennyivel tudja még kiegészíteni, s mily módon a nyolc óra alatt megkeresett jövedelmét. Ha jobban akarunk élni A fonóüzemben az elvisel- hetőség határát súrolja a zaj, az üzemvezetői irodában kötünk hát ki, hogy nyugodtab- ban beszélgethessünk. A krónikást csak egy valami „zavarja”, beszélgetőpartnerei teljesítményük alapján kapják a forintjukat. Nem akarja hát sokáig húzni az időt, s kérdezi: De mennyit? Azt már korábban megtudtuk az igazgatótól, Temesfalpi Miklóstól, hogy a jobbak A gépteremben. — Nagyon fiatalok. Honnan kerítették a pénzt? — Spóroltunk. Megfogtunk minden forintot. A takarékosság persze még kevés. Takarékoskodni csak az tud, akinek van miből élére rakni a garast. GMK csak hétvégén Okkal, vagy ok nélkül manapság nagyon sokan szidják a gazdasági munkaközösségeket. Újfehértón a nehezebbik utat választották. Itt a gmk-sok csak hét végén dolgozhatnak. Pontosan azért, hogy elkerüljék a vádakat: a munkaidőben arra készülnek, hogy eredményesen Mi felnőttek, egyre inkább sietünk. A gyerekeink tűrői ennek a sietésnek. Eltűrői. Most, amikor sok ezer kisiskolás az általános iskola nyolcadik osztálya után dönteni kényszerül arról, merre indul tovább, még a sietős felnőtteknek is megér egy pillanatnyi tűnődést a gyerekeink gondja. A színhely Öpályi, az időpont 1986. március. Hét gyerek, két osztályfőnök és egy iskolaigazgató ült az asztal körül. — Én tanár szeretnék lenni. Vagy esetleg gyógyszerész. Még nem döntöttem el, de az biztos, hogy Mátészalkára megyek. 4,7 volt az átlagom, ez talán elég. Hogy ki segített a pályaválasztásban? Csak most, a nyolcadik osztály végzése közben kezdtünk beszélni róla. A gimnázium volt a legmegfelelőbb. Nem, nem a szüleim döntöttek. Az osztályfőnököm adott tanácsot. Hamis felsőbbrendiség? GYANAKVÄS kíséri rendszerint a vitától fűtött, a szavak párharcára termek, folyosók szegleteibe húzódó embereket. A kívülálló titokzatosnak, sőt egyenesen tilalmasnak vélheti ezt az elkülönülést, és a látszatból valamilyen hamis felsőbbrendűség kinyilvánítására gondolhat. Ez a rossz beidegződés nem kedvez az értelmiségi klubok alakulásának. A vajai értelmiségi klub alakító szándékának is csak kitartással lehettek gyümölcsei. 1981 tavaszán még Molnár Mátyás, a Vay Ádám Múzeum időközben elhunyt igazgatója alakította meg a helyi klubot. Hogy a félelmek alaptalanok voltak, az eltelt fél évtized igazolta. A klubélet nem táplálta a mezőgazdászok, pedagógusok, orvosok befelé fordulását, a diplomát lobogtatásnak sem adott teret. hanem a nyitottságot, a közélet iránti felelősségérzetet erősítette. Nyitottságot olyan tekintetben is, hogy a foglalkozásokra, a vitaestekre meghívták és várták a nem értelmiségi munkakörökben dolgozókat is. Huszonöt tagja van jelenleg a vajai klubnak, többségük pedagógus. Szép aránnyal képviseltetik magukat a mező- gazdaságban dolgozó felsőfokú végzettségű szakemberek. Sikerült eddig érdekes témákat is találni, és gondolatébresztő előadásokban, szuggesztív előadókban sem volt hiány. Maticsák László- né, a vajai értelmiségi klub jelenlegi vezetője átpörgeti a kor krónikáját. Minden évben fórumot rendeznek a tanács vezetőivel a nagyközség közép- és hosszú távú fejlesztési terveiről. Országosan ismert újságírók bélés külpolitikai kérdésekről beszéltek. Többször látták már vendégül a nyíregyházi Móricz Zsigmond Színház művészeit, az irodalmi műsor meghallgatása mellett alkalom adódott baráti eszmecserére. Legutóbb pedig két előadó is az értelmiség helyéről, szerepéről, közérzetéről beszélt. A VITÄK NEM MESTERKÉLTEK, a hozzászólók, kérdésfelvetők szerepeit sem osztják ki előre. A klub nyílt légköre kedvez az őszinte eszmecseréknek, a közérdekű felvetéseknek, a nézetek ütköztetésének. A témákon kívül ez a vitaszellem teszi igazán érdekessé, vonzóvá a találkozásokat. A klubfoglalkozásokat hétfőn este tartják, a havi egy összejövetel szervezésében sokat segít a Váci Mihály Megyei és Városi Művelődési Központ. Azt már Dani Endrétől tudom, hogy az értelmiségi klub működéséhez kedvező feltételt jelent az általános művelődési központ. Ez a kísérleti jellegű forma közös áramkörbe kapcsolta az általános iskolát, a művelődési házat, könyvtárat, összehangoltabb lett a nagyközség közművelődési élete, a szocialista életmódot formáló erők nem aprózódnak el. A kísérlet felelősséggel jár, ugyanakkor a részt vállaló értelmiségiek alkotó vágyaikhoz terepet lelnek. A tanítók. tanárok szombatonként például színes, érdekes gyermekprogramokat tartanak. A kézügyességet fejlesztő játékos foglalkozások látogatottak. Szabadidejükből áldoznak erre a pedagógusok, mint ahogy a tanácstagságra vagy egyéb közéleti szerep- vállalásra. A VAJÄN ÉS TÁRSKÖZSÉGEIBEN élő közel százötven értelmiségi jelentős része aktívan jelen van a pártós állami szervekben, a tömegszervezetekben. Ahhoz, hogy munkájuknak, közéleti vállalásaiknak eleget tudjanak tenni, hogy a gyorsan változó világgal lépést tarthassanak, szükségük van továbbra is az igényük, érdeklődésük szerint formált klub- közösségre. Reszler Gábor A gyártással párhuzamosan folyamatosan ellenőrzik a termékek minőségét a Nyírség Konzervipari Vállalat központi laboratóriumában, (cs) Helye a fillérnek géemkázhassanak. Mégis sorra alakultak a munkaközösségek, ma huszonkét ilyen közösség létezik. — Eszközeink jobb kihasználása ösztönzött bennünket, mikor engedélyeztük a megalakulásukat — magyarázza az igazgató, aki nem titkolja, az is volt ezzel a céljuk, hogy a legjobb munkásaikat ezzel még szorosabban kössék a gyárhoz. Jancsiknénak a férje is gmk-zik. Ha két évvel ezelőtt nem lett volna meg ez a lehetőségük, hozzá se kezdhettek volna az építkezéshez. A A szülőknél laktak, laknak ma is, de már állnak az önálló otthon falai. Nyolcvan- ezerbe került a telek, további százezerre volt szükségük, hogy egyáltalán bele merjenek vágni az építkezésbe. Rengeteg adósságot vettek a nyakukba, de így legalább önálló lakásuk lesz. Hamarosan. Az ősszel már költözni akarnak. If ■■ Közös gyarapodásra Bereczkiné már elmúlt harmincéves, jóval előbbre is tart az anyagiakban kolléganőjénél. Ám ő is megvívta a maga küzdelmét. — A legnagyobb lányunk már középiskolás, de csak most négy éve jutottunk el oda, hogy a szoba-konyhás lakásunkhoz odaragasszunk még két szobát és berendezzük a fürdőszobát — mondja. — Tavaly parkettáztunk, tapétáztunk, az idén tatarozunk ... helye van minden fillérnek. Nem minden forintnak. Minden fillérnek! Dehogy hizlalnánk mi disznót másképi). Bár megelégedhetnék én is a havi két-há- romezer forinttal. Az a szerencsénk, hogy a Bereczkinék, a Jancsiknék nem elégszenek meg ennyivel. Az ő gyarapodásuk a mi gazdagodásunk is. Még na nem is veszünk mindig tudomást erről. Balogh Géza hét-nyolcezret is havontai Ezek szerint Bereczki Mik- lósné és Jancsikné Maján Ágnes is közéjük tartozik, hiszen elmondásuk szerint a hétezer forint nekik is összejön havonta. Igaz, nem adják ingyen ezt a pénzt. Minden második héten éjszakások, de ez a legkevesebb: nem lehet azt elmondani, mennyit kell ezért a pénzért rohangálniuk. Ám nekik még ez az ösz- szeg is kevés. — Aki valamire akar jutni, szeretnie kell a munkát. — Ezt Bereczkiné mondja, aki három gyermek anyja, a férje kubikos, és most akarja kitataroztatni a házát. — Bár a nyolc óra alatt kereshetnénk annyit, hogy ne kéne vállalni a pluszmunkát, ha jobban akarunk élni... Ismerik a mondást: addig nyújtózkodj, míg a takaród ér. Mi ki akarunk nyújtózkodni, s úgy, hogy a lábunk se maradjon pucér. — Nem fizetnek túlságosan nagy árat ezért? Jancsikné húszegynéhány éves, gyermekfejjel kezdett itt el dolgozni. Csendesen mosolyog, miközben kérdezi: — Tudják tíz évvel ezelőtt mennyi volt nálunk az átlagos jövedelem? Huszonháromezer forint. Most jó né- hányan négy hónap alatt megkeresünk ennyit. Ennyi munkával persze Pesten jóval többet is megkereshetnének, de hát ők itt születtek. S itt akarnak boldogulni. — Nagyon nagy vállalkozásba fogtunk — folytatja Jancsikné. — Építkezünk. — Hol? — Itt Fehértón. Már falazunk. Villáminterjú a robotokról VÁLASZOL FRIGYES ANDOR, A BUDAPESTI MŰSZAKI EGYETEM FOLYAMATSZABÄLYOZÄSI TANSZÉKÉNEK VEZETŐJE — Professzor úr! ön az Automatizálás ’86. konferencia nyitóelőadásán az ipari robotoknál alkalmazott és alkalmazandó műszaki megoldásokról beszélt. Hogy is állunk mi magyarok a robotokkal? — Nem jól. Bár az utóbbi időben indultak figyelemre méltó fejlesztési programok, mégis azt kell mondani: jelenleg a robotika alkalmazása elmarad az ország technológiai lehetőségeitől. Ez persze azt is jelenti, hogy a feltételek már most készek az előrelépéshez. Azért ne legyenek illúzióink! Japánt nem fogjuk meghaladni. — Miben látja annak okát, hogy gazdasagunk meglévő műszaki fejlesztési szintjéhez viszonyítva is elmaradás van az „intelligens” gépek munkára fogásában? — Annak ellenére, hogy bizonyos területeken már tudná fogadni, mégsem igényli a robotokat az ipar. Hogy miért, annak megválaszolása nem feltétlen egy műszaki ember dolga. De ahol mégis úgy látják, hogy szükség van rájuk, nem haboznak beszerezni. Lásd, a győri Rábát. — Van-e a robotokkal foglalkozó kutatóinknak olyan hírük a világban, mint a magyar biotechnológia tudósainak? — Objektiven nem mérhető dolgok ezek. Az tény, hogy nem egy magyar kollégám tart sikeres előadásokat külföldi konferenciákon is. (sztancs) Utak és álmok E. Mária gimnáziumba megy. A gyógyszerész és a tanári pálya között meglehetős különbség van. D. Katalin 3,2-es átlaggal vendéglátó szakközépbe készül. Ha megkérdezem tőle, miért, akkor habozás nélkül rávágja, hogy ott nagy pénzt lehet keresni. Különben is, nem tudni, ki barátkoztatta meg ezzel a gondolattal, szeret kínálni. S. Katalin majdnem kitűnő tanuló Fehérgyarmatra a közgazdasági szakközépiskolába készül. Titkárnő szeretne lenni, hacsak nem sikerül a szakközép után az egyetem is. B. Éva az egyetlen tizennégy éves a társaságból, aki nagyon korrekt, átgondolt programot mondott. Kiválóan tanul, óvónő szeretne lenni. ő úgy mondja: akar lenni. Ha nyár van, ha szünet van, akkor a szomszéd gyerekeket gyűjti össze, ha úgy jön ki, akkor tanítósdit játszik velük. Beszélgető társaim egyetlen kitűnője R. Andrea. Tanár akar lenni, ezért gimnáziumba megy. Hogy milyen szakon akar lenni tanár, ezt nem tudja még, mert minden tárgyból jeles. Ez már csak másodlagos kérdés. B. Gyula egész határozottan kijelentette, ő pedig csősze- 1 relő szakmunkás lesz. Csőszerelést életében se látott, de van egy nagybátyja, aki csőszerelő Budapesten és jól keres. S. Zoli, tizennégy éves férfiember mezőgazdasági szakközépiskolába készül. Hetük közül ő az egyelen, aki a szülők foglalkozását szeretné folytatni valamiképpen. Gondolkodni lehet azon, hogy mi motivál a jelentkezési lapok kitöltésekor. Ópályiban 42 nyolcadikos végez az idén. öten gimnáziumba, a továbbtanulás reményével, tízen szakközépiskolába, húszán- szakmunkás- képzőbe készülnek. A mintegy ötezer lehetséges pályakínálat közül a gyerekeink jószerivel húszat—harmincat ismernek. Ezeket is csak külsőségeiben. Volt és van olyan család, ahol a szülők törődnek ugyan a gyerekekkel, de vagy elfogultságból, vagy nagyra- vágyásból nem hisznek a pedagógusnak. Sajnos, van olyan is, ahol a gyerek kénytelen maga dönteni, és ehhez segít valamennyit a pedagógus tanácsa, de gyakorta minden jövőelképzelés nélkül születik meg ez a döntés. Bartha Gábor Fogadnák, mégsem igénylik
