Kelet-Magyarország, 1986. március (43. évfolyam, 51-75. szám)

1986-03-24 / 70. szám

1986. március 24. Kelet-Magyarország 5 EMBERE Hegedős Mihálj Az élő történelemmel ta­lálkozni, kezet szorítani, egyre kevésbé adatik meg. A kállósemjéniek szeren­csés helyzetben vannak, a múltra rákérdező fiatalok szemtanút faggathatnak. Hegedűs Mihály korát gördülékeny mondataiból hiába is próbálnánk kifür­készni. Fürge válaszai sem árulják el, hogy két esz­tendő választja el a kilenc- ventől. A Jókai utcában békés csendességben él fe­leségével, aki hatvanhat éve társa jóban, rosszban. Hosszú ősz haja, szakálla az első pillanatban szokat­lanul hat. Mint mondja, évtizedek óta így Viseli, a kállósemjénieknek az lenne a szokatlan, ha levágatná. Egyszer megtette, a szom­szédok se ismertek rá. Bé­kés, bölcs derűvel idézi az esetet, és hasonló meleg­séggel beszél életútja for­dulatairól. Laskodon szüle­tett népes család ötödik gyermekeként. Csizmadia apja földet művelt, mé- hészkedett, dohányt ter­mesztett, hogy a kenyérre­valót előteremtse. Hegedűs Mihály is próbálkozott a csizmakészítő mesterséggel, de közbeszólt a világhábo­rú. Tizennyolc évesen vo­nult be katonának, 1917 februárjában gyalogezredé­vel az olasz frontra vitték. A piavei vérfürdőtől meg­iszonyodott, százada hatal­mas veszteséget szenvedett. 1918 nyarán megszökött a frontról. — Kállósemjén határá­ban húztam meg magam. Amikor a tömeges szökés miatt amnesztiát hirdettek azoknak, akik visszatérnek egységükhöz, ismét bevo­nultam. Géppuskás menet­századdal Nyíregyházára kerültem, ott huszárnak „léptettek elő”, de lovat csak messziről láttam. Az őszirózsás forradalom Nyír­egyházán ért, az orosz ha­difogságból hazaérkező Ist­ván testvéremmel újra Kállósemjénbe jöttünk. Szomszédunkban lakott egy tanító. Attól tudtam meg, hogy március 21-én a kom­munisták vették át a hatal­mat. öcsémmel elhatároz­tuk, önként jelentkezünk katonának. Apánk szidott, milyen katona lesz belőled, mikor a frontról hazaszök­tél. Csak annyit mondtam, az az urak háborúja volt, most a magunk érdekeit fogjuk védeni. A nyíregyházi toborzó­irodában írták be a vörös­katonák közé Hegedűs Mi­hály nevét. Csapatával egy ideig az egyik bokortanyán állomásozott, majd Raka- maz alá vezényelték őket. Ott ütközött meg előszóra királyi román csapatokkal. A túlerő miatt átmentek Tokajba, majd tovább Mis­kolcra. Ott meg a csehek szorongatták a szerveződő Vörös Hadsereget. A dia- t dalmas északi hadjáratban is harcolt Hegedűs Mihály, j ott volt Szolnokon 1919 jú- j Húsában, mikor a tiszai J offenzíva kudarccal vég­ződött, és a csodával hatá­ros módon a hídőrségben sebesülés nélkül megúszta a szolnoki híd felrobbantá­sát. A Tanácsköztársaságot le­verte a túlerő. Hegedűs Mi­hály hónapokig bújkált. Végül 1920-ban internáló­táborba hurcolták, ahon­nan tizenegy hónap múlva szabadult, de évekig min­dennap jelentkeznie kellett a csendőrségen. A nélkülö­zések komor esztendei kö­vetkeztek. Kilenc gyerme­ket neveltek. Kertet bérelt, kertészkedett. Újabb világ­égés, bujkálás. A felszaba­dulás után Kállósemjénben szervezi a kommunista pár­tot, földet oszt, 1952-ben termelőszövetkezetet ala­pít. Életútjának egy-egy iz­galmas fejezete. 1957-ben az alapító munkásörök egyike. Gyermekei követ­ték a példát, rendőrként, katonaként szolgálták, szol­gálják a szocialista rendet. — A minap megbántott a feleségem. Keveselltem a nyugdíjamat,. mire megje­gyezte, inkább a munka után mentél volna, ahe­lyett, hogy lótottál, futottál, szervezkedtél. Rosszul esett, pillanatra elkedvetlened­tem. Az iskolába igyekvő gyerekeket látva azután vi­gasztalódtam. Nem lehetne ma már megkülönböztetni, mint régen, ki a jegyzőnek, a nagygazdának a fia, lá­nya, jól öltözött valameny- nyi. S ha ez az épülő rend­szer egy nagy ház, akkor a falába én is betettem egy téglát. Munkásságáért több ki­tüntetést kapott. A Magyar Tanácsköztársaság kikiál­tásának fi7. évfordulója al­kalmából a munkásőrség országos parancsnokának köszöntő levelét és a Sza- bolcs-SZatmár megyei mun­kásőrség jutalmát nyújtot­ták át Hegedűs Mihálynak. Reszler Gábor V / Számítógép és Évről évre sok érdeklődőt vonzanak a nyírbátori mű­velődési központ által szer­vezett tanfolyamok, szakkö­rök. Az idén a különféle nyelv- tanulási lehetőségek bizo­nyultak népszerűnek. A gép­írótanfolyam először indult, de sikerét látva, bizonyára nem utoljára. Sokan jelent­keztek a számítástechnikai klubba, amely a tv Basic- tanfolyamához igazította programját. A számítógépe­ken a televízióban megadott nyelvtanulás gyakorlatokat végezhetik el a résztvevők. Mivel a városban nincs megfelelő művelődési ház, — a nagyobb rendezvények­re alkalmas terem sem, a programok szervezői úgy döntöttek, hogy az egyes la­kóterületek oktatási intéz­ményeit az eddiginél jobban bevonják a közművelődési feladatokba. így egy-egy is­kola, óvoda akár környéké­nek kulturális központja is lehet. (K. É.) Színházi forgatás. Ma este adás lesz a városi tv-ben, de ké­pünkön már egy következő műsor forgatását látják. A nyíregyházi tv stábja a Móricz Zsigmond Színház stúdió- színpadán játszott „Otthon” című darabot rögzíti — a VTV történetében először — három kamerával, illetve a debre­ceni kollégákkal koprodukcióban. (Jávor L. felv.) FINN BARÁTI KÖR. A Finn Baráti Kör március 25- én, kedden délután 17 órai kezdettel tartja következő összejövetelét, amelyen a budapesti finn nagykövetség kulturális titkára, Ulla Hau- hia-Nagy tart előadást a finn —magyar kulturális kapcso­latokról. Az előadást diave­títés követi. Az összejövetel a Hazafias Népfront megyei titkárságának székházában lesz (Felszabadulás u. 6.). Felhívás Keresik azt a szülőt, aki a na­pokban a Kossuth téri Csemege Áruházban felejtett két pár gyermek edzőcipőt, jogos tulaj­donosa az üzlet vezetőjénél át­veheti. A Sportfogadási és Lottó Igazgatóság közlése sze­rint a 12. játékhéten 5 ta- lálatos szelvény nem volt. 4 találatos szelvénye 158 fogadónak volt, nyeremé­nyük egyenként 75 414 fo­rint. 3 találata 13 126 fo­gadónak volt, nyeremé­nyük egyenként 454 fo­rint. A 2 találatos szelvé­nyek száma 326 496 darab, ezekre egyenként 23 forin­tot fizetnek. Egy férfi és egy nő. (cs) Kérdezzen a gépjárműkárokról A kétnapos húsvét miatt ezúttal a jövő keddi lapunk­ban válaszol dr. Drégelyi Tamás, az Állami Biztosító gép- járműkár-rendezési fiókjának vezetője olvasóink kérdései­re. A baleset utáni kárbejelentéssel, a kár kifizetésével, a gyorskárrendezéssel, a járművekben keletkezett károk kifi­zetésével kapcsolatos és egyéb, a témákra tartozó kérdései­ket kérjük csütörtök délig juttassák el szerkesztőségünk­höz levélben, vagy a 11-277-es telefonon. VIRÁGOSÍTANAK. A Nyíregyházi Közterületfenn­tartó Vállalatnál megkezdő­dött a főszezon. Rendezik a parkokat. A következő heteké ben 45 ezer virágpalántát ültetnek ki az ágyásokba. A JÖVÖ SZAZAD TECH­NIKÁJA című ismeretter­jesztő sorozat következő elő­adását március 24-én, hétfőn tartják a Váci Mihály Mű­velődési Központban. Este hattól Budai Géza, a Bánki Donát Szakközépiskola igaz­gatója a vezeték nélküli táv­közlés jövőjéről beszél. O A tájak, korok, múzeu­mok foglalkozásán Üjabb ásatások Szabolcsban címmel Istvánovits Eszter régész tart előadást március 24-én, dél­után fél hatkor Nyíregyhá­zán, a Jósa András Múzeum nagytermében. A MODUL ELEKTROTECHNI­KAI VÁLLALAT termelésirányí­tói munkakörbe gyengeáramú, min. 5 éves vezetői gyakorlattal lehetőleg felsőfokú végzettséggel, rendelkező dolgozót keres felvé­telre, kedvező fizetési lehetőség­gel. Jelentkezés: Északi Alköz­pont szóig. ház. Telefon: 11-229. (4SI) A MÁTÉSZALKAI SZATMÁRI MtJZEUM keres hétvégi (szom­bati és vasárnapig elfoglaltság­gal a látogatókhoz kedves, a múzeumi kiállításokhoz értő tárlatvezetőt. A főfoglalkozás mellett is végezhető önmegvaló­sítást jelentő munkakör! Jelent­kezés személyesen vagy levél­ben : Szatmári Múzeum Máté­szalka, Kossuth u. 5. sz. (511) A tárgyalóteremből Féltékenység napszámban A harminchat éves vádlottról, a nyíregyházi Orgován Ferenc­ről jellemzésül csak annyit, már 1982-ben is, mint többszörös visz- szaesőt ítélték el súlyos testi sértésért, sőt nem sokkal szaba­dulása után tartás elmulasztása miatt is felelnie kellett a bíró­ság előtt. Az alkalmi munkából élő Orgován tavaly júliusban napszámosként dolgozott felesé­gével közösen H.-ék telkén. Hogy jobban teljen az idő, jócs­kán iszogattak is. Orgován a kertben dolgozott, felesége pedig a lakást takarította. A férj egy- szercsak arra lett figyelmes, hogy odabenn a házigazda bizal­maskodik Orgovánnéval, aki rá­adásul — nem kis mértékben a szesz hatására — még csak nem is tiltakozott különösebben. KRÓNIKA GABOR NAPJA A Nap kél 5 óra 40 perc­kor, nyugszik 18 óra 01 perckor. A Hold kél 16 óra 01 perc­kor, nyugszik 5 óra 18 perc­kor. Kétszázhúsz évvel ezelőtt, 1766. március 24-én szüle­tett, és 73 éves korában, 1839-ben hunyt el Gabriele Baumberg osztrák költőnő, Batsányi János költő hit­vese. §g Időjárás Nyugat felől fokozatosan beborul az ég, és egyre több helyen várható eső, záporeső. A Dunántúlon hó­záporok Is előfordulhatnak. A déli, délnyugati szél sok­felé megélénkül, később a nyugati országrészben a szél északnyugatira fordul és viharos széllökések is ki­alakulhatnak. A legmaga­sabb nappali hőmérséklet 5 és 10 fok között alakul. A könyvecske címében fog. * Iáit és hasonló etikai kérdé­sekkel foglalkozik a most megjelent kiadvány. A FÖ- FOTÖ gondozásában kiadott füzet, jogi és kártérítési kér­désekre ad választ. EMBERSÉGÜKET BIZO­NYÍTOTTÁK a Záhonyi MÁV Vontatási Főnökség : szocialista brigádjai. Hat- í száztíz vasutas több mint 27 . ezer forintot ajánlott fel a Szeged környéki gyermekek szemevilágának megmentésé­hez nélkülözhetetlen sebé­szeti műszer mielőbbi be­szerzésére. A kertben aztán felelősségre Is vonta az asszonyt a látottak mi­att, s hamarosan heves szócsa­tába kezdtek. Ez még nem lett volna különösebben baj, de Or­gován az igazát a kezében lévő kapával is bizonygatta. Olyany- nyira, hogy feleségét többször is megütötte vele. Az asszony be­menekült a házba, elbújt, és csak másnap reggel mert előjönni. Addig természetesen nem is ápolhatták, pedig a fején zúzó- dásos sérülések érték, eltörött a singcsontja és a bordája is. A Nyíregyházi Városi Bíróság Orgován Ferencet súlyos testi sértésben mondta ki bűnösnek, s — jogerős határozatával — nyolc hónap börtönre ítélte. — Doktor úr, a fele­ségem meg én rendkí­vül lobbanékony embe­rek vagyunk, nem mú­lik el nap, hogy össze ne vesznénk. Mit tegyek? — Gondolom, az ener­giabőség eredményezi mindezt. Azt javaslom, signor Cellini, nyomjon le naponta minimum tíz kilométert. Két hét múl­va hívjon majd fel és közölje, hogy mennek a dolgok. Két hét múlva signor Cellini felhívta az orvost és örvendezve rikkan­totta a kagylóba: — Köszönöm, doktor úr, csodálatosan érzem magam! — És a feleségével sem veszekszik? — Hogy veszekednék, mikor már százötven ki­lométerre vagyok tőle?! ® 11-277 Hírügyeletes: KERTÉSZ SÁNDOR ^- \ || Kelet­Magyarország KÉPEK i 1 24., hétfő

Next

/
Thumbnails
Contents