Kelet-Magyarország, 1986. március (43. évfolyam, 51-75. szám)

1986-03-27 / 73. szám

4

Kelet-Magyarország

1986. március 27.

Közlemény

Elítéljük az USA katonai akcióját

A Magyar Távirati Irodát felhatalmazták illetékes helyen az alábbiak közlésére:

A Magyar Népköztársaság Kormánya mélységes aggodalmát fejezi ki a líbiai partok mentén keletkezett feszültség miatt.

Az amerikai katonai akciók nyilvánvaló célja, hogy megfélemlítsék a független, el nem kötelezett Líbiát, az Egyesült Nemzetek Szervezetének egyik tagállamát. A fegyveres konfliktus nemcsak a líbiai nép békéjét és függetlenségét fenyegeti, hanem rendkívül veszélyes következményekkel járhat a Földközi-tenger egész térségére, szélesebben véve a nemzetközi béke és biztonság ügyére is.

A Magyar Népköztársaság szolidáris Líbiával, s kifejezi reményét, hogy az Egyesült Államok józan önmérsékletet tanúsítva lépést tesz a katonai akciók haladéktalan beszüntetése, a térségben kialakult feszültség megszüntetése, a vitás kérdések békés úton történő rendezése érdekében.

Képtávírón érkezett

Sadli Bendzsedid algériai elnök Moszkvában megbeszélést folytatott Mihail Gorbacsovval. (Telefoto)

Ülést tartott a megyei tanács

(Folytatás az 1. oldalról)

pénzt is, ha olyan beruházásokat határoztak el, amelyek egybeestek az országos és a megyei célokkal.

Az mindenesetre változatlanul cél maradt, hogy folytatni kell a lakásépítést, javítani a korszerűtlen lakásokban élők és a lakással nem rendelkezők helyzetén, sőt azt is, hogy a tervidőszak végére a leginkább rászorulók lakáshoz jussanak. Most mondta ki először a testület azt, hogy a lakásépítéssel azonos rangúnak kell tekinteni a lakások használati értékének megőrzését, vagyis a felújítás és karbantartás is a fontosabb célok közé lépett. A számítások szerint a megyében várhatóan 18—20 ezer lakás épül fel öt év alatt, sajnos csak mintegy 10 százalékuk lesz bérlakás.

Az egészségügyi ágazat fejlesztését a kórházi ellátás feltételeinek javítása mellett az alapellátás szükségletei határozzák meg. Helyi és megyei pénzből megépül egy 200 ágyas pavilon a Sóstói úti kórházban, elkezdődik a mátészalkai kórház rekonstrukciója, s befejeződik a 100 ágyas sebészeti pavilon építése. Folytatódik a megyei kórház rekonstrukciója, 12— 16 településen egészségügyi központot alakítanak ki, 350 hellyel gyarapítják a szociális otthonok fogadóképességét és 180 milliót terveznek gépekre, műszerekre.

Az oktatás tárgyi feltételeinek javítását a demográfiai folyamatok határozzák meg. Ezért most a középfokú oktatási intézményekben kell a fogadókészséget növelni, de nem maradhat le az általános iskolai hálózat fejlesztése sem. Ezek mellett az oktatás tartalmi színvonalának emelése a cél és szerény mértékben javítani lehet a közművelődés és a sport feltételrendszerét is.

Sajnos még mindig 89 településnek nincs jó ivóvize, de ha a tervek valóra válnak, a tervidőszak végére már 10—15-re csökkenhet a számuk. Nagy gond a szennyvízhálózat hiánya, ezért a városokban a víztermelő és víztisztító kapacitás növelése mellett a hálózat továbbépítése a fontos feladat. A kereskedelmi hálózat várhatóan 18—19 ezer négyzetméterrel bővül, a .közlekedési ágazat pedig a nyíregyházi autóbusz-pályaudvarral lesz gazdagabb. Elkezdődik a mátészalkai pályaudvar rekonstrukciója és a hozzá kapcsolódó autóbusz-pályaudvar építése is.

Az ötéves terv és a hosszú

távú koncepció fölötti vitában Sándor Géza Tiszadada megyei tanácstagja, s a foglalkoztatottság javítását sürgette. Javasolta, hogy a gazdaságilag elmaradott térségekben dolgozó tsz-ek a többi tsz-hez hasonlóan kapjanak nagyobb támogatást, mert másképp nem lehet megtartani a lakosságot. Kulcsár László csarodai megyei tanácstag a Beregben élő ijiős emberek érdekében tette szóvá: megoldatlan az egészségügyi ellátás, gyógyszertár kellene Csarodára és Tiszake- recsenybe; a kis falvakban nem lehet húst venni, az egész Beregben nincs Tüzép- telep. Szakács Andorné nyírmeggyes! megyei tanácstag a vízműépítéshez kért nagyobb céltámogatást.

Lengyel György csengeri megyei tanácstag arról beszélt, hogy a megyén belül is hátrányos helyzetben vannak a peremkerületek, ahol a legsürgetőbb feladat a foglalkoztatottság javítása, enél- kül ugyanis nem képzelhető el a felzárkózás. Varga Gyula tyukodi megyei tanácstag azt tette szóvá, hogy az állam a támogatást a termékekhez adja, ám ahol az adottságok kedvezőtlenek, ott kisebb a támogatás, emiatt még több gazdaság kerül a veszteségesek közé. Sürgette az Ecsedi- láp térségében a melioráció befejezését.

Hajnal Béla Nyírbélték megyei tanácstagja a gazdaságilag elmaradott térségek felzárkóztatásáról ‘ szólt, amelyhez a kormány közel 1 milliárd forintot ad. Az infrastruktúra fejlesztését tartotta a legfontosabb feladatnak az elkövetkező években. Fucskó Zoltán nyíregyházi megyei tanácstag a megye- székhely közvetlen szomszédságában lévő településekért és a tanyákon élők életkörülményeinek javításáért emelt szót.

Sándor Erzsébet kisari megyei tanácstag Fehérgyarmat környékének egészségügyi ellátásáról, a körzet 49 településén élők hátrányos helyzetéről beszélt. Sürgette többek között a fehérgyarmati kórház műszereinek korszerűsítését.

Szlávik Lajos Jánkmajtis és Cégénydányád megyei tanácstagja elmondta, hogy 30 év alatt 4-ről 140-re emelkedett a vízművel ellátott települések száma, de csak 16 helyen van szennyvíztisztító mű. Sok gondot okozott az elmúlt években a belviz, évente átlag 15 ezer hektár volt víz alatt, s másfél évtized alatt 9 ezer lakás szenvedett belvízkárt. Ezek a gondok is a komplex vízrendezés fontosságát jelzik.

Kerekréti Mihály megyei KISZ-titkár a fiatalok véleményét tolmácsolta, akik munkahelyekre várnak és szóvá tette, hogy több tanácsi lakás építésére volna szükség. Tar Imre Fehér- gyarmat megyei tanácstagja elmondta: megnyugtató,

hogy a kormány fokozott figyelmet fordít az elmaradottabb térségek felzárkóztatására, ettől azonban azt várjuk, hogy adjon nagyobb lehetőséget az itt élők foglalkoztatásához. Szorgalmazta, hogy nagyobb területen kellene kapcsolódni a termelési rendszerekhez, nagyobb támogatást adni a háztáji gazdaságoknak.

Tárkányi Mihály Nyírcsa- holy megyei tanácstagja adatokkal támasztotta alá, hogy Nyírcsaholy kimaradt a térség kedvezőtlen adottságú települései közül, s így hátrányos helyzetbe kerül a pénzek elosztásánál. Márton Mihály Vásárosnamény megyei tanácstagja a Bereg fejlesztésének fontosságáról beszélt. Németh Károly Aranyosapáti megyei tanácstagja javasolta, hogy a műszaki értelmiségiek letelepedését anyagilag is támogassa a megye.

Villányi Miklós méltatta a

VI. ötéves tervben elért eredményeket, megállapította, hogy Szabolcs-Szatmár az átlagosnál dinamikusabban fejlődött, 19 ipari és élelmi- szeripari üzem létesült, az exportteljesítmény megkétszereződött. A mezőgazdaság termelésének növekedése — a körülményekhez képest — elismerésre méltó. Szólt arról is, hogy néhány növény (az alma, a burgonya, a dohány) válságos helyzetbe került, ami rontotta az itt működő tsz-ek jövedelemtermelő képességét. Ezt, valamint a kedvezőtlen adottságokkal járó hátrányokat növelte az 1979 óta érvényben lévő szabályozó rendszer. A

VII. ötéves tervről elmondta: reálisnak tartja, ám reálisak a gondok is, de a felismert és a jogos igények nem azonosak a megvalósítás lehetőségével. Jogosnak ítélt néhány igényt, de a kormány nevében türelmet, megértést kért. Elmondta, meliorációra kétszer annyi pénzt kap a megye, mint a

VI. ötéves tervben, s ezt a lehetőséget azért kapta, hogy csökkenjen az itt élők hátrányos helyzete. Hangsúlyozta: a tervek megvalósításához központi szervek is segítséget adnak.

A vitában elhangzottakra László András válaszolt. Ezután a testület elfogadta a megye VII. ötéves tervét, valamint a hosszú távú terület- és településfejlesztési tervet.

B. J.

r “ ~

Párizsi levél Egy betű elmaradt...

B

ámulatosan finom árnyalatai vannak a francia nyelvnek és a diplomáciának. Édes és hajlékony, raffinált és kiszámíthatatlan, néha pedig egészen érthetetlen. Sorolhatnám a példák tucatjait, de fölösleges bizonyítások helyett maradjunk csak a most folyó friss ügynél, Duvalier volt haiti diktátor Franciaországba telepítésénél.

Jean-Claude Duvalier egy „egész életre szóló" vagy örökös elnöksége (president a vie) több mint 20 év után nem jószántából távozott sietve Haitiből, hanem a nép haragja elől volt kénytelen elmenekülni. Amerikai barátai, akiknek kegyelméből igen sokáig nyúzhatta a népet, most katonai repülőgépet bocsátottak rendelkezésére, hogy holmijával és pereputtyával egy „ideiglenesen” szállást adó országba, franciahonba repítsék.

Duvalier a repülőgépen már Franciaország felé tartott, mikor közölték a francia néppel, hogy új, „ideiglenes” vendég érkezik. A grenoble-i repülőtéren a terület prefektusa fogadta illő tisztelettel, majd a hosszú Mercedes-karaván az An- necy-tó partjára, Talloires-ba. egy négy- csillagos luxusszállóba érkezett, amit a francia kormány sebtében rekvirált a vendégek számára.

1986. február 7-ét írtak és a franciák hangosan, érzelmeiknek világos kifejezést adva elégedetlenkedtek Duvalier érkezése miatt. „Franciaország nem az Egyesült Államok szemétládája — mondták. — Az áldozatoknak igen, de a hóhéroknak nem adunk menedékjogot.” A francia választások már jócskán a láthatáron voltak, így Fabius miniszterelnök gyorsan válaszolt, hogy leszerelje a választási esélyeket rontó elégedetlenséget: „Duvalier menedékjogával maradunk a korábbi álláspontunkon, nevezetesen, tartózkodása csak ideiglenes, ezt megmondtuk neki és az amerikaiaknak is” — jelentette ki a miniszterelnök.

Duvalier mintha nem értene az erélyes, világos szavakból, írásban politikai menedékjogot kér a prefektustól és az illetékes minisztériumoktól. Fabius ismét szólásra kényszerült egy választási gyűlésen, s közölte: „Duvalier-nak gyorsan el kell hagynia az országot. Szó sem lehet róla, hogy itt maradjon. Az Egyesült Államokkal együtt kezeljük az ügyet és gyors megoldást találunk.”

De úgy tűnik, a volt diktátor jól ismeri az amerikai „barátokat” és a francia nyelv árnyalati finomságait is, így maradt. Sőt, egy interjúban — Fabiust értelmezve — közölte: „Soha nem kételkedtem abban, hogy Franciaország politikai menedékjogot ad. Bizonyos kétértelműséget tapasztalok a tartózkodási időmet illetően — tette hozzá —, bár korábbi beszélgetéseinkben a 8—14 napról, csak mint kezdetről esett szó.”

A franciák között tapasztalható zajonpó elégedetlenség csillapítására a köztársasá gi elnök is megszólalt az ügyben és egy választási gyűlésen, mintha bagatellizálni akarná az egész ügyet, kijelentette: „Majd meglátjuk, mit teszünk. De nem jelent számunkra nagy terhet. Az Egyesült Államok nem akar Haitiből egy új Kubát. . . Menedékjogot biztosítunk mindenki számára, aki a szabadságért harcol. Nem tudom — folytatta az elnök —, hogy Duvalier testesíti-e meg a legjobban az emberi jogokat a világon.”

Kételkedését megerősítette a növekvő zúgolódás, amely mindenfelől hallhatóvá vált az országban. A bejelentett nyolcna pos határidő vége is közeledett, így a francia külügy elhatározta, jegyet vesz a Duvalier családnak a New Yorkba induló gépre és így megszabadulnak a választások. előtt kellemetlenkedő vendégtől. Közölték Duvalier-val, csomagoljon, hajnalban ott a gépkocsikaraván, Grenoble-ból felutazik Párizsba és délben indul New Yorkba. Előző este a miniszterelnök — ismervén a tervet — magabiztosan kijelentette: „Ha Duvalier nem távozik, kiutasítjuk" — s még mutatta is, hogy merre van a kijárat.

Értesítették az amerikaiakat is, akik ahelyett, hogy szőnyegről és fogadóbizottságról gondoskodtak volna, közölték: „Duvalier- nak nincs amerikai vízuma. Egyébként sem kívánatos elem az Egyesült Államokban.”

\

__________________________________________

A tervezett indulás reggelén a francia rádió óránként közölte a diktátor távozását, a televíziós stáb már a repülőtéren várta, mikor a hír érkezett: Duvalier 10 óra utánra kérte ágyba a reggelijét. Nyilván a francia hatóságok rosszul értelmezték amerikai barátaikat, Duvalier viszont jól értelmezte a helyzetét. Még vádat is emelt ügyvédjén keresztül a francia hatóságok ellen, mert szállodába zárása, a több tucat rendőr őrizete, az újságírók figyelő szeme alatt „egyéni szabadságát sértve érezte”. Közölte: a „bezárás rongálja a fizikai és szellemi épségét”. Vagyis vádat emelt a befogadó, vendégszerető francia állam ellen.

Közben igyekeztek példásan, törvényt tisztelőén viselkedni, mert Duvalier felesége, Michele mindennap kifizette a szálloda aznapi tartózkodási költségeit, amelyek — a beavatottak szerint — napi 80—120 ezer frank között mozogtak.

Az üggyel kapcsolatban nem kicsik a francia kormány költségei sem, hiszen a biztonságáról való gondoskodással, az „ideiglenes” elhelyezésével járó intézkedések bonyolításával több mint száz ember foglalkozik. Érthető volt a francia polgárok öröme, mikor az éjjel-nappal figyelő újságírók, a szállodát körülvevő rendőrök ideiglenes szálláshelyének felszámolásából ítélve azt jelentették, hogy Duvalier távozik. A gyanús csak a kormány hallgatása volt.

El is szállt hamar az öröm, mert kitudódott, hogy csak Talloires-ből távozik, de az országban marad. Vajon melyik birtokán, hiszen már korábban vásárolt jó néhányat Franciaországban. Párizshoz közel, Thé- méricourt-ban kastélya van, amelyet nemrég hoztak teljesen rendbe. Ezt a kastélyt 1984-ben vásárolta öt és fél millió frankért, de mondják tízet ér. A kastély tíz hektáros parkjában teniszpálya, fürdő. Megvette a közeli házat is kétmillió frankért. Saját lakosztály áll rendelkezésére Párizsban a Foch sugárúton is.

De rövidesen kiderült, ho(/y egy holland üzletembertől bérelt havi 50 ezer frankért egy villát a Cote d’Azúron Grasse mellett, amit a francia hatóságok jelöltek ki számára „ideiglenes" tartózkodási helyként. Egy tucatnyi szoba, fürdő, teniszpálya, két- hektáros kert, körülötte magas kerítés, így a Duvalier védelmével megbízott rendőröknek könnyű dolguk van.

A szomszédokat, a város vezetőségét és lakóit senki nem kérdezte meg előre. „Botrányos — mondta a város polgármestere — még csak nem is értesítettek bennünket az érkezéséről. Ez egy titkos egyezmény gyümölcse Duvalier és a francia kormány között.” Duvalier érkezésekor tiltakozó táviratot küldött Fabius miniszterelnöknek, ami a vendéggel valószínű keresztezte egymást, mert a volt diktátor kényelmesen elhelyezkedhetett újabb „ideiglenes” tartózkodási helyén. Itt már szabadon mozoghat is, vendégeket fogadhat, ha mindezzel „nem zavarja a közrendet” — szól az írás. Figyelmeztették azonban, hogy mozgásakor veszélybe kerülhet biztonsága, amit itt is nehéz lesz szavatolni.

Hiába, a francia diplomácia olyan Duvalier számára, mint a gondviselés. Haitiba se küldik vissza, mert ott is veszélybe kerülhetne a biztonsága. Mit is szólnának a Duvalier-t a népharagtól féltő amerikaiak. Inkább vigyáznak rá, akár a francia adófizetők pénzén is.

S Duvalier végre élvezheti a Cote d’Azur-i napfényt, amely a hosszú tél után éltető sugaraival elárasztja Grasse környékét. A volt diktátor új „ideiglenes” lakóhelyén elégedett lehet, visszamosolyog a rendőrőrizet miatt csak teleobjektívval fényképező újságírókra. Talán azon is mosolyog, hogy a körülötte folyó kényes és bürokratikus huzavonában valahol elvesztettek egy betűt a neve mellé illesztett jelző mellől: Haitiben „president a vie” volt, itt Grasséban vagy Franciaországban — reméli — „resident a vie”, azaz egy életre szóló, örökös rezidens marad.

Párizs, 1986 március.

DCű tuíjei. 3itixán.

Amerikai- Líbiai konfliktus

A Líbia elleni hétfői amerikai támadás új szakaszt jelent a két ország közötti kapcsolatokban, amelyek a tavaly decemberi, római és bécsi merényletet követően váltak újra rendkívül feszültté.

Íme a feszültség három hónapjának főbb fordulatai:

1985. december 27: Az

Egyesült Államok és Izrael minden bizonyíték nélkül azzal vádolta meg Líbiát, hogy köze volt a bécsi és római repülőtéri merényletekhez.

1986. január 1: Kadhafi, a líbiai forradalom vezetője kijelentette, hogy az Egyesült

Államok miatt háborús veszély fenyegeti a Földközitenger térségét.

Január 4: Reagan amerikai elnök döntést hozott arról, hogy gyakorlatilag véget vetnek az Egyesült Államok és Líbia mindennemű gazdasági kapcsolatainak.

Január 15: Kadhafi egy

nyilatkozatban kijelentette, hogy amerikai földön kommandóakciókat szervez, ha az Egyesült Államok megtámadja Líbiát.

Február 12—26: A Földközi tenger térségében újabb amerikai légi és tengerészeti hadgyakorlat, azzal a nyilvánvaló céllal, hogy megfélemlítsék Líbiát.

Március 2: Kadhafi figyelmeztet arra, hogy korszerű rakétáit beveti mindazon amerikai hadihajók és repülőgépek ellen, amelyek áthatolnak 32,5 szélességi fokon túli, líbiai vizekre.

Március 23: Üjabb, tíznaposra tervezett amerikai hadgyakorlat kezdete a térségben. Weinberger amerikai hadügyminiszter közli, hogy az amerikai légi-haditengerészeti erők „behatolhatnak” a Szidra-öbölbe.

Számos nemzetközi jogi szakértő véleménye szerint Líbiának joga van megvédeni érdekeit a saját gazdasági övezetében.