Kelet-Magyarország, 1986. március (43. évfolyam, 51-75. szám)

1986-03-29 / 75. szám

1986. március 29. Kelet-Magyarország 3 Emlékező szép ünnepet S zemem elé idézem a húsvéti békeme­neteket. A vonuló fiatalokat, a fázós örege­ket, a gyermeküket a nyakban cipelőket, a transzparenseket vivő­ket. A kilométeres em­berkígyókat, a kezet fo­gókat, az élő falat és lán­cot alkotókat. A fegyver ellen tiltakozókat, a le­szerelést követelőket, akik mind azt kiáltják: béke, élet. Visszapörögnek előttem a golyók. Az Indira Gan­dhira kilőttek, azok, ame­lyek Palmét ölték meg, az amerikai papot gyilkoló, a római pápára irá­nyítottak, a színészeket megtizedelők, a palesztin polgármester életét kiol­tók, az Aquinóba fúródó- ak. Mind egyet kiáltott: halál. Látom a kereszteket. Az éhező afrikai fölött emel­tet. A dél-amerikai harco­sét. A dél-afrikait várót. Amire a chileit feszítik. Az ír katolikusét, a meg­szállt területen élő pa­lesztinét. A hontalanul bújdokolóét. Az ártatla­nul szedett túszokét. Kö­zülük kinek mondják: fel­támadunk?! Nézem a fákat. A sa­vas esőktől elpusztulta­kat. A bitókat. A romfa­lakból meredő gerendá­kat. A harcoktól sérült őserdei óriásokat. A par­kokban kitördelteket. A görög ligetekben és a francia Riviérán felgyúj- tottakat. A sivatagban derékba tört pálmát. Bé­ke ágát róluk soha senki nem szakíta; már. Figyelem a kezeket. A baráti kézfogásra nyúlóa- kat. A gumibotot szoron- gatót. A fojtogatót. A bi- lincsbevertet. A bilincsbe verőt. A fegyvert elsütőt. Mikor lesz vajon csak munkálkodó, simogató, ölelő, baráti jobbot nyúj­tó kéz? Vizsgálom a szemeket. Az ijedtet. A reményke­dőt. A gyűlölettől izzót. A sírót és a kétségbeesettet. Világot szomorító lenne, ha Veronika kendője megőrizné mind az utó­kornak. Böngészem a térképet. Háború Afrikában, a Kö­zel-Keleten, Nicaraguá­ban, a Közép-Keleten, ki­sebbségek harca Észak- Irországban, Spanyolor­szágban, Korzikán, Indiá­ban, harcok Csádban. Negyven év alatt 400 há­ború. Kicsit meghervadt a béke olajága az ENSZ címere körül. Az égre szegezem a szemem. Nézem, mint kél a Nap és a Hold. Miként kering megannyi bolygó. Felizgat a Halley-üstökös. Szeretem nézni a Venust. És a Fiastyúkot. És Ori- ont, a Nagy Vadászt, a Kis medvét. Közben fél­tem a csillagok békéjét a csillagok háborújától. Kezembe veszek egy marék földet. Itthoni, jó földet. Melyet áztatott a történelem során ontott vér. A verítékből öntözöt- tet. A termőt, a magot befogadót, a zöld füvet nevelőt, az eltartót, a ki­csi bolygó egy maréknyi darabját. Féltőn zárom tenyerembe. Hazámat s a világot féltem benne. Körbenézek földünkön. Júdások közt keresem a barátokat. Akik fáradha­tatlanok, hogy újat és újat találjanak ki az életért. Akik egyek abban, hogy élni jó. Akikben van erő, hogy megfogják a halált osztani akaró kezet. Akik, mint mi, éppúgy arra vágynak, hogy ne vér trá­gyázza a földet. Kezemet nyújtom, kezüket várom, s nem hiába. Figyelem az anyákat. A mai Máriákat. Keresztre gyermekét egy se szánja. Mosolygósak és szépek, kihívóan kacérak és szen­dék is egyben. Fehér keb­lükön etetett gyerme­küknek dalokat dalolnak, s meséikben mindig győz a jó, az igaz. Hallgatom a rádiót. Itt a Szupersztár könyörög. Arrébb csavarom a gom­bot. Ott forradalmi a dal. Egy másik állomáson pas­sió szól. Fenségesen, szen­vedőn, keservesen, ko- nyörgőn. És minden pas­sió végén felcsendül az Alleluja. Leülök az öregek mel­lé. A két háborút megél­tekhez. A ráncos arcúak, az aszott mellűek, a tört szeműek, a napi gonddal küzdők, a postást várók, a botjukat szorongatok mellé. Mind az életről be­szél. A gyermekéről, az unokájáról. Az orvosság­ról, mely megtoldja a na­pokat. A tavaszi fényben szépnek látom mindőjü- ket. Rakosgatom otthon a virágot. Külön a barkát, aztán az aranyesőt. Más­hová a tulipánt, amoda az ibolyát, a jácintot és az íriszt. Lopakodik a há­zak elé, a lakásokba a ta­vasz. Bódító illat kevere­dik az elégetett nyesedék kesernyés füstjével. Pat­tanásra vár a rózsa rü­gye. Sose legyen belőle töviskoszorú. Járom a világot gon­dolatban, muzsikával, hír­rel, szóval, illattal, szív­vel, fájdalommal és re­ménnyel, keresek tiszta arcot, könnytelen szemet, bilincstelen baráti kezet, élő fát, fénylő csillagot. Megfeszítettek sírja elől követ görgetnék tova. Bé­kém, békénk biztonságá­ból még keservesebb a más baja. r Es elindulnak nálunk is a békemenetek. A boltba sietők, a sonkát vevők, a kölnit vásárlók, a kellemes ün­nepet kívánók, a körme­netre készülők, a kalácsot cipelők, a házat felvirá- gozók, a kertet megműve- lők, a kirándulók, a kül­földre utazók, a meccsre igyekvők, a hímest gyűj- tögetők vég nélküli me­nete. Emlékező szép ünnepet kívánok én is. Mára és holnapra, holnaputánra és örökre. Megszegett ke­nyerünk, felszeletelt son­kánk, dúsan terített asz­talunk, egymást szerető, a világot megértő tisztesség békéjét. Mindenkinek. Bürget Lajos GALINA VOLEVICS: Házassági feltételek — Mama, én megnősü­lök ... — mondta egy napon ötéves kisfiam, az óvodából hazajön et. — És kit veszel el, ha nem titok? — kérdeztem. — Ánykát, tudod, aki min­dig szemben ül velem, a mi csoportunkban ... — És mikor lesz az eskü­vő? — Esküvő nem lesz ... anélkül nősülök! — Annyira szereted azt a kislányt? — Egyáltalán nem szere­tem — felelte a fiam. — Olyan undok! Én Irocskát szeretem! — Akkor miért akarod Ánykát elvenni? — Mert van kisvasútja. Azt mondta, ha felségül veszem, a kisvasút közös lesz .. . — Ezt úgy hívják, hogy ér­dekházasság! — Mindegy... én megnő­sülök ... — zárta le a vitát a fiam. — Egy kisvasútért nem il­lik megházasodni. Na, per­sze, ha mondjuk lenne egy villája a Fekete tenger part­ján, vagy egy saját repülőgé­pe. .. kötekedtem még. ... Két hét múlva az óvo­dában szülői értekezlet volt. Egyenesen a munkából siet­tem oda, egy kicsit el is kés­tem, elnézést kellett kérnem. Az anyukák szemében azon­ban ellenszenves fényt lát­tam megcsillanni. — Éppen ő késik el! Mi­csoda magatartás . :. — hal­lottam innen is, onnan is. — Csendet kérek! — csití­totta őket az óvoda vezetője. — Sőt éppen jó, hogy elké­sett, így megtárgyalhattuk a különös viselkedését! — Az enyémet? — csbdál- koztam. — Igen, igen, az önét... — erősítgette az óvodavezető. — Bizonyára tudja, hogy a fia feleségül akarja venni Marija Vasziljevna kislányát, Ány­kát ... — Mi az, hogy meg akar nősülni? Hiszen az én fiam még csak ötéves ... összeté­vesztenek valakivel! — Nem tévesztjük össze! Természetesen tudjuk, hogy nem tényleges nősülésről van szó. De hogyan képzelik önök, intelligens kultúrembe- rek, hogy a gyermekükben kifejlesztik az anyagias só- várgó szemléletet? Marija Vasziljevna, mondja el a mondanivalóját...! Ekkor Marija Vasziljevna felállt, és felém biccentve fe­jével, beszélni kezdett: — tehát, az ő fia eljött hoz­zánk ... mert az Anykánknak kisvasútja van... de ezt ke­vesli, és azt kérdezi tőlünk, hogy van-e villánk a Fekete tenger partján, és saját repü­lőgépünk. .. mert ha nincs, akkor a kislányunkat, Ány­kát nem veszi el feleségül! Kérdezem tőle: ki tanított erre? Mire ő azt válaszolja: a mamám! Nos, anya elvtárs­nő, miért tanítja erre a fi­acskáját? Mindenük megvan: lakásuk, kocsijuk, kiskert­jük, most meg tengerparti villát akarnak, meg saját re­pülőgépet! — De Marija Vasziljevna — próbáltam megszólalni —, hiszen ez az egész csak tré­fa ... ! Hiszen mindez való­ságos képtelenség! — Miért lenne képtelen­ség? — ugrott fel a helyéről ismét Marija Vasziljevna. — Az én férjem nem mérnök, mint a magáé ... az én f ér­jem autószerelő, és az ő szá­mára semmise lehetetlen! Világos? A LAKÁS KINCSET ÉR. ANNAK TERMÉSZETESEN, AKINEK VAN, S MINÉL NAGYOBB KINCS NEKIK, ANNÁL NEHEZEBBEN ELÉRHETŐ AZOKNAK, AKIKNEK NINCS. ÉS ŐK — LEGALÁBBIS TÖBBSÉGÜK — A FIATALOK, AKIK KORUK, TANULMÁNYAIK MIATT MÉG PÁ­LYÁJUK ELEJÉN JÁRNÁK, AKIKNEK FIZETÉSI SZALAGJÁN MÉG A BÉRKATEGÓRIA ALSO HATÁRA KÖRÜL MOZGÖ ÖSSZEG SZEREPEL. TAVALY MAR KÉSZÜLT SZAMUKRA EGY LAKÁSHOZ JUTÁST SE­GÍTŐ PROGRAM, ÁM A KEZDETI TAPASZTALATOK ALAPJÁN ÜGY TŰNIK: EZ NEM OLDJA MEG A FIATALOK TÖBBSÉGÉNEK GOND­JÁT. KORÁBBAN A KISZ IS KEZDEMÉNYEZETT LAKÁSÉPÍTÉSEKET, MOSTANRA AZONBAN EZ A KÉSZSÉG IS ALÁBBHAGYNI LATSZIK. VAJON MI TÖRTÉNT? Megtorpantak félúton? Még 1981-ben történt, hogy a KISZ nyíregyházi városi küldöttértekezletén a fiata­lok szóvá tették: tenni kelle­ne valamit azért, hogy ha­marabb lakásuk legyen. Nagyjából erre az időre te­hető, amikor csökkenni kez­dett az állami erőből építhe­tő lakások száma. Valaki fel­emlegette, hogy volt már a KISZ-nek lakásépítési prog­ramja a hatvanas évek ele­jén, amikor megszületett Nyíregyházán az Ifjúsági ut­cai lakótelep, így aztán töp­rengeni kezdtek: mit lehet­ne most, ilyen helyzetben tenni a fiatalokért. Árak faragása Először az Építőipari Tu­dományos Egyesületben dol­gozó fiatalok ízlelgették, mi­lyen lehetőségük van nekik az árak lefaragására. Mivel a legnagyobb gondot az in­dulás, ahogy mostanában hívjuk, a „beugró” előte­remtése okozta, ennek csök­kentését szerették volna va­lamilyen módon elérni. Egyik javaslatuk a technoló­gia megváltoztatása volt. Még Pestre is elmentek, mert Pomezánski György tévémű­sorából ellestek egy ötletet, a feltalálóval azonban nem tudtak megegyezni, így ebből nem lett semmi, a hagyomá­nyos módszer, a téglából építkezés pedig — bár ez ol­csóbb lett volna — olyan munkaerőigényes, hogy emi­att nemigen kaptak rajta az építők. A technológia változtatása tehát nem ment. Ekkor je­lentkeztek a SZÁÉV fiatal­jai, hogy ők látnak lehetősé­get az árak csökkentésére, ám ehhez bizonyos feltételeket a városnak kell megteremteni. Tulajdonképpen ekkor szü­letett meg a Ságvári-telepi KISZ-lakások építésének öt­lete. A lakásokat nagy alap- területűnek tervezték, hogy azok végleges megoldást je­lentsenek a fiataloknak és mégis olcsók legyenek. Ho­gyan lehet ezt megoldani? Egyszerű szerkezettel, nem luxuskivitellel és persze sok­sok társadalmi munkával. Az AGROBER, a NYlRTERV fiataljai ingyen készítették a terveket, a fiatalok végezték el a tereprendezést, a parko­sítást, de segített az OTP és a Itanács, a HÍREX, és — ez nagyon lényeges volt — a szerződést az 1980-as árakon kötötték meg. ötvenhat lakás elkészült, 28 most épül, ám közben ki­derült, hogy ilyen akciót csak ritkán szervezhetnek, a tömeges lakásépítkezés, sok fiatal lakásigényének kielé­gítése ilyen módon nem old­ható meg. Azért sem többek között, mert a kivitelezők nem vállalkoznak már a szerződéskötéskor érvényben lévő árakon munkára és ha­gyományos módszerekkel sem vállalnak munkát, így a vá­rosi KISZ-bizottság új lehe­tőségeket keresett. Megnéz­ték: mit lehet tenni az ér­vényes lakásgazdálkodás ad­ta kereteken belül. Előszöris bekapcsolódtak a lakáselosztósba, helyet kap­tak az elosztásról döntő ta­nácsi bizottságokban, mert úgy gondolták, minél több információ alapján születik a döntés, annál alaposabb az és egyre több a garancia ar­ra, hogy a legrászorultabb fiatalok hamarabb lakáshoz juthatnak. Bevonták a mun­kahelyek KISZ-szervezeteit is, hiszen ott tudják egymás­ról leginkább: ki milyen anyagi körülmények között él, s ez olyan finomítások­hoz vezetett az elosztásban, hogy két azonos pontszámú fiatalnál is tudtak sorrendet teremteni. Továbblépés — gondokkal A harmadik elképzelésük a lépcsőzetes lakáshozjutási program támogatása, illetve az első lakáshozjutás segíté­se volt, hiszen az árak mér­séklésére már csak egyetlen út látszott járhatónak, az, ha az alapterületet csökken­tik. A tanáccsal, az OTP-vel garzonlakások létesítését ha­tározták el. A Vasvári Pál utcán fel is épült százhúsz 35 négyzetméteres minigarzon, amelyek elosztásánál körül­tekintő munkát végeztek. Kö­zel félezer fiatallal, azok éle­tével, gondjaival ismerked­tek meg és közben olyan dol­gokat is megtudtak, hogy a lakásra várók egy része azt sem tudja, hogy ehhez lakás­igénylési lapot kell beadni a tanácsnál. De szereztek olyan tapasz­talatokat is, hogy a fiatalok egy rétege nem akar, egy más része nem tud saját la­kásgondjának megoldásáért jószerint semmit tenni. Az oka ez utóbbinak, hogy hiába ígérik a garzonból a tovább­lépés lehetőségét, az első be­ugró körülbelül 70 ezer fo­rint, amit csak úgy tudnak vállalni, ha vállalatuk támo­gatja őket. És akkor elkez­dődik a törlesztés, a lakásé is, a vállalati kölcsöne is, fizetni kell a rezsit és még 800 forint előtakarékosságot is kell vállalni, vagyis kép­telenek 2500—3000 forint kö­zötti kiadást a nyakukba venni, ha nincs megfelelő családi háttér vagy rokoni segítség. Az akciónak összességében mégis nagy sikere volt, mert a legnagyobb pontszámú fi­atalokat a városi tanács és az OTP kiemelte, s egyetlen év alatt 200—220 fiatal la­kásgondját sikerült megol­dani. Mégis folytatják Bár a kipróbált módszerek­kel csak a fiatalok egy ré­szének tudtak segíteni, úgy ítélték meg, hogy az akciót folytatni kell, ezért kezdtek hozzá a Vasvári Pál utca vé­gén 160 lakás építéséhez. A Hímes utcán hasonló nagy­ságrendű programot szervez­nek, de itt már szeretnének néhány másfél szobás ott­hont is kialakítani, ami ter­mészetesen drágább lesz, de talán néhány fiatal képes lesz a magasabb összeget is megfizetni. Az elosztás elő­Ucsaítcoc most folyik a náccsal és az OTP-vel közö­sen. Ezekben a napokban kapják meg a vállalati KISZ- szervezetek a javaslatkérő papírokat, így — ha felelős­séggel készítik javaslataikat — rajtuk is múlik, hogy a fiatalok munkája, magatartá­sa valóban értékmérő-e a lakáselosztásnál. Igyekszik a KISZ a három­éves lakáshoz jutási program alapján is segíteni. Itt is az a gond azonban, hogy hiába kínál a tanács 100 ezer forin- - tos kedvezményt, ez sem ele­gendő ahhoz, hogy lakásépí­téshez kezdjenek, vagy la­kást vásároljanak. ötlet tehát van, még a le­hetőség hiányára sem lehet panasz, ám úgy tűnik, ma amikor egy garzonlakás ára is félmillió körül jár, min­den kezdeményezés kevés. Megoldást csak a mainál hat­hatósabb anyagi segítség, a szemlátomást emelkedő la­kásárak megfogása hozhat. Akkor várható majd na­gyobb lelkesedés az árcsök­kentő társadalmi munkában és újabb lendület a KISZ lakásépítő akcióiban. Balogh József Antalfy István fordítása Tovább épül a minigarzonok sora (Császár Csaba felvétele)

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents