Kelet-Magyarország, 1986. április (43. évfolyam, 76-101. szám)
1986-04-12 / 86. szám
Művelődéspolitikánk kulcskérdései A párt megyei végrehajtó bizottsága nemrég értékelte művelődésünk helyzetét, fogadott el határozatot az időszerű művelődéspolitikai feladatokról. A dokumentum szerint a művészetpolitikai állásfoglalásban megjelölt elvi és gyakorlati útmutatásokat a XIII. kongresszus és a megyei pártértekezlet határozataihoz kapcsolódva kell érvényre juttatni és végrehajtani. A kultúra társadalmi szükségleteket elégít ki, nem szi- getelődhet el azoktól a változásoktól, amelyek a gazdasági életet jellemzik. Művelődéspolitikánk időszerű kérdéseit — helyesen — a gazdasági, társadalmi fejlődés részeként közelíthetjük meg, de „védővám” alkalmazása szükséges a művelődés érdekeit és értékeit háttérbe szorító, kizárólag nyereségorientált szempontokkal szemben. Keresni kell a lehetőségeket: hogyan lehet eredményesebben mozgósítani a gazdaság eszközeit, a gazdasági érdekeltség megteremtését a kulturális értékek védelme és gyarapítása érdekében. A megye művelődési hátrányai az utóbbi évtizedek erőfeszítései ellenére sem csökkentek, ezért a népgazdaság teherbíró képességének figyelembevétele és a hatékonyabb gazdálkodás követelményei mellett is alapvető társadalompolitikai érdekünk a művészeti alkotómunka, a kulturális nevelés és fogyasztás állami pénzügyi támogatásának növelése. A végrehajtó bizottság indokoltnak tartja, hogy a tanácsi szervek vizsgálják meg a kulturális élet támogatására a VII. ötéves terv időszakában, hol és milyen célokra szükséges az eddig tervezettnél nagyobb összegeket fordítani és szükséges a hosszú távú elképzelések megtervezése is. Az érdekképviseleti szervek (KISZÖV, MÉSZÖV, TESZÖV) is végezzenek eredményesebb művészetpártoló tevékenységet, biztosítsanak anyagi és erkölcsi támogatást a haladó, értékes, humanista szellemű alkotásoknak. A támogatás nem szociálpolitikai tevékenység — fogalmazta meg érvényesen a nyíregyházi művelődéspolitikai tanácskozás egyik felszólalója —, nem jótékonykodó adomány, hanem a közösség érdekeire épülő, sokféle eszközből álló eszmei és minőségi orientációt szolgálja. Biztosítani kell az alkotómunka és művészetközvetítés szelektív, a mű értékén és közönséghatásán alapuló eredményesebb támogatását, nagyobb hangsúlyt a társadalmi érdek képviselte, a valódi értékeik támogatását — fogalmazza meg a határozat. Ennek jó eszközei az alkotók számára kiírt pályázatok és ezt a célt jól szolgálja a VII. ötéves terv köztéri és középületi képzőművészeti beruházásainak programja is. Az alkotói szabadság jogát elismerve és ösztönözve a művészetpolitika nagy hangsúlyt helyez az alkotói önállóság és felelősség érvényesítésére. A végrehajtó bizottsági határozat is kiemeli ennek fontosságát. A kulturális intézmények vezetőinek és kollektíváinak elsődleges szakmai és politikai kötelessége, hogy a műhelyek a társadalmi céloknak megfelelően működjenek. A kulturális életben kívánatos értékrend meghonosításában döntő szerepe van az eszmei orientációnak. A bevált elvek következetes képviselete és érvényesítése — napjainkban — új követelményeket támaszt a művelődéspolitikai gyakorlattal szemben. Művészeti, irodalmi életünk ideológiai állapotát a sokszínűség és a szocialista törekvések jellemzik — állapította meg a végrehajtó bizottság. Az alkotók többségére a párt politikájának ismerete, a szocialista céljainkkal való egyetértés a jellemző. Az irányító szervek, az intézmények és műhelyek tevékenységében nagyobb teret kell kapnia az ideológiai munka erősítésének. A végrehajtó bizottság határozata kiemeli a művészek, az intézményeket és a művelődést irányító vezetők rendszeres ideológiai, politikai tájékoztatásának fontosságát, az állásfoglalás alapelveinek és hangsúlyainak érvényesítését a káderképzésben és a tömegpolitikai oktatás tanfolyamain. Feladatok vannak a kulturális közélet egészséges belső fejlődésének biztosításában. Megkülönböztetett figyelmet kell fordítani a különböző fórumokon és programokban a korszerű szocializmuskép, a szövetségi politika, valamint a marxista történeleméi társadalomszemlélet időszerű problémáira; A társadalomtudományi ideológiai elemző és kutatómunka — a jelenleginél eredményesebben — hozzájárulhat néhány jellemző történelmi, társadalmi fogalom elméleti tisztázásához, értékeink, normáink és a társadalmi valóság kölcsönhatásának meggyőző feltárásához. A végrehajtó bizottság javasolta, hogy az irányító szervek tűzzék napirendre a kulturális intézményrendszer működésének időszerű kérdéseit, az alkotómunka támogatásának rendjét, a kulturális közélet területeinek elemzését. A művelődéspolitikai irányítás ideológiai-politikai érzékenységének, szakmai felkészültségének, tájékozottságának javításával biztosítani kell a lényegi kérdésekben szükséges egységes állás- foglalást, eljárást. A szerkezetében megváltozott szabad idő, a kulturális szükségletek átrendeződése következtében az irányítás — és a tájékoztatás is — nagyobb figyelmet_szentel azokra a lehetőségekre, amelyek ä közőnség~széresebb körére hatnak (tömegkommunikáció, környezetkultúra, vizuális kultúra, tömegesen jelentkező kikapcsolódási és szórakozási igények.) Erősödik a tárgyi, a környezeti, a munkavégzési, a viselkedési és a nyelvi kultúra funkcióinak jelentősége, az úgynevezett magaskultúra demokratizálódása és a mindennapi kultúrával való összekapcsolódása. Napi tennivalót jelent a művészetpolitika pozícióinak erősítése, az eredményesebb kiadványozáspoliti- kai tevékenység. A művészetpolitikai állás- foglalás a XIII. kongresszus dokumentumaival együtt megalapozta és előkészítette konkrét művészetpolitikai, művészetirányítási intézkedések születését. A végrehajtó bizottság határozata felsorakoztatta az új követelményekből, igényekből és a változó feltételekből fakadó feladatokat. Konkrét szervezeti és gazdasági intézkedésekre kell lefordítani az állásfoglalás hangsúlyait, meg kell fogalmazni a helyi, intézményi feladatokat és következetesen fáradozni a megvalósításukon. Tóth László Adalékok egy régi vitához Mikor épült Kálié vára ? A kállói vár keletkezésének körülményeit — írta Koroknál) Gyula a Szabolcs- Szatmári Útikönyvben — az utóbbi években sikerült tisztázni. 1570 őszén a törökök szándékoztak Kálióban várat épiteni, de még ezen év telén a török által összehordott építési anyagból — ha hevenyészve is — a kassai és a szatmári császári főkapitányok építették fel a várat, ez lett 1574-ben végvár. Ugyanígy írt a kállói vár keletkezéséről és építéséről — szintén az útikönyvben — Entz Géza, aki röviden elmondta azt is, hogy a szabályos négyszög alakban épült vár erődítése kötőgerendákkal összefogott palánksorok- kal történt. Ezek közé vesz- szőfonadékkal megerősített döngölt föld került. Természetes, hogy a palánk erődítés nem vehette fel a versenyt a nagy korszerű kővárakkal vagy fallal körülvett városokkal. A kállói végvárból alig maradt meg több, mint a XVII. században készült metszet, mégis időnként vita alakult ki vele kapcsolatban. 1895-ben a megye levéltárosa és Farkas Ferenc, a „kállai kettős” első kutatója és történeti feldolgozója vitázott a Nyírvidékben a kállói várakról. A megyei levéltáros az oklevelek alapján három kállói várat vélt ismerni: 1. Véd-várat (a végvárat), 2. Kis Várat (ex ruinis Carceri- bús Kis Vardiensibus, vagyis a kisvárdai vár börtönének köveiből épített ideiglenes megyeházát és börtönt) és végül 3. a régi megyeházát (a mai ideggyógyintézetet.) Farkas Ferenc szerint „a nép emlékezetében két kállói vár létezik, egyik a régi Rá- kóczi-féle úgynevezett végvár, mely mint ilyen 1574-től létezett, a másik a ma is fennálló impozáns vármegyeház épülete.” Ebben a vitában azonban a vár kérdésének tisztázásánál is torkosabbnak tartom, hogy Farkas Ferenc a Kállai kettős tánclépéseinek, énekszövegeinek és dallamainak ösz- szegyűjtése és feldolgozása mellett megörökítette a kettős keletkezésének hagyományát. A „kállai kettős” a Kállay családban élő visszaemlékezések szerint még abban az időben keletkezett, mikor Kalló vára környékén rendszeres volt a katonai portya és csatározás, a fogolyszerzés, és a várőrség egyik mulatsága volt, hogy a kezükbe került török, tatár foglyokkal szórakoztak. „Például a foglyokat párosával egymáshoz kötötték és táncra kényszerítették; a tánchoz majd lassan andalgó, majd pattogó melódiát hu- zattak, s a foglyoknak a dallamok ritmusa szerint majd lassan andalogva, majd frissen kellett lejteniök, mit ha nem tettek, vagy jól nem tették, vessző és korbács segítségével is kapacitálták őket — az őrség nem kis mulatságába —, hogy lábukat gyorsabban és tüzesebben emelgessék.'’ Horváth Sándor LÁTOGATÓBAN Színekben és formákban megjelenő tiszta harmónia fogadja a látogatót a Damjanich utcai lakásban. Puha fészek, lakójának apró egyedi ötleteivel otthonos. Mindenfelé a rendszerető női kéz nyomai, maga készítette kiegészítő kisbútorok, áthelyezett beépített szekrények, sajátkezű pvc-mázolás — mára belépéskor elfelejti az ember, hogy egy lakótelep harmadik emeletén jár. Meglepetés a nagyszobában: húsvét után is épen áll a feldíszített karácsonyfa, minden tűlevelét megőrizte. Különös hangulatot varázsol a helyiségbe, s megosztozik a főszerepen a szoba másik uralkodójával, a belépéskor azonnal elérhető zongorával. Kisebbfajta hangszer — ellátva hangtompítós pedállal — tekintettel a szomszédságra a késő esti gyakorlások idején. Az otthon árulkodik lakójáról, dr. L. Nagy Katalinról, akire az jellemző, hogy „doktorságát” nem teszi közzé a lakásajtó névtábláján. Nehezen érhető el mostanában, járja az országot, ingázik a főváros és Nyíregyháza között, vagy éppen Szegedre készül. Hivatalosan úgy mondják jelenlegi munkáját: „belföldi tanulmányút". Gyakorlatilag ez azt jelenti, hogy a tudományos-koordinációs bizottság döntése alapján — figyelembe véve előrehaladott kutatásait — „alkotói szabadságot” kapott, és könyveket ír. Nem most találkozunk először, hiszen „hivatalból” is többször hoztak össze bennünket a különféle kulturális rendezvények, mégis nehéz eldönteni; melyik arca, melyik tevékenysége a legkarakteresebb, mi az a terület, amit a többitől elválasztani, kiemelni lehet? Hiszen először is van egy főállása a Bessenyei György Tanárképző Főiskolán, ahol főiskolai adjunktusként a tanító- képzős hallgatók zenei nevelésével foglalkozik. Jelenleg azonban éppenséggel szak- könyvíró zenepedagógus, és ebben a minőségében legalább a tanításhoz hasonló igényességgel törekszik a maximum elérésére. Fontos feladatának tekinti a Kórusok Országos Tanácsa szervezetében betöltött tisztségét, ami folyamatos tájékozódást és munkát jelent: megyei titkára az ifjúsági bizottságnak, és az általános iskolai énekkari mozgalom tartozik hozzá. És akkor hol helyezhető el a sorban a „szívszerelem”: a KPVDSZ és a Kereskedelmi és Vendéglátóipari Szakmunkásképző Intézet kórusa, amelyet olyan lelkesedéssel vezet, mintha nemcsak oktatójuk, hanem nevelőjük és édesanyjuk is lenne egy személyben? Lehet, hogy nem is választható szét darabjaira ez a sokirányú és sokszínű munka, és csak így teljes az egyéniség? Át- meg átszövi egyik terület a másikat és a találkozási pontok megerősítik egymást, oda- és visszahatnak, s így kerekedik ki a kép az emberről, aki a világon semmi más nem lehetett volna, csakis pedagógus. Mert annak született. — A tanítás — legszívesebben nagybetűvel mondva — számomra létforma — hall-- juk Katalintól. — Szeretetét ténylegesen az anyatejjel szívtam magamba: családunkban mindenki pedagógus. Sokkal hamarabb volt végleges számomra az az elhatározás, hogy tanítani akarok, mint az, hogy mit. Kezdettől fogva fontos volt nekem, hogy a munkám végeredménye ne egy jegy legyen a bizonyítványban, hanem a tanítványaim zenét tanító munkája. Szép az eddig megtett út a vencsellői iskolától a Zrínyiben szerzett érettségit követően a főiskolai vörösdiplomáig, amelyet a debreceni tudományegyetem pedagógia szakának elvégzése követett, kitüntetéssel, majd a doktori disszertáció, amelynek minősítése: Summa cum laude. Tanítás és kutatás, oktatói és művészeti munka — ezek együtteséből alakította ki a számára egyetlen lehetséges életformát, ami maga a pedagógiai tevékenység. Melyek vajon azok a részterületek, amelyek a legtöbbet foglalkoztatják? — A tanításban nem azonos az a munka- terület, amit csinálni szeretnék azzal, amit kérnek tőlem. Többek között ezért is választottam ezt a könyvírásra alkalmat adó kutatási lehetőséget. Három téma befejezésére pályáztam a tanév második felére, hogy a nyári szabadságot is nagyrészt erre áldozva az egyébként évekre is elhúzódó témákat be tudjam fejezni. A Magyar Tudományos Akadémia Zene- tudományi Intézetében készül a Folklórelemek az általános iskolai dalszövegekben című tanulmány elkészítésére. Szegeden gyűjt végleges adatokat a tantervelméleti témájához. A harmadik már a Tankönyvkiadónál van és megjelenése a közeljövőben várható Pedagógiai kutatás és zenetanítási gyakorlat címmel. Szakkönyvként minden zenetanár használni fogja, de ajánlható tanárjelölteknek, a zene iránt érdeklődőknek is. Kati így fejti ki véleményét a kutató-pedagógus munkájáról: — A pedagógusképző intézetekben kiemelt szerepe van az oktató-nevelő munka hatékonyságát segítő kutatásoknak. Szerintem ennek hasznosítása olyan, mint a gazdaságban a hatékonyabb termelés tudnivalói. Mindaddig, míg ez is közelebb visz a képzési cél eredményesebb megvalósításához, nem lehet magánügy... Ebből az igényből fakadtak saját kutatási témái is, egyszerűen azért, mert így hozta a sors kényszere. Személy szerint minden egyes tanítójelölt jövendőjéért érez felelősséget, amikor egy elhibázott minisztériumi döntésre hivatkozik: eltörölték tíz évvel ezelőtt a tanítószakra felvételizők zenei alkalmassági vizsgálatát, ugyanakkor előírták egy részük alapos zenei képzését. Az abszurd ellentmondás sarkallta munkára a kezdetektől — véletlen, hogy épp a rendelet megjelenésekor került a főiskolára. — Hogyan tud élményszerűen tanítani az — teszi fel a kérdést —, akinek a tanítás anyaga is problémát jelent? Alkotó, a tan- terv koncepciójának megfelelő zenepedagógiai munkára csak biztos zenei ismeretek tehetnek képessé... A tanítószakosok oktatására specializálta magát, mert a leginkább a kicsi gyerekek zenei képzése érdekli. Az alapozás. Ezért is vállalt el szívesen olyan tanfolyamokat, amelyeken például bölcsődei gondozók, óvónők bővíthették ismereteiket. Folyamatos feladatokat ad egy másik terület, a karnagyi klub is: kottaválogatás, összeállítás, betanítópróbák, segítség a vezényléshez stb. Leginkább kórusvezetöként ismert a megyében és az országban is. Előbb a tanítóképzős kórust vezette, és most kilencedik éve a kereskedelmi iskola szakmunkástanuló lányainak együttesét. — Ez a másik „nehéz műfaj” a munkámban. Olyan iskolatípusban, ahol még énekóra sincs! Képtelen helyzet a kultúra demokratizálását célul kitűző kodályi Magyar- országon. A zenei nevelés teljes hiányának pótlása egy-egy iskola vezetőjének egyéni igényességétől függ, vagy inkább annak kiszolgáltatott. Ebben az iskolában fontos: közösséget és közönséget egyaránt jó zenére kell nevelnie jó zenével. Egyszerű kimondani. De elkezdeni és éveken át lelkesedni, sőt, olykor erőt önteni a csalódott gyerekekbe, ha megint nem őket küldik fesztiválra, ha megint másokkal van tele az újság, ha úgy érzik, érdemtelenül maradtak mellőzöttek. Az elnyert díjakat ma már fölösleges volna felsorolni, minden fokozatot megkaptak, ami adható. Pedig ezek a gyerekek nem Bartók-dalokkal az ajkukon látták meg a világot. — Azt mondta Kodály: ahhoz, hogy az emberek tekintetét a magasabb hegyekre irányítsuk, először megközelíthető dombokat kell mutatnunk nekik — a zenében is. De ez soha nem jelenthet talmi, olcsó népszerűséget. A kórus ma már nem csak éneklő ifjak csoportja, s vezetőjük nem csupán egy muzsikus. A tanárnő, az egykori Kazinczy-dí- jas, a szép beszédtől a viselkedés- és öltözködéskultúrán át arra is nevel, hogy egy- egy fellépés alkalmával, az utazás közben a gyerekek — ahogy ő fogalmazott — az országlátás csodájára is rádöbbenjenek. Egész tevékenységével szolgál egy ügyet, amit a legjobban az ő általa említett példával illusztrálhatunk: Szőnyi Erzsébet zeneszerző írja könyvében, hogy az USA-ban szociális szempontból elmaradott gyermekeket kezdtek zenére tanítani a Kodály-módszerrel. Hamarosan igazolta a kísérlet, hogy a zene oldó-frissítő hatására más alapismeretekből is meggyorsult az előmenetel: írásból, olvasásból, számtanból. Katalin ez évben megjelenő könyvének egyik mottója Kodálytól vett idézet: „Zene nélkül nincs teljes ember..Elanyagiasodó, az értékek befogadására fáradt világunkban azon dolgozik egy pedagógus, hogy ennek a teljességnek az igényét minél több ifjú emberben elplántálja. Baraksó Erzsébet A zenepedagógusnál KM HÉTVÉGI MELLÉKLET 1986. április 12.
